Sosem
gondoltam volna ilyenkor egy éve,hogy ez lesz. Aron a barátom,és emiatt nálam
boldogabb és teljesebb ember nem létezik. Vele teljes voltam. Igaz,hogy mindent
elvesztettem,ami fontos volt számomra,kivéve őt. De ne rohanjunk előre. Még van
két és fél boldog hetem.
Mikor már csak két hét volt a nyárból teljes letargiába estem. Nem akartam visszamenni a suliba,mert nem hiányoztak az ilyen Ivett félék,meg nem hiányzott a tanulás. Most már 11. osztályosok leszünk,ami csak annyit jelent,hogy egyre közelebb leszünk az érettségihez,amitől nagyon félek. Utána pedig egyetem. Attól is féltem,hogy az egyetem lehet,hogy elválaszt minket Aronnal,amit nem akarok. De tényleg felesleges ennyire előre gondolkodnom még. Ki kell élvezni minden egyes percet,amit még együtt tölthetünk. Bár a szomorúságom akkor sem akart múlni.
- Mért vagy szomorú angyalom? – kérdezte Aron egy kósza tincset a fülem mögé tűrve.
- Már csak két hetünk van… - motyogtam.
- Amit ki fogunk maximálisan élvezni! – mondta a szemembe nézve. – Mit szólnál egy kisebb kerti partihoz nálunk? A családunk,a barátaink.
- Ez jó ötlet! – lelkesedtem.
- Akkor ledumálom anyával,meg a többiekkel,és akkor holnap felőlem már jó is.
- Rendben. – mondtam.
Anyának elújságoltam a hír,aki szintúgy lelkesedett az ötletért,mint én. Megszerette Aron és az anyukáját is,aminek nagyon örültem.
Aron meghívta a nagy foci csapatunkat,akivel nemrég fociztunk a kis pályán. Őket is nagyon megszerettem. Fura,hogy Anna és Nándi is tök jól kijöttek. Sőt még Bálint meg Nándi is. Bár nem tudom,hogy Anna el – e mondta Bálintnak,hogy járt Nándival. Mindegy, nem számít,a lényeg,hogy jól megvannak konfliktus nélkül.
Másnap boldogan keltem fel. Már alig vártam a kerti partit,hogy egy kicsit együtt legyünk mind. Meghívtam a volt edzőtársamat Zoét is,aki szívesen csatlakozott hozzánk. Sőt, még Balázzsal mintha kicsit össze is melegedtek volna. A poén,hogy évfolyamtársak voltak. Hát ez kissé emlékeztet arra,mikor Aron megkérdezte,hogy új vagyok – e az osztályban,pedig akkor már két éve osztálytársak voltunk. Mindegy az ő helyzetük még akkor sem annyira ciki,mint a miénk volt. Levonva a következtetést,ha nekünk sikerült,akkor akár nekik is sikerülhet valami.
A szüleink jót nevetgéltek,csacsogtak,minket meg hagytak,had élvezzük a nyár utolsó pillanatait.
Szalonnát sütöttünk,előkerült egy kis alkohol is,ami jelzem nagyon minimális volt! No meg Aron gitárja is előkerült,amin elkezdte játszani a Kispál és a Borztól Ha az életbent játszani,amit mind együtt énekeltünk a tábortűz körül. Aztán hajnali három körül már mindenki agyhalott volt és fáradt,szóval Aron hozott ki egy pár darab sátrat,amit gyorsan fel tudtunk állítani,és mindenki a pokrócaikkal bevonult aludni, egymás hegyén – hátán.
Aron nekünk hozott egy kétszemélyeset.
- Köszönöm ezt az estét. Felejthetetlen volt. – mondtam neki már félálomban.
Válaszul csak megcsókolt,majd a mellére vont.
Reggel mindenki totál kómás volt,mintha valami hatalmas parti lett volna,pedig nem. Páran segítettek rendet rakni,aztán szép lassan mindenki hazaszállingózott Még szerencse,hogy nem hagytak akkora kupit maguk után. Anya is itt töltötte az estét Aron anyukájával. Azt mondta,mindketten a hatalmas kanapékon aludtak el,mert egy kicsit becsiccsentettek a beszélgetés közepette. Nem baj,legalább anyám is végre jól érzi magát,csak ez számít.
Másnap hívtam Aront,de nem vette fel. Aztán kiderült,hogy készül a nyelvvizsgájára,amit nekem elfelejtett említeni.
- Még csak most rakod le a felsőfokú nyelvvizsgát? – kérdeztem tőle csodálkozva a telefonba.
- Igen,mert a tanárok csak most engedik,vagyis most ajánlatos szerintük. – válaszolta.
- Ugyan már…már réges-régen le tehetted volna. Amúgy is minek arra tanulnod,mikor lazán meglesz? – kérdeztem. Elnevette magát. Ilyenkor magam elé tudom képzeni,ahogy mosolyra húzódik a szája. Az én kedvenc mosolyomra.
- Ami nem vagyok olyan okos,mint azt te hiszed. – mondta nevetve.
- Az lehet,de azt nekem ne mond,hogy angolból nem vagy jó!
- Ezt nem is mondtam,de attól még gyakorolnom kell. A felsőfokú nem egyszerű.
- Bár tudnék segíteni. – mondtam szomorúan.
- Én is ezt kívánom. Sokkal érdekesebb lenne a tanulás.
- Ebben én is biztos vagyok. – mondtam neki sejtelmesen.
- Hiányzol,de muszáj tanulnom. – mondta.
- Jó tanulást. És sok sikert. – búcsúztam el.
Simán menni fog neki ez a vizsga. Szinte anyanyelvi szinten beszéli az angolt. Mégis mért ne menne neki? Ő is mindig hitt bennem,így én is mindig hiszek benne,és mindenben támogatom,amiben csak tudom.
Még volt két napja a vizsgáig. Ami annyit jelentett,hogy volt két unalmas, szabad napom.
Mikor már csak két hét volt a nyárból teljes letargiába estem. Nem akartam visszamenni a suliba,mert nem hiányoztak az ilyen Ivett félék,meg nem hiányzott a tanulás. Most már 11. osztályosok leszünk,ami csak annyit jelent,hogy egyre közelebb leszünk az érettségihez,amitől nagyon félek. Utána pedig egyetem. Attól is féltem,hogy az egyetem lehet,hogy elválaszt minket Aronnal,amit nem akarok. De tényleg felesleges ennyire előre gondolkodnom még. Ki kell élvezni minden egyes percet,amit még együtt tölthetünk. Bár a szomorúságom akkor sem akart múlni.
- Mért vagy szomorú angyalom? – kérdezte Aron egy kósza tincset a fülem mögé tűrve.
- Már csak két hetünk van… - motyogtam.
- Amit ki fogunk maximálisan élvezni! – mondta a szemembe nézve. – Mit szólnál egy kisebb kerti partihoz nálunk? A családunk,a barátaink.
- Ez jó ötlet! – lelkesedtem.
- Akkor ledumálom anyával,meg a többiekkel,és akkor holnap felőlem már jó is.
- Rendben. – mondtam.
Anyának elújságoltam a hír,aki szintúgy lelkesedett az ötletért,mint én. Megszerette Aron és az anyukáját is,aminek nagyon örültem.
Aron meghívta a nagy foci csapatunkat,akivel nemrég fociztunk a kis pályán. Őket is nagyon megszerettem. Fura,hogy Anna és Nándi is tök jól kijöttek. Sőt még Bálint meg Nándi is. Bár nem tudom,hogy Anna el – e mondta Bálintnak,hogy járt Nándival. Mindegy, nem számít,a lényeg,hogy jól megvannak konfliktus nélkül.
Másnap boldogan keltem fel. Már alig vártam a kerti partit,hogy egy kicsit együtt legyünk mind. Meghívtam a volt edzőtársamat Zoét is,aki szívesen csatlakozott hozzánk. Sőt, még Balázzsal mintha kicsit össze is melegedtek volna. A poén,hogy évfolyamtársak voltak. Hát ez kissé emlékeztet arra,mikor Aron megkérdezte,hogy új vagyok – e az osztályban,pedig akkor már két éve osztálytársak voltunk. Mindegy az ő helyzetük még akkor sem annyira ciki,mint a miénk volt. Levonva a következtetést,ha nekünk sikerült,akkor akár nekik is sikerülhet valami.
A szüleink jót nevetgéltek,csacsogtak,minket meg hagytak,had élvezzük a nyár utolsó pillanatait.
Szalonnát sütöttünk,előkerült egy kis alkohol is,ami jelzem nagyon minimális volt! No meg Aron gitárja is előkerült,amin elkezdte játszani a Kispál és a Borztól Ha az életbent játszani,amit mind együtt énekeltünk a tábortűz körül. Aztán hajnali három körül már mindenki agyhalott volt és fáradt,szóval Aron hozott ki egy pár darab sátrat,amit gyorsan fel tudtunk állítani,és mindenki a pokrócaikkal bevonult aludni, egymás hegyén – hátán.
Aron nekünk hozott egy kétszemélyeset.
- Köszönöm ezt az estét. Felejthetetlen volt. – mondtam neki már félálomban.
Válaszul csak megcsókolt,majd a mellére vont.
Reggel mindenki totál kómás volt,mintha valami hatalmas parti lett volna,pedig nem. Páran segítettek rendet rakni,aztán szép lassan mindenki hazaszállingózott Még szerencse,hogy nem hagytak akkora kupit maguk után. Anya is itt töltötte az estét Aron anyukájával. Azt mondta,mindketten a hatalmas kanapékon aludtak el,mert egy kicsit becsiccsentettek a beszélgetés közepette. Nem baj,legalább anyám is végre jól érzi magát,csak ez számít.
Másnap hívtam Aront,de nem vette fel. Aztán kiderült,hogy készül a nyelvvizsgájára,amit nekem elfelejtett említeni.
- Még csak most rakod le a felsőfokú nyelvvizsgát? – kérdeztem tőle csodálkozva a telefonba.
- Igen,mert a tanárok csak most engedik,vagyis most ajánlatos szerintük. – válaszolta.
- Ugyan már…már réges-régen le tehetted volna. Amúgy is minek arra tanulnod,mikor lazán meglesz? – kérdeztem. Elnevette magát. Ilyenkor magam elé tudom képzeni,ahogy mosolyra húzódik a szája. Az én kedvenc mosolyomra.
- Ami nem vagyok olyan okos,mint azt te hiszed. – mondta nevetve.
- Az lehet,de azt nekem ne mond,hogy angolból nem vagy jó!
- Ezt nem is mondtam,de attól még gyakorolnom kell. A felsőfokú nem egyszerű.
- Bár tudnék segíteni. – mondtam szomorúan.
- Én is ezt kívánom. Sokkal érdekesebb lenne a tanulás.
- Ebben én is biztos vagyok. – mondtam neki sejtelmesen.
- Hiányzol,de muszáj tanulnom. – mondta.
- Jó tanulást. És sok sikert. – búcsúztam el.
Simán menni fog neki ez a vizsga. Szinte anyanyelvi szinten beszéli az angolt. Mégis mért ne menne neki? Ő is mindig hitt bennem,így én is mindig hiszek benne,és mindenben támogatom,amiben csak tudom.
Még volt két napja a vizsgáig. Ami annyit jelentett,hogy volt két unalmas, szabad napom.
Nem
volt nagyon mit csinálnom,mert már épp befejezőben voltam a Lenyűgöző sötétséggel.
Szóval muszáj volt Annát boldogítanom,ha akarta,ha nem. Elmentem vele vásárolni,mert őszre is kelletek már ruhák. Másfél hét és újra itt a szeptember. Szomorú voltam,hogy ilyen hamar elment a nyár.
Életem legjobb nyara volt idáig. Legalábbis itt még tényleg így is gondoltam. Pedig szeretem az őszt.
Olyan szép a színes falevelek kavalkádja. Nincs is jobb annál,mikor kora ősszel az erdőben sétálgatsz,és a lábad alatt ott ropognak a frissen lehullott falevelek. Amikor még kellemes az idő,és még nem csupa víz odakint minden. De vissza a jelenbe. Élvezzük a nyarat amíg csak lehet. Annával elmentünk a Balatonra megint. Most csak csajos napot tartottunk, zéró fiúk nélkül. Ilyen is kell néha. Jó volt elhülyülni már csak az odaúton, bömböltetni a zenét és közösen tátogni vagy épp énekelni a Troublemakert Olly Murstől.
Az emberek tuti megállapították közben,hogy egyikőnk sem fut százon. De a legjobb barátság az ilyen.
Megértjük egymás hülyeségeit,együtt nevetünk a hibáinkon,együtt hibázunk,együtt élvezzük a nyár utolsó pillanatait. Mikor odaértünk dobtunk a fiúknak egy-egy smst,hogy biztonságban leértünk,ne aggódjanak.
Aztán végül elmentünk enni,mivel üres hassal indultunk el,mi igen okosak.
Én ettem egy hatalmas hamburgert,Anna meg egy akkora lángost,hogy nagyobb volt,mint a feje.
Utána átöltöztünk,és csak napoztunk egy darabig. Egy órát fetrengtünk a földön,hogy tele ettük magunkat,és meg sem bírunk moccanni. Miután már mindketten olyan állapotban voltunk,hogy belemehessünk a vízbe anélkül,hogy az étel amit egy órája fogyasztottunk ne nézzen vissza és integessen a víz felszínén nekünk,hogy „Helló!Engem ettél meg egy órája,és most újra itt vagyok!”, beleugrottunk a vízbe. Jó,mindenki minket bámult,de ez minket nem zavart már. Az ide úton is mindenki kidülledt szemekkel bámulta a kocsinkat. Nem értem mért. Mi csak kiélvezzük a nyár utolsó perceit.
Anna azt mondta,maradjuk estére is,mert lesz valami buli a parton. Gondoltam nem is rossz ötlet.
Persze Anna erre is készült,és volt nála „parti ruci” vagy mi a szösz. Kölcsön adott nekem egy félvállas Londonos pólót,meg ott volt még a rövid farmernadrágom. Nála volt még egy iszonyatosan rövid ruha.
Mikor átvette,én csak furán néztem rá.
- Most mi a baj? – kérdezte.
- Ez kissé szemtelenül rövid,nem gondolod? – mondtam.
- Mért? Nem is! – védekezett.
- Anna,emlékeztetlek van pasid,aki szeret,és ha most te így eljössz,már nem lesz pasid.
- Jó,akkor mit vegyek fel? – kérdezte csalódottan.
- Egy cicanacit alá,és már jöhetsz is. – tanácsoltam.
Már szaladt is,hogy felvegye alá. Csak neki akartam jót. Bálint nem örülne ennek.
Aron hívott.
- Mi jót csináltok? – kérdezte.
- Buliba készülünk. Annát épp most öltöztettem át. – mondtam.
- Várj,kitalálom. Túl rövid ruha? – kérdezte.
- Ráhibáztál.
- Csak óvatosan. – mondta kissé aggodalmas hangon. Persze,hogy félt minket. Pedig semmi oka a féltékenységre,vagy valami hasonlóra. Csak őt szeretem,senki mást.
- Ne félj,vigyázunk. Szeretlek. – búcsúztam el.
- Én is téged. – tette le.
Anna végre kész lett. Ez egy örökké valóságnak tűnt,mire ő elkészült.
- Így már jó vagyok anya? – kérdezte.
- Aha,csak menjünk már. Nem akarok az éjszakában hazaautózni. – sürgettem.
Csak egy sima kis bulinak tűnt,de nagyon jó volt a hangulat. Annával éppen a tánc közepén voltunk,mikor megjelent előttünk egy csapat dögös táncos pasas. Elállt a lélegzetem is,hogy táncoltak a Step up 3 egyik zenéjére,aminek most nem jut eszembe a címe. Lenyűgöző volt ahogy mozogtak. Egyedi volt,és tűpontossággal egyszerre volt. Konkrétan leesett az állam. Volt két szöszi kék szemű,akik különösen jól táncoltak. Annát kiszúrta az alacsonyabbik,engem a nyúrgább. Mindketten ránk kacsintottak. Annát úgy kellet összeszednem magam mellet,mert elfolyt. Az tény,hogy nagyon cukik,aranyosak és helyesek voltak,de minket otthon vártak a pasijaink,akiket nem bírom eléggé hangsúlyozni, mindennél jobban szeretünk. Megráztam Annát, és észhez térítettem, még mielőtt bármi őrültségre vetemedne.
- Ne csinálj semmit! Emlékezz mi volt Rebeka szülinapján! Tanulj a hibáidból,kérlek! – figyelmeztettem.
- Csigavér csajszi, nem fogok semmit csinálni. – mondta. De tudtam,hogy szemmel kell,hogy tartsam,mert Anna hiába ígér meg valamit,azt nem biztos,hogy be is tartja. A fiúk mikor végeztek szétoszoltak és láttam,hogy mind egyből elkezdett valamelyik csajjal flörtölgetni. Szinte mintha már eldöntötték volna maguk közt,hogy ki melyik csajra áll rá. A magas szőke megindult felém,egy féloldalas mosollyal az arcán. Annához akartam rohanni,de őt már sehol nem találtam. Totál lefagytam. Innen azt hiszem már nincs menekvés.
- Hali. – köszönt oda nekem lazán. – Mizu? – kérdezte.
- Szia,semmi… - néztem rá furán. Elnevette magát. Imádom,hogy az összes fiú jól szórakozik a bénaságomon.
- Levi vagyok. És te…? – kezdte.
- Amadea,vagy is csak Ami. – mondtam.
- Ami…hm,szép név. Kérsz egy üdítőt? – kérdezte. Tétováztam egy darabig,aztán végül rábólintottam. Gondoltam,majd jól megnézem,hogy tettek – e bele valamit. A kólát a pultos előttem töltötte ki,szóval gondoltam semmi gond nem lehet ebből. Egy öt méterre tőlünk Anna azzal a másik szőke gyerekkel beszélgetett. Fél szemmel közben figyeltem rá is. És még ennek a Levinek a történeteire is figyeltem,hogy mért kezdett el táncolni,mióta táncol bla bla. Az tény,hogy gyönyörű kék szeme volt. Bár Aronéhoz még mindig nem ért fel. Már a második kólámat ittam,mikor éreztem,hogy kezd fájni a fejem. Reméltem nem leszek megint beteg. Aztán mikor Annára pillantottam,már a szőke gyerek karjaiban volt. Elájult vagy nem tudom. Azonnal odasiettem.
- Mi történt? – kérdeztem.
- Elájult Csak kimerült. Felviszem a szobánkba itt van nem messze. – mondta a pali és már indult is volna,de visszarántottam,ezzel majdnem elejtette Annát.
- Szó sem lehet róla. Itt marad,és majd én hazaviszem kocsival. – mondtam.
- Egy fenét. – mondta és kirántotta a kezét a szorításomból. Ekkor hátulról elkapott Levi és lefogott.
- Ss,hagyd csak. - mondta. –Elleszünk mi ketten itt is. – és már a szája majdnem hozzáért az enyémhez,mikor én gyorsan kihúztam a kezeimet,és megpofoztam.
- Még is mi a francot képzelsz? – kérdeztem.
- Te nem vagy fáradt? – kérdezte majd a pultoshoz fordult. – Zsolti,ez rohadtul nem hatott,bármi is volt. – mondta neki mérgesen. A pultos rám nézett aztán csak vállat vont. Gondolhattam volna. Persze,hogy volt valami abban a két kólában. Annát már kivitte az ajtón az az alak. Utánuk iramodtam. Még épp utolértem őket,és leütöttem az embert. Annát meg felkaptam és futottam a kocsinkig. Beültettem Annát,és a gumik máris csikorogva életre keltek. Morfondíroztam,hogy kit hívjak fel elsőnek. Bálint vagy Aron harapja le elsőnek a fejünket. Igazából tök mindegy volt. Ezentúl biztos sehova nem fognak elengedni egyedül.
Elsőnek hívtam Aront.
- Van egy kis gond. – mondta így este fél tízkor.
- Mi? – kérdezte riadtan.
- A buliban két srác tett valamit a piánkba Annát totál kiütötte,én jól vagyok. – mondtam. Aron mintha kissé fellélegzett volna,hogy én jól vagyok.
- Hol vagytok most?
- Épp haza tartunk. – mondtam. Hallottam,hogy Bálint is ott van a háttérben.
- Minden rendben Annával?
- Szerintem rendbe jön. – válaszoltam.
- Gyertek hozzánk,és megbeszéljük ezt az egészet. – mondta feszülten aztán kinyomta.
Szerintem semmi jóra nem számíthatunk. Ezentúl házi őrizetben leszünk a nyár végéig. Vagy még az után is, ki tudja. Mikor leállítottam a motort, Bálint rohant ki a házból,hogy bevihesse Annát.
Azonnal berohant
vele,hogy letegye a díványra. Aron sétált ki hozzám,én pedig odasunnyogtam
hozzá.Szóval muszáj volt Annát boldogítanom,ha akarta,ha nem. Elmentem vele vásárolni,mert őszre is kelletek már ruhák. Másfél hét és újra itt a szeptember. Szomorú voltam,hogy ilyen hamar elment a nyár.
Életem legjobb nyara volt idáig. Legalábbis itt még tényleg így is gondoltam. Pedig szeretem az őszt.
Olyan szép a színes falevelek kavalkádja. Nincs is jobb annál,mikor kora ősszel az erdőben sétálgatsz,és a lábad alatt ott ropognak a frissen lehullott falevelek. Amikor még kellemes az idő,és még nem csupa víz odakint minden. De vissza a jelenbe. Élvezzük a nyarat amíg csak lehet. Annával elmentünk a Balatonra megint. Most csak csajos napot tartottunk, zéró fiúk nélkül. Ilyen is kell néha. Jó volt elhülyülni már csak az odaúton, bömböltetni a zenét és közösen tátogni vagy épp énekelni a Troublemakert Olly Murstől.
Az emberek tuti megállapították közben,hogy egyikőnk sem fut százon. De a legjobb barátság az ilyen.
Megértjük egymás hülyeségeit,együtt nevetünk a hibáinkon,együtt hibázunk,együtt élvezzük a nyár utolsó pillanatait. Mikor odaértünk dobtunk a fiúknak egy-egy smst,hogy biztonságban leértünk,ne aggódjanak.
Aztán végül elmentünk enni,mivel üres hassal indultunk el,mi igen okosak.
Én ettem egy hatalmas hamburgert,Anna meg egy akkora lángost,hogy nagyobb volt,mint a feje.
Utána átöltöztünk,és csak napoztunk egy darabig. Egy órát fetrengtünk a földön,hogy tele ettük magunkat,és meg sem bírunk moccanni. Miután már mindketten olyan állapotban voltunk,hogy belemehessünk a vízbe anélkül,hogy az étel amit egy órája fogyasztottunk ne nézzen vissza és integessen a víz felszínén nekünk,hogy „Helló!Engem ettél meg egy órája,és most újra itt vagyok!”, beleugrottunk a vízbe. Jó,mindenki minket bámult,de ez minket nem zavart már. Az ide úton is mindenki kidülledt szemekkel bámulta a kocsinkat. Nem értem mért. Mi csak kiélvezzük a nyár utolsó perceit.
Anna azt mondta,maradjuk estére is,mert lesz valami buli a parton. Gondoltam nem is rossz ötlet.
Persze Anna erre is készült,és volt nála „parti ruci” vagy mi a szösz. Kölcsön adott nekem egy félvállas Londonos pólót,meg ott volt még a rövid farmernadrágom. Nála volt még egy iszonyatosan rövid ruha.
Mikor átvette,én csak furán néztem rá.
- Most mi a baj? – kérdezte.
- Ez kissé szemtelenül rövid,nem gondolod? – mondtam.
- Mért? Nem is! – védekezett.
- Anna,emlékeztetlek van pasid,aki szeret,és ha most te így eljössz,már nem lesz pasid.
- Jó,akkor mit vegyek fel? – kérdezte csalódottan.
- Egy cicanacit alá,és már jöhetsz is. – tanácsoltam.
Már szaladt is,hogy felvegye alá. Csak neki akartam jót. Bálint nem örülne ennek.
Aron hívott.
- Mi jót csináltok? – kérdezte.
- Buliba készülünk. Annát épp most öltöztettem át. – mondtam.
- Várj,kitalálom. Túl rövid ruha? – kérdezte.
- Ráhibáztál.
- Csak óvatosan. – mondta kissé aggodalmas hangon. Persze,hogy félt minket. Pedig semmi oka a féltékenységre,vagy valami hasonlóra. Csak őt szeretem,senki mást.
- Ne félj,vigyázunk. Szeretlek. – búcsúztam el.
- Én is téged. – tette le.
Anna végre kész lett. Ez egy örökké valóságnak tűnt,mire ő elkészült.
- Így már jó vagyok anya? – kérdezte.
- Aha,csak menjünk már. Nem akarok az éjszakában hazaautózni. – sürgettem.
Csak egy sima kis bulinak tűnt,de nagyon jó volt a hangulat. Annával éppen a tánc közepén voltunk,mikor megjelent előttünk egy csapat dögös táncos pasas. Elállt a lélegzetem is,hogy táncoltak a Step up 3 egyik zenéjére,aminek most nem jut eszembe a címe. Lenyűgöző volt ahogy mozogtak. Egyedi volt,és tűpontossággal egyszerre volt. Konkrétan leesett az állam. Volt két szöszi kék szemű,akik különösen jól táncoltak. Annát kiszúrta az alacsonyabbik,engem a nyúrgább. Mindketten ránk kacsintottak. Annát úgy kellet összeszednem magam mellet,mert elfolyt. Az tény,hogy nagyon cukik,aranyosak és helyesek voltak,de minket otthon vártak a pasijaink,akiket nem bírom eléggé hangsúlyozni, mindennél jobban szeretünk. Megráztam Annát, és észhez térítettem, még mielőtt bármi őrültségre vetemedne.
- Ne csinálj semmit! Emlékezz mi volt Rebeka szülinapján! Tanulj a hibáidból,kérlek! – figyelmeztettem.
- Csigavér csajszi, nem fogok semmit csinálni. – mondta. De tudtam,hogy szemmel kell,hogy tartsam,mert Anna hiába ígér meg valamit,azt nem biztos,hogy be is tartja. A fiúk mikor végeztek szétoszoltak és láttam,hogy mind egyből elkezdett valamelyik csajjal flörtölgetni. Szinte mintha már eldöntötték volna maguk közt,hogy ki melyik csajra áll rá. A magas szőke megindult felém,egy féloldalas mosollyal az arcán. Annához akartam rohanni,de őt már sehol nem találtam. Totál lefagytam. Innen azt hiszem már nincs menekvés.
- Hali. – köszönt oda nekem lazán. – Mizu? – kérdezte.
- Szia,semmi… - néztem rá furán. Elnevette magát. Imádom,hogy az összes fiú jól szórakozik a bénaságomon.
- Levi vagyok. És te…? – kezdte.
- Amadea,vagy is csak Ami. – mondtam.
- Ami…hm,szép név. Kérsz egy üdítőt? – kérdezte. Tétováztam egy darabig,aztán végül rábólintottam. Gondoltam,majd jól megnézem,hogy tettek – e bele valamit. A kólát a pultos előttem töltötte ki,szóval gondoltam semmi gond nem lehet ebből. Egy öt méterre tőlünk Anna azzal a másik szőke gyerekkel beszélgetett. Fél szemmel közben figyeltem rá is. És még ennek a Levinek a történeteire is figyeltem,hogy mért kezdett el táncolni,mióta táncol bla bla. Az tény,hogy gyönyörű kék szeme volt. Bár Aronéhoz még mindig nem ért fel. Már a második kólámat ittam,mikor éreztem,hogy kezd fájni a fejem. Reméltem nem leszek megint beteg. Aztán mikor Annára pillantottam,már a szőke gyerek karjaiban volt. Elájult vagy nem tudom. Azonnal odasiettem.
- Mi történt? – kérdeztem.
- Elájult Csak kimerült. Felviszem a szobánkba itt van nem messze. – mondta a pali és már indult is volna,de visszarántottam,ezzel majdnem elejtette Annát.
- Szó sem lehet róla. Itt marad,és majd én hazaviszem kocsival. – mondtam.
- Egy fenét. – mondta és kirántotta a kezét a szorításomból. Ekkor hátulról elkapott Levi és lefogott.
- Ss,hagyd csak. - mondta. –Elleszünk mi ketten itt is. – és már a szája majdnem hozzáért az enyémhez,mikor én gyorsan kihúztam a kezeimet,és megpofoztam.
- Még is mi a francot képzelsz? – kérdeztem.
- Te nem vagy fáradt? – kérdezte majd a pultoshoz fordult. – Zsolti,ez rohadtul nem hatott,bármi is volt. – mondta neki mérgesen. A pultos rám nézett aztán csak vállat vont. Gondolhattam volna. Persze,hogy volt valami abban a két kólában. Annát már kivitte az ajtón az az alak. Utánuk iramodtam. Még épp utolértem őket,és leütöttem az embert. Annát meg felkaptam és futottam a kocsinkig. Beültettem Annát,és a gumik máris csikorogva életre keltek. Morfondíroztam,hogy kit hívjak fel elsőnek. Bálint vagy Aron harapja le elsőnek a fejünket. Igazából tök mindegy volt. Ezentúl biztos sehova nem fognak elengedni egyedül.
Elsőnek hívtam Aront.
- Van egy kis gond. – mondta így este fél tízkor.
- Mi? – kérdezte riadtan.
- A buliban két srác tett valamit a piánkba Annát totál kiütötte,én jól vagyok. – mondtam. Aron mintha kissé fellélegzett volna,hogy én jól vagyok.
- Hol vagytok most?
- Épp haza tartunk. – mondtam. Hallottam,hogy Bálint is ott van a háttérben.
- Minden rendben Annával?
- Szerintem rendbe jön. – válaszoltam.
- Gyertek hozzánk,és megbeszéljük ezt az egészet. – mondta feszülten aztán kinyomta.
Szerintem semmi jóra nem számíthatunk. Ezentúl házi őrizetben leszünk a nyár végéig. Vagy még az után is, ki tudja. Mikor leállítottam a motort, Bálint rohant ki a házból,hogy bevihesse Annát.
Arra számítottam,hogy kiabálni fog.
- Veled minden rendben? – jött oda aggódóan.
- Idáig igen. Pedig elvileg az én piámba is volt valami. – mondtam.
- Ami…hogy is kezdjem? Mond csak,még is hány éves vagy? Kis korodban nem mondták el,hogy ne fogadj el idegenektől semmit,pláne ne egy buliban? – mondta kissé ingerült,bár nyugodt hangon.
Nem tudtam mit mondani. Én magam sem értem,hogy lehettem ekkora barom.
- Egyszer nem kísérünk el valahova,és már is bajba keveredtek. Világosan megkértelek,hogy vigyázzatok. – folytatta.
- Sajnálom,oké? Nem gondolkodtam. – mondtam végig a földet bámulva. Odasétált hozzám,és felemelte az államat,hogy muszáj legyen a szemébe néznem.
- Ne haragudj,én csak féltelek? Érted? El sem tudod képzelni,hogy mennyire fontos vagy te számomra. – mondta. – Csak ígérd meg,hogy máskor gondolkodsz,mielőtt cselekedsz. – mondta majd homlokon csókolt.
Ez alatt Anna kapott már Bálinttól fájdalomcsillapítót,mert nagyon fájt a feje. A gyógyszer percek alatt kiütötte.
- Mit kaphattatok? Ötleted sincs? – kérdezte Bálint. Csak csóváltam a fejemet.
- Semmi. Én észre sem vettem,hogy van valami a kólámban. – mondtam.
Bálint töprengett. Aronon pedig láttam,hogy még mindig feszült. Aztán Bálint egyszer csak felpattant.
- Nem bánnátok,ha vért vennék tőletek? – kérdezte nekem címezve a kérdést,mert Anna aludt.
Kidülledt szemekkel néztem rá.
- M-mi? – kérdeztem tőle elejtve közben egy kisebb hisztérikus nevetést. – Mért mi vagy te, orvos, hogy tudsz vért venni? – kérdeztem tőle.
- Csak majdnem orvos. Nem vettek fel az orvosira…- mondta csalódottan.
- Ó,sajnálom. – mondtam zavaromban. – Felőlem okés. – egyeztem bele.
Már hozta is be a kis „orvosi” táskáját. Nekem különösen nem volt semmi bajom a vérvétellel. Igen,minden lány ájuldozik a látványtól. Hát,én megint csak nem tartozom a minden lány közé. Kislány korom óta mindig végig néztem,ahogy folyik ki a vér. Nem tagadom, nem vagyok épp elméjű.
Bálint olyan profin levette a vérem,hogy szinte semmit sem éreztem. Még szerencse,hogy Anna mélyen aludt,így neki is le tudtuk venni hamar. Bálint haza is vitte Annát,és azonnal neki látott az elemzésnek.
Aron miközben aludtunk,annyira erősen magához szorított,hogy levegőt már alig kaptam. Hát innentől kezdve biztos voltam benne,hogy soha nem fog elengedni egyedül sehová. Talán a mosdóba igen.
Nem nagyon tudtam aludni. Nyugtalan voltam valamiért. Az egyetlen dolog amitől megnyugodtam,az Aron egyenletes szuszogása volt. Fáj a fejem kissé. Ki akartam menni egy fájdalomcsillapítóért,de Aron nem engedett a szorításából.
- Aron…Aron – keltegettem. – Csak egy fájdalomcsillapítóért akarok leugrani. – mondtam.
- Honnét tudjam,hogy nem akarsz – e megszökni? – motyogta csukott szemmel.
- Aron,komolyan mondom. Fáj a fejem. Engedj le,öt perc és itt vagyok. – győzködtem. Totál az agyára ment ez az egész. Jó,bevallom fordított esetbe megint csak én is dettó ugyan ezt tenném,de akkor is! Ez már túlzás.
- Három percet kapsz. – mondta és már ki is pattantak a szemei. Elröhögtem magam,meg forgattam a szemem. Lábujjhegyen táncoltam le a lépcsőn végig a konyháig. Nem akartam Aron anyukáját felébreszteni. Gyorsan kivettem egy gyógyszert,aztán egy pohár vízzel be is vettem. Gyorsan felszaladtam.
- Két percet késtél. – mondta az órájára nézve a sötétben.
- Nem is látod az órád. Amúgy is én megmondtam,hogy öt percet kérek. – mondtam miközben visszafeküdtem mellé.
- Számít az? A lényeg,hogy mostantól egy percre sem akarlak egyedül tudni téged. Közveszélyes vagy másokra,de főképp magadra. – mondta.
- Szerintem is magamra,de főképp rád. – mondtam,majd rávetettem magam,és beleharaptam a nyakába,amitől ő felszisszent.
- Aú! Ha harc,hát legyen harc. – mondta,és már ekkor már én voltam alul.
Ő is beleharapott a nyakamba. Szép finoman harapdálta. Végül megint én jöttem. Vagyis nem volt sok választása. Addig csináltuk ezt,míg totál el nem fáradtunk mindketten. Végül a mellkasán aludtam el.
Reggel már kíváncsian vártam Bálint
válaszát. Nagyon reméltem,hogy már ki tudott deríteni valamit.
Délután kettő volt,és én már tűkön ültem,hogy mikor jön át végre. Gondoltam felhívom már.
- Szia, ő izé…- nem is kellett folytatnom.
- Öt körül megyek,addigra meglesz a százszázalékos eredmény. – mondta. Fellélegeztem.
- Szuper! Anna jobban van? – kérdeztem.
- Javul,de nem az igazi. Jobban lesz,ha szedi a gyógyszereket. – mondta.
- Oké. Ötre várom doktor úr. – mondtam csipkelődve. Elnevette magát.
- Jól van,szia. – tette le.
Aron kint nyírta a füvet,mert az anyukája megkérte rá,ő pedig jó kis fiú és megcsinálja.
Szívás,mert hatalmas udvaruk van. Már a negyedénél kimelegedett a tűző nap miatt. Leállította a fűnyírót,és levette a pólóját. Hm,már is érdekesebb lett a délutánom. Beálltam az ablakban és leskelődtem. Bár persze,hogy kiszúrt. Intett,hogy menjek ki.
- Van valami hír? – kérdezte a homlokát törölgetve. Nem bírtam levenni a szemem a mellkasáról,de azért próbálkoztam,mentségemre szóljon!
- Van,vagyis ötkor már meglesz az eredmény. – mondtam.
- Az jó. Anna?
- Jobban van. – mondtam kurtán,és szégyenlősen a fülem mögé tűrtem egy hajtincsemet.
Felnevetett,mert látta,hogy elpirultam. Hogy tetézze még a vörösségem megfogta a két csuklóm,és magához húzott. Épp úgy,hogy ne érjek hozzá a csupasz mellkasához. Nem bírtam ki,hogy ne érjek hozzá. Lehetetlen volt.
- Menj be a napról mielőtt napszúrást kapsz,vagy vedd le a pólód,mert iszonyat meleg van. – mondta csúfondáros mosollyal az arcán amitől elolvadtam,és nem csak a nap hatása miatt. Sarkon fordultam és bementem. Még utánam kiabált,hogy ő az utóbbi lehetőséget választotta volna. Nos nem is lett volna ezzel akkora gond,mert a hátsó udvarukba nem láttak be,csak az anyukája otthon volt,és szóval,érdekes szituáció alakult volna ki,ha én ott álldogálok egy szál melltartóban.
Már nem tudtam mit kezdjek magammal,amíg Aron füvet nyír. Istenem hol van még öt óra? Ilyenkor az idő ólomlábakkal lépked előre. Mindent csináltam. Tévét néztem,gépeztem,és még olyan oldalakra is ellátogattam,ahol ezer éve nem jártam,beszélgettem Aron anyukájával és végül már csak feküdtem az ágyon és néztem a plafont. Tikk – takk, tikk – takk. 16:13. Még háromnegyed óra. Legalább Aron végre végzett. Gyorsan egy tíz perc alatt lezuhanyzott,aztán velem várta ő is Bálintot. Addig is lefoglalt. Szerintem nem kell kifejtenem,hogy mivel. Csak rám néz,és már is elfelejtek mindent. Kikapcsol az agyam és csak őt látom,semmi mást. Aztán öt után pár perccel végre megjött Bálint. Majdnem kiestem az ajtón,mikor beengedtem.
- Menjünk be a nappaliba. – javasolta Aron. Fészkelődve megkérdeztem tőle.
- Na? Szóval…? – kezdetem.- MDMA vagyis nem teljesen,hanem inkább GHB.
Aronnal kérdőn egymásra néztünk.
- Szóval akkor most magyarul, kérlek. – mondtam neki.
- Magyarul Angyalpor. – válaszolta.
- Gina. – folytatta Aron.
Jómagam nem voltam jártas a drogok nevében,és hatásában,szóval megkértem őket,hogy kicsit fejtsék ki nekem bővebben mi az az Angyalpor.
- A partidrogok egyike. Ezzel könnyen ágyba tudják cipelni az ártatlan lányokat ezek a seggfejek,úgy,hogy te semmire sem emlékeznél,hogy mi történt. – mondta röviden Aron. Áh így már világos.
- Tehát akkor Annára ez igen könnyen hatott. – mondtam.
- Szerencse,hogy ott voltál. – mondta Aron. – Különben már ki tudja mi lenne.
- A legnagyobb szerencse,hogy a te szervezeted tele volt ezzel az anyaggal,és mégsem reagált rá semmit,ami elég furcsa és irracionális. Amennyi volt a szervezetedben,gyakorlatilag ettől már meghaltál volna. – mondta.
Leesett az állam. Nem csak az enyém,hanem Aroné is.
- Ennek az oka az erőm lehet? Vagyis tudod mire gondolok. – kérdeztem.
- Valószínűleg igen. Még vizsgálom a te véredet,hogy ki derítsem,hogy mitől más, András mit fejleszthetett ki.
- Oké,köszi. Legalább már tudjuk,hogy mi ez az egész. Ugye Annának nem lesz semmi komolyabb baja?
- Hát nem,csak elég nagy dózist kapott,szóval ki kell tisztulnia a vérének,és kb ennyi az egész. Rendbe jön egy pár nap alatt. – nyugtatott meg Bálint. Aztán már le is lépett,hogy tovább ápolja Annát.
- Ami hatalmas szerencséd van ezzel az erővel. Miért akarnál ettől megválni? – kérdezte Aron,aki még mindig a sokkoló hír hatása alatt állt.
- Mert én…én nem akarok ilyen lenni. Normális akarok lenni. – mondtam.
- Bele is halhattál volna ebbe a kis incidensbe,ha ez nem lenne,felfogtad? – magyarázta.
- Igen, fel! De én akkor sem akarok ilyen lenni. – makacskodtam.
Csak sóhajtott egyet.
- Akkor nincs más választásod,mint az,hogy csak velem jössz mindenhová. Annával ketten sehova! Még vásárolni sem.
- Komolyan el fogtok kísérni Bálinttal vásárolni? – röhögtem el magam.
- Hát más választásunk nincs. – válaszolta kisebb undorral.
Nyomtam eg puszit az arcára. Már csak egy hét volt a nyárból. Bár lehet,hogy jót tesz majd az iskola.
Eléggé kezdek így ellustulni,sőt még fel is jött pár plusz kiló,ami szerintem sem baj,meg Aron szerintem sem,de azért azt az ötletem támogatja,hogy amíg jó idő van,addig járjunk el futni. Szóval itt lebukott,hogy csak helyeselt nekem,igazából ő nem így gondolta. Bár szívesen eljárok majd futni. De nem most. Na jó lehet,hogy még sem,mert iskola idő közben lehet,hogy úgy ki leszek purcanva,hogy örülök ha élek.
Aron hétfőn ment nyelv vizsgázni én pedig még vasárnap is nálunk tanyáztam. Szóval mondtam,hogy én elhúzom a csíkot,amit persze ő ellenzett. De nem tágítottam,szóval hazajöttem. Arra hivatkoztam,hogy anyával is akarok lenni. Bár úgyis sima ügy a vizsga neki,de azért készüljön rá.
Mikor hazaértem anya épp vacsit csinált. Valami csirkés salátát. Király,mindenki célozgatott a plusz kilóimra. Úgy döntöttem,hogy évnyitó után elmegyek majd futni. Addig meg kiélvezek minden utolsó kocka csokit. Anyával a csirkesaláta, egy nagy tál popcor,és egy hatalmas tábla csoki társaságában megnéztünk a Jane Eyret és a végén együtt törölgettük a könnyeinket.
Az utolsó hét kezdetével Aron elmentem a nyelv vizsgájára ahová elkísértem.
Délután kettő volt,és én már tűkön ültem,hogy mikor jön át végre. Gondoltam felhívom már.
- Szia, ő izé…- nem is kellett folytatnom.
- Öt körül megyek,addigra meglesz a százszázalékos eredmény. – mondta. Fellélegeztem.
- Szuper! Anna jobban van? – kérdeztem.
- Javul,de nem az igazi. Jobban lesz,ha szedi a gyógyszereket. – mondta.
- Oké. Ötre várom doktor úr. – mondtam csipkelődve. Elnevette magát.
- Jól van,szia. – tette le.
Aron kint nyírta a füvet,mert az anyukája megkérte rá,ő pedig jó kis fiú és megcsinálja.
Szívás,mert hatalmas udvaruk van. Már a negyedénél kimelegedett a tűző nap miatt. Leállította a fűnyírót,és levette a pólóját. Hm,már is érdekesebb lett a délutánom. Beálltam az ablakban és leskelődtem. Bár persze,hogy kiszúrt. Intett,hogy menjek ki.
- Van valami hír? – kérdezte a homlokát törölgetve. Nem bírtam levenni a szemem a mellkasáról,de azért próbálkoztam,mentségemre szóljon!
- Van,vagyis ötkor már meglesz az eredmény. – mondtam.
- Az jó. Anna?
- Jobban van. – mondtam kurtán,és szégyenlősen a fülem mögé tűrtem egy hajtincsemet.
Felnevetett,mert látta,hogy elpirultam. Hogy tetézze még a vörösségem megfogta a két csuklóm,és magához húzott. Épp úgy,hogy ne érjek hozzá a csupasz mellkasához. Nem bírtam ki,hogy ne érjek hozzá. Lehetetlen volt.
- Menj be a napról mielőtt napszúrást kapsz,vagy vedd le a pólód,mert iszonyat meleg van. – mondta csúfondáros mosollyal az arcán amitől elolvadtam,és nem csak a nap hatása miatt. Sarkon fordultam és bementem. Még utánam kiabált,hogy ő az utóbbi lehetőséget választotta volna. Nos nem is lett volna ezzel akkora gond,mert a hátsó udvarukba nem láttak be,csak az anyukája otthon volt,és szóval,érdekes szituáció alakult volna ki,ha én ott álldogálok egy szál melltartóban.
Már nem tudtam mit kezdjek magammal,amíg Aron füvet nyír. Istenem hol van még öt óra? Ilyenkor az idő ólomlábakkal lépked előre. Mindent csináltam. Tévét néztem,gépeztem,és még olyan oldalakra is ellátogattam,ahol ezer éve nem jártam,beszélgettem Aron anyukájával és végül már csak feküdtem az ágyon és néztem a plafont. Tikk – takk, tikk – takk. 16:13. Még háromnegyed óra. Legalább Aron végre végzett. Gyorsan egy tíz perc alatt lezuhanyzott,aztán velem várta ő is Bálintot. Addig is lefoglalt. Szerintem nem kell kifejtenem,hogy mivel. Csak rám néz,és már is elfelejtek mindent. Kikapcsol az agyam és csak őt látom,semmi mást. Aztán öt után pár perccel végre megjött Bálint. Majdnem kiestem az ajtón,mikor beengedtem.
- Menjünk be a nappaliba. – javasolta Aron. Fészkelődve megkérdeztem tőle.
- Na? Szóval…? – kezdetem.- MDMA vagyis nem teljesen,hanem inkább GHB.
Aronnal kérdőn egymásra néztünk.
- Szóval akkor most magyarul, kérlek. – mondtam neki.
- Magyarul Angyalpor. – válaszolta.
- Gina. – folytatta Aron.
Jómagam nem voltam jártas a drogok nevében,és hatásában,szóval megkértem őket,hogy kicsit fejtsék ki nekem bővebben mi az az Angyalpor.
- A partidrogok egyike. Ezzel könnyen ágyba tudják cipelni az ártatlan lányokat ezek a seggfejek,úgy,hogy te semmire sem emlékeznél,hogy mi történt. – mondta röviden Aron. Áh így már világos.
- Tehát akkor Annára ez igen könnyen hatott. – mondtam.
- Szerencse,hogy ott voltál. – mondta Aron. – Különben már ki tudja mi lenne.
- A legnagyobb szerencse,hogy a te szervezeted tele volt ezzel az anyaggal,és mégsem reagált rá semmit,ami elég furcsa és irracionális. Amennyi volt a szervezetedben,gyakorlatilag ettől már meghaltál volna. – mondta.
Leesett az állam. Nem csak az enyém,hanem Aroné is.
- Ennek az oka az erőm lehet? Vagyis tudod mire gondolok. – kérdeztem.
- Valószínűleg igen. Még vizsgálom a te véredet,hogy ki derítsem,hogy mitől más, András mit fejleszthetett ki.
- Oké,köszi. Legalább már tudjuk,hogy mi ez az egész. Ugye Annának nem lesz semmi komolyabb baja?
- Hát nem,csak elég nagy dózist kapott,szóval ki kell tisztulnia a vérének,és kb ennyi az egész. Rendbe jön egy pár nap alatt. – nyugtatott meg Bálint. Aztán már le is lépett,hogy tovább ápolja Annát.
- Ami hatalmas szerencséd van ezzel az erővel. Miért akarnál ettől megválni? – kérdezte Aron,aki még mindig a sokkoló hír hatása alatt állt.
- Mert én…én nem akarok ilyen lenni. Normális akarok lenni. – mondtam.
- Bele is halhattál volna ebbe a kis incidensbe,ha ez nem lenne,felfogtad? – magyarázta.
- Igen, fel! De én akkor sem akarok ilyen lenni. – makacskodtam.
Csak sóhajtott egyet.
- Akkor nincs más választásod,mint az,hogy csak velem jössz mindenhová. Annával ketten sehova! Még vásárolni sem.
- Komolyan el fogtok kísérni Bálinttal vásárolni? – röhögtem el magam.
- Hát más választásunk nincs. – válaszolta kisebb undorral.
Nyomtam eg puszit az arcára. Már csak egy hét volt a nyárból. Bár lehet,hogy jót tesz majd az iskola.
Eléggé kezdek így ellustulni,sőt még fel is jött pár plusz kiló,ami szerintem sem baj,meg Aron szerintem sem,de azért azt az ötletem támogatja,hogy amíg jó idő van,addig járjunk el futni. Szóval itt lebukott,hogy csak helyeselt nekem,igazából ő nem így gondolta. Bár szívesen eljárok majd futni. De nem most. Na jó lehet,hogy még sem,mert iskola idő közben lehet,hogy úgy ki leszek purcanva,hogy örülök ha élek.
Aron hétfőn ment nyelv vizsgázni én pedig még vasárnap is nálunk tanyáztam. Szóval mondtam,hogy én elhúzom a csíkot,amit persze ő ellenzett. De nem tágítottam,szóval hazajöttem. Arra hivatkoztam,hogy anyával is akarok lenni. Bár úgyis sima ügy a vizsga neki,de azért készüljön rá.
Mikor hazaértem anya épp vacsit csinált. Valami csirkés salátát. Király,mindenki célozgatott a plusz kilóimra. Úgy döntöttem,hogy évnyitó után elmegyek majd futni. Addig meg kiélvezek minden utolsó kocka csokit. Anyával a csirkesaláta, egy nagy tál popcor,és egy hatalmas tábla csoki társaságában megnéztünk a Jane Eyret és a végén együtt törölgettük a könnyeinket.
Az utolsó hét kezdetével Aron elmentem a nyelv vizsgájára ahová elkísértem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése