Continued part four

~ Folytatás

Hátra volt még a matek házim de gondoltam,ha tartok egy kis szünetet,amibe az evés,ivás fürdés tartozott,az nem baj. Úgyhogy ettem,ittam fürödtem,aztán gyorsan nekiálltam a matek házimnak  Aztán tíz óra előtt Aron dobott egy smst,hogy holnap nem jön suliba,mert orvoshoz kell kísérnie a nagymamáját,mert az anyja nem ér rá. Király,holnap sétálhatok egyedül a suliba,mert fix,hogy Anna nem fog megvárni. A sétálás részével nem volt kifogásom,csak az egyedül részével. Az álom hamar elnyomott este,mint mostanában mindig. Mikor elindultam a suliba,Anna tényleg előttem fordult ki az utcából,ahol találkozni szoktunk. Észrevett,de direkt nem várt meg. Megszaporázta a lépteit,nehogy utolérjem. Néha az ember nem is gondolja,hogy a dolgok amik régóta tartottak,egy rossz döntés miatt romba dőlhet ott nyomban. Kicsi korunk óta barátnők voltunk,most meg elsétál előttem,mint egy idegen. Egy kósza könnycsepp futott le az arcomon,amit gyorsan letöröltem. Aron is a leghosszabb napon hagy magamra. Persze ez nem az ő hibája. Próbáltam egész nap csak a tananyagra koncentrálni. Bár az nagyon idegesítő,hogy Anna erőltette nevetését hallom mindenhonnan. Erre való a fülhallgató a telefon és a zene. Ahogy mondani szokás,zene be,világ ki. A zenével,és Zoé társaságával túl éltem a napot. Aron kérdezte smsben,hogy el-e jöjjön elém,de nemet mondtam neki. Maradjon otthon a nagymamájára vigyázni. Egy kis séta jót tesz nekem. Próbált győzködni,de végül én nyertem. Hazafele,mikor hátrafordultam Anna is egyedül sétált haza. Most lelassította lépteit. Próbáltam erről az egészről nem tudomást venni. Ma már nem volt annyi leckém,szóval takarítottam,tanultam,meg ilyenek. Anya már hétkor otthon volt. Azt mondta,holnap nem dolgozik,és péntekig itthon lesz. Örültem neki,mert ráfér a pihenés. Mikor kimentem a konyhába kint volt és sütött valamit.
- Mi finomat sütsz? - kérdeztem oda somfordálva hozzá.
- Browniet. - mondta mosolyogva. Utoljára akkor sütött ilyet,mikor még apa élt. Kicsit furcsálltam is,szóval rákérdeztem: - Hogyhogy ilyet sütsz?
- Hát tudod kicsim...el kell mondanom valamit.- kezdte. - Gyere üljünk le. - mondta az asztalra mutatva. Zárójelben megjegyzem,ez a mondat már rosszul kezdődik!
- Figyelj,tudod milyen boldogtalan vagyok mostanság mióta...tudod. Szóval,találkozgatok valakivel. - bökte ki. Próbáltam leplezni a meglepődöttségem,de nem tudom mennyire sikerülhetett.
- És pénteken szeretném nektek bemutatni,hogy ki az,szóval áthívtam vacsorázni Pintér...-mondta,de nem hagytam,hogy befejezze.
- Ne!!Az nem lehet! - üvöltöttem.
- Mi?Mi baj kicsim? - kérdezte ijedten.
- Anyu,nem lehet,hogy Ivett apjával randizol!Lehetetlen!! - még mindig üvöltöttem.
- Kislányom,örülnék,ha megértőbb lennél velem szemben. Ő vele úgy érzem,boldog vagyok,hogy újra élek. - kezdte ábrándozva. Az émelygés kerülgetett. Ha csak arra gondolok,hogy az az ember be teszi a házunkba a lábát,elöntött a mérhetetlen düh.
- Szeretném,ha péntek este itthon lennétek Danival. - kérte.
- Előbb halok meg ,minthogy azzal az emberrel egy fedél alatt tartózkodjak! - mondtam maró gúnnyal.
- Amadea!Ne legyél szemtelen!Itthon maradsz,és velünk vacsorázol!Ez parancs volt,nem kívánság! -  kiabálta. Amíg nem vagyok tizennyolc,addig nem tudok mit tenni. Bár,annyira már nincs messze. Itt lesz a tizenhetedik szülinapom is nemsokára. Egyébként erre mondtam,hogy az életem egyre jobban kezdett romba dölni. Duzzogva bementem a szobámba,mert ha még kint maradok,valami olyasmit fogok anyu fejéhez vágni,amivel tényleg megbántom. Azonnal felhívtam Aront.
- Soha nem találod ki,kivel randizik anyám! - kezdtem.
- Kivel? - Ivett apjával,Andrással.
- Komolyan?
 - Aha. - mondtam és közbe fel alá járkáltam az idegességtől.
- Nyugodj meg Angyalom!
- Nem tudok!Pénteken nálunk vacsorázik,nekem pedig itt kell maradnom! Nagyon remélem,hogy nem ismert fel minket akkor,amikor a gyárnál jártunk,mert akkor nagy a gond. - mondta.
- Nekem már így is nagy. - mondtam lenyelve a sírást.
- Angyalom!Holnap megvigasztallak ígérem!Kérlek nyugodj meg! - nyugtatgatott.
- Rendben. - sóhajtottam.
- Reggel érted megyek.
- Oké. - majd letettük.Az este további részében nem voltam hajlandó anyura még csak rá sem nézni. Duzzogva mentem fürödni,majd magamra vágtam az ajtót. Egy előnyöm van a suliból,mint mindig,hogy hamar elalszom,mert hulla vagyok estére. Aron reggel már várt. Mikor kiléptem az ajtóban várt. Majdnem szívrohamot kaptam,úgy megijesztett. Elkapta a derekam és köszönés gyanánt a szokásos nyugtató csókját adta nekem. Odahajtott,ahol Annát szoktuk várni reggel,majd megállt. Kérdőn néztem rá.
 - Beszélni akarok Annával,hogy ez a viselkedés iszonyat gyerekes. - mondta.
- Mért?Nem miattad van!
- De,egy része miattam is. - mondta. Ráhagytam. Tudtam,hogy Anna úgysem fogja meghallgatni,vagy ha  mégis akkor nagyívből letojja. Mikor meglátta az autót,el akart menni,de Aron lehúzta az ablakot,és odakiáltott neki: - Anna,beszélni szeretnék veled! - mondta. Vonakodva,de odasétált.
- Mondjad. - mondta flegmán.
- Bocsánatot kérek. Az én hibám,hogy nem jöttünk érted múltkor. Ne Amit hibáztasd,és ne rá haragudj. - mondta neki. Én csak hallgattam.
- Aha,persze. Végeztünk,léphetek?
- Azért jöttünk,hogy elvigyünk téged is. - mondta Aron.
- Aha,kössz nem. - mondta majd faképnél hagyott minket. Csoda,hogy Aron milyen könnyen megőrzi a hidegvérét.
- Sajnálom. - mondta felém fordulva.
 - Ugyan már! Te megpróbáltad. Nem számít. - mondtam elhaló hangon. Kézenfogva sétáltunk a szerkényekhez.
- Mit szólnál,ha megpróbálnám átrendezni az órarendem olyanra,mint a tiéd? - kérdezte,hátha ezzel felvidít.
- Hé!Azt mondtad én miattad ne változtassak semmin,akkor te sem miattam. - mondtam szigorúan.
- Oké,nyertél. - mosolygott szomorúan. Zoé nem jött suliba,mert megbetegedett. Hát ez azt jelentette,hogy a nap nagy részét egyedül töltöm a zenével karöltve. Nem akartam,hogy péntek legyen. A hét elején,még ezt a napot mindennél jobban vártam,de most bármit megadnék,hogy átugorhassam ezt a napot. Mikor suli után Aron hazavitt,arra értem haza,hogy anyu a ház minden kis sarkát takarítja épp. Óóh,hát persze,hogy jó benyomást keltsen annál a patkánynál. Vett valami ócska művirágokat is,meg ilyen házi dekorációkat. Hát elég gyatra az összes. Még mindig nem beszéltem anyuval. Nem is állt szándékomban ez mostanság. Úgyhogy csak bevonultam a rejtekhelyemre,ami mostanában nagyon sokat segít. Öt óra fele bekopogott a szobámba.
- Gyere.
- Amadea,meg tennéd,hogy nem duzzogsz itt nekem? - mondta,majd leült az ágyamra. - Tudod,most találtam egy boldogságforrást az életemben ismét. Szeretném ha örülnél neki. Tudod,én sem szólok bele az életedbe,és örülök annak aminek te is. Megpróbálnál legalább velem örülni? - kérdezte. Hosszan hallgattam. Oké,kicsit túlreagáltam a dolgokat,de azt hiszem,csak azért,mert féltem anyut.
- Bocsánat anyu tényleg,én csak féltelek téged. Nem akarom,hogy csalódj! - mondtam.
- Jaj kincsem!Ez aranyos tőled,de hidd el,bírom én az ilyen dolgokat. - hazudta,majd nyomott egy puszit a fejemre és kiment. Oké,megpróbálok jó képet vágni holnap,de ha megtudom,hogy ennek az embernek bármi hátsószándéka is van,kezeskedem róla,hogy soha többé ne kerüljön a családom közelébe. Reggel Aron jött értem szokás szerint.
- Kibékültem anyuval. Vagyis valami olyasmi. - mondtam mikor beültem mellé.
- Ez jó hír.
- De ma muszáj leszek kibírni a vacsorát.
- Na ez már kevésbé jó hír. - mondta szomorúan,mert mára tervei voltak velem. Ekkor bevillant egy ötlet,de aztán el is vetettem hírtelen. Nem kérhetem arra,hogy szenvedjen velem. Ráadásul mi van,ha tényleg felismer minket?
- Még egy hét van a szülinapodig! - mondta mosolyogva. Ezzel kizökkentett a töprengésem közül.
- Oh igen. - próbáltam mosolyogni. Régebben imádtam a november 17.-ét,de mióta apu nincs,azóta már nem hat meg a saját szülinapom. Nem szeretem ha ünnepelnek. Pláne,hogy engem.Csak a szűk család,és barátok tudják a szülinapom. Facebookon sem jelzi,mert beállítottam.
- Nem örülsz neki,hogy végre 17 leszel?
- De,dehogynem. Csak tudod,nem szeretem,ha engem ünnepelnek.
- Oh. Pedig nagyon is ünnepelni fogunk,ha akarod,ha nem. - mondta majd nyomott egy puszit az arcomra. Nem volt olyan szörnyű ez a nap,mert elmaradt az utolsó órám.
- Mi lenne,ha átjönnél hozzánk? -kérdezte Aron. Töprengtem. - Addig is elterelem majd a gondolataidat. - mondta.
- Oké,ez jó ötlet. - egyeztem bele. Csak a nagymamája volt otthon,de aludt. Felvezetett a szobájába. Berakott egy vígjátékot (Harmadnaposok),ami szerintem nagyon jó! Sokat nevettünk rajta. Hamar elrepült az idő,és nekem haza kellet mennem vacsorával fogadni egy patkányt. Hazavitt Aron időben,majd megcsókolt,és bíztatóan megszorította a kezem. Otthon kellet lennem háromra,és ez a barom csak hatra jött. Kössz anyu,hogy elveszed a maradék életkedvemet is ezzel. A három órából kettőt azzal töltöttem,hogy anyunak segítettem,a maradék egyben pedig próbáltam jól kinézni. Gyakoroltam a tükör előtt a műmosolyt,ami igen szánalmasan nézett ki,de jobbat nem tudtam most varázsolni az arcomra. Pontban hat órakkol csengettek. Naná,hogy nem késik,ő egy igazi seggfej...khm...akarom mondani úriember! Belépett az ajtón,és a műmosoly lefagyott az arcomról. Amit megláttam,minden bevillant a gyárban történtekről. Aztán észbe kaptam mikor felém nyújtotta a kezét és bemutatkozott, hogy ő Pintér András.
- Újvári Amadea. - mondtam majd kezet ráztam vele. Ekkor leeset,hogy Dani még nincs is itthon.
 - Anyu,Dani hol van?
 - Ma nem vacsorázik velünk. Túlóráznia kell sajnos. - mondta anyu.
- Ó milyen kár!Igazán meg ismertem volna a fiad. - mondta ez a dög. Nem igaz!Dani bezzeg kihúzza magát az ilyen kínos helyzetek alól!Azt hiszem ez volt éltem legkínosabb két órája. Rossz színész vagyok sajnos. Akit nem kedvelek,annak nem tudok jó képet vágni,és azt mondani,hogy "kedvellek". Feltette a bárgyú kérdéseit,hogy "Hány éves vagy?" "Hogy megy a suli?" "Hogy állsz az udvarlókkal?" . Mindezeket a kérdéseket undorító álmosollyal tette fel.
- Jövő héten leszek 17,meg,igen van. - feleltem kurtán az összes kérdésére,majd eszembe jutott miután befejeztem,hogy egy mosolyt is oda kéne nyomnom,úgyhogy megejtettem egy halvány mosolyt.
- Ó,és ki a szerencsés fiú?

- Ferenczi Áron. - mondtam.
- Ó,őt ismerem. - mondta majd folytatta anyámnak mondva. - Kata drágám,figyelj a lányodra,mert az a fiú igen zűrös. Az én tündéri lányomat is hülyítette. - mondta anyunak. Na itt fel ment bennem a pumpa,de rendesen. Már vitába akartam szállni,de vettem egy feltűnően mély levegőt,aztán visszanyeltem az egészet. A vacsora további részében én csak bólogattam,nem voltam hajlandó ezzel az emberrel tovább beszélni. Ők elcsacsogtak mindenféle hülyeségről,én meg a kajámba kurkásztam.
- Hát hölgyek,nekem mennem kell,örültem,hogy megismerhettelek Amadea! - mondta nekem.
- Ami. - csak ennyit mondtam. Nem mondtam,hogy én is,mert ilyenben nem fogok hazudni. Mikor kikísérte anyu,beakartam menekülni a szobámba,de anyu elkapott.
- Amadea!Nagyot csalódtam benned!Ilyen viselkedésre neveltelek?Illetlen voltál ma nagyon! - mondta. Oké a fejemen konkrétan rántottát lehetett volna sütni,annyira ideges lettem,az arcom totál vörös lett,de most nem a szégyentől,hanem a dühtől.
- Anyu!Mondtam,hogy megpróbálok mindent megtenni,elviselni ezt az embert miattad,de nem megy!Egyáltalán nem voltam neveletlen!Még visszafogtam magam! - fakadtam ki.
 - Ezt meg,hogy értsem?! - kiabálta.
- Hogy Aront elmondja mindennek ez az...ember?! Talán kicsit keveset tud az ő álszent lánya életéről! Aronról pedig semmit nem tud!Csakis miattad nem szálltam vitába,mert szeretlek! - kiabáltam könnyekkel  a szemembe.
- Amadea,ez nem több egy gimis szerelemnél!Nem is ismered eléggé ezt az Aron gyereket! - mondta.
 - Mért,te ismered eléggé ezt a patkányt?! - támadtam vissza. Ideges lett,ezért lekevert egyet .A tizenhat évem alatt,soha de soha nem ütött meg. Eltátottam a számat,majd beviharzottam a szobámba,és magamra zártam az ajtót. Zokogtam,majd az sírógörcsbe ment át. Egy ilyen ember miatt képes volt megütni?!Egy senki többet jelent neki,mint a saját tulajdon lánya. Itt betelt a pohár. Aron hívott,de kinyomtam. Nem akartam senkivel sem beszélni. Írtam neki üzenetet,hogy majd holnap mesélek,ma nem akarok senkivel sem beszélni. Mindenki ellenem fordul. Álomba sírtam magam. Ez mostanában elég gyakori volt nálam. Reggel arra ébredtem,hogy valaki kopog az ajtómon. Dani volt,mivel anyu dolgozott. Látta a sírástól bedagadt szemeimet.
- Hé,hugi csináltam reggelit. Mi a baj,mi történt? - kérdezte ijedten. Csak megöleltem,majd lassan elmeséltem neki,mit csinált anyu. Láttam,neki is megfeszül minden izma.Mostanában sokkal szorosabb lett a kapcsolatom vele.
- Teljesen kifordult önmagából emiatt a taj paraszt ember miatt. - mondtam.
- Ezt el sem hiszem. Hogy tehetett ilyet? Egyikünket sem bántott soha sem. Tudod,hogy annak volt a híve,hogy erőszakkal nem lehet megoldani semmit,erre most meg...- csodálkozott Dani. Csendben reggeliztünk,Dani nem tudott megszólalni a döbbenettől. Szuper,ez az ember kezd mindenkit megőrjíteni,a legjobb barátnőmet elvesztem,és most még a saját anyám is ellenem fordul. Nekem már csak Aron,és Dani maradtak. Örülök,hogy anyunak végül nem beszéltem a patkány titkáról,mert ezek után fogalmam sincs kiben bízhatok valójában. Lehet az sem volt jó ötlet,hogy Annának elmondtam. Örültem,hogy ma legalább anyu dolgozott,és nem volt otthon.Mikor végeztünk a reggelivel segítettem Daninak mosogatni.
- Ami,ha bármi baj van,mindig szólj nekem,oké?Ezek szerint már csak mi maradtunk egymásnak.
- Oké,elmondok mindent. - sóhajtva hazudtam. Ennek a förtelem embernek a titkáról nem avathattam be Danit. Most nem,csak végső esetbe. Nem akartam veszélybe sodorni. Még anyámat sem,akire most iszonyatosan haragudtam,de akkor is az anyám. Ez nem változik. Aron ígért nekem valami délutáni programot,szóval egykor értem jött. Mikor beültem mellé,látta rajtam még a tegnap esti trauma jeleit,hogy mennyire meggyötört az arcom,pedig próbálta álcázni,elfedni,de nem ment.
- Mennyire volt rossz?  - kérdezte. Sóhajtottam egy nagyot.
- Ennél rosszabbat el sem tudtam volna képzelni. Adta nekem ott vacsoránál az ártatlan "anyád új pasija" - ként,de nem dőltem be ennek persze. Mondtam,hogy veled járok,és ő meg azt mondta,hogy vigyázzak veled,mert bajkeverő vagy. Ezen kibuktam,hogy mer ilyet állítani,mikor nála nagyobb álszentet nem ismerek?! - mondtam a kelleténél kicsit hangosabban. Aron elvigyorodott. Nem értettem.
- Persze,hogy ezt mondja rám,mivel ki nem állhatja a családomat. Legalábbis apámat nagyon is,mivel amíg itt lakott,nagyobb hatalma volt,mint neki. - mondta.
- Ezzel még nincs vége. Mikor elment,anyu beszélgetni akart velem,hogy milyen tiszteletlen vagyok,pedig esküszöm visszafogtam magam,majd véletlenül kicsúszott a számon,hogy patkány,anyám meg képen törölt. - mondtam felháborodva. Hát ő is elképedt arcot vágott. Látta,hogy szokás szerint,az összeomlás szélén állok,szóval magához szorított.
- Hű,ezt ki nem néztem volna anyukádból az biztos. - mondta.
- Nyugi,én sem. - mondtam szomorúan.
- Oké,készen állsz a mai napra?Hamar felvidítalak,ha megtudod,hová megyünk. - mondta mosolyogva.
- Hát hova megyünk? - kérdeztem mosolyogva.
- A vidámpark megfelel? - kérdezte.
- Ó de mennyire,hogy megfelel. - mondtam. A vidámpark innen úgy másfél - két órára lehet innen,szóval időben el kellet indulnunk. Előtte Aron rám tekintettél véve,beugrottunk egy autós mekibe,hogy feltankoljon nekem. Esküszöm pedig nem eszek sokat!Ha így lenne,Aron már elhagyott volna,mert egy disznóval nem akarhat járni. Aron végig szórakoztatott,ha elhaladtunk egy ember mellet,valami hülyeséget mondott róla vagy ilyesmi,hogy jobb kedvem legyen. Még a GPS-ének is Fekete Pákós hangot állított be. Ez az elején oké volt meg vicces, de a végén már kissé idegesítő,de nem mondtam,rájött ő is. Kicsit több,mint másfél órára rá odaértünk. Kígyózó sor állt még most is,pedig már reggel óta nyitva volt a park. Csakhogy a szezonzárás előtt álltunk,szóval az emberek ebben az évben még egyszer el akartak ide jönni. Szerencsére Aron már vett jegyeket a neten,szóval kis idő alatt bejutottunk. Tolongtak az emberek,mert ahhoz képest,hogy lassan november közepe volt, tíz fok alá nem ment a hőmérő higanyszála az emberek nagy örömére. Körbenéztem,és mérlegelnem kellet,hogy mik azok amikre felülök elsőnek és nem dobom ki rajtuk a taccsot. Elsőnek a Polip. Kislánykoromból ismerős volt ez,tudtam ez nem durva,mert kicsinek elhozott ide apu is. Aron a hinták láttán belelkesült,mint egy öt éves kisfiú. Annyira aranyos volt,már ezért megérte eljönni,hogy így lássam. Szívesen ült fel velem mindenre amit mondtam neki. Gondoltam akkor kezdjük elsőnek a gyengébbekkel,aztán szép lassan fokozatosan mehetünk feljebb. Polip,Break Dance satöbbi. Aron előhúzott egy olyan nagylencsés fényképezőgépet amik mindig is tetszettek.
- Ez a tiéd? - kérdeztem csillogó szemmel.
- Aha,gondoltam örökítsük meg ezt a napot. - mondta majd lefényképezett. Megnézve nem is lett annyira rossz kép. Közben sorban álltunk a hullámvasútra. Muszáj volt tőle elkérnem,had nézhessem meg a gépet,mert annyira tetszett. Végiglapoztam a képeket. Családi fotók,autók amiket fogalmam sincs hol fotózott,gitárok, és Ivett. Ivettről szinte egy egész fotósorozat. Mikor látta,hogy megtaláltam,kikapta a gépet a kezemből,mert látta az arcom.
- Hé,figyelj,ezeket elfelejtettem,de nézd kitörlöm mindet. - mondta,majd felém mutatta a gépet,és mindet kijelölve tényleg kitörölte. Majd közben sorra kerültünk a hullámvasútra. Mikor beültünk,az elején csinált rólunk egy képet. Ő tényleg szerethette Ivettet. Ha képes volt fotókat csinálni róla,ami elmegy egy fotóstúdióba is,akkor tényleg odáig lehetett érte. Elhessegettem a gondolatot,hogy mi lenne ha Ivettet szereti még mindig. Mit számít?Velem van mégis! Elmentünk hátrafelé is ahol láttunk egy pár durvább hintát,Aron mosolyogva nézte őket,én meg kicsit ijedten. Felültünk egy olyanra ami háromszázhatvan fokban pörgetett. Mikor megláttam azt hittem nem fogom bírni,de kibírtam. Aztán,hogy kicsit lenyugodjak felültünk az óriáskerékre. Szép lassan vitt minket körbe. Lehetett látni Pestet. Régen a látkép miatt volt olyan szép ez,de most szinte csak tömbházakat látni semmi mást,de még így is megvan a maga varázsa. Utána jöttek a durva hinták Aron kedvéért. Repülő cirkusz,T-rex és még sorolhatnám. A gyomrom nem volt túlságosan jó állapotban,de bírta a strapát. Léghokiztunk,dodgemeztünk,"túlvilág kapuja" ami már nem volt ijesztő. Kicsinek a felújítása után ijesztőnek tűnt,de most már nem. A végére hagytam a legnagyobb félelmeimet. A szabadesést,és az Ikarust. Féltem a magasságtól,ez nyílt titok volt. Aron mindkettőnél velem volt. A szabadeséstől majdhogy kidobtam a taccsot. Látta Aron,hogy másra ma már tuti nem fogok felülni,szóval innentől kezdve már csak céllövöldézett nekem egy aranyos plüss koalát. Majd kezdtem kicsit megéhezni,de féltem enni. Találtunk egy nagy büféstandot. Aron vett nekem egy hamburgert,megy egy meleg teát,aztán mondta,hogy induljunk ki.
- Hová?
- Láttad azt a tavat,amikor jöttünk? Oda megyünk. - mondta. Kezdett alkonyodni,szóval romantikus volt ott sétálgatni. Leültünk,képeket csináltunk,kacsákat etettünk. Aztán indulnunk kellet,mert még haza is kellet érnünk valahogy. Az autóban megettem a hamburget,vagyis próbáltam,mert nem mertem összekoszolni Aron autóját,aki jól mulatott a bénázásomon. Két óra után hazaértünk olyan nyolc óra körül.
- Aron,én nem tudom,hogyan köszönjem meg ezt a mai napot,tényleg,ha te nem vagy nekem most,én nem tudom.. - mondtam. Csak elmosolyodott,majd hosszan megcsókolt.
- Én köszönöm,hogy vagy nekem. - mondta. Kiszálltam,majd intettem neki. Dani otthon volt,gépezett. Anyu is otthon volt már. Nem értettem,miért érhetett ilyen korán haza. Mikor beléptem köszöntem,de a köszönést inkább csak Daninak címeztem. Anyu visszaköszönt.
- Hol voltál?
 - Aronnal volt randim. Vidámparkba voltunk. - mondtam.
- És engedélyt kértél? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Ez előtt nem volt semmi kifogásod Aronra. Egyébként mondtam tegnap vacsora közben,ha figyeltél volna. - mondtam. Persze,hogy nem figyelt rám,mivel elvolt foglalva azzal a...hagyjuk mivel. Fogtam magam,és bementem a szobámba. Nem állt szándékomban vele beszélgetni,sehogy sem,semmiről sem. Megbántott. Ráadásul bocsánatot sem kért. Leültem a laptopom elé,és felnéztem Facebookra,meg Skypera. Aron átküldte a képeinket,amiket csinált rólunk,rólam,meg amiket én csináltam alkonyatkor meg a parkban. Kivéve amit róla csináltam azokat nem. Amadea üzenete: Hol vannak a képek rólad? Aron üzenete: A gépen. Miért? Amadea üzenete: Kellenek!Küld át őket kérlek!! Aron üzenete: Minek?Mindig látsz :D. Amazea üzenete:És akkor neked minek a rólam készült képek?? Aron üzenete:Az más téma xD Amadea üzenete:Ez nem fair!Kéérleek *bociszemek* :D. Aron üzenete: Oké,itt vannak. - írta majd küldött magáról 5 képet amit én csináltam. Mindegyiken elképesztően jól nézett ki. Azzal a bőrdzsekivel és a raybanével igazi rosszfiúnak tűnt. Beállítottam a laptopomon háttérnek. Legalább ettől a látványtól mindig mosolyra fog húzódni a szám. Lefürödtem,olvasgattam,meg átnéztem mire kell holnap tanulnom. Bealudtam elég szépen. A vasárnap szokásos tanulásból állt. Nehéz volt meglenni anyuval egy házban most,hogy nem beszélünk. Hétfőn teljes káosszal kezdődött a nap. Elaludtam. Akkor ébredtem mikor Aron hívott,hogy mi az isten vagy,hogy elraboltak,hogy nem jövök ki  a házból? Aztán mondtam neki ne várjon meg,ma így nem megyek be. Nálam van egy szabály ha így elalszom. Ha első órára sehogy sem érek be,aznap otthon maradok,és vagy anyu igazolja vagy az orvos. Szóval én most is hű voltam ehhez az elvemhez. Persze ezt anyu nem szerette,de tudja,hogy nem vagyok lógos típus. Pedig ez nem szándékos elalvás volt. Reggel nem tudtam visszaaludni,így kezdenem kellet magammal valamit. Dani is elment már otthonról. Gondoltam főzök valamit. Aha,csak a hűtő kongott az ürességtől. Szuper. Ez azt jelentette,hogy pénzt kell kivennem anyutól és elmenni boltba. Utáltam suli időbe boltba járni,mert egyből kibeszélték itt az embert,még ha anyuval is mentem. Most pláne ki fognak,hogy egyedül megyek le a boltba. Lesétáltam,és persze,hogy bármikor megyek a falu hírmondói mindig pont ilyenkor vásárolgatnak szép lazán. Gondoltam csinálok egy kis milánóit,ahhoz csak paradicsomszósz,sajt,tészta kell. Oké,ennek a beszerzése konkrétan öt percbe telik,de mivel a kasszánál több méteres sor van,így marad ideje minden embernek,hogy megnézhesse Újvári Amadeát,igen aki vásárolgat iskolaidő alatt,vagyis lóg. Szerencse,hogy anyu annyit dolgozik,hogy nem járkál túl sűrűn a városba,így nem fogja megtudni. Bár az igazolást úgyis ő fogja megírni. Mikor végre végeztem a kasszánál,elpakoltam mindent és szinte sprinteltem haza. Gyorsan megfőztem,aztán volt még temérdek időm. Takarítani nem kellet,mert semmi kosz nem volt a lakásban,egyszóval semmi dolgom nem volt. Még csak tíz óra volt. Már az olvasnivalóim is elfogytak. Így hát olyan döntést hoztam,amiért Aron biztosan megfog ölni,de egyszerűen tűkön ültem már. Lesétáltam a tóhoz. Vittem a kamerát is. Mikor a tó tiltott területéhez értem,gondoltam írok egy piszkozat smst Aronnak,és majd elküldöm,ha a hajóhoz érek. Tudom,hogy megöl ha megírom neki,de tudnia kell. Ha valami baj történne esetleg. Szép lassan elértem a hajóhoz. Elküldtem az smst. Nem jött válasz. Oké,legalább akkor nem aggódik. Tudja,hogy tudok vigyázni magamra. Az hiszem.
Gondoltam most,hogy üres a hajó,átkutatom,hátha találok valamit. Egy nagy száradt vértócsa volt a szőnyegen,ami gondolom az öreg hölgyé lehetett,aki megmentett minket. Átlagos kis házikónak nézett ki a belseje a hajónak. Egy pici konyha,és egy háló szoba. Bementem a hálóba,és kutatni kezdtem. A fiókokban a öreg nő papírjai voltak .Pintérné Horváth Márta volt. Leesett az állam a felismeréskor. Ez annak a patkánynak az anyja volt vagyis Ivett nagymamája. Ez az ember hagyta,hogy a saját anyját megöljék az emberei!Próbáltam lehiggadni és nem pánikba esni. Volt ott egy végrendelet féle levél is. Felbontottam. Az állt benne,hogy az összes vagyonát Pintér Bálintra hagyja,aki Ivett unokatestvére volt. Gyorsan eltettem ezt a levelet. Előbb - utóbb be kell avatnom ezt a Bálintot,hacsak nem áll a patkány oldalon. Találtam még bankszámlaszámokat,meg hasonlókat. Ezeket is eltettem,mert nem akarom,hogy megkaparintsa az anyja pénzét,még véletlenül sem. Egyszer csak valaki berontott a hajóba,aztán mikor nem talált senkit a konyhába,be a hálóba ahol én voltam. Aron volt az. A félelemtől megállt bennem minden. Nem gondoltam,hogy képes eljönni iskolaidőben ide,mert még javában tartottak a tanórák. A düh az arcán leírhatatlan volt .Mikor meglátott kicsit megkönnyebbült,de nem szólt hozzám,csak kirángatott a hajóról,és a motorra ültetett. Még sikerült mindent belepasszíroznom időben a táskába ami kellett. Mikor kiértünk az erdőféleségből a tisztásra,leállította a motort.
- Ami mégis mi a francot képzeltél? - kérdezte szinte ordítva,és végig a haját tépte.
- Semmit,én csak unatkoztam. - mondtam halkan.
- Unatkoztál?!És ha ez a kis kalandod az életedbe került volna?! - üvöltötte. Könny szökött a szemembe,mert utáltam,ha kiabálnak velem. Ez nem az ő hibája volt. Kezdett megenyhülni. A két tenyere közé fogta az arcom.
- Hé sajnálom,figyelj én csak mindennél jobban féltelek téged. Soha többet ne merészelj ilyet csinálni!Ígérem,többet nem hagylak egyedül,mert veszélyes vagy önmagadra nézve. - mondta.
- Sajnálom. - szipogtam.
- Soha többé ne tedd ezt velem!Túl fontos vagy nekem ahhoz,hogy elveszítselek! - mondta,majd magához szorított. Belátom,nagy butaság volt idejönnöm egyedül,és a frászt hozni Aronra,de legalább hasznos dolgokat is találtam. Elmentünk hozzá,olyan dél körül értünk oda. Gondoltam merek neki ebédet,aztán megbeszélünk mindent.
- Legalább haszna volt annak,hogy az őrületbe kergettél? - kérdezte.
- Volt,nézd miket találtam! - mondtam majd elővettem a számlaszámokat és a végrendeletet.
- Ügyes!És ki ez a Bálint fazon? - kérdezte a levelet olvasgatva.
- Ivett unokatesója.
- Ó rémlik valami róla. Azt hiszem találkoztam még vele valamikor. Nincs túl jóban a családdal. Ha minden igaz Debrecenbe lakik,jó messze a rokonságtól. - mondta. Persze,alapvető,hogy az ország másik végében lakik. Bár érhető,ha nekem is ilyen családom lenne,mint Ivetté,én az Antarktiszon laknék.
- Mit szólnál,ha pénteken szülinapod alkalmából... - kezdett bele.
- Nem!Kérlek ne ünnepeljük a szülinapom! - jelentettem ki.
- Hallgass meg. - tette a kezét az enyémre. - Mi lenne,ha Debrecenbe mennénk,megnéznénk egy pár dolgot ott,aztán felkeresnénk Bálintot? - kérdezte. Sóhajtottam egyet. Végül belementem,de csak is azért,hogy megtaláljuk Bálintot. Semmi kedvem nem volt az ünnepléshez. Aron félt egyedül hagyni míg Dani haza nem ér,de végül öt óra körül meggyőztem,hogy semmi oka aggódni,nyugodtan menjen haza,mert még nem is volt ma otthon. Dani hét óra körül ért haza. Nagyon nyúzott volt. Lefürdött evett,aztán bevágta  a szunyát. Hát követtem a példáját,csak kicsivel később. Kutattam addig a neten,hogy találok - e Debrecenben Pintér Bálintot. Találtam hármat. Egyik sem volt Ivett ismerőse. Családi szeretet az lehet köztük. A legvalószínűbbnek a huszonkét éves találatot tartottam. Gondoltam bejelölöm,veszíteni nem veszítek semmit vele. Aztán elbóbiskoltam,végül olyan hajnali öt körül ébredtem fel. Legalább mos tuti nem alszok el. Bár a tegnapi nap után Aron sem hagyná. Bőven volt időm elkészülni,szóval kicsit gépeztem még. Láttam,hogy visszaigazolt Bálint. Gondoltam majd suli után írok neki egy üzenetet. Aron hatkor csörgött,hogy tuti biztosra el ne aludjak. Felvettem.
- Már fent vagyok öt óra.
- Mi?Mert?
- Tegnap már nyolckor aludtam.
- Dinka. - mondta kissé fáradt hangon. Szokásosan jött értem,aztán gyerünk suli. Istenem,bárcsak végre vége lenne az első félévnek. Pihenni akarok. Utálok tanulni,iskolába járni,főleg most,hogy Anna ellenem fordult. Egyedül vagyok. Csak Aron maradt nekem. Igaz,ő felér nekem a világgal,de azért hiányzik Anna is. Suliba felveszem a pókerarcom egész napra,meg az üveges tekintetem és végigszenvedem az órákat. Kimerültnek érzem magam. Aron is látja rajtam,hogy lassan élet is alig van bennem.
Péntekig teljesen monoton módon csináltam mindent. Felkeltem,iskolába mentem,hazajöttem,tanultam,aludtam. A körforgás péntekig tartott,ugyanis pénteken korán reggel indultunk Debrecenbe,mivel négy órás az út,ha jók az útviszonyok. Hatkor már úton voltunk. Iszonyatosan fáradt voltam,szinte még fel sem ébredtem. A kocsiban Aron az orrom alá dugott egy nagy borítékot. Kérdőn néztem rá.
- Nyisd ki! - mondta mosolyogva közben az utat kémlelte. Kinyitottam és egy debreceni wellness hétvégi utalvány volt benne.
- Aron kérlek...ez iszonyat sokba kerülhetett.
- Semmiség,ráadásul anyám ajánlotta!Kimerült vagy Ami. Ennyit megérdemlünk ketten. - mondta. Beletörődve lecsúszta az ülésen és elaludtam egy órára. Aron jól bírta a vezetést,el sem fáradt. Igaz be volt készítve azért neki két energiaital,ha lankadna a figyelme.
- Jót aludtál angyalom?
- Soha jobbat. - mondtam nyújtózkodva.
- Még úgy másfél óra,és ott vagyunk.
- Oké,úgyis szeretek autókázni. - mondtam. - Egyébként anyámnak nem szóltam semmit a hétvégéről. Úgy tudja,hogy hazamegyek még ma.
- Nyugi,anyukád mindenről tud. Anyu beavatta. - mondta vigyorogva.
- Na szép. - mondta majd megböktem.
- De figyi,nincs nálam annyi ruha,hogy elég legyen egy hétvégére...- kezdtem mentegetőzni.
- Anyukád bepakolt,nyugi. Mindenről gondoskodtam. - mondta. Sehogy sem úszhatom meg ezt a hétvégét. Persze semmi kifogásom ellen,hogy Aronnal legyek,csak nem akarom,hogy ennyire sokat költsön rám .Sőt, semennyit sem. Jó lenne kicsit elszakadni a külvilágtól vele,de most sem főképp ezért megyünk,hanem Ivett unokatesója miatt. Sajna könyvet nem tudtam magammal vinni,szóval kicsit kezdtem unatkozni a kocsiban. Ahhoz képest elég hamar odaértünk.
- Oké,akkor lepakolunk és megkeressük Bálintot? - kérdeztem.
- Szó sem lehet róla. Lecuccolunk,aztán van egy listám a programokról. Figyelj van három napunk,ebből kettőt minimum a szülinapod ünneplésével töltünk. - mondta.
- Addig örülök míg nem mondod,hogy boldog szülinapot. - mondtam.
- Csak azért nem mondom,mert megkértél rá. Nekem az is megfelel,ha kellőképpen megünnepelhetjük. - mondta mosolyogva majd megpuszilt.
- Oké főnök,akkor mi a mai első program? - mondtam erőltetve egy mosolyt magamra.
- Hát mivel tudom,hogy imádod a régi dolgokat,amik az 1700-as 800-as években történtek,ezért gondoltam elsőnek nézzük meg a templomokat. - mondta. Ez igaz,imádtam a régi dolgokat. Szívesen éltem volna akkor. Bár a templomokért nem vagyok oda,mert nem vagyok vallásos,de attól még szépek. Lepakoltunk az egyik hotelba. Aron megígérte,hogy igen ez a legolcsóbb hotel,amit talált. Nem hittem neki,szóval rákerestem. Hát persze,hogy ez volt a legdrágább. A templomok tényleg szépek voltak. Megnéztük még az belvárost,és minden egyéb dolgot,aztán az egyetemeket is.
- Istenem,vajon én is járhatok majd valaha ide? - kérdeztem.
- Persze,hogy járhatsz!
- Áh nem vagyok én ahhoz elég okos. - mondtam.
- Angyalom,ne becsült le önmagad.4,7 az átlagod,ami szuper! Sima ügy lesz. - mondta s közbe kisimított az arcomból egy kósza hajtincset. Elmosolyodtam. Hihetetlen,hogy ennyire hisz bennem. Mármint minden téren. Végére hagytuk az állatkertet. Imádtam kicsinek állatkertbe járni. Imádom a tigriseket,és az oroszlánokat. Olyan hamar elrepült az idő,hogy lassan hat óra volt,és sötétedett.
- Menjünk vissza a szállodába. - mondta.
- Oké,hulla vagyok. - mondtam kimerülve.
- Hát pedig még tartogatok egy s mást. Kérdőn néztem rá. Mikor beértünk a szállodába,odaadott egy lapos dobozt. Egy annyira gyönyörű ruha volt benne,hogy le sem tudom írni. Egy spagetti pántos testhez simulós sötét rózsaszín masnis ruha.
- Aron,megkértelek,hogy ne költs rám ennyit! - mondtam szigorúan,vagyis próbáltam de nem ment.
- Ez anyám ajándéka,szóval nem én költöttem. - mondta álszent módon.
- De ez a ruha egy vagyon lehetett! - ámuldoztam.
- Ugyan!De készülődj,mert hétkor vacsorázni viszlek. - mondta. Hát kicsit elöntött a pánik. Nem szeretek éttermekbe járni,kivéve a gyorsakat. Nem tudok illedelmesen enni. Olyan vagyok az asztalnál,mint egy disznó. Reméltem anyu minden fontos dolgomat berakta,hogy azért most valahogy mégiscsak kinézzek. Hát gyorsan letusoltam,megmostam a hajam. A hajam félig vizes volt még,szóval miközben készülődtem hullámossá száradt. 

 Új sminkeket is kaptam. Szuper,egy vagyonba kerülhettem már. Csináltam magamnak egy szép halványbarnás sminket. Imádom a vörös rúzst,de nem használnám nap mint nap. Így is csak halványan teszem fel,de imádom. Mikor megnéztem az összképet a tükörbe életemben először tetszett az összkép amit látok. Most jött még csak a tetőpont. Mikor megláttam Aront,nem nem öltönyben,hanem fehér hosszú ingben és egy hosszú piros nyakkendőben,kuszán álló hajjal az önbizalmam máris lecsökkent. Érthetetlen volt számomra,hogy egy ilyen tökéletes fiú,hogy szerethet engem. Örök rejtély marad. Egyszóval szívdöglesztően nézett ki.
- Gyönyörű vagy. - mondta a fülembe suttogva.
- Most az egyszer tűrhetőnek találtam az összképemet. - mondtam neki. Erre csak simán csúnyán nézett rám.
 - Te pedig szívdöglesztő vagy. Az elegáns pasik a gyengéim,szóval nyert ügyed van. - mondtam a nyakkendőjénél fogva és közben magamhoz húztam.
- Akkor jobb ha vigyázok a többi öltönyös hapsival az étteremben. - mondta komolyan,majd elröhögte magát. Mielőtt indultunk csinált egy képet rólunk,és rólam. Persze magáról megint nem akart csinálni,de addig erősködtem,míg kikaptam a kezéből a gépet,és nevetés közbe annyira aranyos képek lettek róla,hogyha ezeket ki meri törölni, azt megbánja. Aztán elindultunk gyalog,mert azt mondta nincs messze a hoteltől  az étterem. Előételnek én görög salátát ettem, Aron tatár beaffsteaket. Főételnek én rántott sajtot akartam enni,de Aron nem engedte. Azt mondta olyat ő is tud nekem csinálni. Szóval valami sajttal meg sonkával töltött pulykamell filét kellet ennem,amit persze nem bántam meg. Ő pedig cigánypecsenyét evett. A desszertem málnakrémes kehely volt,Aron pedig tejbegrízt akart enni,azt pedig én tiltottam meg neki,mert azt én is tudok csinálni. Úgy indultunk vissza a szálódába,hogy majd ki pukkadtunk mindketten,annyit ettünk. Próbáltam kulturáltan enni végig,de nem tudom mennyire ment.mert  Aron elég sokat röhögött a bénázásaimon. Mikor visszaértünk levettük a csini rucinkat,én felvettem a pántos felsőm,meg a hosszú mackó nadrágom. Lekapartam magamról a vakolatot,majd felkötöttem lazán a hajam. Aron levette bánatomra a szexi ruháját,majd egy atlétában meg egy tért gatyában volt. Betett egy Alkonyat részt nekem,de csak mert szülinapom volt,és képes volt végignézni velem. Ennél aranyosabb dolog nincs. Összebújva néztük a filmet. Egymás karjaiban aludtunk el,mert úgy ébredtünk. Aron iszonyat fáradt volt a sok vezetés miatt. Úgyhogy kicsusszantam a karjai közül,és csináltam neki tejbegrízt,mert megígértem neki. Még csináltam neki,mikor kilopódzott a konyhába és elkapta a derekam,én meg majdnem magamra rántottam a forró tejbegrízt.
- Mi jót csinálsz angyalom?
- Tejbegrízt neked. - mondtam.
- De én csak vicceltem. Neked kéne ott az ágyba feküdni,és nekem kellene csinálni reggelit neked.
- Ugyan már!Annyira édesen aludtál. Nyugi lefotóztalak. - mondtam röhögve. Szóval szépen megreggeliztünk az én ötcsillagos reggelimből.
- Mit szeretnél ma csinálni?
- Megkeresni Bálintot.
- Azon kívül.
- Semmi mást.
- Ami,nem ezért jöttünk ide.
- De!Főképp ezért jöttünk.
- Nem!Főképp a szülinapod miatt jöttünk,az mellékes dolog,hogy Bálint pont útba esik!Lesz még rá holnap időnk.
- Akkor nincs ötletem. - fejeztem be. Oké,tuti megharagudott rám. Végzett,aztán fogta magát és bement a fürdőbe. Én addig írtam egy üzenetet Bálintnak,hogy ő - e Ivett unokatesója és ,hogy szeretnénk vele találkozni. Nem érdekel most Aron véleménye. Fontosabb dolgok is vannak,mint a szülinapom ami mellesleg már elmúlt. Mikor kijött még írtam a levelet. Láttam,hogy kezd dühös lenni,de próbálja elfojtani.
- Mit csinálsz? - kérdezte fölém hajolva.
- Üzenetet írok Bálintnak. - mondtam. Ezután kifakadt.
- Ami,mond Bálint miatt jöttél most ide,vagy azért,hogy együtt tölthessük a hétvégét?! - kérdezte.
 - Is-is. - feleltem félve.
- Jó,akkor menj el a te Bálintodhoz!! - mondta,majd kiviharzott le az előtérbe. Most komolyan féltékeny rá? Oké,Bálint a szokásos szőke kék szemű helyes pasi volt,de nekem egyáltalán nem az esetem.Utána mentem végül. Az előtérben üldögélt a hajába túrva.
- Hé figyelj,én nem akartam neked csalódást okozni,én csak...tudod jól,utálom ha ünneplik a szülinapom...- mondtam.
- Oké,de Bálint fontosabb neked,mint mi? - kérdezte.

- Nem,dehogy is!Csak szeretnék ennek a végére járni százszázalékosan,oké?Ne haragudj. - mondtam az ölébe fészkelve magam. Nem mondott semmit. A homlokomat az övéhez nyomtam.
- Tőled engem senki sem vehet el!Ha bomba robban akkor sem!Mindig veled leszek,megértetted?Soha nem fogsz magadról levakarni engem. - mondta mélyen a szemébe nézve. Elmosolyodott,de csak halványan.
  -Tudod mi a te szerencséd?Hogy túlságosan szeretlek ahhoz,hogy haragudjak rád. - mondta majd megcsókolt. - Csak féltékeny vagyok,oké?Túlságosan önző vagyok,és senkinek sem akarlak odaadni.
- Nem kell,hogy az legyél,mert túl régóta várok már rád. - vallotam be. Megsimogatta az arcom. Az érintésétől elektromosság fut végig minden porcikámon. Végül engedtem,és nem kerestük meg még Bálintot,de legalább válaszolt a levelemre,és kiderült,hogy tényleg ő az,és elfogadja a találkozást velünk. Csak annyi a baj,hogy a város másik felében lakik,de az  nem probléma,elautózunk hozzá. Szóval a szombat azzal telt,hogy bizonyításból sütöttünk főztünk a másiknak,sétálgattunk én pedig fotózgattam,aztán csak összefonódva filmet néztünk. Vasárnap mindketten korán ébredtünk,mert a találkánk is korán lesz,mivel innen ma még haza is kell autóznunk,ami négy órás út. Felöltöztünk nagy nehezen,aztán indultunk.
- Oké ez az a cím. - adtam át egy cetlit Aronnak,ő pedig beállított valamit a GPS-en. Mikor odaértünk egy kisebb házacska fogadott minket. Becsengettünk,aztán Bálint kilépett az ajtón,hogy beengedjen. Aron végig fogta a kezem,vagy épp a derekam,hogy egyértelmű legyen,hogy mi a helyzet. Komolyan nem értem mért féltékeny.
- Sziasztok,te vagy Amadea? - kérdezte kezet nyújtva.
- Igen,ő pedig a barátom Aron. - mondtam majd kezet ráztak.
- Gyertek be. - mondta. Besétáltunk,és láttuk,hogy ez kifejezetten férfiak által uralt ház lehet.
- Bocs a kupiért,a lakótársam miatt van. - mondta kissé szégyenlősen. - Nos akkor miről lenne szó? Honnan ismeritek a családom? - kérdezte.
- Ivettel járunk egy iskolába. Nos...nem tudom,mennyire vagy jóban a családoddal,és mennyire szereted Ivettéket,de nyitottnak kell lenned. - mondtam.
- Nem állok velük szóba. Ebből azt hiszem le lehet vonni a következtetést. - mondta.
- Oké. - mondtam,majd átnyújtottam neki a nagymamája végrendeletét. Láttam,hogy ledöbbent.
- Te jó ég...még is mikor? - kérdezte remegő hangon.
- Egy pár napja.
- Oké,de ehhez nektek mi közötök van?Mért nem Ivették hozták ezt?Mit jelentsen ez?
- Ha rajtuk múlna,ez a levél már rég meg lenne semmisítve. Tudsz valamit András titkáról? - kérdeztem.
- Miféle titkáról?
- Hogy Kányán a halastónak az erdejében van egy gyárrész,ahol embereken végez valamifajta kísérleteket. - mondtam.
- Nem,semmiről sem tudtam,de azt mindig is sejtettem,hogy valami nem stimmel a családdal,hogy valami sötét dolog van ebben. - mondta.
- Ezzel még nincs vége...van okunk feltételezni,hogy a nagybátyád hidegvérrel megölette a saját anyját. - mondtam ki lassan.
- Tessék?Miért? - kérdezte.
- Mert mi is ott jártunk,és a mamádat szinte fogságban tartotta,és elege lett belőle. Minket pedig el akart fogni,mert ott jártunk,de nem sikerült neki. - mondtam. Az a döbbenet ami kiült az arcán,mindent elmondott,hogy ezt egyáltalán nem gondolta volna.
- Bizonyítékot akarok,azokra a kísérletek! - mondta.
- Elküldöm őket e-mailbe,és még egyszer őszinte részvétünket akarjuk kifejezni,nagyon sajnáljuk.
- mondtam búcsúzásképp.

- Hé,ha valami alakulóban lesz,hívjatok fel,értesítsetek azonnal,mert ezért megfizet a bátyám amit tett. - mondta dühösen. Joggal volt dühös. Aron csak egyfajta kísérő volt. Vagyis inkább megfigyelt engem,nehogy rám másszon a pasi. Oké tény,hogy jó pasi,legalábbis élőbben még jobb,mint képen,de nekem itt van Aron,és semmi más nem számít. Mikor kikísért minket Bálint,és beültünk a kocsiba először csak hallgatunk.

- Hát...ez egész jól ment. - mondtam.
- Aha. - mondta Aron közömbösen. Nem értettem megint mi baja lehet.
- Most megint mi a baj?Mi rosszat tettem?? - kérdeztem.
- Semmit. - mondta. Már megint játssza a besértődöttet.
- Csak tudod,azt hiszem szemlátomást eléggé tetszel ennek a fazonnak.
- Aron ne röhögtess. - mondtam immáron hisztérikusan.
- Hidd el,jobban látom hogyan néz rád. - mondta.
- Aron,befejeznéd a féltékenykedést?!A tiéd vagyok,ezt jegyezd meg!Senki nem vehet el tőled,erőszakkal sem. - mondtam. Elmosolyodott. Nem tudom mi ütött belé mostanában,hogy ilyen féltékenységi rohamokat kap. Mikor visszamentünk a hotelba,már össze kellett pakolnunk az induláshoz,hogy aránylag időben hazaérjünk,mert holnap még iskola is.Dél körül el is  indultunk. Közben bedugtam a laptopba a mobilnetet,és elküldtem a videót Bálintnak. Mikor Aron a képernyőre pillantott,láttam,hogy nem tetszik neki. A lábára tettem a kezem.
- Ne feledd mit mondtam!A tiéd vagyok. Örökre. - mondtam kissé csöpögősen. Beugrottunk közben egy Starbucksba Aronnak egy kávéért,hogy ha mindenesetre mégis elálmosodna,akkor legyen minek életben tartania. Nekem hozott egy tejeskávét.
- Köszi.
- Hé ideje lenne,ha majd már te is le tennéd a jogsit.
- Komolyan?
- Aha. Majd én megtanítalak előtte,mielőtt mennél vizsgázni.
- Oké,de ahhoz pénz is kéne,szóval akkor el kell mennem munkát keresni suli mellet,hogy ki tudjam fizetni.
- Azt hiszem ez nem lesz probléma. - mondta csúfondáros mosollyal. Levert a víz. Remélem nem ő akarja ezt is fizetni.
- Ugye nem te...? - kezdtem bele ijedten.
- Nem,szó sincs róla,de mondom,hogy nem lesz gond. - mondta röhögve az arckifejezésemet látva.
- Oké,szóval mikor kezdek?

 - Holnap. A gyakorlást legalábbis holnap .Az elméleti tanulást csak rajtad áll. - mondta. Oké szóval haza megyek és nekiállok egy kis elméletnek,ha holnap már vezetnem kell egy kocsit. Mire hazaértünk már fél öt volt. Hulla voltam. Komolyan minden tiszteletem Aroné,hogy négy órányi autóvezetéstől plusz az én nyafogásommal együtt ennyi mindent kibírt. Mikor hazavitt,nem hagytam,hogy elmenjen.
- Várj! - vettem egy mély levegőt.
- Be szeretnélek mutatni itthon. - mondtam. Elmosolyodott. Tudta,hogy immáron komolyan gondolom,ha ezt teszem.
- Pont most?Mért? - kérdezte vigyorogva.
- Hát én csak nem tudom. - mondtam. Aztán kézen fogva behúztam,és köszöntem egyet belépve.
- Hello! - kiáltottam.
- Szia kicsim,óó sziasztok. - mondta meglepetten anyu. -Szia Kata,azt hiszem ismerjük már egymást,de szeretnék hivatalosan is bemutatkozni,mint Ami barátja. - mondta kezet rázva anyuval.
- Szia Aron. - mondta bájosan. Érdekes hirtelen,mintha mi sem történt volna. Csakhogy én nem felejtek.
 - Dani gyere már ki a szobádból! - kiáltott be a szobába anyu.
- Szia hugi,ő vagyis sziasztok. - mondta ő is meglepetten.
- Szia szeretnék neked is bemutatkozni,Aron vagyok. - mondta Daninak.
- Oh szia,én Dani vagyok,és utólag is szeretném megköszönni neked a munkát.
- Nem tesz semmit. - mosolyodott el Aron. 
- De most mennem kell,mert én még nem is voltam otthon. Szóval sziasztok. - mondta búcsúzásképp Aron.
- Szia,és látogass meg minket gyakrabban! - mondta Dani.
- Szia. - mosolygott anyu. Érdekes mielőtt anyunak nem mondott semmit a patkány,imádta Aront,most meg ilyen mézes - mázas műmosollyal fogadta. Kilépve Aron megszólalt.

- Anyukád szerintem már nem kedvel.
 - Ez nem a te hibád,hanem a patkányé. Viszont Dani tuti kedvel,erről biztosíthatlak. - mondtam.
- Holnap érted jövök. - mondta majd megfogva az állam megcsókolt. Bementem majd anyu várt a konyhába.
 - Tudod jól mi a véleményem még mindig erről a srácról. Vigyázz vele. - mondta.
- Nem,ez nem a te véleményed hanem Andrásé. Érdekes,amíg nem mondott neked semmit,addig kedvelted nagyon is! - mondtam majd a táskáimmal együtt a szobámba vonultam. Nem voltam kíváncsi a mostani monológjára sem. Kipakoltam a ruháimat,majd gyorsan bedobáltam a szennyesembe. Később anyu bekopogott.
-Boldog születésnapot utólag! - mondta,majd a kezembe nyomott egy borítékot