A forksi kirándulásunk iszonyat jó
volt. Annyira szép hely. De muszáj volt visszatérnünk Lakewoodba,mert itt
lakott Aron egyik gyermekkori legjobb barátnője, Rebeka. Nagyon rendes tőle
,hogy befogad minket. Bevallom,kissé irigyeltem Rebekát,mert gyönyörű volt.
Hosszú szőke haja a derekáig leért,és mélykék szeme volt. Bár nem csak a külseje
miatt irigyeltem. Hanem mert még ő tudott Aronról sok olyan dolgot, amit én
nem, átélt vele olyan dolgokat amit én soha. Ez kicsit elszomorított. Gondoltam
beszélek erről Aronnal.
- Mióta vagytok barátok Rebekával?
- Három éves korom óta kb. Mért?
- Csak érdekelt…- mondtam,mintha tényleg így lenne. Persze egyből leesett neki,hogy van valami hátsószándékom ezzel a kérdéssel.
- Na jó,most tényleg,mért kérded?
- Nem érdekes.
- De igen is az! Engem érdekel. – mondta.
- Oké,csak annyi,hogy irigylem őt. – mondtam ki szégyenlősen.
- Mi? Miért? – kérdezte nevetve.
- Csak nézz rá! – biccentettem a konyha felé. – Gyönyörű. És olyan régóta ismer téged. Annyi mindenen keresztül mentetek…együtt. – mondtam halkan.
- És? Mit számít ez? Mindig is a legjobb barátom volt.
- Sosem volt annál több?
Sóhajtott egyet majd elhitette velem,hogy nincs okom féltékenységre.
- Ő mindig is a barátom volt,a legjobb. Sosem voltunk egymásba szerelmesek. Nekem ő olyan,mintha a testvérem lenne. Átsegített mindenen,és én is őt. De mindig csak barátok voltunk,és azok is maradunk.
- Attól még szép. – mondtam lefele nézve.
- Ami ne aggódj,nekem akkor is te vagy a legszebb. Nem tudom mikor fogod ezt végre elhinni már. Nem tudom elégszer mondani.
- Majd valahogy megpróbálom. – mondtam mosolyogva. Csak csóválta a fejét és megpuszilt.
Értem én,hogy Aron sosem volt szerelmes Rebekába,de vajon Rebeka is ugyanígy gondolja ezt? Ő sem volt sose szerelmes Aronba? Az szinte lehetetlen. Bár nagyon kedves lány volt,de nem tudtam,hogyan hozzam fel neki ezt a témát. Szóval kimentem hozzá a konyhába, miközben ő valamilyen epres süteményt csinált. Leültem mögé az asztalhoz,miközben ő csinálta a sütit.
- Hé Rebeka,kérdezhetek valamit?
- Persze! – fordult hátra sugárzó mosollyal.
- Te és Aron sosem voltatok szerelmesek? – kérdeztem tőle,és közben egy hatalmas gombóccal a torkomban vártam a választ.
- Őszintén? Hát nem tudom,hogy ő volt –e valaha belém szerelmes,de én igen. – mondta kissé amerikai akcentussal. Hát ahelyett,hogy lenyeltem volna a gombócot,mert megkönnyebbültem,helyette lett még egy. Szerintem látta az arckifejezésem,hogy kissé meglepett a válasza. Na jó,annyira nem,mert Aronba ki nem lenne szerelmes?!
- Nem kell aggódnod,ő nekem már a testvérem. – mondta mosolyogva.
- Oké értem. – mondtam megértően. –És próbáltál keresni valakit? Vagy nem szeretnél egy pasit? Van egy bátyám. – mondtam neki röhögve. Nevetett.
- Keresem a szerelmet,már időtlen idők óta,de mindig kicselez engem. Ha itt élne a bátyád,talán még akarnék vele…hogy is mondják? Találkozni! – bökte ki nevetve, miután eszébe jutott magyarul a szó.
Bár itt lenne Dani. Hiányzik. Lassan egy hete,hogy már itt vagyunk,és semmit nem tudok,az otthoniakról.
Lehet,hogy fel kellene hívnom. Csak hogy tudja,hogy élek,és semmi bajom. Megkérdezem majd Aront. Fogtam magam és segítettem Rebekának sütni. Igazából nagyon aranyos lány. Nem értem mért él egyedül. Mikor kész lett a süti vittem be az ideiglenes kuckókba Aronnak egy szeletet.
- Köszönöm. – mondta mikor odanyújtottam neki. – Hmm ez isteni! – mondta teli szájjal.
- Te otthon mit mondtál amúgy?
- Hogy meglátogatom a nagyiékat,és hogy senkinek ne mondjanak semmit,hogy kint vagyok.
- Mióta vagytok barátok Rebekával?
- Három éves korom óta kb. Mért?
- Csak érdekelt…- mondtam,mintha tényleg így lenne. Persze egyből leesett neki,hogy van valami hátsószándékom ezzel a kérdéssel.
- Na jó,most tényleg,mért kérded?
- Nem érdekes.
- De igen is az! Engem érdekel. – mondta.
- Oké,csak annyi,hogy irigylem őt. – mondtam ki szégyenlősen.
- Mi? Miért? – kérdezte nevetve.
- Csak nézz rá! – biccentettem a konyha felé. – Gyönyörű. És olyan régóta ismer téged. Annyi mindenen keresztül mentetek…együtt. – mondtam halkan.
- És? Mit számít ez? Mindig is a legjobb barátom volt.
- Sosem volt annál több?
Sóhajtott egyet majd elhitette velem,hogy nincs okom féltékenységre.
- Ő mindig is a barátom volt,a legjobb. Sosem voltunk egymásba szerelmesek. Nekem ő olyan,mintha a testvérem lenne. Átsegített mindenen,és én is őt. De mindig csak barátok voltunk,és azok is maradunk.
- Attól még szép. – mondtam lefele nézve.
- Ami ne aggódj,nekem akkor is te vagy a legszebb. Nem tudom mikor fogod ezt végre elhinni már. Nem tudom elégszer mondani.
- Majd valahogy megpróbálom. – mondtam mosolyogva. Csak csóválta a fejét és megpuszilt.
Értem én,hogy Aron sosem volt szerelmes Rebekába,de vajon Rebeka is ugyanígy gondolja ezt? Ő sem volt sose szerelmes Aronba? Az szinte lehetetlen. Bár nagyon kedves lány volt,de nem tudtam,hogyan hozzam fel neki ezt a témát. Szóval kimentem hozzá a konyhába, miközben ő valamilyen epres süteményt csinált. Leültem mögé az asztalhoz,miközben ő csinálta a sütit.
- Hé Rebeka,kérdezhetek valamit?
- Persze! – fordult hátra sugárzó mosollyal.
- Te és Aron sosem voltatok szerelmesek? – kérdeztem tőle,és közben egy hatalmas gombóccal a torkomban vártam a választ.
- Őszintén? Hát nem tudom,hogy ő volt –e valaha belém szerelmes,de én igen. – mondta kissé amerikai akcentussal. Hát ahelyett,hogy lenyeltem volna a gombócot,mert megkönnyebbültem,helyette lett még egy. Szerintem látta az arckifejezésem,hogy kissé meglepett a válasza. Na jó,annyira nem,mert Aronba ki nem lenne szerelmes?!
- Nem kell aggódnod,ő nekem már a testvérem. – mondta mosolyogva.
- Oké értem. – mondtam megértően. –És próbáltál keresni valakit? Vagy nem szeretnél egy pasit? Van egy bátyám. – mondtam neki röhögve. Nevetett.
- Keresem a szerelmet,már időtlen idők óta,de mindig kicselez engem. Ha itt élne a bátyád,talán még akarnék vele…hogy is mondják? Találkozni! – bökte ki nevetve, miután eszébe jutott magyarul a szó.
Bár itt lenne Dani. Hiányzik. Lassan egy hete,hogy már itt vagyunk,és semmit nem tudok,az otthoniakról.
Lehet,hogy fel kellene hívnom. Csak hogy tudja,hogy élek,és semmi bajom. Megkérdezem majd Aront. Fogtam magam és segítettem Rebekának sütni. Igazából nagyon aranyos lány. Nem értem mért él egyedül. Mikor kész lett a süti vittem be az ideiglenes kuckókba Aronnak egy szeletet.
- Köszönöm. – mondta mikor odanyújtottam neki. – Hmm ez isteni! – mondta teli szájjal.
- Te otthon mit mondtál amúgy?
- Hogy meglátogatom a nagyiékat,és hogy senkinek ne mondjanak semmit,hogy kint vagyok.
- Értem. – mondtam majd hosszan
hallgattam.
- Mi a baj?
- Csak nem tudom,hogy mi van otthon. Danival,és anyuval. Remélem semmi bajuk sincs.
- Oké értem a célzást. Felhívhatod Danit Rebeka telefonjáról,ha gondolod,vagy Annát is.
Vettem egy mély levegőt. Anna. Már szinte kezdett fájni,annyira hiányzott. Megfogadtam a tanácsát,és felhívtam Annát. Igaz,hogy legalább fél óráig fel – alá járkáltam,és érveltem magamban,hogy miét hívjam és mért ne hívjam fel. Végül felhívtam. Elég sokára vette fel. Biztosan tétovázott,hogy fel – e vegye.
- Ami merre vagy? Mi a franc van veled? – szólt bele a telefonba. Kissé furán csengett a hangja.
- Figyelj,nincs semmi baj. Nekem…el kellet utaznom. Gondolom tudod jól,hogy ki miatt. Annyit kérek,hogy ne aggódj! Nemsokára talán hazamegyek. – mondtam.
- Oké,és sajnálom előre is . – mondta majd letette. Felvontam a szemöldököm. Ezt meg mire étette? Mindegy nem számít. Utána hívtam Danit.
- Szia Dani.
- Hugi! Merre vagy? Annyira aggódunk miattad! – mondta
- Minden rendben. Nem mondhatom el. Nem tudom én sem,hogy mikor megyek haza… - mondtam.
- Anyu teljesen belebetegedett. Bántja,hogy összevesztetek,és nem békültetek ki. Azon aggódik,hogy nem lát többé. – mondta. Nyeltem egy nagyot.
- Az nem rajtam múlik,hogy láttok –e még valaha. Rakja ki a patkányt csak ennyi.
- Na erről nem tudok vele beszélni.
- Oké. Mennem kell. Szia. – mondtam majd letettem.
Egy kicsivel jobban érzem magam,hogy beszélhettem az otthoniakkal.
Később Rebeka otthonija csörgött. Láttam, magyar számot írt ki. Annáét. Felvettem. Aztán össze állt a kép bennem. Már nem volt mit tenni,túl késő volt. András szólt bele.
- Lám – lám Amadea,mondtam,hogy nem tudsz elbújni előlem.
- Mégis hogyan…? – kérdezni akartam.
- A drága kis barátnőd nagy hasznomra volt. Köszönd majd meg neki. – mondta.
Anna elárult. Ettől annyira rosszul éreztem magam. Képes volt elárulni a legjobb barátnőjét,egy piti veszekedés miatt.
- Alkut ajánlok. Hazajöttök azonnal Lakewoodból,vagy Dani lakol meg érte. Ha pedig nem, Dani bánja,plusz megyünk értetek. – mondta. Nem tudtam mit mondani. Mi a francot csináljunk, nem tudom.
- Oké,csak ne bántsd őt! – mondtam majd kinyomtam. Azonnal futottam Aronhoz.
- Aron! Hatalmas baklövés volt felhívni Annát. Elárult minket. Lenyomozták a helyet,és a számot. Ha nem megyünk haza, megölik Danit. – mondtam. Láttam Aronon is,hogy lesokkolt.
- Oké, hazaindulunk most! Megveszem a jegyeket,és az esti géppel hajnalban már otthon is leszünk. – mondta feszülten. A tíz órás gépet el kellet érnünk,szóval csak mindent begyömöszöltünk a bőröndökbe.
- Máris mentek? – kérdezte tőlem Rebeka.
- Igen sürgősen el kell mennünk. – nem tudtam,hogy Aron mit mondott neki.
- Rebeka el kell mennünk, tudod a miatt amit meséltem. – mondta Aron az ajtón belépve,épp miközben pakoltam. Hát persze hogy elmondta neki, ő volt a legjobb barátja.
- Veletek megyek,segítek! – mondta Rebeka. Én csak kérdőn néztem Aronra. Ebbe sok beleszólásom nem volt. Láttam,hogy magában most mérlegel, és végiggondol minden lehetőséget.
- Oké,de veszélyes lesz ez a dolog Rebeka. – mondta szigorúan.
- Tudod,hogy tudok vigyázni magamra. – mondta,majd ő is pakolni kezdett.
A tíz órás géppel már tényleg repültünk is haza. Ideges voltam végig. Nem mondtam Andrásnak,hogy mikor megyünk,hányas géppel,de mi van ha a reptéren fognak várni? Valahogy ki kell majd onnan osonnunk. Egy szemhunyásnyit sem tudtam aludni. Végig a lábammal doboltam. Aron megfogta a kezem közben,mert nem tudta,hogy hogyan nyugtasson meg. Átszállásnál csak egyre nőtt a feszültség. Késett a gép szóval később landolunk,mint terveztük. Mikor leszálltunk hatalmas gombóc nőtt a torkomban. Már szinte vártam András embereit,hogy mikor csapnak le ránk. De tiszta volt a levegő. Legalábbis tisztának tűnt. Hatalmas meglepetésünkre a kocsik amiket itt hagytunk még meg voltak,és még csak el sem vontatták őket. Pedig meg mertem volna esküdni rá,hogy ezeket a kocsikat sosem látjuk többé. Rebekának odaadtuk az én kocsimat, aztán Aronéval mi mentünk. Beültem mellé.
- Akkor most hová? – kérdezte.
- Hát őszintén nem tudom. Azt hiszem felhívhatom Danit,hogy minden rendben van – e otthon.
- Rendben. – mondta majd átnyújtotta a telefonját. Kicsengett egy jó darabig,de nem vették fel. Gondoltam egy öt perccel később megpróbálom. Akkor már felvették.
- Nos Amadea,tehát immár Magyarországon vagy. Ennek örülök. – vette fel a telefont a patkány Dani helyett. A szívem a torkomban dobogott.
- Autózzatok, a gyár területére kérlek. Ott mindent megbeszélünk emberi módon.
- Emberi módon? Magával
nem lehet emberi módon tárgyalni. Maga nem ember! Az nem lehet ember,aki mással
ilyen szörnyű dolgokat képes művelni! – ordítottam a telefonba. Ezen csak kacarászott.
Ettől csak még idegesebb lettem. - Mi a baj?
- Csak nem tudom,hogy mi van otthon. Danival,és anyuval. Remélem semmi bajuk sincs.
- Oké értem a célzást. Felhívhatod Danit Rebeka telefonjáról,ha gondolod,vagy Annát is.
Vettem egy mély levegőt. Anna. Már szinte kezdett fájni,annyira hiányzott. Megfogadtam a tanácsát,és felhívtam Annát. Igaz,hogy legalább fél óráig fel – alá járkáltam,és érveltem magamban,hogy miét hívjam és mért ne hívjam fel. Végül felhívtam. Elég sokára vette fel. Biztosan tétovázott,hogy fel – e vegye.
- Ami merre vagy? Mi a franc van veled? – szólt bele a telefonba. Kissé furán csengett a hangja.
- Figyelj,nincs semmi baj. Nekem…el kellet utaznom. Gondolom tudod jól,hogy ki miatt. Annyit kérek,hogy ne aggódj! Nemsokára talán hazamegyek. – mondtam.
- Oké,és sajnálom előre is . – mondta majd letette. Felvontam a szemöldököm. Ezt meg mire étette? Mindegy nem számít. Utána hívtam Danit.
- Szia Dani.
- Hugi! Merre vagy? Annyira aggódunk miattad! – mondta
- Minden rendben. Nem mondhatom el. Nem tudom én sem,hogy mikor megyek haza… - mondtam.
- Anyu teljesen belebetegedett. Bántja,hogy összevesztetek,és nem békültetek ki. Azon aggódik,hogy nem lát többé. – mondta. Nyeltem egy nagyot.
- Az nem rajtam múlik,hogy láttok –e még valaha. Rakja ki a patkányt csak ennyi.
- Na erről nem tudok vele beszélni.
- Oké. Mennem kell. Szia. – mondtam majd letettem.
Egy kicsivel jobban érzem magam,hogy beszélhettem az otthoniakkal.
Később Rebeka otthonija csörgött. Láttam, magyar számot írt ki. Annáét. Felvettem. Aztán össze állt a kép bennem. Már nem volt mit tenni,túl késő volt. András szólt bele.
- Lám – lám Amadea,mondtam,hogy nem tudsz elbújni előlem.
- Mégis hogyan…? – kérdezni akartam.
- A drága kis barátnőd nagy hasznomra volt. Köszönd majd meg neki. – mondta.
Anna elárult. Ettől annyira rosszul éreztem magam. Képes volt elárulni a legjobb barátnőjét,egy piti veszekedés miatt.
- Alkut ajánlok. Hazajöttök azonnal Lakewoodból,vagy Dani lakol meg érte. Ha pedig nem, Dani bánja,plusz megyünk értetek. – mondta. Nem tudtam mit mondani. Mi a francot csináljunk, nem tudom.
- Oké,csak ne bántsd őt! – mondtam majd kinyomtam. Azonnal futottam Aronhoz.
- Aron! Hatalmas baklövés volt felhívni Annát. Elárult minket. Lenyomozták a helyet,és a számot. Ha nem megyünk haza, megölik Danit. – mondtam. Láttam Aronon is,hogy lesokkolt.
- Oké, hazaindulunk most! Megveszem a jegyeket,és az esti géppel hajnalban már otthon is leszünk. – mondta feszülten. A tíz órás gépet el kellet érnünk,szóval csak mindent begyömöszöltünk a bőröndökbe.
- Máris mentek? – kérdezte tőlem Rebeka.
- Igen sürgősen el kell mennünk. – nem tudtam,hogy Aron mit mondott neki.
- Rebeka el kell mennünk, tudod a miatt amit meséltem. – mondta Aron az ajtón belépve,épp miközben pakoltam. Hát persze hogy elmondta neki, ő volt a legjobb barátja.
- Veletek megyek,segítek! – mondta Rebeka. Én csak kérdőn néztem Aronra. Ebbe sok beleszólásom nem volt. Láttam,hogy magában most mérlegel, és végiggondol minden lehetőséget.
- Oké,de veszélyes lesz ez a dolog Rebeka. – mondta szigorúan.
- Tudod,hogy tudok vigyázni magamra. – mondta,majd ő is pakolni kezdett.
A tíz órás géppel már tényleg repültünk is haza. Ideges voltam végig. Nem mondtam Andrásnak,hogy mikor megyünk,hányas géppel,de mi van ha a reptéren fognak várni? Valahogy ki kell majd onnan osonnunk. Egy szemhunyásnyit sem tudtam aludni. Végig a lábammal doboltam. Aron megfogta a kezem közben,mert nem tudta,hogy hogyan nyugtasson meg. Átszállásnál csak egyre nőtt a feszültség. Késett a gép szóval később landolunk,mint terveztük. Mikor leszálltunk hatalmas gombóc nőtt a torkomban. Már szinte vártam András embereit,hogy mikor csapnak le ránk. De tiszta volt a levegő. Legalábbis tisztának tűnt. Hatalmas meglepetésünkre a kocsik amiket itt hagytunk még meg voltak,és még csak el sem vontatták őket. Pedig meg mertem volna esküdni rá,hogy ezeket a kocsikat sosem látjuk többé. Rebekának odaadtuk az én kocsimat, aztán Aronéval mi mentünk. Beültem mellé.
- Akkor most hová? – kérdezte.
- Hát őszintén nem tudom. Azt hiszem felhívhatom Danit,hogy minden rendben van – e otthon.
- Rendben. – mondta majd átnyújtotta a telefonját. Kicsengett egy jó darabig,de nem vették fel. Gondoltam egy öt perccel később megpróbálom. Akkor már felvették.
- Nos Amadea,tehát immár Magyarországon vagy. Ennek örülök. – vette fel a telefont a patkány Dani helyett. A szívem a torkomban dobogott.
- Autózzatok, a gyár területére kérlek. Ott mindent megbeszélünk emberi módon.
- Amadea,ha nem jöttök oda, a bátyád fizet meg érte. – röhögte. – Sőt lehet még anyád is megjárja. – mondta.
- Ha egy ujjal is hozzájuk érsz,esküszöm saját kezűleg öllek meg! – mondtam neki.
- Hát akkor találkozzunk a gyárban, miután hazaértetek. – mondta majd kinyomta.
Csak kapkodtam a levegőt,nem tudtam mi tévők legyünk. Aron nyugtató keze a hátamat simogatta.
- Most mit fogunk csinálni? – néztem rá kétségbeesetten.
- Segítséget kérünk.
- Kitől?
- Bálinttól. Megkérjük,hogy jöjjön velünk. Elvisszük Ivettet,hogy megtudja az apja mocskos titkát,elvisszük Rebekát,ő sokat fog segíteni. Szembe szállunk velük.
- Komolyan? Kb négy a húsz ellen? Jó ötlet ez?
- Van más ötleted?
- Bár lenne. – mondtam szomorúan. Igazat kellet neki adnom. Szembe kell szállnunk velük előbb vagy utóbb. És ennek éppen most jött el az ideje.
Szóval felhívtuk Bálintot. Azonnal útnak indult,amint hallotta,hogy szükségünk van a segítségére. Féltem. Felkészületlenek voltunk, kevesebben voltunk. Pár óra múlva, Bálint is már velünk volt. Útnak indultunk. A végzetünk felé. Elautóztunk a gyárhoz. Rebeka,és Bálint csak ámuldoztak a látottakon. Alig akartak hinni a szemüknek. Láttuk,hogy a földszinten égnek a lámpák. Szóval számítottak ránk. Lassan közelebb merészkedtünk,és belestünk az ablakon. András csak fel alá járkált. A bátyám egy széken ült megkötözve, eszméletlenül. Ami feltette az i-re a pontot nálam,az az volt,hogy anyám ugyan úgy ott volt és sétálgatott Andrással. Ekkor eldurrant az agyam,és fogtam magam berontottam. Ekkor mindenki a terembe felém kapta a tekintetét. Aronék követtek. Nem volt nagyon más választásuk.
- Nos Amadea,már vártunk titeket. – mondta összecsapva a két kezét András.
- Anya,te is? – suttogtam könnyekkel teli szemmel.
- Nem, anyád kapott egy kisebb kábító hatású injekciót. Bár nem tudom igazából mennyire támogatná azt amit veled akarok tenni. – mondta. Nyeltem egyet. Meg akar ölni. Száz százalékig biztos voltam benne.
- Igen,gondolom most azt hiszed,hogy betartom az ígéretem, és megöllek. Persze be is tarthatom ezt,hacsak nem mész bele az első ajánlatomba,ami számodra kedvezőbb,és számomra is. – mondta.
Nyeltem egy nagyot. – Mi az ajánlat? – kérdeztem.
- Ha meg akarod menteni a bátyád, anyád, és a szánalmas kis barátaidat, akkor bele kell menned egy kísérletbe,amit rajtad fogunk elvégezni. – mondta. – Csak egy kisebb kevert szteroid anyagot kapnál. Igazából a lányomon akartam tesztelni,de gondoltam ha van egy fogadott lányom…- mondta mosolyogva.
Végiggondoltam mindent. Mi lehet a legrosszabb? Maximum belehalok, és ? A szeretteim legalább biztonságban lesznek.
- Oké, benne vagyok,csak hagyd őket szabadon elmenni,és hagyd őket békén. – mondtam és már megindultam volna felé,de Aron azonnal visszarántott.
- Te teljesen megbolondultál? Ezt nem engedhetem meg! – mondta nekem.
- Aron, ez az egyetlen megoldás. – mondtam szomorúan neki.
- Nem! – mondta és András felé fordult. – Vállalom a kísérletet én! – mondta.
- Nem! – kiáltottam.
- Ne félj Amadea, nekem ő nem elég jó. – mondta nekem,majd Aron felé fordult. - Igaz,hogy arra is nagyon vágyom,hogy valahogy kínt okozzak apádnak,de az jobb érzés,ha te fogsz szenvedni,mert ugyan annyira gyűlöllek, mint apádat. – mondta. Kissé megkönnyebbültem.
- Szóval ha most itt maradok, elengeded őket,és később engem is,már ha…? - kérdeztem
- Pontosan. – mondta.
Odafordultam Aronhoz. Könnyes volt a szeme,az arca pedig meggyötört. Nekem is sírnom kellet,ahogyan megláttam. Sosem láttam még így őt,és sajnáltam.
– Kérlek,ne haragudj rám,de ezt meg kell tennem! – mondtam neki.
- Ami, kérlek ne. – mondta elhaló hangon. Láttam,hogy mögötte Rebeka és Bálint csak álltak. Meg voltak döbbenve,de egyet értettek velem.
- Rebeka, Bálint, kérlek vigyétek haza anyámat és a bátyámat. – mondtam nekik,majd Aronhoz fordultam ismét.
- Aron, nagyon sajnálom,de azt akarom,hogy tudd, mindennél jobban szeretlek! Miattunk,és a családom miatt teszem ezt. – mondtam neki. Csak állt,és könnyes szemmel meredt maga elé. Majd rám emelte a tekintetét. Nem tudott mit mondani,ezért csak a nyaka köré fontam a kezem,és hosszasan megcsókoltam.
Végül elengedtem. Rebekának kellet kisegítenie,hogy ki tudjon menni, és otthagyni engem.
Mikor kimentek,és elhajtottak, a patkány felé fordultam. Az csak összecsapta a kezeit, szólt a segítői ribijeinek, és már hoztak be egy fogorvosi székhez hasonló széket,hatalmas szíjakkal. Vettem egy mély levegőt,majd megindultam a szék felé,hogy belefeküdjek.
A szíjakat rám csatolták, majd András fölém hajolt.
- Félsz? – kérdezte mosolyogva a kínomat látva. – Lehet is rá okod. – mondta végül.
Nem válaszoltam neki. Legszívesebben képen töröltem volna,ha nem vagyok leszíjazva.
Hoztak nem egy,hanem három injekciós tűt. Nyeltem egy nagyot. Nem akartam tudni, mi van azokban.
- Oké, akkor kezdjük az egyessel. – fordulta a lányok felé. – Adjátok be neki. – mondta felém fordulva.
A lány akit azt hiszem Liának hívtak, gúnyos vigyorral döfte belém az első tűt. Érdekes,mert semmit nem éreztem. Nem csak én, hanem ők is várták a reakciómat a szerre. Egy órán át vártak,de semmi. Szóval ez a szer nem ért semmit. Az életfunkcióim ugyan azok voltak, semmilyen külső változást nem okozott,szóval ez ment a kukába. Jött a második. Azt mondták ebben dupla annyi dózisú szerek vannak. Beadták,és ismét semmi. Gondolták várnak ezzel. Egy teljes napot. Hagyták,hogy egy teljes napig ott feküdjek,egyedül. De még mindig semmi hatása nem volt ennek sem. Végül másnap már csak András sétált be az ajtón,aztán később Lia követte.
- Oké, tegnap összeállítottam egy szert, aminek ha semmilyen hatása nem lesz,egy biztosan. – mondta.
Halál. Hát persze. Ezt a szert már maga András vágta belém. Szinte ahogy beadta, mintha mérget csepegtetek volna az ereimbe. Fogalmam sem volt, mi az amit most kaptam,de iszonyatosan fájt. A fájdalom szép lassan végigáradt minden testrészemen. Vergődtem abban a székben. Tíz perc szenvedés között, kezdett csillapodni. Külsőleg semmilyen változás nem volt rajtam. Belsőleg annál inkább. Kiszakítottam magam a szíjak szorításából. Láttam,hogy hátratántorodnak egészen a falhoz. Annyira erősnek éreztem magam. Futnom kellett. Úgy éreztem,ha most valahogy nem adhatom ki magamból ezt az adrenalint, akkor itt töltöm ki a dühöm. A testtartásom nem volt emberi. Inkább egy állatéhoz hasonlított. Andráson láttam,hogy dühös, mivel a halálomra számított,de ennek a legnagyobb ellenkezője történt. Erősebb voltam,mint valaha. Engedtem a tartásomból,és gúnyosan rájuk mosolyogtam.
- Hát András, ez nem jött be. Az én dolgom itt véget ért,szóval…- mondtam és szépen közelebb léptem hozzájuk. – Innentől kezdve hagy békén a családomat,és a barátaimat! – mondtam neki tagoltan a szavakat,hogy eljusson a csökevényes agyához. Rémülten nézett rám a lány mellette, András pedig rémülten és dühösen. Pedig már enyhült a dühöm. Viszont a futás utáni vágyam, egyre csak nőtt. Szóval futásnak eredtem. Kirontottam az ajtón,majd nekiiramodtam. Annyira gyors voltam. A fák,és minden összemosódott a szemem előtt,ahogy futottam. Gyors voltam,gyorsabb, mint egy átlag ember. Mikor majdnem kiértem már az erdőből, megálltam egy fánál. Kíváncsi voltam az erőmre. Szóval beleütöttem a hozzám legközelebbre álló fába. Az öklöm nyoma ott maradt. Csak tátott szájjal néztem. Még is milyen mérget keverhetett ki ez az ember? Mikor kiértem a tó területéről, lassítottam a lépteimen,de még így is gyors voltam. A zsebembe nyúltam és a telefonom kerestem. Persze,hogy nincs meg. Szóval elsétáltam Aronhoz. Vettem egy mély levegőt,majd bekopogtam. Egy tíz perc múlva, ő nyitott ajtót, kócos hajjal, meggyötört arccal. Mikor meglátott,elkerekedett a szeme a meglepődöttségtől. Nem kérdezett semmit,csak magához húzott és soha nem akart elengedni. Mivel tudtam,hogy most erősebb vagyok a megszokottnál,így nem akartam elijeszteni,szóval csak lágyan öleltem. Megcsókolt,és közben az arcán könnyek folytak. De nem csak az övén,hanem az enyémen is. – Hogyan? Hogy lehetséges,hogy itt vagy? – kérdezte levegő után kapkodva.
- Ez hosszú történet,szóval menjünk be inkább, és elmondom. – mondtam neki. Azonnal felvezetett a szobájába. Leültem az ágyára,majd megvártam míg ő is leül velem szembe.
- Ugye tudod,hogy kaptam most jó pár szert. Láttam,hogy megfeszül a teste.
- Mennyit kaptál? – kérdezte feszülten.
- Három adagot. Mind különböző volt. – mondtam, láttam közben megrándul egy arcizma. – A háromból egyetlen egynek volt hatása. Az utolsónak. András arra számított,hogy ez minden bizonnyal meg fog ölni engem. De hatalmasat tévedett. Erősebb lettem mint valaha. – vettem egy mély levegőt,és kimondtam. – Erősebb, mint egy átlag ember. – mondtam ki végül. Aron láttam,hogy agyal. Csak kérdőn nézett rám.
- Itt van a kocsim?
- Itt. – mondta majd odaadta a kulcsait.
- Akkor gyere, elviszlek és megmutatom,hogy ez mit jelent. – mondtam.
Beleegyezett, csak felöltözött és megmosakodott. Ez a két nap maga a pokol lehetett neki.
Legalábbis a külseje erre utalt. Elautóztunk az erdő elejére. Megtaláltam azt a fát, amibe beleütöttem. Oké, amúgy a kezem kissé véres volt tőle,de túl élem,csak egy karcolás. Odavezettem a fához Aront. Ő csak kérdőn nézett rám.
- Ezt te csináltad? – kérdezte ámultan.
- Igen. – mondtam majd hirtelen beleütöttem a mellette álló fába. Láttam,hogy kissé megrémült.
- Én…én fogalmam sincs mi történt velem,hogy lehetséges ez az egész. Odajött hozzám és magához húzott.
- Semmi gond,majd kiderítjük. A lényeg,hogy itt vagy és jól vagy! Csak majd ügyelj arra,hogy finoman bánj velem. – mondta nevetve. Annyira nem tudtam vele nevetni. Kissé saját magam is megijedtem önmagamtól. Visszaautóztunk hozzájuk. Beszélnem kellet vele,mindenről.
- Az otthoniak mit tudnak? Hol voltam én? Mármint amíg Amerikába voltam és ebben a két napban? Mért nem jártunk iskolába? – zúdítottam rá a kérdésáradatomat.
- A bátyád otthon van jelenleg. Kissé sokk hatás alatt van. Rebeka ápolja. Anyád semmire sem emlékszik. Mivel a karácsonyi szünet alatt voltunk kint,és rá egy hétre jöttünk haza,mármint a szünet vége után,így ez nem nagy probléma. Sőt,még a projektünket is megcsináltam átlagosra, szóval még el sem késtünk vele. A félévi zárásról még nem késtünk le. Jövő héten lesz. – mondta.
- Tehát Dani mindenről tud? Rebeka elmondta neki?
- Nem,mert gondoltam erről te szeretnél vele beszélni. Ő csak segít neki most.
- Köszönöm. – súgtam neki.
- Anyám még csak nem is aggódott értem? Hogy hol vagyok?
- Úgy tudja Annánál aludtál. – mondta.
Anna. Ő volt az aki elárult! Elöntött a düh. Erről mindenképp beszélnem kell majd vele,de nem ma. Ma Danival kell beszélnem.
- Egyébként milyen nap van?
- Péntek. – mondta.
Totál kiesett,hogy hányadika van, milyen nap, hány óra, milyen év. Délután 4ig Aronnal voltam. Végül mondta,hogy 11kor értem oda hozzá. 4 után hazaautóztam. Rebekának már szólt,hogy nemsokára érkezem. Mikor a házunk elé értem, még túráztattam kicsit a motort. Gondolkodtam,hogy hogyan tálaljam Daninak a történteket,de semmi ötletem nem volt,hogy ezt hogyan lehetne jól elmondani. Beléptem és Rebeka a nyakamba ugrott. Meglepődtem kissé. Igaz ő szeretett engem,oké én is őt,csak kissé féltékeny voltam rá.
- Annyira örülök,hogy jól vagy! – mondta nekem.
- Én is,és köszönöm,hogy itt vagy Danival és segítesz neki. – mondtam hálálkodva.
- Semmiség. Amúgy tényleg nagyon aranyos a bátyád. – mondta. – De most kérlek mesélj el mindent! Dani még alszik. – mondta. Bementünk a szobámba és leültünk az ágyamra.
- Szóval most akkor végül hogyan sikerült megszöknöd? – kérdezte.
- Nem szöktem meg. Csak álltam a szavam,és kísérletezhetett rajtam. – mondtam. Rebeka kérdőn nézett rám.
- Oké,és hol a harmadik kezed? – kérdezte nevetve.
- Sehol. Külsőleg nem változtam meg. – mondtam. – Figyelj elmesélem. Három fajta szert kaptam. Az első kettő semmit nem hatott nekem. A harmadik viszont úgy hatott rám, mint a méreg. Olyan erőt kaptam ettől a méregtől,hogy ahova le voltam kötözve, leszakítottam a szíjakat. András nagy csalódottságára a halálom ellenkezője történt. Erősebb lettem, mint valaha voltam. – mondtam. Mint ahogy számítottam rá, ez Rebekát is meglepte.
- Szóval akkor te most…? – kérdezte.
- Nem vagyok sem vámpír, sem vérfarkas, sem halhatatlan, csak simán sokkal erősebb, mint egy átlag ember. – mondtam neki nevetve.
- Hát ez szuper akkor! – mondta.
- Hát…mondjuk. – mondtam.
- Nagyon örülök,hogy nem haltál meg. Ha meghaltál volna én is szomorú lennék,hogy nem tudtalak eléggé megismerni,és én kaparhatnám fel a padlóról a bátyádat,és még Aront is. Így is azt hittem,hogy belefog őrülni,hogy ott kellet hagynia,hogy így döntöttél. Azt hitte ezzel lemondasz róla,hogy már nem szereted.
- Tessék? De hát megmondtam neki,hogy szeretem,és épp azért teszem,hogy megvédjem. – mondtam meglepődötten.
- Igen ezt értem,de gondolj bele,ha fordítva lett volna ez az egész,és ő teszi ezt,te is ugyan ezt hitted volna. – mondta.
Igen ebben igaza volt.
- Aron a 17 év alatt, mióta ismerem, soha nem láttam sírni. Mikor becincáltuk az autóba végig zokogott. Ekkor nagyon reméltem,hogy semmi bajod nem fog esni,mert ő abba belehal. Szeret téged. Mindennél jobban. – mondta Rebeka.
Szóval ennyire sokat jelentek neki. Ez kölcsönös,mert képes lettem volna érte meghalni. Még beszélgettünk Rebekával erről – arról,aztán hallottuk,hogy Dani felébredt és Rebekát keresi. Rebeka kinyitotta az ajtót,és behívta.
- Gyere, valaki látni akar téged. – mondta Daninak. Majd Dani belépett a szobába,és nem hitt a szemének.
- Ami! – mondta, majd olyan szorosan ölelt meg,hogy alig kaptam levegőt. Csak sírtunk egymás nyakába borulva. Ezek örömkönnyek voltak,mert már mióta nem láttuk egymást.
- Hugi el sem hiszem,hogy itt vagy! – mondta rám nézve. – El kell mondanod mindent! – mondta.
- El is fogok,de neked is el kell mondanod mindent.
- Oké, akkor menjünk ki a konyhába. – mondta,majd magával húzva kisétáltunk a konyhába.
Rebeka követett minket,azt mondta csinál nekünk valami vacsorát.
- Szóval mennyi mindent tudsz? – kérdezte leülve az asztalhoz.
- Hát abból nem sokat értettem,hogy mért utaztál el András elől,de mikor eljött ide és azt kérdezgette,hogy hol vagy én pedig nem mondtam neki semmit,utána elvitt ugye,és hát még most sem értem,hogy mi van.
- Hát akkor csak annyit röviden,hogy András mindenféle kísérleteket végez az ellenségein,és ezek közé tartozott apu is,aki még élt mikor Andrásnál jártunk. Bár gyanítom,hogy most már nem él. Szóval,mikor megtudta,hogy rájöttünk Aronnal meg akart minket ölni. Ezért utaztunk el Amerikába Aronnal először a nagyszüleihez, majd Rebekához. – biccentettem Rebeka felé, aki csak mosolygott.
- Oké,ezt értem,de mi volt az elmúlt két napban? Mért nem emlékszem semmire? – kérdezte.
- András veled zsarolt,hogy megöl téged,és a szeretteimet. – mondtam sóhajtva. – Ajánlott egy alkut. Hogy rajtam elvégez egy kísérletet,és titeket békén hagy. Szóval belementem. – mondtam.
- Te belementél? Te jó ég, jó hogy még élsz! – mondta rémülten.
- Három szert kaptam, az első kettő nem csinált velem semmit, kivéve a harmadikat. Erősebbé tett. Sokkal. Erősebb vagyok,mint egy átlag ember. András nagy pechére persze. Azt szerette volna ha meghalok,de ez nem jött össze. Röviden ennyi. – mondtam neki.
- Annyira jó,hogy itt vagy és nem esett bajod! – mondta majd átölelt. Jó volt megint itthon lenni.
Aztán Rebeka kész lett az amerikai palacsintával, aztán leültünk hárman csendesen enni.
- Szóval akkor anyu tényleg nem emlékszik semmire? Ez a patkány tényleg elhitettet vele mindent? – kérdeztem.
- Igen. – mondta Rebeka.
- Hát azt hiszem ez jobb is így. – mondtam. – Szóval Rebeka, akkor anyu most, hogy tudja, hogy te ki vagy?
- Dani egyik segítőkész barátja. – mondta Danira mosolyogva.
Láttam,hogy hogyan néznek egymásra. Daninak biztosan tetszett Rebeka,és Rebekának is, szóval majd beszélnem kell mindkettőjükkel négyszemközt. Végül segítettem Rebekának mosogatni, Dani pedig elment fürödni. Hát itt az alkalom! Gondoltam.
- Hé Rebeka, mit gondolsz a bátyámról? – kérdeztem tőle.
- Nagyon kedvelem! Nagyon aranyos fiú, ritka az ilyes manapság. – mondta.
- Szóval, akkor lehetne köztetek…? – kezdetem félve.
- A részemről igen. – mondta mosolyogva. – De szerintem neki csak barát vagyok.
- Hát erről majd beszélek vele. – mondtam,majd oldalba böktem.
- Köszönöm. – mondta halvány mosollyal az arcán.
- Én köszönöm! Segítettél neki mindenen túljutni. És köszönöm,hogy Aronnak is segítettél.
- Nincs mit. Aront nem volt túl könnyű,de próbáltam. – mondta. Hát biztos nem lehetett könnyű. Igaza volt abban,hogy mit érezhetett Aron a döntésem hallatán. Én is magamba zuhantam volna,ha így döntött volna,de ez így volt helyes. Remélem mostantól visszatérhetek a normális életemhez.Vagyis a majdnem normális életemhez. Aztán bevonultam a szobámba. Át kellett néznem hétfőre egy rakat tanulni valót. Anya nyolc körül jött haza. És tényleg semmiről nem tudott. Mintha mi sem történt volna. Még a vitánkat is elfelejtette a patkány miatt. Próbáltam ehhez az egészhez jó képet vágni,de nem nagyon ment. Mint mondtam, nem vagyok túl jó színész. Az vigasztalt hogy a családom most legalább biztonságban van,és végre itthon lehetek. Annával is beszélnem kell még. Az meg sem fordult a fejemben,hogy felhívom,mert egy – ez nem telefon téma, kettő – nincs meg a telefonom. Gondolom ez Aronnak is feltűnt, mivel Rebeka telefonján keresett engem.
- Elhagytam a telefonom. Már azt sem tudom hol hagytam el.
- Tudom,épp ezért rendeltem,holnap megkapod. – mondta. Már nem is ellenkeztem. Sehogy sem tudom megakadályozni,hogy költsön rám. Lefürödtem,és annyira jó volt a saját ágyamban aludni újra. De akkor sem éreztem semmit ugyan olyannak. Megváltoztam én is, a környezetem is. Szombaton mikor felkeltem gondoltam felnézek a netre. Három üzenetem volt Annától. Hogy mennyire sajnálja,hogy elárult, hogy találkozni akar velem,és hogy mért nem ér el a telefonomon. Nem válaszoltam. Még nem álltam rá készen,hogy beszéljek vele. Talán majd hétfőn. Aron áthozta az új telefonom. Vett nekem egy Sony Ericsson Arcot. Ez egy vagyonba kerülhetett,de persze őt ezt nem érdekelte. Vele akartam tölteni az egész hétvégét,de azt mondta,hogy pótolnunk kell a lemaradást a suliból.
- Kérlek! Tanuljunk akkor együtt! – kérleltem.
- Nem tudok veled tanulni. Eltereled az összes gondolatom. – mondta mosolyogva.
- Na ezzel én sem panaszkodhatok,de egy próbát megér! – mondtam és nem engedtem,hogy kilépjen az ajtón. Most örültem,hogy erősebb vagyok nála. Kissé csúnyán nézett rám,mert megígértem neki,hogy rá nem használom az erőm,de aztán engedett és végül maradt. Pótolnunk kellet magyarból, földrajzból, matekból, szerény személyemnek angolból is,és még az isten tudja miből,de szinte mindenből. Becsszóra, mi próbáltunk a tananyagra koncentrálni,nem egymásra! Félig meddig sikerült is. Mikor már majdnem mindennel végeztünk,vagyis már közeledtünk a vége felé, megmutatta a tt. projektünket. Nagyon jól megcsinálta. Teljesen átlagosnak tűnik a tó. Ha igazából tudnák az emberek,hogy mi van az erő mélyén,meglepődnének. De nem baj,az emberek éljenek csak az ők kis sablonos készen kapott világukban. Aztán hét óra körül haza ment. Csörgött a telefonom. Megláttam a számot és kinyomtam. Anna volt az. Biztosan Aron adta meg neki a számot. Már fejből tudtam a számát. Nem akartam beszélni még mindig vele. Majd hétfőn ráér. Vasárnap reggel arra keltem,hogy kopognak az ajtón. Anna volt. Rebeka jött be a szobámba megkérdezni,hogy mit mondjon neki. Annyit mondtam neki, hogy mondja meg,hogy hétfőn beszélhetünk, és ennyi. Legalább a hétvégém had legyen nyugodt,ha már az egész téli szünetem, amit annyira vártam, kész katasztrófa volt. Három hét alatt, menekültem, megmentettem a családomat, megjártam a poklot, mindent csináltam a pihenésen kívül. Szóval a vasárnapot szinte teljesen végig aludtam,vagy az ágyban töltöttem. Rebeka nógatott,hogy keljek már legalább ki az ágyból. Utána már fel adta,és behozta nekem a reggelit és az ebédet is. Végül este fele már kikeltem az ágyból,de csak mert fürödnöm kellet. Utánam Rebeka ment fürödni. Addig is volt időm Danival beszélni.
- Dani…te mit gondolsz Rebekáról? – kérdeztem.
- Nagyon klassz lány. Szép, okos, vicces. Kedvelem. Lehet kissé túlságosan is. – mondta,majd kissé elpirult.
- Dani ez klassz! Beszélj erről vele! Hidd el semmit nem fogsz veszíteni ezzel! – bátorítottam
- Gondolod ő is így érez? – kérdezte.
- Biztos vagyok benne! Ő rendes lány. Mindketten megérdemlitek a boldogságot. – mondtam.
- Hugi őszintén nem tudom, mi lenne velem nélküled. – mondta majd fél kézzel megölelt,mert közben szendvicseket csinált hármunknak. Visszasomfordáltam a szobámba,hogy egy kicsit tévét nézzek. Hogy ebben a szennyládában sosem megy semmi értelmes,vagy esetleg nézhető. Szóval gondoltam akkor online nézek egy kis Így jártam anyátokkalt. Aztán megkaptam a vacsimat is, amiért most igazán ki tudtam volna menni,de nem baj,aztán bepakoltam a táskámba. Furcsa lesz megint suliba menni. Aztán végül fogtam magam és elaludtam. Rémálmom volt. Aron szobájában aludtam, és neki az ágya az erkéllyel szemben van. És valaki ott betört. Annyira élethűen látszott az az ember,ahogyan kárörvendően elmosolyodik. Mikor sikítani akartam Aronnak,egy hang sem jött ki a torkomon. Arra ébredtem,hogy a szívem ki akar ugrani a mellkasomból. Hajnali kettő. Még volt időm,szóval próbáltam visszaaludni. Reggel mikor felébredtem, rájöttem,hogy egy csomó ruhám Rebekánál maradt Lakewoodban. Annyira siettünk haza,hogy megmentsünk itthon mindenkit,hogy nem hoztam haza mindent. Szóval reggel kínosan bekopogtam Rebekához nem – e adna nekem kölcsön valami göncöt. Azonnal feléledt benne egy divattervező és kipakolta az összes ruháját. Csak egy sima farmert, egy fekete féloldalas felsőt,egy sálat és egy fekete lapos csizmát kértem tőle kölcsön.
- Tartsd csak meg, nyugodtan. – mondta nekem. – De valami még hátra van. – mondta majd a sminkes táskájára mutatott. Ki is sminkelt. Nem túl erős smink,de nagyon szépen megcsinálta. Egyre jobban kezdem Rebekát kedvelni. Dani már kint készülődött. Mikor kimentünk a szobából, Rebeka odament Danihoz és adott a szájára egy puszit. Én csak felhúzott szemöldökkel néztem rájuk. Aztán csak elismerően biccentettem mindkettőjüknek. Végre boldogok lesznek mindketten. Aztán elindultam suliba az imádott fehér járgányommal. Megbeszéltem Aronnal,hogy majd mostantól én megyek érte,mert idő közben a jogsim is megjött. Valahogy gyakorolnom kell,szóval mire valók a reggeli utak a suliba? Pont erre! Mikor sétáltunk befele a suliba kézen fogva megláttuk Annát,ahogy vár engem a szekrényeknél. Biztatóan megszorította a kezem.
- Csak nyugodtan. Tudod ne gurulj dühbe. Sok sikert. – mondta majd nyomott egy puszit a homlokomra.
Nyeltem egyet,majd lassan elindultam a szekrényekhez. Láttam,hogy Anna is ideges.
- Szia Ami, figyelj, mindent meg tudok magyarázni. – kezdte.
- Azt igen csak kétlem. – mondtam.
- Beszéljük meg! Kérlek! Legalább egy esélyt adj! – kérlelt.
- Oké, beszélgessünk, van még időnk. – mondtam neki közben megindultam az egyik üres padhoz. Követett, majd leül mellém.
- Figyelj annyira sajnálom,hogy elárultalak. Bele sem gondoltam mit fog tenni veled. Engem is megfenyegetett,ha nem engedtem volna,hogy lenyomozza a számod, megölte volna a családom. És akkor még haragudtam is rád. Szégyellem magam. Iszonyatosan! Meg tudsz bocsájtani nekem? – kérdezte.
- Anna. Elhiszem,hogy haragudtál rám, és joggal,de egy ilyen piti dolog miatt tudod,hogy majdnem megölettél engem? Szerinted András mégis mire ment végig? Hogy kinyírjon engem! Te képes voltál egy apró dolog miatt vérig sértődni, és azt várod,hogy miután elárulsz engem, ne haragudjak rád?! – kérdeztem kissé hisztérikusan.
- Minden okod megvan rám,hogy haragudj. De kérlek bocsáss meg nekem! – kérlelt. Idő közben becsengettek.
- Mennünk kell órára. – mondtam.
- Melléd ülök, csak mondj el mindent! Én is elmondok mindent! Becsszó! – mondta. Kételkedtem. Vajon bízhatok megint Annában vagy sem? Nem tudtam. Azok után,hogy elárult nem voltam képes egykönnyen újra bízni benne. Tényleg beült mellém. Levélben elmesélte,hogy azért volt Ivettel, mert így akart visszavágni nekem. Elmondta,hogy Ivett biztosan nem tud semmiről amit az apja művel. Utána én jöttem. Elmondtam,hogy miért menekültük, mit tett velem András abban a két napban. Ahogy olvasta láttam,hogy a könnyei ráfolynak a papírra. Hírtelen átölelt. Szerencse,hogy ilyenkor a leghátsó padban ülünk. Visszaöleltem, mert már annyira hiányzott. Nem voltam képes rá haragudni.
- Ugye akkor megint barátok vagyunk? – kérdezte szipogva.
- Még mindig. – mondtam mosolyogva. Aztán újra megölelt. Aztán a többieket már kezdtük zavarni órán,mert folyton hátrafele forgolódtak és nem tudták, hogy mi bajunk van. Szóval ma már együtt járkáltunk a folyosón, mint régen. Néha Zoé,az edzőtársam is csatlakozott hozzánk,de a lényeg, hogy Ivett újra utál mindkettőnket. Kölcsönös volt az érzés,még mindig. Annával suli után beültünk a kávézóba. Aron megértő volt,de mondta,hogy a hétvége ismét az övé. Anna most ült először az új kocsimban.
- Te Ami, hihetetlen szép ez a kocsi! – ámuldozott. – Szóval akkor te most valami szuperhős vagy,mint Pókember? – kérdezte.
- Nem,csak erősebb és gyorsabb vagyok, minden embernél. – mondtam röhögve.
- Ez tök király! – ujjongott.
- Hát…valami olyasmi. – mondtam. Én nem voltam túlságosan oda ezért az egészért.
A kávézóban két forró csoki mellett mindent megbeszéltünk. A sulit,hogy mi történt Anna szerelmi életében. Most az egyszer egy fiúba szerelmes. Egy tizenegyedikes fiúba, Nándi. Ő tényleg helyes volt, és Annával nagyon rendes,ahogy elmesélte. Majd megkérdezem Aront,hogy milyen ez a fiú. Olyan négy körül hazavittem Annát, aztán nekiálltam tanulni. Aron írt egy smst,hogy készüljek,mert holnap kell bemutatni a projektünket. Ez már totál ki ment a fejemből. Pár hete arra sem számítottam,hogy élni fogok. Azt hittem még mindig Amerikában leszek. De végül itthon voltam, és látszólag minden rendben volt. Rebeka várt otthon a sajátkészítésű hamburgerével. Isteni volt. Leültünk együtt enni.
- Szóval akkor ti most együtt vagytok Danival? – kérdeztem.
- Igen, azt hiszem. Ugye neked nem gond? – kérdezte félve.
- Nem,dehogy! Nagyon örülök neki,hogy végre találtál valakit,és nem is akárkit! – mosolyogtam rá.
Örültem,hogy a bátyám végre boldog lehet. És annak is,hogy így már nem voltam rá féltékeny. Annyira.
Nekiálltam tanulni,de a szememet alig tudtam nyitva tartani. Pedig még kötelezőt is kellett volna olvasnom. Csongor és Tünde. Egész jó könyv,ahogy bele – bele olvasgattam. De ha nagyon fáradt vagyok,akkor nem vagyok képes úgy olvasni,hogy értsem is,hogy mit olvasok. Szóval miután lefürödtem, könyvvel a kezemben aludtam el. Reggel felijedtem. Készülődve rájöttem,hogy még mindig nincs semmi ruhám, szóval muszáj lesz elmennem és vásárolnom. Csakhogy az összes spórolt pénzem odavan,még az is amit az egyetemre tartogattam. A menekülés. Hát persze, ide – oda cikáztunk Amerika és Magyarország között,és eközben oda a pénzem, a ruháim. Olyan távolinak tűnik. Pedig még csak nemrég estem túl mindenen. Még jó,hogy most itt volt nekünk Rebeka. Főzött,mosott,takarított, engem még öltöztetett is. Rendes lány. Ilyes érdemel a bátyám. Szóval megint adott kölcsön ruhát,aztán gondoltam kérek kölcsön Danitól,hogy had menjek el vásárolni. Egyből oda akarta adni a fele fizetését,de ellenkeztem. Nem akarok magamnak egy egész gardróbot venni. Szóval reggel mentem Aronért, majd Annáért is most már. Minden kezdett a régi lenni. Miközben sétáltuk befele rákérdeztem Aronnál Nándira.
- Hé, te ismered azt a Nándi gyereket? Tudod 11.A-s. – kérdeztem tőle.
- Aha, Nándi az egyik legjobb haverom. – mondta. – Nagyon jófej gyerek. Mért? -
- Hát Annának nagyon bejön. Sőt lassan átmegy már neki szerelembe is azt hiszem. Annánál ez nagyon ritka. – mondtam ámuldozva.
- Hát szerintem Nándinak sem közömbös. Majd beszélek ma vele. – mondta.
- Oké, köszönöm. – mondtam ,majd lábujjhegyre állva megpusziltam.
- Találkozunk tt - n.
- Oké. – búcsúztam el tőle.
Anna szökdécselt oda hozzám vidáman. Sejtettem,hogy ez hosszú sztori lesz,és köze lesz Nándihoz.
Ráhibáztam. Nándi három puszival köszönt neki reggel, és mondta,hogy majd még beszélni akar ma vele.
Hamar eljött az a természettudományi óra. Kissé féltem,hogy mit hoz ki belőlem a kisfilmünk ha meglátom újra azt a környezetet és mindent. Aron végig fogta a kezem,hogy megnyugodjak. A lábam,mintha beakadt volna,mert végig idegesen doboltam vele. Aztán mi következtünk. Vettem egy nagy levegőt aztán kimentünk. Aron elkezdte a bevezető monológunkat.
- Nos a mi feladatunk az volt,hogy fedezzük fel a helyi halastavat. – mondta aztán elindította a videót.
Vicces volta hallani, ahogy riportokat készítünk meg minden. Furcsa,de jó hatással volt rám a kisfilm.
Előjöttek az emlékek, amik csak egy pár hónapja történtek. Ezek is olyan messzinek tűntek. Kis híján megkönnyeztem a filmünket. Mosonyi tanár úrnak nagyon tetszett, és megdicsért minket, azt mondta látja,hogy ebben sok kutatómunka van. Mindketten csillagos ötöst kaptunk. Hát igen,ha tudná,hogy majdnem mindketten odavesztünk a feladat és a kíváncsiságunk miatt. Mosolyogva mentem a helyemre, kb úgy, mint reggel Anna ugrándozott oda hozzám. Aron a székkel együtt magához húzott. A mellére volt,és simogatta a fejem.
- Megérte egy csillagos ötösért? – kérdezte a fülembe súgva. – Kockára tettünk mindent egy nyamvadt feladatért. – mondta szomorúan. Felnéztem rá.
- Megérte! Egyetlen egy percét sem bánom annak, amit veled tölthettem. Ha nincs ez a feladat, nem is ismernénk egymást, és én még mindig csak az egyik rajongód volnék. Ha nem lett volna ez a feladat, sosem tudtam volna meg, mi történt valójában apámmal. Sosem jártam volna Amerikában,még ha csak futólag is voltam ott. – mondtam mosolyogva. – Megismétlem, teljesen megérte! Ha nincs ez az egész akkor most mi sem lennénk együtt. – mondtam szomorúan.
- Sajnálom. – mondta majd megpuszilt. Aztán figyeltük együtt az óra további részében a többi érdekfeszítő előadást. Igen, ez irónia volt. Közben Annának írtam egy levelet,hogy akkor ma megyünk – e vásárolni. A válasza természetesen igen volt. Gondoltam bepróbálkozom Aronnál is hátha van kedve neki is jönni. Egy próbát megér.
- Ma Annával megyünk vásárolgatni. Van kedved jönni? – kérdeztem félve. Arra a reakcióra vártam,hogy jól kiröhög. Nos nem tévedtem sokat. Próbálta visszatartani a nevetést.
- Öhm figyelj, két lány akik ha beszabadulnak egy ruhaüzletbe már sikoltoznak, plusz egy málhás szamár aki cipeli a szatyrokat,az nem túl jó arány. – mondta röhögve. Oké, ebben igaza van. Ekkor eszembe jutott valami.
- Hívd el Nándit! – mondtam neki. Furán nézett rám, úgyhogy hozzá tettem: - Anna miatt,na meg magad miatt is.
- Szerinted bele menne? – kérdezte.
- Figyelj,nem azt mondtam,hogy cipeljétek a szatyrainkat, csak gyertek el ti is. Valamit tuti a fiúk is szeretnek vásárolni. – mondtam neki.
- Oké akkor megkérdezem.
- Köszönöm. – mondtam és máris a nyakába ugrottam.
Óra végén Annával is közöltem a jó hírt, aki a hallatán ugyan úgy tett,mint én az előbb Aronnal.
- Istenem Ami, köszönöm, köszönöm, köszönöm! Annyira hálás vagyok ezért! – mondta.
- Semmiség. – mondtam neki.
- Te jó ég, akkor ez most dupla randi? – kérdezte.
- Hát nem teljesen. Vagyis nem tudom, lehet. Attól függ mit válaszol Aronnak. – mondtam.
- Azonnal szólj,hogy mi a válasza!
- Rendben! – biztosította róla Annát. Az utolsó óránk előtti szünet vége előtt Aron küldött egy smst. Nándi belement. Mondta,hogy elugrik haza a saját kocsijáért,hogy fiúk – lányok külön utazzanak. Persze,hogy nem bírnák ki a lányos fecsegésünket oda útig sem. Annának dobtam egy smst, mivel neki az emeleten volt órája nekem pedig nem. Visítozva rohant le a lépcsőn végig az egész sulin csak azért,hogy megölelhessen. A lényeg,hogy senki sem nézte őt hülyének. Ujjongtunk egy sort aztán siettük az utolsó óránkra. Aztán utolsó óra után mind a négyen a szekrényeknél futottunk össze.
- Nándi, ez itt a barátnőm, Ami. – mutatott be Aron Nándinak.
- Szia, Nándi vagyok, nagyon örültem. – mondta majd nyújtotta kezét.
- Ami. Én is! – mondtam neki, majd kezet ráztam vele.
- Hát, akkor a plázában találkozunk hölgyek. – mondta Nándi, majd ránk kacsintott. Elmosolyodtunk Annával. Aronnal váltottunk egy gyors csókot, Anna pedig csúnyán nézett rám. Védekezően feltettem a kezem.
- Nyugi, a mai délután után biztos összejöttök! – biztattam.
- Remélem is. – mondta Anna a rózsaszín bárányfelhők közepette.
Beültünk a fehér csodajárgányomba, és már el is indultunk. Aronék szorosan követtek minket,egészen addig,amíg nem lett két sávos az út. A piros lámpáknál beálltak mellénk. Lehúzták az ablakot, szóval én is ezt tettem.
- Egy versenyt? – kérdezte Nándi.
- Hülyéskedsz? – kérdeztem,de már láttam,hogy felhúzzák az ablakot. Visszafordítottam a tekintetem a volánhoz,és a lámpák máris átváltottak. A gázra tapostam. Egy jó darabig egymás mellet haladtunk,majd besoroltak a mi sávunkba, és előttünk mentek. Anna nógatott,hogy előzzem meg őket,de mondtam neki ha még élni akar, akkor ezt inkább kihagyom most. Annyira még nem vagyok tapasztalt sofőr. Aztán megérkeztünk és sikerült majdnem egymás mellé leparkolnunk. Négyesben elindultunk befele a plázába. Felállítottunk egy tervet, miszerint két óra múlva találkozunk a KFCnél. Bele is vágtunk Annával,mert minden idő értékes volt. Kellet még melegebb ruhát is vennem, de már vettem egy pár tavaszi ruhadarabot is. Sminket is újra kellet vennem. Nem akartam Rebekáét elhasználni,bármilyen nagylelkűen is ajánlotta fel. Szinte az egyetlen amit magammal hoztam Amerikából az a barna bőrdzsekim volt. Ez volt a kedvencem. Vettem pár nadrágot, felsőt, egy cipőt, és még sminkeket. Szokásosat vettem. Anna persze akart még becsempészni valami vadabbat is a kosaramba,de én nem akartam. Nem járkáltam el bulizni,szóval felesleges volt. Útközben beugrottunk egy Starbucksba,mert imádtam a kávéjukat. Aztán elsétáltunk a megbeszélt találka helyére. A fiúk sehol sem voltak. Jellemző, hát persze,hogy késnek. Legalábbis mi ezt hittük. Miközben türelmetlenül álldogáltunk a gyorsétterem előtt, hirtelen mindkettőnket valaki elkapott hátulról. Szóval mégsem késtek,csak ezt tervezgették.
Szépen kerestünk egy üres asztalt, aztán leültünk rendelni. Mondtuk fiúknak,hogy mit hozzanak nekünk.
- Az előbbi olyan édes volt tőlük! – mondta Anna.
- Aha. – helyeseltem.
- Szerinted lesz valami köztünk?
- Biztosan. – mondtam neki. És tényleg így is gondoltam. Nándi aranyosnak tűnt. Szóval ettünk, aztán indult is haza. Hétköznap nem maradhatunk sokáig. Gondoltam majd valamelyik hétvégén lehetne tripla randi, Én és Aron, Anna és Nándi, Rebeka és Dani. Majd valamikor feldobom még ezt az ötletet náluk. Miután én kitettem Annát, Aron pedig Nándit,megbeszéltük,hogy meg átjön legalább elbúcsúzni.
- Hétvégére mi a terved? – kérdeztem kíváncsian.
- Az még titok. Egyébként semmi extra dolog. – mondta rejtélyesen. Meg sem próbáltam kérlelni,mert tudtam,úgysem mondja el.
- Jó volt ez a mai nap. – mondtam mosolyogva.
- Ja,nem volt rossz,bár keveset láttalak. – mondta.
- A hétvége csak a kettőnké! – mondtam,majd megcsókoltam. Közben szép lassan nekidőltem a kocsimnak. Miután elengedett, beszállt a kocsiba és elhajtott. Otthon már Rebekáék vacsoráztak. Csak köszöntem nekik,aztán bevonultam a szobámba. Azon gondolkoztam,ha Rebeka és Dani közt komolyabb lesz a kapcsolat, vajon itt maradnak Magyarországon vagy kimennek Amerikába. Gondoltam majd pár hónap múlva rákérdezek,ha már tényleg komolyabbnak fog látszódni. Tanulgattam egy kicsit, aztán bevágtam a szunyát. Unalmasan ment el ez a hét. Mint várható volt Anna és Nándi össze is jöttek pénteken. Rebekával együtt sütöttünk meg főztünk. Anya pedig teljesen magába zuhant szerda óta. Mint kiderült a patkány elutazott több hónapra Manchesterbe. Anyu teljesen magába fordult. Nem hiszem el,hogy ez az ember elmegy pár hónapra,és ez jobban megvisel, mint az,hogy apa meghalt. Én majd kicsattantam az örömtől,hogy megfogadta a tanácsomat,és távol maradt a családomtól. Jobb ez így anyunak is. Ebbe nem fog belehalni. Bár még mindig fel nem foghatom,hogyan tudja szeretni azt az embert. Már ha embernek lehet az ilyet nevezni. Hétvégére Aron sorozat maratont tervezett. Összebújva néztük az Így jártam anyátokkal 7. évadát. Csinált forró csokit, sütött olyan amerikai csokis kekszet. Jó, bevallotta,hogy kellet hozzá a nagymamája segítsége,de ez akkor is édes tőle! Nagyon jól éreztem magam vele. Hiányzott már,hogy így együtt legyünk, úgy igazán, megfeledkezve távol az összes gondtól. Majd valahogy mostanában leszünk 3 hónaposak. Bár szerintem felesleges havonta pl. ajándékozni. Ha egy év múlva is együtt leszünk még akkor azt mondom oké. Szóval megegyeztünk,hogy nem ajándékozgatunk, nem hónapfordulózunk és semmi ilyesmi. Egyszóval a hétvége csodálatosan telt. Hétfőn megkaptuk a félévit. 4,3 az átlagom. Hát év végére lesz még mit javítanom ezzel. Hiába, arra hajtok,hogy majd felvegyenek egy jó főiskolára vagy egyetemre. Szóval innentől kezdve már jött a kemény második félév. A tanárok senkit sem kímélek, mentek a felelések zsinórban, röpdogák tömkelege, és nagy piros jegyes témazárók írása. A január elég hamar elment. Elég változatos jegyeket szedtem össze. Volt néhány tantárgyból,hogy katonásakat,de hát még volt időm a javításra. Hál isten erre a félévre már nem kaptunk semmilyen tantárgyból projektmunkát. Maximum házi dolgozatokat kellet írogatni. Február volt,és anyám lelki állapota még mindig nem javult. Próbáltam elvinni vásárolgatni, elmenni vele kozmetikushoz,de semmi javulás. Mintha az anyámat kicserélték volna egy robotra, aki felkel, elmegy dolgozni, hazajön, majd lefekszik aludni. Gépiesség. Oké,de hogy ennyire?! Semmi ötletem nem volt,hogy mit tegyek az érdekében. Február vége fele felhívta a patkány anyámat,hogy július helyett augusztusig marad. Anyám csak letette a telefont, majd bement a hálóba. Hallottam a zokogását. Megfizet még ez az ember,hogy miatta szenved anyám.
- Tudom,épp ezért rendeltem,holnap megkapod. – mondta. Már nem is ellenkeztem. Sehogy sem tudom megakadályozni,hogy költsön rám. Lefürödtem,és annyira jó volt a saját ágyamban aludni újra. De akkor sem éreztem semmit ugyan olyannak. Megváltoztam én is, a környezetem is. Szombaton mikor felkeltem gondoltam felnézek a netre. Három üzenetem volt Annától. Hogy mennyire sajnálja,hogy elárult, hogy találkozni akar velem,és hogy mért nem ér el a telefonomon. Nem válaszoltam. Még nem álltam rá készen,hogy beszéljek vele. Talán majd hétfőn. Aron áthozta az új telefonom. Vett nekem egy Sony Ericsson Arcot. Ez egy vagyonba kerülhetett,de persze őt ezt nem érdekelte. Vele akartam tölteni az egész hétvégét,de azt mondta,hogy pótolnunk kell a lemaradást a suliból.
- Kérlek! Tanuljunk akkor együtt! – kérleltem.
- Nem tudok veled tanulni. Eltereled az összes gondolatom. – mondta mosolyogva.
- Na ezzel én sem panaszkodhatok,de egy próbát megér! – mondtam és nem engedtem,hogy kilépjen az ajtón. Most örültem,hogy erősebb vagyok nála. Kissé csúnyán nézett rám,mert megígértem neki,hogy rá nem használom az erőm,de aztán engedett és végül maradt. Pótolnunk kellet magyarból, földrajzból, matekból, szerény személyemnek angolból is,és még az isten tudja miből,de szinte mindenből. Becsszóra, mi próbáltunk a tananyagra koncentrálni,nem egymásra! Félig meddig sikerült is. Mikor már majdnem mindennel végeztünk,vagyis már közeledtünk a vége felé, megmutatta a tt. projektünket. Nagyon jól megcsinálta. Teljesen átlagosnak tűnik a tó. Ha igazából tudnák az emberek,hogy mi van az erő mélyén,meglepődnének. De nem baj,az emberek éljenek csak az ők kis sablonos készen kapott világukban. Aztán hét óra körül haza ment. Csörgött a telefonom. Megláttam a számot és kinyomtam. Anna volt az. Biztosan Aron adta meg neki a számot. Már fejből tudtam a számát. Nem akartam beszélni még mindig vele. Majd hétfőn ráér. Vasárnap reggel arra keltem,hogy kopognak az ajtón. Anna volt. Rebeka jött be a szobámba megkérdezni,hogy mit mondjon neki. Annyit mondtam neki, hogy mondja meg,hogy hétfőn beszélhetünk, és ennyi. Legalább a hétvégém had legyen nyugodt,ha már az egész téli szünetem, amit annyira vártam, kész katasztrófa volt. Három hét alatt, menekültem, megmentettem a családomat, megjártam a poklot, mindent csináltam a pihenésen kívül. Szóval a vasárnapot szinte teljesen végig aludtam,vagy az ágyban töltöttem. Rebeka nógatott,hogy keljek már legalább ki az ágyból. Utána már fel adta,és behozta nekem a reggelit és az ebédet is. Végül este fele már kikeltem az ágyból,de csak mert fürödnöm kellet. Utánam Rebeka ment fürödni. Addig is volt időm Danival beszélni.
- Dani…te mit gondolsz Rebekáról? – kérdeztem.
- Nagyon klassz lány. Szép, okos, vicces. Kedvelem. Lehet kissé túlságosan is. – mondta,majd kissé elpirult.
- Dani ez klassz! Beszélj erről vele! Hidd el semmit nem fogsz veszíteni ezzel! – bátorítottam
- Gondolod ő is így érez? – kérdezte.
- Biztos vagyok benne! Ő rendes lány. Mindketten megérdemlitek a boldogságot. – mondtam.
- Hugi őszintén nem tudom, mi lenne velem nélküled. – mondta majd fél kézzel megölelt,mert közben szendvicseket csinált hármunknak. Visszasomfordáltam a szobámba,hogy egy kicsit tévét nézzek. Hogy ebben a szennyládában sosem megy semmi értelmes,vagy esetleg nézhető. Szóval gondoltam akkor online nézek egy kis Így jártam anyátokkalt. Aztán megkaptam a vacsimat is, amiért most igazán ki tudtam volna menni,de nem baj,aztán bepakoltam a táskámba. Furcsa lesz megint suliba menni. Aztán végül fogtam magam és elaludtam. Rémálmom volt. Aron szobájában aludtam, és neki az ágya az erkéllyel szemben van. És valaki ott betört. Annyira élethűen látszott az az ember,ahogyan kárörvendően elmosolyodik. Mikor sikítani akartam Aronnak,egy hang sem jött ki a torkomon. Arra ébredtem,hogy a szívem ki akar ugrani a mellkasomból. Hajnali kettő. Még volt időm,szóval próbáltam visszaaludni. Reggel mikor felébredtem, rájöttem,hogy egy csomó ruhám Rebekánál maradt Lakewoodban. Annyira siettünk haza,hogy megmentsünk itthon mindenkit,hogy nem hoztam haza mindent. Szóval reggel kínosan bekopogtam Rebekához nem – e adna nekem kölcsön valami göncöt. Azonnal feléledt benne egy divattervező és kipakolta az összes ruháját. Csak egy sima farmert, egy fekete féloldalas felsőt,egy sálat és egy fekete lapos csizmát kértem tőle kölcsön.
- Tartsd csak meg, nyugodtan. – mondta nekem. – De valami még hátra van. – mondta majd a sminkes táskájára mutatott. Ki is sminkelt. Nem túl erős smink,de nagyon szépen megcsinálta. Egyre jobban kezdem Rebekát kedvelni. Dani már kint készülődött. Mikor kimentünk a szobából, Rebeka odament Danihoz és adott a szájára egy puszit. Én csak felhúzott szemöldökkel néztem rájuk. Aztán csak elismerően biccentettem mindkettőjüknek. Végre boldogok lesznek mindketten. Aztán elindultam suliba az imádott fehér járgányommal. Megbeszéltem Aronnal,hogy majd mostantól én megyek érte,mert idő közben a jogsim is megjött. Valahogy gyakorolnom kell,szóval mire valók a reggeli utak a suliba? Pont erre! Mikor sétáltunk befele a suliba kézen fogva megláttuk Annát,ahogy vár engem a szekrényeknél. Biztatóan megszorította a kezem.
- Csak nyugodtan. Tudod ne gurulj dühbe. Sok sikert. – mondta majd nyomott egy puszit a homlokomra.
Nyeltem egyet,majd lassan elindultam a szekrényekhez. Láttam,hogy Anna is ideges.
- Szia Ami, figyelj, mindent meg tudok magyarázni. – kezdte.
- Azt igen csak kétlem. – mondtam.
- Beszéljük meg! Kérlek! Legalább egy esélyt adj! – kérlelt.
- Oké, beszélgessünk, van még időnk. – mondtam neki közben megindultam az egyik üres padhoz. Követett, majd leül mellém.
- Figyelj annyira sajnálom,hogy elárultalak. Bele sem gondoltam mit fog tenni veled. Engem is megfenyegetett,ha nem engedtem volna,hogy lenyomozza a számod, megölte volna a családom. És akkor még haragudtam is rád. Szégyellem magam. Iszonyatosan! Meg tudsz bocsájtani nekem? – kérdezte.
- Anna. Elhiszem,hogy haragudtál rám, és joggal,de egy ilyen piti dolog miatt tudod,hogy majdnem megölettél engem? Szerinted András mégis mire ment végig? Hogy kinyírjon engem! Te képes voltál egy apró dolog miatt vérig sértődni, és azt várod,hogy miután elárulsz engem, ne haragudjak rád?! – kérdeztem kissé hisztérikusan.
- Minden okod megvan rám,hogy haragudj. De kérlek bocsáss meg nekem! – kérlelt. Idő közben becsengettek.
- Mennünk kell órára. – mondtam.
- Melléd ülök, csak mondj el mindent! Én is elmondok mindent! Becsszó! – mondta. Kételkedtem. Vajon bízhatok megint Annában vagy sem? Nem tudtam. Azok után,hogy elárult nem voltam képes egykönnyen újra bízni benne. Tényleg beült mellém. Levélben elmesélte,hogy azért volt Ivettel, mert így akart visszavágni nekem. Elmondta,hogy Ivett biztosan nem tud semmiről amit az apja művel. Utána én jöttem. Elmondtam,hogy miért menekültük, mit tett velem András abban a két napban. Ahogy olvasta láttam,hogy a könnyei ráfolynak a papírra. Hírtelen átölelt. Szerencse,hogy ilyenkor a leghátsó padban ülünk. Visszaöleltem, mert már annyira hiányzott. Nem voltam képes rá haragudni.
- Ugye akkor megint barátok vagyunk? – kérdezte szipogva.
- Még mindig. – mondtam mosolyogva. Aztán újra megölelt. Aztán a többieket már kezdtük zavarni órán,mert folyton hátrafele forgolódtak és nem tudták, hogy mi bajunk van. Szóval ma már együtt járkáltunk a folyosón, mint régen. Néha Zoé,az edzőtársam is csatlakozott hozzánk,de a lényeg, hogy Ivett újra utál mindkettőnket. Kölcsönös volt az érzés,még mindig. Annával suli után beültünk a kávézóba. Aron megértő volt,de mondta,hogy a hétvége ismét az övé. Anna most ült először az új kocsimban.
- Te Ami, hihetetlen szép ez a kocsi! – ámuldozott. – Szóval akkor te most valami szuperhős vagy,mint Pókember? – kérdezte.
- Nem,csak erősebb és gyorsabb vagyok, minden embernél. – mondtam röhögve.
- Ez tök király! – ujjongott.
- Hát…valami olyasmi. – mondtam. Én nem voltam túlságosan oda ezért az egészért.
A kávézóban két forró csoki mellett mindent megbeszéltünk. A sulit,hogy mi történt Anna szerelmi életében. Most az egyszer egy fiúba szerelmes. Egy tizenegyedikes fiúba, Nándi. Ő tényleg helyes volt, és Annával nagyon rendes,ahogy elmesélte. Majd megkérdezem Aront,hogy milyen ez a fiú. Olyan négy körül hazavittem Annát, aztán nekiálltam tanulni. Aron írt egy smst,hogy készüljek,mert holnap kell bemutatni a projektünket. Ez már totál ki ment a fejemből. Pár hete arra sem számítottam,hogy élni fogok. Azt hittem még mindig Amerikában leszek. De végül itthon voltam, és látszólag minden rendben volt. Rebeka várt otthon a sajátkészítésű hamburgerével. Isteni volt. Leültünk együtt enni.
- Szóval akkor ti most együtt vagytok Danival? – kérdeztem.
- Igen, azt hiszem. Ugye neked nem gond? – kérdezte félve.
- Nem,dehogy! Nagyon örülök neki,hogy végre találtál valakit,és nem is akárkit! – mosolyogtam rá.
Örültem,hogy a bátyám végre boldog lehet. És annak is,hogy így már nem voltam rá féltékeny. Annyira.
Nekiálltam tanulni,de a szememet alig tudtam nyitva tartani. Pedig még kötelezőt is kellett volna olvasnom. Csongor és Tünde. Egész jó könyv,ahogy bele – bele olvasgattam. De ha nagyon fáradt vagyok,akkor nem vagyok képes úgy olvasni,hogy értsem is,hogy mit olvasok. Szóval miután lefürödtem, könyvvel a kezemben aludtam el. Reggel felijedtem. Készülődve rájöttem,hogy még mindig nincs semmi ruhám, szóval muszáj lesz elmennem és vásárolnom. Csakhogy az összes spórolt pénzem odavan,még az is amit az egyetemre tartogattam. A menekülés. Hát persze, ide – oda cikáztunk Amerika és Magyarország között,és eközben oda a pénzem, a ruháim. Olyan távolinak tűnik. Pedig még csak nemrég estem túl mindenen. Még jó,hogy most itt volt nekünk Rebeka. Főzött,mosott,takarított, engem még öltöztetett is. Rendes lány. Ilyes érdemel a bátyám. Szóval megint adott kölcsön ruhát,aztán gondoltam kérek kölcsön Danitól,hogy had menjek el vásárolni. Egyből oda akarta adni a fele fizetését,de ellenkeztem. Nem akarok magamnak egy egész gardróbot venni. Szóval reggel mentem Aronért, majd Annáért is most már. Minden kezdett a régi lenni. Miközben sétáltuk befele rákérdeztem Aronnál Nándira.
- Hé, te ismered azt a Nándi gyereket? Tudod 11.A-s. – kérdeztem tőle.
- Aha, Nándi az egyik legjobb haverom. – mondta. – Nagyon jófej gyerek. Mért? -
- Hát Annának nagyon bejön. Sőt lassan átmegy már neki szerelembe is azt hiszem. Annánál ez nagyon ritka. – mondtam ámuldozva.
- Hát szerintem Nándinak sem közömbös. Majd beszélek ma vele. – mondta.
- Oké, köszönöm. – mondtam ,majd lábujjhegyre állva megpusziltam.
- Találkozunk tt - n.
- Oké. – búcsúztam el tőle.
Anna szökdécselt oda hozzám vidáman. Sejtettem,hogy ez hosszú sztori lesz,és köze lesz Nándihoz.
Ráhibáztam. Nándi három puszival köszönt neki reggel, és mondta,hogy majd még beszélni akar ma vele.
Hamar eljött az a természettudományi óra. Kissé féltem,hogy mit hoz ki belőlem a kisfilmünk ha meglátom újra azt a környezetet és mindent. Aron végig fogta a kezem,hogy megnyugodjak. A lábam,mintha beakadt volna,mert végig idegesen doboltam vele. Aztán mi következtünk. Vettem egy nagy levegőt aztán kimentünk. Aron elkezdte a bevezető monológunkat.
- Nos a mi feladatunk az volt,hogy fedezzük fel a helyi halastavat. – mondta aztán elindította a videót.
Vicces volta hallani, ahogy riportokat készítünk meg minden. Furcsa,de jó hatással volt rám a kisfilm.
Előjöttek az emlékek, amik csak egy pár hónapja történtek. Ezek is olyan messzinek tűntek. Kis híján megkönnyeztem a filmünket. Mosonyi tanár úrnak nagyon tetszett, és megdicsért minket, azt mondta látja,hogy ebben sok kutatómunka van. Mindketten csillagos ötöst kaptunk. Hát igen,ha tudná,hogy majdnem mindketten odavesztünk a feladat és a kíváncsiságunk miatt. Mosolyogva mentem a helyemre, kb úgy, mint reggel Anna ugrándozott oda hozzám. Aron a székkel együtt magához húzott. A mellére volt,és simogatta a fejem.
- Megérte egy csillagos ötösért? – kérdezte a fülembe súgva. – Kockára tettünk mindent egy nyamvadt feladatért. – mondta szomorúan. Felnéztem rá.
- Megérte! Egyetlen egy percét sem bánom annak, amit veled tölthettem. Ha nincs ez a feladat, nem is ismernénk egymást, és én még mindig csak az egyik rajongód volnék. Ha nem lett volna ez a feladat, sosem tudtam volna meg, mi történt valójában apámmal. Sosem jártam volna Amerikában,még ha csak futólag is voltam ott. – mondtam mosolyogva. – Megismétlem, teljesen megérte! Ha nincs ez az egész akkor most mi sem lennénk együtt. – mondtam szomorúan.
- Sajnálom. – mondta majd megpuszilt. Aztán figyeltük együtt az óra további részében a többi érdekfeszítő előadást. Igen, ez irónia volt. Közben Annának írtam egy levelet,hogy akkor ma megyünk – e vásárolni. A válasza természetesen igen volt. Gondoltam bepróbálkozom Aronnál is hátha van kedve neki is jönni. Egy próbát megér.
- Ma Annával megyünk vásárolgatni. Van kedved jönni? – kérdeztem félve. Arra a reakcióra vártam,hogy jól kiröhög. Nos nem tévedtem sokat. Próbálta visszatartani a nevetést.
- Öhm figyelj, két lány akik ha beszabadulnak egy ruhaüzletbe már sikoltoznak, plusz egy málhás szamár aki cipeli a szatyrokat,az nem túl jó arány. – mondta röhögve. Oké, ebben igaza van. Ekkor eszembe jutott valami.
- Hívd el Nándit! – mondtam neki. Furán nézett rám, úgyhogy hozzá tettem: - Anna miatt,na meg magad miatt is.
- Szerinted bele menne? – kérdezte.
- Figyelj,nem azt mondtam,hogy cipeljétek a szatyrainkat, csak gyertek el ti is. Valamit tuti a fiúk is szeretnek vásárolni. – mondtam neki.
- Oké akkor megkérdezem.
- Köszönöm. – mondtam és máris a nyakába ugrottam.
Óra végén Annával is közöltem a jó hírt, aki a hallatán ugyan úgy tett,mint én az előbb Aronnal.
- Istenem Ami, köszönöm, köszönöm, köszönöm! Annyira hálás vagyok ezért! – mondta.
- Semmiség. – mondtam neki.
- Te jó ég, akkor ez most dupla randi? – kérdezte.
- Hát nem teljesen. Vagyis nem tudom, lehet. Attól függ mit válaszol Aronnak. – mondtam.
- Azonnal szólj,hogy mi a válasza!
- Rendben! – biztosította róla Annát. Az utolsó óránk előtti szünet vége előtt Aron küldött egy smst. Nándi belement. Mondta,hogy elugrik haza a saját kocsijáért,hogy fiúk – lányok külön utazzanak. Persze,hogy nem bírnák ki a lányos fecsegésünket oda útig sem. Annának dobtam egy smst, mivel neki az emeleten volt órája nekem pedig nem. Visítozva rohant le a lépcsőn végig az egész sulin csak azért,hogy megölelhessen. A lényeg,hogy senki sem nézte őt hülyének. Ujjongtunk egy sort aztán siettük az utolsó óránkra. Aztán utolsó óra után mind a négyen a szekrényeknél futottunk össze.
- Nándi, ez itt a barátnőm, Ami. – mutatott be Aron Nándinak.
- Szia, Nándi vagyok, nagyon örültem. – mondta majd nyújtotta kezét.
- Ami. Én is! – mondtam neki, majd kezet ráztam vele.
- Hát, akkor a plázában találkozunk hölgyek. – mondta Nándi, majd ránk kacsintott. Elmosolyodtunk Annával. Aronnal váltottunk egy gyors csókot, Anna pedig csúnyán nézett rám. Védekezően feltettem a kezem.
- Nyugi, a mai délután után biztos összejöttök! – biztattam.
- Remélem is. – mondta Anna a rózsaszín bárányfelhők közepette.
Beültünk a fehér csodajárgányomba, és már el is indultunk. Aronék szorosan követtek minket,egészen addig,amíg nem lett két sávos az út. A piros lámpáknál beálltak mellénk. Lehúzták az ablakot, szóval én is ezt tettem.
- Egy versenyt? – kérdezte Nándi.
- Hülyéskedsz? – kérdeztem,de már láttam,hogy felhúzzák az ablakot. Visszafordítottam a tekintetem a volánhoz,és a lámpák máris átváltottak. A gázra tapostam. Egy jó darabig egymás mellet haladtunk,majd besoroltak a mi sávunkba, és előttünk mentek. Anna nógatott,hogy előzzem meg őket,de mondtam neki ha még élni akar, akkor ezt inkább kihagyom most. Annyira még nem vagyok tapasztalt sofőr. Aztán megérkeztünk és sikerült majdnem egymás mellé leparkolnunk. Négyesben elindultunk befele a plázába. Felállítottunk egy tervet, miszerint két óra múlva találkozunk a KFCnél. Bele is vágtunk Annával,mert minden idő értékes volt. Kellet még melegebb ruhát is vennem, de már vettem egy pár tavaszi ruhadarabot is. Sminket is újra kellet vennem. Nem akartam Rebekáét elhasználni,bármilyen nagylelkűen is ajánlotta fel. Szinte az egyetlen amit magammal hoztam Amerikából az a barna bőrdzsekim volt. Ez volt a kedvencem. Vettem pár nadrágot, felsőt, egy cipőt, és még sminkeket. Szokásosat vettem. Anna persze akart még becsempészni valami vadabbat is a kosaramba,de én nem akartam. Nem járkáltam el bulizni,szóval felesleges volt. Útközben beugrottunk egy Starbucksba,mert imádtam a kávéjukat. Aztán elsétáltunk a megbeszélt találka helyére. A fiúk sehol sem voltak. Jellemző, hát persze,hogy késnek. Legalábbis mi ezt hittük. Miközben türelmetlenül álldogáltunk a gyorsétterem előtt, hirtelen mindkettőnket valaki elkapott hátulról. Szóval mégsem késtek,csak ezt tervezgették.
Szépen kerestünk egy üres asztalt, aztán leültünk rendelni. Mondtuk fiúknak,hogy mit hozzanak nekünk.
- Az előbbi olyan édes volt tőlük! – mondta Anna.
- Aha. – helyeseltem.
- Szerinted lesz valami köztünk?
- Biztosan. – mondtam neki. És tényleg így is gondoltam. Nándi aranyosnak tűnt. Szóval ettünk, aztán indult is haza. Hétköznap nem maradhatunk sokáig. Gondoltam majd valamelyik hétvégén lehetne tripla randi, Én és Aron, Anna és Nándi, Rebeka és Dani. Majd valamikor feldobom még ezt az ötletet náluk. Miután én kitettem Annát, Aron pedig Nándit,megbeszéltük,hogy meg átjön legalább elbúcsúzni.
- Hétvégére mi a terved? – kérdeztem kíváncsian.
- Az még titok. Egyébként semmi extra dolog. – mondta rejtélyesen. Meg sem próbáltam kérlelni,mert tudtam,úgysem mondja el.
- Jó volt ez a mai nap. – mondtam mosolyogva.
- Ja,nem volt rossz,bár keveset láttalak. – mondta.
- A hétvége csak a kettőnké! – mondtam,majd megcsókoltam. Közben szép lassan nekidőltem a kocsimnak. Miután elengedett, beszállt a kocsiba és elhajtott. Otthon már Rebekáék vacsoráztak. Csak köszöntem nekik,aztán bevonultam a szobámba. Azon gondolkoztam,ha Rebeka és Dani közt komolyabb lesz a kapcsolat, vajon itt maradnak Magyarországon vagy kimennek Amerikába. Gondoltam majd pár hónap múlva rákérdezek,ha már tényleg komolyabbnak fog látszódni. Tanulgattam egy kicsit, aztán bevágtam a szunyát. Unalmasan ment el ez a hét. Mint várható volt Anna és Nándi össze is jöttek pénteken. Rebekával együtt sütöttünk meg főztünk. Anya pedig teljesen magába zuhant szerda óta. Mint kiderült a patkány elutazott több hónapra Manchesterbe. Anyu teljesen magába fordult. Nem hiszem el,hogy ez az ember elmegy pár hónapra,és ez jobban megvisel, mint az,hogy apa meghalt. Én majd kicsattantam az örömtől,hogy megfogadta a tanácsomat,és távol maradt a családomtól. Jobb ez így anyunak is. Ebbe nem fog belehalni. Bár még mindig fel nem foghatom,hogyan tudja szeretni azt az embert. Már ha embernek lehet az ilyet nevezni. Hétvégére Aron sorozat maratont tervezett. Összebújva néztük az Így jártam anyátokkal 7. évadát. Csinált forró csokit, sütött olyan amerikai csokis kekszet. Jó, bevallotta,hogy kellet hozzá a nagymamája segítsége,de ez akkor is édes tőle! Nagyon jól éreztem magam vele. Hiányzott már,hogy így együtt legyünk, úgy igazán, megfeledkezve távol az összes gondtól. Majd valahogy mostanában leszünk 3 hónaposak. Bár szerintem felesleges havonta pl. ajándékozni. Ha egy év múlva is együtt leszünk még akkor azt mondom oké. Szóval megegyeztünk,hogy nem ajándékozgatunk, nem hónapfordulózunk és semmi ilyesmi. Egyszóval a hétvége csodálatosan telt. Hétfőn megkaptuk a félévit. 4,3 az átlagom. Hát év végére lesz még mit javítanom ezzel. Hiába, arra hajtok,hogy majd felvegyenek egy jó főiskolára vagy egyetemre. Szóval innentől kezdve már jött a kemény második félév. A tanárok senkit sem kímélek, mentek a felelések zsinórban, röpdogák tömkelege, és nagy piros jegyes témazárók írása. A január elég hamar elment. Elég változatos jegyeket szedtem össze. Volt néhány tantárgyból,hogy katonásakat,de hát még volt időm a javításra. Hál isten erre a félévre már nem kaptunk semmilyen tantárgyból projektmunkát. Maximum házi dolgozatokat kellet írogatni. Február volt,és anyám lelki állapota még mindig nem javult. Próbáltam elvinni vásárolgatni, elmenni vele kozmetikushoz,de semmi javulás. Mintha az anyámat kicserélték volna egy robotra, aki felkel, elmegy dolgozni, hazajön, majd lefekszik aludni. Gépiesség. Oké,de hogy ennyire?! Semmi ötletem nem volt,hogy mit tegyek az érdekében. Február vége fele felhívta a patkány anyámat,hogy július helyett augusztusig marad. Anyám csak letette a telefont, majd bement a hálóba. Hallottam a zokogását. Megfizet még ez az ember,hogy miatta szenved anyám.
~ Lesz még! ;) Csak meg kell írnom a folytatást! :)
xx Rixus. ~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése