2013. augusztus 1., csütörtök

Revolution part 5

Szép napot,estét,délutánt,reggelt,hajnalt mindenkinek! :D
Itt vagyok az 5. résszel végre. :D Valamikor jövök egyszer a hatodik résszel is,ha megszületik a fejemben..:'D Addig is Keep Calm and Watch The Walking Dead! ;)



5. Fejezet – Egy elcseszett szilveszter

Ez volt egész eddig elcseszett életem legjobb karácsonya. Nem hittem volna,hogy lehet még normális karácsonyom azok után,hogy már nincs családom. Pedig ez akkor is igazán jól sikerült. Minden esetre az egésznek a fénypontja,hogy Rebeka terhes és Dani megkérte a kezét. Hiába békültünk ki Rebekával,attól még nem az öribarim. De most már el kell fogadnom,hogy a családomhoz fog tartozni hivatalosan is. Danival miután hazamentünk beszéltünk az esküvőről,hogy szeretné,ha én szervezném,mert már egy csomó pénzt félretett,és nagy esküvőt akar Rebnek – ahogy ő hívja Rebekát. Persze mindketten még a szülés előtt szeretnék az egészet. Van még időn,én biztosan megszervezem addigra. Amúgy is imádok szervezkedni. De az idő most marha lassan ment. Azonnal azt akartam,hogy 30.-a legyen és induljunk! Persze ezt a mondatot még vissza fogom vonni,de hát ki gondolta volna,hogy ez fog történni. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Harmincadika előtt olyan izgatottan bújtam ágyba,hogy Aront szerintem már az őrületbe kergettem. Folyamatosan csak dumáltam,dumáltam,végül a kezét a számra tettem,és így maradtam. Vettem. Pofa be,mert aludnunk kell. Reggel nagyon – nagyon korán keltünk,hogy Rebeka és Dani kivigyenek minket a reptérre.
Hulla fáradt voltam,mert képtelen voltam tegnap éjjel befogni a szám. Szegény Aron.
Gyorsan elbúcsúztunk Rebekáéktól,mert ők is elég fáradtnak tűntek,hagytuk had pihenjenek.
Mondtuk,hogy hívni fogjuk őket mindenképp,vigyázzanak magukra és a többiekre. Mi pedig felszálltunk a gépre. Mikor felszálltunk elkapott újra az izgalom,hogy „Úristen,Spanyolországba utazunk,te jó ég!Wáá!” Szegény Aron még mindig fáradt volt,szóval hagynom kellett,hogy had aludjon,szóval megpróbáltam csendesebben virulni. Az idő elég hamar elrepült,mert arra ébredtem,hogy úgy aludtam,hogy szinte folyt a nyálam,és Aron lágyan ébresztget,hogy jobb ha felkelek,mert mindjárt landolunk. Bár fáradt voltam,de ahogy leesett,hogy hol is vagyok éppen,kipattant a szemem,és azonnal le akartam szálni.
- Easy van Ami! – nevetett Aron. – Azt mondtam hamarosan,nem azt,hogy most. – mondta.
Morcosan ültem vissza,mert még igazán hagyhatott volna aludni akkor,ha nem most szállunk le.
De igaza volt,kb. 5 perc múlva landolt a gép,mi pedig szép lassan leszálltunk. December végéhez képest nem is volt olyan rossz idő. Persze hideg volt,de pont jó volt az idő. Én felvettem a pandás sapimat amit karácsonyra kaptam a srácoktól még utólag. Lehet,hogy a sapka miatt bámultak meg,pedig nem is feltűnő,hogy a fejemen egy panda. Egyébként csak a sapka,egy szürke hosszabb szövetkabát egy fehér nadrág,és egy lapos a kabáthoz illő szürke csizma volt rajtam.
- Mért bámulnak engem? – kérdeztem Arontól,mikor már a nem tudom hányadik ember nézett rám hatalmas szemekkel. – Ilyen feltűnő a sapkám?
- Nem,nem az. Csak gyönyörű vagy. – mondta. Erre én elmosolyodtam,majd elkezdtem nevetni.
- Ó, hát persze,szóval ez a magyarázat mindenre. – mondtam még mindig nevetve. Ő erre megfogta a kezem,és az egyik tükröződő ablaksorhoz vezetett.
- Nézz végig magadon. Nem hiszed el,hogy szép vagy? Nos,akkor elmondom mit néznek rajtad,részletesen. A göndör szőkés hajad ezzel a sapkával különösen szép. A ruháid iszonyat jól állnak neked,plusz a szemed ezzel a fekete szemceruzával igézőek. – mondta,és én ezektől a mondatoktól teljesen elpirultam. – Plusz most még bájosan el is pirultál. – mondta nevetve,majd magához fordított és megcsókolt. Elpirultam? Nem,ez rossz kifejezés. Lángolt a fejem! Szó szerint.
- Most már hiszel nekem? – kérdezte.
- Talán. – mondtam mosolyogva,és nyomtam egy puszit a szájára.
Aron bérelt valami kocsit,ami elvitt minket a szálláshoz. A szállásra nincsenek szavak.
Csodálatos hely! Mikor beléptünk leesett az állam.
- Aron,én…nem akarom tudni te ezért mennyit fizettél. – mondtam ámulva.
- Nyugi,nem fogod megtudni! – mondta nevetve.
A recepciós pultnál egy fiatal nő állt,olyan húsz év körüli,akinek a bőre kreol volt,a szeme mogyoróbarna,és a haja is,ami fel volt kontyolva. Kezdhetek megint félni.
Mikor már beléptünk az előtérbe,szinte akkor láttam,hogy kiszúrja magának Aront.
Na látni kellett volna mikor odamentünk és Aron elkezdett hozzá beszélni. Nem mindent értettem abból amit mondott,de Aron se,mert totál zavarba jött és össze – vissza hablatyolt mindent.
Aron néha – néha kissé fel is nevetett azon,hogy mennyit bénázott. Vagy még sem azon? Lehet,hogy tetszik neki? Bő húsz perc után végre megkaptuk a kártyáinkat,és lepakolhattunk.
- Te jó ég,micsoda recepciós volt ez…- nevette Aron. A hatalmas kérdőjelek azonnal megjelentek a fejemben.
- Neked tetszett? – kérdeztem. – Szóval akkor akarod,hogy befessem a hajam barnára,járjak szoláriumba és vegyek barna kontaktlencsét? – hadartam minden ezt teljes komolysággal.
Aron válasza erre csak elsőnek bamba nézés,aztán óriási nevetés. Én pedig összefont karral álltam előtte.
- Ez most mégis,hogy jött neked? – kérdezte. – Az előző mondatomat úgy értettem,hogy mennyire szerencsétlen volt. – mondta Aron.
- Jó,de miattad volt zavarban! Már akkor kinézett magának mikor beléptünk az ajtón. – mondtam.
- És szerinted és is egyből „kinéztem magamnak” őt? És akkor már úgy kell kinézned,mint ő? Ami,te néha tényleg meglepsz még ennyi idő után is. Szép lány,ez tény,de hányszor kell elmondanom neked…milliárdszor,hogy nekem csak TE kellesz? Te vagy az egyetlen nekem. Bolond vagy,ha azt hiszed egy spanyol nőcskéért eldoblak téged. – mondta.
- Szóval csak azért nem,mert spanyol? – kérdeztem. Mire ő hangosan a homlokára csapott.
- Ami,mikor hozzád beszélek,értelmezed is amit mondok? Nem a távolság számít. Hanem te. – mondta.
- Jó,de ha Magyarországon élne? Akkor… - kérdeztem,de nem hagyta,hogy befejezzem.
- Nem! Te számítasz csak! Nem érdekelne akkor sem! És most menjünk be,és hanyagoljuk ezt a témát,mert már is lefárasztottál,ezalatt a fél órácska alatt amióta itt vagyunk. – mondta.
Oké,hülye vagyok,de jó néha egy picit húzni az agyát. A lakosztályunk is csodás volt. Minden szép és tiszta volt.
- Aron,ez olyan gyönyörű. – mondtam miközben lepakoltam.
- Tényleg szép. – mondta. – De akkor is te vagy a legszebb ebben a lakosztályban. – mondta miközben mögém lopódzott és a nyakamba csókolt.
- Mi lesz az első programunk? – kérdeztem.
- Van fél órád,hogy elkészül. Megyünk várost nézni. Izzítsd a gépet,lesz mit fotózni! – mondta,mire rácsapott a fenekemre. Én pedig vissza. Aztán villámgyors sebességgel kezdtem el készülődni,persze Aron ezen ismét jól szórakozott,hogy törölközőben rohangálok ki a ruháimért,elhagyok valamit útközben,akkor gyorsan felveszem,majdnem elcsúszom,de a gyorsaságom miatt szerencsére így mégsem. Hamar elkészültem egy városnéző cuccba,aztán már kéz a kézben indulhattunk is.
A recepciós szúrós szemmel nézett végig rajtunk,én pedig dobtam felé egy olyasfajta ’én győztem’ mosolyt. A zord hideg ellenére,ez a hely mindenhogy gyönyörű volt! Annyira sok képet csináltam,hogy a fél memória megtelt. És ez csak az első nap. Hupsz. Vagy két és fél órán át nézelődtünk, mutogattunk,mint a sok idióta tipikus turista. Mikor visszamentünk a szállásra,az a recepciós ismét úgy nézett. Én pedig szúrós szemmel vizslattam. Vette a célzást kis idő után. Engem totál lefárasztott ez a kis sétálgatás,és kissé oda is fagytam. Pedig nem egyszer kaptam forró csokit,na meg csókot is,de egy idő után a hideg nyert. Mindketten vettünk egy gyors zuhanyt,vagyis spóroltunk és vízzel,és ezt együtt tettük meg,aztán a kanapén filmeztünk. Azt hiszem a kanapén aludhattam el,de természetesen az ágyban ébredtem ismét,mint mikor kicsi is voltam. Akkor ez még mekkora varázslat volt.
Aron kint ült,és laptopozott. Gyorsan az öleibe raktam a lábaim,és figyeltem,hogy mit csinál.
- Jó reggelt Angyalom. – csókolt meg. – Az év utolsó napja is eljött. – mondta.
- Mit csinálsz? – kérdeztem.
- Boldog új évet kívánok mindenkinek,mert éjfélkor nem lesz erre időnk. – mondta.
- Mért mi a tervünk? Hogy ünnepelünk? – kérdeztem,és kikaptam a kezéből a laptopot,hogy kövessem a példáját.
- Tudod mekkora banzáj szokott itt lenni? Nekünk is ott a helyünk. – mondta. – Szóval készülj! Délben egy puccos ebédünk lesz,aztán délután pihenés és készülődés az estére. – mondta.
- Vettem főnök. – mondtam,majd adtam neki egy puszit,és elkezdtem a fontos embereknek írni,hogy boldogságos új évet kívánok nekik. Minden embernek nagy reményeik vannak az újévhez. Én is mindennél jobban remélem,hogy az életünk végre megváltozik. Újra a régi lesz. Na jó,ez rossz kifejezés volt. Újra valamilyen szinten normális lesz. Béka és nyugalom lesz. Csak remélni tudom.
Miután mindenkinek írtam,gondoltam folytatom a The Walking Dead második évadát némi fogyókúrás reggelivel,majd Aron is csatlakozott,hogy együtt nézzük. Szerencse,hogy sorozatokban az ízlésünk elég egyforma. Na jó,nem teljesen,de majdnem. Végül fél tizenegykor kapkodva készülődtünk az ebédhez,mert annyira belemerültünk a sorozatba és egyéb dolgokba,hogy az idő elrepült.
Kívülről elég vicces lehetett,hogy emberfeletti gyorsasággal rohangálunk fel – alá, egymásba ütközünk,én a végén már röhögő görcsöt kaptam. Annyira egymásba mentünk,hogy Aron hatalmasat borult,én pedig talpon maradtam. Hoppá. Végül csak sikerült elkészülnünk. Én felvettem egy fekete harisnyát,hozzá egy magasított szoknyát,ahhoz egy bordó felsőt,hogy menjen a bordó csizmámhoz.
Aron a jól megszokott hosszú fehér ing plusz bordó nyakkendő párost választotta,amiben még mindig szívdöglesztően jól nézett ki. Makacskodtam,hogy így kell egy közös fotó,mert ritkán látom ilyen elegánsba őt,szóval gyorsan időzítettem a gépet,ami lőtt pár képet rólunk. Aztán már indulhattunk is.
Nos Aron azt állította,hogy ez az ebéd benne van az út költségeiben. Bár igazából mindegy,mert iszonyat drága lehetett ezzel együtt. Szinte biztosra vettem,hogy legalább tíz kilót híztam,amit majd le kell dolgoznom. Sült csirkét kaptunk egy csomó fajta körettel,borokkal,pezsgőkkel,üdítőkkel. Én már a látványától jól laktam. Mindketten magunkba tömtünk mindent,mert hát egyszer élünk vagy mi,nem?
Aztán jött a desszert. Tiramisu,somlói galuska,arany galuska,ezer fajta torta,sütik,én pedig már nem bírtam enni. Aron becsomagoltatott egy picit mindenből,hogy majd később megesszük,ha bírjuk.
Komolyan a nagy hasamat csak a szoknya nyomta le. Amint felértünk és pihenés közben valamennyit ülepedett a kaja,én átvettem az edzős cuccom,és mentem a medence melletti futópadra. Aron is velem tartott,de ő csak néző ként. Na persze,a lustaság. Már jó öt perce futottam a futógépen,mire Aron egyre hangosabban nevetett rajtam.
- Öt perc múlva…te,én a boksz zsáknál! – mondtam fenyegetésnek szánva. Ezért még kapni fog.
Mire ő huncut mosollyal az arcán átdobta a vállán a töröközőjét és elindult a terembe a zsákhoz.
Fogalmam sincs hány kilométer után,talán 10 után végre én is mehettem a zsákhoz.
Aron tapsolt egyet,majd így szólt : - Akkor kezdjük.
Ő tartotta nekem a zsákot,én pedig elsőnek szép finom ütéseket produkáltam. Aztán szép lassan egyre több erőt vittem bele. A rúgással is ugyan így csináltam. Egyszer akkorát ütöttem Aron majdnem hátraesett. Egy bő félóráig csak ütöttem,rúgtam a zsákot megállás nélkül. Aztán leültem az egyik padra egy ásványvizes üveg társaságában,aztán később Aron is odajött hozzám.
- Gyere majd ha kipihented magad,mert kiesik a zsák a helyéről. – mondta nevetve,mire én belebokszoltam a vállába.
- Felvágós! – mondtam.
-Aú! De hát ha van mire. – mondta hunyorogva,és egy olyan csúfondáros mosollyal megcímezve amitől nekem is mosolyognom kellett. Meg úgy alapból mindig mosolyognom kell,ha ő mosolyog.
Gyorsan felpattantam,és odamentem,hogy tartsam neki a zsákot. Néha – néha megszívattam és beleütöttem vagy elhúztam előle. Mikor már legalább huszadjára húztam el előle a zsákot,csak mosolygott egyet és eltűnt a szemem elől. Hirtelen a hátulról a derekam köré fogta a kezét,és így szólt: - Szeretnéd a medencében végezni? – kérdezte. Erre én kiszabadítottam magam a szorításából,és elkaptam a kezeit.
- Ha belöksz,tudod jól,hogy te is jössz velem. – mondtam neki. Így inkább el is vetette az ötletet.
Egy kicsit még ütögettünk Aronnal,aztán felmentünk zuhanyozni,most kivételesen külön,hogy készülődjünk. Hatra el kellett készülnünk. Sokkal előbb készek lettünk,de addig sorozatot néztünk.
Aztán hat óra előtt elindultunk. Felvettem a meleg szoknyámat,egy kötött pulcsit,és már indulhattunk is. A recepciós megint ott volt,és mindenkinek ingyen pezsgőt osztogatott valami bugyuta kalapban és azt mondogatta,hogy „Feliz año nuevo!”. Aron felvilágosított,hogy ez boldog új évet jelent. Hozzánk is odatipegett és a kezünkbe nyomott egy – egy pohár pezsgőt. Nekem járt ehhez az erőltetett mosoly,Aronnak pedig a bárgyú „kérdmárelaszámom” mosoly. Aron csak komótosan visszamosolygott rá,és boldog új évet kívánt,én pedig egy büszke mosolyt nyomtam az arcába,mert Aron oldalán állhattam. Aron nem viccelt mikor azt mondta,hogy nagy buli lesz. Egy egész utca tele volt emberekkel,dübörgött az ismertebbnél ismertebb zene,és mindenki táncolt,iszogatott,enyelgett és még sorolhatnám. Mi is vettünk két koktélt aztán komótosan sétálgattunk. Miután megittuk próbáltunk elvegyülni,ami nem volt nehéz,mert nagyon barátságos emberek voltak itt. Mikor meghallottam Chris Laketől a Sundownt azonnal elrángattam Aront táncolni. Aronnal nem sokat buliztam régebben,de azt mindig élveztem. Ez most sem volt másképp. El nem engedtem magam mellől,mert túl sok volt a csinos lány. Bár ő is ugyan így tett,mert szerinte meg sok helyes pasi volt. Csak nem tudom hol.
Jöttek egymás után az egyre jobb mixek, néha – néha ittunk valamit,aztán tovább buliztunk.
Totál fesztivál hangulata volt az egésznek. Tizenegy óra körül Aron kirángatott a tömegből,hogy menjünk valahová.
- Oké,de hová megyünk? Még csak most jön a buli tetőfoka. – mondtam.
- Hidd el nem fogod megbánni. Csak kövess engem. – mondta,én pedig úgy tettem.
Egy kisebb tóhoz vezetett,ahonnan látni lehetett a színpadot,és ahogy láttam sok szerelmes pár üldögélt ott még a parton. Engem odavezetett egy pikniknek kinéző kis pokróchoz. Volt ott pezsgő,eper olvasztott csokiba mártva és egy lámpás meg a laptopunk.
- Erre neked mikor volt időd? – kérdeztem tőle teljesen meghatódva.
- Vannak itt is embereim. – mondta huncut mosollyal. – Gyere,valakik már várnak. – mondta,majd felhajtotta a laptop tetejét ahol lassan betöltött a skype és a saját fiókjáról Bálintot hívta.
Mikor betöltött a videó már folytak az örömkönnyeim. Anna,Bálint,Rebeka, és Dani voltak a kamerában.
- BOLDOG ÚÚJ ÉVET SRÁCOK!! – kiabálták a kamerába.
- Nektek is srácok! – mondtam könnyes szemmel nevetve a kamerába.
- Csak ennyit akartunk,nem is zavarunk tovább! Várunk titeket haza! – mondta Bálint.
Végül nagy nehezen, de sikerült elbúcsúznunk és letennünk.
Aron eperrel kínált,amit nem hagyhattam ki. Ő is evett belőle,én pedig bele akartam rakni a szájába.
Ő ellenkezett. Ez túl normális.
- Dobd! – ugrott hátrébb. Hallgattam rá,és a szájába célozva beledobtam.
Ezzel eljátszottunk egy darabig. Aztán felbontottam a pezsgőt,az éjfélre várva. Még volt úgy kb. negyed óra ebből az évből. Aron elugrott valamiért két percre. Az tényleg csak két perc volt.
Egy lámpással tért vissza.
- Nézd,ez a kívánság lámpás. Mindenkinél van. – mutatott körbe. – Éjfélkor kell elengedni.
- Ó ez csodálatos! – mondtam. - Már csak tíz perc van hátra. Csináljunk egy képet utoljára ebben az évben! – kérleltem. Beadta a derekát,mondva „de csak mert már csak tíz perc van hátra”.
Csináltunk egyet,én kiposztoltam Facebookra,pedig nem szoktam,de hát az ember nem mindig szilveszterezik a világ legédesebb pasijával Spanyolországba. Meggyújtottuk a mécsest,arra várva,hogy elengedjük,mert már csak 3 perc volt hátra.
- Te hiszel abban a csókolózva lépjük át az újévbe cuccba? – kérdeztem.
- Nem,mert akkor nem tudjuk elengedni a lámpást. – mondta,majd annyit hallottunk,hogy a zene leáll,és ez csak egyet jelenthet.
Aron odafordult hozzám,és hosszasan megcsókolt.
- Így tökéletesen zárjuk ezt az évet. – mondta,majd a színpadtól elkezdtek visszaszámolni tíztől.
Ők spanyolul,mi magyarul. Aztán mikor éjfélt ütött az óra elengedtük a lámpást,a tűzijátékok csak úgy harsogtak minden felől,aztán Aron ismét felém fordult.
- És akkor kezdjük tökéletesen az új évet. – mondta,majd szorosan magához húzott és megcsókolt.
Hátra dőlt a pokrócon,én pedig rá feküdtem és úgy csókoltam. – Boldog új évet. – suttogtam neki két csók közt. Egyre erősebben csókolt. Kissé kezdett forrósodni a hangulat,szóval elhúzódtunk egymástól.
 - Neked is Angyalom. – mondta,majd felállt, felhúzott magával. – Akkor partizzunk tovább. – mondta,majd a hátára kapott hirtelen,hogy visszamenjünk a színpadhoz,mert az igazi buli még csak most kezdődött. Mire odaértünk üvöltött a Nicky Romero, Nervo – Like Home szám,amire a buli folytatódhatott. Random ismeretlen emberekkel is partizgattunk,mert mért ne? Aztán mikor már kezdett felkelni a nap,a bulinak lassacskán vége lett,mindenki elkezdett haza szálingózni.
Úgy reggelre mi is hazaestünk a szállásra. A recepciós csaj épp egy másik pasi szájában kereste a kontaktlencséjét. Nos,ennyit erről. Amikor felértünk mindketten bedőltünk az ágyba.
Délben pedig arra ébredtünk mindketten,hogy szüntelenül csörög a vezetékes telefon.
Aron kómásan felvette,majd mondott valamit spanyolul és tovább aludt.
- Ki volt  az? – kérdeztem.
- Csak az ébresztésünk. – mondta a másik oldalára fordulva. Gondoltam ha már felébresztettek nem hagyom aludni. Elkezdtem püfölni a párnával.
- Ha már ébresztőt kértél,akkor ébredj is fel! – mondtam neki.
- Neem! – nyávogta a párnája alól,mint egy kisfiú.
Még ütöttem egy darabig aztán megunta és hirtelen elkapott és ledöntött az ágyra.
- Már nem is vagy fáradt? – kérdeztem,miközben ő a kezeimnél fogva lefogott.
- Ha rólad van szó,akkor sosem. – mondta,majd megcsókolt. Aztán a nyakamat és egyre lejjebb ment.
Aztán fordult a kocka,mert most én fogtam le a kezét és feküdtem rá.
- Gyere együnk valamit. – mondtam neki,majd felpattantam.
- Most elrontottál mindent. – mondta csalódottan.
- Gyere majd a reggelim után nem ezt mondod! – mondtam neki egy kacér mosollyal.
Gyorsan összeütöttem egy isteni szalonnás rántottát,amitől meglágyult a szíve azonnal.
A mai napunk teljes lustálkodásból állt. Aron arra panaszkodott,mintha kicsit másnapos lenne,bár ez könnyen előfordulhat,mert ő többet ivott,mint én. Szóval a laptopon néztünk minden baromságot,közben a kanapén heverésztünk. Este felé elég hamar elaludtunk,na meg nem csak aludtunk,de az mindegy. Másnap reggel egész időben ébredtük. Aron azonnal zuhanyozni indult.
Nem értettem hová ez a nagy sietség. Még kerek 5 napunk van. Aztán közölte,hogy teniszezni megyünk. Én pedig közöltem vele,hogy nem tudok. Ő pedig közölte,hogy akkor megtanulok.
Jó,igaz,azóta nem teniszeztem mióta ilyen vagyok,de előtte nem ment,erre tisztán emlékszem.
Előtte sok minden nem ment,nem ez volt az egyetlen dolog amiben béna vagy épp szerencsétlen voltam. Gyorsan átöltöztem valami sportosabb szerkóba,aztán elindultunk. Egy fedett pálya volt,elég puccosnak nézett ki. Aron odaadta a teniszütőt én meg néztem rá,mint egy idióta,hogy ezzel most mit kezdjek? Aztán szervált nekem egyet,és reflexszerűen visszaütöttem,csak kicsit erősebben,mint kellett volna és véletlen Aron vállát találta el.
- Jézusom,ne haragudj,én mondtam,hogy béna vagyok. – mondtam neki.
- Semmi gond,csak én nem számítottam rá,hogy sikerül majd visszaütnöd. – mondta röhögve.
Innentől kezdve elkezdődött a harc. Jó,hogy ezt más ember nem látta,mert furán nézett volna,hogy mennyire gyorsan játszunk,erősen,és egy menet is eléggé elhúzódott. Végül két óra után kifulladva totál izzadtan 3:2 arányra Aron nyert. Egy hajszálon múlt,hogy én nyerjek. Na nem baj.
Aron következő ötlete a jakuzzizás volt amit én sem bántam igazán. Igaz,hogy leizzadtunk,de némileg megcsapott minket a hideg téli levegő is,szóval jól esett nagyon csak ott ülni és élvezni ahogy a víz masszírozott. Aztán felmentünk,és tovább pihentünk. Még mindig nem hevertük ki a szilvesztert.
Másnap felébredtünk,elkészültünk a hatalmas sétánkhoz. Sétáltunk is,na meg vásároltunk,de már féltem bármire is ránézni,mert Aron azonnal meg akarta venni,én pedig nem akartam lehúzni.
Néhány szuvenírt azért elfogadtam,na meg vettem is,mert megígértem Annának,hogy viszek valamit.
Na meg a forró csokit és a hot dogot sem utasíthattam vissza. Aron vett nekem egy gyűrűt,ami egy végtelen nyolcast ábrázolt kövekkel kirakva. Reménykedtem benne,hogy csak bizsu. Annyira gyönyörű volt. Azt nem engedte,hogy a gyűrűs ujjamra húzzam,mondván ő szebb eljegyzési gyűrűt szán nekem. Kíváncsi vagyok,ha meg is kéri a kezem,mikor és hogyan. Nem kell,hogy puccos legyen,csak őszinték legyenek az érzései. Bár ezzel a dologgal mi még várhatunk azt hiszem.
Nem biztos,hogy 18 évesen már házas akarok lenni. Bár igaz,érte megtenném. Szóval a hatalmas sétálgatásunk után visszamentünk a szállásra. Aron valamiért izgatottnak és idegesnek látszott. Furcsálltam is. Végül ki bökte mi a baja.
- Ami beszélnünk kell. – mondta komoly hangon. Ó-ó.
- Ha dobni akarsz akkor legalább várd meg míg hazamegyünk. – mondtam neki,mire felnevetett egy pillanatra. Megfogta a kezemet amelyiken a gyűrűm volt,és így szólt: Látod ezt itt? Ez egy végtelen jel,de ezt te is tudod. A végtelen nekem azt jelenti,hogy örökké. Veled. – mondta,mire én megnyugodtam. Egy percre. Aztán izgatott lettem amiatt,hogy mit akar mondani vajon? Bepánikoltam.
Ő fiú,ő nem lehet terhes. A lányok szoktak így beszélgetést indítani ha terhesek. De ő nem lány! És még csak nem is terhes! Jézusom mekkora baromságokat gondolok,inkább koncentrálok arra amit mond.
- Ami ma este valakivel együtt kell vacsoráznunk. – mondta higgadtan. Hú szóval nem terhes. Öm vagy is,akkor mi a probléma? Mért ideges? Pár pillanat múlva megtudtam a kérdéseimre a választ.
- Az apám minden évben itt tölti a szilvesztert,és szeretne megismerni. – mondta,és engem az ájulás kerülgetett. Aron apja? Akiről csak szinte mindig történeteket hallottam,hogy nem törődik a fiával.
- Te tartod vele a kapcsolatot? Én azt hittem,hogy nem. – döbbentem meg.
- Tartom vele valamelyes szinten,de tudod,az érzéseim ambivalensek vele kapcsolatosan még mindig. Ha beszéltem is vele bármennyit,mindig rólad beszéltem. – vallotta be,mint egy öt éves kisfiú az anyukájának,hogy átrúgta a labdáját a szomszédba. – Már kíváncsi rád. Meg akar ismerni. – mondta.
- Fogadok ódákat zengtél rólam,és most azt hiszi,hogy a Howardod végeztem és okos vagyok. – mondtam.
- Csak az igazat mondtam rólad. – mondta komolyan. – Ugye nem gond,hogy vele vacsorázunk? – kérdezte.
- Dehogy! – mondtam kissé magasabb hangon,mint szerettem volna. Nem volt baj,csak izgultam.
- Akkor készülődj,van fél órád. – mondta,és mire ezt ő kimondta,én már szedtem a cuccaimat,és már a zuhany alatt álltam. Felvettem egy fehér elegáns blúzt a barna bordázott magasított szoknyámmal és a barna csizmámmal. Elsőnek felkontyoltam a hajam,de rájöttem,hogy nem egy állásinterjúra megyek,szóval kibontottam és az ujjaimmal összekuszáltam egy kicsit a göndör hajamat. Egy minimális smink és én kész is voltam. Aronon egy fehér V nyakú póló volt,meg egy farmer.
Ő persze,hogy nem öltözik ki. Nem érdekli.
- Tetszeni fogok így apádnak ? – kérdeztem a szobából kilépve.
- Nekem tetszel így,és csak ez számít. – mondta hozzám lépve,majd megcsókolt.
Tíz perc múlva már úton is voltunk egy nem messze lévő étterembe. Mikor bementünk,az apja már várt ránk. Csak annyit róla. Kiköpött Aron. Mintha Aront látnám a negyvenes éveiben. Nos,ha Aron is ilyen lesz,tetszeni fog a látványa míg ennyi év elteltével is. Vettem egy nagy levegőt. Aron bíztatóan megszorította a kezem,és elindultunk.
- Heló Apu. – mondta Aron.
- Jó estét Uram! Újvári Amadea vagyok. – mutatkoztam be neki,és kezet ráztam vele.
- Heló Amadea, Aron apukája vagyok,bizonyára tudod, Zénó. – mondta. – Sok jót hallottam rólad. – mondta mosolyogva,mire mosolyogva Aronra néztem. Rendelt nekünk nekem számomra valami ismeretlen ételt,és közben cseverésztünk mindenről. Kérdezgetett a suliról meg hasonlókról.
- 4.7 átlag? Nem semmi. – mondta. – A szüleid biztosan büszkék rád. – mondta,mire én majdnem félre nyeltem.
- Igen,azok voltak. – mondtam,mire leesett neki. Aron csak forgatta a szemeit.
- Ó,én sajnálom. – mondta. – Nos Amadea…ön nagy hatással van a fiamra. Sosem láttam még… - kezdte,de Aron közbe szólt.
- Csak hallottál. – mondta Aron,mire az apja csúnyán nézett rá. Burkolt célzás arra,hogy sosem látják egymást.
- Mint mondtam,sosem láttam vagy hallottam még ennyire boldognak. Sugárzik róla az,hogy szereti önt. – mondta.
- Uram. Én is pontosan ugyan így érzek iránta. Mindennél jobban szeretem,és tisztelem. – mondtam,mire ő mosolyogva bólintott.
A vacsora végén Aron apukája elnézést kért,de vissza kellett térnie a családjához. Elbúcsúzott tőlünk,mi még maradtunk egy kicsit. Aron nagyon csöndes volt.
- Aranyos apukád van. – mondtam,mire ő cinikusan felnevetett.
- Ugyan már… - mondta,és láttam,ahogy a fájdalom megvillan a tekintetében. – Lehet,hogy rendes,de te sem így vélekednél róla,ha elhagyna téged kiskorodban,hogy más családja legyen,mert neki mi nem feleltünk meg. Régen felnéztem rá,de most már képtelen vagyok ránézni is. – mondta szomorúan.
- Nagyon sajnálom. – mondtam. – De én itt vagyok neked. Én őszintén szeretlek! Sosem hagylak el. – mondtam és adtam neki egy puszit.
- Ha te hagynál el,az ugyan olyan rossz érzés lenne,mint amikor ő hagyott el. Bár nem. Ez rosszabb lenne. – mondta.
- Sosem foglak,ettől nem kell félned.
- Remélem is. –mondta,majd odahajolt hozzám,és megcsókolt.
Mikor visszaértünk mindketten leedobtuk ruháinkat,és már aludtunk is. Hosszú napunk volt,és Aronnak ez nem épp a legjobb zárása volt ennek a napnak. Szóval inkább nem is zargattam,hagytam aludni. Reggelre sütöttem neki palacsintát,természetesen amerikait,hátha attól jobb kedve lesz.
De még reggel is látszott rajta,hogy nem az igaz. Nem értettem mi baja lehet.
- Mi a baj? – kérdeztem tőle leülve az ágy szélére.
- Semmi,csak olyan rossz előérzetem van,és fogalmam sincs miért. – mondta.
- Hát nem kell semmiért aggódnod most még négy napig,maximum utána. – mondtam. – És a mai terv,a lenti játékterem itt a száláson,szóval készülj! – mondtam neki.
Kimentem,és gondoltam felhívom Annát. Szinte olyan gyorsan felvette,hogy végig sem tudtam gondolni,hogy mit mondjak.
- Hű,ez rekord gyors volt Anna,el is felejtettem mit akartam. – nevettem.
- Mizu van csajszibogyóm? – kérdezte. – Minden oké?
- Azt hiszem oké minden. Bár Aron miatt hívlak. Rossz előérzete van. – mondtam.
- Hát pedig nyugodt lehet,mert Ivett még nincs is itthon,akárcsak ti. – mondta.
- Én is mondtam neki,hogy nyugodjon meg,hisz nincs miért aggódni. A ringyó is ünnepel a követőivel,nem? – kérdeztem.
- Aha. Cipruson vagy hol. – mondta Anna.
- Szóval akkor otthon minden oké? – kérdeztem.
- Nyugi,itt minden teljesen rendben van. De tegyük le,mert sokat fogsz fizetni. 4 nap múlva tali. Puszillak. – tette le.
Szinte már kezdett átragadni rám Aron aggodalmaskodása. Ha az életben egyszer nem aggodalmaskodnék,ha nem zakatolna a fejem folyton valamin,ha sosem lennék ideges,megélném a 100 éves kort is. Ez lehetetlen szinte minden ember számára. Sajnos,hogy azt kell mondjam,ritka undorító világban élünk,amit a pénz és a hatalom ural és ez szerintem sosem fog változni.
Na mindegy,próbálom félretenni az összes kusza gondolatom,és csak is a játékteremre koncentrálni.
Aron kedve jobb lett mikor ajánlottam neki egy jó kis vígjátékot a Testcserét aztán mehettünk a terembe. Hihetetlen sokat nevettünk a filmen. Aztán lementünk a terembe ami maga a mennyország volt. Lég hoki,csocsó,biliárd,darts,autó szimulátorok,lövöldözős szimulátorok és még sok más.
Csocsóval kezdtünk.  Három menetből hármat nyertem.
- Még fejlődnöd kell öcsi. – mondtam Aronnak. Következőnek a lég hoki jött,aminél ötből kettőt nyertem. Ebben nem sikerült nyernem. Na nem baj,van még itt elég játék. Aztán autókáztunk egyet,ahol azért vesztetem,mert elromlott az én autóm. Esküszöm. Ő erre kinevetett.
Aztán sikerült a dartsban és a zombik lövöldözésében nyernem. Tiszta Walking Dead feelingje volt.
Aztán jött a biliárd,amit életemben egyszer játszottam,és akkor is borzalmasan. Aron a fejébe vette,hogy megtanít. A lehetetlenre vállalkozik,de ő ezt még nem tudja.
- Jól fogom? – kérdeztem,mire ő megrázta a fejét és elfojtott egy nevetést. – Szóval nem. – mondtam.
- Gyere ide,megmutatom. – mondta. Odaléptem hozzám,ő mögém lépett és átfogva engem megmutatta,hogyan tartsam. A kezeivel odatette a kezeimet,ahová kellett volna. Így egészen más volt.
- Szóval így most jó? – kérdeztem hátranézve,mire ő két kezét a derekamra rakta és megcsókolt. Kicsit hosszúra sikeredett,ezalatt a kezei a pólóm alatt voltak a derekamon.
- Aron,emberek közt vagyunk. – mondtam az ingjébe kapaszkodva.
- Tudom,zavar is. – mondta.
- Bírj magaddal. Mindend a maga idejében. – kacsintottam rá,majd egy gyors puszit leheltem az ajkára. Pikk – pakk megtanultam a biliárd szabályait,és a szerencsével kéz a kézben nyertem.
Oké,jogos,hogy Aron csak bénázott,mert „véletlenül” eltette a nyolcast,de nem baj. Nyertem.
Még játszottunk egy picit,aztán mikor bezárt a terem,mi is felmentünk vissza. Aron nem volt fáradt,én viszont egy picit igen. Ő horror filmet akart nézni,én pedig bármi mást. Makacson rakaszkodott a Paranormal Activityhez. Beadtam a derekam,gondolván úgy is bealszok. Így is történt.
Arra ijedtem fel,mikor visítoztak a filmben. Aron szinte röhögve nézte,én meg kómásan néztem körbe,majd tovább aludtam. Nem akartam a hátralévő életemet rettegésben tölteni a szellemek miatt.
Már csak az hiányozni. Inkább durmoltam. Reggel az ágyban ébredtem. Aron nem volt mellettem reggel,csak egy kis levél. „Egy kis meglepiért mentem Neked! Mire felébredsz itt leszek.
♥”
-
Elkéstél… - mondtam magamnak. Aztán kisétáltam és a nappaliban találtam.
- Jó reggelt. – mondtam neki.
- Reggelt Angyalom. – mondta. – Tessék a meglepetésed. – adott át egy borítékot,majd nyakamba csókolt.
Kinyitottam a borítékot és szinte elállt a lélegzetem. Sikítva  a nyakába ugrottam. A borítékban aláírt kártya volt és egy kis levél a hatalmas kedvencemtől, Bruno Marstól!! Aron lefordította nekem,és azt írta,hogy vár minket a ma esti koncertjén. Mellette volt még két koncertjegy. Majd kicsattantam az örömtől.
- És ezt még is mért kaptam? – kérdeztem csodálkozva.
- Mert tudom,hogy mennyire szereted,és tudtam,hogy itt koncertezik . – mondta,mire én még egyszer megöleltem.
- Annyira köszönöm! – mondtam neki.
- Természetes dolog szépséges Angyalom. – mondta.
Egész nap totális izgalomban voltam. Egész nap az ő számait énekelgettem,táncoltam,vidám voltam.
Bár tudtam volna,hogy ez az utolsó nyugodt esténk. De ne szaladjunk előre.
Délután már untam magam,és elkezdtem mosogatni,mikor ott állt egy mosogatógép a konyhában,és közben a Just the way you are-t énekelgettem. Aron benyomta a laptopon is,és mivel táncos kedvemben voltam,ő is velem tartott,és megtáncoltatott a konyhában. Hihetetlen sokat nevettünk,de annyira jó volt. Azt hiszem az ilyen emlékekért élünk,amit sosem akarunk elfelejteni majd. Aron tátogta a szám szövegét,én pedig majd belepirultam ebbe az egészbe. Tudom mit jelent a szövege,így pláne.
Mikor már nekiállhattam készülődni,már majd kicsattantam az örömtől. Felvettem a farmeromat egy magas sarkúval és egy bőbb,hosszabb szürke pólóval amin egy kereszt volt. Egy kis feketésebb smink,és már mehettünk is. Mikor odaértünk iszonyat sok ember volt ott. Mikor beértünk,én azonnal előre rohantam,hogy jó helyünk legyen. Gyorsaságomat és a csarnokban lévő sötétséget kihasználva mindenkit megelőzve első sorba kerültem. Aron laza léptekkel követett,majd mikor odaért hozzám csak fél mosollyal az arcán megcsóválta a fejét. Egy óra múlva el is kezdődött a bő két órás koncert.
Egy – két kivétellel minden számát ismertem,és énekeltem. Csomó videót csináltam. Aron végig mögöttem állt,és a karajait szorosan a derekam köré fonta. Senki nem közelített meg,fix maradt az első helyünk. Mikor már vége lett volna a koncertnek,mi lelkes rajongók visszatapsoltuk még Brunot és még zárásképp elénekelte nekünk az It will rain-t. Mire kiértünk az arénából,lás csodát elkezdett esni a hó. Szerintem ehhez Bruno Marsnak sok köze lehet.
Hajnali kettő fele érhettünk haza. Mindketten bedőltünk az ágyba és már aludtunk is.
Reggel hétkor szüntelenül csörgött a mobilom. Kinyomtam,de mindig újrakezdte. Harmadjára felvettem.
- Ami! Ami itt vagy? Anna vagyok. – mondta Anna hadarva.
- Ühüm,mi a gond? – kérdeztem kómásan.
- Leégett a lakásotok! – mondta. – Ivett volt én láttam! És még legalább 15 ember,akik gyorsan elslisszoltak. Túl gyorsan! Ami haza kell jönnötök,itt valami nagy baj lesz még. – mondta.
- Már is átrakatjuk a jegyünket és megyünk. – mondtam,majd letettem. Észre se vettem,hogy Aron közbe aggódva nézett,mert már felébredt ő is.
- Mi történt? – kérdezte.
- Ivett és még úgy 15 ember a házunkon állt bosszút. Felgyújtotta. – mondtam remegve. Nem tudom,hogy a szomorúságtól remegtem –e,vagy a dühtől,ami régen látogatott már meg.
Abban a házban nőttem fel! Minden emlékem ott volt! Ezt még vissza fogja kapni Ivett,de keservesen.
- Átrakatom a jegyünket,hogy estére otthon legyünk. – mondta,mire bólintottam.
- Nekem már nincs otthonom. – mondtam szomorúan.
- Az én otthonom a tiéd is. Hozzánk költöztök Danival és Rebekával. – mondta,majd már pötyögtetett is a laptopon a jegyek miatt.
Mi lenne velem Aron nélkül. Az utcán lennék,és merem feltételezni,hogy már nem is élnék,mert kamion elé vetettem volna már magam réges – régen. Ő az őrangyalom,akivel kíméletlen bosszúra készülünk.

jövök a folytatással még remélhetőleg a sulikezdés előtt!: )
xx.~ Rixuus :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése