Itt vagyok az 5. résszel végre. :D Valamikor jövök egyszer a hatodik résszel is,ha megszületik a fejemben..:'D Addig is Keep Calm and Watch The Walking Dead! ;)
5. Fejezet – Egy elcseszett szilveszter
Ez volt egész eddig elcseszett életem legjobb karácsonya. Nem hittem volna,hogy
lehet még normális karácsonyom azok után,hogy már nincs családom. Pedig ez
akkor is igazán jól sikerült. Minden esetre az egésznek a fénypontja,hogy
Rebeka terhes és Dani megkérte a kezét. Hiába békültünk ki Rebekával,attól még
nem az öribarim. De most már el kell fogadnom,hogy a családomhoz fog tartozni
hivatalosan is. Danival miután hazamentünk beszéltünk az esküvőről,hogy
szeretné,ha én szervezném,mert már egy csomó pénzt félretett,és nagy esküvőt
akar Rebnek – ahogy ő hívja Rebekát. Persze mindketten még a szülés előtt
szeretnék az egészet. Van még időn,én biztosan megszervezem addigra. Amúgy is
imádok szervezkedni. De az idő most marha lassan ment. Azonnal azt akartam,hogy
30.-a legyen és induljunk! Persze ezt a mondatot még vissza fogom vonni,de hát
ki gondolta volna,hogy ez fog történni. Na de ne szaladjunk ennyire előre.
Harmincadika előtt olyan izgatottan bújtam ágyba,hogy Aront szerintem már az
őrületbe kergettem. Folyamatosan csak dumáltam,dumáltam,végül a kezét a számra
tettem,és így maradtam. Vettem. Pofa be,mert aludnunk kell. Reggel nagyon –
nagyon korán keltünk,hogy Rebeka és Dani kivigyenek minket a reptérre.
Hulla fáradt voltam,mert képtelen voltam tegnap éjjel befogni a szám. Szegény
Aron.
Gyorsan elbúcsúztunk Rebekáéktól,mert ők is elég fáradtnak tűntek,hagytuk had
pihenjenek.
Mondtuk,hogy hívni fogjuk őket mindenképp,vigyázzanak magukra és a többiekre.
Mi pedig felszálltunk a gépre. Mikor felszálltunk elkapott újra az izgalom,hogy
„Úristen,Spanyolországba utazunk,te jó ég!Wáá!” Szegény Aron még mindig fáradt
volt,szóval hagynom kellett,hogy had aludjon,szóval megpróbáltam csendesebben
virulni. Az idő elég hamar elrepült,mert arra ébredtem,hogy úgy aludtam,hogy
szinte folyt a nyálam,és Aron lágyan ébresztget,hogy jobb ha felkelek,mert
mindjárt landolunk. Bár fáradt voltam,de ahogy leesett,hogy hol is vagyok
éppen,kipattant a szemem,és azonnal le akartam szálni.
- Easy van Ami! – nevetett Aron. – Azt mondtam hamarosan,nem azt,hogy most. –
mondta.
Morcosan ültem vissza,mert még igazán hagyhatott volna aludni akkor,ha nem most
szállunk le.
De igaza volt,kb. 5 perc múlva landolt a gép,mi pedig szép lassan leszálltunk.
December végéhez képest nem is volt olyan rossz idő. Persze hideg volt,de pont
jó volt az idő. Én felvettem a pandás sapimat amit karácsonyra kaptam a
srácoktól még utólag. Lehet,hogy a sapka miatt bámultak meg,pedig nem is
feltűnő,hogy a fejemen egy panda. Egyébként csak a sapka,egy szürke hosszabb
szövetkabát egy fehér nadrág,és egy lapos a kabáthoz illő szürke csizma volt
rajtam.
- Mért bámulnak engem? – kérdeztem Arontól,mikor már a nem tudom hányadik ember
nézett rám hatalmas szemekkel. – Ilyen feltűnő a sapkám?
- Nem,nem az. Csak gyönyörű vagy. – mondta. Erre én elmosolyodtam,majd
elkezdtem nevetni.
- Ó, hát persze,szóval ez a magyarázat mindenre. – mondtam még mindig nevetve.
Ő erre megfogta a kezem,és az egyik tükröződő ablaksorhoz vezetett.
- Nézz végig magadon. Nem hiszed el,hogy szép vagy? Nos,akkor elmondom mit
néznek rajtad,részletesen. A göndör szőkés hajad ezzel a sapkával különösen
szép. A ruháid iszonyat jól állnak neked,plusz a szemed ezzel a fekete
szemceruzával igézőek. – mondta,és én ezektől a mondatoktól teljesen
elpirultam. – Plusz most még bájosan el is pirultál. – mondta nevetve,majd
magához fordított és megcsókolt. Elpirultam? Nem,ez rossz kifejezés. Lángolt a
fejem! Szó szerint.
- Most már hiszel nekem? – kérdezte.
- Talán. – mondtam mosolyogva,és nyomtam egy puszit a szájára.
Aron bérelt valami kocsit,ami elvitt minket a szálláshoz. A szállásra nincsenek
szavak.
Csodálatos hely! Mikor beléptünk leesett az állam.
- Aron,én…nem akarom tudni te ezért mennyit fizettél. – mondtam ámulva.
- Nyugi,nem fogod megtudni! – mondta nevetve.
A recepciós pultnál egy fiatal nő állt,olyan húsz év körüli,akinek a bőre kreol
volt,a szeme mogyoróbarna,és a haja is,ami fel volt kontyolva. Kezdhetek megint
félni.
Mikor már beléptünk az előtérbe,szinte akkor láttam,hogy kiszúrja magának
Aront.
Na látni kellett volna mikor odamentünk és Aron elkezdett hozzá beszélni. Nem
mindent értettem abból amit mondott,de Aron se,mert totál zavarba jött és össze
– vissza hablatyolt mindent.
Aron néha – néha kissé fel is nevetett azon,hogy mennyit bénázott. Vagy még sem
azon? Lehet,hogy tetszik neki? Bő húsz perc után végre megkaptuk a
kártyáinkat,és lepakolhattunk.
- Te jó ég,micsoda recepciós volt ez…- nevette Aron. A hatalmas kérdőjelek
azonnal megjelentek a fejemben.
- Neked tetszett? – kérdeztem. – Szóval akkor akarod,hogy befessem a hajam
barnára,járjak szoláriumba és vegyek barna kontaktlencsét? – hadartam minden
ezt teljes komolysággal.
Aron válasza erre csak elsőnek bamba nézés,aztán óriási nevetés. Én pedig
összefont karral álltam előtte.
- Ez most mégis,hogy jött neked? – kérdezte. – Az előző mondatomat úgy
értettem,hogy mennyire szerencsétlen volt. – mondta Aron.
- Jó,de miattad volt zavarban! Már akkor kinézett magának mikor beléptünk az
ajtón. – mondtam.
- És szerinted és is egyből „kinéztem magamnak” őt? És akkor már úgy kell
kinézned,mint ő? Ami,te néha tényleg meglepsz még ennyi idő után is. Szép
lány,ez tény,de hányszor kell elmondanom neked…milliárdszor,hogy nekem csak TE
kellesz? Te vagy az egyetlen nekem. Bolond vagy,ha azt hiszed egy spanyol
nőcskéért eldoblak téged. – mondta.
- Szóval csak azért nem,mert spanyol? – kérdeztem. Mire ő hangosan a homlokára
csapott.
- Ami,mikor hozzád beszélek,értelmezed is amit mondok? Nem a távolság számít.
Hanem te. – mondta.
- Jó,de ha Magyarországon élne? Akkor… - kérdeztem,de nem hagyta,hogy
befejezzem.
- Nem! Te számítasz csak! Nem érdekelne akkor sem! És most menjünk be,és
hanyagoljuk ezt a témát,mert már is lefárasztottál,ezalatt a fél órácska alatt
amióta itt vagyunk. – mondta.
Oké,hülye vagyok,de jó néha egy picit húzni az agyát. A lakosztályunk is csodás
volt. Minden szép és tiszta volt.
- Aron,ez olyan gyönyörű. – mondtam miközben lepakoltam.
- Tényleg szép. – mondta. – De akkor is te vagy a legszebb ebben a
lakosztályban. – mondta miközben mögém lopódzott és a nyakamba csókolt.
- Mi lesz az első programunk? – kérdeztem.
- Van fél órád,hogy elkészül. Megyünk várost nézni. Izzítsd a gépet,lesz mit
fotózni! – mondta,mire rácsapott a fenekemre. Én pedig vissza. Aztán
villámgyors sebességgel kezdtem el készülődni,persze Aron ezen ismét jól
szórakozott,hogy törölközőben rohangálok ki a ruháimért,elhagyok valamit
útközben,akkor gyorsan felveszem,majdnem elcsúszom,de a gyorsaságom miatt
szerencsére így mégsem. Hamar elkészültem egy városnéző cuccba,aztán már kéz a
kézben indulhattunk is.
A recepciós szúrós szemmel nézett végig rajtunk,én pedig dobtam felé egy
olyasfajta ’én győztem’ mosolyt. A zord hideg ellenére,ez a hely mindenhogy
gyönyörű volt! Annyira sok képet csináltam,hogy a fél memória megtelt. És ez
csak az első nap. Hupsz. Vagy két és fél órán át nézelődtünk, mutogattunk,mint
a sok idióta tipikus turista. Mikor visszamentünk a szállásra,az a recepciós
ismét úgy nézett. Én pedig szúrós szemmel vizslattam. Vette a célzást kis idő
után. Engem totál lefárasztott ez a kis sétálgatás,és kissé oda is fagytam.
Pedig nem egyszer kaptam forró csokit,na meg csókot is,de egy idő után a hideg
nyert. Mindketten vettünk egy gyors zuhanyt,vagyis spóroltunk és vízzel,és ezt
együtt tettük meg,aztán a kanapén filmeztünk. Azt hiszem a kanapén aludhattam
el,de természetesen az ágyban ébredtem ismét,mint mikor kicsi is voltam. Akkor
ez még mekkora varázslat volt.
Aron kint ült,és laptopozott. Gyorsan az öleibe raktam a lábaim,és
figyeltem,hogy mit csinál.
- Jó reggelt Angyalom. – csókolt meg. – Az év utolsó napja is eljött. – mondta.
- Mit csinálsz? – kérdeztem.
- Boldog új évet kívánok mindenkinek,mert éjfélkor nem lesz erre időnk. –
mondta.
- Mért mi a tervünk? Hogy ünnepelünk? – kérdeztem,és kikaptam a kezéből a
laptopot,hogy kövessem a példáját.
- Tudod mekkora banzáj szokott itt lenni? Nekünk is ott a helyünk. – mondta. –
Szóval készülj! Délben egy puccos ebédünk lesz,aztán délután pihenés és készülődés
az estére. – mondta.
- Vettem főnök. – mondtam,majd adtam neki egy puszit,és elkezdtem a fontos
embereknek írni,hogy boldogságos új évet kívánok nekik. Minden embernek nagy
reményeik vannak az újévhez. Én is mindennél jobban remélem,hogy az életünk végre
megváltozik. Újra a régi lesz. Na jó,ez rossz kifejezés volt. Újra valamilyen
szinten normális lesz. Béka és nyugalom lesz. Csak remélni tudom.
Miután mindenkinek írtam,gondoltam folytatom a The Walking Dead második évadát némi fogyókúrás reggelivel,majd
Aron is csatlakozott,hogy együtt nézzük. Szerencse,hogy sorozatokban az
ízlésünk elég egyforma. Na jó,nem teljesen,de majdnem. Végül fél tizenegykor
kapkodva készülődtünk az ebédhez,mert annyira belemerültünk a sorozatba és
egyéb dolgokba,hogy az idő elrepült.
Kívülről elég vicces lehetett,hogy emberfeletti gyorsasággal rohangálunk fel –
alá, egymásba ütközünk,én a végén már röhögő görcsöt kaptam. Annyira egymásba
mentünk,hogy Aron hatalmasat borult,én pedig talpon maradtam. Hoppá. Végül csak
sikerült elkészülnünk. Én felvettem egy fekete harisnyát,hozzá egy magasított
szoknyát,ahhoz egy bordó felsőt,hogy menjen a bordó csizmámhoz.
Aron a jól megszokott hosszú fehér ing plusz bordó nyakkendő párost
választotta,amiben még mindig szívdöglesztően jól nézett ki. Makacskodtam,hogy
így kell egy közös fotó,mert ritkán látom ilyen elegánsba őt,szóval gyorsan
időzítettem a gépet,ami lőtt pár képet rólunk. Aztán már indulhattunk is.
Nos Aron azt állította,hogy ez az ebéd benne van az út költségeiben. Bár
igazából mindegy,mert iszonyat drága lehetett ezzel együtt. Szinte biztosra
vettem,hogy legalább tíz kilót híztam,amit majd le kell dolgoznom. Sült csirkét
kaptunk egy csomó fajta körettel,borokkal,pezsgőkkel,üdítőkkel. Én már a
látványától jól laktam. Mindketten magunkba tömtünk mindent,mert hát egyszer
élünk vagy mi,nem?
Aztán jött a desszert. Tiramisu,somlói galuska,arany galuska,ezer fajta
torta,sütik,én pedig már nem bírtam enni. Aron becsomagoltatott egy picit
mindenből,hogy majd később megesszük,ha bírjuk.
Komolyan a nagy hasamat csak a szoknya nyomta le. Amint felértünk és pihenés
közben valamennyit ülepedett a kaja,én átvettem az edzős cuccom,és mentem a
medence melletti futópadra. Aron is velem tartott,de ő csak néző ként. Na
persze,a lustaság. Már jó öt perce futottam a futógépen,mire Aron egyre
hangosabban nevetett rajtam.
- Öt perc múlva…te,én a boksz zsáknál! – mondtam fenyegetésnek szánva. Ezért
még kapni fog.
Mire ő huncut mosollyal az arcán átdobta a vállán a töröközőjét és elindult a
terembe a zsákhoz.
Fogalmam sincs hány kilométer után,talán 10 után végre én is mehettem a
zsákhoz.
Aron tapsolt egyet,majd így szólt : - Akkor kezdjük.
Ő tartotta nekem a zsákot,én pedig elsőnek szép finom ütéseket produkáltam.
Aztán szép lassan egyre több erőt vittem bele. A rúgással is ugyan így
csináltam. Egyszer akkorát ütöttem Aron majdnem hátraesett. Egy bő félóráig
csak ütöttem,rúgtam a zsákot megállás nélkül. Aztán leültem az egyik padra egy
ásványvizes üveg társaságában,aztán később Aron is odajött hozzám.
- Gyere majd ha kipihented magad,mert kiesik a zsák a helyéről. – mondta
nevetve,mire én belebokszoltam a vállába.
- Felvágós! – mondtam.
-Aú! De hát ha van mire. – mondta hunyorogva,és egy olyan csúfondáros mosollyal
megcímezve amitől nekem is mosolyognom kellett. Meg úgy alapból mindig
mosolyognom kell,ha ő mosolyog.
Gyorsan felpattantam,és odamentem,hogy tartsam neki a zsákot. Néha – néha
megszívattam és beleütöttem vagy elhúztam előle. Mikor már legalább huszadjára
húztam el előle a zsákot,csak mosolygott egyet és eltűnt a szemem elől.
Hirtelen a hátulról a derekam köré fogta a kezét,és így szólt: - Szeretnéd a
medencében végezni? – kérdezte. Erre én kiszabadítottam magam a szorításából,és
elkaptam a kezeit.
- Ha belöksz,tudod jól,hogy te is jössz velem. – mondtam neki. Így inkább el is
vetette az ötletet.
Egy kicsit még ütögettünk Aronnal,aztán felmentünk zuhanyozni,most kivételesen
külön,hogy készülődjünk. Hatra el kellett készülnünk. Sokkal előbb készek
lettünk,de addig sorozatot néztünk.
Aztán hat óra előtt elindultunk. Felvettem a meleg szoknyámat,egy kötött
pulcsit,és már indulhattunk is. A recepciós megint ott volt,és mindenkinek
ingyen pezsgőt osztogatott valami bugyuta kalapban és azt mondogatta,hogy „Feliz
año nuevo!”. Aron felvilágosított,hogy ez boldog új évet jelent. Hozzánk is
odatipegett és a kezünkbe nyomott egy – egy pohár pezsgőt. Nekem járt ehhez az
erőltetett mosoly,Aronnak pedig a bárgyú „kérdmárelaszámom” mosoly. Aron csak
komótosan visszamosolygott rá,és boldog új évet kívánt,én pedig egy büszke
mosolyt nyomtam az arcába,mert Aron oldalán állhattam. Aron nem viccelt mikor
azt mondta,hogy nagy buli lesz. Egy egész utca tele volt emberekkel,dübörgött
az ismertebbnél ismertebb zene,és mindenki táncolt,iszogatott,enyelgett és még
sorolhatnám. Mi is vettünk két koktélt aztán komótosan sétálgattunk. Miután
megittuk próbáltunk elvegyülni,ami nem volt nehéz,mert nagyon barátságos
emberek voltak itt. Mikor meghallottam Chris
Laketől a Sundownt azonnal
elrángattam Aront táncolni. Aronnal nem sokat buliztam régebben,de azt mindig
élveztem. Ez most sem volt másképp. El nem engedtem magam mellől,mert túl sok
volt a csinos lány. Bár ő is ugyan így tett,mert szerinte meg sok helyes pasi
volt. Csak nem tudom hol.
Jöttek egymás után az egyre jobb mixek, néha – néha ittunk valamit,aztán tovább
buliztunk.
Totál fesztivál hangulata volt az egésznek. Tizenegy óra körül Aron kirángatott
a tömegből,hogy menjünk valahová.
- Oké,de hová megyünk? Még csak most jön a buli tetőfoka. – mondtam.
- Hidd el nem fogod megbánni. Csak kövess engem. – mondta,én pedig úgy tettem.
Egy kisebb tóhoz vezetett,ahonnan látni lehetett a színpadot,és ahogy láttam
sok szerelmes pár üldögélt ott még a parton. Engem odavezetett egy pikniknek
kinéző kis pokróchoz. Volt ott pezsgő,eper olvasztott csokiba mártva és egy
lámpás meg a laptopunk.
- Erre neked mikor volt időd? – kérdeztem tőle teljesen meghatódva.
- Vannak itt is embereim. – mondta huncut mosollyal. – Gyere,valakik már
várnak. – mondta,majd felhajtotta a laptop tetejét ahol lassan betöltött a skype és a saját fiókjáról Bálintot
hívta.
Mikor betöltött a videó már folytak az örömkönnyeim. Anna,Bálint,Rebeka, és
Dani voltak a kamerában.
- BOLDOG ÚÚJ ÉVET SRÁCOK!! – kiabálták a kamerába.
- Nektek is srácok! – mondtam könnyes szemmel nevetve a kamerába.
- Csak ennyit akartunk,nem is zavarunk tovább! Várunk titeket haza! – mondta
Bálint.
Végül nagy nehezen, de sikerült elbúcsúznunk és letennünk.
Aron eperrel kínált,amit nem hagyhattam ki. Ő is evett belőle,én pedig bele akartam
rakni a szájába.
Ő ellenkezett. Ez túl normális.
- Dobd! – ugrott hátrébb. Hallgattam rá,és a szájába célozva beledobtam.
Ezzel eljátszottunk egy darabig. Aztán felbontottam a pezsgőt,az éjfélre várva.
Még volt úgy kb. negyed óra ebből az évből. Aron elugrott valamiért két percre.
Az tényleg csak két perc volt.
Egy lámpással tért vissza.
- Nézd,ez a kívánság lámpás. Mindenkinél van. – mutatott körbe. – Éjfélkor kell
elengedni.
- Ó ez csodálatos! – mondtam. - Már csak tíz perc van hátra. Csináljunk egy
képet utoljára ebben az évben! – kérleltem. Beadta a derekát,mondva „de csak
mert már csak tíz perc van hátra”.
Csináltunk egyet,én kiposztoltam Facebookra,pedig
nem szoktam,de hát az ember nem mindig szilveszterezik a világ legédesebb
pasijával Spanyolországba. Meggyújtottuk a mécsest,arra várva,hogy
elengedjük,mert már csak 3 perc volt hátra.
- Te hiszel abban a csókolózva lépjük át az újévbe cuccba? – kérdeztem.
- Nem,mert akkor nem tudjuk elengedni a lámpást. – mondta,majd annyit
hallottunk,hogy a zene leáll,és ez csak egyet jelenthet.
Aron odafordult hozzám,és hosszasan megcsókolt.
- Így tökéletesen zárjuk ezt az évet. – mondta,majd a színpadtól elkezdtek
visszaszámolni tíztől.
Ők spanyolul,mi magyarul. Aztán mikor éjfélt ütött az óra elengedtük a
lámpást,a tűzijátékok csak úgy harsogtak minden felől,aztán Aron ismét felém
fordult.
- És akkor kezdjük tökéletesen az új évet. – mondta,majd szorosan magához
húzott és megcsókolt.
Hátra dőlt a pokrócon,én pedig rá feküdtem és úgy csókoltam. – Boldog új évet.
– suttogtam neki két csók közt. Egyre erősebben csókolt. Kissé kezdett
forrósodni a hangulat,szóval elhúzódtunk egymástól.
- Neked is Angyalom. – mondta,majd
felállt, felhúzott magával. – Akkor partizzunk tovább. – mondta,majd a hátára
kapott hirtelen,hogy visszamenjünk a színpadhoz,mert az igazi buli még csak
most kezdődött. Mire odaértünk üvöltött a Nicky
Romero, Nervo – Like Home szám,amire a buli folytatódhatott. Random
ismeretlen emberekkel is partizgattunk,mert mért ne? Aztán mikor már kezdett
felkelni a nap,a bulinak lassacskán vége lett,mindenki elkezdett haza
szálingózni.
Úgy reggelre mi is hazaestünk a szállásra. A recepciós csaj épp egy másik pasi
szájában kereste a kontaktlencséjét. Nos,ennyit erről. Amikor felértünk
mindketten bedőltünk az ágyba.
Délben pedig arra ébredtünk mindketten,hogy szüntelenül csörög a vezetékes
telefon.
Aron kómásan felvette,majd mondott valamit spanyolul és tovább aludt.
- Ki volt az? – kérdeztem.
- Csak az ébresztésünk. – mondta a másik oldalára fordulva. Gondoltam ha már
felébresztettek nem hagyom aludni. Elkezdtem püfölni a párnával.
- Ha már ébresztőt kértél,akkor ébredj is fel! – mondtam neki.
- Neem! – nyávogta a párnája alól,mint egy kisfiú.
Még ütöttem egy darabig aztán megunta és hirtelen elkapott és ledöntött az
ágyra.
- Már nem is vagy fáradt? – kérdeztem,miközben ő a kezeimnél fogva lefogott.
- Ha rólad van szó,akkor sosem. – mondta,majd megcsókolt. Aztán a nyakamat és
egyre lejjebb ment.
Aztán fordult a kocka,mert most én fogtam le a kezét és feküdtem rá.
- Gyere együnk valamit. – mondtam neki,majd felpattantam.
- Most elrontottál mindent. – mondta csalódottan.
- Gyere majd a reggelim után nem ezt mondod! – mondtam neki egy kacér
mosollyal.
Gyorsan összeütöttem egy isteni szalonnás rántottát,amitől meglágyult a szíve
azonnal.
A mai napunk teljes lustálkodásból állt. Aron arra panaszkodott,mintha kicsit
másnapos lenne,bár ez könnyen előfordulhat,mert ő többet ivott,mint én. Szóval
a laptopon néztünk minden baromságot,közben a kanapén heverésztünk. Este felé
elég hamar elaludtunk,na meg nem csak aludtunk,de az mindegy. Másnap reggel
egész időben ébredtük. Aron azonnal zuhanyozni indult.
Nem értettem hová ez a nagy sietség. Még kerek 5 napunk van. Aztán közölte,hogy
teniszezni megyünk. Én pedig közöltem vele,hogy nem tudok. Ő pedig közölte,hogy
akkor megtanulok.
Jó,igaz,azóta nem teniszeztem mióta ilyen vagyok,de előtte nem ment,erre
tisztán emlékszem.
Előtte sok minden nem ment,nem ez volt az egyetlen dolog amiben béna vagy épp
szerencsétlen voltam. Gyorsan átöltöztem valami sportosabb szerkóba,aztán
elindultunk. Egy fedett pálya volt,elég puccosnak nézett ki. Aron odaadta a
teniszütőt én meg néztem rá,mint egy idióta,hogy ezzel most mit kezdjek? Aztán
szervált nekem egyet,és reflexszerűen visszaütöttem,csak kicsit erősebben,mint
kellett volna és véletlen Aron vállát találta el.
- Jézusom,ne haragudj,én mondtam,hogy béna vagyok. – mondtam neki.
- Semmi gond,csak én nem számítottam rá,hogy sikerül majd visszaütnöd. – mondta
röhögve.
Innentől kezdve elkezdődött a harc. Jó,hogy ezt más ember nem látta,mert furán
nézett volna,hogy mennyire gyorsan játszunk,erősen,és egy menet is eléggé
elhúzódott. Végül két óra után kifulladva totál izzadtan 3:2 arányra Aron
nyert. Egy hajszálon múlt,hogy én nyerjek. Na nem baj.
Aron következő ötlete a jakuzzizás volt amit én sem bántam igazán. Igaz,hogy
leizzadtunk,de némileg megcsapott minket a hideg téli levegő is,szóval jól
esett nagyon csak ott ülni és élvezni ahogy a víz masszírozott. Aztán
felmentünk,és tovább pihentünk. Még mindig nem hevertük ki a szilvesztert.
Másnap felébredtünk,elkészültünk a hatalmas sétánkhoz. Sétáltunk is,na meg
vásároltunk,de már féltem bármire is ránézni,mert Aron azonnal meg akarta
venni,én pedig nem akartam lehúzni.
Néhány szuvenírt azért elfogadtam,na meg vettem is,mert megígértem Annának,hogy
viszek valamit.
Na meg a forró csokit és a hot dogot sem utasíthattam vissza. Aron vett nekem
egy gyűrűt,ami egy végtelen nyolcast ábrázolt kövekkel kirakva. Reménykedtem
benne,hogy csak bizsu. Annyira gyönyörű volt. Azt nem engedte,hogy a gyűrűs
ujjamra húzzam,mondván ő szebb eljegyzési gyűrűt szán nekem. Kíváncsi vagyok,ha
meg is kéri a kezem,mikor és hogyan. Nem kell,hogy puccos legyen,csak őszinték
legyenek az érzései. Bár ezzel a dologgal mi még várhatunk azt hiszem.
Nem biztos,hogy 18 évesen már házas akarok lenni. Bár igaz,érte megtenném.
Szóval a hatalmas sétálgatásunk után visszamentünk a szállásra. Aron valamiért
izgatottnak és idegesnek látszott. Furcsálltam is. Végül ki bökte mi a baja.
- Ami beszélnünk kell. – mondta komoly hangon. Ó-ó.
- Ha dobni akarsz akkor legalább várd meg míg hazamegyünk. – mondtam neki,mire
felnevetett egy pillanatra. Megfogta a kezemet amelyiken a gyűrűm volt,és így
szólt: Látod ezt itt? Ez egy végtelen jel,de ezt te is tudod. A végtelen nekem
azt jelenti,hogy örökké. Veled. – mondta,mire én megnyugodtam. Egy percre.
Aztán izgatott lettem amiatt,hogy mit akar mondani vajon? Bepánikoltam.
Ő fiú,ő nem lehet terhes. A lányok szoktak így beszélgetést indítani ha
terhesek. De ő nem lány! És még csak nem is terhes! Jézusom mekkora
baromságokat gondolok,inkább koncentrálok arra amit mond.
- Ami ma este valakivel együtt kell vacsoráznunk. – mondta higgadtan. Hú szóval
nem terhes. Öm vagy is,akkor mi a probléma? Mért ideges? Pár pillanat múlva
megtudtam a kérdéseimre a választ.
- Az apám minden évben itt tölti a szilvesztert,és szeretne megismerni. –
mondta,és engem az ájulás kerülgetett. Aron apja? Akiről csak szinte mindig
történeteket hallottam,hogy nem törődik a fiával.
- Te tartod vele a kapcsolatot? Én azt hittem,hogy nem. – döbbentem meg.
- Tartom vele valamelyes szinten,de tudod,az érzéseim ambivalensek vele
kapcsolatosan még mindig. Ha beszéltem is vele bármennyit,mindig rólad
beszéltem. – vallotta be,mint egy öt éves kisfiú az anyukájának,hogy átrúgta a
labdáját a szomszédba. – Már kíváncsi rád. Meg akar ismerni. – mondta.
- Fogadok ódákat zengtél rólam,és most azt hiszi,hogy a Howardod végeztem és
okos vagyok. – mondtam.
- Csak az igazat mondtam rólad. – mondta komolyan. – Ugye nem gond,hogy vele
vacsorázunk? – kérdezte.
- Dehogy! – mondtam kissé magasabb hangon,mint szerettem volna. Nem volt
baj,csak izgultam.
- Akkor készülődj,van fél órád. – mondta,és mire ezt ő kimondta,én már szedtem
a cuccaimat,és már a zuhany alatt álltam. Felvettem egy fehér elegáns blúzt a
barna bordázott magasított szoknyámmal és a barna csizmámmal. Elsőnek
felkontyoltam a hajam,de rájöttem,hogy nem egy állásinterjúra megyek,szóval
kibontottam és az ujjaimmal összekuszáltam egy kicsit a göndör hajamat. Egy
minimális smink és én kész is voltam. Aronon egy fehér V nyakú póló volt,meg
egy farmer.
Ő persze,hogy nem öltözik ki. Nem érdekli.
- Tetszeni fogok így apádnak ? – kérdeztem a szobából kilépve.
- Nekem tetszel így,és csak ez számít. – mondta hozzám lépve,majd megcsókolt.
Tíz perc múlva már úton is voltunk egy nem messze lévő étterembe. Mikor
bementünk,az apja már várt ránk. Csak annyit róla. Kiköpött Aron. Mintha Aront
látnám a negyvenes éveiben. Nos,ha Aron is ilyen lesz,tetszeni fog a látványa
míg ennyi év elteltével is. Vettem egy nagy levegőt. Aron bíztatóan megszorította
a kezem,és elindultunk.
- Heló Apu. – mondta Aron.
- Jó estét Uram! Újvári Amadea vagyok. – mutatkoztam be neki,és kezet ráztam
vele.
- Heló Amadea, Aron apukája vagyok,bizonyára tudod, Zénó. – mondta. – Sok jót
hallottam rólad. – mondta mosolyogva,mire mosolyogva Aronra néztem. Rendelt
nekünk nekem számomra valami ismeretlen ételt,és közben cseverésztünk
mindenről. Kérdezgetett a suliról meg hasonlókról.
- 4.7 átlag? Nem semmi. – mondta. – A szüleid biztosan büszkék rád. –
mondta,mire én majdnem félre nyeltem.
- Igen,azok voltak. – mondtam,mire leesett neki. Aron csak forgatta a szemeit.
- Ó,én sajnálom. – mondta. – Nos Amadea…ön nagy hatással van a fiamra. Sosem
láttam még… - kezdte,de Aron közbe szólt.
- Csak hallottál. – mondta Aron,mire az apja csúnyán nézett rá. Burkolt célzás
arra,hogy sosem látják egymást.
- Mint mondtam,sosem láttam vagy hallottam még ennyire boldognak. Sugárzik róla
az,hogy szereti önt. – mondta.
- Uram. Én is pontosan ugyan így érzek iránta. Mindennél jobban szeretem,és
tisztelem. – mondtam,mire ő mosolyogva bólintott.
A vacsora végén Aron apukája elnézést kért,de vissza kellett térnie a
családjához. Elbúcsúzott tőlünk,mi még maradtunk egy kicsit. Aron nagyon
csöndes volt.
- Aranyos apukád van. – mondtam,mire ő cinikusan felnevetett.
- Ugyan már… - mondta,és láttam,ahogy a fájdalom megvillan a tekintetében. –
Lehet,hogy rendes,de te sem így vélekednél róla,ha elhagyna téged
kiskorodban,hogy más családja legyen,mert neki mi nem feleltünk meg. Régen
felnéztem rá,de most már képtelen vagyok ránézni is. – mondta szomorúan.
- Nagyon sajnálom. – mondtam. – De én itt vagyok neked. Én őszintén szeretlek!
Sosem hagylak el. – mondtam és adtam neki egy puszit.
- Ha te hagynál el,az ugyan olyan rossz érzés lenne,mint amikor ő hagyott el.
Bár nem. Ez rosszabb lenne. – mondta.
- Sosem foglak,ettől nem kell félned.
- Remélem is. –mondta,majd odahajolt hozzám,és megcsókolt.
Mikor visszaértünk mindketten leedobtuk ruháinkat,és már aludtunk is. Hosszú
napunk volt,és Aronnak ez nem épp a legjobb zárása volt ennek a napnak. Szóval
inkább nem is zargattam,hagytam aludni. Reggelre sütöttem neki
palacsintát,természetesen amerikait,hátha attól jobb kedve lesz.
De még reggel is látszott rajta,hogy nem az igaz. Nem értettem mi baja lehet.
- Mi a baj? – kérdeztem tőle leülve az ágy szélére.
- Semmi,csak olyan rossz előérzetem van,és fogalmam sincs miért. – mondta.
- Hát nem kell semmiért aggódnod most még négy napig,maximum utána. – mondtam.
– És a mai terv,a lenti játékterem itt a száláson,szóval készülj! – mondtam
neki.
Kimentem,és gondoltam felhívom Annát. Szinte olyan gyorsan felvette,hogy végig
sem tudtam gondolni,hogy mit mondjak.
- Hű,ez rekord gyors volt Anna,el is felejtettem mit akartam. – nevettem.
- Mizu van csajszibogyóm? – kérdezte. – Minden oké?
- Azt hiszem oké minden. Bár Aron miatt hívlak. Rossz előérzete van. – mondtam.
- Hát pedig nyugodt lehet,mert Ivett még nincs is itthon,akárcsak ti. – mondta.
- Én is mondtam neki,hogy nyugodjon meg,hisz nincs miért aggódni. A ringyó is
ünnepel a követőivel,nem? – kérdeztem.
- Aha. Cipruson vagy hol. – mondta Anna.
- Szóval akkor otthon minden oké? – kérdeztem.
- Nyugi,itt minden teljesen rendben van. De tegyük le,mert sokat fogsz fizetni.
4 nap múlva tali. Puszillak. – tette le.
Szinte már kezdett átragadni rám Aron aggodalmaskodása. Ha az életben egyszer
nem aggodalmaskodnék,ha nem zakatolna a fejem folyton valamin,ha sosem lennék
ideges,megélném a 100 éves kort is. Ez lehetetlen szinte minden ember számára.
Sajnos,hogy azt kell mondjam,ritka undorító világban élünk,amit a pénz és a
hatalom ural és ez szerintem sosem fog változni.
Na mindegy,próbálom félretenni az összes kusza gondolatom,és csak is a
játékteremre koncentrálni.
Aron kedve jobb lett mikor ajánlottam neki egy jó kis vígjátékot a Testcserét aztán mehettünk a terembe.
Hihetetlen sokat nevettünk a filmen. Aztán lementünk a terembe ami maga a
mennyország volt. Lég hoki,csocsó,biliárd,darts,autó szimulátorok,lövöldözős
szimulátorok és még sok más.
Csocsóval kezdtünk. Három menetből
hármat nyertem.
- Még fejlődnöd kell öcsi. – mondtam Aronnak. Következőnek a lég hoki
jött,aminél ötből kettőt nyertem. Ebben nem sikerült nyernem. Na nem baj,van
még itt elég játék. Aztán autókáztunk egyet,ahol azért vesztetem,mert elromlott
az én autóm. Esküszöm. Ő erre kinevetett.
Aztán sikerült a dartsban és a zombik lövöldözésében nyernem. Tiszta Walking Dead feelingje volt.
Aztán jött a biliárd,amit életemben egyszer játszottam,és akkor is borzalmasan.
Aron a fejébe vette,hogy megtanít. A lehetetlenre vállalkozik,de ő ezt még nem
tudja.
- Jól fogom? – kérdeztem,mire ő megrázta a fejét és elfojtott egy nevetést. –
Szóval nem. – mondtam.
- Gyere ide,megmutatom. – mondta. Odaléptem hozzám,ő mögém lépett és átfogva
engem megmutatta,hogyan tartsam. A kezeivel odatette a kezeimet,ahová kellett
volna. Így egészen más volt.
- Szóval így most jó? – kérdeztem hátranézve,mire ő két kezét a derekamra rakta
és megcsókolt. Kicsit hosszúra sikeredett,ezalatt a kezei a pólóm alatt voltak
a derekamon.
- Aron,emberek közt vagyunk. – mondtam az ingjébe kapaszkodva.
- Tudom,zavar is. – mondta.
- Bírj magaddal. Mindend a maga idejében. – kacsintottam rá,majd egy gyors
puszit leheltem az ajkára. Pikk – pakk megtanultam a biliárd szabályait,és a
szerencsével kéz a kézben nyertem.
Oké,jogos,hogy Aron csak bénázott,mert „véletlenül” eltette a nyolcast,de nem
baj. Nyertem.
Még játszottunk egy picit,aztán mikor bezárt a terem,mi is felmentünk vissza.
Aron nem volt fáradt,én viszont egy picit igen. Ő horror filmet akart nézni,én
pedig bármi mást. Makacson rakaszkodott a Paranormal
Activityhez. Beadtam a derekam,gondolván úgy is bealszok. Így is történt.
Arra ijedtem fel,mikor visítoztak a filmben. Aron szinte röhögve nézte,én meg
kómásan néztem körbe,majd tovább aludtam. Nem akartam a hátralévő életemet
rettegésben tölteni a szellemek miatt.
Már csak az hiányozni. Inkább durmoltam. Reggel az ágyban ébredtem. Aron nem
volt mellettem reggel,csak egy kis levél. „Egy
kis meglepiért mentem Neked! Mire felébredsz itt leszek. ♥”
-
Elkéstél… - mondtam magamnak. Aztán kisétáltam és a nappaliban találtam.
- Jó reggelt. – mondtam neki.
- Reggelt Angyalom. – mondta. – Tessék a meglepetésed. – adott át egy
borítékot,majd nyakamba csókolt.
Kinyitottam a borítékot és szinte elállt a lélegzetem. Sikítva a nyakába ugrottam. A borítékban aláírt kártya
volt és egy kis levél a hatalmas kedvencemtől, Bruno Marstól!! Aron
lefordította nekem,és azt írta,hogy vár minket a ma esti koncertjén. Mellette
volt még két koncertjegy. Majd kicsattantam az örömtől.
- És ezt még is mért kaptam? – kérdeztem csodálkozva.
- Mert tudom,hogy mennyire szereted,és tudtam,hogy itt koncertezik . –
mondta,mire én még egyszer megöleltem.
- Annyira köszönöm! – mondtam neki.
- Természetes dolog szépséges Angyalom. – mondta.
Egész nap totális izgalomban voltam. Egész nap az ő számait
énekelgettem,táncoltam,vidám voltam.
Bár tudtam volna,hogy ez az utolsó nyugodt esténk. De ne szaladjunk előre.
Délután már untam magam,és elkezdtem mosogatni,mikor ott állt egy mosogatógép a
konyhában,és közben a Just the way you
are-t énekelgettem. Aron benyomta a laptopon is,és mivel táncos kedvemben
voltam,ő is velem tartott,és megtáncoltatott a konyhában. Hihetetlen sokat
nevettünk,de annyira jó volt. Azt hiszem az ilyen emlékekért élünk,amit sosem
akarunk elfelejteni majd. Aron tátogta a szám szövegét,én pedig majd
belepirultam ebbe az egészbe. Tudom mit jelent a szövege,így pláne.
Mikor már nekiállhattam készülődni,már majd kicsattantam az örömtől. Felvettem
a farmeromat egy magas sarkúval és egy bőbb,hosszabb szürke pólóval amin egy
kereszt volt. Egy kis feketésebb smink,és már mehettünk is. Mikor odaértünk
iszonyat sok ember volt ott. Mikor beértünk,én azonnal előre rohantam,hogy jó
helyünk legyen. Gyorsaságomat és a csarnokban lévő sötétséget kihasználva
mindenkit megelőzve első sorba kerültem. Aron laza léptekkel követett,majd
mikor odaért hozzám csak fél mosollyal az arcán megcsóválta a fejét. Egy óra
múlva el is kezdődött a bő két órás koncert.
Egy – két kivétellel minden számát ismertem,és énekeltem. Csomó videót
csináltam. Aron végig mögöttem állt,és a karajait szorosan a derekam köré
fonta. Senki nem közelített meg,fix maradt az első helyünk. Mikor már vége lett
volna a koncertnek,mi lelkes rajongók visszatapsoltuk még Brunot és még
zárásképp elénekelte nekünk az It will
rain-t. Mire kiértünk az arénából,lás csodát elkezdett esni a hó. Szerintem
ehhez Bruno Marsnak sok köze lehet. ☺
Hajnali kettő fele érhettünk
haza. Mindketten bedőltünk az ágyba és már aludtunk is.
Reggel hétkor szüntelenül csörgött a mobilom. Kinyomtam,de mindig újrakezdte. Harmadjára
felvettem.
- Ami! Ami itt vagy? Anna vagyok. – mondta Anna hadarva.
- Ühüm,mi a gond? – kérdeztem kómásan.
- Leégett a lakásotok! – mondta. – Ivett volt én láttam! És még legalább 15
ember,akik gyorsan elslisszoltak. Túl gyorsan! Ami haza kell jönnötök,itt
valami nagy baj lesz még. – mondta.
- Már is átrakatjuk a jegyünket és megyünk. – mondtam,majd letettem. Észre se
vettem,hogy Aron közbe aggódva nézett,mert már felébredt ő is.
- Mi történt? – kérdezte.
- Ivett és még úgy 15 ember a házunkon állt bosszút. Felgyújtotta. – mondtam remegve.
Nem tudom,hogy a szomorúságtól remegtem –e,vagy a dühtől,ami régen látogatott
már meg.
Abban a házban nőttem fel! Minden emlékem ott volt! Ezt még vissza fogja kapni
Ivett,de keservesen.
- Átrakatom a jegyünket,hogy estére otthon legyünk. – mondta,mire bólintottam.
- Nekem már nincs otthonom. – mondtam szomorúan.
- Az én otthonom a tiéd is. Hozzánk költöztök Danival és Rebekával. – mondta,majd
már pötyögtetett is a laptopon a jegyek miatt.
Mi lenne velem Aron nélkül. Az utcán lennék,és merem feltételezni,hogy már nem
is élnék,mert kamion elé vetettem volna már magam réges – régen. Ő az
őrangyalom,akivel kíméletlen bosszúra készülünk.
jövök a folytatással még remélhetőleg a sulikezdés előtt!: )
xx.~ Rixuus :D