Hát persze,a vezetői tanfolyam
papírjai voltak benne. Szóval így próbál kiengesztelni.
- Oh köszi. - mondtam hidegen. Nem akartam neki mondani,hogy egy bocsánat is megtette volna. A tanfolyam két hét múlva kezdődik. Addig legalább lesz egy kis időm felkészülni. Átnéztem miket kellet volna megtanulnom holnapra aztán elaludtam. Sok volt ez a négy óra autóút. Suli után Aron ahogy ígérte,elvitt vezetni. A tó előtt volt egy nagy hely,ahol lehetett gyakorolni úgy,hogy ne hajtsak a vízbe. Oké,szerintem iszonyat sokat bénáztam,Aron jól mulatott a tétlenségemen,hogy nem tudtam váltani,tolatni megy egyebek. Mire hazavitt,kimerültem totálisan. Az elkövetkezendő hat nap azzal telt,hogy kreszt tanulmányoztam Atól - Zig,mivel hétfőn kezdődtek a vizsgáim. Nem akartam megbukni,mert akkor dobhatjuk ki a pénzt az ablakon. Hétvégére már jobban ment a vezetés. Vasárnap mikor az utolsó köröket vezettem Aron megszólalt :
- Oké,akkor most te vezetsz hazáig. - mondta.
- Ugye most csak viccelsz?És ha elkapnak a rendőrök,vagy karambolozunk? - kérdeztem rémülten.
- Egy, a rendőrök szarnak erre a környékre,kettő ennyire nem lehetsz lúzer. - röhögte.
- Akkor te még nem ismersz engem eléggé. - mondtam.
- Bízom benned. - mondta a tekintetét az enyémbe fúrva. Megnyugodtam. Szerencse,hogy nem lakom onnan annyira túlságosan messze. Zökkenőmentesen hazavezettem. Bár igaz,hogy ez idő alatt,hússzor le vert a víz,de ment.
- Megint nekem lett igazam. - mondta mosolyogva.
- Oké,igazad volt,tessék örülsz? - mondtam.
- De még mennyire. Holnap hívj fel,ha végeztél a vizsgával. - mondta.
- Oké. -mondtam. Besétáltam a házba,majd beviharzottam a szobámba,hogy azonnal átnézzem az elméleti dolgokat,táblákat,szabályokat stb. Végül könyvel a kezembe meg laptoppal a hasamon aludtam el. Mikor felijedtem majdnem eldobtam a laptopot. Az óra hajnali fél kettőt mutatott. Úgy döntöttem előbb kelek,és majd lefürdök,mert most csak annyira volt erőm,hogy állítsak egy ébresztőt,eltegyem a laptopot meg a könyvet,aztán szunyáltam tovább. Reggel kilencre kellet mennem szóval már hétkor fent voltam. Lezuhanyoztam,hajat mostam,és még hússzor átnyálaztam mindent. Mikor odaértem annyira izgultam már,hogy a hasam is megfájdúlt. Végül már bántam,hogy ennyire paráztam,mert nem volt olyan nehéz számomra a vizsga első fele. Mikor végeztem felhívtam Aront.
- Végeztem. - sóhajtottam.
- Hogy ment?
- Könnyen. - vallottam be.
- Oh köszi. - mondtam hidegen. Nem akartam neki mondani,hogy egy bocsánat is megtette volna. A tanfolyam két hét múlva kezdődik. Addig legalább lesz egy kis időm felkészülni. Átnéztem miket kellet volna megtanulnom holnapra aztán elaludtam. Sok volt ez a négy óra autóút. Suli után Aron ahogy ígérte,elvitt vezetni. A tó előtt volt egy nagy hely,ahol lehetett gyakorolni úgy,hogy ne hajtsak a vízbe. Oké,szerintem iszonyat sokat bénáztam,Aron jól mulatott a tétlenségemen,hogy nem tudtam váltani,tolatni megy egyebek. Mire hazavitt,kimerültem totálisan. Az elkövetkezendő hat nap azzal telt,hogy kreszt tanulmányoztam Atól - Zig,mivel hétfőn kezdődtek a vizsgáim. Nem akartam megbukni,mert akkor dobhatjuk ki a pénzt az ablakon. Hétvégére már jobban ment a vezetés. Vasárnap mikor az utolsó köröket vezettem Aron megszólalt :
- Oké,akkor most te vezetsz hazáig. - mondta.
- Ugye most csak viccelsz?És ha elkapnak a rendőrök,vagy karambolozunk? - kérdeztem rémülten.
- Egy, a rendőrök szarnak erre a környékre,kettő ennyire nem lehetsz lúzer. - röhögte.
- Akkor te még nem ismersz engem eléggé. - mondtam.
- Bízom benned. - mondta a tekintetét az enyémbe fúrva. Megnyugodtam. Szerencse,hogy nem lakom onnan annyira túlságosan messze. Zökkenőmentesen hazavezettem. Bár igaz,hogy ez idő alatt,hússzor le vert a víz,de ment.
- Megint nekem lett igazam. - mondta mosolyogva.
- Oké,igazad volt,tessék örülsz? - mondtam.
- De még mennyire. Holnap hívj fel,ha végeztél a vizsgával. - mondta.
- Oké. -mondtam. Besétáltam a házba,majd beviharzottam a szobámba,hogy azonnal átnézzem az elméleti dolgokat,táblákat,szabályokat stb. Végül könyvel a kezembe meg laptoppal a hasamon aludtam el. Mikor felijedtem majdnem eldobtam a laptopot. Az óra hajnali fél kettőt mutatott. Úgy döntöttem előbb kelek,és majd lefürdök,mert most csak annyira volt erőm,hogy állítsak egy ébresztőt,eltegyem a laptopot meg a könyvet,aztán szunyáltam tovább. Reggel kilencre kellet mennem szóval már hétkor fent voltam. Lezuhanyoztam,hajat mostam,és még hússzor átnyálaztam mindent. Mikor odaértem annyira izgultam már,hogy a hasam is megfájdúlt. Végül már bántam,hogy ennyire paráztam,mert nem volt olyan nehéz számomra a vizsga első fele. Mikor végeztem felhívtam Aront.
- Végeztem. - sóhajtottam.
- Hogy ment?
- Könnyen. - vallottam be.
- Látod,feleslegesen izgultál.
- Tudom.
- Tudom.
- Érted megyek.
- Neked még suli van!
- És?Nem probléma. - mondta majd letette. Annyi lógásunk lesz már,hogy nem tudom számon tartani sem. Legalább igazoltak. Egy fél órára rá el is jött értem. Én addig megreggeliztem az ottani büfében. -Na akkor átmész? - kérdezte átkarolva. -Hát,ha jól tanultam meg mindent,akkor sima ügy. De ez csak egy vizsga volt. Ráadásul ez még csak az első. Csomó hátra van még. - mondtam szomorúan.
- Figyelj,az orvosin túl vagy már,az elméleti tanfolyam és vizsga első felén is túl vagy,jön még az elsősegély,szóval még úgy ha jól számolom két vizsga,aztán még a forgalmi vizsga,és készen vagy. - mondta.
- Ne ezzel most igazán megnyugtattál. - mondtam gondterhelten. Felnevetett. Hát ő persze,hogy nevet mivel ő ezen már túl van. Hazavitt,aztán láttam valamit a postaládában. Számlák,számlák és egy értesítés a suliból,hogy ki milyen tantárgyból áll gyengén,vagyis bukásra. Szuper,idáig sosem kaptam ilyet. Meglepődtem,mert dunsztom nem volt,hogy miből állhatok bukásra. Kinyitottam és megláttam,hogy földrajzból. Szuper,de ebből is csak azért,mert mindig ellógtunk Aronnal. Most állhatok neki egy bőséges házi doga írásának,hogy ne bukjak meg félévkor,mert anyám hírtelen kitalálná,hogy Aron miatt van. Szóval gyorsan le is ültem a laptopom elé,és elkezdtem keresgélni,hogy miről írhatnék. Aron hívott.
- Kaptál levelet?
- Aha,te? Ennyit az egyetemről,meg a 4,7-es átlagról.
- Nem. Ez csak félév előtti értesítő ami a semmivel egyenlő.-mondta.
- Akkor meg honnan tudod...?
- Nézd a Facebook kiírásokat,és megtudod. - mondta. Igaza volt,tele volt szitkozódó kiírásokkal az értesítőtől.
- Te miből állsz?
- Földrajz.
- Mert mindig arról kértelek el?
- Aha.
- Sajnálom. - mondta.
- Semmi gond.Megoldom. - mondtam,majd elbúcsúztam és letettem. Ezt meg kell semmisítenem,mert ha anyu meglátja nekem végem. Legalább ezt nem kell aláiratnom. Úgyhogy,egy laza mozdulattal széttéptem,és kidobtam a kukába. A következő vizsgám pénteken volt,szóval mikor végeztem a házi dolgozattal,tovább tanulmányoztam a kreszt. Hát mire odaértem,hogy végeztem a vizsgáim többségével,december lett,és még hátra volt az elsősegély és a forgalmi vizsga.
Elsősegély. Nos tavaly majdnem megbuktam,szóval ezzel jobban járok,ha segítséget kérek. Gondoltam megkérdezem Aront,mivel igaz,hogy Anna mindig ötös volt,és tavaly is miatta nem buktam meg,de rá többé nem számíthattam. Aron rábólintott. Hát persze,hogy ehhez is ért,mint mindenhez. Pénteken átjött,hogy megmutasson egy-két dolgot,mivel hétfőre mindent tudnom kellet.
- Nos három dolgot biztosan be kell majd mutatnod. Elsőnek az eszméletlen sérült ellátását,másodjára az életjelek megvizsgálása,harmadjára pedig a lélegeztetés. A többi elmélet. Küldök majd egy oldalt,ahol megtalálod ezeket. A gyakorlat könnyebb. - mondta.
- Oké,akkor kezdjük. - mondtam. Megmutatta rajtam az eszméletlen sérült ellátását,amin igazából nem szabadott volna semmit csinálnom,de végig nevettem az egészet. Aztán én jöttem. Félhomályban,de emlékeztem,hogy mit csinált .Ott feküdt nekem csukott szemmel. Én pedig késztetést éreztem,hogy megcsókoljam. Olyan ártatlannak tűnt. Mikor megcsókoltam visszacsókolt.
- Az eszméletlen,az marad eszméletlen! - mondtam hamar védekezően.
- Te pedig ne csókolgass akkor mindenkit az út szélén. - mondta röhögve. Végül sikerült megcsinálnom,és jelesre vizsgáztam. Az életjelek vizsgálásán is átmentem. Jött a lélegeztetés. Hozott egy olyan lélegezetőt zacskót,amit az isten tudja hol szerzett.
- Oké,két fajta van .Ez. - mutatott a zacskóra.
- És a szájból szájba. - folytatta.
- Oké kezdjük.
- Melyikkel? - kérdezte.
- Rendszerint azt mondanám,hogy a másodikkal,de menjünk sorba.
- Oké. - mondta nevetve. Megmutatta,hogyan használjam azt a cuccot,aztán bemutatta a második verziót. Oké,becsuktam a szemem,és próbáltam nem vigyorogni. Végül fogta és megcsókolt. Kipattantak a szemeim. Kérdőn néztem rá.
- Csak visszaadtam az előbbit. - mondta feltéve védekezően a kezeit.
- Na feküdj vissza,és maradj mozdulatlan. - mondta majd csinálta. Sikerült a bemutatásom,szóval menni fog.
- Várj,feküdj vissza! - mondtam neki.
- Csukd be a szemed! - parancsoltam rá. Majd fogtam magam,átvetettem a lábam a másik oldalán,a mellkasára támaszkodva megcsókoltam.
- Ez melyik elsősegély? - kérdezte,mikor elhajoltam egy picit.
- Saját fajta,speciális amit csak neked tartogattam. - mondtam.
- Ez tetszik. - mondta. Majd felült,lecsúsztam az ölébe,aztán megfogta a lábaim,felkapott és a falnak támasztott. Kapkodtam a levegőt,nem is kicsit. Végül elhajolt tőlem,és letett. Tudta hol kell abbahagyni,amíg nem akarom. Ő is zihálva vette a levegőt,ahogy én. Végül összebújva,az ágyamban filmeztünk,majd hazament,mert nem szeretett volna túlságosan anyuval találkozni,amit tejesen megértek. Végül lefürödtem,majd bevágtam a szunyát. Aron nem akart a hétvégén találkozni velem,azzal a kifogással,hogy készüljek a vizsgáimra,amik jövő héten lesznek. Sőt,még a telefonálást sem engedte. Oké,így sms maratonba kezdtünk. Beseggeltem hétfőre,az összes létező kérdést az elsősegélyre. Vasárnap nagy gyomorgörccsel,de elaludtam. Aztán hétfőn totálisan beparáztam. Remegett mindenem. Sikerült végül teljesítenem itt is kisseb bakikkal amit most nem taglalnék. Most megkértem Aront,hogy ne jöjjön értem,ha már ő is tehet velem bármi kegyetlent. Szóval bementem mekizni,vásárolgatni,aztán hazamentem. Vennem kellet pár új göncöt,mert már semmim nem volt. Nem tudom mennyire sikerült jó cuccokat vennem Anna nélkül. Aron át akart jönni,de úgy döntöttem,hogy akkor most visszakapja,és a forgalmi vizsgámig nem találkozom vele. Igaz,ezzel magamat is bűntettem,de én már jól bírtam. Úgy volt,hogy elvisz gyakorolni előtte,de nem érdekelt,én betartom a szavam. Szóval pénteken,mikor a forgalmi vizsgám közepén voltam,a telefonom elkezdett rezegni.
- Neked még suli van!
- És?Nem probléma. - mondta majd letette. Annyi lógásunk lesz már,hogy nem tudom számon tartani sem. Legalább igazoltak. Egy fél órára rá el is jött értem. Én addig megreggeliztem az ottani büfében. -Na akkor átmész? - kérdezte átkarolva. -Hát,ha jól tanultam meg mindent,akkor sima ügy. De ez csak egy vizsga volt. Ráadásul ez még csak az első. Csomó hátra van még. - mondtam szomorúan.
- Figyelj,az orvosin túl vagy már,az elméleti tanfolyam és vizsga első felén is túl vagy,jön még az elsősegély,szóval még úgy ha jól számolom két vizsga,aztán még a forgalmi vizsga,és készen vagy. - mondta.
- Ne ezzel most igazán megnyugtattál. - mondtam gondterhelten. Felnevetett. Hát ő persze,hogy nevet mivel ő ezen már túl van. Hazavitt,aztán láttam valamit a postaládában. Számlák,számlák és egy értesítés a suliból,hogy ki milyen tantárgyból áll gyengén,vagyis bukásra. Szuper,idáig sosem kaptam ilyet. Meglepődtem,mert dunsztom nem volt,hogy miből állhatok bukásra. Kinyitottam és megláttam,hogy földrajzból. Szuper,de ebből is csak azért,mert mindig ellógtunk Aronnal. Most állhatok neki egy bőséges házi doga írásának,hogy ne bukjak meg félévkor,mert anyám hírtelen kitalálná,hogy Aron miatt van. Szóval gyorsan le is ültem a laptopom elé,és elkezdtem keresgélni,hogy miről írhatnék. Aron hívott.
- Kaptál levelet?
- Aha,te? Ennyit az egyetemről,meg a 4,7-es átlagról.
- Nem. Ez csak félév előtti értesítő ami a semmivel egyenlő.-mondta.
- Akkor meg honnan tudod...?
- Nézd a Facebook kiírásokat,és megtudod. - mondta. Igaza volt,tele volt szitkozódó kiírásokkal az értesítőtől.
- Te miből állsz?
- Földrajz.
- Mert mindig arról kértelek el?
- Aha.
- Sajnálom. - mondta.
- Semmi gond.Megoldom. - mondtam,majd elbúcsúztam és letettem. Ezt meg kell semmisítenem,mert ha anyu meglátja nekem végem. Legalább ezt nem kell aláiratnom. Úgyhogy,egy laza mozdulattal széttéptem,és kidobtam a kukába. A következő vizsgám pénteken volt,szóval mikor végeztem a házi dolgozattal,tovább tanulmányoztam a kreszt. Hát mire odaértem,hogy végeztem a vizsgáim többségével,december lett,és még hátra volt az elsősegély és a forgalmi vizsga.
Elsősegély. Nos tavaly majdnem megbuktam,szóval ezzel jobban járok,ha segítséget kérek. Gondoltam megkérdezem Aront,mivel igaz,hogy Anna mindig ötös volt,és tavaly is miatta nem buktam meg,de rá többé nem számíthattam. Aron rábólintott. Hát persze,hogy ehhez is ért,mint mindenhez. Pénteken átjött,hogy megmutasson egy-két dolgot,mivel hétfőre mindent tudnom kellet.
- Nos három dolgot biztosan be kell majd mutatnod. Elsőnek az eszméletlen sérült ellátását,másodjára az életjelek megvizsgálása,harmadjára pedig a lélegeztetés. A többi elmélet. Küldök majd egy oldalt,ahol megtalálod ezeket. A gyakorlat könnyebb. - mondta.
- Oké,akkor kezdjük. - mondtam. Megmutatta rajtam az eszméletlen sérült ellátását,amin igazából nem szabadott volna semmit csinálnom,de végig nevettem az egészet. Aztán én jöttem. Félhomályban,de emlékeztem,hogy mit csinált .Ott feküdt nekem csukott szemmel. Én pedig késztetést éreztem,hogy megcsókoljam. Olyan ártatlannak tűnt. Mikor megcsókoltam visszacsókolt.
- Az eszméletlen,az marad eszméletlen! - mondtam hamar védekezően.
- Te pedig ne csókolgass akkor mindenkit az út szélén. - mondta röhögve. Végül sikerült megcsinálnom,és jelesre vizsgáztam. Az életjelek vizsgálásán is átmentem. Jött a lélegeztetés. Hozott egy olyan lélegezetőt zacskót,amit az isten tudja hol szerzett.
- Oké,két fajta van .Ez. - mutatott a zacskóra.
- És a szájból szájba. - folytatta.
- Oké kezdjük.
- Melyikkel? - kérdezte.
- Rendszerint azt mondanám,hogy a másodikkal,de menjünk sorba.
- Oké. - mondta nevetve. Megmutatta,hogyan használjam azt a cuccot,aztán bemutatta a második verziót. Oké,becsuktam a szemem,és próbáltam nem vigyorogni. Végül fogta és megcsókolt. Kipattantak a szemeim. Kérdőn néztem rá.
- Csak visszaadtam az előbbit. - mondta feltéve védekezően a kezeit.
- Na feküdj vissza,és maradj mozdulatlan. - mondta majd csinálta. Sikerült a bemutatásom,szóval menni fog.
- Várj,feküdj vissza! - mondtam neki.
- Csukd be a szemed! - parancsoltam rá. Majd fogtam magam,átvetettem a lábam a másik oldalán,a mellkasára támaszkodva megcsókoltam.
- Ez melyik elsősegély? - kérdezte,mikor elhajoltam egy picit.
- Saját fajta,speciális amit csak neked tartogattam. - mondtam.
- Ez tetszik. - mondta. Majd felült,lecsúsztam az ölébe,aztán megfogta a lábaim,felkapott és a falnak támasztott. Kapkodtam a levegőt,nem is kicsit. Végül elhajolt tőlem,és letett. Tudta hol kell abbahagyni,amíg nem akarom. Ő is zihálva vette a levegőt,ahogy én. Végül összebújva,az ágyamban filmeztünk,majd hazament,mert nem szeretett volna túlságosan anyuval találkozni,amit tejesen megértek. Végül lefürödtem,majd bevágtam a szunyát. Aron nem akart a hétvégén találkozni velem,azzal a kifogással,hogy készüljek a vizsgáimra,amik jövő héten lesznek. Sőt,még a telefonálást sem engedte. Oké,így sms maratonba kezdtünk. Beseggeltem hétfőre,az összes létező kérdést az elsősegélyre. Vasárnap nagy gyomorgörccsel,de elaludtam. Aztán hétfőn totálisan beparáztam. Remegett mindenem. Sikerült végül teljesítenem itt is kisseb bakikkal amit most nem taglalnék. Most megkértem Aront,hogy ne jöjjön értem,ha már ő is tehet velem bármi kegyetlent. Szóval bementem mekizni,vásárolgatni,aztán hazamentem. Vennem kellet pár új göncöt,mert már semmim nem volt. Nem tudom mennyire sikerült jó cuccokat vennem Anna nélkül. Aron át akart jönni,de úgy döntöttem,hogy akkor most visszakapja,és a forgalmi vizsgámig nem találkozom vele. Igaz,ezzel magamat is bűntettem,de én már jól bírtam. Úgy volt,hogy elvisz gyakorolni előtte,de nem érdekelt,én betartom a szavam. Szóval pénteken,mikor a forgalmi vizsgám közepén voltam,a telefonom elkezdett rezegni.
Szerencsémre le volt halkítva. Gondoltam,hogy
ő hív,de pont most nem vehettem fel,hacsak nem akartam megbukni,itt a cél
előtt. Szóval,mikor pont bekanyarodni készültem az egyik
körforgalomba,megláttam a másik oldalán a körforgónak a Toyotájával. Leesett az
állam. Ő csak féloldalasan mosolygott. Egyből levert a víz,amit az oktató
persze nem értett. Miután kikanyarodtam,elkezdett követni minket. Most még azt
sem tehettem,hogy gyorsítsak,és lehagyjam,mert akkor végem van. Szóval csak
szépen mentem arra,amerre az oktató mondta,és végig a visszapillantó tükröket
lestem. A vége előtt lekanyarodott máshol. Szép visszavágás mondhatom. Mikor
végeztem,az oktató átnézte a feljegyzéseit,meg a vizsgaeredményeimet.
- Nos hölgyem,nem sokat hibázott,bár a körforgalom után elég sokat. Ettől függetlenül szerintem két hét múlva csak jó hírekkel szolgálhatom. Minden jót. - mondta az öreg pali. Kissé fellélegeztem,hogy akkor hetven százalék,hogy megkapom. Mikor kiléptem,ott állt az autója mellet támaszkodva. Nem bírtam megállni,hogy ne ugorjak a nyakába. Úgy magához szorított,hogy alig kaptam levegőt. A nyakába fúrtam az arcom. Aztán beleharaptam a nyakába,majd felszisszent,és letolt magától.
- Ezt mért kaptam? - nézett le rám kérdőn.
- Mert hagytad,hogy szenvedjek,hogy egy teljes hétig ne lássalak,és még a vizsgámat is kis híján szabotáltad. - hadartam.
- Sajnálom. - mondta őszintén mélyen a szemembe nézve. Belenézve azokba a kékes szürkés szemekbe,nem lehet haragudni rá. Lehetetlen. Csak szorosan magamhoz öleltem és kész.
- Hé,jövőre már te fogsz vezetni,nem én! - mondta mikor beültünk az autóba.
- Jövőre?
- Hát két hét az eredmény,plusz még mire meg tudod csináltatni a jogsit,mire kiküldik,addigra január lesz. - mondta.
- Szuper. - kenődtem el. Körülbelül még két hét volt hátra a suliból. Utána karácsonyi szünet. Annak pedig egynegyed részén tartózkodik otthon Aron,vagyis az első két napot,aztán az egészet Amerikában tölti a nagyszüleivel. Az újévet is .Ezeket a dolgokat még a rajongói korszakomból tudtam. Végre nem rajongó vagyok,hanem az aki szerelmes belé,és őt viszont szeretik. Ennél jobb érzés nincs is. Mikor hazavitt leállította a kocsit.
- Figyelj a t.t. feladatot eléggé elhanyagoltuk. El kéne mennünk megint...csak most felkészültebben. - mondta félve,mert nem tudta mit reagálok majd. Sóhajtottam egyet.
- Oké,mit szólsz a holnaphoz? - kérdeztem könnyedén.
- Biztos?
- Aha,persze,mért ne? - mondtam.
- Oké,akkor ötre érted jövök. - mondta majd homlokon csókolt. Bementem és végiggondoltam,hogy mit jelent az,hogy felkészülten. Ez a dolog valahogy ki is ment a fejemből,a kresz vizsga miatt.
Valahogy örültem is neki,hogy nem ezen agyaltam folyton,de lám visszatért. Addig itt fog motoszkálni az agyam egyik elrejtett zugában,amíg pontot nem teszünk az ügy végére. Szóval elővettem a régi világosbarna hátizsákom,és belepakoltam mindent ami kell majd: zseblámpa,kamera,kamerához elemek,diktafon,telefon,paprikaspray. Tétováztam,még mit tegyek be,aztán gondoltam egyet,és bementem anyuék hálószobájába,és kinyitottam apu régi széfét amiben a fegyverét tartotta. Kicsinek megtiltotta,hogy hozzányúljunk,és most is csak szükség esetén használhatjuk. Volt mellette még zsebkés is,és még valami amire egyáltalán nem számítottam. Egy levél aputól. Benne pedig: "Család!Bárki is találja meg ezt a levelet,valószínűleg már meghaltam mikor ezt olvassátok,és ez az ellenségem miatt történt,András miatt. Sötét titkai vannak amit ki kell deríteni,és a világ elé tárni!Bárki is olvassa ezt most,égesd el,és ne beszélj a családnak erről!Nem sodorhatod vele őket veszélybe!Szerettelek titeket,Apu." A levél csupa könnycsepp lett. Az ágyukon ülve szorongattam,és nem kaptam levegőt. Kicsit később jobban lettem,de még mindig magam elé meredve bámultam a padlót. A zár kattanása zökkentett ki. A levelet és a fegyver is begyömöszöltem a táskába,majd kiviharoztam a szobából. Anyu volt az. Csoda,hogy ilyen korán. Még mindig nem beszéltünk. Ez el fog tartani egy darabig azt hiszem,de én tudok várni. Nem tudtam mit csináljak a levéllel,és hogy most akkor senkinek nem mondhatom el? Legalább Aronnak tudnia kell erről. Írtam neki egy smst,hogy holnap feltétlenül mutatnom kell neki valamit. Megpróbáltam aludni,de sehogy se ment. Az agyamban a kis mókus hajtotta a kereket,és minden féle elmélet felbukkant az agyamban. Apám mért nem beszélt soha arról,hogy ellenségei vannak?Így akart megóvni minket?Hogyan titkolta el mindezt anyu elől és előlünk?Mért lehetnek ellenségek Andrással?Hát ezekre a kérdésekre meg kell találnom a választ. Aztán valahogy csak sikerült elaludnom,és délben felkelnem. Felkeltem,takarítottam egy kicsit,húztam az időt öt óráig. Ötkor Aron megállt a házunk előtt egy hófehér Ford Mondeoval. Leesett az állam. Ja,akinek csak így megy,hogy váltogatja a kocsikat.
Mikor kiléptem már sötét volt. Aron a kocsinak támaszkodott,és mikor odaértem,rárakott egy hatalmas masnit a kocsira. Ezt nem gondolhatja komolyan.
- Ugye most csak viccelsz?
- Egy cseppet sem. - mondta komolyan.
- Aron,kérlek ne!
- Ez anyukád,és az én családom ajándéka. - mondta. Majd visszafordultam és láttam,hogy anyu kukucskál mosolyogva az ablakban. Hiába már nem őszinte a mosolya. Nem tudtam hinni a szememnek. - Nem adom még oda a kulcsokat,mert most még én vezetek.
- Nem is kellenek nekem azok a kulcsok. - duzzogtam.
- Amadea,kérlek ne duzzogj!Szeretnénk neked örömet szerezni. - mondta.
- Az oké,de nem akarom,hogy több milliót költsetek rám,csak mert szülinapom volt.Nem érdemlem meg! - mondtam.
- Mért ne érdemelnéd meg? Mindenkinek próbálsz megfelelni,segíteni,és azt hiszem,nagyon is kijár ez neked. Otthon vigyáztál a bátyádra,és segítettél helyre hozni az életét,anyukád néha szeszélyes,de te jól kezeled,és itt vagyok még én,aki mérhetetlenül féltékeny,de te még is szeretsz. - mondta.
- Köszönöm. - súgtam a fülébe miközben megöleltem. Beültünk az új kocsimba. Mikor beindította a motor feldorombolt .Kellemes hangja volt,olyan nesztelen,mint egy macska. Szép lassan elindultunk befele. Hagytunk egy kamerát a kocsi műszerfalára rögzítve,hogy amíg bent vagyunk,hátha történik valami. Kezdtem iszonyatosan parázni. Talán nem volt jó ötlet sötétbe ide jönni. Ha most valami baj történik,arról senki sem fog tudni. Anyu a patkánynál éjszakázik,és úgy tudja Aronnál leszek úgy tizenegyig. Kiszálltunk,kivettük a hátizsákjainkat,amiben hasonló dolgok voltak. Megmutattam Aronnak a levelet,amit a kesztyűtartójában el is rejtettem. Azt mondta,ez még jó bizonyíték lehet,ne égessem el. Hát kéz a kézben egy-egy hátizsákkal a vállunkon elindultunk befele. Aronnak volt éjszakai kamerája,szóval az mindent vett. Már rutinosan mentünk át a hajon,ami kongott az ürességtől,és a fertőtlenítő szagától,amivel próbálták elfedni a vér szagát. Átjutottunk és láttuk,hogy az emeleten égnek a lámpák a gyárban. Fel kell oda jutnunk. Aron végig fogta a kezem,és csak ezért nem érződött,hogy valójában mennyire reszket minden porcikám. Bekukucskáltunk a földszintre ami üresnek tűnt. Belopakodtunk,ahol két nagy melák kapott el minket. Lesokkoltam,de aztán próbáltam az önvédelmi órákon tanultakra gondolni. Elengedtem Aron kezét,és az egyik pasit sikerült úgy fejbe rúgnom,hogy elájult. A másikat Aron elintézte. Aztán Aron elővett pár kötelet a táskájából. Kérdőn néztem rá.
- Mi van?Én mindenre gondolok. - súgta oda röhögve.
Aztán fogta és jó szorosan megkötözte a két palit. Leragasztottam a szájukat,aztán a sarokba dobtuk őket. Szép lassan felmentünk a lépcsőn. Mikor felértünk egy nagy laborféleséget láttunk,mindenféle kémiai cuccal,meg növényekkel amik sejthetőleg lehet tudni,hogy mik azok. És öt eltorzult arcú,és egyben testű ember,kikötözve négy fogorvosi székhez hasonló székbe. Rajtuk kívül senki nem volt a terembe. Ahogy láttuk mind be lehettek altatózva. Bementünk szépen,és fotókat csináltunk a "kutatásokról",meg a drogtermesztésről,meg az ilyenekről. Mind az öt ember valamilyen szerkezetre volt rákötve. Ami az életjeleiket mutatta. Totál mint egy kórházban,már csak a kórlapok hiányoztak a székek elejéről. Aron megtalálta az asztalon az áldozatokról a papírokat. Ahogy gondoltam. Apám is köztük volt. Egyszerűen annyira egyformák voltak,hogy lehetetlen volt felismerni őket. Egyszerre fogott el a mérhetetlen szomorúság,és a düh. Minden milliméterét lefotóztam a helységnek,aztán a táskám mélyére suvasztottam a gépet .A lépcsőn cipőkopogást hallottunk,de már túl későn. Amúgy sem lehetett sehová elbújni. S lám,nem a patkány sétált be,akinek elméletben most az anyámmal kéne lennie?!
- Lám-lám,Amadea a fogadott lányom és a semmire kellő barátja. - mondta mézes - mázas hangon.
- Ne merjen a lányának hívni. - mondtam szinte vicsorogva dühömben. Aron gyorsan mellém állt,megszorította a kezem,de most még ettől sem higgadtam le.
- Nos,mégis hogyan találtatok el idáig? - kérdezte. - Nem szabadna itt lennetek. Ez egy titkos hely. Kutatásokat végzek amik arra vannak,hogy betegségeket hozzunk létre,és csak nekünk legyen rá ellenszerünk,amit majd eladunk. - mondta.
- És ezek az emberek mit ártottak magának?! - kérdeztem.
- Hát ebből az ötből,négy megpróbálta lenyúlni a pénzem,vagy tönkre tenni engem,és ezért most megfizetnek.
- És az apám?! - ordítottam,és már kezdett a szemem könnybe lábadni.
- Az apád okozta nekem a legnagyobb kárt. Elvette tőlem édesanyádat,amit soha nem fogok neki megbocsájtani. Ez a bosszúm ellene. - mondta vidáman. Elkerekedett a szemem.
- Nos hölgyem,nem sokat hibázott,bár a körforgalom után elég sokat. Ettől függetlenül szerintem két hét múlva csak jó hírekkel szolgálhatom. Minden jót. - mondta az öreg pali. Kissé fellélegeztem,hogy akkor hetven százalék,hogy megkapom. Mikor kiléptem,ott állt az autója mellet támaszkodva. Nem bírtam megállni,hogy ne ugorjak a nyakába. Úgy magához szorított,hogy alig kaptam levegőt. A nyakába fúrtam az arcom. Aztán beleharaptam a nyakába,majd felszisszent,és letolt magától.
- Ezt mért kaptam? - nézett le rám kérdőn.
- Mert hagytad,hogy szenvedjek,hogy egy teljes hétig ne lássalak,és még a vizsgámat is kis híján szabotáltad. - hadartam.
- Sajnálom. - mondta őszintén mélyen a szemembe nézve. Belenézve azokba a kékes szürkés szemekbe,nem lehet haragudni rá. Lehetetlen. Csak szorosan magamhoz öleltem és kész.
- Hé,jövőre már te fogsz vezetni,nem én! - mondta mikor beültünk az autóba.
- Jövőre?
- Hát két hét az eredmény,plusz még mire meg tudod csináltatni a jogsit,mire kiküldik,addigra január lesz. - mondta.
- Szuper. - kenődtem el. Körülbelül még két hét volt hátra a suliból. Utána karácsonyi szünet. Annak pedig egynegyed részén tartózkodik otthon Aron,vagyis az első két napot,aztán az egészet Amerikában tölti a nagyszüleivel. Az újévet is .Ezeket a dolgokat még a rajongói korszakomból tudtam. Végre nem rajongó vagyok,hanem az aki szerelmes belé,és őt viszont szeretik. Ennél jobb érzés nincs is. Mikor hazavitt leállította a kocsit.
- Figyelj a t.t. feladatot eléggé elhanyagoltuk. El kéne mennünk megint...csak most felkészültebben. - mondta félve,mert nem tudta mit reagálok majd. Sóhajtottam egyet.
- Oké,mit szólsz a holnaphoz? - kérdeztem könnyedén.
- Biztos?
- Aha,persze,mért ne? - mondtam.
- Oké,akkor ötre érted jövök. - mondta majd homlokon csókolt. Bementem és végiggondoltam,hogy mit jelent az,hogy felkészülten. Ez a dolog valahogy ki is ment a fejemből,a kresz vizsga miatt.
Valahogy örültem is neki,hogy nem ezen agyaltam folyton,de lám visszatért. Addig itt fog motoszkálni az agyam egyik elrejtett zugában,amíg pontot nem teszünk az ügy végére. Szóval elővettem a régi világosbarna hátizsákom,és belepakoltam mindent ami kell majd: zseblámpa,kamera,kamerához elemek,diktafon,telefon,paprikaspray. Tétováztam,még mit tegyek be,aztán gondoltam egyet,és bementem anyuék hálószobájába,és kinyitottam apu régi széfét amiben a fegyverét tartotta. Kicsinek megtiltotta,hogy hozzányúljunk,és most is csak szükség esetén használhatjuk. Volt mellette még zsebkés is,és még valami amire egyáltalán nem számítottam. Egy levél aputól. Benne pedig: "Család!Bárki is találja meg ezt a levelet,valószínűleg már meghaltam mikor ezt olvassátok,és ez az ellenségem miatt történt,András miatt. Sötét titkai vannak amit ki kell deríteni,és a világ elé tárni!Bárki is olvassa ezt most,égesd el,és ne beszélj a családnak erről!Nem sodorhatod vele őket veszélybe!Szerettelek titeket,Apu." A levél csupa könnycsepp lett. Az ágyukon ülve szorongattam,és nem kaptam levegőt. Kicsit később jobban lettem,de még mindig magam elé meredve bámultam a padlót. A zár kattanása zökkentett ki. A levelet és a fegyver is begyömöszöltem a táskába,majd kiviharoztam a szobából. Anyu volt az. Csoda,hogy ilyen korán. Még mindig nem beszéltünk. Ez el fog tartani egy darabig azt hiszem,de én tudok várni. Nem tudtam mit csináljak a levéllel,és hogy most akkor senkinek nem mondhatom el? Legalább Aronnak tudnia kell erről. Írtam neki egy smst,hogy holnap feltétlenül mutatnom kell neki valamit. Megpróbáltam aludni,de sehogy se ment. Az agyamban a kis mókus hajtotta a kereket,és minden féle elmélet felbukkant az agyamban. Apám mért nem beszélt soha arról,hogy ellenségei vannak?Így akart megóvni minket?Hogyan titkolta el mindezt anyu elől és előlünk?Mért lehetnek ellenségek Andrással?Hát ezekre a kérdésekre meg kell találnom a választ. Aztán valahogy csak sikerült elaludnom,és délben felkelnem. Felkeltem,takarítottam egy kicsit,húztam az időt öt óráig. Ötkor Aron megállt a házunk előtt egy hófehér Ford Mondeoval. Leesett az állam. Ja,akinek csak így megy,hogy váltogatja a kocsikat.
Mikor kiléptem már sötét volt. Aron a kocsinak támaszkodott,és mikor odaértem,rárakott egy hatalmas masnit a kocsira. Ezt nem gondolhatja komolyan.
- Ugye most csak viccelsz?
- Egy cseppet sem. - mondta komolyan.
- Aron,kérlek ne!
- Ez anyukád,és az én családom ajándéka. - mondta. Majd visszafordultam és láttam,hogy anyu kukucskál mosolyogva az ablakban. Hiába már nem őszinte a mosolya. Nem tudtam hinni a szememnek. - Nem adom még oda a kulcsokat,mert most még én vezetek.
- Nem is kellenek nekem azok a kulcsok. - duzzogtam.
- Amadea,kérlek ne duzzogj!Szeretnénk neked örömet szerezni. - mondta.
- Az oké,de nem akarom,hogy több milliót költsetek rám,csak mert szülinapom volt.Nem érdemlem meg! - mondtam.
- Mért ne érdemelnéd meg? Mindenkinek próbálsz megfelelni,segíteni,és azt hiszem,nagyon is kijár ez neked. Otthon vigyáztál a bátyádra,és segítettél helyre hozni az életét,anyukád néha szeszélyes,de te jól kezeled,és itt vagyok még én,aki mérhetetlenül féltékeny,de te még is szeretsz. - mondta.
- Köszönöm. - súgtam a fülébe miközben megöleltem. Beültünk az új kocsimba. Mikor beindította a motor feldorombolt .Kellemes hangja volt,olyan nesztelen,mint egy macska. Szép lassan elindultunk befele. Hagytunk egy kamerát a kocsi műszerfalára rögzítve,hogy amíg bent vagyunk,hátha történik valami. Kezdtem iszonyatosan parázni. Talán nem volt jó ötlet sötétbe ide jönni. Ha most valami baj történik,arról senki sem fog tudni. Anyu a patkánynál éjszakázik,és úgy tudja Aronnál leszek úgy tizenegyig. Kiszálltunk,kivettük a hátizsákjainkat,amiben hasonló dolgok voltak. Megmutattam Aronnak a levelet,amit a kesztyűtartójában el is rejtettem. Azt mondta,ez még jó bizonyíték lehet,ne égessem el. Hát kéz a kézben egy-egy hátizsákkal a vállunkon elindultunk befele. Aronnak volt éjszakai kamerája,szóval az mindent vett. Már rutinosan mentünk át a hajon,ami kongott az ürességtől,és a fertőtlenítő szagától,amivel próbálták elfedni a vér szagát. Átjutottunk és láttuk,hogy az emeleten égnek a lámpák a gyárban. Fel kell oda jutnunk. Aron végig fogta a kezem,és csak ezért nem érződött,hogy valójában mennyire reszket minden porcikám. Bekukucskáltunk a földszintre ami üresnek tűnt. Belopakodtunk,ahol két nagy melák kapott el minket. Lesokkoltam,de aztán próbáltam az önvédelmi órákon tanultakra gondolni. Elengedtem Aron kezét,és az egyik pasit sikerült úgy fejbe rúgnom,hogy elájult. A másikat Aron elintézte. Aztán Aron elővett pár kötelet a táskájából. Kérdőn néztem rá.
- Mi van?Én mindenre gondolok. - súgta oda röhögve.
Aztán fogta és jó szorosan megkötözte a két palit. Leragasztottam a szájukat,aztán a sarokba dobtuk őket. Szép lassan felmentünk a lépcsőn. Mikor felértünk egy nagy laborféleséget láttunk,mindenféle kémiai cuccal,meg növényekkel amik sejthetőleg lehet tudni,hogy mik azok. És öt eltorzult arcú,és egyben testű ember,kikötözve négy fogorvosi székhez hasonló székbe. Rajtuk kívül senki nem volt a terembe. Ahogy láttuk mind be lehettek altatózva. Bementünk szépen,és fotókat csináltunk a "kutatásokról",meg a drogtermesztésről,meg az ilyenekről. Mind az öt ember valamilyen szerkezetre volt rákötve. Ami az életjeleiket mutatta. Totál mint egy kórházban,már csak a kórlapok hiányoztak a székek elejéről. Aron megtalálta az asztalon az áldozatokról a papírokat. Ahogy gondoltam. Apám is köztük volt. Egyszerűen annyira egyformák voltak,hogy lehetetlen volt felismerni őket. Egyszerre fogott el a mérhetetlen szomorúság,és a düh. Minden milliméterét lefotóztam a helységnek,aztán a táskám mélyére suvasztottam a gépet .A lépcsőn cipőkopogást hallottunk,de már túl későn. Amúgy sem lehetett sehová elbújni. S lám,nem a patkány sétált be,akinek elméletben most az anyámmal kéne lennie?!
- Lám-lám,Amadea a fogadott lányom és a semmire kellő barátja. - mondta mézes - mázas hangon.
- Ne merjen a lányának hívni. - mondtam szinte vicsorogva dühömben. Aron gyorsan mellém állt,megszorította a kezem,de most még ettől sem higgadtam le.
- Nos,mégis hogyan találtatok el idáig? - kérdezte. - Nem szabadna itt lennetek. Ez egy titkos hely. Kutatásokat végzek amik arra vannak,hogy betegségeket hozzunk létre,és csak nekünk legyen rá ellenszerünk,amit majd eladunk. - mondta.
- És ezek az emberek mit ártottak magának?! - kérdeztem.
- Hát ebből az ötből,négy megpróbálta lenyúlni a pénzem,vagy tönkre tenni engem,és ezért most megfizetnek.
- És az apám?! - ordítottam,és már kezdett a szemem könnybe lábadni.
- Az apád okozta nekem a legnagyobb kárt. Elvette tőlem édesanyádat,amit soha nem fogok neki megbocsájtani. Ez a bosszúm ellene. - mondta vidáman. Elkerekedett a szemem.
-Nézd,az
utolsó székben van apád,ott ni. - mutatott valószínűleg apura. Még élt. Azt
hiszem a halál megváltás lenne már számára.
Folytak a könnyeim. Végül dühös zihálásba ment át.
- Mint mondtam,nem szabadna nektek erről tudnotok,de mivel elmondtam mindent,és ki is derítettétek,ezért meg kell,hogy öljelek mindkettőtöket. - mondta széles mosollyal a száján.
- Téged szíves öllek meg. - mutatott Aronra. - Viszont téged csak anyád miatt sajnállak. Megint ki kell majd hevernie egy halálhírt,de majd segítek neki. - mondta. Megfogtam Aron kezét és elkezdtem kifelé vezetni. Mikor odaértünk a patkány elé,kirakta a kezét elém,amit én csak félre löktem. Elsétáltunk mellette,mikor megnyomott egy gombot,és újabb két őr termett ott. Aron ekkor maga mögé lökött,és beütött mindkét őrnek egy akkorát,hogy még én is meglepődtem. Utána rohanni kezdtünk.
- Elkapni őket ti balfékek,de most! - kiáltott az örökre akik még mindig tétlenül feküdtek. Így volt időnk kirohanni,átfutni a hajon,majd a beülni gyorsan a kocsiba és elhajtani.
- Most mit tegyünk?Meg akarnak ölni! - mondtam.
- Van egy tervem,nem tudom,hogy mennyire jó,de ezzel nyerhetünk egy kis időt. - mondta.
- Kivele! - sürgettem. Most kivételesen én vezettem.
- Vigyél haza,a kocsimért,az útlevelemért,és a pénzemért,és lelépünk Amerikába. - mondta.
- Te addig menj haza,szedd össze ugyan ezeket,és találkozzunk a repülőtéren. Én tudom hol van,neked itt a GPS. - mondta majd odanyomta a kezembe. Nem volt más választásom. Kitettem gyorsan,és összepakoltam egy pár ruhát,az útlevelemet,pénzt,és firkantottam Daninak egy levelet a laptopjába csúsztatva. Sírva írtam,és kértem benne,hogy semmi esetre se mutassa meg anyunak,és senki másnak sem .Nem árultam el neki semmit,csak annyit kértem,hogy ne aggódjon. Kirohantam,majd beindítottam a kocsit. Láttam,hogy az utca legvégén egy fekete kocsi fordul be. Lekapcsoltam a világítást,és beletapostam a gázba. Aron hívott ezért kihangosítottam.
- Elindultál?
- Lemerem fogadni,hogy nem te hajtottál be az utcánkba.
- Nem. Ugye lehagytad őket?
- Aha.
- Akkor jó. Taposs a gázra nagyon,mert elkell érnünk a tíz órási last minute gépet.
- Sietek nagyon.
- És vigyázz magadra. Ha bármi van,hívj!Szeretlek.
- Szeretlek. - raktam le,és már az autópályán voltam. Ahhoz képest,hogy forgalomban most vezettem először,jól ment. Bár reszkettem nagyon,de csak mentem előre. Másfél óra alatt a reptéren voltam. Aron már ott várt. Megvettük a jegyeket,becsekkoltunk,utána már csak az jött,hogy mit csináljunk a fegyvereinkkel. A pisztolyra volt engedélyem,szóval az nem gáz,de a kést ki kellet rakni,szóval én csak kidobtam. Mindent ami akadályozott,kiraktunk. Dani hívott a felszállás előtt. Tétováztam,hogy fel - e vegyem. Aron csak bólintott. Kinyomtam,majd visszahívtam rejtettről.
- Dani kérlek nyugodj meg.
- Ami mi a baj?Hol vagy?Mikor jössz haza?
- Nem árulhatom el,és nem tudom,de most egy darabig nem megyek haza. Azt sem mondhatom el,hogy miért,mert akkor veszélybe sodornálak téged. - mondtam a könnyeimmel küszködve.
Folytak a könnyeim. Végül dühös zihálásba ment át.
- Mint mondtam,nem szabadna nektek erről tudnotok,de mivel elmondtam mindent,és ki is derítettétek,ezért meg kell,hogy öljelek mindkettőtöket. - mondta széles mosollyal a száján.
- Téged szíves öllek meg. - mutatott Aronra. - Viszont téged csak anyád miatt sajnállak. Megint ki kell majd hevernie egy halálhírt,de majd segítek neki. - mondta. Megfogtam Aron kezét és elkezdtem kifelé vezetni. Mikor odaértünk a patkány elé,kirakta a kezét elém,amit én csak félre löktem. Elsétáltunk mellette,mikor megnyomott egy gombot,és újabb két őr termett ott. Aron ekkor maga mögé lökött,és beütött mindkét őrnek egy akkorát,hogy még én is meglepődtem. Utána rohanni kezdtünk.
- Elkapni őket ti balfékek,de most! - kiáltott az örökre akik még mindig tétlenül feküdtek. Így volt időnk kirohanni,átfutni a hajon,majd a beülni gyorsan a kocsiba és elhajtani.
- Most mit tegyünk?Meg akarnak ölni! - mondtam.
- Van egy tervem,nem tudom,hogy mennyire jó,de ezzel nyerhetünk egy kis időt. - mondta.
- Kivele! - sürgettem. Most kivételesen én vezettem.
- Vigyél haza,a kocsimért,az útlevelemért,és a pénzemért,és lelépünk Amerikába. - mondta.
- Te addig menj haza,szedd össze ugyan ezeket,és találkozzunk a repülőtéren. Én tudom hol van,neked itt a GPS. - mondta majd odanyomta a kezembe. Nem volt más választásom. Kitettem gyorsan,és összepakoltam egy pár ruhát,az útlevelemet,pénzt,és firkantottam Daninak egy levelet a laptopjába csúsztatva. Sírva írtam,és kértem benne,hogy semmi esetre se mutassa meg anyunak,és senki másnak sem .Nem árultam el neki semmit,csak annyit kértem,hogy ne aggódjon. Kirohantam,majd beindítottam a kocsit. Láttam,hogy az utca legvégén egy fekete kocsi fordul be. Lekapcsoltam a világítást,és beletapostam a gázba. Aron hívott ezért kihangosítottam.
- Elindultál?
- Lemerem fogadni,hogy nem te hajtottál be az utcánkba.
- Nem. Ugye lehagytad őket?
- Aha.
- Akkor jó. Taposs a gázra nagyon,mert elkell érnünk a tíz órási last minute gépet.
- Sietek nagyon.
- És vigyázz magadra. Ha bármi van,hívj!Szeretlek.
- Szeretlek. - raktam le,és már az autópályán voltam. Ahhoz képest,hogy forgalomban most vezettem először,jól ment. Bár reszkettem nagyon,de csak mentem előre. Másfél óra alatt a reptéren voltam. Aron már ott várt. Megvettük a jegyeket,becsekkoltunk,utána már csak az jött,hogy mit csináljunk a fegyvereinkkel. A pisztolyra volt engedélyem,szóval az nem gáz,de a kést ki kellet rakni,szóval én csak kidobtam. Mindent ami akadályozott,kiraktunk. Dani hívott a felszállás előtt. Tétováztam,hogy fel - e vegyem. Aron csak bólintott. Kinyomtam,majd visszahívtam rejtettről.
- Dani kérlek nyugodj meg.
- Ami mi a baj?Hol vagy?Mikor jössz haza?
- Nem árulhatom el,és nem tudom,de most egy darabig nem megyek haza. Azt sem mondhatom el,hogy miért,mert akkor veszélybe sodornálak téged. - mondtam a könnyeimmel küszködve.
- Várj,ami mit jelentsen ez?A
patkánynak köze van ehhez? - kérdezte idegesen. Csak hallgattam.
- Ígérd meg,hogy vigyázol anyura,és magadra. Ha minden rendbe jött ígérem,elmondok mindent. Vigyázzatok magatokra,és szeretlek titeket nagyon! - mondtam neki.
- Várj Ami,mit mondjak anyunak?
- Semmit. Elszöktem. Ennyi,kész vége. Szeretlek titeket.
- Várj Ami,ne! - mondta,majd kinyomtam gyorsan. Csupa könny volt az arcom. Felszálltunk végül. Mindig is el akartam jutni Amerikába,de nem így,nem ilyen módon,hogy menekülnöm kell,mert meg akarnak ölni. Azt sem tudtam Amerika melyik részére megyünk. Aztán Aron mondta,hogy Seatlebe megyünk. Szép hely,csak most nem lesz arra időnk,hogy városnéző túrákon vegyünk részt. Aron végig átölelt az átszállásig. Tudta,hogy mekkora sokk ért,de nem csak engem,hanem őt is. Ő is csak meredt maga elé. Fogalmam sincs,mihez fogunk most kezdeni,és mit mondunk majd otthon a családnak,hogy őket ne keverjük bele. Mi lehet a megoldás erre az egészre?Ha mi nem iktatjuk ki Andrást,ő fog minket. Egész repülőúton ezen agyaltam.
- Aron...-szóltam hozzá.
- Tessék? - nézett rám fáradtan.
- Most mihez fogunk kezdeni? - kérdeztem remegő hangon.
- A nagyszüleim Seatlebe laknak,már szóltam nekik,hogy egy két napra meghúznánk ott magunkat. Nem akarom őket is veszélybe sodorni,szóval onnan is tovább kell majd állnunk. Pénzileg ki fognak segíteni. -mondta.
- Oké,de mit fogunk csinálni Andrással?Meg fog keresni minket! - mondtam neki.
- Van még időnk ezen gondolkodni. Elsőnek úgysem egy másik kontinensen fog minket keresni. Meg fog találni minden bizonnyal,de nem most. - mondta.
- És amikor ránk talál mit teszünk majd?Ha elkap megöl minket ahogy mondta. - hebegtem össze - vissza idegesen. Vett egy mély levegőt.
- Gondolkodtam rajta,hogy megöljük...-kezdte. Elkerekedett a szemem.
- De aztán arra gondoltam,hogy az amerikai rendőröket nem vonta még bele ebbe,mert a magyarokat már teljesen ellenünk fordította. Szóval kerítenünk kell több embert,vagy nem tudom. Az igazság az Ami,hogy sajnos fogalmam sincs,mit fogunk tenni,most csak annyit tudok,hogy meg kell,hogy védjelek bármi áron. - mondta idegesen a hajába túrva. Ezért mondtam,hogy az életem teljes fordulatot vett. Szeptemberben álmaimban nem gondoltam volna,hogy azzal a fiúval akibe régóta szerelmes voltam,végre lesz valami és,hogy most vele menekülök egy másik kontinensre egy ember elől aki ki akar nyírni minket. Az anyám ellenem van,a legjobb barátnőm is. Dani és Aron maradtak csak nekem. Bármit is tett anyám,őt is meg kell védenünk,ahogyan Danit is. Pár óra alatt már nem Magyarországon voltunk. Mindig is el akartam jönni Amerikába,mindig ide vágytam,de nem így,hogy bujkálok közbe. Leszálltunk,majd Aron nagyszülei vártak minket a reptéren,hogy elvigyenek minket. Ja,mellékesen volt két kocsink,amit a reptéren kellet hagynunk,és van egy olyan érzésem,mire visszamegyünk,azok már nem lesznek ott. Bántott,hogy még csak most kaptam meg azt a kocsit,és máris el kellet engednem. Aron nagyszülei nagyon aranyosak voltak,bemutatott nekik,én próbáltam angolul gagyogni valamit,már amennyire ment. Néhány dolgot értettem abból amit beszéltek,de mivel ez amerikai angol volt,kissé nehezebb volt megértenem mint a brit angolt.
- Mit mondtál nekik,mért vagyunk itt?
- Ígérd meg,hogy vigyázol anyura,és magadra. Ha minden rendbe jött ígérem,elmondok mindent. Vigyázzatok magatokra,és szeretlek titeket nagyon! - mondtam neki.
- Várj Ami,mit mondjak anyunak?
- Semmit. Elszöktem. Ennyi,kész vége. Szeretlek titeket.
- Várj Ami,ne! - mondta,majd kinyomtam gyorsan. Csupa könny volt az arcom. Felszálltunk végül. Mindig is el akartam jutni Amerikába,de nem így,nem ilyen módon,hogy menekülnöm kell,mert meg akarnak ölni. Azt sem tudtam Amerika melyik részére megyünk. Aztán Aron mondta,hogy Seatlebe megyünk. Szép hely,csak most nem lesz arra időnk,hogy városnéző túrákon vegyünk részt. Aron végig átölelt az átszállásig. Tudta,hogy mekkora sokk ért,de nem csak engem,hanem őt is. Ő is csak meredt maga elé. Fogalmam sincs,mihez fogunk most kezdeni,és mit mondunk majd otthon a családnak,hogy őket ne keverjük bele. Mi lehet a megoldás erre az egészre?Ha mi nem iktatjuk ki Andrást,ő fog minket. Egész repülőúton ezen agyaltam.
- Aron...-szóltam hozzá.
- Tessék? - nézett rám fáradtan.
- Most mihez fogunk kezdeni? - kérdeztem remegő hangon.
- A nagyszüleim Seatlebe laknak,már szóltam nekik,hogy egy két napra meghúznánk ott magunkat. Nem akarom őket is veszélybe sodorni,szóval onnan is tovább kell majd állnunk. Pénzileg ki fognak segíteni. -mondta.
- Oké,de mit fogunk csinálni Andrással?Meg fog keresni minket! - mondtam neki.
- Van még időnk ezen gondolkodni. Elsőnek úgysem egy másik kontinensen fog minket keresni. Meg fog találni minden bizonnyal,de nem most. - mondta.
- És amikor ránk talál mit teszünk majd?Ha elkap megöl minket ahogy mondta. - hebegtem össze - vissza idegesen. Vett egy mély levegőt.
- Gondolkodtam rajta,hogy megöljük...-kezdte. Elkerekedett a szemem.
- De aztán arra gondoltam,hogy az amerikai rendőröket nem vonta még bele ebbe,mert a magyarokat már teljesen ellenünk fordította. Szóval kerítenünk kell több embert,vagy nem tudom. Az igazság az Ami,hogy sajnos fogalmam sincs,mit fogunk tenni,most csak annyit tudok,hogy meg kell,hogy védjelek bármi áron. - mondta idegesen a hajába túrva. Ezért mondtam,hogy az életem teljes fordulatot vett. Szeptemberben álmaimban nem gondoltam volna,hogy azzal a fiúval akibe régóta szerelmes voltam,végre lesz valami és,hogy most vele menekülök egy másik kontinensre egy ember elől aki ki akar nyírni minket. Az anyám ellenem van,a legjobb barátnőm is. Dani és Aron maradtak csak nekem. Bármit is tett anyám,őt is meg kell védenünk,ahogyan Danit is. Pár óra alatt már nem Magyarországon voltunk. Mindig is el akartam jönni Amerikába,mindig ide vágytam,de nem így,hogy bujkálok közbe. Leszálltunk,majd Aron nagyszülei vártak minket a reptéren,hogy elvigyenek minket. Ja,mellékesen volt két kocsink,amit a reptéren kellet hagynunk,és van egy olyan érzésem,mire visszamegyünk,azok már nem lesznek ott. Bántott,hogy még csak most kaptam meg azt a kocsit,és máris el kellet engednem. Aron nagyszülei nagyon aranyosak voltak,bemutatott nekik,én próbáltam angolul gagyogni valamit,már amennyire ment. Néhány dolgot értettem abból amit beszéltek,de mivel ez amerikai angol volt,kissé nehezebb volt megértenem mint a brit angolt.
- Mit mondtál nekik,mért vagyunk itt?
- Mert be akartalak nekik
mutatni,sürgősen. - mondta.
- És szerinted ez beveszik?
- Nem tudom,de ez igaz is. Csak van ennél nyomósabb indokunk is,amiről nem szabad tudniuk. - mondta. - És hova utazunk tovább? - kérdeztem.
- Hová szeretnél?
- Hű,nem tudom. Adj egy napot,és végig böngészem a Google térképet. - mondtam mosolyogva. Próbáltam kicsit derűsebben felfogni a dolgokat,de ezt sajnos nem lehetett .Első gondolatom persze az volt,hogy Forksba menjünk,de erre nem kérhettem meg Aront. Szinte olvasott a gondolataimban.
- Nem tudom,de ez igaz is. Csak van ennél nyomósabb indokunk is,amiről nem szabad tudniuk. - mondta. - És hova utazunk tovább? - kérdeztem.
- Hová szeretnél?
- Hű,nem tudom. Adj egy napot,és végig böngészem a Google térképet. - mondtam mosolyogva. Próbáltam kicsit derűsebben felfogni a dolgokat,de ezt sajnos nem lehetett .Első gondolatom persze az volt,hogy Forksba menjünk,de erre nem kérhettem meg Aront. Szinte olvasott a gondolataimban.
- Forks?
- Áh nem dehogy! - csattantam fel.
- Tudom,hogy oda szeretnél.
- Igen,de messze van.
- Elmehetünk,de csak körülnézni,mert ott kevés a szállás.
- Komolyan?De az vagy három órányira van innen?
- Számít az?A nagyszüleimnél is van egy autóm,szóval nem probléma.
- Ja bocs. - röhögtem el magam. Szóval eldöntöttük,hogy Lakewoodba megyünk,keresünk egy biztos szállást,és elindulhatunk Forksba egy kis kiruccanásra. Ha már itt vagyunk,és van időnk,ennyi had járjon nekünk. Lehet,hogy ezek életünk utolsó pár hetei,mer ha megtalálnak és addig nem szerzünk segítséget,megölnek.
~ Folytatás hamarosan! :)
- Áh nem dehogy! - csattantam fel.
- Tudom,hogy oda szeretnél.
- Igen,de messze van.
- Elmehetünk,de csak körülnézni,mert ott kevés a szállás.
- Komolyan?De az vagy három órányira van innen?
- Számít az?A nagyszüleimnél is van egy autóm,szóval nem probléma.
- Ja bocs. - röhögtem el magam. Szóval eldöntöttük,hogy Lakewoodba megyünk,keresünk egy biztos szállást,és elindulhatunk Forksba egy kis kiruccanásra. Ha már itt vagyunk,és van időnk,ennyi had járjon nekünk. Lehet,hogy ezek életünk utolsó pár hetei,mer ha megtalálnak és addig nem szerzünk segítséget,megölnek.
~ Folytatás hamarosan! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése