REVOLUTION - Part 1 !!

Hát akkor,újra itt! :D
Ezer éve írtam már,de közben ez nem azt jelentette,hogy nem folytatom a történetet,dehogy!
Folytattam,persze!:D Szóval,ez a Change - Változás történetemnek a folytatása a Revolution - Forradalom.
Szóval itt megtaláljátok a legelső kisebb részt belőle. Jó olvasást,és ha elolvastad,köszi!:D

Prológus

    Mikor kiléptem a suli elé,Aron aggódó arccal nézett rám. Még mindig képtelen voltam összerakni egy épkézláb mondatot.
- Mi történt? – kérdezte odalépve hozzám, közben megállás nélkül a rémült arcomat fürkészte.
- I - Ivett. – mondtam alig hallgatóan. Kérdőn meredt rám,mert persze,hogy nem értette.
- Oké,ebből nem értek semmit,de most azonnal haza viszlek,és ha megnyugodtál elmondasz mindent. – mondta. Ellenkezni akartam,hogy még iskola van,de nem hagyta. – Csak várj meg itt. – mondta majd berohant a suliba. Ott hagyott egyedül,persze nem sokáig. Megint remegtem,de most kivételesen nem  a dühtől,hanem a félelemtől. Pedig már kezdtem azt hinni,hogy minden rendben lesz. Igazából közel sem. Még csak most jön a java.
Aron visszajött, és azonnal felültetett a motorra,hogy hazavigyen. Helyesbítek,hozzájuk vitt,a második otthonomba. Nem akartam,hogy Rebeka és Dani kérdezősködjenek. Mivel konkrét választ még saját magamnak sem tudtam adni nem,hogy másnak. Futólag köszöntem Aron anyukájának aztán leültem Aron ágyára.
- Hozzak valamit amitől jobban leszel? – kérdezte.
- Nem,nem kell semmi,köszi. – mondtam.
- Jobban vagy már? – guggolt le elém.
- Valamennyivel. – mondtam.
- Elmondod mi történt? – kérdezte. Vettem egy mély levegőt.
- Nos…Ivett elkapott a folyosón. Tudja,hogy én öltem meg az apját. – mondtam. Nyeltem egyet. – És erősebb, mint én. Erősebb,mint az apja is volt. – mondtam ki rekedtes hangon. Aron furcsán nézett rám.
- Ez meg mit jelent? – kérdezte zavarodottan.
- Fogalmam sincs. Én magam sem tudom. – mondtam neki őszintén a fejemet fogva. – Nem tudom,hogy hogyan jöhetett rá mindenre,de teljesen megrémisztett. Sokkal,de sokkal erősebb nálam.
- De nem okosabb. – mondtam szomorú mosollyal az arcán Aron.  – És most mihez kezdjünk? – kérdezte.
- Passz. De megpróbálok mindent kideríteni. Amíg még lesz időnk. – mondtam.
Féltem. Féltem,mert nem tudtam Ivett mennyi időt ad még nekem. Erősebb nálam jóval.
Ki kell derítenem róla mindent. Vagy békét kötünk,vagy akkor már is elkezdődött a harc.

1. Fejezet – Mégsem

   Azt hiszed az életed végre boldog lehet,és teljes,mert veled van? Fatális tévedés. Hiába van veled,ha közben egy elmebeteg ki akar nyírni titeket. Azt hittem,ha Andrással végzek,minden gondom elszáll,és élhetem végre a boldog életemet Aronnal. Aha,hát persze. Hogy lehetek ekkora marha?
Az élet mindig akkor ad egy jó nap pofont,mikor te boldognak érzed magad. Ezt hívják igazságtalanságnak.
Az ágyamban feküdtem és a plafont kémleltem,mintha valami érdekes dolog volna ott. Bambultam a semmibe. Egyszeriben,mintha az agyamat kikapcsolták volna. Nem voltam képes feldolgozni azt,ami az iskolában történt. Akárcsak ahogy az ember a halált sem tudja értelmezni,feldolgozni.
Már vagy másfél órája,hogy Aron hazahozott,de én még mindig csak fekszem és próbálom összerakni a kirakós darabkáit. De egyszerűen nem megy. Hirtelenjében már nem akartam megválni az erőmtől. Most jobban örültem volna,ha erősebb lennék. Most majd attól kell félnem,hogy Ivett mikor szándékozik lecsapni rám. De ahogy ismerem, nem fogja olyan egyszerűen elintézni. Biztos teátrálisan intézi majd az egészet,úgy is szereti magát megjátszani. Még estére,hogy ünnepélyesen zárjam az estét a könyörtelen migrén is benézett,és úgy döntött nem fog egykönnyen távozni. Hurrá.
A héten már nem mentem be a suliba. Részben féltem is,meg felesleges lett volna azért bemennem,hogy bambuljak az órákon,és ezzel begyűjtsek egy pár darab egyest is. Aron is támogatta az ötletemet. Mondta,hogy majd ő szerez nekem igazolást. Persze nem kérhettem,hogy maradjon ő is itthon,neki is fontos az utolsó előtti év. Az agyam ennek kapcsán pedig végig kattogott. Végiggondoltam minden bűnömet az életben. Igen,a karma visszaüt,de sosem tettem senkivel se olyan kegyetlenséget amivel ezt érdemelném. Kérdőn álltam a dolgok előtt. Én meg értem,hogy Ivett mérges rám,de kinek tehettem még valami rosszat,amiért feltétlen muszáj volt ezt Ivettel megosztania? Nem tudom, de ha megtudom, garantálhatom neki előre, hogy abban nem lesz köszönet. Megkértem Aront,hogy Annáékat is tájékoztassa erről a kis incidensről,mert nekem most még ahhoz sem volt erőm. Lehuppanta a gépem elé,és átnéztem az összes ismerősöm. Vagy kétszer is. Ki köphetett be? Aztán az agyamban is átkutattam mindent. De egyszerűen semmi. Az agyam egy merő száraz sivatag volt. Daniéknak még nem szóltam a történtekről,de előbb vagy utóbb nekik is el kell mondanom. Sőt lehet,hogy jobb,ha mindnél előbb,mert ki tudja,lehet nagy segítségemre lesznek.
Végül feladtam,és bedőltem az ágyamban. Késő délután arra eszméltem fel,hogy valaki áll a szobám ablakánál. Mármint belül. Már sötét volt,én pedig felijedtem. Aron meglepődve fordult meg  a reakcióm hallatán,mert kis híján felsikítottam. Hiába,most már attól is megijedek,ha egy hangya megmozgatja az egyik olyan kis csápját vagy mijét.
- Bocsánat. Nem akartalak megijeszteni. – ült le mellém,és közben a hajamat simítgatta ki az arcomból. Csak legyintettem egyet.
- Semmi baj. Mostanság mindentől megijedek. Még egy kiscicától is. Vagy Lucifertől. – mondtam az ördögi macskám felé biccentve, aki jót szunyókált miközben engem az infarktus kerülgetett.
- Régóta itt vagy? – kérdeztem.
- Egy ideje. Csak néztem ahogy alszol. – mondta, én pedig fülig pirultam. Két olyan helyzet volt,amit utáltam,ha néznek közben. Evés,alvás. A kulturált evést nem nekem találták fel,az alvás az meg csak szimplán olyan intim dolog nekem. Az alvás a második szerelmem Aron után.
Felültem az ágyon és a hajamba túrtam. Mi a francot fogok én így csinálni? Nem élhetek rettegésben.
- Szerinted mit tegyünk? – kérdeztem tőle. Jól tudta,hogy miről van szó.
- Őszintén nem tudom. – válaszolta sóhajtva. – De kitalálunk valamit. – mondta.
- Ma ugye velem alszol? – kérdeztem tőle.
- Hát persze. Bár csak megtudnálak védeni. – mondta szomorkodva.
- Te már így is védesz! Megnyugtatsz azzal,hogy itt vagy.
- De tudod,hogy hogyan értem…- mondta.
- Tudom. – mondtam a fejemet a mellére hajtva
Egy pár percig így voltunk csöndben,aztán Aron felkapta  fejét.
Kérdőn néztem rá,hogy mi ütött belé.
- Támadt egy ötletem! – mondta. Én pedig hatalmas szemekkel néztem rá,hogy bökje már ki.
- Mi lenne,ha engem is megfertőznétek ezzel a szerrel? Mármint Bálint! – mondta lelkesedve.
- Szó sem lehet róla! – keltem ki magamból azonnal.
- Csak egyetlen jó indokot mondj arra,hogy mért ne! Te is megtetted ugyan ezt értünk! – mondta.
- Mert te belehalhatsz! – mondtam neki.
- Ezekkel a kockázatokkal te is ugyan úgy tisztában voltál,de te mégis elhagytál volna engem.
- Ezt ne így fogd fel! Nem elhagytalak volna,hanem szenvedtem volna,csak azért,hogy vége legyen ennek az egésznek.
- És mint látod,még mindig nincs vége…- mondta.
Csak dühösen meredtünk egymásra.
- Akkor is beszélni fogok Bálinttal. Te sem engedted,hogy bármi beleszólásom  legyen. Akkor légy szíves ne avatkozz bele ebbe,te sem!
A torkomon akadt a szó. Már a sírás fojtogatott. Végül is az érvei jogosak,de túlságosan szeretem,és nem akarom,hogy miattam kockáztassa az életét. Nem akarom őt is elveszíteni. Ha őt elvesztem,nem marad senkim sem. Akkor nem lenne értelme tovább élnem. Igen,ez talán nyálasan hangzik,viszont én akkor is már szinte mindenem elvesztettem. Hiába van itt Dani,neki is itt van Rebeka. Egyedül maradnék. De ebbe bele sem gondolok. Nem fogom hagyni,hogy ilyen mutáns legyen, mint én.
Inkább ráhagytam az egészet. Egyenlőre. Se erőm,se kedvem nem volt,hogy most vele vitatkozzak ezen. Makacsak vagyunk mindketten. Végül ketten,egymás karjaiban aludtunk el. Legalábbis ő elég hamar elaludt. Én meg folyton agyaltam. Az járt a fejemben,hogy nekem kell előbb Bálinttal beszélnem. Nem hagyhatom,hogy baja essék,ha már ilyesmit forgat a fejében. Elkezdtem duzzogni. Oké,talán kissé feltűnőre sikeredett. Kimentem faképnél hagyva őt az ágyamon. Kimentem a konyhába egy pohár vízért. Követett. Én meg mintha észre sem vettem volna,visszamentem a szobámba. Leültem az ágyra. Ő is leült mellém,csak most sokkal távolabb.
- Megtennéd,hogy nem duzzogsz? – kérdezte. Nem feleltem. Közelebb csúszott hozzám. Elfordítottam a fejem. Nem akartam ránézni. Elkapta erősen a csuklóm,mire reflexszerűen odakaptam a kezemmel,és így a fejem is odafordult. Kezei közé fogta az arcom,és a homlokát az enyémhez nyomta,ezzel kényszerítve,hogy a szemébe nézzek.
- Azt még akarod,hogy itt aludjak? – kérdezte. Legördült egy könnycsepp az arcomon,és csak szipogva bólogattam. Lesütöttem a szemem. – Mért sírsz angyalarcú? – kérdezte letörölve a könnyeimet.
- Én sajnálom,hogy ilyen makacs vagyok,de nem tudod,mit érzek. – suttogtam.
- Nagyon is tudom,mit érzel. Én már átéltem a majdnem elvesztésedet. Abba a rövid időbe is kis híján beleőrültem. – mondta.
- És azt akarod,hogy tudjam,hogy te mit éreztél akkor? – kérdeztem.
- Nem,dehogy! Csak azt nézem,ami neked a legjobb. Így meg tudlak védeni,és nem fogom ölbe tett kézzel nézni,hogy bántanak téged!
- De ha belehalsz,én azt nem élem túl! – mondtam visszafojtva a sírást.
- Nem fogok! Mindent megoldunk előtte,ígérem! – mondta a hajamat a fülem mögé tűrve. – Miattam ne sírj. Utálom mikor sírni látlak,pláne,ha miattam.
- Sajnálom. – suttogtam. Nyomott egy puszit a homlokomra.
- Szerintem pihenjünk mindketten. Hosszú nap áll mögöttünk,és holnap is előttünk. – mondta.
Lefürödtünk,megvacsoráztunk,aztán szép lassan elaludtunk. Vagyis ő. Én nem tudtam.
A karjai közt forgolódtam. Végül felébresztettem ezzel. – Sajnálom,nem tudok aludni,aludj csak tovább. – mondtam neki.
Ekkor elkezdte nekem halkan énekelni Imagine Dragonstól a Radioactive – ot. Azóta szerettem meg ezt a számot,mióta eljátszotta nekem egyszer  gitáron. Közelebb húzott magához,közben énekelt,én pedig szép lassan elálmosodtam. A dal pár sora kissé ironikusan illett a helyzetünkhöz.
„I raise my flags, cut my clothes, It's a revolution I suppose.” Ha jól értelmezem azt jelenti,hogy „Megrázom a zászlóm,vágja a ruhám. Ez a forradalom azt hiszem.” Bár nem vagyok olyan jó angolos,de majd Aron megkérdezem. Rájöttem,hogy itt valami ilyesmi készül. Valami harc,vagy forradalom. A cím meg pláne frappánsan találó. Radioaktív. Így érzem magam,mint aki valami radioaktív sugárzás miatt lett egy mutáns. Irónia a köbön. Inkább csak Aron édes hangjára figyeltem,és szép lassan elaludtam.
Reggel totál nyomott fejjel ébredtem fel. Még Aron védelmező karjai között is felriadtam,ha a redőnyt megrázta egy nagyobb széllöket. Bezzeg Aron fel sem kelt. Szerencse,hogy nem horkol,különben a konyhában aludna. Komolyan,most képes vagyok mindentől megijedni. Persze Aron az ilyesmit egyből észre veszi.
- Minden rendben? – kérdezte reggel,mikor suliba indultunk.
- Aha,persze,csak valaki meg akar ölni,de amúgy minden rendben. – mondtam közömbösen.
- Mondtam már,hogy nem kell sokáig rettegned. Ma beszélek Bálinttal. – mondta.
Erre csak dühösen fújtam ki a levegőt. Nem akartam ezen is összeveszni megint,ilyen korán. Felesleges. Jogosak az érvei,még mindig,de akkor is. Nem akarom ezt. Bár lehet tényleg nincs más választásunk.
- Akarsz inkább suli kerülő napot tartani? – kérdezte. Vállat vontam.
- Nem. Nem fogok elfutni előle. Lehet,hogy félnem kéne tőle,de már az is lehet,hogy csak magamnak bemagyarázom az egészet. Sőt,talán edzenem kéne,lehet attól jobb lesz. – mondtam.
- Oké,akkor ma suli után edzés? – kérdezte.
- Én benne vagyok. De hol?
- Tudom,hideg van,de tudok egy helyet amit kölcsönadnak  nekünk. – mondta.
- Rendben,akkor suli után. – mondtam, majd adtam neki egy gyors csókot,mert már meg is érkeztünk a sulihoz,és máshol volt óránk. Befele menet összefutottam Annával. Beszélnem kellett vele.
- Hé,mi az ábra veled meg Bálinttal? – kérdeztem.
- Semmi különös,megvagyunk. – mondta,bár elég hamisan csengett  a hangja.
- Ez egész biztos? Anna tudod,hogy nekem bármit elmondhatsz. – mondtam neki.
- Oké…Igazából csak azért van köztünk mostanság némi feszkó,mert én még nem akartam,mert ugye ő lett volna az első…Persze neki ez nem volt baj,és mondtam,hogy adjon nekem még egy kis időt,ő pedig rábólintott. – mondta. – De nem tudom,egyszerűen azóta olyan mást lett. – mondta Anna.
- Ó…értem. – mondtam. – Emiatt ne siettetesd az egészet! Tudod jól,hogy Bálint nagyon szeret,és tud várni. – mondtam.
- Tudom… - mondta. – Amúgy mért kérdezted?
- Mert láttam,hogy egy ideje valami nem stimmel. Egyébként meg beszélnem kell vele.
- Miről?
- Hát tudod,hogy arról volt szó,hogy az erőmet el tudná venni,vagy nem is tudom erre mi a jó szó. És hát ugye tudod,hogy Ivett ki akar nyírni,és Aronnak az a bugyuta ötlete támadt,hogy ő is ilyen erőt akar,ha belehal,ha nem. A rögeszméje,hogy megakar védeni. – mondtam.
- Ez aranyos tőle. – mondta Anna.
- Francokat! Bele is halhat! – keltem ki magamból. – Én pedig az nem élném túl. – suttogtam.
- Nyugi,beszélek erről Bálinttal,hogy csak úgy menjen ebbe az egészbe bele,hogy mindenben biztos. Nem fogja hagyni,hogy belehaljon. – mondta Anna.
- Köszönöm. – öleltem magamhoz.
Annyira elbeszélgettük az időt,hogy futva épphogy beértünk az óra kezdetére. Óra után pedig végigpásztáztam a szememmel az egész folyosót,de Ivettet sehol nem láttam. Vajon ma nem jött suliba,vagy mi? Akkor lehet egy nyugodt napom. Legalábbis ezt hittem. Épp kirohantam a szekrényemhez az egyik könyvemért,amikor fordultam volna a szekrényekhez valaki erőteljesen visszarántott és a falnak lökött. Hirtelen levegőt sem kaptam. Mire magamhoz tértem,senkit sem láttam. Biztosra vettem,hogy Ivett volt az. Kivettem gyorsan a könyvem,és emberfeletti gyorsasággal visszamentem az osztályba. Mindenki furán nézett rám,szóval elég rémült lehetett az arcom.
Aron kérdőn nézett rám fel a telefonjából. Egyből írt egy smst. „Mi a baj?” – írta. Gyorsan visszaírtam neki,hogy mi történt. Erre láttam,hogy megfeszül a tartása,miközben a padra volt borulva. Kár,hogy most nem ült mellettem. Lehet nem kellett volna elmondanom ezt neki. Most csak még jobban ilyen mutánssá akar majd változni,mint ami én vagyok. Alig vártam,hogy vége legyen az órának. Már csak kettő volt hátra. Mikor kicsengettek fogta magát,és kiviharzott a teremből,én pedig utána. Persze most emberi tempóban,mert túl sok szemtanú látta volna. Láttam,hogy a szekrényéhez rohan. Nehezen de utolértem.
- Mit művelsz? – kérdeztem miközben bevagdosta a könyveit a szekrény mélyére.
- Most azonnal elmegyünk. Te és én Bálinthoz.
- Tessék? Miért? – kérdeztem.
- Mert saját kezűleg nyúzom meg ezt a ribancot. – mondta dühösen. A fogai közt szűrte a levegőt. Tényleg nagyon pipa volt.
- Kérlek nyugodj meg. Nem olyan szörnyű dolog ez. Történhetett volna százszor rosszabb dolog is.
- De…Képtelen vagyok megnyugodni. – mondta most már inkább bűnbánóan.
- Attól még el kell mennünk hozzá. – mondta most már nyugodtabban.
- És nem ér rá suli után? – kérdeztem. Épp a bőrdzsekijét szorongatta a szekrényben. Tétovázott,hogy most azonnal leléceljünk,vagy sem. Végül visszadobta a szekrényébe a kabátját.
- Oké,ráér suli után. – mondta higgadtan. Hát ehhez tuti nagy erőfeszítés kellett neki. Megfogtam a kezét és magamhoz húztam. Már is engedett a tartásán,ami rettentő volt. Mint aki karót nyelt.
A további két órában végig zenét hallgatott. Ráhagytam,nem akartam zavarni a hülyeségeimmel.
Néha úgy érzem őt is nagyon megviseli ez az egész,nem csak engem. Utolsó órán,már felváltva lestük mindketten az óránkat. Amúgy is nehezen akart eltelni,mert matek volt, (ki az a kegyetlen,aki utolsó órára betesz egy matekot?!) másrészt pedig Bálinttal akartunk tárgyalni. Elvileg Anna már tájékoztatta róla,hogy mi lesz a téma. Mikor a csengő megszólalt Aronnal egy emberként pattantunk fel a helyünkről,pedig a tanár még fel sem írta a házit. Mi ezzel nem törődtünk,és már is a szekrényeknél voltunk. Felkaptam a kabátom,és már indultunk is. Bálint már nem Annáéknál lakott,hanem keresett egy albérletet,és hát nem hivatalosan,de összeköltözött Annával. Legalábbis Anna maximum a hétvégéket tölti otthon,hogy az anyukája ne nyafogjon. Kiszálltunk a kocsiból,és láttuk,hogy Bálint már vár minket. Betessékelt minket az új kecójukba,ami elég otthonos volt kettőjüknek. Leültünk egy pici kanapéra ahol volt egy kisebb dohányzóasztal is.
- Anna említette,hogy miről lenne szó…- mondta Bálint. – Ehhez sok vizsgálat fog kelleni. Először is ki kell derítenünk,hogy pár emberre mért így hatott ez az egész,pár emberre pedig mért halállal hatott. – mondta. – Tisztában vagytok a következményekkel,ugye? – nézett jelentőségteljesen Aronra.
Aron csak mereven bólintott.
- Kezdetnek vérvétel kell mindkettőtöktől. – mondta. – Most készen álltok? – kérdezte,mire Aron természetesen igent mondott. Már hozta is a felszerelését,és levett mindkettőnk véréből két – két ampullával.
- Hallottam hírét drága Ivettünknek is. Érdekes gének ezek,hogy rá is így hat. Kíváncsi lennék,hogy lehet,hogy ő és az apja,hogy lehettek erősebbek nálad? – töprengett.
- Szerintem finomítottak valamit az összeállításon. – mondtam.
- Ebben én is biztos vagyok. Szóval akkor meg kell tudnunk,hogy mit csináltak. Ehhez Ivett bizalmát el kell valakinek nyernie. – mondta. Hűha. Gondolkoztam,hogy kinek lenne esélye. Én állok a feketelista élén, Anna a második helyen, Bálint a harmadikon,szóval egyikőnk sem jöhetett szóba. Mindketten Aronra néztünk. Ivett még most is megtenne bármit Aronért,pedig Aron már szépen is meg kevésbé szépen is a tudtára adta,hogy nem viszonozza a rajongását. Kérdőn nézett ránk.
- Gondolod,hogy jó ötlet…? – kérdeztem Bálintot.
- Ha még mindig bele van zúgva,és tud színészkedni,akkor igen. – mondta.
Hát ez az ötlet egyáltalán nem volt ínyemre. Sőt mi több,nagyon is elleneztem. Ahogy láttam,mikor Aronnak leesik a tantusz,ő sem repes az örömtől,de bármibe belemenne,hogy végre ő is ilyen legyen,mint én.
- Oké,vállalom. – egyezett bele. Nagyon elleneztem ezt az egész ötletet. Ebből semmi jó nem sülhet ki.
- És még is hogyan? – kérdeztem kissé idegesen.
- Hát,hogy a közelébe férkőzz…nos ehhez áldozatokat kell hoznia Ami… - mondta Bálint.
- Ami pontosabban mit is jelent? – kérdeztem.
- Azt jelenti,hogy el kell vele hitetnem,hogy szeretem,hogy őt akarom. – mondta Aron, én pedig hangosan felröhögtem,aztán leesett,hogy nem viccelt.
- Ez most komoly? – kérdeztem egyszerre döbbenten és röhögve.
- Van más ötleted ami beválhat? – kérdezte Aron,én pedig mélyen hallgattam.
Vettem egy nagy levegőt. – Oké és hogyan akarod kezdeni? – kérdeztem. – Vagy szakítasz velem,vagy megcsalsz vele? – kérdeztem. Ő meg döbbenten nézett rám. – Mi az? Ez is csak a terv része! Persze ha te tényleg így gondolod,és így szeretnéd,akkor… - mondtam. Így már megértette,és elgondolkozott rajta.
- Inkább a megcsalás. Képtelen lennék még csak eljátszani azzal a gondolattal is,hogy szakítok veled.
- Hát ez remek! – mondtam cinikusan,majd kimentem a szobából. Aron utánam jött. Bálint meg inkább kiment a levegőre,hogy egyedül hagyjon minket.
- Ugye tudod,hogy ezt miattad teszem? – kérdezte Aron.
- Persze,hogy tudom,de ez nekem akkor sem esik valami jól! – mondtam.
- Értsd meg,hogy ezt kettőnkért teszem! Legfőképp pedig miattad. – mondta az arcomat fürkészve.
Nem mondtam semmit,mert egy fránya könnycsepp dördült le az arcomon.
- Ami,nagyon kérlek ne sírj,mert utálom mikor megbántalak. Amit megszereztem, ami kell nekünk,amint a bizalmába férkőzöm, véget is vetek ennek az egésznek. Ígérem!
Csak bólogattam,mintha minden rendben volna. Pedig nem. De igaza volt. Csak legyünk túl az egészen. Bálint és szép lassan visszasettenkedett aztán még megbeszéltük vele,hogy miként fognak menni a vizsgálatok,ha Aron megtud valamit… Nagyon remélem,hogy mihamarabb megtudja ettől a ringyótól,ami kell nekünk.
Most nem aludtunk együtt Aronnal. Iskolaidő van,ráadásul szükségem volt egy kis magányra.
Ő ennek persze nem örült,de megértette,mint mindig. Igazából nem akartam tőle távol lenni,csak haragudtam rá,emiatt a terv miatt. Nem akarom újra,hogy Ivett rávesse magát. Kilencedikben is iszonyat szar volt látni,most pedig,hogy visszavonhatatlanul beleszerettem Aronba,és mindennél jobban kötődöm hozzá,elviselhetetlen kín lesz. Végül vergődve,de valahogy sikerült elaludnom.
Féltem felébredni reggel. Tudtam,hogy ma már elkezdi Aron a Brodwayra való alakítást.
Azt írta smsben,hogy suliba totál közömbösnek kell lennie velem,és hogy ne féljek, mindig szeretett,és szeret is,és szeretni is fog,örökre. Hát ez remek. Szóval úgy indult,hogy alapból nem együtt mentünk suliba. Én hatalmas szemekkel kerestem a suliba,és mikor megtaláltam,odasiettem hozzá. Ő pedig majdnem elment mellettem. Ezt persze a fél suli előtt. – Nyugi,csak színészkedik! – mormoltam magamban. Aztán elkaptam a karját. Váltottunk egy kisebb lényegtelen párbeszédet, aztán csak egy gyors puszit kaptam az arcomra,és faképnél hagyott. Láttam,hogy Ivetthez megy,akit ez meg sem lepett. Vajon mikor beszélt vele? Biztos léptekkel a szekrényemhez sétáltam,majd kinyitottam,és csak bámultam. Volt ott egy levél Arontól. „ Beszéltem vele üzenetben tegnap,és már bekapta a kezdőhorgot,szóval remélem sima ügy lesz! Szeretlek Angyalom,ezt ne feledd!”
Gyorsan összetéptem kis darabokra a levelet,hogy az ilyet Ivett meg ne lássa,mert akkor bukott a tervünk. Azt hiszem,muszáj lesz mindennap ilyen leveleket írnia ahhoz,hogy elhiggyem, még tényleg szeret. Ma reggel sem volt könnyű megtartani a nyugalmam. Az aggodalmam nem kellett megjátszanom egyáltalán. Persze ő jól színészkedik,mint ahogy ma azt megtapasztalhattam.
Még álldogáltam egy darabig a szekrényemnél. Kicsit leskelődtem utánuk. Láttam,hogy Aron úgy mosoly rá,ahogyan rám szokott. Bár még sem teljesen ugyan úgy. Ivett pedig még mindig totál el van tőle ájulva. Bár ki nem? Próbáltam higgadt maradni. A csengőtől majdnem felugrottam, úgy megijedtem. Aztán láttam,hogy Ivett nyom Aron arcára egy puszit,majd Aron is az övére. Az arcára. Egyenlőre csak oda,de ki tudja,hogy meddig? Aztán hirtelen Anna ott termett mellettem,aki döbbenten nézte ezt végig. Szuper,hogy Bálint elfelejti az ilyenekről tájékoztatni. Amíg órára mentünk elmagyaráztam neki gyorsan.
- Wow,és ez téged nem is zavar? – kérdezte.
- Dehogynem … - suttogtam félrenézve,mert féltem,hogy ahogy azok az emlékek amik pár perce történtek, megrikkantak.
Anna együtt érzően átölelt. Az órákon képtelen voltam figyelni. Aron órán sem törődött velem. Itt most nem törődhetett velem. Ivettnek mindenhol vannak talpnyaló besúgói,szóval tartanunk kellett a látszatott. Nap végén kaptam tőle egy smst,hogy bent marad vele a suliban egy órát,hogy ne tűnjön fel neki,hogy találkozunk suli után,na meg senkinek ne tűnjön fel. Hazamentem,majd gyorsan átrohantam Aronékhoz. Anyukája beengedett,de most nem voltam képes vele beszélgetni. Csak felmentem Aron szobájába,és bámultam ki az erkélyen,hogy mikor jön végre haza.
Egy fél óra elteltével végre megérkezett. Igen,ennyit késett. Örültem neki,hogy végre itt van.
- Angyalom! – suttogta,majd a derekamnál fogva felkapott. Én a nyakába fúrtam az arcom. – Annyira nagyon hiányoztál. – mondta.
- Hol késtél? – kérdeztem tőle.
- Muszáj volt vele maradnom…Ha nem maradtam volna,máris megharagudott volna,és akkor bukott a terv. – mondta.
Azt mondogattam magamban,hogy nem szabad haragudnom rá! Mindezt miattam,vagyis kettőnkért teszi! De elég nehéz volt ezt elhitetni magammal.
- És szerinted mennyi idő kell ahhoz,hogy ezt elhiggye? – kérdeztem tőle sejtelmesen. Féltem a választól.
- Épp erről akartam beszélni veled. Attól tartok álszakítást kell eljátszanunk. Legalábbis ő ezt akarja.
Elszorult a torkom. Épp ettől féltem. Ivett pontosan ezt akarta elérni. Már szinte mindenem elveszítettem,és most ez egyetlen kapaszkodómat is el akarja tőlem lopni.
Elfordultam tőle,és kibámultam a lemenő napba. A könnyek annyira folytak az arcomon lefelé,hogy a pólómra is ráfolyt. Átfogta a derekam,majd maga felé fordított.
- Ami,nem azt mondtam,hogy igazából szakítani akarok veled,hanem álca! Hahó,ez csak álca! – mondta,de én képtelen voltam ebbe beletörődni.
- Ivett éppen ezt akarta elérni! El akarja érni,hogy mindenem elveszítsem! – mondtam bőgve.
Két keze közé fogta az arcom,letörölte a könnyeim,és kényszerített,hogy a szemébe nézzek.
- Soha,egyetlen lány sem fog felérni hozzád! Már te vagy az egyetlen az életemben! Azon,hogy ténylegesen szakítsunk,hogy elváljanak útjaink,abban egyedül te döntesz,mert én nem másítom meg a döntésem. Téged foglak szeretni. Mindig. Ezen senki nem tud változtatni. – mondta,majd megcsókolt. Kezdett egyre erőteljesebben csókolni. Mintha búcsúzkodna. Elhúzódtam tőle,ő pedig felvonta egyik szemöldökét.
- Akkor mért úgy csókolsz, mintha búcsúzkodnánk? – suttogtam.
- Sosem volt erősségem a búcsúzkodás,és ez egyértelműen nem az. Csak a suliban kell kibírnod nélkülem. – mondta. Nagyot sóhajtottam. Nem válaszoltam semmit. Nem voltam rá képes.
- Megígéred,hogy nem hagysz el emiatt ? – kérdezte. Én meg totál ledöbbentem.
- Én? Én mért tennék ilyet? Ezt inkább én kérdezhetném … - mondtam.
- Mert nem akarlak emiatt elveszíteni. Csak meg akarlak óvni,és egy biztonságos jövőt szeretnék mindkettőnk számára. – mondta.
- Inkább te ígérd meg nekem. – mondtam. Odalépett hozzám,a derekamnál fogva magához húzott,majd mélyen a szemembe nézett. – Ígérem! – mondta,majd hosszasan megcsókolt.
- Ma velem aszol? – kérdezte.
- De meg kell tartanunk a látszatott… - ellenkeztem.
- Csak holnap szakítok veled. – mondta nevetve. – Kiélvezem az utolsó igazi napunkat,persze titokban ugyan úgy ezt fogjuk tenni. – jelentette ki a világ legédesebb mosolyával az arcán.
- Akkor a mai este még a miénk. – mondtam,és magammal húztam az ágyra.


To be continued.....Haamarosan! :D