Jesus...sorrryy :(

Hello mindenki! Úristen,március van...Szégyenlem magam,hogy nem írtam ennyire sok ideig,de ez a 10. osztály nehezebb,mint hittem...alig van szabadidőm,és ami van,sajnos azt sem a történet írására fordítottam. Igyekszem folytatni,és ami felfog kerülni,szerintem az lesz az utolsó rész,szóval az elfog tartani egy darabig míg megírom,pláne hogy alig van időm :/ Bárki aki olvasta idáig a történetet,attól szeretnék bocsánatot kérni :/ jelentkezem mihamarabb!

xx ~ rixus.

SZÜNET VAAN!

Halihóó mindenkinek! Sajnos nem hoztam folytatást (még!) ,de ígérem november közepe fele már lehet,hogy lesz! :) Most inkább kisebb élménybeszámolóval készültem,hogy mi történt velem idáig az őszi szünet kezdete óta.

Pénteken a sulimban buli volt,ami egészen jó volt! :D Random aztsetom ki volt az fiú odajött hozzám táncolni (Y) xdd. Onnan előbb leléptem,aztán jött az igazi buli Érden a Spatenben:D Ott nagyon jól éreztem magam,barátnőm ott dolgozik,szóval jó esténk volt! Az ő állítása szerint bejöttem a pultban dolgozó koktélos srácnak:P na persze...Az este folyamán még jöttek a fellépők: Horváth Tomi & Raul ;) (http://www.youtube.com/watch?v=520LNy1n5XU) Az is jó volt,elől álltunk,Raul énekeltetett minket a mikrofonba >< bár akkor már hangom sem volt ..xd jó volt,az a lényeg! :D Aztán később mikor leültünk pihenni,facebookon kaptam egy üzenetet,amire reakcióim : :O o.O *.*!
Amit tudni kell rólam: imádok énekelni (aszongyák tudok is...). Szoktam nézni az xfaktort mint ahogy sokan mások is. Kedvenceim a ByTheWay!*-* Nos ugye ők énekelték vmelyik élő showban a Pitch Perfectből a Cups songot,és hirdettek egy pályázatot,ahol lehetett nyerni belépőt a vasárnapi élő showra. Szerencsémre még régebben megtanultam ezt a cup-os témát,szóval felvettem,elküldtem.

Iszonyatosan örültem neki,mikor bulizás közben kaptam egy ilyen üzenetet:Szia! Gratulálok neked:) A Cupsong versenyünkben nyertél 2db jegyet a vasárnapi élő show-ra:)(feltételezem, hogy szükséged lesz a plusz egy kísérőre, ezért a 2jegy:) ) Pls írj vissza, hogy tudsz-e jönni most vasárnap! (esetleg, ha arról van szó át tudunk rakni következő vasárnapra)

Jó éjszakát BTW Sziki

Aztán miután megbeszéltem vele,hogy ki a 2. személy,megdicsérte a hangom,és azt mondta mindenképp foglalkozzak vele :)

Aztán eljött ugye a vasárnap,mentünk,és hát őszinte leszek,nagyobbra vártam az egészet. A Tv-ben tényleg minden más... A stúdió pici,de az énekesem előtt respect,mert tényleg jók!:) Szóval maradjunk annyiban,hogy én nem fizetnék 5000 ftot az ÁLLÓ helyért. Sajnos nem tudtunk maradni a show után,hogy találkozzunk velük,mert jött a vonatunk :/ Aztán ma,azaz szerdán a Corvin sétányon volt egy szép nagy közönségtalálkozó. Késve érkeztünk,ezért már iszonyat sokan voltak. o.O 15 percig voltak kb lent,énekeltek,aláírt kártyákat osztogattak,aztán felmentek. Azt mondták 10 perc és jönnek. Nem jöttek:( Állítólag kihívták a lakók a rendőröket csendháborítás miatt :$ sokan voltunk na..! :D Lényegében megérte! :) *-* egy élmény marad azért!:D

Jaa és még amit nem tudtam felfogni! Szabó Ádám is egy majdnem ugyan ilyen versenyt rendezett a jegyekért. Hát gondoltam oda is küldök egy videót,nagyon valahol csak nyerek...:D Ott is nyertem! Az is felfoghatatlan volt így egyszerre :D Nem hittem volna

Szóval jó szünetem volt! ^^ vagyis még tart xd

"Never give up on your dreams..." Soha ne add fel az álmaid! A fiúk ezt mondják!

Én is megfogadom,és én is ezt mondom mindenkinek! :)

Remélem mindenkinek eseménnyel teli szünete volt,és még élvezzük is ki,amíg tart! :)

Nemsokára újra itt! :) xx ~rixuus.

~Revolution part 6

Hello mindenki,így épp határidőre! :D Szeptemberre ígértem a folytatást,még épp beleesik a dologba,szal zsír! :D Gondoltam ha már szülinapom van akkor már felrakom! :'D Próbáltam nem nagyon összecsapni,de ez sült ki belőle :D lesz még több is majd,de nem ígérek előre semmit!  Addig is itt van ez :)

6. Fejezet – Never be normal

Délután már a reptéren voltunk,úton hazafelé. Sejtettem,hogy ebből az egészből nem egy hét lesz. Ivett sosem hagyott volna ki egy ilyen ziccert. Természetesen nem is hagyta ki. A repülőn végig zenét hallgattam. Aron is. Mindkettőnket sokkolt ez az egész. Én képtelen voltam beszélni,ő pedig megértően és együtt érzően hallgatta néma sikolyom. A repülő hiába gyors,úgy éreztem futva már hatszor hazaértem volna. Na meg ha tudnék a vízen is járni. Mellékes dolgok. A lényeg,hogy azt hittem sosem akar már leszállni  a repülő. De mikor este végre leszállt a gépünk,elsőként rohantam le a fedélzetről. Bálint és Anna már ott volt értünk kocsival. Anna magához ölelt,mert rég láttuk egymást,Bálintot is megöleltem. Néma csendben utaztunk végig a házunk romjaihoz. Az egészből csak egy nagy semmi maradt. Minden hamuvá égett. Mikor megláttam,nem bírtam tovább. Térdre rogyva bőgtem,mint egy óvodás kislány és a kezeimbe temettem az arcom. Aron simogatta a hátamat.
Összetörtem. Teljesen. Végleg. Itt nőttem fel. Ide kötött minden emlékképem,mindenegyes boldog perc amit a családommal töltöttem. Az egésznek vége van. Nem tudom elhinni. Azt hittem,az életem már nem lehetne rosszabb. Ismét tévedtem. Remegtem,de most a szomorúságtól. Annyira lefoglalt a szomorúság az elveszett emlékeim iránt,hogy még dühösnek is elfelejtettem lenni. Aron felállított,hogy vigasztaljon,de vigasztalhatatlan voltam.
- Dani? Rebeka? Hol vannak? Rebekának és a babának nem esett baja?? – kérdeztem szipogva és hadarva.
- Mindketten,vagyis hárman jól vannak. Aron anyukája,Kriszti szinte azonnal befogadta őket. – mondta Bálint. Egy kicsit megnyugodtam. De ez nem fair Aronnal szemben,hogy most beköltözünk hozzájuk.
Keresnünk kell egy külön házat vagy valami hasonló.
- Gyere induljunk Ami. – mondta Aron.
- Várj! Csak egy perc. – mondtam,majd beindultam a házba.
Nem maradt szinte semmi. Az volt a szerencsém,hogy az ágyam alatt,volt egy kis föld alatti hely,amit még apa csinált nekem a saját dolgaimnak. Itt tartottam az emlékeimet. A feketénél is feketébb doboz,amiben gyűjtöttem az emlékeimet.
Ez most kincset ért,mert ez egész épp maradt. Kiskori képek,anyuékról képek,naplók és még sok minden más. Körülnéztem máshol,és minden leégett. Semmi más épp dolog nem maradt.
Ez a doboz most nagyon sokat jelentett. Szép lassan sírdogálva kisétáltam,aztán Aronnal átkarolva indultunk az autóhoz,hogy elvigyenek hozzájuk. Mikor beléptünk Rebeka azonnal megölelt. Ő is pityergett,Dani próbált erős maradni,de mindent elárultak a szemei. Őt is hosszasan megöleltem.
Kriszti is szánakozóan megölelt,és szomorúan rám mosolygott. Szerencse,hogy Aronéknak hatalmas a házuk. Aron és én a szobájába mentünk,ahol már nagyon rég nem jártam. Nem változott szinte semmi. Lepakoltam a cuccaimat,majd leültem az ágyra. Aron leült mellém és hosszasan nézett engem. Mire én feleszméltem,már egy jó ideje bámulhatott. Elkapott a nevetés.
- Mi az? – kérdeztem mosolyogva.
- Semmi,csak látni akartalak mosolyogni. – mondta,mire megint elmosolyodtam. – Ami,be kell,hogy valljam,alábecsültelek. Azt hittem,egy törékeny kis pillangó vagy,amit akár egy szél is összetör,de nem! Minden ami veled történt,az a sok szörnyűség,más már rég a diliházban lenne. De téged csak megerősítettek ezek a dolgok. Elképesztő nő vagy. – mondta.
- Muszáj volt erősnek maradnom,de mindez nélküled nem ment volna. – mondtam.
- Csodálatos vagy. És az enyém. – mondta Aron,majd lassan megcsókolt.
- És most hogyan tovább? – kérdeztem. – Nincs otthonunk. Se nekem,Daniéknak sincs.
- Ne aggódj emiatt. Ők mindenképp önálló életet fognak kezdeni. Rebeka már gyereket vár. Mi ketten csak koloncok lettünk volna a nyakukon. Hidd el,egyszer mi is külön életet fogunk kezdeni. Csak ketten. Aztán majd lehet,hogy már hárman,vagy négyen. – mondta,mire a hasamhoz nyúlt.
- De ez nem mostanában lesz. – mondtam neki mosolyogva.
- Én sem mostanra terveztem. – mondta tiltakozóan azonnal.
A gyerekvállalás gondolata most ebbe a helyzetben még megrémített. Persze,szeretnék gyereket,de nem most. Így 18 évesen, és még közel sem járok a 19-hez,még valahogy nem tudom magam elképzelni a saját gyermekemmel. De ezzel még ráérünk foglalkozni. Van ennél most sokkal fontosabb dolgunk is. Anna azt mondta többen gyújtották fel a házunkat. Többen,és mind ugyan olyan gyorsak voltak. Ez csak egyet jelenthet. Valamiféle sereget próbál szervezni ellenünk Ivett. Jézusom,mennyi embert változtatott még szörnyeteggé csak a bosszú kedvéért? El sem tudom képzelni,hogy ez a dolog bárkinek is örömet szerezzen. Mi nem tehetjük meg ugyan ezt egyetlen emberrel sem. Azt nem fogom megengedni. De semmi ötletem nem volt mit tehetnénk. Bizonyítékunk nincs,hogy ők tették,és nem tudunk semmit tenni. Ezen agyaltam végig,amíg zuhanyoztam,amíg kint ettem a konyhába egyedül az éjszaka közepén,mert képtelen voltam aludni. Szinte féltem,nehogy Ivették ránk törjenek itt is,vagy bármit tegyenek. Aron jött ki utánam,leült velem szembe,majd elővett egy nagy sajtdarabot meg egy kést,és enni kezdte. Halványan elmosolyodtam. Apukámra emlékeztetett. Régen mindig ő is ezt csinálta. Anyu mindig követte,én pedig leskelődtem utánuk.
Kissé rájuk emlékeztetett ez a helyzet,mintha én és Aron is olyanok lennénk,mint ők voltak.
Iszonyatosan hiányoztak mindketten.
- Min agyalsz Angyalom? – kérdezte Aron a jó húsz perces csendben evésünk után.
- Tudom,hogy itt még nincs vége ennek az egésznek. – mondtam. – Ivettnél ez még csak a kezdet.
- Ebben én is biztos vagyok. De nincs semmi bizonyítékunk. Most nem tudunk mást tenni,csak annyit,hogy bemegyünk a suliba és belehúzunk a tanulásba. – mondta unottan Aron.
Te jóságos ég! El is felejtettem. Második félév,év vége,kis érettségik,előrehozott érettségik,úristen! Nem akarom! Ivettet sem akarom látni! Ha meglátom,én esküszöm,hogy darabokra szedem.
- Gyere aludjunk! – mondta Aron. – Már nincs sok pihenési időnk a suliig. – mondta,majd homlokon csókolt. Beslattyogtam mögötte lassan,majd az ő hatalmas karjaiban aludtam el. Vasárnap reggel az első dolgom az volt,hogy felkeltem bevásároltam,és nekiálltam reggelit csinálni mindenkinek.
Csináltam egy csomó gofrit ,vettem narancslét,csoki öntetet és juharszirupot  az ámerikáiák számára.
Mindezt reggel hat és hét óra között. Aron reggel nyolckor,mint egy öt éves kisfiú,úgy állt a konyhaajtóban,mint akit most ébresztettek,hogy óvodába menjen.
- Esküszöm,már csak a maci hiányzik a kezedből! – mondtam neki. Erre gyorsan visszament a szobájába,és kihozott egy kis macit.
- Nem is tudtam,hogy te ilyeneket rejtegetsz. – mondtam nevetve. – Gyere,egyél!
- Mért keltél ilyen korán és mért csináltál reggelit és mosogattál is el? Pláne mikor ott a mosogatógép.
- Mert nem akarom már ennél tehetetlenebbnek érezni magam. Rajtad kívül,már mindenemet elvesztettem. Iszonyatosan szar érzés,már bocs a kifejezésért. Ki akarom venni a részem a munkából. Nem akarok zavarni.  – mondtam. Erre csak a fejéhez kapott.
- Te velem vagy! Hozzám tartozol már egy jó ideje! Ide tartozol! Nem vagy te teher. – mondta.
Inkább csendben maradtam. Igaz amit mondott,de akkor is. Nem akartam annyit agyalni,inkább lefoglaltam magam valamivel.
- Elkell még mennem vásárolni. A tisztasági cuccaim 90%-a odaveszett… - mondtam.
- Elmegyek veled. – mondta,majd akkorát harapott a gofriból,szinte a felét megette egy harapásból.
- Nem tudod mire vállalkoztál kedvesem. – mondtam neki kuncogva.
- Ha attól jobb kedven van,hogy szenvedek ott veled,akkor megéri. – mondta,mire odamentem hozzá és elloptam a gofriját. El akartam vele futni,de azonnal utánam eredt. Nevetve fogott a karjaiban.
- Add csak vissza Angyalom! – mondta.
- Nem! – majd hozzáhajoltam,hogy megcsókoljam,de nem hagyta,mire sértődötten elhúzódtam.
- Előbb add ide. – ajánlott alkut. Mire én fogtam bekaptam,és megettem,aztán nyomtam az arcára egy puszit. Elkapott a derekamnál fogva,és olyan csókot adott,hogy tényleg megszédültem. Ezen ő csak jót nevetett.
- Aljas húzás volt. – mondtam.
- Jó tanárom volt. – mondta,majd rám kacsintott.
Megvártam míg Aron felébred,na és felöltözik,így mégsem jöhet velem vásárolni,aztán elindultunk az ő hatalmas örömére plázázni. Nos,mentségemre szóljon,én figyelmeztettem. Bejárt velem három drogériát,négy cipőboltot,és két olyan boltot ami tele volt leértékelt ruhákkal. Mondanom sem kell,mire egy kajáldához jutottunk,ő úgy nézett ki,mint aki most futott le legalább 40 kiló métert egyhuzamban. Igazából meg sem kottyant neki,csak teátrálisan szenvedett.  Színészetből mindig is csillagos ötöst érdemelt. Új ruhákkal,tisztasági szerekkel meg sminkekkel tértem haza. Haza. Vagyis majdnem haza.
Hiába imádom Aront és az anyukáját,ezt a helyet sajnos sosem fogom megszokni,vagy otthonomnak nevezni. Mindenki hálás volt nekem az „isteni” reggelimért,és javasolták,hogy gyakrabban tegyem ezt.
Még csak délután volt,de nem tudtam,hogy örüljek –e a holnapi iskolának vagy rettegjek. Mi járhat Ivett fejében? Mit meg nem adnék,ha csak öt percig gondolatolvasó lehetnék! Egész este ez járt a fejemben. Aront már tuti vagy az őrületbe kergetem,vagy megrémisztem a csendes magamban merengésemmel. Szegényke,ha tudta volna mire vállalkozik mikor megismert,biztos nyomban otthagyott volna. Este is mikor feküdtünk egymás mellett,folyton agyaltam. Én háton feküdve a plafont kémleltem,mintha a bárányokat számolnám,Aron pedig felém fordulva aludt. Legalábbis ezt hittem.
- Min agyalsz Angyalom? – kérdezte egy picit megemelve a fejét,hogy kilátszódjon a párna halom közül.
- Ideges vagyok a holnapi nap miatt. – mondtam.
- Ne aggódj amiatt a nő miatt… - mondta. – Már mindenedet elvette szinte,most már mi jövünk.
- Nem! Ne mond,hogy ne aggódjak! – fakadtam ki. – Hogyne aggódnék mikor a bátyám és a leendő felesége,te és anyukád is veszélyben vagytok?! Sőt még Bálint és Anna is! Titeket szeretlek a legjobban. Mindent el akar tőlem venni,nem emlékszel? Veled is megpróbálkozott… - mondtam.
Észre sem vettem,de eközben folytak a könnyeim. Aron csitítgatva simogatott,hátha megnyugszom.
- Angyalom,sajnálom. De erősek vagyunk már,te is tudod. Semmitől nem kell félned,amíg engem látsz. – mondta,majd megpuszilt. – Aludjunk. – mondta,majd karjaiba zárt,és addig simogatott,csókolt,míg el nem aludtam a védelmező karjaiban. Reggel kicsit nyugodtabban ébredtem.
Aron valamit nagyon jól csinál. Szinte a puszta kisugárzása,jelenléte nyugalmat áraszt.
Mikor Aronnal reggel a suli elé hajtottunk,bátorítóan megszorította a kezemet,majd elindultunk befele.
És dobpergés. Semmi nem történt. Maximum a szokásos Ivett társasága lenéző pillantása,amit már azóta megkapok amióta ide járok,szóval semmi extra. A reggel fénypontja a matek dolgozat volt.
Hű,még jó,hogy ezt az anyagot nagyjából tudom. Húsz perces rövidke dolgozat volt. Egész könnyű volt,szóval hamar kész lettem. Nem csak testileg lettem erősebb,de az eszem is gyorsabban vág,a látásom,a hallásom is jobb lett. Az ezerből egy ok,ami miatt jó szörnyetegnek lenni. Ez a minimum prémium ha már az vagyok,ami lettem. Volt még egy jó tíz perc a doga végeztéig,addig én kémleltem az osztályt. Aztán ránéztem Ivett egyik hű követőjére,akit azt hiszem Biankának hívnak. Bár nem vagyok benne biztos. Láttam,hogy szorgosan puskázik,majd hirtelen kiesnek a kis papírok a padjából,majd felszedi őket. Ez mind szép és jó,de ez az egész szinte kevesebb,mint egy másodperc alatt történt. Ezt az egészet csak az én szemem, Aroné  és Annáé láthatta. Bár ők még írtak,szóval nem látták.
A lány azonnal rám nézett,és fenyegetően méregetett,mire inkább visszafordultam. Ebből a lányból is szörnyet csinált. Csodás. Pedig Biankával nem volt semmi bajom,és bumm hirtelen a top 10 utálóimhoz tartozik már is. Mikor letelt az idő,és az órának is vége lett azonnal Aronhoz fordultam.
- Bianka! Őt is átváltoztatta ilyenné. – mutattam magamra. Ki kell találnunk egy találó nevet majd.
- Honnan veszed? – kérdezte.
- Kevesebb,mint 1 másodperc alatt vette fel a puskáját a földről. Rajtam kívül senki nem vette észre. – mondtam.
- Ó! Vagy úgy. Kár érte. – mondta Aron.
- És még hány embert változtathatott át…Istenem,ez kegyetlenség. – mondtam.
- Ami…Ez az egész dolog csak neked az,ami velünk is történt. Mindenki más ölne azért,hogy különleges legyen! – mondta Aron.
- Lehet,de én nem! Én azért ölnék,hogy normális lehessek. – mondtam.
- Na jó,ejtsük ezt a témát,és nyugodj meg. – mondta,majd magához húzott és szorosan megölelt.
Kíváncsivá tett ez a dolog,még vajon kiket változtatott át,csakis a bosszú érdekében.
A nap csúcspontja jött. Pedig ez még  csak a második óra volt. De ezek után valahogy elhatároztam,hogy magántanuló leszek. Tesi óra. Nem! Nem azért,mert utálom. Na jó,nem is szeretem,de nem a tantárgy miatt van. Semmi köze nincs hozzá.
Szóval tesi következett és mivel új félév,órarend változás. Szinte mindig közösen tartották ezt az órát valamelyik osztállyal az évfolyamból. Természetesen a sors velem sosem volt kegyes,így most sem kímélt meg. Pedig most az egyszer díjaztam volna a szívességét. Mért pont Ivették osztályával kellett összerakni minket? Hihetetlen. Szívás az egész. Az volt a minimális szerencsém,hogy legalább nem egy lányöltöző van,mert akkor elevenen megnyúztak volna már az öltözőbe a puszta tekintetükkel.
Anna is totál ideges lett mikor elmondtam neki,hogy mi történ órán,és ő szinte idegbajosabb lett,mint én.
- Ami,én esküszöm szétkapom ezt a csajt! Átmegyek az öltözőbe,de darabokra szedem! – kiabálta Anna.
- Nyugodj már le! Többen vannak. Ki tudja hányan vannak még. Egyenlőre nem támadunk! – állítottam le,még mielőtt valami baromságot művelt volna. – Amúgy is…Az sem biztos,hogy támadni tudunk valaha. – mondtam halkabban.
- Fogunk! Nem ússza meg szárazon! – mondta.
- Oké,jól van csak nyugodj meg,és menjünk mert sípszó volt. – mondtam.
Hála Istennek nem volt a tanár,ezért a helyettes tanárt kaptuk meg aki ezerszer jobb fej.
Na jó,tévedtem. Játék egész órán. Kidobóssal kezdve a sort. Osztály az osztály ellen. Szuper.
Ivett és a kis hat fős társasága már gúnyos mosollyal méregettek minket,hogy mi leszünk az első áldozataik. Oké,hogy nálunk több a fiú,de ez most semmit nem ért. A sípszó után azonnal repkedtek a labdák. Többségével a rendes ember osztálytársaink kiestek,és mi maradtuk. Pár osztálytárs nálunk és mi hárman a hat ellen. Mindhármunk reflexei kifinomultak,gyorsak voltak egy átlag emberéhez képest. Mikor már csak három vs. hat volt a felállás ,kicsengettek.
- Tanár nő! Mi ezt még befejezzük. – mondta Ivett Keresztes tanár nőnek.
- Jól van,de pakoljatok el utána! – mondta. – A többieknek egészség! – fújt a sípjába.
Na most elkezdődhetett egy kisebb harc. Igaz nem tűnik valami epic-nek,de nem volt semmi.
Kidobósozás a legfelsőbb szinteken. Ha ember látta volna,nem hitt volna a szemének. Már ha látott volna valamit. A labdák égtek a kezeink alatt,olyan gyorsan haladtak át a pályán másodpercről másodpercre,hogy a mi szemünk is csak akkor látta ha figyeltünk és koncentráltunk.
Anna kidobta Ivett két kis pincsijét. Elemében van Anna az fix. Azok sértődötten felmentek öltözni. Ők már megunták. Nem tudom elhinni,hogy még Ivettet nem unták meg. Rendesen már becsengettek volna,de most volt a nagyszünet,szóval még volt egy tíz percünk a húsz percesből. Az egyik szöszi csajt sikerült kidobnom. Végre egyenlően voltunk. Nos mivel nem finomkodtunk,ezért mindenki szép labdanyomok maradtak. Kicsit durvábbak,mint egy átlagos kidobónál. Aztán az egyik festet vörös csaj csúnyán kidobta Annát. Szegénykémnek úgy eltalálta a vállát egy gumilabdával(!),hogy kiment neki.
Aron rakta vissza neki a helyére,de utána is le kellett fogni Annát,nehogy nekimenjen.
A játék folytatódott,én sikeresen kipusztítottam a vöröske csajt csak is Annának,mert megígértem.
Szóval most kettő – kettő.  Én és Aron, Ivett és Bia,aki egyébként kérelmezte,hogy had álljon át a másik csapatban. Hát nem aranyos? Mindjárt idehányok. Már csak öt percünk volt. Most jött még csak a keménydió. Sokadik próbálkozásra sikerült kidobnom Biát. Erre Ivett válasza azonnal kidobott engem. Túl gyors volt,reagálni sem volt időm. Sajgott utána a combom rendesen.
Reménykedve néztem Aronra. Nem számít,hogy nyerünk –e vagy sem,csak sózzon oda Ivettnek helyettem,mert megérdemli. Aron mindent megtett a győzelemért,vagy inkább Ivett megleckéztetéséért,mert ő egy lányt sosem üt meg,legalább itt és most tehet valamit. Aztán Ivett kezdett már nagyon fáradni,Aron pedig ezt kihasználta,és odab*szott neki,már elnézést a kifejezésért.
Ivett összerogyott úgy hasba dobta. Aron lihegve állt a pálya közepén. Ivett ott feküdt egy pár másodpercig,majd felpattant,és hisztérikus nevetésbe kezdett és tapsolásba.
- Szép volt Aron,széép! – nevette,majd lassan Aron felé lépkedett. Én a jelenet nézése közben teljesen megfeszültem,hogy mikor kell közbelépnem.
- Tudod,egy lányt így le tudták nyomni. De megverni nem tudnál. – mondta majd megállt előtt,és meglökte őt.
- Sosem bántottam nőt,és most nem fogok Ivett. – mondta nyugodtan Aron. Ő akkor is tovább lökődte. Aron egy kezét maga elé tartva hárított,és hátrált Ivettől. Ivettnek ez nem tetszett,hogy Aron nem ellenfél. Végül eldurrant az agya,és akkorát ütött bele Aron arcába,hogy hátraesett.
Én erre azonnal dühbe gurultam. Előtte teremtem ahol az előbb még Aron állt,megfogtam a nyakánál fogva,és a félpályáról a falhoz hajítottam,majd követtem míg becsapódott a falba. A szolgái azonnal ott  termettek mellettem mind a hatan,de olyan adrenalin löket volt a véremben,hogy mindet egyszerűen leráztam. Odasétáltam Ivetthez,megfogtam az ájult arcát és így szóltam : Ne provokáld többet,mert neki te nem vagy ellenfél kiscsillag! – mondtam. – Kezd a saját súlycsoportoddal. – mondtam,majd szépen kapott egy jobbost az arcába tőlem. Azt hiszem elájult. Otthagytam.

A csicskásai álltak mögöttem egy sorba. Utat törtem közöttük,majd Aronhoz siettem.
- Jól vagy? – kérdeztem.
- Persze. Ezt meg,hogy csináltad az előbb? – kérdezte tátott szájjal.
- Én…Nem tudom. Csak mikor megláttam mit csinál,ösztönösen cselekedtem. Ez valami plusz védelmező erő lehet,vagy nem tudom. – mondta bohókásan.
- Elképesztő voltál. – mondta csillogó szemekkel. – De menjünk öltözzünk,mielőtt elkésünk. Felsiettünk,felöltöztünk,és még épp csengő előtt elhagytuk a tornatermet,és beestünk a harmadik óránkra. Ahonnan késett a tanár,szóval mindegy.
Történelem óra. Ahol amúgy is koncentrálnom kell ahhoz,hogy figyeljek,de most végkép képtelen voltam. Egyrészt megijedtem saját magamtól. Másrészt féltem a következményektől. Mi fog történni,mikor jön a bosszú. Vajon később is képes leszek ilyen erőkifejtésre? Kétlem,de remélem.
Még mindig hátra volt három óra. Az idő ólomlábakon lépkedett előre. Haza akartam már menni. Vagyis majdnem haza. De az igazi bomba még csak ekkor robbant. Mikor utolsó óra után Aronnal és Annával gyorsan el akartunk tűnni a suliból,onnantól pár méterre embertömeg várt ránk. Legalább 20 ember várt ránk ott. Kissé megijedtem,hogy három a húsz ellen. Ez aztán a fair dolog. Vettem egy nagy levegőt,mert ha meglátják,hogy betojtam,még nagyobb lesz az önbizalmuk.
Ivett ált a tömeg elején,és szép lassan végigmért,majd gúnyosan elmosolyodott. Már vártam a mondandóját,de nem szólalt meg.
- Ez most komoly? Mit akarsz pont itt elintézni a sulitól 20 méterre? – kérdeztem.
- Én nem akarok semmit sem elintézni. Ez csak egy kisebb figyelmeztetés,hogy ne húzz velem ujjat. Sokszor keresztbe tettél már nekem. Egyetlen egy húzásod van még,ezt jól jegyezd meg! – mondta majd hátat fordított és elsétált. Ez a bő 20 ember követte. A pillantásuk szinte lyukat fúrt már a mellkasomba. Nem is ismerem ezeket az embereket. Egy nő,olyan harminc körüli lehetett,mikor rám nézett, megvillant a szeme. De nem akárhogyan. A nő szeme sárga volt. Egyszer csak nekem támadt.
Szerencsémre le tudtam vakarni magamról. Amikor Ivett látta,hogy mi történik közbe lépett,és leszedte rólam a nőt.
- Nem most! – ordított rá,majd akkorát rávert,hogy nekem fájt. – Ez is kezdi,de jó,most ezt is meg kell ölnöm… - mondta,majd magával ráncigálta és elmentek.

Aron és Anna felé fordultam.
- Hallottátok amit mondott? Ez is kezdi? Ezt is megöli? Mit jelent ez? Láttátok a nő szemét? Sárga volt! – mondtam.
- Lehet,hogy tovább kísérletezett,és annyira elmutálódtak az alanyok,hogy elvesztették a kontrolt önmaguk felett. – mondta Aron.
- Ezt meg kell állítanunk! Nem ölhet csak úgy embereket! – mondta Anna.
- Kíváncsi lennék,mitől történt ez az egész…Ki kell derítenünk. – mondtam. Tervbe vettem,hogy én még ma este meglátogatom Ivettet és kiszedem belőle amit tud. Már csak azt kellett kitalálnom,hogy rázom le Aront. Ha csak felhoztam volna ezt az ötletet neki,szerintem bezárt volna a szobájába,és nem engedett volna ki. Szóval fel sem merült bennem,hogy megosszam vele. Mélyen hallgattam erről,míg el nem jött az este. Rögtönöznöm kellett valami tervet. Amire szükségem volt: Anna bilincsei. Senki ne kérdezze mért tartott ilyeneket otthon,én sem akarom tudni! De most az egyszer elterelő hadműveletnek jól jött. Aront felkészítettem élete legjobb éjszakájára. Mikor már kezdtünk belejönni a dolgokba,akkor átvettem az irányítást,és az ágyhoz bilincseltem,leragasztottam a száját,a kezét is még az ágyhoz,és amint felvettem a cipőm,már futásnak is eredtem. Öt percen belül Ivettéknél voltam.
Lehalkítottam a telefonom,majd nem vesződtem olyan felesleges dolgokkal,mint a kopogás,ezért felugrottam Ivett erkélyére és bekopogtam hozzá.
- Mit keresel itt? – kérdezte mikor kijött hozzám.
- Egyetlen egy kérdésre szeretnék választ. – kezdtem.
- Felejtsd el. – mondta,majd már be akarta csukni az ablakot,de nem engedtem neki.
- Hallgass meg! Mindünknek sárga lesz a szeme? Mind belebolondulunk,belehalunk ebbe az egészbe? – kérdeztem.
- Na idefigyelj te kis… - kezdte,de nem engedtem.
- Csak választ kérek! Válaszolj! Igen vagy nem?! – kérdeztem.
- Igen! Mind belehalunk! Erre keresem az ellenszert,de nem találom! Ezért is nem nyírlak ki most itt ebben a pillanatban,mert tudom,hogy te is megfogsz halni! – mondta. – Sőt,a te szemed is megvillant a tesiterembe múltkor! De te túl nyugodt vagy ahhoz,hogy elindítsd magadban ezt az egészet!
Köpni,nyelni nem tudtam.
- Ez egy lassú folyamat? – kérdeztem totál lefagyva.
- Az. – Még mindnyájunknak van ideje. – mondta. – De most tűnj el! – mondta,majd bevágta az ablakát előttem.
Csiga tempóban sétáltam vissza Aronékhoz. Már éreztem a zsebemben rezgő telefont. Felvettem.
- Hol vagy?!És még is ez mire volt jó?! – kérdezte idegesen. – Faképnél hagysz csak így… - mondta csalódottan. – Mint valami rossz dívás filmben. – mondta.
- Nyugalom,mindent megmagyarázok,egy öt perc és ott vagyok. – mondtam.
- Minden rendben? – kérdezte aggódóan.
- Semmi sincs rendben,de mindent el fogok mondani. – mondtam,majd kinyomtam.
Úgy bolyongtam végig,mint egy holdkóros. Egyszerűen nem tudtam elhinni amit ma láttam és hallottam. Szóval mind beleőrülőnk ebbe az egészbe emiatt a szer miatt szép lassan. Persze,hogy az életben ilyesmi igazából nem létezne. Hogy az emberrel valami jó történjen. Most már nem akartam elveszteni ezeket a dolgokat. Az erőt,a gyorsaságot. Túl régóta vagyok már így. Már hozzászoktam.
Mindent akkor értékelünk csak,ha már elveszítettük,vagy el fogjuk. Aron az ajtóban várt már mikor beléptem. Szó nélkül felvezetett  a szobájába. Leültem az ágyára,majd vettem egy nagy levegőt és belekezdtem a mondókámba.
- Azért hagytalak ma itt,mert Ivettnél jártam. Tudtam,ha elmondom,hogy hozzá megyek,nem engeded meg. – mondtam.
- Ezt jól gondoltad. – bólintott Aron.
- Arra voltam kíváncsi,mi történt azzal a nővel. Azt mondta,a szer előbb vagy utóbb mindenkivel ez történik. Beleőrülünk,belehalunk. – mondtam.
- És szerinted ez igaz? – kérdezte,mire bólintottam.
- Azt mondta, múltkor mikor nekirontottam akkor nekem is megvillant a szemem. – mondtam itt már könnyek között. Aron magához húzott és csitítgatott.
- Ne sírj! Megtaláljuk  megoldást! – mondta. – Bálint megtalálja a kiutat ebből! – mondta.
- De Aron! Ha még csak én lennék ilyen,de már ti is ilyenek vagytok! Mind veszélyben vagytok! Konkrétan megöltelek titeket ezzel! – mondtam.
- Állj! Mi mind magunktól vállaltuk ezt,szóval ne okold magad! És nem lesz semmi gond! – mondta.
- Ne szomorkodj! Kérlek! Gyere nézzünk valami vígjátékot,vagy nem tudom. – mondta.
- Csak rád van szükségem. Köszönöm,hogy vagy nekem. Még ha én sosem hálálom ezt meg neked.
- Pusztán létezel. És csak nekem. Ez éppen elég. – mondta,majd majdnem ott folytattuk az éjszakánkat,ahol abbahagytuk.
Reggel félig idegesen,félig nyugodtan ébredtem. Ideges voltam,mert a napjaink meg vannak számlálva,nyugodt voltam,mert Ivett nem fenyegetett. Ő is arra várt,mikor halok meg. Ezzel már ketten voltunk. Aron reggel mindent elmondott Bálintnak aki azonnal fejest ugrott a kutató munkába.
Próbáltam nem gondolni erre az egészre,hogy mind meghalunk. Mind bekattanunk egyszer csak ki tudja mikor. Magamat okoltam mindenért. Vagy nem is tudom. Inkább a természettudományi feladatot még régről. Ha az nem lett volna,nem derült volna ki ez a sok dolog,nem lenne ennyi gond. Bár akkor nem lennék Aronnal,és azt nem akarnám. Ezt a dolgot sosem fogom megbánni. A világ összes kincséért sem cserélném el. Suliba már nyugodtam voltam. Koncentráltam,hogy ne legyek dühös,nehogy letépjem valaki fejét a szó szoros értelmében. Pedig sokszor voltam a határán.
Dolgozatok hegyei,idegesítőbbnél idegesítőbb emberek. De mindig vettem egy nagy levegőt és megnyugodtam. Aztán délután mikor Bálinthoz mentünk,már voltak hírei.
- Na mi a helyzet? – kérdezte Aron mikor beléptünk,de ő nem válaszolt semmit,csak lehajtott fejjel kísért be minket.
- Üljetek le. Nem állunk túl fényesen,maradjunk ennyiben. Csak annyit mondok,reményeink vannak. – mondta. Ezek azok a szavak,amiket végképp nem akartam hallani. Tudtam,hogy nekünk befellegzett.
Nincs remény. Már semmi sem normális. Sosem volt az.

folytatás az Isten tudja mikor lesz,DE lesz! :) xx.~

~Apology

Hi everyone! Szerintem a bejegyzés címével mindent elmondok. Annyira szégyenlem magam,hogy augusztusba ígértem a folytatást,erre már nyakamba szakadt az iskola. Azért nem fejeztem be,mert elég jelentőségteljesnek szánom ezt a részt,fontosnak és nem láttam értelmét összecsapni 31.-ére. Most meg ,hogy még a suli is bejött  a képbe ismét,még nehezebb lesz. A lényeg,hogy szeptemberbe reményeim szerint már biztosan felkerül.
Na de most eltérek egy kicsit a témától,vagyis nem is annyira,mert még egy ok,amiért nem írtam pl a folytatást ma. Százhalombattán most tartják a XX. Battai napokat amiken egy csomó híresség fel szokott lépni. Ma pedig Pécsről volt itt a Punnany Massif.*-* Nem ismerem az összes zenéjüket,de amit ismertem teli torokból énekeltem. Korai érkezésünknek hála első sorból élvezhettük a koncertet! :D De ami még jobban feldobta az egészet,hogy Meszi ( a vokálos srác aki sztem nagyon cuki,a képen a jobbos) az csomószor engem nézett,és mosolygott. Aztán valamelyik szám közben egyszer csak rám mutatott. Én pedig sztem totál vörös lettem és sokkot kaptam :D:D:D:D. Életre szóló élmény volt ez a koncert az fix! :D
Szóval amíg hozom a folytatást addig is Punnany foreva'!! :D




~rixuus. xx

26. random és és értelmetlen bejegyzés

Helloo van mindenkinek!:) Hű ha,mit is mondhatnék? Azt a jó édes mindenit,már augusztus közepe van. :/
Ami azzal egyenlő,mindjárt megint minden kezdődik előröl és 9 hónapig tart,és nem,nem a terhességre célzok. A folytatással próbálok sietni,de végig kell gondolnom sok dolgot,végezni akarok a Fényemberek könyvel amiből már nincs sok. Utána folytatom,és nagyon remélem,még augusztusban felkerülhet ide. :)
JA! még egy hír,ami nekem örömhír :') :

Ezer látogató!:') (mostmár túl az ezren persze egy kevéssel :D) Nekem ez nagyon sokat számít,hogy látom,vannak emberek akik azért megnyitják,pláne akik olvassák is,azoknak hálás vagyok nagyon!:)
Szóval Thank you soo much all! :)

Sietek a folytatással ígérem,amint végeztem a könyvvel,és vége a nyári közmunkámnak is ami ugye az érettségihez kell. (ebben a mondatomban az imént csókoltatom Hoffmann Rózsa oktatáspolitikus nagyságos asszonyt a remek ötleteiért!) Kézi világbajnokságon még oké a közmunka,de komolyan ez az ötlet...A világ legnagyobb baromságai közé tartozik. Na mind1,nézelődni jó a meccsen,mert túl sok dolgom nincs.:D
A lényeg,hogy sietek! :D Élvezzétek ki még ezt a pici nyarat,mert nemsokára megint elkezdődik minden. :(


xx.Rixus~

Revolution part 5

Szép napot,estét,délutánt,reggelt,hajnalt mindenkinek! :D
Itt vagyok az 5. résszel végre. :D Valamikor jövök egyszer a hatodik résszel is,ha megszületik a fejemben..:'D Addig is Keep Calm and Watch The Walking Dead! ;)

5. Fejezet – Egy elcseszett szilveszter

Ez volt egész eddig elcseszett életem legjobb karácsonya. Nem hittem volna,hogy lehet még normális karácsonyom azok után,hogy már nincs családom. Pedig ez akkor is igazán jól sikerült. Minden esetre az egésznek a fénypontja,hogy Rebeka terhes és Dani megkérte a kezét. Hiába békültünk ki Rebekával,attól még nem az öribarim. De most már el kell fogadnom,hogy a családomhoz fog tartozni hivatalosan is. Danival miután hazamentünk beszéltünk az esküvőről,hogy szeretné,ha én szervezném,mert már egy csomó pénzt félretett,és nagy esküvőt akar Rebnek – ahogy ő hívja Rebekát. Persze mindketten még a szülés előtt szeretnék az egészet. Van még időn,én biztosan megszervezem addigra. Amúgy is imádok szervezkedni. De az idő most marha lassan ment. Azonnal azt akartam,hogy 30.-a legyen és induljunk! Persze ezt a mondatot még vissza fogom vonni,de hát ki gondolta volna,hogy ez fog történni. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Harmincadika előtt olyan izgatottan bújtam ágyba,hogy Aront szerintem már az őrületbe kergettem. Folyamatosan csak dumáltam,dumáltam,végül a kezét a számra tettem,és így maradtam. Vettem. Pofa be,mert aludnunk kell. Reggel nagyon – nagyon korán keltünk,hogy Rebeka és Dani kivigyenek minket a reptérre.
Hulla fáradt voltam,mert képtelen voltam tegnap éjjel befogni a szám. Szegény Aron.
Gyorsan elbúcsúztunk Rebekáéktól,mert ők is elég fáradtnak tűntek,hagytuk had pihenjenek.
Mondtuk,hogy hívni fogjuk őket mindenképp,vigyázzanak magukra és a többiekre. Mi pedig felszálltunk a gépre. Mikor felszálltunk elkapott újra az izgalom,hogy „Úristen,Spanyolországba utazunk,te jó ég!Wáá!” Szegény Aron még mindig fáradt volt,szóval hagynom kellett,hogy had aludjon,szóval megpróbáltam csendesebben virulni. Az idő elég hamar elrepült,mert arra ébredtem,hogy úgy aludtam,hogy szinte folyt a nyálam,és Aron lágyan ébresztget,hogy jobb ha felkelek,mert mindjárt landolunk. Bár fáradt voltam,de ahogy leesett,hogy hol is vagyok éppen,kipattant a szemem,és azonnal le akartam szálni.
- Easy van Ami! – nevetett Aron. – Azt mondtam hamarosan,nem azt,hogy most. – mondta.
Morcosan ültem vissza,mert még igazán hagyhatott volna aludni akkor,ha nem most szállunk le.
De igaza volt,kb. 5 perc múlva landolt a gép,mi pedig szép lassan leszálltunk. December végéhez képest nem is volt olyan rossz idő. Persze hideg volt,de pont jó volt az idő. Én felvettem a pandás sapimat amit karácsonyra kaptam a srácoktól még utólag. Lehet,hogy a sapka miatt bámultak meg,pedig nem is feltűnő,hogy a fejemen egy panda. Egyébként csak a sapka,egy szürke hosszabb szövetkabát egy fehér nadrág,és egy lapos a kabáthoz illő szürke csizma volt rajtam.
- Mért bámulnak engem? – kérdeztem Arontól,mikor már a nem tudom hányadik ember nézett rám hatalmas szemekkel. – Ilyen feltűnő a sapkám?
- Nem,nem az. Csak gyönyörű vagy. – mondta. Erre én elmosolyodtam,majd elkezdtem nevetni.
- Ó, hát persze,szóval ez a magyarázat mindenre. – mondtam még mindig nevetve. Ő erre megfogta a kezem,és az egyik tükröződő ablaksorhoz vezetett.
- Nézz végig magadon. Nem hiszed el,hogy szép vagy? Nos,akkor elmondom mit néznek rajtad,részletesen. A göndör szőkés hajad ezzel a sapkával különösen szép. A ruháid iszonyat jól állnak neked,plusz a szemed ezzel a fekete szemceruzával igézőek. – mondta,és én ezektől a mondatoktól teljesen elpirultam. – Plusz most még bájosan el is pirultál. – mondta nevetve,majd magához fordított és megcsókolt. Elpirultam? Nem,ez rossz kifejezés. Lángolt a fejem! Szó szerint.
- Most már hiszel nekem? – kérdezte.
- Talán. – mondtam mosolyogva,és nyomtam egy puszit a szájára.
Aron bérelt valami kocsit,ami elvitt minket a szálláshoz. A szállásra nincsenek szavak.
Csodálatos hely! Mikor beléptünk leesett az állam.
- Aron,én…nem akarom tudni te ezért mennyit fizettél. – mondtam ámulva.
- Nyugi,nem fogod megtudni! – mondta nevetve.
A recepciós pultnál egy fiatal nő állt,olyan húsz év körüli,akinek a bőre kreol volt,a szeme mogyoróbarna,és a haja is,ami fel volt kontyolva. Kezdhetek megint félni.
Mikor már beléptünk az előtérbe,szinte akkor láttam,hogy kiszúrja magának Aront.
Na látni kellett volna mikor odamentünk és Aron elkezdett hozzá beszélni. Nem mindent értettem abból amit mondott,de Aron se,mert totál zavarba jött és össze – vissza hablatyolt mindent.
Aron néha – néha kissé fel is nevetett azon,hogy mennyit bénázott. Vagy még sem azon? Lehet,hogy tetszik neki? Bő húsz perc után végre megkaptuk a kártyáinkat,és lepakolhattunk.
- Te jó ég,micsoda recepciós volt ez…- nevette Aron. A hatalmas kérdőjelek azonnal megjelentek a fejemben.
- Neked tetszett? – kérdeztem. – Szóval akkor akarod,hogy befessem a hajam barnára,járjak szoláriumba és vegyek barna kontaktlencsét? – hadartam minden ezt teljes komolysággal.
Aron válasza erre csak elsőnek bamba nézés,aztán óriási nevetés. Én pedig összefont karral álltam előtte.
- Ez most mégis,hogy jött neked? – kérdezte. – Az előző mondatomat úgy értettem,hogy mennyire szerencsétlen volt. – mondta Aron.
- Jó,de miattad volt zavarban! Már akkor kinézett magának mikor beléptünk az ajtón. – mondtam.
- És szerinted és is egyből „kinéztem magamnak” őt? És akkor már úgy kell kinézned,mint ő? Ami,te néha tényleg meglepsz még ennyi idő után is. Szép lány,ez tény,de hányszor kell elmondanom neked…milliárdszor,hogy nekem csak TE kellesz? Te vagy az egyetlen nekem. Bolond vagy,ha azt hiszed egy spanyol nőcskéért eldoblak téged. – mondta.
- Szóval csak azért nem,mert spanyol? – kérdeztem. Mire ő hangosan a homlokára csapott.
- Ami,mikor hozzád beszélek,értelmezed is amit mondok? Nem a távolság számít. Hanem te. – mondta.
- Jó,de ha Magyarországon élne? Akkor… - kérdeztem,de nem hagyta,hogy befejezzem.
- Nem! Te számítasz csak! Nem érdekelne akkor sem! És most menjünk be,és hanyagoljuk ezt a témát,mert már is lefárasztottál,ezalatt a fél órácska alatt amióta itt vagyunk. – mondta.
Oké,hülye vagyok,de jó néha egy picit húzni az agyát. A lakosztályunk is csodás volt. Minden szép és tiszta volt.
- Aron,ez olyan gyönyörű. – mondtam miközben lepakoltam.
- Tényleg szép. – mondta. – De akkor is te vagy a legszebb ebben a lakosztályban. – mondta miközben mögém lopódzott és a nyakamba csókolt.
- Mi lesz az első programunk? – kérdeztem.
- Van fél órád,hogy elkészül. Megyünk várost nézni. Izzítsd a gépet,lesz mit fotózni! – mondta,mire rácsapott a fenekemre. Én pedig vissza. Aztán villámgyors sebességgel kezdtem el készülődni,persze Aron ezen ismét jól szórakozott,hogy törölközőben rohangálok ki a ruháimért,elhagyok valamit útközben,akkor gyorsan felveszem,majdnem elcsúszom,de a gyorsaságom miatt szerencsére így mégsem. Hamar elkészültem egy városnéző cuccba,aztán már kéz a kézben indulhattunk is.
A recepciós szúrós szemmel nézett végig rajtunk,én pedig dobtam felé egy olyasfajta ’én győztem’ mosolyt. A zord hideg ellenére,ez a hely mindenhogy gyönyörű volt! Annyira sok képet csináltam,hogy a fél memória megtelt. És ez csak az első nap. Hupsz. Vagy két és fél órán át nézelődtünk, mutogattunk,mint a sok idióta tipikus turista. Mikor visszamentünk a szállásra,az a recepciós ismét úgy nézett. Én pedig szúrós szemmel vizslattam. Vette a célzást kis idő után. Engem totál lefárasztott ez a kis sétálgatás,és kissé oda is fagytam. Pedig nem egyszer kaptam forró csokit,na meg csókot is,de egy idő után a hideg nyert. Mindketten vettünk egy gyors zuhanyt,vagyis spóroltunk és vízzel,és ezt együtt tettük meg,aztán a kanapén filmeztünk. Azt hiszem a kanapén aludhattam el,de természetesen az ágyban ébredtem ismét,mint mikor kicsi is voltam. Akkor ez még mekkora varázslat volt.
Aron kint ült,és laptopozott. Gyorsan az öleibe raktam a lábaim,és figyeltem,hogy mit csinál.
- Jó reggelt Angyalom. – csókolt meg. – Az év utolsó napja is eljött. – mondta.
- Mit csinálsz? – kérdeztem.
- Boldog új évet kívánok mindenkinek,mert éjfélkor nem lesz erre időnk. – mondta.
- Mért mi a tervünk? Hogy ünnepelünk? – kérdeztem,és kikaptam a kezéből a laptopot,hogy kövessem a példáját.
- Tudod mekkora banzáj szokott itt lenni? Nekünk is ott a helyünk. – mondta. – Szóval készülj! Délben egy puccos ebédünk lesz,aztán délután pihenés és készülődés az estére. – mondta.
- Vettem főnök. – mondtam,majd adtam neki egy puszit,és elkezdtem a fontos embereknek írni,hogy boldogságos új évet kívánok nekik. Minden embernek nagy reményeik vannak az újévhez. Én is mindennél jobban remélem,hogy az életünk végre megváltozik. Újra a régi lesz. Na jó,ez rossz kifejezés volt. Újra valamilyen szinten normális lesz. Béka és nyugalom lesz. Csak remélni tudom.
Miután mindenkinek írtam,gondoltam folytatom a The Walking Dead második évadát némi fogyókúrás reggelivel,majd Aron is csatlakozott,hogy együtt nézzük. Szerencse,hogy sorozatokban az ízlésünk elég egyforma. Na jó,nem teljesen,de majdnem. Végül fél tizenegykor kapkodva készülődtünk az ebédhez,mert annyira belemerültünk a sorozatba és egyéb dolgokba,hogy az idő elrepült.
Kívülről elég vicces lehetett,hogy emberfeletti gyorsasággal rohangálunk fel – alá, egymásba ütközünk,én a végén már röhögő görcsöt kaptam. Annyira egymásba mentünk,hogy Aron hatalmasat borult,én pedig talpon maradtam. Hoppá. Végül csak sikerült elkészülnünk. Én felvettem egy fekete harisnyát,hozzá egy magasított szoknyát,ahhoz egy bordó felsőt,hogy menjen a bordó csizmámhoz.
Aron a jól megszokott hosszú fehér ing plusz bordó nyakkendő párost választotta,amiben még mindig szívdöglesztően jól nézett ki. Makacskodtam,hogy így kell egy közös fotó,mert ritkán látom ilyen elegánsba őt,szóval gyorsan időzítettem a gépet,ami lőtt pár képet rólunk. Aztán már indulhattunk is.
Nos Aron azt állította,hogy ez az ebéd benne van az út költségeiben. Bár igazából mindegy,mert iszonyat drága lehetett ezzel együtt. Szinte biztosra vettem,hogy legalább tíz kilót híztam,amit majd le kell dolgoznom. Sült csirkét kaptunk egy csomó fajta körettel,borokkal,pezsgőkkel,üdítőkkel. Én már a látványától jól laktam. Mindketten magunkba tömtünk mindent,mert hát egyszer élünk vagy mi,nem?
Aztán jött a desszert. Tiramisu,somlói galuska,arany galuska,ezer fajta torta,sütik,én pedig már nem bírtam enni. Aron becsomagoltatott egy picit mindenből,hogy majd később megesszük,ha bírjuk.
Komolyan a nagy hasamat csak a szoknya nyomta le. Amint felértünk és pihenés közben valamennyit ülepedett a kaja,én átvettem az edzős cuccom,és mentem a medence melletti futópadra. Aron is velem tartott,de ő csak néző ként. Na persze,a lustaság. Már jó öt perce futottam a futógépen,mire Aron egyre hangosabban nevetett rajtam.
- Öt perc múlva…te,én a boksz zsáknál! – mondtam fenyegetésnek szánva. Ezért még kapni fog.
Mire ő huncut mosollyal az arcán átdobta a vállán a töröközőjét és elindult a terembe a zsákhoz.
Fogalmam sincs hány kilométer után,talán 10 után végre én is mehettem a zsákhoz.
Aron tapsolt egyet,majd így szólt : - Akkor kezdjük.
Ő tartotta nekem a zsákot,én pedig elsőnek szép finom ütéseket produkáltam. Aztán szép lassan egyre több erőt vittem bele. A rúgással is ugyan így csináltam. Egyszer akkorát ütöttem Aron majdnem hátraesett. Egy bő félóráig csak ütöttem,rúgtam a zsákot megállás nélkül. Aztán leültem az egyik padra egy ásványvizes üveg társaságában,aztán később Aron is odajött hozzám.
- Gyere majd ha kipihented magad,mert kiesik a zsák a helyéről. – mondta nevetve,mire én belebokszoltam a vállába.
- Felvágós! – mondtam.
-Aú! De hát ha van mire. – mondta hunyorogva,és egy olyan csúfondáros mosollyal megcímezve amitől nekem is mosolyognom kellett. Meg úgy alapból mindig mosolyognom kell,ha ő mosolyog.
Gyorsan felpattantam,és odamentem,hogy tartsam neki a zsákot. Néha – néha megszívattam és beleütöttem vagy elhúztam előle. Mikor már legalább huszadjára húztam el előle a zsákot,csak mosolygott egyet és eltűnt a szemem elől. Hirtelen a hátulról a derekam köré fogta a kezét,és így szólt: - Szeretnéd a medencében végezni? – kérdezte. Erre én kiszabadítottam magam a szorításából,és elkaptam a kezeit.
- Ha belöksz,tudod jól,hogy te is jössz velem. – mondtam neki. Így inkább el is vetette az ötletet.
Egy kicsit még ütögettünk Aronnal,aztán felmentünk zuhanyozni,most kivételesen külön,hogy készülődjünk. Hatra el kellett készülnünk. Sokkal előbb készek lettünk,de addig sorozatot néztünk.
Aztán hat óra előtt elindultunk. Felvettem a meleg szoknyámat,egy kötött pulcsit,és már indulhattunk is. A recepciós megint ott volt,és mindenkinek ingyen pezsgőt osztogatott valami bugyuta kalapban és azt mondogatta,hogy „Feliz año nuevo!”. Aron felvilágosított,hogy ez boldog új évet jelent. Hozzánk is odatipegett és a kezünkbe nyomott egy – egy pohár pezsgőt. Nekem járt ehhez az erőltetett mosoly,Aronnak pedig a bárgyú „kérdmárelaszámom” mosoly. Aron csak komótosan visszamosolygott rá,és boldog új évet kívánt,én pedig egy büszke mosolyt nyomtam az arcába,mert Aron oldalán állhattam. Aron nem viccelt mikor azt mondta,hogy nagy buli lesz. Egy egész utca tele volt emberekkel,dübörgött az ismertebbnél ismertebb zene,és mindenki táncolt,iszogatott,enyelgett és még sorolhatnám. Mi is vettünk két koktélt aztán komótosan sétálgattunk. Miután megittuk próbáltunk elvegyülni,ami nem volt nehéz,mert nagyon barátságos emberek voltak itt. Mikor meghallottam Chris Laketől a Sundownt azonnal elrángattam Aront táncolni. Aronnal nem sokat buliztam régebben,de azt mindig élveztem. Ez most sem volt másképp. El nem engedtem magam mellől,mert túl sok volt a csinos lány. Bár ő is ugyan így tett,mert szerinte meg sok helyes pasi volt. Csak nem tudom hol.
Jöttek egymás után az egyre jobb mixek, néha – néha ittunk valamit,aztán tovább buliztunk.
Totál fesztivál hangulata volt az egésznek. Tizenegy óra körül Aron kirángatott a tömegből,hogy menjünk valahová.
- Oké,de hová megyünk? Még csak most jön a buli tetőfoka. – mondtam.
- Hidd el nem fogod megbánni. Csak kövess engem. – mondta,én pedig úgy tettem.
Egy kisebb tóhoz vezetett,ahonnan látni lehetett a színpadot,és ahogy láttam sok szerelmes pár üldögélt ott még a parton. Engem odavezetett egy pikniknek kinéző kis pokróchoz. Volt ott pezsgő,eper olvasztott csokiba mártva és egy lámpás meg a laptopunk.
- Erre neked mikor volt időd? – kérdeztem tőle teljesen meghatódva.
- Vannak itt is embereim. – mondta huncut mosollyal. – Gyere,valakik már várnak. – mondta,majd felhajtotta a laptop tetejét ahol lassan betöltött a skype és a saját fiókjáról Bálintot hívta.
Mikor betöltött a videó már folytak az örömkönnyeim. Anna,Bálint,Rebeka, és Dani voltak a kamerában.
- BOLDOG ÚÚJ ÉVET SRÁCOK!! – kiabálták a kamerába.
- Nektek is srácok! – mondtam könnyes szemmel nevetve a kamerába.
- Csak ennyit akartunk,nem is zavarunk tovább! Várunk titeket haza! – mondta Bálint.
Végül nagy nehezen, de sikerült elbúcsúznunk és letennünk.
Aron eperrel kínált,amit nem hagyhattam ki. Ő is evett belőle,én pedig bele akartam rakni a szájába.
Ő ellenkezett. Ez túl normális.
- Dobd! – ugrott hátrébb. Hallgattam rá,és a szájába célozva beledobtam.
Ezzel eljátszottunk egy darabig. Aztán felbontottam a pezsgőt,az éjfélre várva. Még volt úgy kb. negyed óra ebből az évből. Aron elugrott valamiért két percre. Az tényleg csak két perc volt.
Egy lámpással tért vissza.
- Nézd,ez a kívánság lámpás. Mindenkinél van. – mutatott körbe. – Éjfélkor kell elengedni.
- Ó ez csodálatos! – mondtam. - Már csak tíz perc van hátra. Csináljunk egy képet utoljára ebben az évben! – kérleltem. Beadta a derekát,mondva „de csak mert már csak tíz perc van hátra”.
Csináltunk egyet,én kiposztoltam Facebookra,pedig nem szoktam,de hát az ember nem mindig szilveszterezik a világ legédesebb pasijával Spanyolországba. Meggyújtottuk a mécsest,arra várva,hogy elengedjük,mert már csak 3 perc volt hátra.
- Te hiszel abban a csókolózva lépjük át az újévbe cuccba? – kérdeztem.
- Nem,mert akkor nem tudjuk elengedni a lámpást. – mondta,majd annyit hallottunk,hogy a zene leáll,és ez csak egyet jelenthet.
Aron odafordult hozzám,és hosszasan megcsókolt.
- Így tökéletesen zárjuk ezt az évet. – mondta,majd a színpadtól elkezdtek visszaszámolni tíztől.
Ők spanyolul,mi magyarul. Aztán mikor éjfélt ütött az óra elengedtük a lámpást,a tűzijátékok csak úgy harsogtak minden felől,aztán Aron ismét felém fordult.
- És akkor kezdjük tökéletesen az új évet. – mondta,majd szorosan magához húzott és megcsókolt.
Hátra dőlt a pokrócon,én pedig rá feküdtem és úgy csókoltam. – Boldog új évet. – suttogtam neki két csók közt. Egyre erősebben csókolt. Kissé kezdett forrósodni a hangulat,szóval elhúzódtunk egymástól.
 - Neked is Angyalom. – mondta,majd felállt, felhúzott magával. – Akkor partizzunk tovább. – mondta,majd a hátára kapott hirtelen,hogy visszamenjünk a színpadhoz,mert az igazi buli még csak most kezdődött. Mire odaértünk üvöltött a Nicky Romero, Nervo – Like Home szám,amire a buli folytatódhatott. Random ismeretlen emberekkel is partizgattunk,mert mért ne? Aztán mikor már kezdett felkelni a nap,a bulinak lassacskán vége lett,mindenki elkezdett haza szálingózni.
Úgy reggelre mi is hazaestünk a szállásra. A recepciós csaj épp egy másik pasi szájában kereste a kontaktlencséjét. Nos,ennyit erről. Amikor felértünk mindketten bedőltünk az ágyba.
Délben pedig arra ébredtünk mindketten,hogy szüntelenül csörög a vezetékes telefon.
Aron kómásan felvette,majd mondott valamit spanyolul és tovább aludt.
- Ki volt  az? – kérdeztem.
- Csak az ébresztésünk. – mondta a másik oldalára fordulva. Gondoltam ha már felébresztettek nem hagyom aludni. Elkezdtem püfölni a párnával.
- Ha már ébresztőt kértél,akkor ébredj is fel! – mondtam neki.
- Neem! – nyávogta a párnája alól,mint egy kisfiú.
Még ütöttem egy darabig aztán megunta és hirtelen elkapott és ledöntött az ágyra.
- Már nem is vagy fáradt? – kérdeztem,miközben ő a kezeimnél fogva lefogott.
- Ha rólad van szó,akkor sosem. – mondta,majd megcsókolt. Aztán a nyakamat és egyre lejjebb ment.
Aztán fordult a kocka,mert most én fogtam le a kezét és feküdtem rá.
- Gyere együnk valamit. – mondtam neki,majd felpattantam.
- Most elrontottál mindent. – mondta csalódottan.
- Gyere majd a reggelim után nem ezt mondod! – mondtam neki egy kacér mosollyal.
Gyorsan összeütöttem egy isteni szalonnás rántottát,amitől meglágyult a szíve azonnal.
A mai napunk teljes lustálkodásból állt. Aron arra panaszkodott,mintha kicsit másnapos lenne,bár ez könnyen előfordulhat,mert ő többet ivott,mint én. Szóval a laptopon néztünk minden baromságot,közben a kanapén heverésztünk. Este felé elég hamar elaludtunk,na meg nem csak aludtunk,de az mindegy. Másnap reggel egész időben ébredtük. Aron azonnal zuhanyozni indult.
Nem értettem hová ez a nagy sietség. Még kerek 5 napunk van. Aztán közölte,hogy teniszezni megyünk. Én pedig közöltem vele,hogy nem tudok. Ő pedig közölte,hogy akkor megtanulok.
Jó,igaz,azóta nem teniszeztem mióta ilyen vagyok,de előtte nem ment,erre tisztán emlékszem.
Előtte sok minden nem ment,nem ez volt az egyetlen dolog amiben béna vagy épp szerencsétlen voltam. Gyorsan átöltöztem valami sportosabb szerkóba,aztán elindultunk. Egy fedett pálya volt,elég puccosnak nézett ki. Aron odaadta a teniszütőt én meg néztem rá,mint egy idióta,hogy ezzel most mit kezdjek? Aztán szervált nekem egyet,és reflexszerűen visszaütöttem,csak kicsit erősebben,mint kellett volna és véletlen Aron vállát találta el.
- Jézusom,ne haragudj,én mondtam,hogy béna vagyok. – mondtam neki.
- Semmi gond,csak én nem számítottam rá,hogy sikerül majd visszaütnöd. – mondta röhögve.
Innentől kezdve elkezdődött a harc. Jó,hogy ezt más ember nem látta,mert furán nézett volna,hogy mennyire gyorsan játszunk,erősen,és egy menet is eléggé elhúzódott. Végül két óra után kifulladva totál izzadtan 3:2 arányra Aron nyert. Egy hajszálon múlt,hogy én nyerjek. Na nem baj.
Aron következő ötlete a jakuzzizás volt amit én sem bántam igazán. Igaz,hogy leizzadtunk,de némileg megcsapott minket a hideg téli levegő is,szóval jól esett nagyon csak ott ülni és élvezni ahogy a víz masszírozott. Aztán felmentünk,és tovább pihentünk. Még mindig nem hevertük ki a szilvesztert.
Másnap felébredtünk,elkészültünk a hatalmas sétánkhoz. Sétáltunk is,na meg vásároltunk,de már féltem bármire is ránézni,mert Aron azonnal meg akarta venni,én pedig nem akartam lehúzni.
Néhány szuvenírt azért elfogadtam,na meg vettem is,mert megígértem Annának,hogy viszek valamit.
Na meg a forró csokit és a hot dogot sem utasíthattam vissza. Aron vett nekem egy gyűrűt,ami egy végtelen nyolcast ábrázolt kövekkel kirakva. Reménykedtem benne,hogy csak bizsu. Annyira gyönyörű volt. Azt nem engedte,hogy a gyűrűs ujjamra húzzam,mondván ő szebb eljegyzési gyűrűt szán nekem. Kíváncsi vagyok,ha meg is kéri a kezem,mikor és hogyan. Nem kell,hogy puccos legyen,csak őszinték legyenek az érzései. Bár ezzel a dologgal mi még várhatunk azt hiszem.
Nem biztos,hogy 18 évesen már házas akarok lenni. Bár igaz,érte megtenném. Szóval a hatalmas sétálgatásunk után visszamentünk a szállásra. Aron valamiért izgatottnak és idegesnek látszott. Furcsálltam is. Végül ki bökte mi a baja.
- Ami beszélnünk kell. – mondta komoly hangon. Ó-ó.
- Ha dobni akarsz akkor legalább várd meg míg hazamegyünk. – mondtam neki,mire felnevetett egy pillanatra. Megfogta a kezemet amelyiken a gyűrűm volt,és így szólt: Látod ezt itt? Ez egy végtelen jel,de ezt te is tudod. A végtelen nekem azt jelenti,hogy örökké. Veled. – mondta,mire én megnyugodtam. Egy percre. Aztán izgatott lettem amiatt,hogy mit akar mondani vajon? Bepánikoltam.
Ő fiú,ő nem lehet terhes. A lányok szoktak így beszélgetést indítani ha terhesek. De ő nem lány! És még csak nem is terhes! Jézusom mekkora baromságokat gondolok,inkább koncentrálok arra amit mond.
- Ami ma este valakivel együtt kell vacsoráznunk. – mondta higgadtan. Hú szóval nem terhes. Öm vagy is,akkor mi a probléma? Mért ideges? Pár pillanat múlva megtudtam a kérdéseimre a választ.
- Az apám minden évben itt tölti a szilvesztert,és szeretne megismerni. – mondta,és engem az ájulás kerülgetett. Aron apja? Akiről csak szinte mindig történeteket hallottam,hogy nem törődik a fiával.
- Te tartod vele a kapcsolatot? Én azt hittem,hogy nem. – döbbentem meg.
- Tartom vele valamelyes szinten,de tudod,az érzéseim ambivalensek vele kapcsolatosan még mindig. Ha beszéltem is vele bármennyit,mindig rólad beszéltem. – vallotta be,mint egy öt éves kisfiú az anyukájának,hogy átrúgta a labdáját a szomszédba. – Már kíváncsi rád. Meg akar ismerni. – mondta.
- Fogadok ódákat zengtél rólam,és most azt hiszi,hogy a Howardod végeztem és okos vagyok. – mondtam.
- Csak az igazat mondtam rólad. – mondta komolyan. – Ugye nem gond,hogy vele vacsorázunk? – kérdezte.
- Dehogy! – mondtam kissé magasabb hangon,mint szerettem volna. Nem volt baj,csak izgultam.
- Akkor készülődj,van fél órád. – mondta,és mire ezt ő kimondta,én már szedtem a cuccaimat,és már a zuhany alatt álltam. Felvettem egy fehér elegáns blúzt a barna bordázott magasított szoknyámmal és a barna csizmámmal. Elsőnek felkontyoltam a hajam,de rájöttem,hogy nem egy állásinterjúra megyek,szóval kibontottam és az ujjaimmal összekuszáltam egy kicsit a göndör hajamat. Egy minimális smink és én kész is voltam. Aronon egy fehér V nyakú póló volt,meg egy farmer.
Ő persze,hogy nem öltözik ki. Nem érdekli.
- Tetszeni fogok így apádnak ? – kérdeztem a szobából kilépve.
- Nekem tetszel így,és csak ez számít. – mondta hozzám lépve,majd megcsókolt.
Tíz perc múlva már úton is voltunk egy nem messze lévő étterembe. Mikor bementünk,az apja már várt ránk. Csak annyit róla. Kiköpött Aron. Mintha Aront látnám a negyvenes éveiben. Nos,ha Aron is ilyen lesz,tetszeni fog a látványa míg ennyi év elteltével is. Vettem egy nagy levegőt. Aron bíztatóan megszorította a kezem,és elindultunk.
- Heló Apu. – mondta Aron.
- Jó estét Uram! Újvári Amadea vagyok. – mutatkoztam be neki,és kezet ráztam vele.
- Heló Amadea, Aron apukája vagyok,bizonyára tudod, Zénó. – mondta. – Sok jót hallottam rólad. – mondta mosolyogva,mire mosolyogva Aronra néztem. Rendelt nekünk nekem számomra valami ismeretlen ételt,és közben cseverésztünk mindenről. Kérdezgetett a suliról meg hasonlókról.
- 4.7 átlag? Nem semmi. – mondta. – A szüleid biztosan büszkék rád. – mondta,mire én majdnem félre nyeltem.
- Igen,azok voltak. – mondtam,mire leesett neki. Aron csak forgatta a szemeit.
- Ó,én sajnálom. – mondta. – Nos Amadea…ön nagy hatással van a fiamra. Sosem láttam még… - kezdte,de Aron közbe szólt.
- Csak hallottál. – mondta Aron,mire az apja csúnyán nézett rá. Burkolt célzás arra,hogy sosem látják egymást.
- Mint mondtam,sosem láttam vagy hallottam még ennyire boldognak. Sugárzik róla az,hogy szereti önt. – mondta.
- Uram. Én is pontosan ugyan így érzek iránta. Mindennél jobban szeretem,és tisztelem. – mondtam,mire ő mosolyogva bólintott.
A vacsora végén Aron apukája elnézést kért,de vissza kellett térnie a családjához. Elbúcsúzott tőlünk,mi még maradtunk egy kicsit. Aron nagyon csöndes volt.
- Aranyos apukád van. – mondtam,mire ő cinikusan felnevetett.
- Ugyan már… - mondta,és láttam,ahogy a fájdalom megvillan a tekintetében. – Lehet,hogy rendes,de te sem így vélekednél róla,ha elhagyna téged kiskorodban,hogy más családja legyen,mert neki mi nem feleltünk meg. Régen felnéztem rá,de most már képtelen vagyok ránézni is. – mondta szomorúan.
- Nagyon sajnálom. – mondtam. – De én itt vagyok neked. Én őszintén szeretlek! Sosem hagylak el. – mondtam és adtam neki egy puszit.
- Ha te hagynál el,az ugyan olyan rossz érzés lenne,mint amikor ő hagyott el. Bár nem. Ez rosszabb lenne. – mondta.
- Sosem foglak,ettől nem kell félned.
- Remélem is. –mondta,majd odahajolt hozzám,és megcsókolt.
Mikor visszaértünk mindketten leedobtuk ruháinkat,és már aludtunk is. Hosszú napunk volt,és Aronnak ez nem épp a legjobb zárása volt ennek a napnak. Szóval inkább nem is zargattam,hagytam aludni. Reggelre sütöttem neki palacsintát,természetesen amerikait,hátha attól jobb kedve lesz.
De még reggel is látszott rajta,hogy nem az igaz. Nem értettem mi baja lehet.
- Mi a baj? – kérdeztem tőle leülve az ágy szélére.
- Semmi,csak olyan rossz előérzetem van,és fogalmam sincs miért. – mondta.
- Hát nem kell semmiért aggódnod most még négy napig,maximum utána. – mondtam. – És a mai terv,a lenti játékterem itt a száláson,szóval készülj! – mondtam neki.
Kimentem,és gondoltam felhívom Annát. Szinte olyan gyorsan felvette,hogy végig sem tudtam gondolni,hogy mit mondjak.
- Hű,ez rekord gyors volt Anna,el is felejtettem mit akartam. – nevettem.
- Mizu van csajszibogyóm? – kérdezte. – Minden oké?
- Azt hiszem oké minden. Bár Aron miatt hívlak. Rossz előérzete van. – mondtam.
- Hát pedig nyugodt lehet,mert Ivett még nincs is itthon,akárcsak ti. – mondta.
- Én is mondtam neki,hogy nyugodjon meg,hisz nincs miért aggódni. A ringyó is ünnepel a követőivel,nem? – kérdeztem.
- Aha. Cipruson vagy hol. – mondta Anna.
- Szóval akkor otthon minden oké? – kérdeztem.
- Nyugi,itt minden teljesen rendben van. De tegyük le,mert sokat fogsz fizetni. 4 nap múlva tali. Puszillak. – tette le.
Szinte már kezdett átragadni rám Aron aggodalmaskodása. Ha az életben egyszer nem aggodalmaskodnék,ha nem zakatolna a fejem folyton valamin,ha sosem lennék ideges,megélném a 100 éves kort is. Ez lehetetlen szinte minden ember számára. Sajnos,hogy azt kell mondjam,ritka undorító világban élünk,amit a pénz és a hatalom ural és ez szerintem sosem fog változni.
Na mindegy,próbálom félretenni az összes kusza gondolatom,és csak is a játékteremre koncentrálni.
Aron kedve jobb lett mikor ajánlottam neki egy jó kis vígjátékot a Testcserét aztán mehettünk a terembe. Hihetetlen sokat nevettünk a filmen. Aztán lementünk a terembe ami maga a mennyország volt. Lég hoki,csocsó,biliárd,darts,autó szimulátorok,lövöldözős szimulátorok és még sok más.
Csocsóval kezdtünk.  Három menetből hármat nyertem.
- Még fejlődnöd kell öcsi. – mondtam Aronnak. Következőnek a lég hoki jött,aminél ötből kettőt nyertem. Ebben nem sikerült nyernem. Na nem baj,van még itt elég játék. Aztán autókáztunk egyet,ahol azért vesztetem,mert elromlott az én autóm. Esküszöm. Ő erre kinevetett.
Aztán sikerült a dartsban és a zombik lövöldözésében nyernem. Tiszta Walking Dead feelingje volt.
Aztán jött a biliárd,amit életemben egyszer játszottam,és akkor is borzalmasan. Aron a fejébe vette,hogy megtanít. A lehetetlenre vállalkozik,de ő ezt még nem tudja.
- Jól fogom? – kérdeztem,mire ő megrázta a fejét és elfojtott egy nevetést. – Szóval nem. – mondtam.
- Gyere ide,megmutatom. – mondta. Odaléptem hozzám,ő mögém lépett és átfogva engem megmutatta,hogyan tartsam. A kezeivel odatette a kezeimet,ahová kellett volna. Így egészen más volt.
- Szóval így most jó? – kérdeztem hátranézve,mire ő két kezét a derekamra rakta és megcsókolt. Kicsit hosszúra sikeredett,ezalatt a kezei a pólóm alatt voltak a derekamon.
- Aron,emberek közt vagyunk. – mondtam az ingjébe kapaszkodva.
- Tudom,zavar is. – mondta.
- Bírj magaddal. Mindend a maga idejében. – kacsintottam rá,majd egy gyors puszit leheltem az ajkára. Pikk – pakk megtanultam a biliárd szabályait,és a szerencsével kéz a kézben nyertem.
Oké,jogos,hogy Aron csak bénázott,mert „véletlenül” eltette a nyolcast,de nem baj. Nyertem.
Még játszottunk egy picit,aztán mikor bezárt a terem,mi is felmentünk vissza. Aron nem volt fáradt,én viszont egy picit igen. Ő horror filmet akart nézni,én pedig bármi mást. Makacson rakaszkodott a Paranormal Activityhez. Beadtam a derekam,gondolván úgy is bealszok. Így is történt.
Arra ijedtem fel,mikor visítoztak a filmben. Aron szinte röhögve nézte,én meg kómásan néztem körbe,majd tovább aludtam. Nem akartam a hátralévő életemet rettegésben tölteni a szellemek miatt.
Már csak az hiányozni. Inkább durmoltam. Reggel az ágyban ébredtem. Aron nem volt mellettem reggel,csak egy kis levél. „Egy kis meglepiért mentem Neked! Mire felébredsz itt leszek. ♥”
- Elkéstél… - mondtam magamnak. Aztán kisétáltam és a nappaliban találtam.
- Jó reggelt. – mondtam neki.
- Reggelt Angyalom. – mondta. – Tessék a meglepetésed. – adott át egy borítékot,majd nyakamba csókolt.
Kinyitottam a borítékot és szinte elállt a lélegzetem. Sikítva  a nyakába ugrottam. A borítékban aláírt kártya volt és egy kis levél a hatalmas kedvencemtől, Bruno Marstól!! Aron lefordította nekem,és azt írta,hogy vár minket a ma esti koncertjén. Mellette volt még két koncertjegy. Majd kicsattantam az örömtől.
- És ezt még is mért kaptam? – kérdeztem csodálkozva.
- Mert tudom,hogy mennyire szereted,és tudtam,hogy itt koncertezik . – mondta,mire én még egyszer megöleltem.
- Annyira köszönöm! – mondtam neki.
- Természetes dolog szépséges Angyalom. – mondta.
Egész nap totális izgalomban voltam. Egész nap az ő számait énekelgettem,táncoltam,vidám voltam.
Bár tudtam volna,hogy ez az utolsó nyugodt esténk. De ne szaladjunk előre.
Délután már untam magam,és elkezdtem mosogatni,mikor ott állt egy mosogatógép a konyhában,és közben a Just the way you are-t énekelgettem. Aron benyomta a laptopon is,és mivel táncos kedvemben voltam,ő is velem tartott,és megtáncoltatott a konyhában. Hihetetlen sokat nevettünk,de annyira jó volt. Azt hiszem az ilyen emlékekért élünk,amit sosem akarunk elfelejteni majd. Aron tátogta a szám szövegét,én pedig majd belepirultam ebbe az egészbe. Tudom mit jelent a szövege,így pláne.
Mikor már nekiállhattam készülődni,már majd kicsattantam az örömtől. Felvettem a farmeromat egy magas sarkúval és egy bőbb,hosszabb szürke pólóval amin egy kereszt volt. Egy kis feketésebb smink,és már mehettünk is. Mikor odaértünk iszonyat sok ember volt ott. Mikor beértünk,én azonnal előre rohantam,hogy jó helyünk legyen. Gyorsaságomat és a csarnokban lévő sötétséget kihasználva mindenkit megelőzve első sorba kerültem. Aron laza léptekkel követett,majd mikor odaért hozzám csak fél mosollyal az arcán megcsóválta a fejét. Egy óra múlva el is kezdődött a bő két órás koncert.
Egy – két kivétellel minden számát ismertem,és énekeltem. Csomó videót csináltam. Aron végig mögöttem állt,és a karajait szorosan a derekam köré fonta. Senki nem közelített meg,fix maradt az első helyünk. Mikor már vége lett volna a koncertnek,mi lelkes rajongók visszatapsoltuk még Brunot és még zárásképp elénekelte nekünk az It will rain-t. Mire kiértünk az arénából,lás csodát elkezdett esni a hó. Szerintem ehhez Bruno Marsnak sok köze lehet. ☺

Hajnali kettő fele érhettünk haza. Mindketten bedőltünk az ágyba és már aludtunk is.
Reggel hétkor szüntelenül csörgött a mobilom. Kinyomtam,de mindig újrakezdte. Harmadjára felvettem.
- Ami! Ami itt vagy? Anna vagyok. – mondta Anna hadarva.
- Ühüm,mi a gond? – kérdeztem kómásan.
- Leégett a lakásotok! – mondta. – Ivett volt én láttam! És még legalább 15 ember,akik gyorsan elslisszoltak. Túl gyorsan! Ami haza kell jönnötök,itt valami nagy baj lesz még. – mondta.
- Már is átrakatjuk a jegyünket és megyünk. – mondtam,majd letettem. Észre se vettem,hogy Aron közbe aggódva nézett,mert már felébredt ő is.
- Mi történt? – kérdezte.
- Ivett és még úgy 15 ember a házunkon állt bosszút. Felgyújtotta. – mondtam remegve. Nem tudom,hogy a szomorúságtól remegtem –e,vagy a dühtől,ami régen látogatott már meg.
Abban a házban nőttem fel! Minden emlékem ott volt! Ezt még vissza fogja kapni Ivett,de keservesen.
- Átrakatom a jegyünket,hogy estére otthon legyünk. – mondta,mire bólintottam.
- Nekem már nincs otthonom. – mondtam szomorúan.
- Az én otthonom a tiéd is. Hozzánk költöztök Danival és Rebekával. – mondta,majd már pötyögtetett is a laptopon a jegyek miatt.
Mi lenne velem Aron nélkül. Az utcán lennék,és merem feltételezni,hogy már nem is élnék,mert kamion elé vetettem volna már magam réges – régen. Ő az őrangyalom,akivel kíméletlen bosszúra készülünk.

jövök a folytatással még remélhetőleg a sulikezdés előtt!: )
xx.~ Rixuus :D

24. bejegyzés

Helló van mindenkinek! :D
Ebben a bejegyzésben még nincs itt az ötödik rész,mert még nem végeztem vele. :s
Esküszöm jó okaim vannak rá,hogy mért nem!:$

De amiért igazából írom ezt a bejegyzést,az egy ajánló. Egy blogajánló. :)
Egyik aranyos osztálytársam blogjáról és facebook oldaláról van szó,ahol megosztja a saját gondolatait.

Róla csak annyit,hogy szókimondó lány,aki mindenkinek megmondja az igazat és hát nem kertel..:D
Szóval ha rámennétek a blogjára amit ITT találtok meg azt megköszönném,és ti sem bánnátok meg!
Ha többet facebookoztok inkább ott is megtaláljátok :D Katt hozzá IDE.

Ez már csak egy totál mellékes dolog,h mért nem volt időm!:D....
First reason :

Első okom,ez a barna szemű csoda lenne. *-* Ez a pasi egyszerűen...te jó isten,erre nincsenek szavak!!:D

Elkezdtem nézni a Hollywood Heights -t ,csak is miatta! XD (Megint egy sorozat amit egy pasi miatt kezdek el nézni (vámpírnaplók Ian Somerhalder miatt xd) ) Röviden a történet,hogy ő egy énekes,egy rajongója szerelmes belé,és lám lám a 80 epizódból a 43 körül végre összejönnek. Annyira kiszámítható...Nekem itt elég is volt. Összejöttek oké,megvan amit akartam,hello!:D Szóval Cody volt az első okom,a késés miatt ami még mindig tart. xd

Second reason: Olvastam és még olvasok is. Rómeó és Júliával küszködtem egy darabig,de befejeztem,és tetszett!:D Shakespeare tuti a haverom lett volna,ha akkor éltem volna,tuti nagy forma volt. xD
Amit még olvastam az Cat Clark-tól volt az Entangled,és hát az elején nagyon tetszett,de nekem a végén nagy csalódás volt,hogy a végén ott maradt kb ezer kérdőjel a fejembe,és utána olvastam és folytatásnak semmi nyoma. Most kezdtem el Szurovecz Kitti Fényemberek című könyvének első részét,és az első 30 oldalig jutottam,és tetszett. Ami szemet szúrt nekem benne,(ez csak az én véleményem) 1. olyan szó benne h fullextrásan - mondom lol,oké XD. 2. Az egyik mellékszereplő neve Mr.Fitzpatrick - neemáár :D Fogadok ez sem Becca Fitzpatricktól származik...:D Aki Csitt Csitt olvasó,annak tuti ez beugrott mikor olvasta!:D

Third reason: Sétáló zombik. Nem,nem itt ahol élek,hanem a Walking Dead-ben!:D Nem mertem elsőnek belekezdeni a sorozatba,de ez a sorozat tényleg nem semmi. Nem lehet mihez hasonlítani. Annyi izgalom van egy részben,hogy azt nem tudom elmondani!:D Minden részben biztos vagyok benne,hogy meghalnak,de mégsem! xD Aki izgalomra vágyik,és bírja a vért (sztem nincs túl sok benne),annak bátran merem ajánlani! Nekem elnyerte a tetszésemet. :)