Március, a félév közepe.
Ideje volt belehúznunk mindenből,hogy az év végi ne legyen annyira szar. Ebben
az évben teszem le az LCDL vizsgát is,és igazából úgy semmit sem tudok. Szóval
ebben is Aron segítségét kellet hívnom. Ő persze ehhez is ért,és nagyon
szívesen segít. Mondta,hogy majd valamelyik péntek délután átjön. Anna és Nándi
nagyon jól megvoltak együtt. Oké igaz,hogy hanyagoltuk egymást,de ő is mással
van elfoglalva,no meg én is. Szerdán mikor suliból kifele sétáltam az autómhoz
megcsörrent a mobilom. Bálint volt az. Elég régóta nem hallottam felőle. Mióta
volt az „epic” harc, ami végül nem történt meg,mert odaadtam magam. Azóta még
csak nem is hallottunk felőle.
- Szia Bálint, mi újság? – kérdeztem ahogy felvettem.
- Szia Ami! Nem sok minden. Mi történt végül veled,és a bátyám közt? – kérdezte.
Végül is…az esemény után felhív rá két hónapra. Oké.
- Nos…kísérletezett rajtam,3 anyagot adott be nekem,az első kettő kuka volt, a harmadiktól pedig erős lettem. Erősebb, mint egy átlag ember. – hadartam el röviden, már rutinból.
- Ó! Nos én talán tudhatom,hogy mik voltak azok az anyagok. Az affér után, miután segítettem a bátyádat hazavinni, elmentem Andráshoz, és megszereztem a kutatásainak papírjait. – mondta, nekem pedig felcsillant a szemem. Ez azt jelenti,hogy talán lehet gyógymódom. Nem volt nekem bajom ezzel az erővel,csak…valahogy ez nem én vagyok. Nem tudom. Valahogy ez így nem stimmel.
- Szóval akkor lehet ellenszerem? – kérdeztem.
- Lehetséges. – mondta. – Két hónapja ezen dolgozom,kísérletezgetek,meg minden. – mondta. Áh értem,így már nem kell tőle megkérdeznem,hogy mi az öreg istent csinált idáig?
- Ez szuper! Ha többet tudsz meg, hívj! – mondtam.
- Oké, a közeljövőben úgyis megyek szerintem le hozzátok.
- Oké, várunk. – mondtam majd letettem.
Fellélegeztem,hogy lehet megoldás erre az egészre. Bár kicsit kételkedni kezdtem. Szerettem is ezt a plusz erőt,de kissé megrémisztett. Szóval töprengtem kissé az autóban ülve. Valaki megkocogtatta az anyósülés oldali ablakot. Összerezzentem. Csak Aron volt. Lehúztam az ablakot.
- Fuvar? Elviszel? – kérdezte.
- Neked mindig. – mondtam áthajolva az ülésen, ő pedig behajolt az ablakon,hogy megcsókoljon.
- Hová lesz a fuvar? – kérdeztem rámosolyogva.
- Hozzátok.
- Tessék? – nevettem el magam.
- Akarod,hogy segítség a vizsgára felkészülni,vagy sem?
- Persze,hogy akarom,csak te pénteket mondtál…- védekeztem.
- Baj,hogy ma? – kérdezte.
- Dehogy baj! Épp ellenkezőleg. – mondtam,majd a fekete ingjénél fogva magamhoz húztam.
Elhajtottam hozzánk,majd befele menet Rebekát azt hiszem kissé megleptük. Futólag megölelték egymást, aztán bementünk a szobámba. Hozta a laptopját, és elkezdte az alapokat magyarázni. Oké,az elején még eskü,hogy figyeltem,de aztán belevesztem azokba az álomszép kék szemekbe, akik mindig fürkészve néztek engem,hogy értem – e amit mond. Nos, félig meddig értettem. Aron nem engedte,hogy az ágyban laptopozzunk,szóval az íróasztalomnál kellet csinálni két szék társaságában. Látta,hogy kezdem unni. Ásítoztam, fészkelődtem a székemen. Pedig nem volt szándékosan feltűnő.
Csúnyán nézett rám,olyan leszidó tekintettel.
- Bocsánat, én csak… nem tudnád valahogy érdekesebbé tenni az órát? – kérdeztem kérlelően.
Sóhajtott egyet.
- Oké. Hogy érdekesebb legyen az óra, az egyik széket likvidáljuk, és te szépen ide ülsz, ni. – mutatott az ölére. Na így máris jobban tetszett az egész.
Így egy fokkal jobban tudtam figyelni,de aztán egy idő után megint elment a kedvem.
- Jól van, büntetés jön. Ha nem figyelsz, a hideg kezemet a hátadra fogom rakni. – mondta.
Felröhögtem.
- Ha ez büntetés, akkor lehetek mazochista? – kérdeztem hangosan röhögve. Nem tökölt , már meg is tette. Sikítva ugrottam fel, olyan hideg volt a keze. Ja igen, leestem a székről. Ő csak feltette mindkét kezét ártatlanul. Közben dőlt a röhögéstől a laptopon. Addig gyorsan a háta mögé kúsztam és elkaptam hátulról a nyakánál, átdobtam a karom. - Jézusom, mi vagy te, vámpír? – súgtam a fülébe.
- Nem,de ha akarod lehetek az. Csak a tiéd. – mondta, majd kiszabadítva magát a kezeim közül felpattant,és máris a karajai közt voltam. Vadul kezdett csókolni,annyira,hogy a falig hátráltunk. Elkezdte a nyakamat is. Pusziból, finom harapdálásba ment át. Hát tényleg nem viccelt,ha kell átmegy értem vámpírba is akár. Végül zihálva hajolt el tőlem. Én sem kaptam levegőt. Most bármennyire is voltam erős fizikailag, tőle ellágyultam, mint egy halott virágszál. Ő volt az én gyengepontom a „szupererőmmel” szemben. Végül miután már megkaptam a büntetésem, már jól viselkedtem az órán,nem voltam rendbontó. Elég sok mindent megértettem. Bár abban nem lennék biztos,hogy át is mennék,szóval szükségem lesz több ilyen korrepetálásra. Hét óra körül ragaszkodott hozzá,hogy hazasétál,mert állítása szerint röpke negyed órára lakik innen. De én nem tágítottam,szóval hazavittem,ha akarta,ha nem. Lefárasztott ez a nap. Szóval mikor hazaértem, csak dőltem be az ágyamba,mint egy kivágott fa.
Már csak két napot kellet kibírnom a hétvégéig. Hétvégére Aron hatalmas bulit szervezett Rebeka szülinapjára. Eredetileg ő utazott volna Amerikába,ha nem így alakultak volna a dolgok. Bár én ennek így jobban örültem. Szóval ez a két nap abból állt,hogy rohangáltam a cuccokért, amik kelletek Aronnak. Torta,vendéglista,helybérlés,zene, és még sorolhatnám. Nem volt könnyű Rebeka elől titkolni,de próbálkoztunk. A bulit péntek estére terveztük. Kibéreltük a kávézót,aztán átrendeztük meg hasonlók. Aron már régóta tervezi ezt neki,szóval az amerikai barátokat saját magánál szállásolja egy pár napig,míg a buli nem kezdődik el,és vége nem lesz. A tortája három emeletes volt,csupa habos – babos rózsaszín. A dekorációt is ugyan ilyenre csináltuk. Aron azt gondolta,hogy ez az utolsó éve tizenéves ként. Utána már csak a dupla X jöhet. Végül is igaza volt. Dani hozta oda Rebekát. Max 25en lehettünk ott. Öt amerikai barát. Kelly, Kyle, Shelby, Nathen, Naomi. Hát mivel én épphogy beszélem az angolt,velük nem tudtam nagyon társalogni,de Aronnal jól el tudtak beszélgetni. Mikor Rebeka belépett,és egyesek azt kiabálták,hogy „Meglepetééés” plusz öt ember azt, hogy „Suprisee”. Kissé kínos volt,de ez nem volt olyan nagy probléma az este csúcspontjához képest. Rebekának könnybe lábadt a szeme,ahogy meglátott 25 ember, aki mind őt ünnepli. Örült a magyar rég nem látott barátoknak is és az amerikaiaknak is. Annát és Nándit is meghívtuk,igaz ők nem voltak Rebeka barátai,viszont el akartak jönni megismerni. Késtek. Ráadásul két órát. Azzal indokolták,hogy Rebeka ajándékára vártak. Egy gravírozott kulcstartót vettek, benne Danival egy közös képük volt benne. Azonnal mindenki összebarátkozott mindenkivel,aztán mehetett a buli hajnalig. Ezzel nem is lett volna probléma,csak az alkohol fogyasztása jó pár férfira nagy hatással volt. Mikor Annával táncoltunk Rebeka egyik barátja tántorgott oda hozzánk részegen, tánc gyanánt. Azt hiszem Viktornak hívták. Elrángatta Annát táncolni,szóval én továbbálltam. Nos Anna sem volt már szomjas,fogalmazzunk így. Gondoltam akkor én leülök. Aron, Nándi is ültek. Nos nem egy bulis ember egyikőjük sem. A buli kb hajnali kettőig tartott csak. Hogy miért? A következő jelenet miatt: Anna ezzel a bizonyos Viktorral smárolt az egyik sarokban. Mikor megláttam,rémülten Aronra néztem. Ő is meredten bámulta őket. Mikor Nándi meglátta, még jobban megijedtünk. Amint észbe kapott, már el is indult feléjük. Aron visszarántotta.
- Nándi! Ésszel, kérlek! Ne rontsuk el Rebeka szülinapját. – kiabálta túl a zenét Aron.
De mintha Nándi fülén be aztán ki mentek volna a szavak. Nem jutott el a tudatáig. Bár Aron is ebben az esetben ugyanígy reagált volna. Láttuk,ahogy Nándi odamegy, mond valamit Viktornak, aztán behúz egyet neki, amitől Viktor kiterült. Odasiettünk,mielőtt Nándi péppé akarná verni,mert az a düh ami a szemében volt, kevésbé sem volt játék. Aron a keze után nyúlt. Lenyugodott egy kicsit. Mikor Rebeka meglátta totál kiakadt.
- Mi az isten történt itt? – kérdezte hisztérikusan.
Nándi csak szúrósan ránézett,majd Aron kezét lerázva magáról kirohant. Anna csak sírt. Maga sem tudta mit tesz. Rebeka próbálta Viktort támogatni. Ezek után még Annát is elöntötte a düh,így megpofozta Viktort. Ekkor Rebekának betelt a pohár.
- Na jó, kifelé! Mindenki! A bulinak vége! – üvöltötte. Szépen mindenki kislattyogott.
Szóval így történ,hogy katasztrofális lett Rebeka 19. szülinapja. Ez még igazából hagyján. A következmények voltak inkább megrázóak.Reméltük,hogy ezek után senki nem fog emlékezni,mi történt,és senki nem fogja felemlegetni. Persze,hogy nem így történt. A hétvége szokásosan telt,sőt még a hétfő is egészen csütörtökig. Csütörtökön miután elváltunk a sulinál Annával,erre nem gondoltam volna. Azt mondta nem kell,hogy hazavigyem kocsival. Pedig ha hazavittem volna egészen biztos vagyok benne,hogy minden másképp alakult volna. Este épp elmerülve a házimat írtam, mikor olyan nyolc óra körül hívott fel Anna anyukája. Kórházba került,mert valaki elkapta és megverte. Elöntött a düh. Valahogy már akkor sejtettem,hogy Viktornak ehhez köze van. Azonnal beültem a kocsiba és mentem a kórházba. Szinte rárontottam a recepciósra,hogy engedjen már be Annához. Vagy fél órán át ordibáltam vele, de nem érdekelt. Miközben épp még mindig magamon kívül ordítottam, valaki átkarolt a derekamnál. Aron is jött,mert neki csak egy gyors smst küldtem az autóból.
- Jól vagy? Minden rendben volt? – kérdezte aggodalommal teli szemekkel.
- Persze! Eltörtem a kezét, a lábát, plusz orrba vágtam. – mondtam. Kissé fura fejet vágott, aztán fellélegezett.
- És nem fog a rendőrségre rohanni? – kérdezte.
- Nem. Van mit ellene felhasználni. – mondtam. Kimerültem a sok vezetéstől. Nem szoktam hozzá a vezetéshez egyhuzamban ilyen hosszú időn keresztül. Anna írt este a kórházból, hogy várhatóan jövő héten már kijöhet. A lába gipszbe lesz,szóval segítenem kell majd neki. Ha aznap haza vittem volna, mindez nem történik meg. Addig amíg ki nem engedték a kórházból, mindennap bejártam hozzá, leadtam a drótot a suli pletykákról, Nándiról, estébé. Nem tudom mi lesz most velük. Nándi nem biztos,hogy megbocsájt neki. Mikor kedden kiengedték a kórházból megkönnyebbült. Bár nem csak ő, hanem én is.
Hazafele elmeséltem neki, hogy mit csináltam Viktorral. Mindent részletesen elmondtam neki, ő pedig szájtátva csodálkozott.
- K-képes voltál miattam veszélybe sodorni magadat is? – kérdezte félve.
- Egyáltalán nem voltam veszélyben. Ő nagyobb veszélyben volt a dühömmel szemben. – mondtam, miközben leállítottam a motort. Szorosan megölelt. Nem kelletek szavak. Ezzel mindent megköszönt.
- Szerinted Nándi megbocsájt nekem?
- Remélem. Majd beszélünk vele. Minden rendben lesz. – mondtam. Ekkor még nem tudtam,hogy egyáltalán nem lesz semmi sem rendben. Aron szerint Nándi nem fogja visszafogadni Annát,de én reménykedtem. Anna tényleg szereti Nándit. Ez az egész félreértés volt, plusz az alkohol is közre játszott.
Remélem tudok majd beszélni vele négy szem közt. Anna egyre jobban kezdett magába zuhanni. Próbáltam támogatni,de egyszerűen kikészült Nándi miatt. Nem evett, nem ivott rendese, alig akart beszélni, pedig ez nem rá vall. Közbe kellet lépnem. Sikerült elcsípnem Nándit a folyosón.
- Hé Nándi! Várj! Beszélhetnénk? – kérdeztem futolépés közben.
- Mi az? Ugye nem Annáról lenne szó? – kérdezte. Nyeltem egyet.
- De, róla… - mondtam, aztán már indulni akart,de sikeresen visszatartottam. Ilyenkor örülök ennek az erőnek.
- Au…te mióta vagy ilyen erős? – nézett rám.
- Egy ideje,de most nem ez a lényeg! Kérlek beszélj Annával! Magába fordult teljesen. Kérlek legalább beszélj vele. – mondtam neki. Sóhajtott egyet.
- Jó beszélek vele, rendben? De nem ígérek semmit. – mondta.
- Rendben, de még ma. És köszönöm. – mondtam, aztán láttam ahogy Anna befordul a folyosón. Nándi megindult felé. Nem tudtam mi sül ki a beszélgetésből, de csak jót reméltem. Utolsó órára Anna könnyes szemekkel jött be. Szóval nem remélhettem semmi jót.
- Szakított velem végleg,és hivatalosan is. Azt mondta,hogy barátok viszont lehetünk. – mondta szinte egész nyugodt hanggal.
- És akkor…minden oké? – kérdeztem.
- Persze! – mondta. Közben igazából éreztem,hogy belül totál összetört benne valami,de persze,hogy nem mutatja ki. Törtem a fejem egész órán,hogyan engesztelhetném ki,hogyan segítsek neki. Aztán hírtelen beugrott! Bálint! Lehet,hogy ő a megfelelő pasi neki! Korban is megfelelő,és nagyon aranyos. Egy baj volt csak. A távolság. Talán,ha ide költözne,de ezt nem kérhetem tőle. Gondoltam írok neki egy smst, hogy mikor jön le a kutatás miatt. Szombaton jön le. Legalább bemutatom neki, hátha. Hiszen Bálint jóképű.
Úgy tűnt, Anna kezd vissza térni az életbe. Na jó, nem a normálisba. Bulizni akart járkálni hétköznap meg ilyenek. Én ebben nem támogattam, pláne,hogy nem járok bulizni. De legalább végre élt. Szombaton áthívtam Annát,mert nemsokára jött Bálint is.
- Szóval akkor ki is ez a Bálint?
- Ivett unokatestvére. – mondtam. Undorodva a falhoz tántorodott. Na igen Anna, és a teátrális énje.
- Nyugi, ő nem hasonlít Ivettre. Sem külsőleg, sem belsőleg. Bízz bennem! – mondtam neki.
- Hát oké. – mondtam.
Aztán megcsináltuk az egybe fasírtot. Épp a krumplipürével szenvedtünk, mikor csengettek. Gyorsan letöröltem a kezem, és az ajtóhoz indultam. Bálint mosolyogva áll ott.
- Szia örülök,hogy látlak. – mondtam neki majd megöleltem.
- Én is. – mosolygott rám.
- Valakinek bemutatlak, oké? Ő a legjobb barátnőm. – mondtam neki a konyhába vezetve.
Anna már majdnem kész volt a pürével.
- Bálint, ő itt Anna, Anna ő itt Bálint! – mutattam be egymásnak. Nos, ezt hívják szerelem első látásra.
- Sz – szia nagyon örültem! Váczi Anna vagyok. – mondta szégyenlősen Anna.
- Pintér Bálint. – mondta féloldalas mosollyal Bálint. Nos,ha nem ismertem volna Aront, akkor övé lenne a legédesebb mosoly amit láttam. De Aroné mindent überel.
- Akkor szerintem ebédeljünk! Nem sokára Aron is jön! – mondtam összecsapva a tenyerem.
Leültettem őket az asztalhoz, és kimertem nekik a fasírtot. Közben Aron megérkezett. Édes csókjával fogadott az ajtóban. Leültünk szépen enni. Csendesen ettünk, amikor Bálint megszólalt.
- Nos, Rebekáékkal mi van? – kérdezte.
- Elmentek Danival Pestre vásárolni. – mondtam. – Együtt vannak…már egy ideje.
- Értem. Azt hittem visszament Amerikába. Nos ugye akkor megmutatod majd az erődet? – kérdezte mosolyogva.
- Persze! Közületek úgyis csak Aron látta. – mondtam.
- Szuper! Arra én is kíváncsi vagyok! – mondta Anna. Összepillantottak Bálinttal, Bálint rámosolygott, Anna pedig elpirult. Mi is Aronnal. Ő is rám mosolygott,mert tudtam,hogy így talán minden oké lesz. Még a mai napig én is elpirulok. Annával utána neki álltunk mosogatni. Aztán meg sütni egy kis almás pitét. Aron átfogta a derekam miközben mosogattam és a fülembe súgta: - Beszélgetek Bálinttal egy kicsit, okés? – mondta.
- Öhm persze, okés. – mondtam, majd belepuszilt a fülembe.
Annával még mindig mosogattunk. Pedig nem is volt annyira sok mosatlan. Annyira. Gondoltam rákérdezek mit gondol Bálintról.
- Na? Milyen Bálint? – néztem rá, miközben törölgetett.
- Ami, már kezdem érteni mit érzel igazán Aron iránt. – mondtam. Erre elmosolyodtam.
- Mikor rámosolygott megremegett a térdem. Kis híján összeestem volna, ha nem állok az asztal mellet. – mondta. Siker! – gondoltam. Már csak a távolságot kell lecsökkentenünk köztük valahogy. Mikor kész lettünk a sütivel, bementünk a szobába a srácokhoz. Mohón ették a sütit. Ez legalább azt jelentette,hogy finom. Aztán leindultunk kocsival a tóhoz,hogy megmutassam az erőmet. Aron beült mellém előre,hogy ketten ülhessenek hátul. Aztán mikor odaértünk,és beindultunk az erdőbe, akkor is lehagytuk őket egy kicsit.
- Na? Bálint mit gondol Annáról? – kérdeztem odasúgva neki.
- Nagyon tetszik neki. – mondta.
- Ez szuper! Remélem Bálint nem egy töketlen srác, aki azt várja,hogy Anna lépjen.
- Mért szerinted én az vagyok? – kérdezte. Elkerekedett a szemem.
- Nem,dehogy! Hogy jut ilyen eszedbe? – kérdeztem.
- Csak ugratlak! – mondta majd közelebb húzott magához a séta közben.
- És már megbékéltél vele?
- Meg. Most,hogy levette rólad a szemét,és végre Anna érdekli, már is jobbfej a srác.
- Sosem érdekeltem!
- Te azt csak hiszed. – mondta. Kérdőn néztem rá.
- Mi az amiről én nem tudok?
- Ami! Fiú vagyok, láttam, hogyan nézett rád. – mondta.
- Á szóval ez olyan dolog amit csak a fiúk érthetnek meg.
- Pontosan! – mondta.
Ahogy láttam jól elbeszélgettek Annáék egy pár méterrel mögöttünk. Aztán megérkeztünk ahhoz a fához,ahol Aronnak megmutattam, mit tudok. Gondoltam megpróbálkozom ugyan azzal a fával. Belevágtam az öklöm, minden előrejelzés nélkül. Az ütésem kissé nagynak bizonyult, ezért a fa elkezdett kidőlni. Csakhogy felénk. Aztán csak fogtam, és megbillentettem,hogy a másik irányba dőljön. Erősebb vagyok, mint azelőtt hittem. Még Aron is meglepődött kissé. Anna és Bálint eltátották a szájukat.
- Ez lenyűgöző Ami! Ettől mégis mért akarsz megválni? – kérdezte. És itt árulta el az egyezségünket,hogy erről nem beszélünk Aronnak. – Megválni? – kérdezte Aron. – Ez meg még is mit jelentsen? – kérdezte.
Sóhajtottam egyet. Majd szúrósan Bálintra néztem.
- Bálint kutatást végez, hogyan tudnánk kivonni a szervezetemből ezt az erőt. – mondtam.
- Ami, az az életedbe kerülhet, amit én nem engedek! – mondta. – Egyszer már majdnem elvesztettelek,de ezt még egyszer nem fogom engedni! – kiabálta.
- Ezt majd később megbeszéljük. – mondtam, majd elindultam kifelé az erdőből. Aron vissza akart rántani,de most sikerült kihúzni magam a szorításából. Utánam akart indulni, aztán megszaporáztam az erővel a lépteim. Nem ért utol. Mikor mindenki kiért az erdőből én már az autóban ültem.
- Ami, elviszel minket Bálinttal hozzánk? – kérdezte félve Anna.
- Persze. – mond elindultam.
Aron végig az ablakon bámult ki mérgesen. Jó, megértem, hogy dühös volt,mert nem beszéltem erről neki,de ebben nem dönthet helyettem! Ki akartam tenni Aront otthon,de ellenkezett. Azt mondta, hozzánk jön. Nem volt kedvem épp most megbeszélni ezt vele. Igaza volt,hogy igazságtalan,hogy nem mondtam el,de nem tudtam,hogyan adjam ezt a tudtára. Beültünk a szobámba,és vártam,hogy rám zúdítsa a hegy beszédét. De nem tette. Még csak meg sem szólalt. Nekem kellet szóra bírnom.
- Oké, most mi bajod? – kérdeztem tőle röhögve.
- Ténylegesen érdekel? – kérdezte.
- Igen érdekel. – és ez után jött csak az igazi hegyi beszéd.
- Ami, megpróbálom magam visszafogni,de nem les egyszerű. Tudod,te nagyon önző vagy! Megmagyarázom mire értem. Azt hiszed,hogy mindenben dönthetsz egyedül.
- Igen,mert ez az én életem! – mondtam.
- Abba nem gondolsz bele,hogy az életednek több része is van? Te az életem egyik legfontosabb része vagy,de úgy látom én neked egyáltalán nem számítok.
- Mért mondasz ilyeneket? Dehogynem számítasz nekem! Többet is, mint hinnéd! Csak nem tudom ezt kimutatni kellőképp…- mondtam.
- De mégis mért teszed ezt velem? A tűzzel játszol! Mindig olyan közel állok ahhoz,hogy elveszítselek. Megígértem magamnak,miután elhagytál, és túléled, soha többé nem engedlek el. – mondta.
- De én csak szeretnék újra normális lenni! – mondtam.
- Én pedig nem akarlak elveszíteni! Nem érted,hogy lehet,hogy az életedbe kerül ez a kísérletezés?! – ordította és a hajába túrt. Már könnyezett a szemem. – Csak annyit kérek tőled,hogy ezt ne tedd. A kedvemért! Kérlek! – mondta. – Ha megígéred,hogy rajtad nem kísérleteznek,nekem az is elég! – mondta.
- De én… - kezdtem és egy kövér könnycsepp legördült az arcomon.
- Kérlek! Könyörgöm! – mondta a derekamat fogva és a mélyen a szemembe nézve. – Nem kérek tőled mást! – könyörgött. – Csak annyit akarok hallani,hogy nem fogod megtenni. Nyeltem egyet.
- Nem fogom megtenni. – egyeztem bele. Nagy kő esett le a szívéről. Az enyémről viszont nem. Nem akartam ilyen lenni. Igen néha jól jött a plusz erő,de magamat is megrémisztettem vele. Lelkileg megint a béka feneke alatt voltam. Nem akartam elengedni Aront. Magamba szívtam az illatát.
- Én most haza megyek.
- Ne! Kérlek ne! Maradj itt! – mondtam.
- Aludjak itt? – nézett rám furán.
- Igen! Most nagyobb szükségem van rád, mint hinnéd! – mondtam. – Fél év után, már csak szabad.
- Oké,csak rácsörgök anyámra akkor. – mondta majd kiment telefonálni. Addig kerestem neki egy pólót meg egy nadrágot Daninál. Reméltem,hogy nagyjából egyezik a méretük. Aztán elmentem lefürödni, majd elzavartam Aront is. Közben Rebeka és Dani hazaértek. Rebeka egyből mindent elmesélt,hogy hol voltak,mit vettek meg minden,. Aztán rákérdezett,hogy mi mit csináltunk.
- Hát itt volt Anna, Aron és Bálint. Együtt ebédeltünk, meg hasonlók.
- Bálint? Oh, kár,hogy nem voltam itt. – mondta felcsillanó szemmel. Összehúzott szemmel méregettem.
- Mert? – kérdeztem. Sóhajtott egyet. Mintha tétovázott volna.
- Hát Bálinttal volt egy lezáratlan ügyünk…Mikor Danit hazahoztuk az incidens után, elcsattant egy csók,és ennyi. És ezt nem beszéltük meg. – mondta, én pedig eltátottam a szám.
- És ezért akarsz találkozni vele? Szerintem inkább hagyd békén most! Annával alakul a kapcsolatunk,és mellesleg emlékeztetlek,te párkapcsolatban vagy! – keltem ki magamból. Oké, lehet,hogy túlreagálom a dolgot,de hagyja békén Bálintot. A meglepettségtől meg sem tudott szólalni. – Egyébként is az volt a legfontosabb nektek akkor,hogy egymást nyaljátok,mikor engem én épp ott voltam? Hát igazán gratulálok! – mondtam.
- Ami én sajnálom… - mondta.
Inkább bementem a szobámba. Komolyan nem tudtam,mit gondoljak Rebekáról. Egyik pillanatban gyűlöltem, aztán megkedveltem, aztán ismét gyűlöltem. Kiismerhetetlen volt számomra. Halottam,hogy Aron végzett, de kint maradt még beszélgetni Rebekával. Duzzogtam,és azért sem mentem ki. Dühített Rebeka. A legalkalmatlanabb helyzetben is csak a pasikon járt az esze, plusz ki tudja,hogy szereti – e egyáltalán a bátyámat. Aron később besétált a szobámba,mintha mi sem történ volna. Gondoltam rákérdezek, mit beszélt neki össze – vissza ez a nőszemély.
- Na most utálsz? Mert én Rebekát kezdem. – mondtam.
- Nem utállak. Az lehetetlen. Egyébként ez engem is meg lepett,mert nekem sem mondta el.
Nem tudom mi ütött belé. Régen nem ilyen volt. Lehet majd kell neki az élettől egy pofon,és észhez tér.
- Vagy tőlem. – mondtam. Aron a nyakamba puszilt.
- Ne legyél már ilyen harcias. – mondta. Aztán az ágyra döntött. Hagynom kell magam ilyenkor. Igaz,hogy erősebb lettem,de az érintésétől elgyengülök teljesen. Szóval ilyenkor mit sem ér az erőm.
Igazából Aron nem sokat tévedett azzal kapcsolatban,hogy Rebekának kell egy pofon az élettől, amitől észhez tér. Rá egy hétre ez be is következett.
Épp szombaton mikor ebédeltünk, Rebekát Amerikából hívták. Meghalt a nagymamája. Íme a pofon melyről Aron beszélt. Rebeka teljesen kikészült. Az nem érdekelte,hogy aznap Bálint is átjött. Azonnal lefoglalt két jegyet,hogy Danival kiutazzanak. Kicsit megsajnáltam Rebekát. Igaz még mindig haragudtam rá. Még mindig nem ismertem ki, szóval nem örültem,hogy Danit is magával viszi.
A suliból úgy kb még két hét volt hátra. Most már tényleg nem csináltunk szinte semmit. Év végi zárások mentek csak, felelések a jobb jegyért,úgyhogy ezt a két hetet fél lábbal is túl lehet élni. Szóval szinte már csak azért jártunk be, hogy a fülledt termekbe süljünk, mint egy pisztráng. Az év végim egész jó lett. Egy darab hármasom lett, öt négyesem, a többi mind ötös. Minden kezdett megint jó lenni. Annáék végül a suli utolsó napján összejöttek,és Bálint ideiglenesen Annáéknál lakott. Anyu is kezdett visszatérni az életbe, eljárt a barátnőihez,akik tartották benne a lelket,amiért hálás voltam. Alig vártam a nyarat. Úgy éreztem,ez lesz a legjobb nyaram. Végre valahára az én egyetlen szerelmemmel tölthettem, és a legjobb barátnőmmel. Mikor utolsó tanítási nap , az évzáró után beültünk a kocsiba Aron elkezdte taglalni, a nyár első programjait.
- Nos elsőnek mit szeretnél csinálni? – kérdezte.
- Elsőnek? Ma? – kérdeztem.
- Aha, hiszen immár hivatalosan is nyár van! – mondta.
- Oké. Elsőnek a szobámba tölteni, besötétítve, egy ventilátor társaságában,és persze életem szerelmének a társasában tölteni összebújva a nyár első napját. – mondtam.
- Életed szerelmével? Kivel, Ian Somerhalderrel? – kérdezte röhögve. Ezt is csak azért mondta,mert volt róla pár poszterem.
- Ő csak a második utánad. – mondtam,majd megcsókoltam.
Szóval a nyár első napját így töltöttük. Összebújva filmeztünk, házilag próbáltunk elég bénán fagyit csinálni, ami anyunak ízlett. Vagy legalábbis ezt hazudta. Szóval a nyár igazán jól kezdődött.
Daniék közölték,hogy nem jönnek haza, szóval kint töltik a nyarat. Épp ettől féltem,hogy Rebeka elveszi őt a családunktól. Szóval most anyura jobban kell figyelnem. Beszélni fogok a barátnőivel,hogy egy percre sem hagyják egyedül. Aron második gondolata még az is volt,hogy lehetőleg megpróbál a nyár alatt angolul megtanítani. Hát nem tudja még mire vállalkozott. A nyár második napját Annával töltöttem egy shopping túra keretei közt. Nem tudtam mire vállalkozom. Iszonyat meleg volt,de muszáj volt vennünk nyárra ruhákat, meg hasonlókat. Vettem két aranyos rövid nadrágot, két cuki toppot, és egy virágmintás lenge ruhát. Meg egy iszonyat szép fürdőruhát is. Mikor betértünk Annával egy fagyizóba Aron smst küldött. „Remélem már készen vagytok a vásárlással,mert irány Balaton! Pár perc és értetek megyünk Bálinttal!”.
- Megyünk Balatonra. – mondtam Annának.
- He? És hogy, gyalog? – kérdezte félrenyelve a fagyiját.
- Aronék értünk jönnek. – mondtam.
- Hm ez nem rossz. Végre elnyúlhatok a vízen. Remélem hoznak magukkal matracot! Ugye hoznak? – kérdezte
- Gondolom. – röhögtem.
Rá egy negyed órára tényleg értünk jöttek. Szerencse,hogy ilyen közel vagyunk a tóhoz.
Átvettük Annával az újonnan vett fürdőruhánkat. Aron és Bálint ahogy megláttak, csak fütyültek.
Aron a derekamnál fogva szemben átölelt.
- Sosem láttalak még bikiniben, de tetszik a látvány! Nagyon is. – mondta a fülembe súgva, én meg rákvörös lettem.
Annáék is annyira aranyosak voltak együtt. A víz nem volt túl meleg,vagy csak nekem nem volt az.
Nekem konkrétan fél óráig tartott míg belementem teljesen. Szerencse,hogy senki sem tudott berángatni.
Mikor sétáltam befele, és nem figyeltem, Aron felkapott, én pedig felsikítottam.
- Mi az? – kérdezte lenézve, mosolyogva rám.
- Megijesztettél.
- Készen állsz?
- Mire? – de ekkor már repültem a víz felé. Bele dobott. Szerencséjére tudtam úszni, kicsinek sokat úsztam. Mire felbukkantam a víz alól,már ismét a védelmező karjai közt találtam magam.
- Ezt nem hagyhattad ki, mi? –kérdeztem tőle.
- Hát persze,hogy nem! – mondta, majd megcsókolt. Annáék is eljátszadoztak a vízben. Később pedig Anna odarohant hozzám.
- Játszunk!!Kéérlek! Te ülj Aron nyakába,én pedig Bálintéba,és birkózzunk! – kérlelt.
- Ő oké. – mondtam röhögve.
- Majd fogd vissza magad. – mondta halkan röhögve Aron. Igen én személy szerint el is felejtkeztem az erőmről. Még egy ok ami miatt meg akartam szabadulni tőle. Három meccsből egyet nyertem én. Anna szerintem totál megfelejtkezett az erőmről. Mindegy szívesen hagytam nyerni,jó volt látni,hogy örül. Aronnal pedig jókat borultunk a vízbe. Aztán mindannyian megéheztünk, szóval felkerestünk egy büfét. Aron és Bálint egy – egy méretes lángost ettek, Anna csak sült krumplit evett arra hivatkozva,hogy vigyáz az alakjára, én pedig sült krumplit egy jó nagy adag hamburgerrel. Ezek után nagyon mozogni nem tudtunk. Úgyhogy kifeküdtünk mind a négyen. Annával napoztunk, hogy legyen egy kis színünk, a fiúk meg kb tíz perc pihenés után elmentek röpizni. Előtte még lőttünk pár egész jó képet Aron gépével. Húsz perc napozás után felijedtem. Egyből az ugrott be,hogy most vajon hány csaj próbálhat velük flörtölgetni.
Annával egyből a pálya szélére mentünk. Na igen, persze, hogy összesen rajtuk kívül két fiú volt,és hat lány. Annával szúrós szemmel méregettük őket. Mind bepróbálkozott náluk, hát persze. Mikor lejöttek mindketten a pályáról és megcsókoltak minket az összes lány szava elakadt. Hatból négy feladta, kettő pedig elszánt volt. Visszamentek játszani, mi pedig árgus szemekkel figyeltük minden mozdulatukat a két csajnak. Egy csapatban játszottak és bénán estek – keltek,csakhogy Aron és Bálint segítsen nekik. Már kezdett elszakadni a cérna nálam is és Annánál is. Pláne akkor mikor az egyik csaj azt színlelete,hogy kiment a bokája,és Aron felkapta,hogy elvigye valahova ahol segítenek neki. Legszívesebben oda mentem volna,hogy kirángassam a kezei közül,és megverjem a csajt. De hagytam. Én hülye hagytam. Ezért feltűnő duzzogásba kezdtem. Mikor már végeztek a röpizéssel, odajött Aron és magához húzott, én pedig elhúzódtam. Kérdőn nézett rám,majd mosolyogva lenézett.
- Várj, kitalálom. A csaj a baj, ugye? – kérdezte.
- Eltaláltad Mr. Macsó! – mondtam.
- Rég hallottam ezt a nevet Fruzsi . – mondta – Imádom mikor ilyen kis mérges vagy.
- Örülök,hogy jól mulatsz…- mondtam.
- Ami könyörgöm…mit foglalkozol az ilyen lányokkal? Csak segítettem neki. Semmi több.
- És szerinted pusztán véletlenül ment ki a bokája?
- Honnét tudjam?
Csak forgattam a szemem. Nem néztem a szemébe, ezért megfogta az állam és kényszerített,hogy a szemébe nézzek.
- Ami! Te vagy a mindenem! Hogyan bizonyítsam ezt? Kiabáljam ki egy megafonnal,hogy szeretlek? – kérdezte.
- Hát akár. – mondtam neki. Mentségemre szóljon,nem gondoltam komolyan. Eltűnt úgy egy olyan tíz percre, utána pedig tényleg egy megafonnal jött vissza.
Kiállt a móló elejére.
- Egy kis figyelmet kérnék! – mondta és minden szempár rászegeződött. – Látják ott azt a lányt abban kék piros bikiniben? Ő a barátnőm! És szeretem. Mindennél jobban. – mondta.
Jött a kínos csend,majd a tapsvihar és az éljenezés. Olyan vörös lett a fejem ,akárcsak a fürdőruhám.
Odafutottam Aronhoz,hogy a nyakába ugorhassak. Ezek után képtelen voltam haragudni rá. Bálint megörökítette ezt a pillanatot. Nagyon jó kép lett. Mellékesen levideózta Aron vallomását. Ennél aranyosabbat még nem mondtak nekem így.
- Mindennél jobban szeretlek! – mondtam neki.
- Végre elhiszed,hogy nekem te jelentesz mindent? – kérdezte.
- Talán. – vigyorogtam rá.
Erre csak annyit tett,hogy felkapott és velem együtt beleugrott a vízbe. Mikor felbukkantam a víz alól csak annyit mondtam: - Oké, oké elhiszem! – mondtam neki.
- Végre. – mondtam,majd a karjai közt vitt ki a partra.
Kezdett már későre járni,szóval felöltöztünk. Este volt valami buli,szóval azon ott maradtunk. Király volt a zene, Annával táncolgattunk egy kicsit. A fiúk nem voltak túl táncos lábúak. Nem maradtunk sokáig,mert mikor kezdtük a fiúkat a lányok ismét megkörnyékezni, Annával azonnal riadót fújtunk,és leléptünk.
A fiúk nagyon fáradtak voltak, szóval én vezettem hazafelé. Anna ült elől mellettem,mert ezek ketten hátul szunyókáltak. Annyira aranyosak voltak. Csináltunk róluk lopva egy – két fotót. Annát meg Bálintot kitettem náluk. Aron akkora már feleszmélt. Hozzájuk mentünk. Náluk aludtam most először. Az anyukája még fent volt.
- Helló fiatalok! Ami, rég láttalak! – mondta ,majd megpuszilt. – Jól éreztétek magatokat.
- Szia! Iszonyatosan jó volt! – mondtam neki. – Aron szerelmet vallott nekem mindenki előtt. Annyira édes volt tőle. – dicsekedtem el, majd megmutattam neki a videót amit Bálint csinált.
Aron már egyből felindult a szobájába,hogy aludjon. Gondoltam had menjen. Én pedig még lent maradtam beszélgetni az anyukájával. Elmondta nekem,hogy miért vált el Aron apukájától. Azt állítja,már elege lett belőle és,hogy közel sem hasonlítanak Aronnal. Meg hogy azóta is keresi azt,aki olyan lehet neki,ment nekem Aron. Mikor már kezdtem fáradni, elköszöntem az anyukájától és felosontam hozzá. Olyan édesen aludt. Olyan ártatlannak tűnik,mikor alszik. Bebújtam mellé,és kinyitotta résnyire a szemeit.
- Ssh, csak én vagyok, aludj tovább. – mondtam neki.
Nem válaszolt,csak szorosan magához ölelt,és úgy aludt. A hatalmas karjaiban teljes biztonságban érzem magam. Mindig.Reggel már nem volt mellettem,mert nem fonódott a derekamra két erős kar. Mikor kinyitottam a szemem, mellettem ült egy tálca reggelivel.
- Jó reggelt angyalom! Hogy aludtál? – kérdezte mosolyogva.
- Egészen jól,amíg el nem tűntél mellőlem. – mondtam neki kómásan.
- Csinálni akartam neked reggelit.
- Ezt egyedül csináltad? – kérdeztem csodálkozva.
Színpadiasan a szívére tette a kezét,és hüledezett.
- Nem, amúgy nem. A nagyi segítségével csináltam. – vallotta be.
A tálcán volt narancslé, amerikai palacsinta juhar sziruppal. Befaltam az egészet.
Mosolyogva nézett miközben ettem. Én meg kérdőn néztem rá.
- Mi az? – kérdeztem teli szájjal.
- Semmi. – vigyorgott száz wattos mosollyal.
Próbáltam elfordulni, de olyankor mindig az ágy másik végére ült. Nem hagyta,hogy elrejtőzzek.
- Ne már! Ne bámulj! – kérleltem. Csak nevetett,aztán feltett kézzel kiment.
Végeztem,aztán levittem a tálcát. Aztán elmentem zuhanyozni. Frissen és üdén sétáltam már fel.
Mikor beléptem a játszott.
- Azért nem ilyen sokáig zuhanyoztam… - mondtam.
- De eléggé. Lejátszottam egy egész menetet már. – mondta röhögve.
- Ha – ha, nagyon vicces. – mondtam az ölébe ülve,és kikapva a kezéből a távirányítót. – Mi a mai program? – kérdeztem.
- Mit szeretnél? – kérdezte.
- Fogalmam sincs. – válaszoltam.
- Akkor mit szólnál, mondjuk, egy kis edzésnek? Bálinték tuti benne lennének.
- Bálinték? Maximum Bálint. – mondtam röhögve. – Most komolyan, Anna utál mozogni!
- Hidd el, rá fogja venni Bálint.
- Hát jó. Az erdőben edzünk?
- Mivel az önvédelmishez már nem mehetünk,mert mindenkit kiütnél, így igen. – mondta.
- Én ennek csak örülök. – mondtam,és azokra a ringyókra gondoltam.
- Akkor odaszólok Bálintéknak. – mondta ,majd megcsókolt,és letett az öléből.
Igazából rám fért egy kis edzés. Ki kellet adnom magamból ezt a túltengő erőt,mert ha ideges leszek,akkor bármin és bárkin levezetem.
Anna nagy nehezen de belement. Azt mondta legalább felveheti az új melegítő szettjét.
Délután mikor már kezdett enyhülni az idő,leautóztunk. Aronnak volt egy pár dolga. Csomó ugráló kötél, meg még volt neki egy boksz zsákja amit betuszkoltunk az autóba. Ez kell nekem! Egy jó kis zsák, amin levezethetek mindent. Miközben leautóztunk megkérdeztem Arontól,hogy ki lesz az „edzőnk”.
- Természetesen én vagy Bálint. Mi leszünk a személyi edzőtök,aztán ti a miénk. – mondta.
- Ez tetszik. – dörzsöltem a tenyerem.
Kiszálltunk, Annáék már ott voltak. Vártak minket,hogy elkezdhessük.
Kezdtünk némi bemelegítéssel,nyújtással, aztán jött egy kis bunyó.
Én Aronnal, Anna Bálinttal. Bálint visszafogta magát,de Aron nem. Jó nem kellett neki. Nekem viszont igen. De így is mindent beleadott,és nagyon ügyes volt. Megizzadtunk mindketten,mert egy percre sem hagyott nyugodni. Végül feladtam,hogy ő nyerjen. A derekamnál fogva fogott,és nem hagyott szabadulni. De igazából nem is akartam. Annáék elviccelték az egészet,de legalább jól szórakoztak. Aztán ők is bekeményítettek. Kérlelően néztem Aronra,had használhassam a boksz zsákot. Felraktam, majd végre püfölhettem. Annyira jól esett,mint még soha. Felért azzal,mint mikor kiszabadultam Andrástól,és egy jót futhattam. Annyira belelendültem,hogy észre sem vettem,hogy mindhárman engem néznek. Végül az egyik ütésemtől leesett a fáról,ahova felakasztottuk. Ziháltam,de jó érzés volt kiadni ezt magamból.
Leültem pihenni,mert Anna is ütni akarta a zsákot. Aron leült mellém.
- Elképesztő voltál. – mondta. Én személy szerint elszörnyedtem a saját erőmtől.
- Elképesztő? Inkább ijesztő…- mondtam.
- Nem! Szerintem ez tök király. – mondta. – Csak nekem lehet ilyen belevaló barátnőm. – mondta félig átölelve. Elmosolyodtam. Szóval neki még így is tetszettem. Csak saját magamat rémítettem meg.
Végül a fiúk már csak ketten edzettek, mi pedig néztük őket.
Mikor már ők is kellőképpen elfáradtak, elpakoltunk, aztán Bálintnak támadt egy ötlete.
- Még ne menjünk!
- De totál be fog sötétedni,semmit nem fogunk látni! – mondta Anna.
- Gyújtsunk tüzet és sztorizgassunk. – lelkesedett Bálint.
Aronra néztem.
- Felőlem. – mondta Aron,majd elkezdte a tűzhöz való dolgokat gyűjteni.
Végül leültünk, körbeültök a tüzet és elkezdtünk mindenféle történetet kitalálni. Mindenki hozzátett egy kicsit. Persze a fiúk elkezdtek már irracionális dolgokat beletenni,és nekünk kellet Annával visszakanyarítani a valóságba. Aztán mikor már elfáradtunk teljesen,és a történetek is egy helyben lógtak a levegőben,akkor már ténylegesen haza indultunk. Annáék elmentek haza, mi pedig Aronékhoz. Hihetetlen,hogy anyut mennyire nem érdeklem. Nem zavarja,hogy Aronnál vagyok mindig,az sem,hogy Dani kint tölti az egész nyarat Amerikában. Aronnak támadt még egy fenomenális ötlete.
Aludjunk az udvarukon egy egyszemélyes sátorban. Szűkös volt a helyzet,de én egyáltalán nem bántam!
Az egyetlen probléma a szúnyogokkal volt, akik imádták a véremet, mint valami mohó vámpír.
Reggelre minden részemen volt legalább kettő szúnyogcsípés.
Megint egyedül ébredtem. Ebből kicsit kezdett elegem lenni. De most nem várt reggelivel. Mikor bementem, csak a házat üresen találtam. A pulton állt egy üzenet,amit nekem címeztek.
„El kellet mennünk, a nagyi rosszul lett. Sietek vissza, Aron. ♥” Nagyon remélem,hogy semmi komoly baja nincs a nagymamájának,mert akkor Aron összeroppanna. Gondoltam akkor megpróbálok kissé bevágódni, szóval elkezdtem főzni. Gondoltam valami magyarosat kéne,szóval csináltam egy kis húslevet, meg töltött paprikát. Hát, nem vagyok egy nagy konyhatündér,de ez most esküszöm jól sikerült. Igaz,hogy egy halom mosatlant hagytam magam után,szóval neki kellett állnom mosogatni. Volt ott egy mosogatógép,de mivel még soha nem használtam,így inkább neki álltam kézzel,mert nem akartam tönkre tenni. Dél után egy kicsivel Aron hazajött. Elég meggyötört arca volt.
- Mi történt? – kérdeztem aggodalmasan.
- Szívinfarktus. – mondta szomorúan. Eltátottam a számat.
- És jól van? – kérdeztem,bár kissé féltem a válaszától.
- Igen, jobban. – mondta. Ettől fellélegeztem egy kicsit.
- Gyere, főztem ebédet! – mondtam,majd behúztam a konyhába. Mosolyogva nézett körül.
- És mi finomat főzött asszonyom? – kérdezte.
- Húslevest, és töltött paprikát, amiből szerintem majd a kórházba is vihetnénk be,ha gondolod. – mondtam.
- Jól hangzik. – mondta,majd leült az asztalhoz. Kimertem neki a levest. Úgy láttam ízlett neki,vagy csak jó póker arca van. Én is leültem enni. Mikor láttam,hogy végzett a levessel, felugrottam,hogy merjek neki a töltött paprikából,de nemet intett.
- Ki tudom magamnak is merni,maradj csak. – mondta. Hagytam. Megvárta míg én is végzek, és nekem is kimerte. Miután végeztünk folytattam a mosogatást,amit félbe hagytam. Nevetve nézett rám.
- Mért nem használod a mosogatógépet? – kérdezte.
- Mert nem tudom,hogy kell. – vallottam be.
- Na gyere, megmutatom. – mondta röhögcsélve. Bepakolt nekem,és elindította.
- Köszi.
- Figyelj,ma vissza kell mennem a kórházba. A mai napra feltalálod magad nélkülem is? – kérdezte.
- Valahogy csak kibírom. – mondtam.
- Áthívhatod Annát ha gondolod. Ha megkérhetlek arra,hogy vigyázz a házra? Tudom ez elég ciki kérés,de…- mondta.
- Persze,ha Anna is átjöhet akkor szívesen. – mondtam.
- Este fele jövök. – mondta majd egy csókot nyomott a homlokomra.
Annának gyorsan dobtam egy smst,hogy S.O.Sben jöjjön át gyorsan Aronhoz.
Rá egy negyed órára már át is jött.
- Akkor most az egész kecó a miénk ? – kérdezte. – Nem kéne egy hatalmas bulit csapnunk?
Csak forgattam a szemem.
- Anna,ez nem a mi házunk, szóval nem! Most vigyázunk rá. Bár egy két személyes csaj buli belefér. – mondtam.
- Na ez a beszéd. – mondta és már szalad is fel Aron laptopjáért,meg hangfalaiért,hogy zenét rakjon be.
Anna eltáncolgatott magának. Próbált engem is rángatni,de nem volt hozzá túl sok kedvem.
- Csajszi ezzel a tehetetlenségeddel lelombozol engem is! Ne csináld már! – mondta.
- Csak aggódom Aron nagyijáért, oké? – mondtam neki.
- Hm,akkor foglaljuk el magunkat valamivel. Mondjuk, kutassuk át Aron szobáját! – csattant fel.
- Tessék? Eszem ágában sincs! – mondtam. Bár igazából majd meg haltam a kíváncsiságtól,de bíztam Aronban,szóval nem akartam ezt tenni.
- Ne már! Ez egy vissza nem térő alkalom! – kérlelt.
- Én nem fogom átkutatni a cuccait! Bízom benne! – ellenkeztem.
- Hát jó…- sóhajtott. – Ha te nem,akkor majd én! – hadarta és már a lépcső tetején járt.
Utána iramodtam, és hála a gyorsaságom miatt, mielőtt beért volna az ajtón, elé léptem.
- Ami, a frászt hozod rám ezzel a gyorsasággal! – mondta.
- Nyugodj meg,nem csak rád,hanem saját magamra is. – mondtam halkan. – Anna ne csináld! – mondtam neki.
- Nyugi, észre sem fogja venni! – és már lépett is be a szobájába. Elkezdett kutatni. Pechére semmi érdekeset nem talált. Még vagy fél órán át próbált találni valami titkos dolgot nála,de semmi.
- Aj, ez az Aron tényleg ilyen tökéletes pasi? – dünnyögte szomorúan.
- Én mondtam,hogy semmit sem fogsz találni.
És ez után felcsillant a szeme.
- Ezt nézd! Ez itt a naplója! – mondta csillogó szemmel.
- Anna…
- Hm?
- Az csak egy határidő napló. – mondtam neki röhögve. Csalódottan nézegette.
- Franc! – mondta. – Nem hiszem el! Akkor remélem legalább ebbe írt valami érdekeset. – mondta. – Ó nézd de aranyos! – mondta Anna. – Ide van írva,akkor mikor összejöttetek,hogy „Megtaláltam az Angyalom.” Ohh milyen nyálas. – mondta Anna. Ezt látnom kellet. Tényleg oda volt írva.
- Csajszi ez nagyon nyálas! – mondta Anna. Oldalba böktem.
- Csak irigy vagy! – mondtam neki, majd nyelvet öltöttem rá.
– De most tedd vissza a helyére,és ennyi elég volt a kutakodásból! – parancsoltam rá.
- Oké anyu! – mondta,majd lehajtott fejjel odakullogott a fiókhoz,ahol találta.
Utána elhülyültünk már Annával ilyen dolgok nélkül is, mint mások magánéletében kotorászása.
Anna olyan hét körül lelépett,azzal az indokkal,hogy várja Bálint. Nem tudom mennyit kell még Aronra várnom,de az maga az örökkévalóság lesz. Szóval immáron megint egyedül voltam. Leültem a hatalmas plazmatévé elé,majd bekapcsoltam. Ebben a hulladékban sosem adnak semmit? Mikor kezdet sötétedni, minden redőnyt lehúztam. Mániám volt,hogy ne lássanak be az emberek, plusz így biztonságban éreztem magam. Nyolc óra. Aron még mindig sehol. Oké. Nem kezdek el pánikolni. Csináltam magamnak vacsorára szendvicset,majd gondoltam felhívom anyut,hogy mi újság vele.
- Szia kincsem! - szólt bele a telefonba.
- Szia anya! Mi újság? Hogy vagy? – kérdeztem tőle.
- Remekül! Megvagyunk itt a lányokkal. Három nap múlva megyek haza. – mondta. – Ott minden rendben? – kérdezte.
- Persze, épp Aronéknál vagyok. A nagymamája kórházba került. – mondtam.
- Óu, ezt sajnálattal hallom. Vigyázzatok magatokra kincsem! Szeretlek puszi! – köszönt el.
- Szeretlek , puszi szia. – tettem le. Örültem,hogy végre ismét él,és boldog. Épp a barátnőivel wellnesselt.
Miután letettem, kaptam egy üzenetet,hogy volt egy nem fogadott hívásom. Arontól. Nem kellet soká várnom, ismét hívott. Felvettem.
- Ami minden rendben? – kérdezte idegesen.
- Persze,csak anyuval beszéltem telefonon. – mondtam.
- Ja oké,rendben,csak már megijedtem. Anyut próbálom rávenni,hogy jöjjön haza,de nem akar,szóval most intézem neki,hogy bent maradhasson hivatalosan,ami nem túl egyszerű. Szóval későn érek haza. Ne várj meg,menj aludni. – mondta. Sóhajtottam.
- Oké. – törődtem bele.
- Szeretlek! Sietek. – mondta.
- Én is. – mondtam,majd kinyomtam. Pedig reméltem,hogy legalább az estét együtt tölthetjük.
Szóval lassacskán elmentem fürödni, aztán felmentem a szobájába. Épp laptopoztam,és Skypeoztam
Annával, amikor lentről egy hatalmas durranást hallottam. A szívem a torkomban dobogott. Leküzdve a félelmem a gyorsaságom kihasználva, kisurrantam a szobából egy hang nélkül. Lenéztem a lépcsőn és egy maszkos ember settenkedett a nappaliban. Lesurrantam a lépcsőn. Láttam,hogy átsétál a konyhába.
Mögé suhantam,és kezeim közé kaptam a nyakát. A kezemet a szájára szorítottam.
- Egy hangot se,vagy letépem a fejed. – mondtam neki, majd lehúztam róla a maszkot. Lia! András egyik idegesítő ringyója. – Te meg mi a jó istent keresel itt? – kérdeztem falhoz szegezve.
- Na szerinted te agytröszt ? Azért vagyok itt,hogy kinyírjalak. – mondta flegmán. – Bár azt nem hittem,hogy ennyire gyors vagy és erős. – mondta.
- Akkor adok neked egy tanácsot. Ha élni szeretnél még, akkor most azonnal elhúzod a csinos kis valagad, és leszállsz rólunk. András engem már nem tud elkapni, törődjön bele. – mondtam neki.
- Átadom. – mondta, majd az arcomba köpött. Én pedig válaszul behúztam neki egyet. Szépen kitessékeltem az utcára. Aztán magamra zártam az ajtót,és szidtam magam,hogy nem voltam képes csak ott lehúzni a redőnyt,és ott csak behúztam a sötétítőt. Aztán fogtam magam és lehúztam a redőnyt. Nem akartam szólni Aronnak,a mai napra így is van elég gondja,szóval csak befeküdtem az ágyába és elaludtam. Mikor már régen az álmok mezején lépkedtem, kinyitottam a szemeim,mert éreztem,hogy két meleg kéz fonódik a derekamra.
- Bocsi, nem akartalak felébreszteni. Aludj csak tovább. – súgta oda.
- Minden rendben? – kérdeztem.
- Aha, anyu bent maradhatott. Itt minden rendben volt? – kérdezte.
- Ő, nem egészen. Lia itt volt,és be törte a konyha ablakot. Meg akart ölni,de semmi esélye nem volt. – mondtam kómásan. Elkerekedtek a szemei.
- És mért nem hívtál fel emiatt? – kérdezte idegesen.
- Volt elég gondod. Nem akartalak zavarni. Amúgy is tudok magamra vigyázni. – mondtam.
- Efelől nincsenek kétségeim. – mondtam közben a fejemet simogatva. – De most már aludjunk. – mondta.
Ezzel egyet értettem. Szempillantás alatt mindketten elaludtunk.
A nyaka köré fontam a karjaim,és így aludtunk. Végre itt volt velem.
Reggel mikor felébredtem, ő még aludt. Annyira édesen alszik. Ezzel a látvánnyal soha nem fogok betelni.
Ki akartam csusszanni a karjai közül,de úgy ölelte a derekam,mint valami biztonsági öv. Ahogy megérezte,hogy ki akarok szabadulni,csak szorosabban átölelt. Még mindig próbálkoztam, aztán látom,hogy csukott szemmel,már csak tetteti az alvást,mert közben még vigyorog is.
- Ne próbálkozz,nem foglak elengedni. – mondta még mindig csukott szemmel.
- Kérlek! Reggelit akarok csinálni neked! – kérleltem.
- Nem kell. Gyere és aludjunk tovább. – mondta.
- De már 11 óra van.
- És? Nyár van. Ebben épp ez a jó.
Engedtem neki,egy kicsit talán én is elszundítottam. Aztán mikor engedett a szorításából, szépen kicsusszantam. Siker.
Nekiálltam rántottát csinálni, jó sok szalonnával. Mikor bevittem neki,még mindig aludt. Leültem mellé,és mosolyogva néztem. Egy tizenöt perc után kinyitotta a szemét,és kérdőn nézett rám.
- Hogyan sikerült kiszabadulnod? – kérdezte.
- Elnyomott téged az álom. Én meg párnákat tettem a magam helyére. – mondtam neki nevetve.
- Ne már! Nem a szobalányom vagy,hanem a barátnőm! Nem kell,hogy főz, mos, takaríts rám. Ezzel még ráérünk . – mondta
- Jó bocsánat,de ezt akkor is meg akartam csinálni. – mondtam.
- Nem baj,ne kérj bocsánatot. Csak nem kell,hogy ezeket megcsináld. Ezek nélkül is ugyan úgy szeretlek. – mondta.
- Nem is azért csináltam,hogy jobban szeress. – röhögtem el magam.
- Pedig ez a rántotta isteni. – ugratott.
Megette,aztán elment letusolni,hogy bemenjen a mamájához a kórházba. Úgy döntöttem,én pedig akkor hazalátogatok az üresen álló házba.
Rossz volt ilyen üresen találni a házat. Régen tele volt élettel, amíg apu élt,én és Dani kicsik voltunk. Most meg egy kósza lélek sincs ebben a házban. Végigmentem az egész házon,és rossz volt látni,hogy anyuék szobája is szinte teljesen üres, Danié is mióta lelépett Rebekával,egyedül az enyém nem annyira hiányos.
Bementem a szobámba,hogy elvigyem magammal az összes könyvem,hogy legyen mit olvasgatnom unalmas perceimben Aronnál, amikor megláttam egy borítékot az íróasztalomon. Nem rémlik,hogy bármi ilyesmit itt hagytam volna,ezért gyorsan feltéptem. Benne pedig ezt állt: „Itt jártam,de sajnos nem találtalak itt,de ne félj,úgyis megtalállak. Lia”. Csak azon gondolkodtam,hogy vajon ezt a tegnapi incidens előtt,vagy után írta? Szerintem az előbbi. Remélem meg tanulta a leckét,ha nem azt megbánja. Még két nap mire anyu is hazajön. Aron mamáját meg kitudja mikor engedik ki. Nem volt ma mi tennem,Annát pedig már nem akartam zaklatni,szóval a maradék pénzemet elköltöttem új könyvekre. Mikor kiléptem a könyvesboltból az utcára,na lám kivel futok össze? Liával. Mikor megpillantott egy pillanatra,mintha a félelem suhant volna át az arcán. Megszaporázta a lépteit,de könnyedén utolértem.
- Hé Lia! – mondtam neki előtte megállva. – Mi az a levél,amit az íróasztalomon találtam? – kérdeztem.
- Oh semmi,azt már régen írtam,felejtsük el, rendben? – mondta félve.
- Ha még egyszer belépsz a házunkba,esküszöm eltöröm mindkét lábad,amivel beléptél. – mondtam neki az arcától pár centire. Csak szaporán bólogatott,aztán elhúzta a csíkot. Szóval sikerült ráijesztenem tegnap este. Mellékesen szép volt a monoklija,amit tegnap varázsoltam neki.
Beültem a kocsiba,és rezgett a zsebemben a telefon. Aron küldött egy smst,hogy ma is későn jön. Hát,erre valahogy számítottam. Valamit ki kellett találnom a mai napra,mert megölt az unalom. Haza menni addig nem akartam,míg anyu nem ért haza,szóval Aronék házát választottam inkább az olvasáshoz,és a zenehallgatáshoz. Most még tizenegyre sem ért haza. Szóval gondoltam elalszok,valamikor csak hazaér. Ez így ment még öt napon keresztül. Felkelt,bement a kórházba, késő esti bent volt az anyjával, majd hazajött. Idő közben anya is hazajött,szóval gyorsan hazalátogattam hozzá. Jó volt megint látni. Az élete ismét boldog volt. Elméletileg megismerkedett egy palival akit Robinak hívnak. Hát, Andrásnál minden csak jobb lehet. Szóval két napot inkább otthon töltöttem,mint egyedül Aronék hatalmas házában,amit Aron totálisan megértett. Bűntudata volt,hogy ennyire sokat hagy magamra,de szerintem erre semmi szükség,hiszem a nagymamája beteg. Mellette kell lennie,ez így van rendjén. Anya szervezni akar júliusban egy közös nyaralást Aron családjával.
A folytatás a fejemben, aztán nemsokára itt! :D
xx Rixus. ~
- Szia Bálint, mi újság? – kérdeztem ahogy felvettem.
- Szia Ami! Nem sok minden. Mi történt végül veled,és a bátyám közt? – kérdezte.
Végül is…az esemény után felhív rá két hónapra. Oké.
- Nos…kísérletezett rajtam,3 anyagot adott be nekem,az első kettő kuka volt, a harmadiktól pedig erős lettem. Erősebb, mint egy átlag ember. – hadartam el röviden, már rutinból.
- Ó! Nos én talán tudhatom,hogy mik voltak azok az anyagok. Az affér után, miután segítettem a bátyádat hazavinni, elmentem Andráshoz, és megszereztem a kutatásainak papírjait. – mondta, nekem pedig felcsillant a szemem. Ez azt jelenti,hogy talán lehet gyógymódom. Nem volt nekem bajom ezzel az erővel,csak…valahogy ez nem én vagyok. Nem tudom. Valahogy ez így nem stimmel.
- Szóval akkor lehet ellenszerem? – kérdeztem.
- Lehetséges. – mondta. – Két hónapja ezen dolgozom,kísérletezgetek,meg minden. – mondta. Áh értem,így már nem kell tőle megkérdeznem,hogy mi az öreg istent csinált idáig?
- Ez szuper! Ha többet tudsz meg, hívj! – mondtam.
- Oké, a közeljövőben úgyis megyek szerintem le hozzátok.
- Oké, várunk. – mondtam majd letettem.
Fellélegeztem,hogy lehet megoldás erre az egészre. Bár kicsit kételkedni kezdtem. Szerettem is ezt a plusz erőt,de kissé megrémisztett. Szóval töprengtem kissé az autóban ülve. Valaki megkocogtatta az anyósülés oldali ablakot. Összerezzentem. Csak Aron volt. Lehúztam az ablakot.
- Fuvar? Elviszel? – kérdezte.
- Neked mindig. – mondtam áthajolva az ülésen, ő pedig behajolt az ablakon,hogy megcsókoljon.
- Hová lesz a fuvar? – kérdeztem rámosolyogva.
- Hozzátok.
- Tessék? – nevettem el magam.
- Akarod,hogy segítség a vizsgára felkészülni,vagy sem?
- Persze,hogy akarom,csak te pénteket mondtál…- védekeztem.
- Baj,hogy ma? – kérdezte.
- Dehogy baj! Épp ellenkezőleg. – mondtam,majd a fekete ingjénél fogva magamhoz húztam.
Elhajtottam hozzánk,majd befele menet Rebekát azt hiszem kissé megleptük. Futólag megölelték egymást, aztán bementünk a szobámba. Hozta a laptopját, és elkezdte az alapokat magyarázni. Oké,az elején még eskü,hogy figyeltem,de aztán belevesztem azokba az álomszép kék szemekbe, akik mindig fürkészve néztek engem,hogy értem – e amit mond. Nos, félig meddig értettem. Aron nem engedte,hogy az ágyban laptopozzunk,szóval az íróasztalomnál kellet csinálni két szék társaságában. Látta,hogy kezdem unni. Ásítoztam, fészkelődtem a székemen. Pedig nem volt szándékosan feltűnő.
Csúnyán nézett rám,olyan leszidó tekintettel.
- Bocsánat, én csak… nem tudnád valahogy érdekesebbé tenni az órát? – kérdeztem kérlelően.
Sóhajtott egyet.
- Oké. Hogy érdekesebb legyen az óra, az egyik széket likvidáljuk, és te szépen ide ülsz, ni. – mutatott az ölére. Na így máris jobban tetszett az egész.
Így egy fokkal jobban tudtam figyelni,de aztán egy idő után megint elment a kedvem.
- Jól van, büntetés jön. Ha nem figyelsz, a hideg kezemet a hátadra fogom rakni. – mondta.
Felröhögtem.
- Ha ez büntetés, akkor lehetek mazochista? – kérdeztem hangosan röhögve. Nem tökölt , már meg is tette. Sikítva ugrottam fel, olyan hideg volt a keze. Ja igen, leestem a székről. Ő csak feltette mindkét kezét ártatlanul. Közben dőlt a röhögéstől a laptopon. Addig gyorsan a háta mögé kúsztam és elkaptam hátulról a nyakánál, átdobtam a karom. - Jézusom, mi vagy te, vámpír? – súgtam a fülébe.
- Nem,de ha akarod lehetek az. Csak a tiéd. – mondta, majd kiszabadítva magát a kezeim közül felpattant,és máris a karajai közt voltam. Vadul kezdett csókolni,annyira,hogy a falig hátráltunk. Elkezdte a nyakamat is. Pusziból, finom harapdálásba ment át. Hát tényleg nem viccelt,ha kell átmegy értem vámpírba is akár. Végül zihálva hajolt el tőlem. Én sem kaptam levegőt. Most bármennyire is voltam erős fizikailag, tőle ellágyultam, mint egy halott virágszál. Ő volt az én gyengepontom a „szupererőmmel” szemben. Végül miután már megkaptam a büntetésem, már jól viselkedtem az órán,nem voltam rendbontó. Elég sok mindent megértettem. Bár abban nem lennék biztos,hogy át is mennék,szóval szükségem lesz több ilyen korrepetálásra. Hét óra körül ragaszkodott hozzá,hogy hazasétál,mert állítása szerint röpke negyed órára lakik innen. De én nem tágítottam,szóval hazavittem,ha akarta,ha nem. Lefárasztott ez a nap. Szóval mikor hazaértem, csak dőltem be az ágyamba,mint egy kivágott fa.
Már csak két napot kellet kibírnom a hétvégéig. Hétvégére Aron hatalmas bulit szervezett Rebeka szülinapjára. Eredetileg ő utazott volna Amerikába,ha nem így alakultak volna a dolgok. Bár én ennek így jobban örültem. Szóval ez a két nap abból állt,hogy rohangáltam a cuccokért, amik kelletek Aronnak. Torta,vendéglista,helybérlés,zene, és még sorolhatnám. Nem volt könnyű Rebeka elől titkolni,de próbálkoztunk. A bulit péntek estére terveztük. Kibéreltük a kávézót,aztán átrendeztük meg hasonlók. Aron már régóta tervezi ezt neki,szóval az amerikai barátokat saját magánál szállásolja egy pár napig,míg a buli nem kezdődik el,és vége nem lesz. A tortája három emeletes volt,csupa habos – babos rózsaszín. A dekorációt is ugyan ilyenre csináltuk. Aron azt gondolta,hogy ez az utolsó éve tizenéves ként. Utána már csak a dupla X jöhet. Végül is igaza volt. Dani hozta oda Rebekát. Max 25en lehettünk ott. Öt amerikai barát. Kelly, Kyle, Shelby, Nathen, Naomi. Hát mivel én épphogy beszélem az angolt,velük nem tudtam nagyon társalogni,de Aronnal jól el tudtak beszélgetni. Mikor Rebeka belépett,és egyesek azt kiabálták,hogy „Meglepetééés” plusz öt ember azt, hogy „Suprisee”. Kissé kínos volt,de ez nem volt olyan nagy probléma az este csúcspontjához képest. Rebekának könnybe lábadt a szeme,ahogy meglátott 25 ember, aki mind őt ünnepli. Örült a magyar rég nem látott barátoknak is és az amerikaiaknak is. Annát és Nándit is meghívtuk,igaz ők nem voltak Rebeka barátai,viszont el akartak jönni megismerni. Késtek. Ráadásul két órát. Azzal indokolták,hogy Rebeka ajándékára vártak. Egy gravírozott kulcstartót vettek, benne Danival egy közös képük volt benne. Azonnal mindenki összebarátkozott mindenkivel,aztán mehetett a buli hajnalig. Ezzel nem is lett volna probléma,csak az alkohol fogyasztása jó pár férfira nagy hatással volt. Mikor Annával táncoltunk Rebeka egyik barátja tántorgott oda hozzánk részegen, tánc gyanánt. Azt hiszem Viktornak hívták. Elrángatta Annát táncolni,szóval én továbbálltam. Nos Anna sem volt már szomjas,fogalmazzunk így. Gondoltam akkor én leülök. Aron, Nándi is ültek. Nos nem egy bulis ember egyikőjük sem. A buli kb hajnali kettőig tartott csak. Hogy miért? A következő jelenet miatt: Anna ezzel a bizonyos Viktorral smárolt az egyik sarokban. Mikor megláttam,rémülten Aronra néztem. Ő is meredten bámulta őket. Mikor Nándi meglátta, még jobban megijedtünk. Amint észbe kapott, már el is indult feléjük. Aron visszarántotta.
- Nándi! Ésszel, kérlek! Ne rontsuk el Rebeka szülinapját. – kiabálta túl a zenét Aron.
De mintha Nándi fülén be aztán ki mentek volna a szavak. Nem jutott el a tudatáig. Bár Aron is ebben az esetben ugyanígy reagált volna. Láttuk,ahogy Nándi odamegy, mond valamit Viktornak, aztán behúz egyet neki, amitől Viktor kiterült. Odasiettünk,mielőtt Nándi péppé akarná verni,mert az a düh ami a szemében volt, kevésbé sem volt játék. Aron a keze után nyúlt. Lenyugodott egy kicsit. Mikor Rebeka meglátta totál kiakadt.
- Mi az isten történt itt? – kérdezte hisztérikusan.
Nándi csak szúrósan ránézett,majd Aron kezét lerázva magáról kirohant. Anna csak sírt. Maga sem tudta mit tesz. Rebeka próbálta Viktort támogatni. Ezek után még Annát is elöntötte a düh,így megpofozta Viktort. Ekkor Rebekának betelt a pohár.
- Na jó, kifelé! Mindenki! A bulinak vége! – üvöltötte. Szépen mindenki kislattyogott.
Szóval így történ,hogy katasztrofális lett Rebeka 19. szülinapja. Ez még igazából hagyján. A következmények voltak inkább megrázóak.Reméltük,hogy ezek után senki nem fog emlékezni,mi történt,és senki nem fogja felemlegetni. Persze,hogy nem így történt. A hétvége szokásosan telt,sőt még a hétfő is egészen csütörtökig. Csütörtökön miután elváltunk a sulinál Annával,erre nem gondoltam volna. Azt mondta nem kell,hogy hazavigyem kocsival. Pedig ha hazavittem volna egészen biztos vagyok benne,hogy minden másképp alakult volna. Este épp elmerülve a házimat írtam, mikor olyan nyolc óra körül hívott fel Anna anyukája. Kórházba került,mert valaki elkapta és megverte. Elöntött a düh. Valahogy már akkor sejtettem,hogy Viktornak ehhez köze van. Azonnal beültem a kocsiba és mentem a kórházba. Szinte rárontottam a recepciósra,hogy engedjen már be Annához. Vagy fél órán át ordibáltam vele, de nem érdekelt. Miközben épp még mindig magamon kívül ordítottam, valaki átkarolt a derekamnál. Aron is jött,mert neki csak egy gyors smst küldtem az autóból.
- Sss. Próbál megnyugodni. – súgta a fülembe. – Mindjárt elintézem. – mondta
majd a recepcióshoz fordult. Mondott neki valamit,majd egy ötezrest csúsztatott
oda neki. Már is beengedett minket. Az emberek a pénzért mindenre képesek. Ez
szánalmas. Rohantam befelé. Anna szülei épp hazaindulni készültek,mikor
beléptem. Még köszönni is elfelejtettem nekik, amint megláttam Annát. Magánál
volt,de elég kába volt.
- Mi történt? Hogyan? – kérdeztem a szüleitől.
- Nem tudjuk, mert nem emlékszik,ráadásul túl kába most ahhoz,hogy bármit mondjon. Itt maradtok? – kérdezte,mert idő közben Aron is beért.
- Persze. – vágtam rá.
- Akkor mi megyünk, sziasztok.
- Viszlát. – köszöntünk el.
Annára meredtem. Szúrták a szemem a könnyek. Nem volt magánál. Mélyen aludt. Aron átkarolt. Itt akartam maradni addig,amíg fel nem ébred. Beszélnem kell vele. Nem voltam hajlandó haza menni, szóval bent maradtam estére. Saját felelőségre bent maradhattam és aludhattam a széken ami bent volt.
Olyan hajnali 5 körül felébredt Anna és ő keljtett fel.
- Ami. Itt vagy? – kérdezte. Kipattantak a szemeim és odarohantam mellé.
- Itt vagyok. – tettem a kezemet az övére. – Mi történt? Emlékszel valamire? – kérdeztem.
- Nem, nem nagyon. Egy dologra biztosan. – mondta,de szinte majdnem visszaaludt a sok gyógyszer hatására. – Viktor volt az. – mondta ki végül. A düh most még jobban elöntött, olya annyira,hogy volt ott egy alma Anna szekrényén. Megkellet fognom és szétroppantanom, különben most azonnal felkerestem volna Viktort és a saját két kezemmel tépem le a fejét. Meg akartam leckéztetni. Én,és senki mást.
- Anna figyelj,erről ne beszélj a rendőröknek. Én akarom elintézni Viktort, rendben?
- Rendben. Légy óvatos! Nincs egyedül. – mondta
Hát ezt valahogy gondoltam. Az ilyen macsó fiúk, sosem járnak egyedül. Reggel hazamentem. Nem mentem be suliba,mert nem aludtam semmit. Bár hulla voltam,de nem tudtam annyira aludni. Kattogott az agyam,hogy hol keressem meg Viktort. Mikor hazamentem Rebeka csodálkozva kérdezte,hogy mi történt.
- Hogy mi? A drágalátos barátod, Viktor elkapta Annát! – mondtam ingerülten,majd becsapva az szobaajtómat bevonultam. Haragudtam Rebekára is. Jó, ő egyrészt nem tehet róla,de ezért még megfizet au állítólagos barátja,azt garantálhatom neki. Elszundítottam úgy kb délután kettőig. Aron átjött,hogy megnyugtasson. Totál kiborított ez az egész, csak meredten bámultam magam elé.
- Elhoztad a leckét? – kérdeztem Arontól.
- Nem,de most nem is ez a legfontosabb. Mit akarsz tenni? Remélem semmi őrülséget! – mondta.
- Megölni Viktort. Őszintén, ezt szeretném. – mondtam.
- Oké, megkeressük,és megleckéztethetjük egy kicsit. – mondta.
- Nem! Csak én fogom. – mondtam. Kérdőn nézett rám,hogy miért? – Azért,mert nekem kell. Egyedül akarom ezt elintézni.
Nyelt egyet Aron. Tudja,hogy mennyire makacs vagyok,szóval rám hagyta. Most,hogy erősebb voltam,már kevésbé féltett. De még így is féltett a megszokás miatt. Rávettem Aront,hogy kérdezze meg Rebekát,hogy hol lakik Viktor. Persze nem akarta elmondani,de Aron kiderítette. Győrben lakott. Szuper,csak két és fél óra autóval. Holnap már indulok is. Aron tiltakozott,hogy egyedül menjek.
- Értsd meg,hogy meg tudom magam védeni. Nem akarlak téged veszélybe sodorni! – mondtam.
- Ami, ne csináld kérlek… - kérlelt.
- De Aron, ez így jó. Te ne csináld! – mondtam neki. Nem hagytam neki más lehetőséget. Vannak döntéseim, és ezeknek következményeik is, amiket vállalok. Aron duzzogva hazament. Meg kell értenie,hogy a legjobb barátnőmről van szó. Igaz volt egy kis vitánk,de az embernek mindig engednie kell,ha valakit igazán szeret. Erre még az is példa,mikor alkut kötöttem Andrással, a családom miatt és főképp Aron miatt. Korán lefeküdtem,mert korán el akartam indulni Győrbe. Aron pontos címet adott,ahol elméletileg megtalálom Viktor. Egy telefonszámot is szerzett, ami még jól fog jönni. Nyolckor már úton voltam. Aron küldött egy smst. „Vigyázz magadra, kérlek! Szeretlek!”. Mosolyogva zsebre dugtam a telefonom. Egyre rutinosabb vagyok a vezetésben. Mindnél nagyobb távot vezetek,annál magabiztosabb vagyok. Fél tizenegy után értem oda. Győr gyönyörű város. Utálom,hogy mostanában, sosem azért utazok más városokba,hogy pihenjek,vagy gyönyörködhessek,hanem azért,mert mindig valami feladatom van. Mikor közeledtem a megadott címhez, leparkoltam,majd gyalog mentem tovább. Szarvas út. Ezt kellet megtalálnom gyalog. Nem volt nehéz,és még Viktor címét is megtaláltam. Odasétáltam,majd becsengettem. Olyan sokáig vártam,hogy már majdnem elmentem,mikor egy öreg hölgy nyitott ajtót.
- Jó napot asszonyom, Viktor keresem. – mosolyogtam rá aranyosan.
- Kedveském, Viktor nincs itthon. Milyen ügyben keresi? – kérdezte.
- Az asztalán van egy papír amit oda kellene nekem adnia…esetleg bemehetek érte? – kérdeztem.
- Persze aranyoskám. – mondta majd be is engedett. Hát sajnáltam,hogy ennyire naiv,de ezt mos muszáj volt. Kb öt percem volt,hogy valamit találjak amit elvihetek csali ként. Átkutattam mindent feltűnés nélkül. És tá – dám! Na mit találtam? Persze,hogy drogokat. Gyorsan zsebre is tettem. Mikor kiléptem csak ennyit mondtam.
- Nem találtam meg. Mindegy azért köszönöm. – mondtam és már sarkon is fordultam.
- Sajnálom aranyoskám.. Viszlát. – mondta.
Már az utca végén jártam. Siettem,hogy beüljek a kocsimba,és felhívhassam,hogy hol találkozzunk.
Kicsengett. Rejtettről hívtam persze.
- Haló, ki az? – vette fel.
- Ide figyelj Viktor! Találkoznunk kell ma. Van egy lerendezetlen ügyünk. Ha nem jössz el a helyre a megbeszélt időpontban, a rendőrség tudni fog akis …ügyeidről. – mondtam fenyegetően.
- Mi? Ki a franc vagy,és honnan tudsz ezekről? – kérdezte rémülten.
- Nem számít. Fél óra múlva a főtéren! Ott legyél, különben a rendőrség kezére adom a drogokat,plusz házkutatást is végeztetek. – mondtam.
Nyelt egyet.
- Oké, ott leszek. – mondta majd letette.
A főtérre autóztam,és felvettem a hosszú fekete vászonkabátom,és a napszemüvegem. Rejtőzködve figyeltem, mikor ér oda Viktor,és hogy nem – e hoz magával valakit. Bár nem számított volna túl sokat.
Némi késéssel,de odaért. Láttam,hogy össze – vissza forgolódott. Gondolkodtam kihasználva a gyorsaságom mögé osonok.
- Helló Viktor. - súgtam a fülébe, miközben lehámoztam a sálat magamról meg a szemüveget. Ijedtében ugrott egyet.
- Te meg mégis ki a fene vagy? – kérdezte. – Ja te vagy annak a seggfej Aronnak a barátnője. – mondta.
Ekkor elkaptam a kabátja nyakánál fogva és kissé felemeltem.
- Az egyetlen seggfej köztünk az te vagy! Most pedig, tárgyaljunk. – mondtam,majd a kezénél fogva elhúztam egy sötétem mellékutcába. Próbált ellenkezni,de semmi esélye nem volt.
- Mi a francot akarsz tőlem? Mit ártottam neked? – kérdezte kissé félve. Megijedt az erőmtől.
- Nekem semmit,de Annának igen is sokat.
- Ohh annak a kis ribinek…- mondta. Ekkor lekevertem neki egy jó nagyot. Csak megrázta az arcát. Lendítette felém a kezét,de én elkaptam. Kicsavartam a kezét,majd eltörtem neki. Felordított. Befogtam a száját. Szerencse,hogy egy kihalt utcához cipeltem. Ellöktem a földre. Feltápászkodott még akkor is.
- Te hülye kurva! – tántorgott felém. De semmi ereje nem volt. Már épp el akartam sétálni,mikor visszarántott a kezemnél fogva és megpofozott. A méreg,mintha ismét szétáradt volna az ereimbe egy másodpercbe, én pedig reflexből térden rúgtam. Olyan annyira,hogy pár méter csúszott hátra,és a térde is eltört azt hiszem. Szép lassan odasétáltam hozzá. Kábán feküdt.
- Ide figyelj! Békén hagyod Annát, és minket,és erről ami itt történ nem beszélsz, különben börtönbe juttatlak testi sértését és drogárusítás miatt is. – mondtam neki, és búcsú gyanánt még orrba vágtam.
Az autómhoz mentem,és odahajtottam,hogy beadjam az anyukájának,hogy valaki megverte.
El is hitettem az öreglánnyal és mondtam neki,hogy félre fog beszélni. Mindent elhitt megint.
Nos az én dolgom itt véget ért. Elindultam hazafelé.
Aron a házunk előtt állt,és rám várt.
Aggódott,de nem értem miért. Mikor kiszálltam olyan szorosan ölelt,mint
még soha.- Mi történt? Hogyan? – kérdeztem a szüleitől.
- Nem tudjuk, mert nem emlékszik,ráadásul túl kába most ahhoz,hogy bármit mondjon. Itt maradtok? – kérdezte,mert idő közben Aron is beért.
- Persze. – vágtam rá.
- Akkor mi megyünk, sziasztok.
- Viszlát. – köszöntünk el.
Annára meredtem. Szúrták a szemem a könnyek. Nem volt magánál. Mélyen aludt. Aron átkarolt. Itt akartam maradni addig,amíg fel nem ébred. Beszélnem kell vele. Nem voltam hajlandó haza menni, szóval bent maradtam estére. Saját felelőségre bent maradhattam és aludhattam a széken ami bent volt.
Olyan hajnali 5 körül felébredt Anna és ő keljtett fel.
- Ami. Itt vagy? – kérdezte. Kipattantak a szemeim és odarohantam mellé.
- Itt vagyok. – tettem a kezemet az övére. – Mi történt? Emlékszel valamire? – kérdeztem.
- Nem, nem nagyon. Egy dologra biztosan. – mondta,de szinte majdnem visszaaludt a sok gyógyszer hatására. – Viktor volt az. – mondta ki végül. A düh most még jobban elöntött, olya annyira,hogy volt ott egy alma Anna szekrényén. Megkellet fognom és szétroppantanom, különben most azonnal felkerestem volna Viktort és a saját két kezemmel tépem le a fejét. Meg akartam leckéztetni. Én,és senki mást.
- Anna figyelj,erről ne beszélj a rendőröknek. Én akarom elintézni Viktort, rendben?
- Rendben. Légy óvatos! Nincs egyedül. – mondta
Hát ezt valahogy gondoltam. Az ilyen macsó fiúk, sosem járnak egyedül. Reggel hazamentem. Nem mentem be suliba,mert nem aludtam semmit. Bár hulla voltam,de nem tudtam annyira aludni. Kattogott az agyam,hogy hol keressem meg Viktort. Mikor hazamentem Rebeka csodálkozva kérdezte,hogy mi történt.
- Hogy mi? A drágalátos barátod, Viktor elkapta Annát! – mondtam ingerülten,majd becsapva az szobaajtómat bevonultam. Haragudtam Rebekára is. Jó, ő egyrészt nem tehet róla,de ezért még megfizet au állítólagos barátja,azt garantálhatom neki. Elszundítottam úgy kb délután kettőig. Aron átjött,hogy megnyugtasson. Totál kiborított ez az egész, csak meredten bámultam magam elé.
- Elhoztad a leckét? – kérdeztem Arontól.
- Nem,de most nem is ez a legfontosabb. Mit akarsz tenni? Remélem semmi őrülséget! – mondta.
- Megölni Viktort. Őszintén, ezt szeretném. – mondtam.
- Oké, megkeressük,és megleckéztethetjük egy kicsit. – mondta.
- Nem! Csak én fogom. – mondtam. Kérdőn nézett rám,hogy miért? – Azért,mert nekem kell. Egyedül akarom ezt elintézni.
Nyelt egyet Aron. Tudja,hogy mennyire makacs vagyok,szóval rám hagyta. Most,hogy erősebb voltam,már kevésbé féltett. De még így is féltett a megszokás miatt. Rávettem Aront,hogy kérdezze meg Rebekát,hogy hol lakik Viktor. Persze nem akarta elmondani,de Aron kiderítette. Győrben lakott. Szuper,csak két és fél óra autóval. Holnap már indulok is. Aron tiltakozott,hogy egyedül menjek.
- Értsd meg,hogy meg tudom magam védeni. Nem akarlak téged veszélybe sodorni! – mondtam.
- Ami, ne csináld kérlek… - kérlelt.
- De Aron, ez így jó. Te ne csináld! – mondtam neki. Nem hagytam neki más lehetőséget. Vannak döntéseim, és ezeknek következményeik is, amiket vállalok. Aron duzzogva hazament. Meg kell értenie,hogy a legjobb barátnőmről van szó. Igaz volt egy kis vitánk,de az embernek mindig engednie kell,ha valakit igazán szeret. Erre még az is példa,mikor alkut kötöttem Andrással, a családom miatt és főképp Aron miatt. Korán lefeküdtem,mert korán el akartam indulni Győrbe. Aron pontos címet adott,ahol elméletileg megtalálom Viktor. Egy telefonszámot is szerzett, ami még jól fog jönni. Nyolckor már úton voltam. Aron küldött egy smst. „Vigyázz magadra, kérlek! Szeretlek!”. Mosolyogva zsebre dugtam a telefonom. Egyre rutinosabb vagyok a vezetésben. Mindnél nagyobb távot vezetek,annál magabiztosabb vagyok. Fél tizenegy után értem oda. Győr gyönyörű város. Utálom,hogy mostanában, sosem azért utazok más városokba,hogy pihenjek,vagy gyönyörködhessek,hanem azért,mert mindig valami feladatom van. Mikor közeledtem a megadott címhez, leparkoltam,majd gyalog mentem tovább. Szarvas út. Ezt kellet megtalálnom gyalog. Nem volt nehéz,és még Viktor címét is megtaláltam. Odasétáltam,majd becsengettem. Olyan sokáig vártam,hogy már majdnem elmentem,mikor egy öreg hölgy nyitott ajtót.
- Jó napot asszonyom, Viktor keresem. – mosolyogtam rá aranyosan.
- Kedveském, Viktor nincs itthon. Milyen ügyben keresi? – kérdezte.
- Az asztalán van egy papír amit oda kellene nekem adnia…esetleg bemehetek érte? – kérdeztem.
- Persze aranyoskám. – mondta majd be is engedett. Hát sajnáltam,hogy ennyire naiv,de ezt mos muszáj volt. Kb öt percem volt,hogy valamit találjak amit elvihetek csali ként. Átkutattam mindent feltűnés nélkül. És tá – dám! Na mit találtam? Persze,hogy drogokat. Gyorsan zsebre is tettem. Mikor kiléptem csak ennyit mondtam.
- Nem találtam meg. Mindegy azért köszönöm. – mondtam és már sarkon is fordultam.
- Sajnálom aranyoskám.. Viszlát. – mondta.
Már az utca végén jártam. Siettem,hogy beüljek a kocsimba,és felhívhassam,hogy hol találkozzunk.
Kicsengett. Rejtettről hívtam persze.
- Haló, ki az? – vette fel.
- Ide figyelj Viktor! Találkoznunk kell ma. Van egy lerendezetlen ügyünk. Ha nem jössz el a helyre a megbeszélt időpontban, a rendőrség tudni fog akis …ügyeidről. – mondtam fenyegetően.
- Mi? Ki a franc vagy,és honnan tudsz ezekről? – kérdezte rémülten.
- Nem számít. Fél óra múlva a főtéren! Ott legyél, különben a rendőrség kezére adom a drogokat,plusz házkutatást is végeztetek. – mondtam.
Nyelt egyet.
- Oké, ott leszek. – mondta majd letette.
A főtérre autóztam,és felvettem a hosszú fekete vászonkabátom,és a napszemüvegem. Rejtőzködve figyeltem, mikor ér oda Viktor,és hogy nem – e hoz magával valakit. Bár nem számított volna túl sokat.
Némi késéssel,de odaért. Láttam,hogy össze – vissza forgolódott. Gondolkodtam kihasználva a gyorsaságom mögé osonok.
- Helló Viktor. - súgtam a fülébe, miközben lehámoztam a sálat magamról meg a szemüveget. Ijedtében ugrott egyet.
- Te meg mégis ki a fene vagy? – kérdezte. – Ja te vagy annak a seggfej Aronnak a barátnője. – mondta.
Ekkor elkaptam a kabátja nyakánál fogva és kissé felemeltem.
- Az egyetlen seggfej köztünk az te vagy! Most pedig, tárgyaljunk. – mondtam,majd a kezénél fogva elhúztam egy sötétem mellékutcába. Próbált ellenkezni,de semmi esélye nem volt.
- Mi a francot akarsz tőlem? Mit ártottam neked? – kérdezte kissé félve. Megijedt az erőmtől.
- Nekem semmit,de Annának igen is sokat.
- Ohh annak a kis ribinek…- mondta. Ekkor lekevertem neki egy jó nagyot. Csak megrázta az arcát. Lendítette felém a kezét,de én elkaptam. Kicsavartam a kezét,majd eltörtem neki. Felordított. Befogtam a száját. Szerencse,hogy egy kihalt utcához cipeltem. Ellöktem a földre. Feltápászkodott még akkor is.
- Te hülye kurva! – tántorgott felém. De semmi ereje nem volt. Már épp el akartam sétálni,mikor visszarántott a kezemnél fogva és megpofozott. A méreg,mintha ismét szétáradt volna az ereimbe egy másodpercbe, én pedig reflexből térden rúgtam. Olyan annyira,hogy pár méter csúszott hátra,és a térde is eltört azt hiszem. Szép lassan odasétáltam hozzá. Kábán feküdt.
- Ide figyelj! Békén hagyod Annát, és minket,és erről ami itt történ nem beszélsz, különben börtönbe juttatlak testi sértését és drogárusítás miatt is. – mondtam neki, és búcsú gyanánt még orrba vágtam.
Az autómhoz mentem,és odahajtottam,hogy beadjam az anyukájának,hogy valaki megverte.
El is hitettem az öreglánnyal és mondtam neki,hogy félre fog beszélni. Mindent elhitt megint.
Nos az én dolgom itt véget ért. Elindultam hazafelé.
- Jól vagy? Minden rendben volt? – kérdezte aggodalommal teli szemekkel.
- Persze! Eltörtem a kezét, a lábát, plusz orrba vágtam. – mondtam. Kissé fura fejet vágott, aztán fellélegezett.
- És nem fog a rendőrségre rohanni? – kérdezte.
- Nem. Van mit ellene felhasználni. – mondtam. Kimerültem a sok vezetéstől. Nem szoktam hozzá a vezetéshez egyhuzamban ilyen hosszú időn keresztül. Anna írt este a kórházból, hogy várhatóan jövő héten már kijöhet. A lába gipszbe lesz,szóval segítenem kell majd neki. Ha aznap haza vittem volna, mindez nem történik meg. Addig amíg ki nem engedték a kórházból, mindennap bejártam hozzá, leadtam a drótot a suli pletykákról, Nándiról, estébé. Nem tudom mi lesz most velük. Nándi nem biztos,hogy megbocsájt neki. Mikor kedden kiengedték a kórházból megkönnyebbült. Bár nem csak ő, hanem én is.
Hazafele elmeséltem neki, hogy mit csináltam Viktorral. Mindent részletesen elmondtam neki, ő pedig szájtátva csodálkozott.
- K-képes voltál miattam veszélybe sodorni magadat is? – kérdezte félve.
- Egyáltalán nem voltam veszélyben. Ő nagyobb veszélyben volt a dühömmel szemben. – mondtam, miközben leállítottam a motort. Szorosan megölelt. Nem kelletek szavak. Ezzel mindent megköszönt.
- Szerinted Nándi megbocsájt nekem?
- Remélem. Majd beszélünk vele. Minden rendben lesz. – mondtam. Ekkor még nem tudtam,hogy egyáltalán nem lesz semmi sem rendben. Aron szerint Nándi nem fogja visszafogadni Annát,de én reménykedtem. Anna tényleg szereti Nándit. Ez az egész félreértés volt, plusz az alkohol is közre játszott.
Remélem tudok majd beszélni vele négy szem közt. Anna egyre jobban kezdett magába zuhanni. Próbáltam támogatni,de egyszerűen kikészült Nándi miatt. Nem evett, nem ivott rendese, alig akart beszélni, pedig ez nem rá vall. Közbe kellet lépnem. Sikerült elcsípnem Nándit a folyosón.
- Hé Nándi! Várj! Beszélhetnénk? – kérdeztem futolépés közben.
- Mi az? Ugye nem Annáról lenne szó? – kérdezte. Nyeltem egyet.
- De, róla… - mondtam, aztán már indulni akart,de sikeresen visszatartottam. Ilyenkor örülök ennek az erőnek.
- Au…te mióta vagy ilyen erős? – nézett rám.
- Egy ideje,de most nem ez a lényeg! Kérlek beszélj Annával! Magába fordult teljesen. Kérlek legalább beszélj vele. – mondtam neki. Sóhajtott egyet.
- Jó beszélek vele, rendben? De nem ígérek semmit. – mondta.
- Rendben, de még ma. És köszönöm. – mondtam, aztán láttam ahogy Anna befordul a folyosón. Nándi megindult felé. Nem tudtam mi sül ki a beszélgetésből, de csak jót reméltem. Utolsó órára Anna könnyes szemekkel jött be. Szóval nem remélhettem semmi jót.
- Szakított velem végleg,és hivatalosan is. Azt mondta,hogy barátok viszont lehetünk. – mondta szinte egész nyugodt hanggal.
- És akkor…minden oké? – kérdeztem.
- Persze! – mondta. Közben igazából éreztem,hogy belül totál összetört benne valami,de persze,hogy nem mutatja ki. Törtem a fejem egész órán,hogyan engesztelhetném ki,hogyan segítsek neki. Aztán hírtelen beugrott! Bálint! Lehet,hogy ő a megfelelő pasi neki! Korban is megfelelő,és nagyon aranyos. Egy baj volt csak. A távolság. Talán,ha ide költözne,de ezt nem kérhetem tőle. Gondoltam írok neki egy smst, hogy mikor jön le a kutatás miatt. Szombaton jön le. Legalább bemutatom neki, hátha. Hiszen Bálint jóképű.
Úgy tűnt, Anna kezd vissza térni az életbe. Na jó, nem a normálisba. Bulizni akart járkálni hétköznap meg ilyenek. Én ebben nem támogattam, pláne,hogy nem járok bulizni. De legalább végre élt. Szombaton áthívtam Annát,mert nemsokára jött Bálint is.
- Szóval akkor ki is ez a Bálint?
- Ivett unokatestvére. – mondtam. Undorodva a falhoz tántorodott. Na igen Anna, és a teátrális énje.
- Nyugi, ő nem hasonlít Ivettre. Sem külsőleg, sem belsőleg. Bízz bennem! – mondtam neki.
- Hát oké. – mondtam.
Aztán megcsináltuk az egybe fasírtot. Épp a krumplipürével szenvedtünk, mikor csengettek. Gyorsan letöröltem a kezem, és az ajtóhoz indultam. Bálint mosolyogva áll ott.
- Szia örülök,hogy látlak. – mondtam neki majd megöleltem.
- Én is. – mosolygott rám.
- Valakinek bemutatlak, oké? Ő a legjobb barátnőm. – mondtam neki a konyhába vezetve.
Anna már majdnem kész volt a pürével.
- Bálint, ő itt Anna, Anna ő itt Bálint! – mutattam be egymásnak. Nos, ezt hívják szerelem első látásra.
- Sz – szia nagyon örültem! Váczi Anna vagyok. – mondta szégyenlősen Anna.
- Pintér Bálint. – mondta féloldalas mosollyal Bálint. Nos,ha nem ismertem volna Aront, akkor övé lenne a legédesebb mosoly amit láttam. De Aroné mindent überel.
- Akkor szerintem ebédeljünk! Nem sokára Aron is jön! – mondtam összecsapva a tenyerem.
Leültettem őket az asztalhoz, és kimertem nekik a fasírtot. Közben Aron megérkezett. Édes csókjával fogadott az ajtóban. Leültünk szépen enni. Csendesen ettünk, amikor Bálint megszólalt.
- Nos, Rebekáékkal mi van? – kérdezte.
- Elmentek Danival Pestre vásárolni. – mondtam. – Együtt vannak…már egy ideje.
- Értem. Azt hittem visszament Amerikába. Nos ugye akkor megmutatod majd az erődet? – kérdezte mosolyogva.
- Persze! Közületek úgyis csak Aron látta. – mondtam.
- Szuper! Arra én is kíváncsi vagyok! – mondta Anna. Összepillantottak Bálinttal, Bálint rámosolygott, Anna pedig elpirult. Mi is Aronnal. Ő is rám mosolygott,mert tudtam,hogy így talán minden oké lesz. Még a mai napig én is elpirulok. Annával utána neki álltunk mosogatni. Aztán meg sütni egy kis almás pitét. Aron átfogta a derekam miközben mosogattam és a fülembe súgta: - Beszélgetek Bálinttal egy kicsit, okés? – mondta.
- Öhm persze, okés. – mondtam, majd belepuszilt a fülembe.
Annával még mindig mosogattunk. Pedig nem is volt annyira sok mosatlan. Annyira. Gondoltam rákérdezek mit gondol Bálintról.
- Na? Milyen Bálint? – néztem rá, miközben törölgetett.
- Ami, már kezdem érteni mit érzel igazán Aron iránt. – mondtam. Erre elmosolyodtam.
- Mikor rámosolygott megremegett a térdem. Kis híján összeestem volna, ha nem állok az asztal mellet. – mondta. Siker! – gondoltam. Már csak a távolságot kell lecsökkentenünk köztük valahogy. Mikor kész lettünk a sütivel, bementünk a szobába a srácokhoz. Mohón ették a sütit. Ez legalább azt jelentette,hogy finom. Aztán leindultunk kocsival a tóhoz,hogy megmutassam az erőmet. Aron beült mellém előre,hogy ketten ülhessenek hátul. Aztán mikor odaértünk,és beindultunk az erdőbe, akkor is lehagytuk őket egy kicsit.
- Na? Bálint mit gondol Annáról? – kérdeztem odasúgva neki.
- Nagyon tetszik neki. – mondta.
- Ez szuper! Remélem Bálint nem egy töketlen srác, aki azt várja,hogy Anna lépjen.
- Mért szerinted én az vagyok? – kérdezte. Elkerekedett a szemem.
- Nem,dehogy! Hogy jut ilyen eszedbe? – kérdeztem.
- Csak ugratlak! – mondta majd közelebb húzott magához a séta közben.
- És már megbékéltél vele?
- Meg. Most,hogy levette rólad a szemét,és végre Anna érdekli, már is jobbfej a srác.
- Sosem érdekeltem!
- Te azt csak hiszed. – mondta. Kérdőn néztem rá.
- Mi az amiről én nem tudok?
- Ami! Fiú vagyok, láttam, hogyan nézett rád. – mondta.
- Á szóval ez olyan dolog amit csak a fiúk érthetnek meg.
- Pontosan! – mondta.
Ahogy láttam jól elbeszélgettek Annáék egy pár méterrel mögöttünk. Aztán megérkeztünk ahhoz a fához,ahol Aronnak megmutattam, mit tudok. Gondoltam megpróbálkozom ugyan azzal a fával. Belevágtam az öklöm, minden előrejelzés nélkül. Az ütésem kissé nagynak bizonyult, ezért a fa elkezdett kidőlni. Csakhogy felénk. Aztán csak fogtam, és megbillentettem,hogy a másik irányba dőljön. Erősebb vagyok, mint azelőtt hittem. Még Aron is meglepődött kissé. Anna és Bálint eltátották a szájukat.
- Ez lenyűgöző Ami! Ettől mégis mért akarsz megválni? – kérdezte. És itt árulta el az egyezségünket,hogy erről nem beszélünk Aronnak. – Megválni? – kérdezte Aron. – Ez meg még is mit jelentsen? – kérdezte.
Sóhajtottam egyet. Majd szúrósan Bálintra néztem.
- Bálint kutatást végez, hogyan tudnánk kivonni a szervezetemből ezt az erőt. – mondtam.
- Ami, az az életedbe kerülhet, amit én nem engedek! – mondta. – Egyszer már majdnem elvesztettelek,de ezt még egyszer nem fogom engedni! – kiabálta.
- Ezt majd később megbeszéljük. – mondtam, majd elindultam kifelé az erdőből. Aron vissza akart rántani,de most sikerült kihúzni magam a szorításából. Utánam akart indulni, aztán megszaporáztam az erővel a lépteim. Nem ért utol. Mikor mindenki kiért az erdőből én már az autóban ültem.
- Ami, elviszel minket Bálinttal hozzánk? – kérdezte félve Anna.
- Persze. – mond elindultam.
Aron végig az ablakon bámult ki mérgesen. Jó, megértem, hogy dühös volt,mert nem beszéltem erről neki,de ebben nem dönthet helyettem! Ki akartam tenni Aront otthon,de ellenkezett. Azt mondta, hozzánk jön. Nem volt kedvem épp most megbeszélni ezt vele. Igaza volt,hogy igazságtalan,hogy nem mondtam el,de nem tudtam,hogyan adjam ezt a tudtára. Beültünk a szobámba,és vártam,hogy rám zúdítsa a hegy beszédét. De nem tette. Még csak meg sem szólalt. Nekem kellet szóra bírnom.
- Oké, most mi bajod? – kérdeztem tőle röhögve.
- Ténylegesen érdekel? – kérdezte.
- Igen érdekel. – és ez után jött csak az igazi hegyi beszéd.
- Ami, megpróbálom magam visszafogni,de nem les egyszerű. Tudod,te nagyon önző vagy! Megmagyarázom mire értem. Azt hiszed,hogy mindenben dönthetsz egyedül.
- Igen,mert ez az én életem! – mondtam.
- Abba nem gondolsz bele,hogy az életednek több része is van? Te az életem egyik legfontosabb része vagy,de úgy látom én neked egyáltalán nem számítok.
- Mért mondasz ilyeneket? Dehogynem számítasz nekem! Többet is, mint hinnéd! Csak nem tudom ezt kimutatni kellőképp…- mondtam.
- De mégis mért teszed ezt velem? A tűzzel játszol! Mindig olyan közel állok ahhoz,hogy elveszítselek. Megígértem magamnak,miután elhagytál, és túléled, soha többé nem engedlek el. – mondta.
- De én csak szeretnék újra normális lenni! – mondtam.
- Én pedig nem akarlak elveszíteni! Nem érted,hogy lehet,hogy az életedbe kerül ez a kísérletezés?! – ordította és a hajába túrt. Már könnyezett a szemem. – Csak annyit kérek tőled,hogy ezt ne tedd. A kedvemért! Kérlek! – mondta. – Ha megígéred,hogy rajtad nem kísérleteznek,nekem az is elég! – mondta.
- De én… - kezdtem és egy kövér könnycsepp legördült az arcomon.
- Kérlek! Könyörgöm! – mondta a derekamat fogva és a mélyen a szemembe nézve. – Nem kérek tőled mást! – könyörgött. – Csak annyit akarok hallani,hogy nem fogod megtenni. Nyeltem egyet.
- Nem fogom megtenni. – egyeztem bele. Nagy kő esett le a szívéről. Az enyémről viszont nem. Nem akartam ilyen lenni. Igen néha jól jött a plusz erő,de magamat is megrémisztettem vele. Lelkileg megint a béka feneke alatt voltam. Nem akartam elengedni Aront. Magamba szívtam az illatát.
- Én most haza megyek.
- Ne! Kérlek ne! Maradj itt! – mondtam.
- Aludjak itt? – nézett rám furán.
- Igen! Most nagyobb szükségem van rád, mint hinnéd! – mondtam. – Fél év után, már csak szabad.
- Oké,csak rácsörgök anyámra akkor. – mondta majd kiment telefonálni. Addig kerestem neki egy pólót meg egy nadrágot Daninál. Reméltem,hogy nagyjából egyezik a méretük. Aztán elmentem lefürödni, majd elzavartam Aront is. Közben Rebeka és Dani hazaértek. Rebeka egyből mindent elmesélt,hogy hol voltak,mit vettek meg minden,. Aztán rákérdezett,hogy mi mit csináltunk.
- Hát itt volt Anna, Aron és Bálint. Együtt ebédeltünk, meg hasonlók.
- Bálint? Oh, kár,hogy nem voltam itt. – mondta felcsillanó szemmel. Összehúzott szemmel méregettem.
- Mert? – kérdeztem. Sóhajtott egyet. Mintha tétovázott volna.
- Hát Bálinttal volt egy lezáratlan ügyünk…Mikor Danit hazahoztuk az incidens után, elcsattant egy csók,és ennyi. És ezt nem beszéltük meg. – mondta, én pedig eltátottam a szám.
- És ezért akarsz találkozni vele? Szerintem inkább hagyd békén most! Annával alakul a kapcsolatunk,és mellesleg emlékeztetlek,te párkapcsolatban vagy! – keltem ki magamból. Oké, lehet,hogy túlreagálom a dolgot,de hagyja békén Bálintot. A meglepettségtől meg sem tudott szólalni. – Egyébként is az volt a legfontosabb nektek akkor,hogy egymást nyaljátok,mikor engem én épp ott voltam? Hát igazán gratulálok! – mondtam.
- Ami én sajnálom… - mondta.
Inkább bementem a szobámba. Komolyan nem tudtam,mit gondoljak Rebekáról. Egyik pillanatban gyűlöltem, aztán megkedveltem, aztán ismét gyűlöltem. Kiismerhetetlen volt számomra. Halottam,hogy Aron végzett, de kint maradt még beszélgetni Rebekával. Duzzogtam,és azért sem mentem ki. Dühített Rebeka. A legalkalmatlanabb helyzetben is csak a pasikon járt az esze, plusz ki tudja,hogy szereti – e egyáltalán a bátyámat. Aron később besétált a szobámba,mintha mi sem történ volna. Gondoltam rákérdezek, mit beszélt neki össze – vissza ez a nőszemély.
- Na most utálsz? Mert én Rebekát kezdem. – mondtam.
- Nem utállak. Az lehetetlen. Egyébként ez engem is meg lepett,mert nekem sem mondta el.
Nem tudom mi ütött belé. Régen nem ilyen volt. Lehet majd kell neki az élettől egy pofon,és észhez tér.
- Vagy tőlem. – mondtam. Aron a nyakamba puszilt.
- Ne legyél már ilyen harcias. – mondta. Aztán az ágyra döntött. Hagynom kell magam ilyenkor. Igaz,hogy erősebb lettem,de az érintésétől elgyengülök teljesen. Szóval ilyenkor mit sem ér az erőm.
Igazából Aron nem sokat tévedett azzal kapcsolatban,hogy Rebekának kell egy pofon az élettől, amitől észhez tér. Rá egy hétre ez be is következett.
Épp szombaton mikor ebédeltünk, Rebekát Amerikából hívták. Meghalt a nagymamája. Íme a pofon melyről Aron beszélt. Rebeka teljesen kikészült. Az nem érdekelte,hogy aznap Bálint is átjött. Azonnal lefoglalt két jegyet,hogy Danival kiutazzanak. Kicsit megsajnáltam Rebekát. Igaz még mindig haragudtam rá. Még mindig nem ismertem ki, szóval nem örültem,hogy Danit is magával viszi.
A suliból úgy kb még két hét volt hátra. Most már tényleg nem csináltunk szinte semmit. Év végi zárások mentek csak, felelések a jobb jegyért,úgyhogy ezt a két hetet fél lábbal is túl lehet élni. Szóval szinte már csak azért jártunk be, hogy a fülledt termekbe süljünk, mint egy pisztráng. Az év végim egész jó lett. Egy darab hármasom lett, öt négyesem, a többi mind ötös. Minden kezdett megint jó lenni. Annáék végül a suli utolsó napján összejöttek,és Bálint ideiglenesen Annáéknál lakott. Anyu is kezdett visszatérni az életbe, eljárt a barátnőihez,akik tartották benne a lelket,amiért hálás voltam. Alig vártam a nyarat. Úgy éreztem,ez lesz a legjobb nyaram. Végre valahára az én egyetlen szerelmemmel tölthettem, és a legjobb barátnőmmel. Mikor utolsó tanítási nap , az évzáró után beültünk a kocsiba Aron elkezdte taglalni, a nyár első programjait.
- Nos elsőnek mit szeretnél csinálni? – kérdezte.
- Elsőnek? Ma? – kérdeztem.
- Aha, hiszen immár hivatalosan is nyár van! – mondta.
- Oké. Elsőnek a szobámba tölteni, besötétítve, egy ventilátor társaságában,és persze életem szerelmének a társasában tölteni összebújva a nyár első napját. – mondtam.
- Életed szerelmével? Kivel, Ian Somerhalderrel? – kérdezte röhögve. Ezt is csak azért mondta,mert volt róla pár poszterem.
- Ő csak a második utánad. – mondtam,majd megcsókoltam.
Szóval a nyár első napját így töltöttük. Összebújva filmeztünk, házilag próbáltunk elég bénán fagyit csinálni, ami anyunak ízlett. Vagy legalábbis ezt hazudta. Szóval a nyár igazán jól kezdődött.
Daniék közölték,hogy nem jönnek haza, szóval kint töltik a nyarat. Épp ettől féltem,hogy Rebeka elveszi őt a családunktól. Szóval most anyura jobban kell figyelnem. Beszélni fogok a barátnőivel,hogy egy percre sem hagyják egyedül. Aron második gondolata még az is volt,hogy lehetőleg megpróbál a nyár alatt angolul megtanítani. Hát nem tudja még mire vállalkozott. A nyár második napját Annával töltöttem egy shopping túra keretei közt. Nem tudtam mire vállalkozom. Iszonyat meleg volt,de muszáj volt vennünk nyárra ruhákat, meg hasonlókat. Vettem két aranyos rövid nadrágot, két cuki toppot, és egy virágmintás lenge ruhát. Meg egy iszonyat szép fürdőruhát is. Mikor betértünk Annával egy fagyizóba Aron smst küldött. „Remélem már készen vagytok a vásárlással,mert irány Balaton! Pár perc és értetek megyünk Bálinttal!”.
- Megyünk Balatonra. – mondtam Annának.
- He? És hogy, gyalog? – kérdezte félrenyelve a fagyiját.
- Aronék értünk jönnek. – mondtam.
- Hm ez nem rossz. Végre elnyúlhatok a vízen. Remélem hoznak magukkal matracot! Ugye hoznak? – kérdezte
- Gondolom. – röhögtem.
Rá egy negyed órára tényleg értünk jöttek. Szerencse,hogy ilyen közel vagyunk a tóhoz.
Átvettük Annával az újonnan vett fürdőruhánkat. Aron és Bálint ahogy megláttak, csak fütyültek.
Aron a derekamnál fogva szemben átölelt.
- Sosem láttalak még bikiniben, de tetszik a látvány! Nagyon is. – mondta a fülembe súgva, én meg rákvörös lettem.
Annáék is annyira aranyosak voltak együtt. A víz nem volt túl meleg,vagy csak nekem nem volt az.
Nekem konkrétan fél óráig tartott míg belementem teljesen. Szerencse,hogy senki sem tudott berángatni.
Mikor sétáltam befele, és nem figyeltem, Aron felkapott, én pedig felsikítottam.
- Mi az? – kérdezte lenézve, mosolyogva rám.
- Megijesztettél.
- Készen állsz?
- Mire? – de ekkor már repültem a víz felé. Bele dobott. Szerencséjére tudtam úszni, kicsinek sokat úsztam. Mire felbukkantam a víz alól,már ismét a védelmező karjai közt találtam magam.
- Ezt nem hagyhattad ki, mi? –kérdeztem tőle.
- Hát persze,hogy nem! – mondta, majd megcsókolt. Annáék is eljátszadoztak a vízben. Később pedig Anna odarohant hozzám.
- Játszunk!!Kéérlek! Te ülj Aron nyakába,én pedig Bálintéba,és birkózzunk! – kérlelt.
- Ő oké. – mondtam röhögve.
- Majd fogd vissza magad. – mondta halkan röhögve Aron. Igen én személy szerint el is felejtkeztem az erőmről. Még egy ok ami miatt meg akartam szabadulni tőle. Három meccsből egyet nyertem én. Anna szerintem totál megfelejtkezett az erőmről. Mindegy szívesen hagytam nyerni,jó volt látni,hogy örül. Aronnal pedig jókat borultunk a vízbe. Aztán mindannyian megéheztünk, szóval felkerestünk egy büfét. Aron és Bálint egy – egy méretes lángost ettek, Anna csak sült krumplit evett arra hivatkozva,hogy vigyáz az alakjára, én pedig sült krumplit egy jó nagy adag hamburgerrel. Ezek után nagyon mozogni nem tudtunk. Úgyhogy kifeküdtünk mind a négyen. Annával napoztunk, hogy legyen egy kis színünk, a fiúk meg kb tíz perc pihenés után elmentek röpizni. Előtte még lőttünk pár egész jó képet Aron gépével. Húsz perc napozás után felijedtem. Egyből az ugrott be,hogy most vajon hány csaj próbálhat velük flörtölgetni.
Annával egyből a pálya szélére mentünk. Na igen, persze, hogy összesen rajtuk kívül két fiú volt,és hat lány. Annával szúrós szemmel méregettük őket. Mind bepróbálkozott náluk, hát persze. Mikor lejöttek mindketten a pályáról és megcsókoltak minket az összes lány szava elakadt. Hatból négy feladta, kettő pedig elszánt volt. Visszamentek játszani, mi pedig árgus szemekkel figyeltük minden mozdulatukat a két csajnak. Egy csapatban játszottak és bénán estek – keltek,csakhogy Aron és Bálint segítsen nekik. Már kezdett elszakadni a cérna nálam is és Annánál is. Pláne akkor mikor az egyik csaj azt színlelete,hogy kiment a bokája,és Aron felkapta,hogy elvigye valahova ahol segítenek neki. Legszívesebben oda mentem volna,hogy kirángassam a kezei közül,és megverjem a csajt. De hagytam. Én hülye hagytam. Ezért feltűnő duzzogásba kezdtem. Mikor már végeztek a röpizéssel, odajött Aron és magához húzott, én pedig elhúzódtam. Kérdőn nézett rám,majd mosolyogva lenézett.
- Várj, kitalálom. A csaj a baj, ugye? – kérdezte.
- Eltaláltad Mr. Macsó! – mondtam.
- Rég hallottam ezt a nevet Fruzsi . – mondta – Imádom mikor ilyen kis mérges vagy.
- Örülök,hogy jól mulatsz…- mondtam.
- Ami könyörgöm…mit foglalkozol az ilyen lányokkal? Csak segítettem neki. Semmi több.
- És szerinted pusztán véletlenül ment ki a bokája?
- Honnét tudjam?
Csak forgattam a szemem. Nem néztem a szemébe, ezért megfogta az állam és kényszerített,hogy a szemébe nézzek.
- Ami! Te vagy a mindenem! Hogyan bizonyítsam ezt? Kiabáljam ki egy megafonnal,hogy szeretlek? – kérdezte.
- Hát akár. – mondtam neki. Mentségemre szóljon,nem gondoltam komolyan. Eltűnt úgy egy olyan tíz percre, utána pedig tényleg egy megafonnal jött vissza.
Kiállt a móló elejére.
- Egy kis figyelmet kérnék! – mondta és minden szempár rászegeződött. – Látják ott azt a lányt abban kék piros bikiniben? Ő a barátnőm! És szeretem. Mindennél jobban. – mondta.
Jött a kínos csend,majd a tapsvihar és az éljenezés. Olyan vörös lett a fejem ,akárcsak a fürdőruhám.
Odafutottam Aronhoz,hogy a nyakába ugorhassak. Ezek után képtelen voltam haragudni rá. Bálint megörökítette ezt a pillanatot. Nagyon jó kép lett. Mellékesen levideózta Aron vallomását. Ennél aranyosabbat még nem mondtak nekem így.
- Mindennél jobban szeretlek! – mondtam neki.
- Végre elhiszed,hogy nekem te jelentesz mindent? – kérdezte.
- Talán. – vigyorogtam rá.
Erre csak annyit tett,hogy felkapott és velem együtt beleugrott a vízbe. Mikor felbukkantam a víz alól csak annyit mondtam: - Oké, oké elhiszem! – mondtam neki.
- Végre. – mondtam,majd a karjai közt vitt ki a partra.
Kezdett már későre járni,szóval felöltöztünk. Este volt valami buli,szóval azon ott maradtunk. Király volt a zene, Annával táncolgattunk egy kicsit. A fiúk nem voltak túl táncos lábúak. Nem maradtunk sokáig,mert mikor kezdtük a fiúkat a lányok ismét megkörnyékezni, Annával azonnal riadót fújtunk,és leléptünk.
A fiúk nagyon fáradtak voltak, szóval én vezettem hazafelé. Anna ült elől mellettem,mert ezek ketten hátul szunyókáltak. Annyira aranyosak voltak. Csináltunk róluk lopva egy – két fotót. Annát meg Bálintot kitettem náluk. Aron akkora már feleszmélt. Hozzájuk mentünk. Náluk aludtam most először. Az anyukája még fent volt.
- Helló fiatalok! Ami, rég láttalak! – mondta ,majd megpuszilt. – Jól éreztétek magatokat.
- Szia! Iszonyatosan jó volt! – mondtam neki. – Aron szerelmet vallott nekem mindenki előtt. Annyira édes volt tőle. – dicsekedtem el, majd megmutattam neki a videót amit Bálint csinált.
Aron már egyből felindult a szobájába,hogy aludjon. Gondoltam had menjen. Én pedig még lent maradtam beszélgetni az anyukájával. Elmondta nekem,hogy miért vált el Aron apukájától. Azt állítja,már elege lett belőle és,hogy közel sem hasonlítanak Aronnal. Meg hogy azóta is keresi azt,aki olyan lehet neki,ment nekem Aron. Mikor már kezdtem fáradni, elköszöntem az anyukájától és felosontam hozzá. Olyan édesen aludt. Olyan ártatlannak tűnik,mikor alszik. Bebújtam mellé,és kinyitotta résnyire a szemeit.
- Ssh, csak én vagyok, aludj tovább. – mondtam neki.
Nem válaszolt,csak szorosan magához ölelt,és úgy aludt. A hatalmas karjaiban teljes biztonságban érzem magam. Mindig.Reggel már nem volt mellettem,mert nem fonódott a derekamra két erős kar. Mikor kinyitottam a szemem, mellettem ült egy tálca reggelivel.
- Jó reggelt angyalom! Hogy aludtál? – kérdezte mosolyogva.
- Egészen jól,amíg el nem tűntél mellőlem. – mondtam neki kómásan.
- Csinálni akartam neked reggelit.
- Ezt egyedül csináltad? – kérdeztem csodálkozva.
Színpadiasan a szívére tette a kezét,és hüledezett.
- Nem, amúgy nem. A nagyi segítségével csináltam. – vallotta be.
A tálcán volt narancslé, amerikai palacsinta juhar sziruppal. Befaltam az egészet.
Mosolyogva nézett miközben ettem. Én meg kérdőn néztem rá.
- Mi az? – kérdeztem teli szájjal.
- Semmi. – vigyorgott száz wattos mosollyal.
Próbáltam elfordulni, de olyankor mindig az ágy másik végére ült. Nem hagyta,hogy elrejtőzzek.
- Ne már! Ne bámulj! – kérleltem. Csak nevetett,aztán feltett kézzel kiment.
Végeztem,aztán levittem a tálcát. Aztán elmentem zuhanyozni. Frissen és üdén sétáltam már fel.
Mikor beléptem a játszott.
- Azért nem ilyen sokáig zuhanyoztam… - mondtam.
- De eléggé. Lejátszottam egy egész menetet már. – mondta röhögve.
- Ha – ha, nagyon vicces. – mondtam az ölébe ülve,és kikapva a kezéből a távirányítót. – Mi a mai program? – kérdeztem.
- Mit szeretnél? – kérdezte.
- Fogalmam sincs. – válaszoltam.
- Akkor mit szólnál, mondjuk, egy kis edzésnek? Bálinték tuti benne lennének.
- Bálinték? Maximum Bálint. – mondtam röhögve. – Most komolyan, Anna utál mozogni!
- Hidd el, rá fogja venni Bálint.
- Hát jó. Az erdőben edzünk?
- Mivel az önvédelmishez már nem mehetünk,mert mindenkit kiütnél, így igen. – mondta.
- Én ennek csak örülök. – mondtam,és azokra a ringyókra gondoltam.
- Akkor odaszólok Bálintéknak. – mondta ,majd megcsókolt,és letett az öléből.
Igazából rám fért egy kis edzés. Ki kellet adnom magamból ezt a túltengő erőt,mert ha ideges leszek,akkor bármin és bárkin levezetem.
Anna nagy nehezen de belement. Azt mondta legalább felveheti az új melegítő szettjét.
Délután mikor már kezdett enyhülni az idő,leautóztunk. Aronnak volt egy pár dolga. Csomó ugráló kötél, meg még volt neki egy boksz zsákja amit betuszkoltunk az autóba. Ez kell nekem! Egy jó kis zsák, amin levezethetek mindent. Miközben leautóztunk megkérdeztem Arontól,hogy ki lesz az „edzőnk”.
- Természetesen én vagy Bálint. Mi leszünk a személyi edzőtök,aztán ti a miénk. – mondta.
- Ez tetszik. – dörzsöltem a tenyerem.
Kiszálltunk, Annáék már ott voltak. Vártak minket,hogy elkezdhessük.
Kezdtünk némi bemelegítéssel,nyújtással, aztán jött egy kis bunyó.
Én Aronnal, Anna Bálinttal. Bálint visszafogta magát,de Aron nem. Jó nem kellett neki. Nekem viszont igen. De így is mindent beleadott,és nagyon ügyes volt. Megizzadtunk mindketten,mert egy percre sem hagyott nyugodni. Végül feladtam,hogy ő nyerjen. A derekamnál fogva fogott,és nem hagyott szabadulni. De igazából nem is akartam. Annáék elviccelték az egészet,de legalább jól szórakoztak. Aztán ők is bekeményítettek. Kérlelően néztem Aronra,had használhassam a boksz zsákot. Felraktam, majd végre püfölhettem. Annyira jól esett,mint még soha. Felért azzal,mint mikor kiszabadultam Andrástól,és egy jót futhattam. Annyira belelendültem,hogy észre sem vettem,hogy mindhárman engem néznek. Végül az egyik ütésemtől leesett a fáról,ahova felakasztottuk. Ziháltam,de jó érzés volt kiadni ezt magamból.
Leültem pihenni,mert Anna is ütni akarta a zsákot. Aron leült mellém.
- Elképesztő voltál. – mondta. Én személy szerint elszörnyedtem a saját erőmtől.
- Elképesztő? Inkább ijesztő…- mondtam.
- Nem! Szerintem ez tök király. – mondta. – Csak nekem lehet ilyen belevaló barátnőm. – mondta félig átölelve. Elmosolyodtam. Szóval neki még így is tetszettem. Csak saját magamat rémítettem meg.
Végül a fiúk már csak ketten edzettek, mi pedig néztük őket.
Mikor már ők is kellőképpen elfáradtak, elpakoltunk, aztán Bálintnak támadt egy ötlete.
- Még ne menjünk!
- De totál be fog sötétedni,semmit nem fogunk látni! – mondta Anna.
- Gyújtsunk tüzet és sztorizgassunk. – lelkesedett Bálint.
Aronra néztem.
- Felőlem. – mondta Aron,majd elkezdte a tűzhöz való dolgokat gyűjteni.
Végül leültünk, körbeültök a tüzet és elkezdtünk mindenféle történetet kitalálni. Mindenki hozzátett egy kicsit. Persze a fiúk elkezdtek már irracionális dolgokat beletenni,és nekünk kellet Annával visszakanyarítani a valóságba. Aztán mikor már elfáradtunk teljesen,és a történetek is egy helyben lógtak a levegőben,akkor már ténylegesen haza indultunk. Annáék elmentek haza, mi pedig Aronékhoz. Hihetetlen,hogy anyut mennyire nem érdeklem. Nem zavarja,hogy Aronnál vagyok mindig,az sem,hogy Dani kint tölti az egész nyarat Amerikában. Aronnak támadt még egy fenomenális ötlete.
Aludjunk az udvarukon egy egyszemélyes sátorban. Szűkös volt a helyzet,de én egyáltalán nem bántam!
Az egyetlen probléma a szúnyogokkal volt, akik imádták a véremet, mint valami mohó vámpír.
Reggelre minden részemen volt legalább kettő szúnyogcsípés.
Megint egyedül ébredtem. Ebből kicsit kezdett elegem lenni. De most nem várt reggelivel. Mikor bementem, csak a házat üresen találtam. A pulton állt egy üzenet,amit nekem címeztek.
„El kellet mennünk, a nagyi rosszul lett. Sietek vissza, Aron. ♥” Nagyon remélem,hogy semmi komoly baja nincs a nagymamájának,mert akkor Aron összeroppanna. Gondoltam akkor megpróbálok kissé bevágódni, szóval elkezdtem főzni. Gondoltam valami magyarosat kéne,szóval csináltam egy kis húslevet, meg töltött paprikát. Hát, nem vagyok egy nagy konyhatündér,de ez most esküszöm jól sikerült. Igaz,hogy egy halom mosatlant hagytam magam után,szóval neki kellett állnom mosogatni. Volt ott egy mosogatógép,de mivel még soha nem használtam,így inkább neki álltam kézzel,mert nem akartam tönkre tenni. Dél után egy kicsivel Aron hazajött. Elég meggyötört arca volt.
- Mi történt? – kérdeztem aggodalmasan.
- Szívinfarktus. – mondta szomorúan. Eltátottam a számat.
- És jól van? – kérdeztem,bár kissé féltem a válaszától.
- Igen, jobban. – mondta. Ettől fellélegeztem egy kicsit.
- Gyere, főztem ebédet! – mondtam,majd behúztam a konyhába. Mosolyogva nézett körül.
- És mi finomat főzött asszonyom? – kérdezte.
- Húslevest, és töltött paprikát, amiből szerintem majd a kórházba is vihetnénk be,ha gondolod. – mondtam.
- Jól hangzik. – mondta,majd leült az asztalhoz. Kimertem neki a levest. Úgy láttam ízlett neki,vagy csak jó póker arca van. Én is leültem enni. Mikor láttam,hogy végzett a levessel, felugrottam,hogy merjek neki a töltött paprikából,de nemet intett.
- Ki tudom magamnak is merni,maradj csak. – mondta. Hagytam. Megvárta míg én is végzek, és nekem is kimerte. Miután végeztünk folytattam a mosogatást,amit félbe hagytam. Nevetve nézett rám.
- Mért nem használod a mosogatógépet? – kérdezte.
- Mert nem tudom,hogy kell. – vallottam be.
- Na gyere, megmutatom. – mondta röhögcsélve. Bepakolt nekem,és elindította.
- Köszi.
- Figyelj,ma vissza kell mennem a kórházba. A mai napra feltalálod magad nélkülem is? – kérdezte.
- Valahogy csak kibírom. – mondtam.
- Áthívhatod Annát ha gondolod. Ha megkérhetlek arra,hogy vigyázz a házra? Tudom ez elég ciki kérés,de…- mondta.
- Persze,ha Anna is átjöhet akkor szívesen. – mondtam.
- Este fele jövök. – mondta majd egy csókot nyomott a homlokomra.
Annának gyorsan dobtam egy smst,hogy S.O.Sben jöjjön át gyorsan Aronhoz.
Rá egy negyed órára már át is jött.
- Akkor most az egész kecó a miénk ? – kérdezte. – Nem kéne egy hatalmas bulit csapnunk?
Csak forgattam a szemem.
- Anna,ez nem a mi házunk, szóval nem! Most vigyázunk rá. Bár egy két személyes csaj buli belefér. – mondtam.
- Na ez a beszéd. – mondta és már szalad is fel Aron laptopjáért,meg hangfalaiért,hogy zenét rakjon be.
Anna eltáncolgatott magának. Próbált engem is rángatni,de nem volt hozzá túl sok kedvem.
- Csajszi ezzel a tehetetlenségeddel lelombozol engem is! Ne csináld már! – mondta.
- Csak aggódom Aron nagyijáért, oké? – mondtam neki.
- Hm,akkor foglaljuk el magunkat valamivel. Mondjuk, kutassuk át Aron szobáját! – csattant fel.
- Tessék? Eszem ágában sincs! – mondtam. Bár igazából majd meg haltam a kíváncsiságtól,de bíztam Aronban,szóval nem akartam ezt tenni.
- Ne már! Ez egy vissza nem térő alkalom! – kérlelt.
- Én nem fogom átkutatni a cuccait! Bízom benne! – ellenkeztem.
- Hát jó…- sóhajtott. – Ha te nem,akkor majd én! – hadarta és már a lépcső tetején járt.
Utána iramodtam, és hála a gyorsaságom miatt, mielőtt beért volna az ajtón, elé léptem.
- Ami, a frászt hozod rám ezzel a gyorsasággal! – mondta.
- Nyugodj meg,nem csak rád,hanem saját magamra is. – mondtam halkan. – Anna ne csináld! – mondtam neki.
- Nyugi, észre sem fogja venni! – és már lépett is be a szobájába. Elkezdett kutatni. Pechére semmi érdekeset nem talált. Még vagy fél órán át próbált találni valami titkos dolgot nála,de semmi.
- Aj, ez az Aron tényleg ilyen tökéletes pasi? – dünnyögte szomorúan.
- Én mondtam,hogy semmit sem fogsz találni.
És ez után felcsillant a szeme.
- Ezt nézd! Ez itt a naplója! – mondta csillogó szemmel.
- Anna…
- Hm?
- Az csak egy határidő napló. – mondtam neki röhögve. Csalódottan nézegette.
- Franc! – mondta. – Nem hiszem el! Akkor remélem legalább ebbe írt valami érdekeset. – mondta. – Ó nézd de aranyos! – mondta Anna. – Ide van írva,akkor mikor összejöttetek,hogy „Megtaláltam az Angyalom.” Ohh milyen nyálas. – mondta Anna. Ezt látnom kellet. Tényleg oda volt írva.
- Csajszi ez nagyon nyálas! – mondta Anna. Oldalba böktem.
- Csak irigy vagy! – mondtam neki, majd nyelvet öltöttem rá.
– De most tedd vissza a helyére,és ennyi elég volt a kutakodásból! – parancsoltam rá.
- Oké anyu! – mondta,majd lehajtott fejjel odakullogott a fiókhoz,ahol találta.
Utána elhülyültünk már Annával ilyen dolgok nélkül is, mint mások magánéletében kotorászása.
Anna olyan hét körül lelépett,azzal az indokkal,hogy várja Bálint. Nem tudom mennyit kell még Aronra várnom,de az maga az örökkévalóság lesz. Szóval immáron megint egyedül voltam. Leültem a hatalmas plazmatévé elé,majd bekapcsoltam. Ebben a hulladékban sosem adnak semmit? Mikor kezdet sötétedni, minden redőnyt lehúztam. Mániám volt,hogy ne lássanak be az emberek, plusz így biztonságban éreztem magam. Nyolc óra. Aron még mindig sehol. Oké. Nem kezdek el pánikolni. Csináltam magamnak vacsorára szendvicset,majd gondoltam felhívom anyut,hogy mi újság vele.
- Szia kincsem! - szólt bele a telefonba.
- Szia anya! Mi újság? Hogy vagy? – kérdeztem tőle.
- Remekül! Megvagyunk itt a lányokkal. Három nap múlva megyek haza. – mondta. – Ott minden rendben? – kérdezte.
- Persze, épp Aronéknál vagyok. A nagymamája kórházba került. – mondtam.
- Óu, ezt sajnálattal hallom. Vigyázzatok magatokra kincsem! Szeretlek puszi! – köszönt el.
- Szeretlek , puszi szia. – tettem le. Örültem,hogy végre ismét él,és boldog. Épp a barátnőivel wellnesselt.
Miután letettem, kaptam egy üzenetet,hogy volt egy nem fogadott hívásom. Arontól. Nem kellet soká várnom, ismét hívott. Felvettem.
- Ami minden rendben? – kérdezte idegesen.
- Persze,csak anyuval beszéltem telefonon. – mondtam.
- Ja oké,rendben,csak már megijedtem. Anyut próbálom rávenni,hogy jöjjön haza,de nem akar,szóval most intézem neki,hogy bent maradhasson hivatalosan,ami nem túl egyszerű. Szóval későn érek haza. Ne várj meg,menj aludni. – mondta. Sóhajtottam.
- Oké. – törődtem bele.
- Szeretlek! Sietek. – mondta.
- Én is. – mondtam,majd kinyomtam. Pedig reméltem,hogy legalább az estét együtt tölthetjük.
Szóval lassacskán elmentem fürödni, aztán felmentem a szobájába. Épp laptopoztam,és Skypeoztam
Annával, amikor lentről egy hatalmas durranást hallottam. A szívem a torkomban dobogott. Leküzdve a félelmem a gyorsaságom kihasználva, kisurrantam a szobából egy hang nélkül. Lenéztem a lépcsőn és egy maszkos ember settenkedett a nappaliban. Lesurrantam a lépcsőn. Láttam,hogy átsétál a konyhába.
Mögé suhantam,és kezeim közé kaptam a nyakát. A kezemet a szájára szorítottam.
- Egy hangot se,vagy letépem a fejed. – mondtam neki, majd lehúztam róla a maszkot. Lia! András egyik idegesítő ringyója. – Te meg mi a jó istent keresel itt? – kérdeztem falhoz szegezve.
- Na szerinted te agytröszt ? Azért vagyok itt,hogy kinyírjalak. – mondta flegmán. – Bár azt nem hittem,hogy ennyire gyors vagy és erős. – mondta.
- Akkor adok neked egy tanácsot. Ha élni szeretnél még, akkor most azonnal elhúzod a csinos kis valagad, és leszállsz rólunk. András engem már nem tud elkapni, törődjön bele. – mondtam neki.
- Átadom. – mondta, majd az arcomba köpött. Én pedig válaszul behúztam neki egyet. Szépen kitessékeltem az utcára. Aztán magamra zártam az ajtót,és szidtam magam,hogy nem voltam képes csak ott lehúzni a redőnyt,és ott csak behúztam a sötétítőt. Aztán fogtam magam és lehúztam a redőnyt. Nem akartam szólni Aronnak,a mai napra így is van elég gondja,szóval csak befeküdtem az ágyába és elaludtam. Mikor már régen az álmok mezején lépkedtem, kinyitottam a szemeim,mert éreztem,hogy két meleg kéz fonódik a derekamra.
- Bocsi, nem akartalak felébreszteni. Aludj csak tovább. – súgta oda.
- Minden rendben? – kérdeztem.
- Aha, anyu bent maradhatott. Itt minden rendben volt? – kérdezte.
- Ő, nem egészen. Lia itt volt,és be törte a konyha ablakot. Meg akart ölni,de semmi esélye nem volt. – mondtam kómásan. Elkerekedtek a szemei.
- És mért nem hívtál fel emiatt? – kérdezte idegesen.
- Volt elég gondod. Nem akartalak zavarni. Amúgy is tudok magamra vigyázni. – mondtam.
- Efelől nincsenek kétségeim. – mondtam közben a fejemet simogatva. – De most már aludjunk. – mondta.
Ezzel egyet értettem. Szempillantás alatt mindketten elaludtunk.
A nyaka köré fontam a karjaim,és így aludtunk. Végre itt volt velem.
Reggel mikor felébredtem, ő még aludt. Annyira édesen alszik. Ezzel a látvánnyal soha nem fogok betelni.
Ki akartam csusszanni a karjai közül,de úgy ölelte a derekam,mint valami biztonsági öv. Ahogy megérezte,hogy ki akarok szabadulni,csak szorosabban átölelt. Még mindig próbálkoztam, aztán látom,hogy csukott szemmel,már csak tetteti az alvást,mert közben még vigyorog is.
- Ne próbálkozz,nem foglak elengedni. – mondta még mindig csukott szemmel.
- Kérlek! Reggelit akarok csinálni neked! – kérleltem.
- Nem kell. Gyere és aludjunk tovább. – mondta.
- De már 11 óra van.
- És? Nyár van. Ebben épp ez a jó.
Engedtem neki,egy kicsit talán én is elszundítottam. Aztán mikor engedett a szorításából, szépen kicsusszantam. Siker.
Nekiálltam rántottát csinálni, jó sok szalonnával. Mikor bevittem neki,még mindig aludt. Leültem mellé,és mosolyogva néztem. Egy tizenöt perc után kinyitotta a szemét,és kérdőn nézett rám.
- Hogyan sikerült kiszabadulnod? – kérdezte.
- Elnyomott téged az álom. Én meg párnákat tettem a magam helyére. – mondtam neki nevetve.
- Ne már! Nem a szobalányom vagy,hanem a barátnőm! Nem kell,hogy főz, mos, takaríts rám. Ezzel még ráérünk . – mondta
- Jó bocsánat,de ezt akkor is meg akartam csinálni. – mondtam.
- Nem baj,ne kérj bocsánatot. Csak nem kell,hogy ezeket megcsináld. Ezek nélkül is ugyan úgy szeretlek. – mondta.
- Nem is azért csináltam,hogy jobban szeress. – röhögtem el magam.
- Pedig ez a rántotta isteni. – ugratott.
Megette,aztán elment letusolni,hogy bemenjen a mamájához a kórházba. Úgy döntöttem,én pedig akkor hazalátogatok az üresen álló házba.
Rossz volt ilyen üresen találni a házat. Régen tele volt élettel, amíg apu élt,én és Dani kicsik voltunk. Most meg egy kósza lélek sincs ebben a házban. Végigmentem az egész házon,és rossz volt látni,hogy anyuék szobája is szinte teljesen üres, Danié is mióta lelépett Rebekával,egyedül az enyém nem annyira hiányos.
Bementem a szobámba,hogy elvigyem magammal az összes könyvem,hogy legyen mit olvasgatnom unalmas perceimben Aronnál, amikor megláttam egy borítékot az íróasztalomon. Nem rémlik,hogy bármi ilyesmit itt hagytam volna,ezért gyorsan feltéptem. Benne pedig ezt állt: „Itt jártam,de sajnos nem találtalak itt,de ne félj,úgyis megtalállak. Lia”. Csak azon gondolkodtam,hogy vajon ezt a tegnapi incidens előtt,vagy után írta? Szerintem az előbbi. Remélem meg tanulta a leckét,ha nem azt megbánja. Még két nap mire anyu is hazajön. Aron mamáját meg kitudja mikor engedik ki. Nem volt ma mi tennem,Annát pedig már nem akartam zaklatni,szóval a maradék pénzemet elköltöttem új könyvekre. Mikor kiléptem a könyvesboltból az utcára,na lám kivel futok össze? Liával. Mikor megpillantott egy pillanatra,mintha a félelem suhant volna át az arcán. Megszaporázta a lépteit,de könnyedén utolértem.
- Hé Lia! – mondtam neki előtte megállva. – Mi az a levél,amit az íróasztalomon találtam? – kérdeztem.
- Oh semmi,azt már régen írtam,felejtsük el, rendben? – mondta félve.
- Ha még egyszer belépsz a házunkba,esküszöm eltöröm mindkét lábad,amivel beléptél. – mondtam neki az arcától pár centire. Csak szaporán bólogatott,aztán elhúzta a csíkot. Szóval sikerült ráijesztenem tegnap este. Mellékesen szép volt a monoklija,amit tegnap varázsoltam neki.
Beültem a kocsiba,és rezgett a zsebemben a telefon. Aron küldött egy smst,hogy ma is későn jön. Hát,erre valahogy számítottam. Valamit ki kellett találnom a mai napra,mert megölt az unalom. Haza menni addig nem akartam,míg anyu nem ért haza,szóval Aronék házát választottam inkább az olvasáshoz,és a zenehallgatáshoz. Most még tizenegyre sem ért haza. Szóval gondoltam elalszok,valamikor csak hazaér. Ez így ment még öt napon keresztül. Felkelt,bement a kórházba, késő esti bent volt az anyjával, majd hazajött. Idő közben anya is hazajött,szóval gyorsan hazalátogattam hozzá. Jó volt megint látni. Az élete ismét boldog volt. Elméletileg megismerkedett egy palival akit Robinak hívnak. Hát, Andrásnál minden csak jobb lehet. Szóval két napot inkább otthon töltöttem,mint egyedül Aronék hatalmas házában,amit Aron totálisan megértett. Bűntudata volt,hogy ennyire sokat hagy magamra,de szerintem erre semmi szükség,hiszem a nagymamája beteg. Mellette kell lennie,ez így van rendjén. Anya szervezni akar júliusban egy közös nyaralást Aron családjával.
A folytatás a fejemben, aztán nemsokára itt! :D
xx Rixus. ~
