Continued part three

Sokadik folytatás...:D



Majd elértük a bizonyos gyár területet. Gyorsan leállította Aron a motort,majd szép lassan végigpásztáztam a gyár minden egyes négyzetcentijét a kamerával. Vettem egy nagy levegőt,majd kifújtam.
 - Oké,menjünk beljebb. - mondtam majd előre iramodtam. Aron erősen visszarántott a könyökömnél fogva.
  - Ugye nem gondolod,hogy előre engedlek?
- De nekem kell kameráznom! - erősködtem.
- Majd kamerázok én,te pedig szépen belém karolsz és úgy megyünk! - mondta szigorúan. Oké most a hangjában nem volt egy cseppnyi humor sem. Ha a biztonságomról volt szó,ezzel nem viccelt soha. Mivel belékarolva nem nagyon tudtunk közlekedni,így megfogta a kezem.
 - Nézd,tedd ide a kezed,és ne ereszd el,semmiképp sem! - mondta majd az övtartó részéhez tette a kezem. Engedelmeskedtem neki,mert én is féltem. Elsétáltunk befelé ismét. Még mindig ugyan az a látvány:a sok kanna,amin veszélyes anyagok vannak, a kutyák a kennelbe,akik szerencsénkre nem vettek észre minket. Aron is végig lekamerázott mindent. Majd elértünk a hajóhoz,ami elvágta az utunkat. Tudtuk,hogy ezen csak úgy juthatunk át,ha a hajón is átmegyünk,mert két ajtaja volt a hajónak. Videóztuk a hajót is. Az volt ráírva Pa5. Fogalmunk sem volt,mit jelenthetett ez,de majd kiderítjük. A hajó most üres volt. Legalábbis ezt hittük. Egy öreg nő volt ott. De nem volt fogoly.
- Jó napot asszonyom,maga mióta van itt?
- Oh drágáim, mióta a férjem meghalt, 1980 óta.
- Maguké ez a hajó?
 - Nem,ez senkié. Mi csak el akartunk rejtőzni a külvilágtól.
- Nem tudja kié ez a gyárterület?
- De!A Pintér vállalaté. Azt hittétek ez egy gyár terület? Ohh nem nem. Annál ez sokkal,de sokkal rosszabb.- mondta a nő. Egymásra néztük Aronnal. Mégis megint ezt mit jelent?
-  Akkor mi ez,asszonyom?
- Ha én azt elmondom,engem megölnek. Derítsétek ki ti. Sok szerencsét!Szükségetek lesz rá! - mondta majd bement egy szobába.
- Oké,én azt mondom hogy menjünk és derítsük ki,de most! - lelkesedtem.
 - Ami,tudod jól,hogy ez mennyire veszélyes!Túl veszélyes. - mondta.
- Kérlek,addig menjünk,míg nem tántorodom meg! - kérleltem.
 - Jó,menjünk.- egyezett bele. Megragadta a kezem,majd az ujjait az enyémek közé csúsztatta. A szívem elkezdett hevesebben verni,de nem tudtam eldönteni,hogy azért e mert megfogta a kezem,vagy mert féltem az igazságtól. Ekkor beugrott,hogy féltizenkettő és elfelejtettem Annának szólni,hogy nem megyek suliba. Volt 5 nem fogadott hívásom. Gyorsan felhívtam.
- Anna figyelj,épp a tónál vagyunk reggel óta,bocsánat,hogy nem szóltam.
- Oké,semmi,de ígérd meg,hogy vigyáztok magatokra.
- Vigyázok rád! - súgta oda Aron. Elmosolyodtam.
- Figyi,ha nem küldök neked egy smst este kilencig akkor hívd a rendőrséget a tóhoz!
- Őő oké. - majd letetettük. Haladtunk befele. A hajó idáig mindent kitakart. Egy háromemeletes raktár vagy nem tudom mi állt előttünk. Már majdnem elértük a bejáratot. Megszorítottam Aron kezét.
- Nyugi,megvédelek! - súgta. Benéztünk az ajtón. Elsőnek egy üres helység volt,aztán láttuk,hogy hátrébb biztonsági őrök állnak,egy nagy szürke ajtónál. Aron kamerázta ezt is. Majd kinyílt a szürke ajtó. 5 embert hoztak ki maszkban. Majd egy ember sétált be a terembe. Letérdeltették az öt ember,majd levették a maszkokat. Félhomály volt,így nem láttuk ki volt az az ember,vagy kik voltak azok az emberek. A meglepettségtől,és az ijedtségtől majdnem felsikítottam. Ezeken az embereken kísérleteztek! Annyira eltorzult,csúnya,meggyötört volt az arcuk. A fájdalomtól csak nyöszörögtek. Azt hiszem a felismerhetetlenségig torzították őket.
- Tovább kell kísérleteznünk! - mondta az öltönyös pali.
- Gyógymódokat kell találnom több tucat betegségre,különben csődbe megyek emberek,világos voltam? Kísérletezni lesz kin,mert az ellenségeimből igen csak sok van. - mondta gúnyosan. Majd mikor a fény felé lépett az ember,megláttuk,hogy ki az.Ivett apja volt az. Megdöbbentünk mindketten. Volt a szobában két nagydarab biztonsági őr,meg két biztonsági őr nő,vagy valami olyasmi,mivel inkább néztek ki felbérelt tini kurváknak akik Ivett apját védelmezték. Pechünkre a kamerában az elemek merülni kezdtek,amik elkezdtek pittyegni. Lefagytam,totálisan. Aron csak káromkodott valamit.
- Valakik itt vannak,lánykáim kapjátok el őket! - mondta a kurváinak. Igazából meglepődtem,hogy pont nekik szólt. - Aron zökkentett vissza a valóságba.

- Ami gyere,futnunk kell,de iszonyat gyorsan! Nekiiramodtunk,majd a hajónál egyfajta zsákutcába értünk. A két csaj kezdett minket beérni. Az egyiknek fegyver volt. Mikor beértek megadóan feltette Aron a kezét. Vagyis azt hittem. Majd hírtelen rávetette magát a fegyveres csajszira,és kitépte a kezéből a fegyvert. Felrángatott a hajóra. Behúztuk magunkra az ajtót. Amikor futni akartunk a másik ajtón,az be volt zárva. Kinyitották az ajtót,és beszóltak rajta:
- Ugye nem gondoljátok komolyan,hogy az a vén trotty veletek van?! Lia hozd már azokat a szögeket és szögeljük be őket,az őrült nyanyával! - kiáltott a ribinek,majd ránk csapta az ajtót.
- Aron nem maradhatunk itt! - néztem rá kétségbeesetten.
- Oké,mindjárt kitalálok valamit. - kezdett töprengeni. Gyorsan kellet cselekednem,és mielőtt a szöget az ajtóba üthette volna,megiramodtam az ajtó felé.
- Ami,ne! - Aron kapott utánam,de késve. Kirúgtam az ajtót,ezzel igencsak fej bevágva a Lia nevű lányt. Vérzett az orra. Mikor Aron utánam kapott,ő véletlenül kiejtette a pisztolyt. Hirtelen az öreg nő megszólalt. - Menjetek,elengedlek titeket,beleuntam ebbe az egészbe!De siessetek nagyon! - mondta majd kitárta előttünk az ajtót. Nyertünk egy kis időt,mert a másik csaj keltegette,az ájult barátnőjét. Addig volt időnk elérni a motort. A kamera megvolt,épségben eljutottunk a motorhoz,most már csak kikellet jutnunk a tó veszélyes részéről. Aron iszonyat gyorsan ment,de most az egyszer nem bántam.
- Istenkém,ezt el sem hiszem!Az adrenalin tombol bennem! - mondta Aron.
- Bennem is,csak ez már vegyül a határtalan félelemmel,ami szar érzés. - vallottam be kicsit könnyes szemmel. Lassan 4 óra kerül járhatott,mert kezdett a nap lemenni.
 - Hé,mondtam,hogy vigyázok rád! - mondta majd szorosan megölelt.
- Bíztam benned,de attól még féltem. - mosolyodtam el. Hírtelen egy lövést hallottunk. Franc! Ott hagytuk a pisztolyt a két csajnál,és valószínűleg most láttuk utoljára azt a nőt.
- Hazaviszlek,rendben? - kérdezte.
- Nem! Ilyen állapotban nem hagyhatsz egyedül!Az összeomlás szélén állok,és ezt a dolgot senkivel nem oszthatom meg rajtad kívül,most nem hagyhatsz egyedül! - törtem ki hisztérikus zokogásban.
- Hé látom ez nagyon megviselt,ha nem akarod nem viszlek haza,átjöhetsz hozzánk,ha az jó neked.
 - Mindegy csak ne hogy egyedül.
- Rendben,nem foglak! - mondta majd homlokon csókolt. Végül feljött hozzánk. Normál esetben tuti itt bénáznék,mert itt van Aron meg minden,de olyan állapotban voltam,hogy csak sírni tudtam semmi mást. Csináltam teát,hogy lefoglaljam magam valamivel. Aron a konyhában ül némán.
- Hé,nem nézed át az anyagot? - kérdeztem szipogva.
 - Ez nem is rossz ötlet. - mondta majd hozta is a laptopját meg a kamerát. Levette a hangot és úgy nézte a felvételeket,hogy nehogy felzaklasson ezzel engem. De már tökmindegy volt.
- Hé én is látni akarom! - mondtam mikor elhúzta előlem a laptopot.
- Látni fogod. De nem ma este az biztos. Összetört téged ez az incidens,szóval majd láthatod,de csak később. Addigra szerintem sikerül élesítenem a képen meg mindenen. - mondta. Beletörődtem mivel én sem voltam benne biztos,mennyire vagyok erős. Hat óra volt. Dani csak két óra múlva ér haza.
- Nem gond,hogy ma még otthon nem is voltál?
- Nem...Meg fogják érteni,hogy nem akartalak egyedül hagyni. - mondta. Lassan elindultam befele a szobámba. Jött utánam.
- Mégis hogy fogják meg érteni?Mi vagyok én neked? - mondtam miközben mentem be és jött utánam. Megölelt hátulról és a fülembe súgta: Egy fontos barát,akit nem akarok elveszíteni,és nem akarom,hogy meggondolatlanságot tegyen. Igaza volt,annyira össze voltam még mindig törve,hogy nem tudtam még ezen sem mosolyogni.
- Meddig maradsz?
- Mikor jön haza a bátyád?
- Nyolckor.
 - Akkor nyolcig. - mondta,már ellenkezni akartam de felemelte a kezét,hogy jobb ha ebbe bele sem kezdek,szóval nem tettem. Az agyam végig kattogott. Azokon az embereken,akik ott voltak. Egyet sem ismertem fel,mert már nem lehetett őket felismerni.

- Aron,szerinted kik voltak azok az emberek?
- Nemtudom. Ötletem sincs. - mondta a gépére meredve.
- Te...Mivan ha az egyik az apám volt?Mivan ha nem is halt meg? - csuklott ez a hangom a mondta végén,de már éreztem,hogy  könnyek csípik a szemem.
 - Őszintén nem tudom Ami,de ha él, kiderítjük. - mondta még mindig a gépre nézve. Dolgozott a felvételeken. Zokogásba törtem ki. Szerintem azt hitte,hogy miatta,mert nem figyelt rám,de igazából csak az apám miatt. Iszonyatosan hiányzott. Eltolta magától a laptopot és a karjába zárt. Aztán az arcomat nézve törölgette le a könnyeimet,amik csak folytak folyamatosan. Mikor már kezdtem kicsit lenyugodni, felnéztem rá. Engem nézett. Mélyen belefúrta a tekintetét az enyémbe.
- Gyönyörű a szemed. - mondta. Elnevettem magam.
 - Mi az? - kérdezte.
- Mégis mennyire lehet szép a...? - de ezt már nem tudtam befejezni,mert kb 2 centire se volt az arcomtól. S megtörtén az amiről már lassan két éve álmodom .Lassan,gyengéden megcsókolt. A lepkék a gyomromban életre keltek. Mikor elhajolt,csak rámosolyogtam.
- Mit is akartál mondani? - kérdezte.
- Elfelejtettem. - mondtam zavartan. Felnevetett. Oké,majdnem beleszédültem ebbe az egészbe,szóval csoda hogy nem ájultam el. A szemébe néztem,és megkérdeztem: Ezzel a csókkal most mit akartál mondani?Ez most számodra mit jelent? - végre rákérdeztem a legnagyobb célzására.
- Több jelentése is volt. - kezdte. Egy:mert szeretlek,Kettő:mert reméltem ezzel megnyugtatlak,Három:mert el akartalak hallgatatni,mert tudtam,hogy azzal is vitába szállnál,hogy szép a szemed,Négy:vártam a megfelelő pillanatot,bár nem tudom ez mennyire volt az,de nekem az volt,Öt:mert már mohón vágytam rád. - mondta. Totál elvörösödtem,de ez annyira édes volt tőle.
- Hát ahhoz képest mohó nem voltál. - cukkoltam.
- Hé,mikor így összeomlassz,azt hiszem talán nem kéne téged ágynak döntenem,nem? - kérdezte. Elkerekedett a szemem.
 - Nyugi!Nem tenném meg,ha nem akarnád,ettől ne félj. Nem vagyok önző. Igen vágyom erre,mohó vagyok,de most az egyszer nem. Most nem leszek önző.
- Oké értem. - mosolyogtam.
- Szóóval akkor mi most? - kérdeztem.
- Igen,járunk. - mondta úgymond a számba suttogva. Most már tényleg erőteljesebben csókolt,de mégis gyengéden. Végül hagytam,hogy javítsa a videókat,én addig olvastam. Hihetetlen gyorsan nyolc óra lett,vagyis majdnem nyolc óra,csak Aron lelépett előbb. Azt mondta így hívatlanul nem akar itt lenni,hogy még hivatalosan nem mutattam be itthon,szóval addig így nem akar itt lenni. Megértettem teljesen. Búcsúzásképp homlokon csókolt. Értettem,ma törékeny lepke voltam,úgy is bánt velem végig. Rá egy negyed órára Dani is hazaért. Addigra próbáltam magamat rendbe szedni,nem akartam,hogy így lássanak itthon. Ezekről a dolgokról,csak én és Aron tudhatunk. Nem akarom a családtagjaimat is veszélybe sodorni. Elég ha csak magamat. Míg Dani fürdött összedobtam gyorsan egy rántottát neki és anyunak. Egy adagot magammal vittem a szobámba,mert most nem volt kedvem Danival vacsorázni. Egyből kiszúrta volna,hogy valami nem stimmel jelenleg lelkileg velem. Egy részem iszonyat boldog volt Aron miatt. Egy részem pedig összeomlott,felzaklatódott a mai nap miatt. Nem fér a fejembe,Ivett apjának ebből mégis mi haszna van?Mért csinálja ezt?Mi van,ha az apám él még?Ez szöget ütött a fejembe. Beszélnem kellet anyával,de még kilenckor sem ért haza. Amúgy sem tudtam aludni,mert végig rossz gondolatok cikáztak a fejemben. Gondoltam felhívom anyát,mikor ér haza.
- Hé,szia anya,mikor érsz haza?
- Szia kincsem,körülbelül egy óra múlva,tudod muszáj túlóráznom.
-Ő Oké,akkor megvárlak addig. Beszélnem kell veled.
- Oké.Ugye nincs semmi baj?
- Nem!Dehogy! - hazudtam neki kissé feltünően. Elköszöntem tőle aztán letettem. Még egy óra egyedül. Lekell foglalnom magamat valamivel,vagy beleőrülök míg anyu hazaér. Ha megtudom,hogy apám még él,és szenved emiatt a pokolfajzat ember miatt,én esküszöm,én magam fogom megkínozni,és pokollá tenni az életét. Aron küldött egy smst. "Minden rendben?" "Fogjuk rá..." - küldtem vissza. Rá fél percre felhívott.
- Mi a baj?
 - Kattog az agyam apun,és anyuval akarok róla beszélni,de még egy óra mire hazaér.
- Lefoglaljalak addig?Szívesen elterelem a figyelmed.
 - Oké,de sok lesz a számlád. - mosolyogtam attól kezdve,mióta meghallottam a hangját.
- Erre van a Skype. - mondta,majd letette. Vettem a  célzást,máris leültem a laptopom elé,és felléptem gyorsan. Máris videó hívást indított. Haboztam egy kicsit,mert nem tudtam milyen fejem van épp. Mindegy felvettem,nem számított,hogy nézek ki. Csak elfogad így is.
- Oké,tudom,nem vagyok nagy segítség,de próbálj meg most másra koncentrálni.
- Ne hülyéskedj!Te vagy nekem most a legnagyobb segítség,amit kaphatok. - mondtam neki. Ezen csak mosolygott a kamerába.
- Ha ott lehetnék veled,ez jobban menne.
- Lesz még rá alkalmad,ne félj. Hé azon gondolkoztam,hogy tudod...most,hogy együtt vagyunk ugye,Facebookon szerinted? - be sem tudtam fejezni,egyből a szavamba vágott.

- Nem!Nem tesszük ki. Nem akarlak ezzel megbántani,hanem pont az ellenkezőjét,akarom. Megóvni téged,Ivett és a seggnyalói kommenteléseitől. Egy kapcsolat akkor is kapcsolat,ha nincs kiposztolva Facebookra! - mondta. Oké totál megértettem az érveit,és így belegondolva,jobb is ez így. De azért érveltem én is.
- De suliban úgy is meglátják. Vagy sem?Titkolni akarod a hírneved miatt? - gúnyolódtam.
- Ne legyél már ilyen buta. Tudod jól,hogy nem fogom titkolni,felvállalom. Hírnevem?Milyen hírnévről beszélsz te?Ha számítana a bizonyos hírnevem Ivettet titkolnom kellet volna,de nem tettem. - mondta. Felröhögtem. Oké,belenyugodtam. Igaza van teljes mértékben.
- Szerinted itthon mikor mondjam el,hogy a te és énből mi lettünk? - mosolyodtam el. Oké,azt hiszem túl sok ilyen idézetes oldalt néztem,mikor Aron után vágytam.
- Hát,amikor jónak érzed,de a magam részéről holnap én ezzel kezdek .- mondta. Leblokkoltam. Oké,Aron családjáról nem sok mindent tudtam,csak annyit,hogy a nagymamájával és az anyjával él,mert a szülei elváltak,a papája meghalt,így a mamája hozzájuk költözött. Látta rajtam,hogy vagy egy percig csak a monitorra meredtem.
- Mi az,lefagytál? - nevetve kérdezte.
- Kissé...-vallotam be. -Mi lesz,ha nem kedvelnek a...a családod? - kérdeztem elcsukló hanggal.
- Csak anyámnak,és a nagyinak mutatlak be. A bátyjámnak már családja van,csak ünnepekkor látogatnak haza. Apámnak van más családja. Ő nem jár hozzánk,én szoktam,de nagyon ritkán. A másik nagyiék pedig Amerikáéban,hát ha akarod majd egyszer elviszlek,mert amúgy barátságosak. Szóval a lényeg,anyám nem olyan barátságos,de ez attól függ milyen lányt viszek haza. Ivettet egyenesen utálta,de azt hiszem érhető módon. Nyugi,téged imádni fog,látom előre. A nagyi mindenkit szeret. Ivettet is szerette,szóval,nagyjából ennyi. - hadarta el.
 - Hát,ezzel annyira nem nyugtattál meg. Megpróbálom a legjobb formám hozni,ígérem! - mondtam.
- Csak légy önmagad. Engem is az fogott meg benned. - mondta.
- Tényleg?Pedig én elég uncsinak látom önmagam.
- Én nem!Szeretem a néha kelekótya Amit,és azt is amelyik minden helyzetbe erős marad. És azt az Amit aki mindig gyönyörű. - mondta,elég őszintén,legalábbis annak hangzott.
- Most komolyan. Ha meglátnál egyszer vasárnap reggel, sikítva rohannál el,és soha többet nem hívnál. - mondtam neki.
- Ugyan már. És én hogy fogtalak meg téged? - kérdezte. Ezen nem kellet sokat gondolkodnom.
- Hát őszinte leszek,két éve beléd vagyok zúgva. - pirultam el.
- Komolyan? - kérdezte csodálkozva.
- Aron,csak nézz magadra,te vagy a suli legjobb pasija.
- Hát szerintem nem éppen,de engem ez nem izgat.
- Akkor még nem ismertelek,csak láttalak,de mindent tudtam rólad. Tudod ezért fura nekem,hogy szeretsz engem,mivel csak most vettél észre.
- Sajnálom,néha nem látom a fától az erdőt. - mondta féloldalas mosollyal karöltve.
- Oké,hagyjuk az őszinteségi rohamot.
- Oké. - egyezett bele. Hallottam,hogy kattan a bejárati ajtó zára.
 - Asszem' megjött anya. Akkor holnap?
- Tízre érted megyek.
- Oké,jó éjt. - búcsúztam el,ő csak intett egyet. Valahogy nem fogom azt mondani még,hogy szeretlek,meg ilyenek. Nem akarom elriasztani azzal,hogy mennyire nyálas vagyok. Pláne amúgy nem vagyok annyira. Felugrottam az ágyamról,hogy összeszedjem a gondolataimat. Fel - le járkáltam a szobámban. Majd kiléptem és köszöntöttem anyut.
- Szia!
- Szia bogárkám!Miről akartál beszélni?
- Hát,szerintem előbb egyél a rántottámból,aztán megbeszéljük közbe.
 - Oké. Megmelegítettem neki a rántottát,aztán leültem vele szembe.
- Figyelj anyu,tudom,hogy erről nem szeretsz beszélni,de tudod,hogy apuról akarok kérdezni. - kezdtem. Láttam,hogy megrándul egy arcizma.
- Miről akarsz kérdezni kicsim?
- Apu temetéséről. Tudod mivel én nem mentem be a ravatalozóba,nem láttam aput,mert azt mondtátok,az emlékeimben maradjon meg olyannak amilyennek. Milyen volt? - kérdeztem. Anyu lenyelt egy nagy falatot, majd elmondta.- Hát,mivel azt mondta a rendőrség,hogy a teste túlságosan összeroncsolódott,így nem engedték,hogy megnézze valaki is. Levolt már csavarozva a koporsó. - mondta. Ez csak egyet jelenthet. Lehet,hogy az apám még él. Lehet,hogy őt láttam ma a tónál. 

- Mért kérded ezt kicsim? - gyanakodva kérdezte anyu.
- Csak érdekelt,de most megyek,mert nagyon fáradt vagyok. Jó éjt! - adtam neki egy puszit majd beviharzottam a szobámba,mert a könnyek már nyomták a szemem. Ezt elkell mondanom holnap Aronnak,de ma már nem akarom fárasztani a hülyeségeimmel. Szóval inkább halkan álomba sírtam magam. De hírtelen kipattant a szemem,és eszembe jutott,hogy Annát nem hívtam fel,és már elmúlt tíz óra. Jézusom,remélem nem hívta a rendőrséget. Azonnal felhívtam.

- Anna,remélem nem hívtad a rendőrséget!
- Nem,mert láttam chaten Aront,szal' gondoltam akkor nem esett bajotok,bár fel akartalak hívni.
- Oké,amúgy igen jól vagyunk. Baj viszont van. Ez nem telefon téma,szóval holnap valamikor talizunk?Rengeteget kell mesélnem.
- Persze,valamikor délután?Majd hívlak.
 - Oké. Olyan dolog történ,jó és rossz,hogy el sem fogod hinni.
- Oké,de ne csigázz már,inkább megyek aludni,mert már kíváncsi vagyok. Csók.
- Jó éjt. - köszöntem el. Valahogy nem tudtam aludni. Az agyam egész éjjel kattogott. Hajnali egy körül talán sikerült elaludnom valahogy,de már csak a kimerültség miatt. Aron azt mondta tízre jön értem,szóval már fél kilenckor fent voltam. Anyu ma is dolgozott. Nem meglepő. Dani még aludt mikor felkeltem. Egész reggel azon rágódtam,hogy mit vegyek fel,amiben jó benyomást keltek a családja egy részénél. Felvettem egy fehér pántos felsőt,rá a kockás ingemet,meg egy farmert,tornacipő meg egy kis natur smink. A hajamat hát,elaludtam,szóval totál hullámos volt. Mostanában mindig ilyen,szóval kezdek hozzászokni. Fél órával az indulásom előtt Dani fel kelt.
- Hát te hova ilyen korán szombat reggel? - kérdezte komás fejjel. Haboztam,hogy el e mondjam az igazat.
- Én...Aronhoz megyek,mert vele járok. - mondta szégyenlősen.
- Ez király!Ide mikor hozod?
- Hát...most még nem érzem azt,hogy ide hozzam bemutatni,de nyugi el fogom hozni.
- Alig várom,hogy megismerjem! - mondta vidáman. Hát ez meglepett. Legalább nem akarja letépni a fejét,legalábbis idáig nem. A védelmező bátyus akkor jönne elő belőle,ha megbántana,de remélem,hogy Aron nem fog. Bízom benne. Pontban tízkor dudált Aron. Meglepődtem,mert azt hittem motorral jön,és erre odaállít egy fekete Toyota Corollával. Egy újabb meglepő tény róla.
- Elmentem!
- Sok sikert! - kiáltott vissza Dani.
Aron az kocsinak támaszkodva várt.
- Hát neked mióta lehet jogsid? - mosolyogtam rád.
- Amerika,tudod,ott mindent lehet. Itt is használhatom. - mondta majd a derekamnál fogva magához húzott,és megcsókolt. Majd bele szédültem. Vajon mindig így leszek,ha megcsókol?Azt hiszem igen. Beültem mellé a kocsiba.
 - Készen állsz? - kérdezte.
- Azt hiszem. - mondtam bizonytalanul. Nem kellet túl sokáig mennünk,max egy tíz percet autóztunk. Mikor megérkeztünk a szívem a torkomban dobogott. Aron megfogta a kezem,mert látta,hogy ideges vagyok. Kiszálltunk majd kézen fogva mentünk be.
- Anya,nagyi megjöttünk! - mondta belépve Aron. Valahogy nem lepődtem meg a házukon. Hatalmas amerikai stílusú volt az egész ház. Gyorsan kibújtam a cipőmből. Aron anyukája jött ki a nappaliból. Az anyukája gyönyörű .Jóval túl volt már negyvenen,de nem nézett ki annyinak. Hosszú hullámos sötétbarna haja volt,és világító kék szeme. Hát így már megértettem,hogy Aron kire ütött. Sugárzó mosollyal felém lépett,mert látta,hogy leblokkoltam.
 - Szia,én Aron anyukája vagyok Kriszti,nyugodtan tegezz.
- Ömh szia,én Amadea vagyok. - hebegtem bénán,majd kezet ráztam vele. Aztán Aron magával húzott a konyhájukba,hogy bemutasson a mamájának. Istenem,de örülök,hogy kicsi a családja. Legalábbis a közeli része.
- Mama,szeretném bemutatni a barátnőmet Amit! - mondta a konyhába lépve Aron. A mamája is ugyan úgy mosolygott rám mint az anyukája,Kriszti.
- Csókolom,Újvári Amadea vagyok! - mosolyogtam rá félénken.
- Hát szervusz angyalkám. - mondta majd megölelt és megpuszilt. - Egyetek egy kis almás pitét,most lett kész. - kínált minket. Elvettünk mindketten egyet. Gondoltam nem rontom el az első benyomást,így inkább veszek egyet. A nappaliba egész jól elbeszélgettem Krisztivel,ő is szeret olvasni,és egész hasonló az izlésünk. Nagyon fiatalos. Aztán Aron felvezetett a szobájába. Tipikus fiú szoba .Xbox-al,kocsis,focis plakátokkal. Egy hatalmas erkéllyel,ahonnan egész Kánya táját be lehetett látni. Gyönyörű látvány. Leültem az ágyára. Arra gondoltam,hogy Ivett is itt ülhetett,vagy inkább fetrengett,és ki tudja mit csináltak még itt. Simogattam a takarót,ezért Aron rákérdezett:
- Túl nagy a csend,min agyalsz? Elmosolyodtam.
- Csak azon,hogy Ivett is itt ült. Bah.
- Ivettet sosem hoztam fel a szobámba. - mondta. Leesett az állam.
- Komoly?Mért nem?De azt mondta,hogy volt nálatok! - csodálkoztam.
- Igen,volt náluk egyszer,de csak futólag bemutatásnak címezve ,amit ő akart. Szinte mindig nála kellet lennünk. Ide nem engedek be bárkit. - mondta.
 - Szóval érezzem magam megtisztelve? - néztem a szemébe mosolyogva.
- Igen. - mondta majd megfogta az állam és megcsókolt. A szédülés már meg sem lep. Majd hozzászokom. Ránéztem az órára és láttam,hogy dél van.
- Haza kell mennem! - mondtam hírtelen. - Oké,de mért? - kérdezte. - Hát,mert Annával talizok majd délután és...- nem tudtam befejezni.
- Őszintén. - mondta. Utálom,hogy közelebbről csak egy pár hónapja ismer,de már mindent tud rólam.
- Oké...Anyunak nem mondtam,hogy együtt vagyunk,és hogy ide jövök. - vallottam be.
- Mért nem? - Mert tegnap apuról beszéltem róla,és mivel rákérdeztem a koporsóra,és azt mondta,hogy nem mutatták meg a holttestet,elkapott a sírás,így berohantam a szobámba. Ígérem,hogy elmondom,de nem most,oké?Anyával nem szoktam ilyesmiről beszélgetni,de ha ez vígasztal,Daninak elmondtam,és alig várja,hogy megismerjen! - kibukott belőlem az igazság.
- Oké,én nem sietetlek ezzel. Amikor jónak gondolod. - mondta majd homlokon csókolt,és magával húzott. Hazavitt kocsival,búcsúzóul hosszú csókot kaptam útravalóul. Oké,tényleg úgy tántorogtam be,mert most tényleg elvesztettem az eszméletem. Dani megfőzött. Imádom az új Danit!Főz,mos,takarít. Király!Csinált csirkepörköltöt. Leültem,mertem magamnak,majd Dani is csatlakozott.
- Milyen a családja?
- Nagyon aranyosan fogadtak,az anyukája gyönyörű,a mamája pedig iszonyat barátságos.
- Szuper!És anyának mikor mondod el? - kérdezte,nekem pedig megakadt a torkomon a nokedli.
- Hát...nem tudom. Egyenlőre még nem tudom. Elmondani lehet,hogy elmondom még most,de bemutatni még nem fogom Aront. Én...szeretnék ezzel várni még. - mondtam.
- Oké,megértem.
- Léci,ne mond el még anyának. - Nem fogom! - mondta a kezét a szívére téve. Bementem a szobába,majd felhívtam Annát.
- Na haló csajszikám,akkor ma mikor tali?
- Hé,mit szólnál a kávézóhoz?Kettőkor tali szokott helyen,aztán elsétálunk.
- Oké benne vagyok. Akkor kettőkor,puszcsi. - majd letettük. Időközben egy körül anyu is hazaért. Evett,aztán elment aludni. Így megúsztam,a beszélgetést amit terveztem vele. Majd este. Gyorsan leléceltem Annához. Csütörtök óta nem találkoztunk,szóval egymás nyakába ugrottunk.
- Na ki vele ki vele!
- Oké,mivel kezdjem,a rossz hírrel,vagy a jóval?
- Hát...szerintem a jóval inkább.
 - Oké. Összejöttünk Aronnal. - mondtam,és vártam a reakciót. Elkezdett visítozni,majd a nyakamba ugrott. Ha nem lett volna rossz hír,én is ezt tettem volna,de valahogy a rossz hír,befolyásolta az egész kedvemet.
- Jaj istenem,annyira örülök!Végre!A részleteket a kávézóban elmeséled,meg a rossz hírt is,bár az annyira nem érdekel,de gondolom ki akarod magadból adni.
- De még mennyire! - mondtam,majd szinte futólépésben indultunk el a kávézó felé. Beértünk a kávézóba,Anna a pulthoz rohant,rendelt valamit,majd egyből leültünk.
- Oké,akkor most mindent mesélj el!Részletesen! - mondta miközben lehámozta magáról a kabátját.
- Oké oké elmondok mindent!Szóval,ugye reggel jött értem,hogy ezt a napot a projectnek szenteljük. Nagyon meglepett. Szóval behívtam reggel,és közbe szerencsétlenkedtem a készülődéssel,de ő ezen csak nevetett. Végül elvitt reggelizni Siófokra a mekibe,majd nekiláttunk a tó felfedezésének. Oké,ezt a részt átugrom,mert ez kapcsolatos a rossz hírrel. Szóval a lényeg,hogy túlságosan felzaklatott ami a tónál történt,és ő pedig nem akart...- mondtam volna de a szavamba vágott Anna.
 - Jézusom,ugye nem akart megerőszakolni?! - kiáltotta.
- Anna!Halkabban!Egyébként egyáltalán nem!Szerinted akkor összejöttem volna vele?! - mondtam kidülledt szemekkel. - Na ott tartottam,hogy nem akart egyedül hagyni,mert érzelmileg romokban hevertem. Szóval átjött hozzánk,majd megvigasztalt,és megcsókolt. - fejeztem be.
- Áááh istenem,ez annyira szuper! - kiáltott fel Anna,majd magához húzott az asztalon át. Úgy megölelt,majd meg fojtott. - Jaj csajszi,annyira örülök és jó kedvem lett ettől,szóval várj még a rossz hírrel legalább egy öt percet kérlek! - kérlelt. - Oké,várok míg kihozzák a rendelést. - mondtam. Nem volt szerencséje Annának,mert hamar kihozták a két cappucinonkat.
- Sajnálom,de muszáj elmondanom a rosszhírt is. Szóval ugye meséltem neked,hogy a tónak van egy titkos része,amit titkolnak,ahol van egy rohadt nagy hajó,ami elzárta az utat. Nos átjutottunk ezen,és ott volt egy öreg nő. Aki azt hiszem kicsit elmezavarodott lehetett. Mindegy ez nem lényeg. Végre bejutottunk a gyár egy részére. Erre soha nem számítottam volna,hogy Ivett apjáé a hely és ,hogy embereken kísérleteznek. Öt embert mutattak neki,akinek annyira,de annyira el volt torzulva a sok kísérlet miatt az arcuk,hogy fel sem lehetett őket ismerni. Sőt,már egyáltalán nem látszottak embernek. Ráadásul észrevettek minket. - mondtam,Anna a szája elé kapta a kezét.
- Istenkém,és nem esett bajotok? - súgta oda.
 - Nem,kijutottunk épségben. Mikor megláttak,Ivett apjának két kis palotapincsi ribijét küldték utánunk. Be akartak zárni minket a hajóra a dilis nővel,aki mégsem volt az,de az egyik csajt orrba rúgtam a hajó ajtajával. A nő pedig kiengedett minket a másik oldalon. Ő is benne volt mindenbe,de már soha többé nem látjuk a szó szoros értelmében. Lelőtték. - fejeztem be a mesémet.
- Oké,és akkor ez most mit jelent?Ugye nem mentek oda vissza?
- De!Kikell derítenem,hogy az apám nincs e azok az emberek között! - mondtam.
- Mért lenne ott?
- Mert ezek Pintér ellenségei. Oké,apámnak nem voltak ellenségei,de megkérdeztem anyámat,és azt mondta,hogy nem nézhettük meg apám holttestét. Ez nekem azzal egyenlő,hogy van remény,hogy még él. Valami hatalmas dolgot titkolnak előlünk,amit muszáj lesz nyilvánosságra hoznunk! - mondtam zihálva. - Oké csajszi nyugi!Figyelj,csak annyit kérek vigyázzatok magatokra!
- Én pedig annyit kérek,ha bajunk esne,és nem kerülnénk elő,lesznek bizonyítékaid,amit majd elküldök neked,erről az egészről ,oké?Nem hagyom,hogy megússzák szárazon! - mondtam.
 - Oké,de erre ne kerüljön sor!Nem akarom,hogy bajotok essen.
- Vigyázunk magunkra! - mondtam,majd megöleltem. A többi időben elmesélte mi volt a suliban míg nem voltunk meg,hogy mi történt vele,meg úgy mindenről beszélgettünk .Négy óra körül elindultunk hazafele. Mikor hazaértem anyám is akkor ébredt fel.
 - Jót aludtál anya? - kérdeztem,majd megpusziltam. - Soha jobban kincse!Muszáj volt kicsit ledőlnöm.
- Megértem. Te anyu,beszélhetnénk valamiről? - kérdeztem,majd leültem az ebédlőasztalhoz.
- Persze,miről? -kérdezte mosolyogva.
- Nem is tudom,hogy kezdjem...szóval tudod hogyan érzek Aron iránt ugye? - kérdeztem.
- Tudom kincsem,hogy bele vagy esve. - mosolygott.
- Igen. Nos mint kiderült,kölcsönösek az érzéseink. - mondtam elpirulva.
- Tényleg?Hát ez szuper!Mindig is kedveltem ezt az Aron gyereket! - mondta.
- Anyu még csak egyszer találkoztál vele...- mondtam.
- Jó,attól még szimpatikus!Mikor hozod el ide bemutatni?
- Hát épp erről akartam beszélni. Mivel még csak most jöttem vele össze,nem akarom elsietni a dolgokat,szóval ezzel még várnék,ha nem bánod. - mondtam.
- Persze,akkor mutatod be amikor akarod,csak azért ne várakoztass minket sokáig! - mondta majd felállt az asztaltól nyomott egy puszit a fejem tetejére,majd csinált magának egy kávét. Szuper,kiderült anyuval fiúkról is lehet dumálni,mert csakugyan öt évvel ezelőtt még azt mondta,ő egy fiúnak sem ad oda engem. Hát változott az állás,ha Aronról van szó. A hír örömére felhívtam Aront és elmondtam neki.
- Minden oké,most már anyu is tud rólunk.
- Szuper!Találkoztál Annával? - Igen,és majd kicsattant az örömtől,hogy járunk. - Na ennek örülök. Szóval akkor mégsem utál. - Sosem utált!Csak Ivettet utálta,te meg vele voltál,ezért volt veled bunkó. - mondtam. - Megértem. - mondta. Elröhögtem magam. Dőlt belőlem a szó,hogy mit beszéltünk Annával.
- Hé,akarsz még telefonálni ezen kívül,mert ha igen tegyük le és felhívlak én! - mondta röhögve.
- Oh bocsi,tudom sokat beszélek!Ne,hagyd csak,neked sok lesz akkor a számlád.
- Akkor Skype. - Ez jobban tetszik!Még láthatlak is. - mondtam. Csak nevetett,majd letette a telefont. Felmentem Skypera,és egész nyolcig beszélgettünk,aztán elzavart fürdeni és enni,aztán fél tizenegyik beszéltünk. Ő tette le,mert azt mondta pihennem kell,mert holnap korán kelek. Hát én erről nem tudtok semmit,szóval nem foglalkoztam vele. Kicsit nézelődtem még a neten,sorozatot néztem,majd elaludtam. Reggel anyu és Dani vásárolni mentek,szóval egyedül voltam otthon. Valaki reggel kilenckor ráült a csengőnkre. Kómásan,melegítőben,spagetti pántos felsőben ami pizsamaként szolgált,kontyba felkötött hajjal,amit igencsak elaludtam kivánszorogtam. Kinyitottam és Aron állt ott. Kishíján rácsaptam az ajtót,csak nem hagyta,számított rá,hogy ezt fogom tenni.
- Ne olyan gyorsan angyalom! - mondta és kitárta az ajtónkat. Megfogott a derekamnál fogva,magához húzott és hosszasan megcsókolt. Csak a kezembe temettem az arcom.
- Mi a baj?Nem örülsz nekem? - kérdezte. - De,dehogynem,csak nem akarom,hogy így láss! - kiabáltam. Már majdnem elkezdett könnyezni a szemem.
- Ami ne csináld ezt!Most komolyan,ne reagáld túl!Mi bajod azzal ahogy kinézel? - kérdezte.
- Az,hogy iszonyat ahogy kinézek. - szipogtam,bár nem sírtam.
- Idefigyelj! - mondta majd felemelte az államat. - Te pizsamába,kocos hajjal is gyönyörű vagy!Nem értem mért hisztizel...Sminkelni alig sminkeled magad,és a nélkül is gyönyörű vagy,szóval?!Fejezd ezt be villámgyorsan. - mondta. Már mosolyogtam a szavai hallatán. Hát egyszer így is látnia kellett volna,de nem gondoltam,hogy ilyen hamar. A mellére vont.
- Oké,csak ennyit akartam ma,látni téged. Nem akarlak zavarni,tanulj ma! - mondta búcsúzóul.
- Te sosem zavarsz!Nincs is olyan sok tanulnivalóm! - tiltakoztam.
- Akkor sem akarom,hogy a tanulmányaid miattam romoljanak,és nem akarom felbolygatni az életed. Csinált azt,amit vasárnap tenni szoktál. - mondta. Már vitába akartam szállni,de csak rám nézett kérlelően és annyit mondott: Kérlek! Oké,úgy nézett rám,mint még soha. Engedelmeskedtem neki. Hosszadalmas csókkal elbúcsúztunk,aztán visszadőltem az ágyamba. Tizenegy körül kikászálódtam az ágyamból. Anyu épp csinálta az ebédet,meg a holnapi ebédet is. Egy jó adag rakott tésztát csinált,ha jól láttam.
- Jó reggelt bogaram!Hoztunk reggelit neked is! - mondta majd elém tolt egy nagy pogácsát,meg egy pudingot. - Köszönöm. - mondtam,majd elkezdtem nyammogni.
- Képzeld,Aron reggel itt volt!
- Tényleg?De kár,hogy nem voltunk itthon!Mért volt itt? - Meg akart nézni engem,hogy nézek ki vasárnap reggel. - mondtam mogorván,majd magamra mutattam. - Ez aranyos! - mondta anyu. Ellenséges pillantást lövelltem anyu felé.
- Most mi baj?Így is gyönyörű vagy kincsem,lefogadom ő is ezt mondta. - Igen,ezt. - Ne légy rá mérges.
- Nem tudok rá az lenni. Lehetetlen. - mondtam. - Mért nem maradt itt?Hívd át! - lelkesedett anyu.
- Anyu!Mondtam,majd akkor hívom,ha úgy érzem itt az ideje!Amúgy is azt mondta,hogy nem akarja felborítani a szokásos tevékenységeimet.
- Oké bocsánat!Csak türelmetlen vagyok. - mondta szomorúan. - De már találkoztál vele! – Igen,de nem úgy,mint a lányom pasijával!
- Oké,majd sietek,de nem ígérek semmit. - mondtam. Anyám csak nyelvet öltött rám. Néha képes úgy viselkedni,mint egy öt éves. Néha megkérdőjelezem,ki a felnőtt a háznál. Hát hallgattam Aronra,és a szokásos vasárnapi tevékenységeimet csináltam,ami röviden azt jelentette,hogy megírtam a leckéimet,amire kellet tanultam,ha volt mit olvasnom olvastam,sorozatot néztem vagy filmet,sütöttem,takarítottam a szobámat. Ezeket mind megtettem vasárnap,de még mindig volt időm. Gondoltam nekiállok kibővíteni a projectünket. A hétköznapi anyagot hozzávágtam a videóhoz. Ami pedig csak ránk tartozott,azt csak néztem. Úgy döntöttem csinálok egy anyagot,amit,ha ténylegesen valami történik velünk,ha valaki megtalálja,tudja meg az igazságot,és hozza nyilvánosságra!Tudtuk Aronnal,hogy történni fog valami. Estére végeztem is nagyjából. Lementettem egy CDre őket. Tudtam,hogy még egyik sem teljes,de fő a biztonság. Lefürödtem,hajat mostam,majd felhívtam Aront.
- Mi az angyalom?
  - Bővítettem a projectünkön. Elküldtem e-mailbe,hogy megnézd. - Oké,csekkolom. Visszahívlak,ha megnéztem. - Oké. - tettem le. Egy tíz perc múlva visszahívott. – Figyelj,nagyon jó lett,de minek a második verzió?
- Bizonyíték,ha valami történne velünk...- mondtam halkan. - Ami,nem fog velünk semmi történni!Megígérem neked!Kiderítjük az igazságot,és közbe megvédelek.
- Oké,csak elővigyázatos vagyok. - mondtam szégyenlősen.
- Aludj angyalom,holnap látlak,jó éjt.
- Jó éjt. - mondtam neki. Angyalomnak hív. Annyira tetszik ez a becenév. Nem olyan,hogy "Picim" "Nyuszóm" és satöbbi,nem sorolom tovább az sablonosabbnál sablonosabb neveket. Nem kellet elringatnia senkinek sem este,úgy aludtam mint akit agyon vertek. Reggel késve ébredtem,szóval az egész reggelem kapkodásból állt. Már rég el kellet volna indulnom,mikor csörgött a telefonom.
- Elaludtál?
- Nem,csak későn ébredtem fel,szóval most minden  a feje tetején áll.
- Ne siess,elviszlek. - mondta Aron,majd letette. Tiltakozni sem volt időm. Kiléptem és a kocsijában ülve várt rám. Oh szóval mostantól fuvaroz is. Remek,ő mindent megtesz értem,én meg,hogy viszonzom ezt?Leordítom a fejét vasárnap. Elfogott a bűntudat. Beültem mellé.Adott egy gyors csókot.
- Annával találkoznék egyébként,szóval nem lenne baj,ha őt is elvinnénk? - kérdeztem.
- Nem,dehogy. Amúgy gondoltam. -mondta féloldalas mosollyal. Mikor felvettük Annát ő csak felhúzta a szemöldökét,de beült.
- Öhm köszi srácok a fuvart,bent talizunk. - mondta mikor beérünk a suliba. Zavarban volt. Szuper,most hallgathatom,hogy mért nem tájékoztattam erről előbb. Aron összekulcsota az ujjainkat,és így sétáltunk be a suli kapuján. Mondanom sem kell,szó szerint mindenki minket bámult. Ez után jött a legjobb rész,mikor Ivett meglátott minket .Épp valamint röhögcsélt a szekrényénél állva,és mikor meglátott minket,lefagyott a vigyor az arcáról,és eltorzult az arca az undortól,és a féltékenységtől. Gúnyosan rávigyorogtam. Megérdemli,amennyi szenvedést okozott nekem,ez a minimum amit kaphat tőlem. Aronnal a szekrényeinkhez sétáltunk. Sajnos hiába voltunk osztálytársak,nem voltunk egy csoportban,így az óráink ütötték egymást. Ha nekem matek volt,neki fizika. Ha nekem irodalom akkor neki nyelvtan. Szinte az osztályfőnökin és a természettudományon kívül semmilyen más közös óránk nem volt. Hosszú napunk lesz,és túl túl túl fárasztó. Reggeltől kezdve két dologra vágytam. Aronra,és az ágyamra. Sőt ha ezeket párosítjuk az sem túl rossz. Túléltem valahogy az első négy órát,aztán jött az ebédszünet. Szuper...egy időben kajálunk Ivett osztályával. Vártam már a gúnyos megjegyzéseket,amik természetesen nem maradtak el. Mikor elhaladtunk Annával az asztaluk mellet csak ennyit hallottunk:
- Jézusom! Aron hipót öntött a szemébe és megvakult,hogy ezzel jár? - mondta Ivett. Én erre ügyet sem vetettem,leszámítva Annát aki hamar felkapja a vizet. Letette a tálcáját és gúnyosan mosolyogva visszafordult,és Ivettre nézett.
- Tudod mikor öntött hipót Aron a szemébe?Azalatt a hét hónap alatt,míg együtt volt veled!Nézz már magadra te dagadt liba!Még a push upos melltartóiddal sem tudtad magad mellet tartani Aront! - mondta Anna,majd visszasétált az asztalunkhoz.
- Köszi,rendes vagy,de én próbálom figyelmen kívül hagyni az ilyen beszólásokat. - hálálkodtam.
- Csajszi,megvédelek az ilyen hülye libáktól. Hidd el,lecsúszik ez a csaj még a hierarchia éléről a végére.
- mondta Anna teli szájjal. Nap végén Aronnal találkoztunk a szekrényeinknél. A csuklómnál fogva magához húzott,és megcsókolt. És vajon ki volt az aki pont látta ezt?Naná,hogy Ivett és a pudli követői. Feltűnően öklendezni kezdtek. Na jó,létezik ennél gyerekesebb megnyilvánulás? Aron odafordult és megkérdezte:
- Mi az Ivett,végre megérezted a saját szájszagod? - kérdezte közömbösen. Ivettnek tátva maradt a szája. Nos nem tudom,hogy Aron igaz állított,vagy sem,minden esetre megérte ezt mondania,mert ez a fej amit vágott,felért egy hatalmas pofonnal az arcán. Próbáltam elfojtani a nevetés,miközben mentünk ki a folyosón. - Ez igaz? -Hát,nekem elhiheted,hogy az. Nem említettem volna meg ezt,csak a feltűnési viszketegségeikkel kicsinálnak. Meg megtudtam,hogy mit mondtak neked ebédkor. Hát igen,mikor vele jártam,tuti hipó csöppent a szemembe. - mondta.
- Honnan tudtad? - Vannak embereim a suliban,akik mostantól téged védenek,az ilyen Ivett féléktől. - mondta majd rám kacsintott. A nyakába ugrottam .Nem tudom miért,de meg akarta  ölelni,és sohasem akartam elengedni. Hazavitt majd elbúcsúztunk,én pedig próbáltam a kiskutya effektust bevetni,hátha hat rá.
- Ami,nem!Majd pénteken!
- Ugye csak viccelsz?Még csak hétfő van!Addig akkor nem is leszünk együtt? - kérdeztem.
- Dehogynem!Erre van a suli. - mondta röhögve. - Na jó,meg arra is,hogy tanulj! - mondta komolyan,aztán elröhögte magát - Oké,de remélem ezek után a minimum,hogy leszel Skypeon! - mondtam morcosan.
- Persze,de csak nyolc után. - Mi?!Te most kínzol engem??Addig mégis mi az istent csináljak?Nincs ennyi házim,hogy egész nyolcig azt írjam! - bukott ki belőlem. Mostmár ténylegesen kezdtem rá pipa lenni. Bezzeg ő ezen jól szórakozott. Nevetett én pedig csak lehajtott fejjel mérgelődtem. Felemelte az állam,és azt mondta: - Nem akarlak kínozni,csak azt teszem ami jó neked! - mondta,majd megcsókolt. Jó ettől mindig megenyhülök. Még most is. Pedig tényleg kiakadtam rá. - Oké,akkor holnap látlak. - búcsúztam volna el közömbösen,és már léptem volna be az ajtón mikor visszarántott.
- Megtennéd,hogy nem nézel levegőnek? - mondta és láttam rajta,hogy most már nem találja viccesnek. A tekintetét mélyen az enyémbe fúrta.
- Épp azt teszem! Nélkülözhetetlen vagy. - a végét inkább csak magamban motyogtam. Sóhajtott egyet,elmosolyodott. - Oké,akkor reggel érted jövök. - mondta,és búcsúzóul direkt olyan hosszú csókot váltottunk,amibe nem beleszédültem,hanem elájultam volna,ha nem fogja a derekam.
- Most aztán tényleg megtapasztaltam a mohóságod. - súgtam neki zihálva.
- Ugyan,ez még semmi. - mondta,majd homlokon csókolva elment. Hát jó,akkor majd nyolc után látom,de akkor is csak a monitoron. Próbáltam nem duzzogni,de aztán arra gondoltam - Ne,ne fojtsd meg a szereteteddel,mert elüldözöd,azt pedig nem akarod! - mondtam magamnak. Hát mivel farkaséhes voltam,így előbb megsütöttem a csirkecombot amit anyu készített elő tegnap,meg még volt rakott tészta is,de ahhoz nem volt kedvem. Megsütöttem,leültem egyedül és megettem. Utána jött a tanulás. Ez rosszabb,mint gondoltam .Kevesebb házim volt,min amennyit én hittem. Hát sosem gondoltam,hogy ennek valaha nem fogok örülni,mert most durván másfél óra alatt kész lettem mindennel. Fél négy volt. A Twilightból volt még úgy ötven oldal,és mivel ma ahhoz képest,hogy november eleje van,sütött a nap. Hát gondoltam,mióta apa meghalt,azóta nem nagyon olvasgattam kint a hátsó kertben,mert nem tudom...valahogy idáig nem voltam hozzá elég erős,hogy oda menjek. Túl sok emlék köt oda. De ma erőt vettem magamon,mert a kispokrócommal kimentem,és olvastam. Persze,mikor kiléptem,elöntöttek az emlékek,de megpróbáltam mosolyogni rajtuk. Hiányzott a kiskutyám, Habcsók aki még mikor hét éves voltam elszökött,és sosem jött vissza .Azóta nem volt állatunk,de a szomszéd macskák a mai napig átjárnak hozzánk. Anyu eteti őket azt hiszem,nem is a gazdái. Miközben olvastam a hintán,az egyik hamuszürke cica felugrott mellém a hintára,és dorombolni kezdett. Megcirógattam kicsit,mert imádom a macskákat .Lassan kezdett besötétedni,szóval fogtam magam és becuccoltam. Öt óra. Ezt nem hiszem el. Még mindig rengeteg időm van. Most könyvem sincs amit olvassak,leckém sincs már. Reménytelenül felsóhajtottam. Hát mivel ígyis ki voltam merülve,gondoltam elszundítok egy kicsit,aztán majd nyolc előtt felkelek. Aha,csakhogy nem így történt. Tízkor keltem fel. Mikor láttam,hogy mennyi az idő,csak ütögettem a fejem,hogy hogyan lehetek ekkora balfék. Gyorsan magamhoz vettem a laptopot,és felnéztem Skypera. Aron még fent volt. Kicsit megnyugodtam. Aron üzenete: Hát te?
Amadea üzenete:Nem volt mit csinálnom,szóval elaludtam. Nyolckor akartam felkelni,csak hiba csúszott a számításaimba.Mért nem hívtál fel? Aron üzenete:Mondtam,hogy hagylak nyolcig. Amadea üzenete:De már tíz óra múlt!!! Aron üzenete:Valahogy sejtettem,hogy bealudtál,mert egy mormota vagy!;) Amadea üzenete: Oké,akkor videó hívás? Aron üzenete:Már késő van,menj tovább aludni. Amadea üzenete:Ne csináld már! Aron üzenete:Ami!Komolyan mondom!Menj aludni! Jóéjt! (K). Ez volt az utolsó üzenete,majd kilépett. Tudta,ha tovább marad addig kérlelem,míg beadja a derekát. Hát szomorú voltam,hogy ekkora barom vagyok,de mellékesen fáradt is. Szóval a tíz perces zuhany kicsit felfrissített,de mégis tovább tudtam aludni. Az járt a fejemben,hogy reggel akkor legalább előbb látom Aront,mintsem,hogy azon töprengek,mért vagyok ekkora lúzer és hogy mért csinálja ezt velem. Mielőtt elaludtam Annának küldtem egy smst,hogy Aron visz minket megint reggel. Visszaírt,hogy "Oki",aztán jött a édes mély álom. Oké reggel még egy kicsit nehezteltem Aronra,de a csókja elfeledtette velem mindezt. Felvettük reggel Annát is,aztán irány a napi szenvedéshez. Ezt a szenvedést enyhíti,hogy azért néha látom Aront is. Ma szinte felesleg volt bemennem. Összesen négy órám volt megtartva,a többi elmaradt,mert vagy beteg a tanár,vagy egyéb dolga van,ami nem érdekel. Aronnal a szokott helyen találkoztunk.
-Nos mivel ma ilyen korán végeztünk,mit szólnál ha még nem vinnélek haza,hanem elmennék valahova? - mondta szekrényem mellet elhajolva .Felragyogott a szemem,amivel azt hiszem mindent elmondtam.
- Oké,és hova megyünk?
- Hová szeretnél?
- Uh könyvesboltba!! - bukott ki belőlem. Felnevetett. - Oké,akkor elsőnek könyvesbolt.
- Nem,elsőnek haza,mert haza kell mennem a pénzemért.
- Ugyan már...
- Nem!Aron nem vehetsz nekem könyvet!Hazaviszel,vagy nem megyek veled sehova!  - parancsoltam rá. - Makacs vagy,ezt mindig is tudtam. - mondta átkarolva a vállam. Végül aztán hazavitt,hogy vigyek magammal pénzt,meg akkor már lepakoltam a táskám is. Mikor odaértünk repdestem az örömtől a sok jó könyv láttán. Választottam kettőt,aztán a kasszához sétáltam. Mikor fizetnem kellet Aron odanyújtotta az eladónak a hitelkártyáját. Meredten néztem rá,majd vettem egy nagy levegőt. Oké,ne a bolt közepén kezdj el kiabálni vele. Mikor kiértünk kifakadtam: - Te teljesen megbolondultál?!Mért fizetted ki?? - mondtam ingerülten. - Először is elsőnek nyugodj meg,másodszor pedig ez ajándék,mert van egy dolog amit akkor ma már nem állok neked,de erre muszáj eljönnöd. - mondta. - Mégis mi olyan fontos? - kérdeztem.

- Találtam egy önvédelmi tanfolyamot. Nagyon jónak tűnik,és nem is olyan drága. Arra gondoltam,ez nem árt egyikünknek sem,ha már önszántunkból hajkurásszuk a veszélyt. - mondta.
- Mi?Miről beszélsz?Az nem segít nekünk semmit!
- Figyelj!Ki akarod deríteni apád halálának okát,nemde?Akkor légy szíves bízz bennem! Ígérd meg nekem,hogy eljössz ma velem! Én biztosan megyek,mert ha valami baj történne,meg foglak védeni. Az életem árán is. - mondta. Elállt a lélegzetem. Ez igazán kedves tőle amit mondott,viszont az emlékek rámtörtek. Apa mindig azt mondogatta nekem,hogy megvéd minket a bátyámmal,az élete árán is. Könny szökött a szemembe. Esküszöm sosem sírtam ennyit,mint amennyit most egy hónap alatt. Mi van,ha apa csak védeni akart minket?Ha miattunk halt meg?Már ha meghalt. Nem vettem észre,hogy a könnyek lefutnak az arcomon,mert próbáltam visszatartani. Aron nem kérdezősködött,hogy mi a bajom,csak a mellére vont,és szorosan átölelt. Kezdtem lenyugodni,szóval belementem,csak annyi volt a kikötésem,hogy vigyen haza valami váltóruháért. Amikor bementünk az előcsarnokba,a papíron az állt,hogy két órás az első óra. Te jó isten,hogyan fogom én ezt kibírni?Látta Aron az arcomon,hogy kiül rajta a döbbenet,ezért csak bíztatóan megszorította a kezem. Bementem a nyilvános öltözőbe,és az önbizalmam mínusz kétszázra esett .Bent öt lány volt,úgy két évvel lehettek idősebbek nálam. Mindegyiknek tökéletes alakja volt,nagy mellekkel. Szuper. Ha ezek meglátják Aront,kezdhetek igazán félni. Szerintem velük kell majd hasznosítanom a tanfolyamon tanultakat. Gyorsan átöltöztem az egyik pántos trikómba amit csak felkaptam,meg a fekete tréninggatyámba. Felkötöttem a hajam. Aron várt az előcsarnoknál,ős is átöltözve atlétában,és tréningnadrágban. S ahogy sejtettem,az öltözőből az összes csaj őt nézte,aztán tátott szájjal minket,ahogy Aron megcsókol,és átölel.
- Jól áll neked az a cucc. - mondta mosolyogva. Nem mondtam semmit,mert az önbizalmam még mindig a mínuszokban járkált. Az óra megkezdődött. Az oktató elmondta,hogy csak önvédelemből használjuk a tanultakat,és mi ne kezdeményezzünk konfliktust semmiképpen sem. Párokban kellet állnunk. Csakhogy fiú-lánnyal nem lehetett. Szuper. Szerencsémre volt ott egy félénk lány,akit gyorsan lefoglaltam. Megtudtam,hogy a sulinkba jár,csak egy évvel idősebb nálam. Az oké,hogy fiú-lánnyal nem lehetett,viszont az egyik lánynak nem maradt párja,így Aron lett a párja. Próbáltam magamat nyugtatgatni,de ő volt az öt lány közül a legszebb. Nagy mellek,hófehér mosoly,tökéletes alak,hosszú fekete göndör haj. Hát,ha ezek után szingliként sétálok ki innen,az sem lep meg. Én hülye,mért nem maradtam pár nélkül?! Lúúzer vagyok még mindig!Egy óra után teljesen kikészültem,de bírtam. Holnapra tuti teleleszek kék-zöld foltokkal. Nem hittem volna,hogy ebben a lányban akit amúgy Zoénak hívtak ennyi erő van. Egy óra után volt egy tizenöt perces szünet.Aron odajött,és átkarolt.
- Na hogy megy? - nézett le rám mosolyogva.
- Sajnálom,hogy más párt választottam,én nem gondoltam,hogy...
- Hé!Nem baj,sőt inkább jobb is így.
 - Tessék? - tátottam el a számat. -A lány miatt,ugye?! - kérdeztem kicsit hisztérikusan.
- Istenem,dehogy!Csak téged képtelen lennék megütni vagy bántani. Ezzel nem tanulnánk semmit. - mondta. Oké,ezzel igaza volt. Ha együtt lennénk,elhülyéskednénk az egészet.
- Oké,és figyelj...sajnálom,hogy ma ennyire hisztis vagyok.

 - Semmi baj Angyalom. - súgta a fülembe. Hát ez a tizenöt perc hihetetlen gyorsan elrepült. S még egy órán keresztül azt látni,hogy Aron partnere viháncolva teszi a bénát,Aron pedig ahogy láttam csak fapofával néz rá,egyrészt a csaj részéről szánalmas,Aron részéről pedig lovagias. Inkább megpróbáltam figyelni,hogyan terítsek le valakit a földre,ha hátulról elkap. Aztán hamar elrepült ez az egy óra. Mikor vége lett Zoéval sétáltunk be utolsóként az öltözőbe. S lám,mire megyek be,mit hallok?"Az a helyes pasi,hogy tud azzal az átlag alatti csajjal járni?Fel sem fogom!" Hát,erre valahogy számítottam. Aron egy főnyeremény,én pedig nem,ezért is fura még nekem is,hogy mért velem van,mért engem választott?Próbáltam közömbös arccal besétálni az öltözőbe. Szerencsémre,ők már kabátba álltak,és már csak a sminkjüket igazgatták. Gyorsan átöltöztem,aztán elköszöntem Zoétól. Aron kint várt. Amikor megláttam,mint akit leforráztak. Mind az öt lány körülötte állt,és velük beszélgetett. Egy darabig csak néztem őket. Aron jól elbeszélgethetett velük,mert mosolygott néhányszor. Mikor észrevett,faképnél hagyta mind az öt csajt. Azok csak elégedetten kisétáltak. Aron már látta rajtam,hogy valami nem stimmel. - Mi a baj? - kérdezte.
- Látom jól mulattál,azokkal a lányokkal. - mondtam rá sem nézve. - Aha. - mondta közömbösen.
Még mindig nem néztem rá. Csöndben sétáltunk az autó felé,én csak behúztam a kezem a kabátomba,hogy ne foghassa meg. Nem néztem rá. Végül elejtett egy kisebb hisztérikus nevetést,majd megkérdezte: - Na jó,mikor fejezed be?Vicces látni,hogy bevágod itt nekem a "durcit".
- Tessék? - még mindig nem néztem rá. A két keze közé fogta az arcom,hogy végre ránézzek.
- Nézd...azok a lányok,csak beszélgetni akartak velem. Meg adták a számukat.- mondta.
- De,soha nem fogom őket felhívni. Még csak be sem írom a telefonomba a számokat. - ezzel fogta és eldobta  a papírt amire a telefonszámok voltak írva. - Hívd csak fel őket. Jól mulattál velük,nemde? - kérdeztem gúnyosan. Meglepően magabiztos volt most a hangom. Pedig nem álltam messze attól,hogy megint bekönnyezzek.
- Szerintem az ósdi célzós szövegeken te is röhögtél már voltna. El sem tudod képzelni mennyire szánalmasak voltak. - mondta röhögve. Látta,hogy még mindig nem békéltem meg. Továbbsétáltunk az autóhoz. Mikor odaértünk,az autónak lökött,és olyan hosszasan csókolt,hogy elkábultam. Hihetetlen,hogy mindig le tud venni ezzel a lábamról. A homlokunk még mindig összeért. Ránéztem,és azt mondtam:
- Bocsánat!Tényleg,én is kiakadnék ezen a viselkedésen,de te most sem akadsz ki. Szeretlek. - az utolsó mondaton kissé töprengtem. - Hidd el,a határán voltam,hogy kiakassz. Miért kérdőjelezed meg,hogy szeretlek - e?Szeretlek. - mondta és a tekintetét az enyémbe fúrta,én meg elpirultam. Ő az egyetlen fiú,aki elérte,hogy elpiruljak miatta. Beismerem,tényleg szeret. Ma körülvette egy csapat csaj,flörtölni próbáltak vele,de ő mégis velem marad. Fél hatra értem haza. Szokásosan megfőztem anyunak és Daninak,meg megírtam a leckém,tanultam,sorozatoztam,és persze olvastam. A két új gyöngyszemem ami a Pokoli Báléjszakák és A Szürnyszívű volt. Miután lefürödtem és olvastam,elnyomott az álom. Annyira,hogy csak reggel ébredtem fel. Hétkor már aludtam. Te jó ég,még Danit sem vártam meg. Ez az önvédelmi óra iszonyatosan lefárasztott. Szóval reggel korábban ébredtem,mint szoktam,szóval amíg volt még időm,beültem a laptophoz. Felnéztem Facebookra,de ilyenkor még kong az ürességtől. Skypera pedig automatikusan belépett. Felugrott egy ablak. Aron üzenete: ?? Amadea üzenete:Már hét órakor aludtam,szóval nem tudtam tovább aludni. Aron üzenete:De hát még van egy órád,addig mit akarsz csinálni? Amadea üzenete: Téged látni! Aron üzenete: Öt perc és ott vagyok. Amadea üzenete: Hova megyünk? Aron üzenete: Reggelizni. Tényleg öt percen belül a házunk előtt termett. Kirohantam,majd beszálltam mellé. Nyomott a számra egy gyors puszit,majd elindultunk mekizni. Szerinte én megint felfaltam egy hónapra való kaját. Egyből a suliba mentünk. Mikor odaértünk belém hasított a felismerés:nem mentünk el Annáért reggel. Jézusom,szörnyű barát vagyok!Mikor összefutottam vele a szekrényeinknél,csak köszönt,majd pakolászott a szekrényében. Odaléptem hozzá.
- Hé Anna,figyelj nagyon sajnálom!Úgy szégyellem magam! - mondtam neki őszintén.
- Aha,oké. - válaszolt közömbösen. - Viszlát Ami! - mondta,mikor becsukta a szekrényét. El akart sétálni,de megfogtam a csuklójánál.
 - Kérlek Anna,ne haragudj! - mondta. Rám sem akart nézni. Végül mélyen a szemembe nézett.
- Ami,tudod attól még,hogy most Aronnal vagy,nem kéne megfeledkezned szó szerint a barátaidról! - mondta. - Úgyhogy engem felejts el. - mondta,majd faképnél hagyott,és kikkel sétált el?Hát persze,hogy Ivett társaságával. Ez azért övön aluli ütés volt tőle. Oké,tudtam,hogy fikázza Ivették társaságát,de titkon mindig is közéjük akart tartozni. Hát itt volt az alkalom. Én cserbenhagytam,így most ellenem fordul. Igazából itt még nem is sejtettem,hogy mindent elfogok veszíteni az életemből,ami számomra fontos,de Annával kezdődött. A világ kezd a feje tetejére állni. Legalábbis az én világom biztosan. Így szinte egész nap egyedül voltam,de gondoltam nem sajnáltatom magam,mert minek?Zoéval az edzőtársammal kezdtem tök jóban lenni,szóval a szüneteket vele vagy épp Aronnal töltöttem. Akárhányszor ma elsétáltam Anna mellet,csak megvető pillantást kaptam tőle. Aron látta ezt.
- Mi történt köztetek? - nézett rám gyanakvóan.
- Elfelejtettük ma felvenni reggel kocsival. Totál ki ment a fejemből. - mondtam szomorúan.
- Ó...Hát nekem is kiment a fejemből. Pedig szóltam volna,hidd el. - hadarta.
- Nem a te hibád. Az enyém. Csak tudod,az fáj,hogy azokkal van,akiket a legjobban gyűlölök. Elméletben ő is utálta őket. Ez fáj ebben az egészben a legjobban. - mondtam. Aron megcirógatta az arcom,aztán látta,hogy jön Zoé,szóval magunkra hagyott. Jól el tudok vele beszélgetni,de ő akkor sem Anna. Idővel lehet,hogy nagyon jó barátok leszünk...idővel. Úgy vagyok vele,csináljam végig ezt a félévet,jöjjön a téli szünet,hogy tudjak pihenni,aztán befejezni ezt az átkozott természettudományos feladatot. Suliból Aron hazavitt,aztán állhattam neki egy rakat házinak. Meglepően sok volt a házim. Már kezdtem fáradni,mert ma korábban ébredtem,pedig vagy nagyon sokat aludtam. Még nyolckor is a házi dolgozatomat írtam Csokonairól. Szegény Daninak kellet vacsorát csinálnia,mert arra sem volt időm. Ebédelni sem ebédeltem. Ma össz-vissz egy szendvicset,egy almát,és egy fél literes ásványvíz felét ettem és ittam. Dani csak köszönt látta,hogy jobb ha most nem zavar,mert abban a pillanatban tényleg nem értem rá. Kilenckor az gyomrom jelzett,hogy most már igencsak kiürült. Az agyam pedig azzal jelzett,hogy szomja vagyok,hogy elkezdtem megint foltokat látni. Na ilyekor kell megijedni,és meginni egy másfél literes ásványvizet,de azonnal.


Take it easy,to be continued! ;)

xx Rixus.~ :)