Continued part five

Hát ez az ideiglenes utolsó folytatás,mert idáig jutottam el most..:D Igen,folytatom,de nem tudom milyen gyorsan fogok haladni.

Hát persze,a vezetői tanfolyam papírjai voltak benne. Szóval így próbál kiengesztelni.
- Oh köszi. - mondtam hidegen. Nem akartam neki mondani,hogy egy bocsánat is megtette volna. A tanfolyam két hét múlva kezdődik. Addig legalább lesz egy kis időm felkészülni. Átnéztem miket kellet volna megtanulnom holnapra aztán elaludtam. Sok volt ez a négy óra autóút. Suli után Aron ahogy ígérte,elvitt vezetni. A tó előtt volt egy nagy hely,ahol lehetett gyakorolni úgy,hogy ne hajtsak a vízbe. Oké,szerintem iszonyat sokat bénáztam,Aron jól mulatott a tétlenségemen,hogy nem tudtam váltani,tolatni megy egyebek. Mire hazavitt,kimerültem totálisan. Az elkövetkezendő hat nap azzal telt,hogy kreszt tanulmányoztam Atól - Zig,mivel hétfőn kezdődtek a vizsgáim. Nem akartam megbukni,mert akkor dobhatjuk ki a pénzt az ablakon. Hétvégére már jobban ment a vezetés. Vasárnap mikor az utolsó köröket vezettem Aron megszólalt :
- Oké,akkor most te vezetsz hazáig. - mondta.
- Ugye most csak viccelsz?És ha elkapnak a rendőrök,vagy karambolozunk? - kérdeztem rémülten.
- Egy, a rendőrök szarnak erre a környékre,kettő ennyire nem lehetsz lúzer. - röhögte.
- Akkor te még nem ismersz engem eléggé. - mondtam.
- Bízom benned. - mondta a tekintetét az enyémbe fúrva. Megnyugodtam. Szerencse,hogy nem lakom onnan annyira túlságosan messze. Zökkenőmentesen hazavezettem. Bár igaz,hogy ez idő alatt,hússzor le vert a víz,de ment.
- Megint nekem lett igazam. - mondta mosolyogva.
- Oké,igazad volt,tessék örülsz? - mondtam.
- De még mennyire. Holnap hívj fel,ha végeztél a vizsgával. - mondta.
- Oké.  -mondtam. Besétáltam a házba,majd beviharzottam a szobámba,hogy azonnal átnézzem az elméleti dolgokat,táblákat,szabályokat stb. Végül könyvel a kezembe meg laptoppal a hasamon aludtam el. Mikor felijedtem majdnem eldobtam a laptopot. Az óra hajnali fél kettőt mutatott. Úgy döntöttem előbb kelek,és majd lefürdök,mert most csak annyira volt erőm,hogy állítsak egy ébresztőt,eltegyem a laptopot meg a könyvet,aztán szunyáltam tovább. Reggel kilencre kellet mennem szóval már hétkor fent voltam. Lezuhanyoztam,hajat mostam,és még hússzor átnyálaztam mindent. Mikor odaértem annyira izgultam már,hogy a hasam is megfájdúlt. Végül már bántam,hogy ennyire paráztam,mert nem volt olyan nehéz számomra a vizsga első fele. Mikor végeztem felhívtam Aront.
 - Végeztem. - sóhajtottam.
- Hogy ment?
- Könnyen. - vallottam be.

- Látod,feleslegesen izgultál.
 - Tudom.

- Érted megyek.
- Neked még suli van!
 - És?Nem probléma. - mondta majd letette. Annyi lógásunk lesz már,hogy nem tudom számon tartani sem. Legalább igazoltak. Egy fél órára rá el is jött értem. Én addig megreggeliztem az ottani büfében. -Na akkor átmész? - kérdezte átkarolva. -Hát,ha jól tanultam meg mindent,akkor sima ügy. De ez csak egy vizsga volt. Ráadásul ez még csak az első. Csomó hátra van még. - mondtam szomorúan.
- Figyelj,az orvosin túl vagy már,az elméleti tanfolyam és vizsga első felén is túl vagy,jön még az elsősegély,szóval még úgy ha jól számolom két vizsga,aztán még a forgalmi vizsga,és készen vagy. - mondta.
- Ne ezzel most igazán megnyugtattál. - mondtam gondterhelten. Felnevetett. Hát ő persze,hogy nevet mivel ő ezen már túl van. Hazavitt,aztán láttam valamit a postaládában. Számlák,számlák és egy értesítés a suliból,hogy ki milyen tantárgyból áll gyengén,vagyis bukásra. Szuper,idáig sosem kaptam ilyet. Meglepődtem,mert dunsztom nem volt,hogy miből állhatok bukásra. Kinyitottam és megláttam,hogy földrajzból. Szuper,de ebből is csak azért,mert mindig ellógtunk Aronnal. Most állhatok neki egy bőséges házi doga írásának,hogy ne bukjak meg félévkor,mert anyám hírtelen kitalálná,hogy Aron miatt van. Szóval gyorsan le is ültem a laptopom elé,és elkezdtem keresgélni,hogy miről írhatnék. Aron hívott.
- Kaptál levelet?
- Aha,te? Ennyit az egyetemről,meg a 4,7-es átlagról.
- Nem. Ez csak félév előtti értesítő ami a semmivel egyenlő.-mondta.
- Akkor meg honnan tudod...?
 - Nézd a Facebook kiírásokat,és megtudod. - mondta. Igaza volt,tele volt szitkozódó kiírásokkal az értesítőtől.
- Te miből állsz?
- Földrajz.
- Mert mindig arról kértelek el?
- Aha.
- Sajnálom. - mondta.
 - Semmi gond.Megoldom. - mondtam,majd elbúcsúztam és letettem. Ezt meg kell semmisítenem,mert ha anyu meglátja nekem végem. Legalább ezt nem kell aláiratnom. Úgyhogy,egy laza mozdulattal széttéptem,és kidobtam a kukába. A következő vizsgám pénteken volt,szóval mikor végeztem a házi dolgozattal,tovább tanulmányoztam a kreszt. Hát mire odaértem,hogy végeztem a vizsgáim többségével,december lett,és még hátra volt az elsősegély és a forgalmi vizsga.
Elsősegély. Nos tavaly majdnem megbuktam,szóval ezzel jobban járok,ha segítséget kérek. Gondoltam megkérdezem Aront,mivel igaz,hogy Anna mindig ötös volt,és tavaly is miatta nem buktam meg,de rá többé nem számíthattam. Aron rábólintott. Hát persze,hogy ehhez is ért,mint mindenhez. Pénteken átjött,hogy megmutasson egy-két dolgot,mivel hétfőre mindent tudnom kellet.
- Nos három dolgot biztosan be kell majd mutatnod. Elsőnek az eszméletlen sérült ellátását,másodjára az életjelek megvizsgálása,harmadjára pedig a lélegeztetés. A többi elmélet. Küldök majd egy oldalt,ahol megtalálod ezeket. A gyakorlat könnyebb. - mondta.
- Oké,akkor kezdjük. - mondtam. Megmutatta rajtam az eszméletlen sérült ellátását,amin igazából nem szabadott volna semmit csinálnom,de végig nevettem az egészet. Aztán én jöttem. Félhomályban,de emlékeztem,hogy mit csinált .Ott feküdt nekem csukott szemmel. Én pedig késztetést éreztem,hogy megcsókoljam. Olyan ártatlannak tűnt. Mikor megcsókoltam visszacsókolt.
- Az eszméletlen,az marad eszméletlen! - mondtam hamar védekezően.
- Te pedig ne csókolgass akkor mindenkit az út szélén. - mondta röhögve. Végül sikerült megcsinálnom,és jelesre vizsgáztam. Az életjelek vizsgálásán is átmentem. Jött a lélegeztetés. Hozott egy olyan lélegezetőt zacskót,amit az isten tudja hol szerzett.
- Oké,két fajta van .Ez. - mutatott a zacskóra.
 - És a szájból szájba. - folytatta.
- Oké kezdjük.
- Melyikkel? - kérdezte.
- Rendszerint azt mondanám,hogy a másodikkal,de menjünk sorba.
- Oké. - mondta nevetve. Megmutatta,hogyan használjam azt a  cuccot,aztán bemutatta a második verziót. Oké,becsuktam a szemem,és próbáltam nem vigyorogni. Végül fogta és megcsókolt. Kipattantak a szemeim. Kérdőn néztem rá.
- Csak visszaadtam az előbbit. - mondta feltéve védekezően a kezeit.
- Na feküdj vissza,és maradj mozdulatlan. - mondta majd csinálta. Sikerült a bemutatásom,szóval menni fog.
- Várj,feküdj vissza! - mondtam neki.
- Csukd be a szemed! - parancsoltam rá. Majd fogtam magam,átvetettem a lábam a másik oldalán,a mellkasára támaszkodva megcsókoltam.
- Ez melyik elsősegély? - kérdezte,mikor elhajoltam egy picit.
- Saját fajta,speciális amit csak neked tartogattam. - mondtam.
- Ez tetszik. - mondta. Majd felült,lecsúsztam az ölébe,aztán megfogta a lábaim,felkapott és a falnak támasztott. Kapkodtam a levegőt,nem is kicsit. Végül elhajolt tőlem,és letett. Tudta hol kell abbahagyni,amíg nem akarom. Ő is zihálva vette a levegőt,ahogy én. Végül összebújva,az ágyamban filmeztünk,majd hazament,mert nem szeretett volna túlságosan anyuval találkozni,amit tejesen megértek. Végül lefürödtem,majd bevágtam a szunyát. Aron nem akart a hétvégén találkozni velem,azzal a kifogással,hogy készüljek a vizsgáimra,amik jövő héten lesznek. Sőt,még a telefonálást sem engedte. Oké,így sms maratonba kezdtünk. Beseggeltem hétfőre,az összes létező kérdést az elsősegélyre. Vasárnap nagy gyomorgörccsel,de elaludtam. Aztán hétfőn totálisan beparáztam. Remegett mindenem. Sikerült végül teljesítenem itt is kisseb bakikkal amit most nem taglalnék. Most megkértem Aront,hogy ne jöjjön értem,ha már ő is tehet velem bármi kegyetlent. Szóval bementem mekizni,vásárolgatni,aztán hazamentem. Vennem kellet pár új göncöt,mert már semmim nem volt. Nem tudom mennyire sikerült jó cuccokat vennem Anna nélkül. Aron át akart jönni,de úgy döntöttem,hogy akkor most visszakapja,és a forgalmi vizsgámig nem találkozom vele. Igaz,ezzel magamat is bűntettem,de én már jól bírtam. Úgy volt,hogy elvisz gyakorolni előtte,de nem érdekelt,én betartom a szavam. Szóval pénteken,mikor a forgalmi vizsgám közepén voltam,a telefonom elkezdett rezegni.

Szerencsémre le volt halkítva. Gondoltam,hogy ő hív,de pont most nem vehettem fel,hacsak nem akartam megbukni,itt a cél előtt. Szóval,mikor pont bekanyarodni készültem az egyik körforgalomba,megláttam a másik oldalán a körforgónak a Toyotájával. Leesett az állam. Ő csak féloldalasan mosolygott. Egyből levert a víz,amit az oktató persze nem értett. Miután kikanyarodtam,elkezdett követni minket. Most még azt sem tehettem,hogy gyorsítsak,és lehagyjam,mert akkor végem van. Szóval csak szépen mentem arra,amerre az oktató mondta,és végig a visszapillantó tükröket lestem. A vége előtt lekanyarodott máshol. Szép visszavágás mondhatom. Mikor végeztem,az oktató átnézte a feljegyzéseit,meg a vizsgaeredményeimet.
- Nos hölgyem,nem sokat hibázott,bár a körforgalom után elég sokat. Ettől függetlenül szerintem két hét múlva csak jó hírekkel szolgálhatom. Minden jót. - mondta az öreg pali. Kissé fellélegeztem,hogy akkor hetven százalék,hogy megkapom. Mikor kiléptem,ott állt az autója mellet támaszkodva. Nem bírtam megállni,hogy ne ugorjak a nyakába. Úgy magához szorított,hogy alig kaptam levegőt. A nyakába fúrtam az arcom. Aztán beleharaptam a nyakába,majd felszisszent,és letolt magától.
 - Ezt mért kaptam? - nézett le rám kérdőn.
- Mert hagytad,hogy szenvedjek,hogy egy teljes hétig ne lássalak,és még a vizsgámat is kis híján szabotáltad. - hadartam.
 - Sajnálom. - mondta őszintén mélyen a szemembe nézve. Belenézve azokba a kékes szürkés szemekbe,nem lehet haragudni rá. Lehetetlen. Csak szorosan magamhoz öleltem és kész.
- Hé,jövőre már te fogsz vezetni,nem én! - mondta mikor beültünk az autóba.
- Jövőre?
- Hát két hét az eredmény,plusz még mire meg tudod csináltatni a jogsit,mire kiküldik,addigra január lesz. - mondta.
- Szuper. - kenődtem el. Körülbelül még két hét volt hátra a suliból. Utána karácsonyi szünet. Annak pedig egynegyed részén tartózkodik otthon Aron,vagyis az első két napot,aztán az egészet Amerikában tölti a nagyszüleivel. Az újévet is .Ezeket a dolgokat még a rajongói korszakomból tudtam. Végre nem rajongó vagyok,hanem az aki szerelmes belé,és őt viszont szeretik. Ennél jobb érzés nincs is. Mikor hazavitt leállította a kocsit.
- Figyelj a t.t. feladatot eléggé elhanyagoltuk. El kéne mennünk megint...csak most felkészültebben. - mondta félve,mert nem tudta mit reagálok majd. Sóhajtottam egyet.
- Oké,mit szólsz a holnaphoz? - kérdeztem könnyedén.
- Biztos?
- Aha,persze,mért ne? - mondtam.
- Oké,akkor ötre érted jövök. - mondta majd homlokon csókolt. Bementem és végiggondoltam,hogy mit jelent az,hogy felkészülten. Ez a dolog valahogy ki is ment a fejemből,a kresz vizsga miatt.
Valahogy örültem is neki,hogy nem ezen agyaltam folyton,de lám visszatért. Addig itt fog motoszkálni az agyam egyik elrejtett zugában,amíg pontot nem teszünk az ügy végére. Szóval elővettem a régi világosbarna hátizsákom,és belepakoltam mindent ami kell majd: zseblámpa,kamera,kamerához elemek,diktafon,telefon,paprikaspray. Tétováztam,még mit tegyek be,aztán gondoltam egyet,és bementem anyuék hálószobájába,és kinyitottam apu régi széfét amiben a fegyverét tartotta. Kicsinek megtiltotta,hogy hozzányúljunk,és most is csak szükség esetén használhatjuk. Volt mellette még zsebkés is,és még valami amire egyáltalán nem számítottam. Egy levél aputól. Benne pedig:  "Család!Bárki is találja meg ezt a levelet,valószínűleg már meghaltam mikor ezt olvassátok,és ez az ellenségem miatt történt,András miatt. Sötét titkai vannak amit ki kell deríteni,és a világ elé tárni!Bárki is olvassa ezt most,égesd el,és ne beszélj a családnak erről!Nem sodorhatod vele őket veszélybe!Szerettelek titeket,Apu."  A levél csupa könnycsepp lett. Az ágyukon ülve szorongattam,és nem kaptam levegőt. Kicsit később jobban lettem,de még mindig magam elé meredve bámultam a padlót. A zár kattanása zökkentett ki. A levelet és a fegyver is begyömöszöltem a táskába,majd kiviharoztam a szobából. Anyu volt az. Csoda,hogy ilyen korán. Még mindig nem beszéltünk. Ez el fog tartani egy darabig azt hiszem,de én tudok várni. Nem tudtam mit csináljak a levéllel,és hogy most akkor senkinek nem mondhatom el? Legalább Aronnak tudnia kell erről. Írtam neki egy smst,hogy holnap feltétlenül mutatnom kell neki valamit. Megpróbáltam aludni,de sehogy se ment. Az agyamban a kis mókus hajtotta a kereket,és minden féle elmélet felbukkant az agyamban. Apám mért nem beszélt soha arról,hogy ellenségei vannak?Így akart megóvni minket?Hogyan titkolta el mindezt anyu elől és előlünk?Mért lehetnek ellenségek Andrással?Hát ezekre a kérdésekre meg kell találnom a választ. Aztán valahogy csak sikerült elaludnom,és délben felkelnem. Felkeltem,takarítottam egy kicsit,húztam az időt öt óráig. Ötkor Aron megállt a házunk előtt egy hófehér Ford Mondeoval. Leesett az állam. Ja,akinek csak így megy,hogy váltogatja a kocsikat.
Mikor kiléptem már sötét volt. Aron a kocsinak támaszkodott,és mikor odaértem,rárakott egy hatalmas masnit a kocsira. Ezt nem gondolhatja komolyan.
- Ugye most csak viccelsz?
- Egy cseppet sem. - mondta komolyan.
- Aron,kérlek ne!
- Ez anyukád,és az én családom ajándéka. - mondta. Majd visszafordultam és láttam,hogy anyu kukucskál mosolyogva az ablakban. Hiába már nem őszinte a mosolya. Nem tudtam hinni a szememnek. - Nem adom még oda a kulcsokat,mert most még én vezetek.
- Nem is kellenek nekem azok a  kulcsok. - duzzogtam.
- Amadea,kérlek ne duzzogj!Szeretnénk neked örömet szerezni. - mondta.
- Az oké,de nem akarom,hogy több milliót költsetek rám,csak mert szülinapom volt.Nem érdemlem meg! - mondtam.
- Mért ne érdemelnéd meg? Mindenkinek próbálsz megfelelni,segíteni,és azt hiszem,nagyon is kijár ez neked. Otthon vigyáztál  a bátyádra,és segítettél helyre hozni az életét,anyukád néha szeszélyes,de te jól kezeled,és itt vagyok még én,aki mérhetetlenül féltékeny,de te még is szeretsz. - mondta.
- Köszönöm. - súgtam a fülébe miközben megöleltem. Beültünk az új kocsimba. Mikor beindította a motor feldorombolt .Kellemes hangja volt,olyan nesztelen,mint egy macska. Szép lassan elindultunk befele. Hagytunk egy kamerát a kocsi műszerfalára rögzítve,hogy amíg bent vagyunk,hátha történik valami. Kezdtem iszonyatosan parázni. Talán nem volt jó ötlet sötétbe ide jönni. Ha most valami baj történik,arról senki sem fog tudni. Anyu a patkánynál éjszakázik,és úgy tudja Aronnál leszek úgy tizenegyig. Kiszálltunk,kivettük a hátizsákjainkat,amiben hasonló dolgok voltak. Megmutattam Aronnak a levelet,amit a kesztyűtartójában el is rejtettem. Azt mondta,ez még jó bizonyíték lehet,ne égessem el. Hát kéz a kézben egy-egy hátizsákkal a vállunkon elindultunk befele. Aronnak volt éjszakai kamerája,szóval az mindent vett. Már rutinosan mentünk át a hajon,ami kongott az ürességtől,és a fertőtlenítő szagától,amivel próbálták elfedni a vér szagát. Átjutottunk és láttuk,hogy az emeleten égnek a lámpák a gyárban. Fel kell oda jutnunk. Aron végig fogta a kezem,és csak ezért nem érződött,hogy valójában mennyire reszket minden porcikám. Bekukucskáltunk a földszintre ami üresnek tűnt. Belopakodtunk,ahol két nagy melák kapott el minket. Lesokkoltam,de aztán próbáltam az önvédelmi órákon tanultakra gondolni. Elengedtem Aron kezét,és az egyik pasit sikerült úgy fejbe rúgnom,hogy elájult. A másikat Aron elintézte. Aztán Aron elővett pár kötelet a táskájából. Kérdőn néztem rá.
- Mi van?Én mindenre gondolok. - súgta oda röhögve.
Aztán fogta és jó szorosan megkötözte a két palit. Leragasztottam a szájukat,aztán a sarokba dobtuk őket. Szép lassan felmentünk a lépcsőn. Mikor felértünk egy nagy laborféleséget láttunk,mindenféle kémiai cuccal,meg növényekkel amik sejthetőleg lehet tudni,hogy mik azok. És öt eltorzult arcú,és egyben testű ember,kikötözve négy fogorvosi székhez hasonló székbe. Rajtuk kívül senki nem volt a terembe. Ahogy láttuk mind be lehettek altatózva. Bementünk szépen,és fotókat csináltunk a "kutatásokról",meg a drogtermesztésről,meg az ilyenekről. Mind az öt ember valamilyen szerkezetre volt rákötve. Ami az életjeleiket mutatta. Totál mint egy kórházban,már csak a kórlapok hiányoztak a székek elejéről. Aron megtalálta az asztalon az áldozatokról a  papírokat. Ahogy gondoltam. Apám is köztük volt. Egyszerűen annyira egyformák voltak,hogy lehetetlen volt felismerni őket. Egyszerre fogott el a mérhetetlen szomorúság,és a düh. Minden milliméterét lefotóztam a helységnek,aztán a táskám mélyére suvasztottam a gépet .A lépcsőn cipőkopogást hallottunk,de már túl későn. Amúgy sem lehetett sehová elbújni. S lám,nem a patkány sétált be,akinek elméletben most az anyámmal kéne lennie?!
- Lám-lám,Amadea a fogadott lányom és a semmire kellő barátja. - mondta mézes - mázas hangon.
- Ne merjen a lányának hívni. - mondtam szinte vicsorogva dühömben. Aron gyorsan mellém állt,megszorította a kezem,de most még ettől sem higgadtam le.
- Nos,mégis hogyan találtatok el idáig? - kérdezte. - Nem szabadna itt lennetek. Ez egy titkos hely. Kutatásokat végzek amik arra vannak,hogy betegségeket hozzunk létre,és csak nekünk legyen rá ellenszerünk,amit majd eladunk. - mondta.
- És ezek az emberek mit ártottak magának?! - kérdeztem.
- Hát ebből az ötből,négy megpróbálta lenyúlni a pénzem,vagy tönkre tenni engem,és ezért most megfizetnek.
- És az apám?! - ordítottam,és már kezdett a szemem könnybe lábadni.
 - Az apád okozta nekem a legnagyobb kárt. Elvette tőlem édesanyádat,amit soha nem fogok neki megbocsájtani. Ez a bosszúm ellene. - mondta vidáman. Elkerekedett a szemem.

  -Nézd,az utolsó székben van apád,ott ni. - mutatott valószínűleg apura. Még élt. Azt hiszem a halál megváltás lenne már számára.
Folytak a könnyeim. Végül dühös zihálásba ment át.
- Mint mondtam,nem szabadna nektek erről tudnotok,de mivel elmondtam mindent,és ki is derítettétek,ezért meg kell,hogy öljelek mindkettőtöket. - mondta széles mosollyal a száján.
- Téged szíves öllek meg. - mutatott Aronra. - Viszont téged csak anyád miatt sajnállak. Megint ki kell majd hevernie egy halálhírt,de majd segítek neki. - mondta. Megfogtam Aron kezét és elkezdtem kifelé vezetni. Mikor odaértünk a patkány elé,kirakta a kezét elém,amit én csak félre löktem. Elsétáltunk mellette,mikor megnyomott egy gombot,és újabb két őr termett ott. Aron ekkor maga mögé lökött,és beütött mindkét őrnek egy akkorát,hogy még én is meglepődtem. Utána rohanni kezdtünk.
- Elkapni őket ti balfékek,de most! - kiáltott az örökre akik még mindig tétlenül feküdtek. Így volt időnk kirohanni,átfutni a hajon,majd a beülni gyorsan a kocsiba és elhajtani.
- Most mit tegyünk?Meg akarnak ölni! - mondtam.
- Van egy tervem,nem tudom,hogy mennyire jó,de ezzel nyerhetünk egy kis időt. - mondta.
- Kivele! - sürgettem. Most kivételesen én vezettem.
- Vigyél haza,a kocsimért,az útlevelemért,és  a pénzemért,és lelépünk Amerikába. - mondta.
- Te addig menj haza,szedd össze ugyan ezeket,és találkozzunk a repülőtéren. Én tudom hol van,neked itt a GPS. - mondta majd odanyomta a kezembe. Nem volt más választásom. Kitettem gyorsan,és összepakoltam egy pár ruhát,az útlevelemet,pénzt,és firkantottam Daninak egy levelet a laptopjába csúsztatva. Sírva írtam,és kértem benne,hogy semmi esetre se mutassa meg anyunak,és senki másnak sem .Nem árultam el neki semmit,csak annyit kértem,hogy ne aggódjon. Kirohantam,majd beindítottam a kocsit. Láttam,hogy az utca legvégén egy fekete kocsi fordul be. Lekapcsoltam a világítást,és beletapostam a gázba. Aron hívott ezért kihangosítottam.
- Elindultál?
 - Lemerem fogadni,hogy nem te  hajtottál be az utcánkba.
- Nem. Ugye lehagytad őket?
- Aha.
- Akkor jó. Taposs a gázra nagyon,mert elkell érnünk a tíz órási last minute gépet.
- Sietek nagyon.
- És vigyázz magadra. Ha bármi van,hívj!Szeretlek.
- Szeretlek. - raktam le,és már az autópályán voltam. Ahhoz képest,hogy forgalomban most vezettem először,jól ment. Bár reszkettem nagyon,de csak mentem előre. Másfél óra alatt a reptéren voltam. Aron már ott várt. Megvettük a jegyeket,becsekkoltunk,utána már csak az jött,hogy mit csináljunk a fegyvereinkkel. A pisztolyra volt engedélyem,szóval az nem gáz,de a kést ki kellet rakni,szóval én csak kidobtam. Mindent ami akadályozott,kiraktunk. Dani hívott a felszállás előtt. Tétováztam,hogy fel - e vegyem. Aron csak bólintott. Kinyomtam,majd visszahívtam rejtettről.
- Dani kérlek nyugodj meg.
 - Ami mi a baj?Hol vagy?Mikor jössz haza?
- Nem árulhatom el,és nem tudom,de most egy darabig nem megyek haza. Azt sem mondhatom el,hogy miért,mert akkor veszélybe sodornálak téged. - mondtam a könnyeimmel küszködve.

- Várj,ami mit jelentsen ez?A patkánynak köze van ehhez? - kérdezte idegesen. Csak hallgattam.
- Ígérd meg,hogy vigyázol anyura,és magadra. Ha minden rendbe jött ígérem,elmondok mindent. Vigyázzatok magatokra,és szeretlek titeket nagyon! - mondtam neki.
- Várj Ami,mit mondjak anyunak?
- Semmit. Elszöktem. Ennyi,kész vége. Szeretlek titeket.
- Várj Ami,ne! - mondta,majd kinyomtam gyorsan. Csupa könny volt az arcom. Felszálltunk végül. Mindig is el akartam jutni Amerikába,de nem így,nem ilyen módon,hogy menekülnöm kell,mert meg akarnak ölni. Azt sem tudtam Amerika melyik részére megyünk. Aztán Aron mondta,hogy Seatlebe megyünk. Szép hely,csak most nem lesz arra időnk,hogy városnéző túrákon vegyünk részt. Aron végig átölelt az átszállásig. Tudta,hogy mekkora sokk ért,de nem csak engem,hanem őt is. Ő is csak meredt maga elé. Fogalmam sincs,mihez fogunk most kezdeni,és mit mondunk majd otthon a családnak,hogy őket ne keverjük bele. Mi lehet a megoldás erre az egészre?Ha mi nem iktatjuk ki Andrást,ő fog minket. Egész repülőúton ezen agyaltam.
- Aron...-szóltam hozzá.
 - Tessék? - nézett rám fáradtan.
- Most mihez fogunk kezdeni? - kérdeztem remegő hangon.
- A nagyszüleim Seatlebe laknak,már szóltam nekik,hogy egy két napra meghúznánk ott magunkat. Nem akarom őket is veszélybe sodorni,szóval onnan is tovább kell majd állnunk. Pénzileg ki fognak segíteni. -mondta.
- Oké,de mit fogunk csinálni Andrással?Meg fog keresni minket! - mondtam neki.
- Van még időnk ezen gondolkodni. Elsőnek úgysem egy másik kontinensen fog minket keresni. Meg fog találni minden bizonnyal,de nem most. - mondta.
- És amikor ránk talál mit teszünk majd?Ha elkap megöl minket ahogy mondta. - hebegtem össze - vissza idegesen. Vett egy mély levegőt.
- Gondolkodtam rajta,hogy megöljük...-kezdte. Elkerekedett a szemem.
- De aztán arra gondoltam,hogy az amerikai rendőröket nem vonta még bele ebbe,mert a magyarokat már teljesen ellenünk fordította. Szóval kerítenünk kell több embert,vagy nem tudom. Az igazság az Ami,hogy sajnos fogalmam sincs,mit fogunk tenni,most csak annyit tudok,hogy meg kell,hogy védjelek bármi áron. - mondta idegesen a hajába túrva. Ezért mondtam,hogy az életem teljes fordulatot vett. Szeptemberben álmaimban nem gondoltam volna,hogy azzal a fiúval akibe régóta szerelmes voltam,végre lesz valami és,hogy most vele menekülök egy másik kontinensre egy ember elől aki ki akar nyírni minket. Az anyám ellenem van,a legjobb barátnőm is. Dani és Aron maradtak csak nekem. Bármit is tett anyám,őt is meg kell védenünk,ahogyan Danit is. Pár óra alatt már nem Magyarországon voltunk. Mindig is el akartam jönni Amerikába,mindig ide vágytam,de nem így,hogy bujkálok közbe. Leszálltunk,majd Aron nagyszülei vártak minket a reptéren,hogy elvigyenek minket. Ja,mellékesen volt két kocsink,amit a reptéren kellet hagynunk,és van egy olyan érzésem,mire visszamegyünk,azok már nem lesznek ott. Bántott,hogy még csak most kaptam meg azt a kocsit,és máris el kellet engednem. Aron nagyszülei nagyon aranyosak voltak,bemutatott nekik,én próbáltam angolul gagyogni valamit,már amennyire ment. Néhány dolgot értettem abból amit beszéltek,de mivel ez amerikai angol volt,kissé nehezebb volt megértenem mint a brit angolt.
- Mit mondtál nekik,mért vagyunk itt?

- Mert be akartalak nekik mutatni,sürgősen. - mondta.

- És szerinted ez beveszik?
- Nem tudom,de ez igaz is. Csak van ennél nyomósabb indokunk is,amiről nem szabad tudniuk. - mondta. - És hova utazunk tovább? - kérdeztem.
- Hová szeretnél?
- Hű,nem tudom. Adj egy napot,és végig böngészem a Google térképet. - mondtam mosolyogva. Próbáltam kicsit derűsebben felfogni a dolgokat,de ezt sajnos nem lehetett .Első gondolatom persze az volt,hogy Forksba menjünk,de erre nem kérhettem meg Aront. Szinte olvasott a gondolataimban.

- Forks?
- Áh nem dehogy! - csattantam fel.
- Tudom,hogy oda szeretnél.
- Igen,de messze van.
- Elmehetünk,de csak körülnézni,mert ott kevés a szállás.
- Komolyan?De az vagy három órányira van innen?
- Számít az?A nagyszüleimnél is van egy autóm,szóval nem probléma.
- Ja bocs. - röhögtem el magam. Szóval eldöntöttük,hogy Lakewoodba megyünk,keresünk egy biztos szállást,és elindulhatunk Forksba egy kis kiruccanásra. Ha már itt vagyunk,és van időnk,ennyi had járjon nekünk. Lehet,hogy ezek életünk utolsó pár hetei,mer ha megtalálnak és addig nem szerzünk segítséget,megölnek.


~ Folytatás hamarosan! :) 

Continued part four

~ Folytatás

Hátra volt még a matek házim de gondoltam,ha tartok egy kis szünetet,amibe az evés,ivás fürdés tartozott,az nem baj. Úgyhogy ettem,ittam fürödtem,aztán gyorsan nekiálltam a matek házimnak  Aztán tíz óra előtt Aron dobott egy smst,hogy holnap nem jön suliba,mert orvoshoz kell kísérnie a nagymamáját,mert az anyja nem ér rá. Király,holnap sétálhatok egyedül a suliba,mert fix,hogy Anna nem fog megvárni. A sétálás részével nem volt kifogásom,csak az egyedül részével. Az álom hamar elnyomott este,mint mostanában mindig. Mikor elindultam a suliba,Anna tényleg előttem fordult ki az utcából,ahol találkozni szoktunk. Észrevett,de direkt nem várt meg. Megszaporázta a lépteit,nehogy utolérjem. Néha az ember nem is gondolja,hogy a dolgok amik régóta tartottak,egy rossz döntés miatt romba dőlhet ott nyomban. Kicsi korunk óta barátnők voltunk,most meg elsétál előttem,mint egy idegen. Egy kósza könnycsepp futott le az arcomon,amit gyorsan letöröltem. Aron is a leghosszabb napon hagy magamra. Persze ez nem az ő hibája. Próbáltam egész nap csak a tananyagra koncentrálni. Bár az nagyon idegesítő,hogy Anna erőltette nevetését hallom mindenhonnan. Erre való a fülhallgató a telefon és a zene. Ahogy mondani szokás,zene be,világ ki. A zenével,és Zoé társaságával túl éltem a napot. Aron kérdezte smsben,hogy el-e jöjjön elém,de nemet mondtam neki. Maradjon otthon a nagymamájára vigyázni. Egy kis séta jót tesz nekem. Próbált győzködni,de végül én nyertem. Hazafele,mikor hátrafordultam Anna is egyedül sétált haza. Most lelassította lépteit. Próbáltam erről az egészről nem tudomást venni. Ma már nem volt annyi leckém,szóval takarítottam,tanultam,meg ilyenek. Anya már hétkor otthon volt. Azt mondta,holnap nem dolgozik,és péntekig itthon lesz. Örültem neki,mert ráfér a pihenés. Mikor kimentem a konyhába kint volt és sütött valamit.
- Mi finomat sütsz? - kérdeztem oda somfordálva hozzá.
- Browniet. - mondta mosolyogva. Utoljára akkor sütött ilyet,mikor még apa élt. Kicsit furcsálltam is,szóval rákérdeztem: - Hogyhogy ilyet sütsz?
- Hát tudod kicsim...el kell mondanom valamit.- kezdte. - Gyere üljünk le. - mondta az asztalra mutatva. Zárójelben megjegyzem,ez a mondat már rosszul kezdődik!
- Figyelj,tudod milyen boldogtalan vagyok mostanság mióta...tudod. Szóval,találkozgatok valakivel. - bökte ki. Próbáltam leplezni a meglepődöttségem,de nem tudom mennyire sikerülhetett.
- És pénteken szeretném nektek bemutatni,hogy ki az,szóval áthívtam vacsorázni Pintér...-mondta,de nem hagytam,hogy befejezze.
- Ne!!Az nem lehet! - üvöltöttem.
- Mi?Mi baj kicsim? - kérdezte ijedten.
- Anyu,nem lehet,hogy Ivett apjával randizol!Lehetetlen!! - még mindig üvöltöttem.
- Kislányom,örülnék,ha megértőbb lennél velem szemben. Ő vele úgy érzem,boldog vagyok,hogy újra élek. - kezdte ábrándozva. Az émelygés kerülgetett. Ha csak arra gondolok,hogy az az ember be teszi a házunkba a lábát,elöntött a mérhetetlen düh.
- Szeretném,ha péntek este itthon lennétek Danival. - kérte.
- Előbb halok meg ,minthogy azzal az emberrel egy fedél alatt tartózkodjak! - mondtam maró gúnnyal.
- Amadea!Ne legyél szemtelen!Itthon maradsz,és velünk vacsorázol!Ez parancs volt,nem kívánság! -  kiabálta. Amíg nem vagyok tizennyolc,addig nem tudok mit tenni. Bár,annyira már nincs messze. Itt lesz a tizenhetedik szülinapom is nemsokára. Egyébként erre mondtam,hogy az életem egyre jobban kezdett romba dölni. Duzzogva bementem a szobámba,mert ha még kint maradok,valami olyasmit fogok anyu fejéhez vágni,amivel tényleg megbántom. Azonnal felhívtam Aront.
- Soha nem találod ki,kivel randizik anyám! - kezdtem.
- Kivel? - Ivett apjával,Andrással.
- Komolyan?
 - Aha. - mondtam és közbe fel alá járkáltam az idegességtől.
- Nyugodj meg Angyalom!
- Nem tudok!Pénteken nálunk vacsorázik,nekem pedig itt kell maradnom! Nagyon remélem,hogy nem ismert fel minket akkor,amikor a gyárnál jártunk,mert akkor nagy a gond. - mondta.
- Nekem már így is nagy. - mondtam lenyelve a sírást.
- Angyalom!Holnap megvigasztallak ígérem!Kérlek nyugodj meg! - nyugtatgatott.
- Rendben. - sóhajtottam.
- Reggel érted megyek.
- Oké. - majd letettük.Az este további részében nem voltam hajlandó anyura még csak rá sem nézni. Duzzogva mentem fürödni,majd magamra vágtam az ajtót. Egy előnyöm van a suliból,mint mindig,hogy hamar elalszom,mert hulla vagyok estére. Aron reggel már várt. Mikor kiléptem az ajtóban várt. Majdnem szívrohamot kaptam,úgy megijesztett. Elkapta a derekam és köszönés gyanánt a szokásos nyugtató csókját adta nekem. Odahajtott,ahol Annát szoktuk várni reggel,majd megállt. Kérdőn néztem rá.
 - Beszélni akarok Annával,hogy ez a viselkedés iszonyat gyerekes. - mondta.
- Mért?Nem miattad van!
- De,egy része miattam is. - mondta. Ráhagytam. Tudtam,hogy Anna úgysem fogja meghallgatni,vagy ha  mégis akkor nagyívből letojja. Mikor meglátta az autót,el akart menni,de Aron lehúzta az ablakot,és odakiáltott neki: - Anna,beszélni szeretnék veled! - mondta. Vonakodva,de odasétált.
- Mondjad. - mondta flegmán.
- Bocsánatot kérek. Az én hibám,hogy nem jöttünk érted múltkor. Ne Amit hibáztasd,és ne rá haragudj. - mondta neki. Én csak hallgattam.
- Aha,persze. Végeztünk,léphetek?
- Azért jöttünk,hogy elvigyünk téged is. - mondta Aron.
- Aha,kössz nem. - mondta majd faképnél hagyott minket. Csoda,hogy Aron milyen könnyen megőrzi a hidegvérét.
- Sajnálom. - mondta felém fordulva.
 - Ugyan már! Te megpróbáltad. Nem számít. - mondtam elhaló hangon. Kézenfogva sétáltunk a szerkényekhez.
- Mit szólnál,ha megpróbálnám átrendezni az órarendem olyanra,mint a tiéd? - kérdezte,hátha ezzel felvidít.
- Hé!Azt mondtad én miattad ne változtassak semmin,akkor te sem miattam. - mondtam szigorúan.
- Oké,nyertél. - mosolygott szomorúan. Zoé nem jött suliba,mert megbetegedett. Hát ez azt jelentette,hogy a nap nagy részét egyedül töltöm a zenével karöltve. Nem akartam,hogy péntek legyen. A hét elején,még ezt a napot mindennél jobban vártam,de most bármit megadnék,hogy átugorhassam ezt a napot. Mikor suli után Aron hazavitt,arra értem haza,hogy anyu a ház minden kis sarkát takarítja épp. Óóh,hát persze,hogy jó benyomást keltsen annál a patkánynál. Vett valami ócska művirágokat is,meg ilyen házi dekorációkat. Hát elég gyatra az összes. Még mindig nem beszéltem anyuval. Nem is állt szándékomban ez mostanság. Úgyhogy csak bevonultam a rejtekhelyemre,ami mostanában nagyon sokat segít. Öt óra fele bekopogott a szobámba.
- Gyere.
- Amadea,meg tennéd,hogy nem duzzogsz itt nekem? - mondta,majd leült az ágyamra. - Tudod,most találtam egy boldogságforrást az életemben ismét. Szeretném ha örülnél neki. Tudod,én sem szólok bele az életedbe,és örülök annak aminek te is. Megpróbálnál legalább velem örülni? - kérdezte. Hosszan hallgattam. Oké,kicsit túlreagáltam a dolgokat,de azt hiszem,csak azért,mert féltem anyut.
- Bocsánat anyu tényleg,én csak féltelek téged. Nem akarom,hogy csalódj! - mondtam.
- Jaj kincsem!Ez aranyos tőled,de hidd el,bírom én az ilyen dolgokat. - hazudta,majd nyomott egy puszit a fejemre és kiment. Oké,megpróbálok jó képet vágni holnap,de ha megtudom,hogy ennek az embernek bármi hátsószándéka is van,kezeskedem róla,hogy soha többé ne kerüljön a családom közelébe. Reggel Aron jött értem szokás szerint.
- Kibékültem anyuval. Vagyis valami olyasmi. - mondtam mikor beültem mellé.
- Ez jó hír.
- De ma muszáj leszek kibírni a vacsorát.
- Na ez már kevésbé jó hír. - mondta szomorúan,mert mára tervei voltak velem. Ekkor bevillant egy ötlet,de aztán el is vetettem hírtelen. Nem kérhetem arra,hogy szenvedjen velem. Ráadásul mi van,ha tényleg felismer minket?
- Még egy hét van a szülinapodig! - mondta mosolyogva. Ezzel kizökkentett a töprengésem közül.
- Oh igen. - próbáltam mosolyogni. Régebben imádtam a november 17.-ét,de mióta apu nincs,azóta már nem hat meg a saját szülinapom. Nem szeretem ha ünnepelnek. Pláne,hogy engem.Csak a szűk család,és barátok tudják a szülinapom. Facebookon sem jelzi,mert beállítottam.
- Nem örülsz neki,hogy végre 17 leszel?
- De,dehogynem. Csak tudod,nem szeretem,ha engem ünnepelnek.
- Oh. Pedig nagyon is ünnepelni fogunk,ha akarod,ha nem. - mondta majd nyomott egy puszit az arcomra. Nem volt olyan szörnyű ez a nap,mert elmaradt az utolsó órám.
- Mi lenne,ha átjönnél hozzánk? -kérdezte Aron. Töprengtem. - Addig is elterelem majd a gondolataidat. - mondta.
- Oké,ez jó ötlet. - egyeztem bele. Csak a nagymamája volt otthon,de aludt. Felvezetett a szobájába. Berakott egy vígjátékot (Harmadnaposok),ami szerintem nagyon jó! Sokat nevettünk rajta. Hamar elrepült az idő,és nekem haza kellet mennem vacsorával fogadni egy patkányt. Hazavitt Aron időben,majd megcsókolt,és bíztatóan megszorította a kezem. Otthon kellet lennem háromra,és ez a barom csak hatra jött. Kössz anyu,hogy elveszed a maradék életkedvemet is ezzel. A három órából kettőt azzal töltöttem,hogy anyunak segítettem,a maradék egyben pedig próbáltam jól kinézni. Gyakoroltam a tükör előtt a műmosolyt,ami igen szánalmasan nézett ki,de jobbat nem tudtam most varázsolni az arcomra. Pontban hat órakkol csengettek. Naná,hogy nem késik,ő egy igazi seggfej...khm...akarom mondani úriember! Belépett az ajtón,és a műmosoly lefagyott az arcomról. Amit megláttam,minden bevillant a gyárban történtekről. Aztán észbe kaptam mikor felém nyújtotta a kezét és bemutatkozott, hogy ő Pintér András.
- Újvári Amadea. - mondtam majd kezet ráztam vele. Ekkor leeset,hogy Dani még nincs is itthon.
 - Anyu,Dani hol van?
 - Ma nem vacsorázik velünk. Túlóráznia kell sajnos. - mondta anyu.
- Ó milyen kár!Igazán meg ismertem volna a fiad. - mondta ez a dög. Nem igaz!Dani bezzeg kihúzza magát az ilyen kínos helyzetek alól!Azt hiszem ez volt éltem legkínosabb két órája. Rossz színész vagyok sajnos. Akit nem kedvelek,annak nem tudok jó képet vágni,és azt mondani,hogy "kedvellek". Feltette a bárgyú kérdéseit,hogy "Hány éves vagy?" "Hogy megy a suli?" "Hogy állsz az udvarlókkal?" . Mindezeket a kérdéseket undorító álmosollyal tette fel.
- Jövő héten leszek 17,meg,igen van. - feleltem kurtán az összes kérdésére,majd eszembe jutott miután befejeztem,hogy egy mosolyt is oda kéne nyomnom,úgyhogy megejtettem egy halvány mosolyt.
- Ó,és ki a szerencsés fiú?

- Ferenczi Áron. - mondtam.
- Ó,őt ismerem. - mondta majd folytatta anyámnak mondva. - Kata drágám,figyelj a lányodra,mert az a fiú igen zűrös. Az én tündéri lányomat is hülyítette. - mondta anyunak. Na itt fel ment bennem a pumpa,de rendesen. Már vitába akartam szállni,de vettem egy feltűnően mély levegőt,aztán visszanyeltem az egészet. A vacsora további részében én csak bólogattam,nem voltam hajlandó ezzel az emberrel tovább beszélni. Ők elcsacsogtak mindenféle hülyeségről,én meg a kajámba kurkásztam.
- Hát hölgyek,nekem mennem kell,örültem,hogy megismerhettelek Amadea! - mondta nekem.
- Ami. - csak ennyit mondtam. Nem mondtam,hogy én is,mert ilyenben nem fogok hazudni. Mikor kikísérte anyu,beakartam menekülni a szobámba,de anyu elkapott.
- Amadea!Nagyot csalódtam benned!Ilyen viselkedésre neveltelek?Illetlen voltál ma nagyon! - mondta. Oké a fejemen konkrétan rántottát lehetett volna sütni,annyira ideges lettem,az arcom totál vörös lett,de most nem a szégyentől,hanem a dühtől.
- Anyu!Mondtam,hogy megpróbálok mindent megtenni,elviselni ezt az embert miattad,de nem megy!Egyáltalán nem voltam neveletlen!Még visszafogtam magam! - fakadtam ki.
 - Ezt meg,hogy értsem?! - kiabálta.
- Hogy Aront elmondja mindennek ez az...ember?! Talán kicsit keveset tud az ő álszent lánya életéről! Aronról pedig semmit nem tud!Csakis miattad nem szálltam vitába,mert szeretlek! - kiabáltam könnyekkel  a szemembe.
- Amadea,ez nem több egy gimis szerelemnél!Nem is ismered eléggé ezt az Aron gyereket! - mondta.
 - Mért,te ismered eléggé ezt a patkányt?! - támadtam vissza. Ideges lett,ezért lekevert egyet .A tizenhat évem alatt,soha de soha nem ütött meg. Eltátottam a számat,majd beviharzottam a szobámba,és magamra zártam az ajtót. Zokogtam,majd az sírógörcsbe ment át. Egy ilyen ember miatt képes volt megütni?!Egy senki többet jelent neki,mint a saját tulajdon lánya. Itt betelt a pohár. Aron hívott,de kinyomtam. Nem akartam senkivel sem beszélni. Írtam neki üzenetet,hogy majd holnap mesélek,ma nem akarok senkivel sem beszélni. Mindenki ellenem fordul. Álomba sírtam magam. Ez mostanában elég gyakori volt nálam. Reggel arra ébredtem,hogy valaki kopog az ajtómon. Dani volt,mivel anyu dolgozott. Látta a sírástól bedagadt szemeimet.
- Hé,hugi csináltam reggelit. Mi a baj,mi történt? - kérdezte ijedten. Csak megöleltem,majd lassan elmeséltem neki,mit csinált anyu. Láttam,neki is megfeszül minden izma.Mostanában sokkal szorosabb lett a kapcsolatom vele.
- Teljesen kifordult önmagából emiatt a taj paraszt ember miatt. - mondtam.
- Ezt el sem hiszem. Hogy tehetett ilyet? Egyikünket sem bántott soha sem. Tudod,hogy annak volt a híve,hogy erőszakkal nem lehet megoldani semmit,erre most meg...- csodálkozott Dani. Csendben reggeliztünk,Dani nem tudott megszólalni a döbbenettől. Szuper,ez az ember kezd mindenkit megőrjíteni,a legjobb barátnőmet elvesztem,és most még a saját anyám is ellenem fordul. Nekem már csak Aron,és Dani maradtak. Örülök,hogy anyunak végül nem beszéltem a patkány titkáról,mert ezek után fogalmam sincs kiben bízhatok valójában. Lehet az sem volt jó ötlet,hogy Annának elmondtam. Örültem,hogy ma legalább anyu dolgozott,és nem volt otthon.Mikor végeztünk a reggelivel segítettem Daninak mosogatni.
- Ami,ha bármi baj van,mindig szólj nekem,oké?Ezek szerint már csak mi maradtunk egymásnak.
- Oké,elmondok mindent. - sóhajtva hazudtam. Ennek a förtelem embernek a titkáról nem avathattam be Danit. Most nem,csak végső esetbe. Nem akartam veszélybe sodorni. Még anyámat sem,akire most iszonyatosan haragudtam,de akkor is az anyám. Ez nem változik. Aron ígért nekem valami délutáni programot,szóval egykor értem jött. Mikor beültem mellé,látta rajtam még a tegnap esti trauma jeleit,hogy mennyire meggyötört az arcom,pedig próbálta álcázni,elfedni,de nem ment.
- Mennyire volt rossz?  - kérdezte. Sóhajtottam egy nagyot.
- Ennél rosszabbat el sem tudtam volna képzelni. Adta nekem ott vacsoránál az ártatlan "anyád új pasija" - ként,de nem dőltem be ennek persze. Mondtam,hogy veled járok,és ő meg azt mondta,hogy vigyázzak veled,mert bajkeverő vagy. Ezen kibuktam,hogy mer ilyet állítani,mikor nála nagyobb álszentet nem ismerek?! - mondtam a kelleténél kicsit hangosabban. Aron elvigyorodott. Nem értettem.
- Persze,hogy ezt mondja rám,mivel ki nem állhatja a családomat. Legalábbis apámat nagyon is,mivel amíg itt lakott,nagyobb hatalma volt,mint neki. - mondta.
- Ezzel még nincs vége. Mikor elment,anyu beszélgetni akart velem,hogy milyen tiszteletlen vagyok,pedig esküszöm visszafogtam magam,majd véletlenül kicsúszott a számon,hogy patkány,anyám meg képen törölt. - mondtam felháborodva. Hát ő is elképedt arcot vágott. Látta,hogy szokás szerint,az összeomlás szélén állok,szóval magához szorított.
- Hű,ezt ki nem néztem volna anyukádból az biztos. - mondta.
- Nyugi,én sem. - mondtam szomorúan.
- Oké,készen állsz a mai napra?Hamar felvidítalak,ha megtudod,hová megyünk. - mondta mosolyogva.
- Hát hova megyünk? - kérdeztem mosolyogva.
- A vidámpark megfelel? - kérdezte.
- Ó de mennyire,hogy megfelel. - mondtam. A vidámpark innen úgy másfél - két órára lehet innen,szóval időben el kellet indulnunk. Előtte Aron rám tekintettél véve,beugrottunk egy autós mekibe,hogy feltankoljon nekem. Esküszöm pedig nem eszek sokat!Ha így lenne,Aron már elhagyott volna,mert egy disznóval nem akarhat járni. Aron végig szórakoztatott,ha elhaladtunk egy ember mellet,valami hülyeséget mondott róla vagy ilyesmi,hogy jobb kedvem legyen. Még a GPS-ének is Fekete Pákós hangot állított be. Ez az elején oké volt meg vicces, de a végén már kissé idegesítő,de nem mondtam,rájött ő is. Kicsit több,mint másfél órára rá odaértünk. Kígyózó sor állt még most is,pedig már reggel óta nyitva volt a park. Csakhogy a szezonzárás előtt álltunk,szóval az emberek ebben az évben még egyszer el akartak ide jönni. Szerencsére Aron már vett jegyeket a neten,szóval kis idő alatt bejutottunk. Tolongtak az emberek,mert ahhoz képest,hogy lassan november közepe volt, tíz fok alá nem ment a hőmérő higanyszála az emberek nagy örömére. Körbenéztem,és mérlegelnem kellet,hogy mik azok amikre felülök elsőnek és nem dobom ki rajtuk a taccsot. Elsőnek a Polip. Kislánykoromból ismerős volt ez,tudtam ez nem durva,mert kicsinek elhozott ide apu is. Aron a hinták láttán belelkesült,mint egy öt éves kisfiú. Annyira aranyos volt,már ezért megérte eljönni,hogy így lássam. Szívesen ült fel velem mindenre amit mondtam neki. Gondoltam akkor kezdjük elsőnek a gyengébbekkel,aztán szép lassan fokozatosan mehetünk feljebb. Polip,Break Dance satöbbi. Aron előhúzott egy olyan nagylencsés fényképezőgépet amik mindig is tetszettek.
- Ez a tiéd? - kérdeztem csillogó szemmel.
- Aha,gondoltam örökítsük meg ezt a napot. - mondta majd lefényképezett. Megnézve nem is lett annyira rossz kép. Közben sorban álltunk a hullámvasútra. Muszáj volt tőle elkérnem,had nézhessem meg a gépet,mert annyira tetszett. Végiglapoztam a képeket. Családi fotók,autók amiket fogalmam sincs hol fotózott,gitárok, és Ivett. Ivettről szinte egy egész fotósorozat. Mikor látta,hogy megtaláltam,kikapta a gépet a kezemből,mert látta az arcom.
- Hé,figyelj,ezeket elfelejtettem,de nézd kitörlöm mindet. - mondta,majd felém mutatta a gépet,és mindet kijelölve tényleg kitörölte. Majd közben sorra kerültünk a hullámvasútra. Mikor beültünk,az elején csinált rólunk egy képet. Ő tényleg szerethette Ivettet. Ha képes volt fotókat csinálni róla,ami elmegy egy fotóstúdióba is,akkor tényleg odáig lehetett érte. Elhessegettem a gondolatot,hogy mi lenne ha Ivettet szereti még mindig. Mit számít?Velem van mégis! Elmentünk hátrafelé is ahol láttunk egy pár durvább hintát,Aron mosolyogva nézte őket,én meg kicsit ijedten. Felültünk egy olyanra ami háromszázhatvan fokban pörgetett. Mikor megláttam azt hittem nem fogom bírni,de kibírtam. Aztán,hogy kicsit lenyugodjak felültünk az óriáskerékre. Szép lassan vitt minket körbe. Lehetett látni Pestet. Régen a látkép miatt volt olyan szép ez,de most szinte csak tömbházakat látni semmi mást,de még így is megvan a maga varázsa. Utána jöttek a durva hinták Aron kedvéért. Repülő cirkusz,T-rex és még sorolhatnám. A gyomrom nem volt túlságosan jó állapotban,de bírta a strapát. Léghokiztunk,dodgemeztünk,"túlvilág kapuja" ami már nem volt ijesztő. Kicsinek a felújítása után ijesztőnek tűnt,de most már nem. A végére hagytam a legnagyobb félelmeimet. A szabadesést,és az Ikarust. Féltem a magasságtól,ez nyílt titok volt. Aron mindkettőnél velem volt. A szabadeséstől majdhogy kidobtam a taccsot. Látta Aron,hogy másra ma már tuti nem fogok felülni,szóval innentől kezdve már csak céllövöldézett nekem egy aranyos plüss koalát. Majd kezdtem kicsit megéhezni,de féltem enni. Találtunk egy nagy büféstandot. Aron vett nekem egy hamburgert,megy egy meleg teát,aztán mondta,hogy induljunk ki.
- Hová?
- Láttad azt a tavat,amikor jöttünk? Oda megyünk. - mondta. Kezdett alkonyodni,szóval romantikus volt ott sétálgatni. Leültünk,képeket csináltunk,kacsákat etettünk. Aztán indulnunk kellet,mert még haza is kellet érnünk valahogy. Az autóban megettem a hamburget,vagyis próbáltam,mert nem mertem összekoszolni Aron autóját,aki jól mulatott a bénázásomon. Két óra után hazaértünk olyan nyolc óra körül.
- Aron,én nem tudom,hogyan köszönjem meg ezt a mai napot,tényleg,ha te nem vagy nekem most,én nem tudom.. - mondtam. Csak elmosolyodott,majd hosszan megcsókolt.
- Én köszönöm,hogy vagy nekem. - mondta. Kiszálltam,majd intettem neki. Dani otthon volt,gépezett. Anyu is otthon volt már. Nem értettem,miért érhetett ilyen korán haza. Mikor beléptem köszöntem,de a köszönést inkább csak Daninak címeztem. Anyu visszaköszönt.
- Hol voltál?
 - Aronnal volt randim. Vidámparkba voltunk. - mondtam.
- És engedélyt kértél? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Ez előtt nem volt semmi kifogásod Aronra. Egyébként mondtam tegnap vacsora közben,ha figyeltél volna. - mondtam. Persze,hogy nem figyelt rám,mivel elvolt foglalva azzal a...hagyjuk mivel. Fogtam magam,és bementem a szobámba. Nem állt szándékomban vele beszélgetni,sehogy sem,semmiről sem. Megbántott. Ráadásul bocsánatot sem kért. Leültem a laptopom elé,és felnéztem Facebookra,meg Skypera. Aron átküldte a képeinket,amiket csinált rólunk,rólam,meg amiket én csináltam alkonyatkor meg a parkban. Kivéve amit róla csináltam azokat nem. Amadea üzenete: Hol vannak a képek rólad? Aron üzenete: A gépen. Miért? Amadea üzenete: Kellenek!Küld át őket kérlek!! Aron üzenete: Minek?Mindig látsz :D. Amazea üzenete:És akkor neked minek a rólam készült képek?? Aron üzenete:Az más téma xD Amadea üzenete:Ez nem fair!Kéérleek *bociszemek* :D. Aron üzenete: Oké,itt vannak. - írta majd küldött magáról 5 képet amit én csináltam. Mindegyiken elképesztően jól nézett ki. Azzal a bőrdzsekivel és a raybanével igazi rosszfiúnak tűnt. Beállítottam a laptopomon háttérnek. Legalább ettől a látványtól mindig mosolyra fog húzódni a szám. Lefürödtem,olvasgattam,meg átnéztem mire kell holnap tanulnom. Bealudtam elég szépen. A vasárnap szokásos tanulásból állt. Nehéz volt meglenni anyuval egy házban most,hogy nem beszélünk. Hétfőn teljes káosszal kezdődött a nap. Elaludtam. Akkor ébredtem mikor Aron hívott,hogy mi az isten vagy,hogy elraboltak,hogy nem jövök ki  a házból? Aztán mondtam neki ne várjon meg,ma így nem megyek be. Nálam van egy szabály ha így elalszom. Ha első órára sehogy sem érek be,aznap otthon maradok,és vagy anyu igazolja vagy az orvos. Szóval én most is hű voltam ehhez az elvemhez. Persze ezt anyu nem szerette,de tudja,hogy nem vagyok lógos típus. Pedig ez nem szándékos elalvás volt. Reggel nem tudtam visszaaludni,így kezdenem kellet magammal valamit. Dani is elment már otthonról. Gondoltam főzök valamit. Aha,csak a hűtő kongott az ürességtől. Szuper. Ez azt jelentette,hogy pénzt kell kivennem anyutól és elmenni boltba. Utáltam suli időbe boltba járni,mert egyből kibeszélték itt az embert,még ha anyuval is mentem. Most pláne ki fognak,hogy egyedül megyek le a boltba. Lesétáltam,és persze,hogy bármikor megyek a falu hírmondói mindig pont ilyenkor vásárolgatnak szép lazán. Gondoltam csinálok egy kis milánóit,ahhoz csak paradicsomszósz,sajt,tészta kell. Oké,ennek a beszerzése konkrétan öt percbe telik,de mivel a kasszánál több méteres sor van,így marad ideje minden embernek,hogy megnézhesse Újvári Amadeát,igen aki vásárolgat iskolaidő alatt,vagyis lóg. Szerencse,hogy anyu annyit dolgozik,hogy nem járkál túl sűrűn a városba,így nem fogja megtudni. Bár az igazolást úgyis ő fogja megírni. Mikor végre végeztem a kasszánál,elpakoltam mindent és szinte sprinteltem haza. Gyorsan megfőztem,aztán volt még temérdek időm. Takarítani nem kellet,mert semmi kosz nem volt a lakásban,egyszóval semmi dolgom nem volt. Még csak tíz óra volt. Már az olvasnivalóim is elfogytak. Így hát olyan döntést hoztam,amiért Aron biztosan megfog ölni,de egyszerűen tűkön ültem már. Lesétáltam a tóhoz. Vittem a kamerát is. Mikor a tó tiltott területéhez értem,gondoltam írok egy piszkozat smst Aronnak,és majd elküldöm,ha a hajóhoz érek. Tudom,hogy megöl ha megírom neki,de tudnia kell. Ha valami baj történne esetleg. Szép lassan elértem a hajóhoz. Elküldtem az smst. Nem jött válasz. Oké,legalább akkor nem aggódik. Tudja,hogy tudok vigyázni magamra. Az hiszem.
Gondoltam most,hogy üres a hajó,átkutatom,hátha találok valamit. Egy nagy száradt vértócsa volt a szőnyegen,ami gondolom az öreg hölgyé lehetett,aki megmentett minket. Átlagos kis házikónak nézett ki a belseje a hajónak. Egy pici konyha,és egy háló szoba. Bementem a hálóba,és kutatni kezdtem. A fiókokban a öreg nő papírjai voltak .Pintérné Horváth Márta volt. Leesett az állam a felismeréskor. Ez annak a patkánynak az anyja volt vagyis Ivett nagymamája. Ez az ember hagyta,hogy a saját anyját megöljék az emberei!Próbáltam lehiggadni és nem pánikba esni. Volt ott egy végrendelet féle levél is. Felbontottam. Az állt benne,hogy az összes vagyonát Pintér Bálintra hagyja,aki Ivett unokatestvére volt. Gyorsan eltettem ezt a levelet. Előbb - utóbb be kell avatnom ezt a Bálintot,hacsak nem áll a patkány oldalon. Találtam még bankszámlaszámokat,meg hasonlókat. Ezeket is eltettem,mert nem akarom,hogy megkaparintsa az anyja pénzét,még véletlenül sem. Egyszer csak valaki berontott a hajóba,aztán mikor nem talált senkit a konyhába,be a hálóba ahol én voltam. Aron volt az. A félelemtől megállt bennem minden. Nem gondoltam,hogy képes eljönni iskolaidőben ide,mert még javában tartottak a tanórák. A düh az arcán leírhatatlan volt .Mikor meglátott kicsit megkönnyebbült,de nem szólt hozzám,csak kirángatott a hajóról,és a motorra ültetett. Még sikerült mindent belepasszíroznom időben a táskába ami kellett. Mikor kiértünk az erdőféleségből a tisztásra,leállította a motort.
- Ami mégis mi a francot képzeltél? - kérdezte szinte ordítva,és végig a haját tépte.
- Semmit,én csak unatkoztam. - mondtam halkan.
- Unatkoztál?!És ha ez a kis kalandod az életedbe került volna?! - üvöltötte. Könny szökött a szemembe,mert utáltam,ha kiabálnak velem. Ez nem az ő hibája volt. Kezdett megenyhülni. A két tenyere közé fogta az arcom.
- Hé sajnálom,figyelj én csak mindennél jobban féltelek téged. Soha többet ne merészelj ilyet csinálni!Ígérem,többet nem hagylak egyedül,mert veszélyes vagy önmagadra nézve. - mondta.
- Sajnálom. - szipogtam.
- Soha többé ne tedd ezt velem!Túl fontos vagy nekem ahhoz,hogy elveszítselek! - mondta,majd magához szorított. Belátom,nagy butaság volt idejönnöm egyedül,és a frászt hozni Aronra,de legalább hasznos dolgokat is találtam. Elmentünk hozzá,olyan dél körül értünk oda. Gondoltam merek neki ebédet,aztán megbeszélünk mindent.
- Legalább haszna volt annak,hogy az őrületbe kergettél? - kérdezte.
- Volt,nézd miket találtam! - mondtam majd elővettem a számlaszámokat és a végrendeletet.
- Ügyes!És ki ez a Bálint fazon? - kérdezte a levelet olvasgatva.
- Ivett unokatesója.
- Ó rémlik valami róla. Azt hiszem találkoztam még vele valamikor. Nincs túl jóban a családdal. Ha minden igaz Debrecenbe lakik,jó messze a rokonságtól. - mondta. Persze,alapvető,hogy az ország másik végében lakik. Bár érhető,ha nekem is ilyen családom lenne,mint Ivetté,én az Antarktiszon laknék.
- Mit szólnál,ha pénteken szülinapod alkalmából... - kezdett bele.
- Nem!Kérlek ne ünnepeljük a szülinapom! - jelentettem ki.
- Hallgass meg. - tette a kezét az enyémre. - Mi lenne,ha Debrecenbe mennénk,megnéznénk egy pár dolgot ott,aztán felkeresnénk Bálintot? - kérdezte. Sóhajtottam egyet. Végül belementem,de csak is azért,hogy megtaláljuk Bálintot. Semmi kedvem nem volt az ünnepléshez. Aron félt egyedül hagyni míg Dani haza nem ér,de végül öt óra körül meggyőztem,hogy semmi oka aggódni,nyugodtan menjen haza,mert még nem is volt ma otthon. Dani hét óra körül ért haza. Nagyon nyúzott volt. Lefürdött evett,aztán bevágta  a szunyát. Hát követtem a példáját,csak kicsivel később. Kutattam addig a neten,hogy találok - e Debrecenben Pintér Bálintot. Találtam hármat. Egyik sem volt Ivett ismerőse. Családi szeretet az lehet köztük. A legvalószínűbbnek a huszonkét éves találatot tartottam. Gondoltam bejelölöm,veszíteni nem veszítek semmit vele. Aztán elbóbiskoltam,végül olyan hajnali öt körül ébredtem fel. Legalább mos tuti nem alszok el. Bár a tegnapi nap után Aron sem hagyná. Bőven volt időm elkészülni,szóval kicsit gépeztem még. Láttam,hogy visszaigazolt Bálint. Gondoltam majd suli után írok neki egy üzenetet. Aron hatkor csörgött,hogy tuti biztosra el ne aludjak. Felvettem.
- Már fent vagyok öt óra.
- Mi?Mert?
- Tegnap már nyolckor aludtam.
- Dinka. - mondta kissé fáradt hangon. Szokásosan jött értem,aztán gyerünk suli. Istenem,bárcsak végre vége lenne az első félévnek. Pihenni akarok. Utálok tanulni,iskolába járni,főleg most,hogy Anna ellenem fordult. Egyedül vagyok. Csak Aron maradt nekem. Igaz,ő felér nekem a világgal,de azért hiányzik Anna is. Suliba felveszem a pókerarcom egész napra,meg az üveges tekintetem és végigszenvedem az órákat. Kimerültnek érzem magam. Aron is látja rajtam,hogy lassan élet is alig van bennem.
Péntekig teljesen monoton módon csináltam mindent. Felkeltem,iskolába mentem,hazajöttem,tanultam,aludtam. A körforgás péntekig tartott,ugyanis pénteken korán reggel indultunk Debrecenbe,mivel négy órás az út,ha jók az útviszonyok. Hatkor már úton voltunk. Iszonyatosan fáradt voltam,szinte még fel sem ébredtem. A kocsiban Aron az orrom alá dugott egy nagy borítékot. Kérdőn néztem rá.
- Nyisd ki! - mondta mosolyogva közben az utat kémlelte. Kinyitottam és egy debreceni wellness hétvégi utalvány volt benne.
- Aron kérlek...ez iszonyat sokba kerülhetett.
- Semmiség,ráadásul anyám ajánlotta!Kimerült vagy Ami. Ennyit megérdemlünk ketten. - mondta. Beletörődve lecsúszta az ülésen és elaludtam egy órára. Aron jól bírta a vezetést,el sem fáradt. Igaz be volt készítve azért neki két energiaital,ha lankadna a figyelme.
- Jót aludtál angyalom?
- Soha jobbat. - mondtam nyújtózkodva.
- Még úgy másfél óra,és ott vagyunk.
- Oké,úgyis szeretek autókázni. - mondtam. - Egyébként anyámnak nem szóltam semmit a hétvégéről. Úgy tudja,hogy hazamegyek még ma.
- Nyugi,anyukád mindenről tud. Anyu beavatta. - mondta vigyorogva.
- Na szép. - mondta majd megböktem.
- De figyi,nincs nálam annyi ruha,hogy elég legyen egy hétvégére...- kezdtem mentegetőzni.
- Anyukád bepakolt,nyugi. Mindenről gondoskodtam. - mondta. Sehogy sem úszhatom meg ezt a hétvégét. Persze semmi kifogásom ellen,hogy Aronnal legyek,csak nem akarom,hogy ennyire sokat költsön rám .Sőt, semennyit sem. Jó lenne kicsit elszakadni a külvilágtól vele,de most sem főképp ezért megyünk,hanem Ivett unokatesója miatt. Sajna könyvet nem tudtam magammal vinni,szóval kicsit kezdtem unatkozni a kocsiban. Ahhoz képest elég hamar odaértünk.
- Oké,akkor lepakolunk és megkeressük Bálintot? - kérdeztem.
- Szó sem lehet róla. Lecuccolunk,aztán van egy listám a programokról. Figyelj van három napunk,ebből kettőt minimum a szülinapod ünneplésével töltünk. - mondta.
- Addig örülök míg nem mondod,hogy boldog szülinapot. - mondtam.
- Csak azért nem mondom,mert megkértél rá. Nekem az is megfelel,ha kellőképpen megünnepelhetjük. - mondta mosolyogva majd megpuszilt.
- Oké főnök,akkor mi a mai első program? - mondtam erőltetve egy mosolyt magamra.
- Hát mivel tudom,hogy imádod a régi dolgokat,amik az 1700-as 800-as években történtek,ezért gondoltam elsőnek nézzük meg a templomokat. - mondta. Ez igaz,imádtam a régi dolgokat. Szívesen éltem volna akkor. Bár a templomokért nem vagyok oda,mert nem vagyok vallásos,de attól még szépek. Lepakoltunk az egyik hotelba. Aron megígérte,hogy igen ez a legolcsóbb hotel,amit talált. Nem hittem neki,szóval rákerestem. Hát persze,hogy ez volt a legdrágább. A templomok tényleg szépek voltak. Megnéztük még az belvárost,és minden egyéb dolgot,aztán az egyetemeket is.
- Istenem,vajon én is járhatok majd valaha ide? - kérdeztem.
- Persze,hogy járhatsz!
- Áh nem vagyok én ahhoz elég okos. - mondtam.
- Angyalom,ne becsült le önmagad.4,7 az átlagod,ami szuper! Sima ügy lesz. - mondta s közbe kisimított az arcomból egy kósza hajtincset. Elmosolyodtam. Hihetetlen,hogy ennyire hisz bennem. Mármint minden téren. Végére hagytuk az állatkertet. Imádtam kicsinek állatkertbe járni. Imádom a tigriseket,és az oroszlánokat. Olyan hamar elrepült az idő,hogy lassan hat óra volt,és sötétedett.
- Menjünk vissza a szállodába. - mondta.
- Oké,hulla vagyok. - mondtam kimerülve.
- Hát pedig még tartogatok egy s mást. Kérdőn néztem rá. Mikor beértünk a szállodába,odaadott egy lapos dobozt. Egy annyira gyönyörű ruha volt benne,hogy le sem tudom írni. Egy spagetti pántos testhez simulós sötét rózsaszín masnis ruha.
- Aron,megkértelek,hogy ne költs rám ennyit! - mondtam szigorúan,vagyis próbáltam de nem ment.
- Ez anyám ajándéka,szóval nem én költöttem. - mondta álszent módon.
- De ez a ruha egy vagyon lehetett! - ámuldoztam.
- Ugyan!De készülődj,mert hétkor vacsorázni viszlek. - mondta. Hát kicsit elöntött a pánik. Nem szeretek éttermekbe járni,kivéve a gyorsakat. Nem tudok illedelmesen enni. Olyan vagyok az asztalnál,mint egy disznó. Reméltem anyu minden fontos dolgomat berakta,hogy azért most valahogy mégiscsak kinézzek. Hát gyorsan letusoltam,megmostam a hajam. A hajam félig vizes volt még,szóval miközben készülődtem hullámossá száradt. 

 Új sminkeket is kaptam. Szuper,egy vagyonba kerülhettem már. Csináltam magamnak egy szép halványbarnás sminket. Imádom a vörös rúzst,de nem használnám nap mint nap. Így is csak halványan teszem fel,de imádom. Mikor megnéztem az összképet a tükörbe életemben először tetszett az összkép amit látok. Most jött még csak a tetőpont. Mikor megláttam Aront,nem nem öltönyben,hanem fehér hosszú ingben és egy hosszú piros nyakkendőben,kuszán álló hajjal az önbizalmam máris lecsökkent. Érthetetlen volt számomra,hogy egy ilyen tökéletes fiú,hogy szerethet engem. Örök rejtély marad. Egyszóval szívdöglesztően nézett ki.
- Gyönyörű vagy. - mondta a fülembe suttogva.
- Most az egyszer tűrhetőnek találtam az összképemet. - mondtam neki. Erre csak simán csúnyán nézett rám.
 - Te pedig szívdöglesztő vagy. Az elegáns pasik a gyengéim,szóval nyert ügyed van. - mondtam a nyakkendőjénél fogva és közben magamhoz húztam.
- Akkor jobb ha vigyázok a többi öltönyös hapsival az étteremben. - mondta komolyan,majd elröhögte magát. Mielőtt indultunk csinált egy képet rólunk,és rólam. Persze magáról megint nem akart csinálni,de addig erősködtem,míg kikaptam a kezéből a gépet,és nevetés közbe annyira aranyos képek lettek róla,hogyha ezeket ki meri törölni, azt megbánja. Aztán elindultunk gyalog,mert azt mondta nincs messze a hoteltől  az étterem. Előételnek én görög salátát ettem, Aron tatár beaffsteaket. Főételnek én rántott sajtot akartam enni,de Aron nem engedte. Azt mondta olyat ő is tud nekem csinálni. Szóval valami sajttal meg sonkával töltött pulykamell filét kellet ennem,amit persze nem bántam meg. Ő pedig cigánypecsenyét evett. A desszertem málnakrémes kehely volt,Aron pedig tejbegrízt akart enni,azt pedig én tiltottam meg neki,mert azt én is tudok csinálni. Úgy indultunk vissza a szálódába,hogy majd ki pukkadtunk mindketten,annyit ettünk. Próbáltam kulturáltan enni végig,de nem tudom mennyire ment.mert  Aron elég sokat röhögött a bénázásaimon. Mikor visszaértünk levettük a csini rucinkat,én felvettem a pántos felsőm,meg a hosszú mackó nadrágom. Lekapartam magamról a vakolatot,majd felkötöttem lazán a hajam. Aron levette bánatomra a szexi ruháját,majd egy atlétában meg egy tért gatyában volt. Betett egy Alkonyat részt nekem,de csak mert szülinapom volt,és képes volt végignézni velem. Ennél aranyosabb dolog nincs. Összebújva néztük a filmet. Egymás karjaiban aludtunk el,mert úgy ébredtünk. Aron iszonyat fáradt volt a sok vezetés miatt. Úgyhogy kicsusszantam a karjai közül,és csináltam neki tejbegrízt,mert megígértem neki. Még csináltam neki,mikor kilopódzott a konyhába és elkapta a derekam,én meg majdnem magamra rántottam a forró tejbegrízt.
- Mi jót csinálsz angyalom?
- Tejbegrízt neked. - mondtam.
- De én csak vicceltem. Neked kéne ott az ágyba feküdni,és nekem kellene csinálni reggelit neked.
- Ugyan már!Annyira édesen aludtál. Nyugi lefotóztalak. - mondtam röhögve. Szóval szépen megreggeliztünk az én ötcsillagos reggelimből.
- Mit szeretnél ma csinálni?
- Megkeresni Bálintot.
- Azon kívül.
- Semmi mást.
- Ami,nem ezért jöttünk ide.
- De!Főképp ezért jöttünk.
- Nem!Főképp a szülinapod miatt jöttünk,az mellékes dolog,hogy Bálint pont útba esik!Lesz még rá holnap időnk.
- Akkor nincs ötletem. - fejeztem be. Oké,tuti megharagudott rám. Végzett,aztán fogta magát és bement a fürdőbe. Én addig írtam egy üzenetet Bálintnak,hogy ő - e Ivett unokatesója és ,hogy szeretnénk vele találkozni. Nem érdekel most Aron véleménye. Fontosabb dolgok is vannak,mint a szülinapom ami mellesleg már elmúlt. Mikor kijött még írtam a levelet. Láttam,hogy kezd dühös lenni,de próbálja elfojtani.
- Mit csinálsz? - kérdezte fölém hajolva.
- Üzenetet írok Bálintnak. - mondtam. Ezután kifakadt.
- Ami,mond Bálint miatt jöttél most ide,vagy azért,hogy együtt tölthessük a hétvégét?! - kérdezte.
 - Is-is. - feleltem félve.
- Jó,akkor menj el a te Bálintodhoz!! - mondta,majd kiviharzott le az előtérbe. Most komolyan féltékeny rá? Oké,Bálint a szokásos szőke kék szemű helyes pasi volt,de nekem egyáltalán nem az esetem.Utána mentem végül. Az előtérben üldögélt a hajába túrva.
- Hé figyelj,én nem akartam neked csalódást okozni,én csak...tudod jól,utálom ha ünneplik a szülinapom...- mondtam.
- Oké,de Bálint fontosabb neked,mint mi? - kérdezte.

- Nem,dehogy is!Csak szeretnék ennek a végére járni százszázalékosan,oké?Ne haragudj. - mondtam az ölébe fészkelve magam. Nem mondott semmit. A homlokomat az övéhez nyomtam.
- Tőled engem senki sem vehet el!Ha bomba robban akkor sem!Mindig veled leszek,megértetted?Soha nem fogsz magadról levakarni engem. - mondta mélyen a szemébe nézve. Elmosolyodott,de csak halványan.
  -Tudod mi a te szerencséd?Hogy túlságosan szeretlek ahhoz,hogy haragudjak rád. - mondta majd megcsókolt. - Csak féltékeny vagyok,oké?Túlságosan önző vagyok,és senkinek sem akarlak odaadni.
- Nem kell,hogy az legyél,mert túl régóta várok már rád. - vallotam be. Megsimogatta az arcom. Az érintésétől elektromosság fut végig minden porcikámon. Végül engedtem,és nem kerestük meg még Bálintot,de legalább válaszolt a levelemre,és kiderült,hogy tényleg ő az,és elfogadja a találkozást velünk. Csak annyi a baj,hogy a város másik felében lakik,de az  nem probléma,elautózunk hozzá. Szóval a szombat azzal telt,hogy bizonyításból sütöttünk főztünk a másiknak,sétálgattunk én pedig fotózgattam,aztán csak összefonódva filmet néztünk. Vasárnap mindketten korán ébredtünk,mert a találkánk is korán lesz,mivel innen ma még haza is kell autóznunk,ami négy órás út. Felöltöztünk nagy nehezen,aztán indultunk.
- Oké ez az a cím. - adtam át egy cetlit Aronnak,ő pedig beállított valamit a GPS-en. Mikor odaértünk egy kisebb házacska fogadott minket. Becsengettünk,aztán Bálint kilépett az ajtón,hogy beengedjen. Aron végig fogta a kezem,vagy épp a derekam,hogy egyértelmű legyen,hogy mi a helyzet. Komolyan nem értem mért féltékeny.
- Sziasztok,te vagy Amadea? - kérdezte kezet nyújtva.
- Igen,ő pedig a barátom Aron. - mondtam majd kezet ráztak.
- Gyertek be. - mondta. Besétáltunk,és láttuk,hogy ez kifejezetten férfiak által uralt ház lehet.
- Bocs a kupiért,a lakótársam miatt van. - mondta kissé szégyenlősen. - Nos akkor miről lenne szó? Honnan ismeritek a családom? - kérdezte.
- Ivettel járunk egy iskolába. Nos...nem tudom,mennyire vagy jóban a családoddal,és mennyire szereted Ivettéket,de nyitottnak kell lenned. - mondtam.
- Nem állok velük szóba. Ebből azt hiszem le lehet vonni a következtetést. - mondta.
- Oké. - mondtam,majd átnyújtottam neki a nagymamája végrendeletét. Láttam,hogy ledöbbent.
- Te jó ég...még is mikor? - kérdezte remegő hangon.
- Egy pár napja.
- Oké,de ehhez nektek mi közötök van?Mért nem Ivették hozták ezt?Mit jelentsen ez?
- Ha rajtuk múlna,ez a levél már rég meg lenne semmisítve. Tudsz valamit András titkáról? - kérdeztem.
- Miféle titkáról?
- Hogy Kányán a halastónak az erdejében van egy gyárrész,ahol embereken végez valamifajta kísérleteket. - mondtam.
- Nem,semmiről sem tudtam,de azt mindig is sejtettem,hogy valami nem stimmel a családdal,hogy valami sötét dolog van ebben. - mondta.
- Ezzel még nincs vége...van okunk feltételezni,hogy a nagybátyád hidegvérrel megölette a saját anyját. - mondtam ki lassan.
- Tessék?Miért? - kérdezte.
- Mert mi is ott jártunk,és a mamádat szinte fogságban tartotta,és elege lett belőle. Minket pedig el akart fogni,mert ott jártunk,de nem sikerült neki. - mondtam. Az a döbbenet ami kiült az arcán,mindent elmondott,hogy ezt egyáltalán nem gondolta volna.
- Bizonyítékot akarok,azokra a kísérletek! - mondta.
- Elküldöm őket e-mailbe,és még egyszer őszinte részvétünket akarjuk kifejezni,nagyon sajnáljuk.
- mondtam búcsúzásképp.

- Hé,ha valami alakulóban lesz,hívjatok fel,értesítsetek azonnal,mert ezért megfizet a bátyám amit tett. - mondta dühösen. Joggal volt dühös. Aron csak egyfajta kísérő volt. Vagyis inkább megfigyelt engem,nehogy rám másszon a pasi. Oké tény,hogy jó pasi,legalábbis élőbben még jobb,mint képen,de nekem itt van Aron,és semmi más nem számít. Mikor kikísért minket Bálint,és beültünk a kocsiba először csak hallgatunk.

- Hát...ez egész jól ment. - mondtam.
- Aha. - mondta Aron közömbösen. Nem értettem megint mi baja lehet.
- Most megint mi a baj?Mi rosszat tettem?? - kérdeztem.
- Semmit. - mondta. Már megint játssza a besértődöttet.
- Csak tudod,azt hiszem szemlátomást eléggé tetszel ennek a fazonnak.
- Aron ne röhögtess. - mondtam immáron hisztérikusan.
- Hidd el,jobban látom hogyan néz rád. - mondta.
- Aron,befejeznéd a féltékenykedést?!A tiéd vagyok,ezt jegyezd meg!Senki nem vehet el tőled,erőszakkal sem. - mondtam. Elmosolyodott. Nem tudom mi ütött belé mostanában,hogy ilyen féltékenységi rohamokat kap. Mikor visszamentünk a hotelba,már össze kellett pakolnunk az induláshoz,hogy aránylag időben hazaérjünk,mert holnap még iskola is.Dél körül el is  indultunk. Közben bedugtam a laptopba a mobilnetet,és elküldtem a videót Bálintnak. Mikor Aron a képernyőre pillantott,láttam,hogy nem tetszik neki. A lábára tettem a kezem.
- Ne feledd mit mondtam!A tiéd vagyok. Örökre. - mondtam kissé csöpögősen. Beugrottunk közben egy Starbucksba Aronnak egy kávéért,hogy ha mindenesetre mégis elálmosodna,akkor legyen minek életben tartania. Nekem hozott egy tejeskávét.
- Köszi.
- Hé ideje lenne,ha majd már te is le tennéd a jogsit.
- Komolyan?
- Aha. Majd én megtanítalak előtte,mielőtt mennél vizsgázni.
- Oké,de ahhoz pénz is kéne,szóval akkor el kell mennem munkát keresni suli mellet,hogy ki tudjam fizetni.
- Azt hiszem ez nem lesz probléma. - mondta csúfondáros mosollyal. Levert a víz. Remélem nem ő akarja ezt is fizetni.
- Ugye nem te...? - kezdtem bele ijedten.
- Nem,szó sincs róla,de mondom,hogy nem lesz gond. - mondta röhögve az arckifejezésemet látva.
- Oké,szóval mikor kezdek?

 - Holnap. A gyakorlást legalábbis holnap .Az elméleti tanulást csak rajtad áll. - mondta. Oké szóval haza megyek és nekiállok egy kis elméletnek,ha holnap már vezetnem kell egy kocsit. Mire hazaértünk már fél öt volt. Hulla voltam. Komolyan minden tiszteletem Aroné,hogy négy órányi autóvezetéstől plusz az én nyafogásommal együtt ennyi mindent kibírt. Mikor hazavitt,nem hagytam,hogy elmenjen.
- Várj! - vettem egy mély levegőt.
- Be szeretnélek mutatni itthon. - mondtam. Elmosolyodott. Tudta,hogy immáron komolyan gondolom,ha ezt teszem.
- Pont most?Mért? - kérdezte vigyorogva.
- Hát én csak nem tudom. - mondtam. Aztán kézen fogva behúztam,és köszöntem egyet belépve.
- Hello! - kiáltottam.
- Szia kicsim,óó sziasztok. - mondta meglepetten anyu. -Szia Kata,azt hiszem ismerjük már egymást,de szeretnék hivatalosan is bemutatkozni,mint Ami barátja. - mondta kezet rázva anyuval.
- Szia Aron. - mondta bájosan. Érdekes hirtelen,mintha mi sem történt volna. Csakhogy én nem felejtek.
 - Dani gyere már ki a szobádból! - kiáltott be a szobába anyu.
- Szia hugi,ő vagyis sziasztok. - mondta ő is meglepetten.
- Szia szeretnék neked is bemutatkozni,Aron vagyok. - mondta Daninak.
- Oh szia,én Dani vagyok,és utólag is szeretném megköszönni neked a munkát.
- Nem tesz semmit. - mosolyodott el Aron. 
- De most mennem kell,mert én még nem is voltam otthon. Szóval sziasztok. - mondta búcsúzásképp Aron.
- Szia,és látogass meg minket gyakrabban! - mondta Dani.
- Szia. - mosolygott anyu. Érdekes mielőtt anyunak nem mondott semmit a patkány,imádta Aront,most meg ilyen mézes - mázas műmosollyal fogadta. Kilépve Aron megszólalt.

- Anyukád szerintem már nem kedvel.
 - Ez nem a te hibád,hanem a patkányé. Viszont Dani tuti kedvel,erről biztosíthatlak. - mondtam.
- Holnap érted jövök. - mondta majd megfogva az állam megcsókolt. Bementem majd anyu várt a konyhába.
 - Tudod jól mi a véleményem még mindig erről a srácról. Vigyázz vele. - mondta.
- Nem,ez nem a te véleményed hanem Andrásé. Érdekes,amíg nem mondott neked semmit,addig kedvelted nagyon is! - mondtam majd a táskáimmal együtt a szobámba vonultam. Nem voltam kíváncsi a mostani monológjára sem. Kipakoltam a ruháimat,majd gyorsan bedobáltam a szennyesembe. Később anyu bekopogott.
-Boldog születésnapot utólag! - mondta,majd a kezembe nyomott egy borítékot

Continued part three

Sokadik folytatás...:D



Majd elértük a bizonyos gyár területet. Gyorsan leállította Aron a motort,majd szép lassan végigpásztáztam a gyár minden egyes négyzetcentijét a kamerával. Vettem egy nagy levegőt,majd kifújtam.
 - Oké,menjünk beljebb. - mondtam majd előre iramodtam. Aron erősen visszarántott a könyökömnél fogva.
  - Ugye nem gondolod,hogy előre engedlek?
- De nekem kell kameráznom! - erősködtem.
- Majd kamerázok én,te pedig szépen belém karolsz és úgy megyünk! - mondta szigorúan. Oké most a hangjában nem volt egy cseppnyi humor sem. Ha a biztonságomról volt szó,ezzel nem viccelt soha. Mivel belékarolva nem nagyon tudtunk közlekedni,így megfogta a kezem.
 - Nézd,tedd ide a kezed,és ne ereszd el,semmiképp sem! - mondta majd az övtartó részéhez tette a kezem. Engedelmeskedtem neki,mert én is féltem. Elsétáltunk befelé ismét. Még mindig ugyan az a látvány:a sok kanna,amin veszélyes anyagok vannak, a kutyák a kennelbe,akik szerencsénkre nem vettek észre minket. Aron is végig lekamerázott mindent. Majd elértünk a hajóhoz,ami elvágta az utunkat. Tudtuk,hogy ezen csak úgy juthatunk át,ha a hajón is átmegyünk,mert két ajtaja volt a hajónak. Videóztuk a hajót is. Az volt ráírva Pa5. Fogalmunk sem volt,mit jelenthetett ez,de majd kiderítjük. A hajó most üres volt. Legalábbis ezt hittük. Egy öreg nő volt ott. De nem volt fogoly.
- Jó napot asszonyom,maga mióta van itt?
- Oh drágáim, mióta a férjem meghalt, 1980 óta.
- Maguké ez a hajó?
 - Nem,ez senkié. Mi csak el akartunk rejtőzni a külvilágtól.
- Nem tudja kié ez a gyárterület?
- De!A Pintér vállalaté. Azt hittétek ez egy gyár terület? Ohh nem nem. Annál ez sokkal,de sokkal rosszabb.- mondta a nő. Egymásra néztük Aronnal. Mégis megint ezt mit jelent?
-  Akkor mi ez,asszonyom?
- Ha én azt elmondom,engem megölnek. Derítsétek ki ti. Sok szerencsét!Szükségetek lesz rá! - mondta majd bement egy szobába.
- Oké,én azt mondom hogy menjünk és derítsük ki,de most! - lelkesedtem.
 - Ami,tudod jól,hogy ez mennyire veszélyes!Túl veszélyes. - mondta.
- Kérlek,addig menjünk,míg nem tántorodom meg! - kérleltem.
 - Jó,menjünk.- egyezett bele. Megragadta a kezem,majd az ujjait az enyémek közé csúsztatta. A szívem elkezdett hevesebben verni,de nem tudtam eldönteni,hogy azért e mert megfogta a kezem,vagy mert féltem az igazságtól. Ekkor beugrott,hogy féltizenkettő és elfelejtettem Annának szólni,hogy nem megyek suliba. Volt 5 nem fogadott hívásom. Gyorsan felhívtam.
- Anna figyelj,épp a tónál vagyunk reggel óta,bocsánat,hogy nem szóltam.
- Oké,semmi,de ígérd meg,hogy vigyáztok magatokra.
- Vigyázok rád! - súgta oda Aron. Elmosolyodtam.
- Figyi,ha nem küldök neked egy smst este kilencig akkor hívd a rendőrséget a tóhoz!
- Őő oké. - majd letetettük. Haladtunk befele. A hajó idáig mindent kitakart. Egy háromemeletes raktár vagy nem tudom mi állt előttünk. Már majdnem elértük a bejáratot. Megszorítottam Aron kezét.
- Nyugi,megvédelek! - súgta. Benéztünk az ajtón. Elsőnek egy üres helység volt,aztán láttuk,hogy hátrébb biztonsági őrök állnak,egy nagy szürke ajtónál. Aron kamerázta ezt is. Majd kinyílt a szürke ajtó. 5 embert hoztak ki maszkban. Majd egy ember sétált be a terembe. Letérdeltették az öt ember,majd levették a maszkokat. Félhomály volt,így nem láttuk ki volt az az ember,vagy kik voltak azok az emberek. A meglepettségtől,és az ijedtségtől majdnem felsikítottam. Ezeken az embereken kísérleteztek! Annyira eltorzult,csúnya,meggyötört volt az arcuk. A fájdalomtól csak nyöszörögtek. Azt hiszem a felismerhetetlenségig torzították őket.
- Tovább kell kísérleteznünk! - mondta az öltönyös pali.
- Gyógymódokat kell találnom több tucat betegségre,különben csődbe megyek emberek,világos voltam? Kísérletezni lesz kin,mert az ellenségeimből igen csak sok van. - mondta gúnyosan. Majd mikor a fény felé lépett az ember,megláttuk,hogy ki az.Ivett apja volt az. Megdöbbentünk mindketten. Volt a szobában két nagydarab biztonsági őr,meg két biztonsági őr nő,vagy valami olyasmi,mivel inkább néztek ki felbérelt tini kurváknak akik Ivett apját védelmezték. Pechünkre a kamerában az elemek merülni kezdtek,amik elkezdtek pittyegni. Lefagytam,totálisan. Aron csak káromkodott valamit.
- Valakik itt vannak,lánykáim kapjátok el őket! - mondta a kurváinak. Igazából meglepődtem,hogy pont nekik szólt. - Aron zökkentett vissza a valóságba.

- Ami gyere,futnunk kell,de iszonyat gyorsan! Nekiiramodtunk,majd a hajónál egyfajta zsákutcába értünk. A két csaj kezdett minket beérni. Az egyiknek fegyver volt. Mikor beértek megadóan feltette Aron a kezét. Vagyis azt hittem. Majd hírtelen rávetette magát a fegyveres csajszira,és kitépte a kezéből a fegyvert. Felrángatott a hajóra. Behúztuk magunkra az ajtót. Amikor futni akartunk a másik ajtón,az be volt zárva. Kinyitották az ajtót,és beszóltak rajta:
- Ugye nem gondoljátok komolyan,hogy az a vén trotty veletek van?! Lia hozd már azokat a szögeket és szögeljük be őket,az őrült nyanyával! - kiáltott a ribinek,majd ránk csapta az ajtót.
- Aron nem maradhatunk itt! - néztem rá kétségbeesetten.
- Oké,mindjárt kitalálok valamit. - kezdett töprengeni. Gyorsan kellet cselekednem,és mielőtt a szöget az ajtóba üthette volna,megiramodtam az ajtó felé.
- Ami,ne! - Aron kapott utánam,de késve. Kirúgtam az ajtót,ezzel igencsak fej bevágva a Lia nevű lányt. Vérzett az orra. Mikor Aron utánam kapott,ő véletlenül kiejtette a pisztolyt. Hirtelen az öreg nő megszólalt. - Menjetek,elengedlek titeket,beleuntam ebbe az egészbe!De siessetek nagyon! - mondta majd kitárta előttünk az ajtót. Nyertünk egy kis időt,mert a másik csaj keltegette,az ájult barátnőjét. Addig volt időnk elérni a motort. A kamera megvolt,épségben eljutottunk a motorhoz,most már csak kikellet jutnunk a tó veszélyes részéről. Aron iszonyat gyorsan ment,de most az egyszer nem bántam.
- Istenkém,ezt el sem hiszem!Az adrenalin tombol bennem! - mondta Aron.
- Bennem is,csak ez már vegyül a határtalan félelemmel,ami szar érzés. - vallottam be kicsit könnyes szemmel. Lassan 4 óra kerül járhatott,mert kezdett a nap lemenni.
 - Hé,mondtam,hogy vigyázok rád! - mondta majd szorosan megölelt.
- Bíztam benned,de attól még féltem. - mosolyodtam el. Hírtelen egy lövést hallottunk. Franc! Ott hagytuk a pisztolyt a két csajnál,és valószínűleg most láttuk utoljára azt a nőt.
- Hazaviszlek,rendben? - kérdezte.
- Nem! Ilyen állapotban nem hagyhatsz egyedül!Az összeomlás szélén állok,és ezt a dolgot senkivel nem oszthatom meg rajtad kívül,most nem hagyhatsz egyedül! - törtem ki hisztérikus zokogásban.
- Hé látom ez nagyon megviselt,ha nem akarod nem viszlek haza,átjöhetsz hozzánk,ha az jó neked.
 - Mindegy csak ne hogy egyedül.
- Rendben,nem foglak! - mondta majd homlokon csókolt. Végül feljött hozzánk. Normál esetben tuti itt bénáznék,mert itt van Aron meg minden,de olyan állapotban voltam,hogy csak sírni tudtam semmi mást. Csináltam teát,hogy lefoglaljam magam valamivel. Aron a konyhában ül némán.
- Hé,nem nézed át az anyagot? - kérdeztem szipogva.
 - Ez nem is rossz ötlet. - mondta majd hozta is a laptopját meg a kamerát. Levette a hangot és úgy nézte a felvételeket,hogy nehogy felzaklasson ezzel engem. De már tökmindegy volt.
- Hé én is látni akarom! - mondtam mikor elhúzta előlem a laptopot.
- Látni fogod. De nem ma este az biztos. Összetört téged ez az incidens,szóval majd láthatod,de csak később. Addigra szerintem sikerül élesítenem a képen meg mindenen. - mondta. Beletörődtem mivel én sem voltam benne biztos,mennyire vagyok erős. Hat óra volt. Dani csak két óra múlva ér haza.
- Nem gond,hogy ma még otthon nem is voltál?
- Nem...Meg fogják érteni,hogy nem akartalak egyedül hagyni. - mondta. Lassan elindultam befele a szobámba. Jött utánam.
- Mégis hogy fogják meg érteni?Mi vagyok én neked? - mondtam miközben mentem be és jött utánam. Megölelt hátulról és a fülembe súgta: Egy fontos barát,akit nem akarok elveszíteni,és nem akarom,hogy meggondolatlanságot tegyen. Igaza volt,annyira össze voltam még mindig törve,hogy nem tudtam még ezen sem mosolyogni.
- Meddig maradsz?
- Mikor jön haza a bátyád?
- Nyolckor.
 - Akkor nyolcig. - mondta,már ellenkezni akartam de felemelte a kezét,hogy jobb ha ebbe bele sem kezdek,szóval nem tettem. Az agyam végig kattogott. Azokon az embereken,akik ott voltak. Egyet sem ismertem fel,mert már nem lehetett őket felismerni.

- Aron,szerinted kik voltak azok az emberek?
- Nemtudom. Ötletem sincs. - mondta a gépére meredve.
- Te...Mivan ha az egyik az apám volt?Mivan ha nem is halt meg? - csuklott ez a hangom a mondta végén,de már éreztem,hogy  könnyek csípik a szemem.
 - Őszintén nem tudom Ami,de ha él, kiderítjük. - mondta még mindig a gépre nézve. Dolgozott a felvételeken. Zokogásba törtem ki. Szerintem azt hitte,hogy miatta,mert nem figyelt rám,de igazából csak az apám miatt. Iszonyatosan hiányzott. Eltolta magától a laptopot és a karjába zárt. Aztán az arcomat nézve törölgette le a könnyeimet,amik csak folytak folyamatosan. Mikor már kezdtem kicsit lenyugodni, felnéztem rá. Engem nézett. Mélyen belefúrta a tekintetét az enyémbe.
- Gyönyörű a szemed. - mondta. Elnevettem magam.
 - Mi az? - kérdezte.
- Mégis mennyire lehet szép a...? - de ezt már nem tudtam befejezni,mert kb 2 centire se volt az arcomtól. S megtörtén az amiről már lassan két éve álmodom .Lassan,gyengéden megcsókolt. A lepkék a gyomromban életre keltek. Mikor elhajolt,csak rámosolyogtam.
- Mit is akartál mondani? - kérdezte.
- Elfelejtettem. - mondtam zavartan. Felnevetett. Oké,majdnem beleszédültem ebbe az egészbe,szóval csoda hogy nem ájultam el. A szemébe néztem,és megkérdeztem: Ezzel a csókkal most mit akartál mondani?Ez most számodra mit jelent? - végre rákérdeztem a legnagyobb célzására.
- Több jelentése is volt. - kezdte. Egy:mert szeretlek,Kettő:mert reméltem ezzel megnyugtatlak,Három:mert el akartalak hallgatatni,mert tudtam,hogy azzal is vitába szállnál,hogy szép a szemed,Négy:vártam a megfelelő pillanatot,bár nem tudom ez mennyire volt az,de nekem az volt,Öt:mert már mohón vágytam rád. - mondta. Totál elvörösödtem,de ez annyira édes volt tőle.
- Hát ahhoz képest mohó nem voltál. - cukkoltam.
- Hé,mikor így összeomlassz,azt hiszem talán nem kéne téged ágynak döntenem,nem? - kérdezte. Elkerekedett a szemem.
 - Nyugi!Nem tenném meg,ha nem akarnád,ettől ne félj. Nem vagyok önző. Igen vágyom erre,mohó vagyok,de most az egyszer nem. Most nem leszek önző.
- Oké értem. - mosolyogtam.
- Szóóval akkor mi most? - kérdeztem.
- Igen,járunk. - mondta úgymond a számba suttogva. Most már tényleg erőteljesebben csókolt,de mégis gyengéden. Végül hagytam,hogy javítsa a videókat,én addig olvastam. Hihetetlen gyorsan nyolc óra lett,vagyis majdnem nyolc óra,csak Aron lelépett előbb. Azt mondta így hívatlanul nem akar itt lenni,hogy még hivatalosan nem mutattam be itthon,szóval addig így nem akar itt lenni. Megértettem teljesen. Búcsúzásképp homlokon csókolt. Értettem,ma törékeny lepke voltam,úgy is bánt velem végig. Rá egy negyed órára Dani is hazaért. Addigra próbáltam magamat rendbe szedni,nem akartam,hogy így lássanak itthon. Ezekről a dolgokról,csak én és Aron tudhatunk. Nem akarom a családtagjaimat is veszélybe sodorni. Elég ha csak magamat. Míg Dani fürdött összedobtam gyorsan egy rántottát neki és anyunak. Egy adagot magammal vittem a szobámba,mert most nem volt kedvem Danival vacsorázni. Egyből kiszúrta volna,hogy valami nem stimmel jelenleg lelkileg velem. Egy részem iszonyat boldog volt Aron miatt. Egy részem pedig összeomlott,felzaklatódott a mai nap miatt. Nem fér a fejembe,Ivett apjának ebből mégis mi haszna van?Mért csinálja ezt?Mi van,ha az apám él még?Ez szöget ütött a fejembe. Beszélnem kellet anyával,de még kilenckor sem ért haza. Amúgy sem tudtam aludni,mert végig rossz gondolatok cikáztak a fejemben. Gondoltam felhívom anyát,mikor ér haza.
- Hé,szia anya,mikor érsz haza?
- Szia kincsem,körülbelül egy óra múlva,tudod muszáj túlóráznom.
-Ő Oké,akkor megvárlak addig. Beszélnem kell veled.
- Oké.Ugye nincs semmi baj?
- Nem!Dehogy! - hazudtam neki kissé feltünően. Elköszöntem tőle aztán letettem. Még egy óra egyedül. Lekell foglalnom magamat valamivel,vagy beleőrülök míg anyu hazaér. Ha megtudom,hogy apám még él,és szenved emiatt a pokolfajzat ember miatt,én esküszöm,én magam fogom megkínozni,és pokollá tenni az életét. Aron küldött egy smst. "Minden rendben?" "Fogjuk rá..." - küldtem vissza. Rá fél percre felhívott.
- Mi a baj?
 - Kattog az agyam apun,és anyuval akarok róla beszélni,de még egy óra mire hazaér.
- Lefoglaljalak addig?Szívesen elterelem a figyelmed.
 - Oké,de sok lesz a számlád. - mosolyogtam attól kezdve,mióta meghallottam a hangját.
- Erre van a Skype. - mondta,majd letette. Vettem a  célzást,máris leültem a laptopom elé,és felléptem gyorsan. Máris videó hívást indított. Haboztam egy kicsit,mert nem tudtam milyen fejem van épp. Mindegy felvettem,nem számított,hogy nézek ki. Csak elfogad így is.
- Oké,tudom,nem vagyok nagy segítség,de próbálj meg most másra koncentrálni.
- Ne hülyéskedj!Te vagy nekem most a legnagyobb segítség,amit kaphatok. - mondtam neki. Ezen csak mosolygott a kamerába.
- Ha ott lehetnék veled,ez jobban menne.
- Lesz még rá alkalmad,ne félj. Hé azon gondolkoztam,hogy tudod...most,hogy együtt vagyunk ugye,Facebookon szerinted? - be sem tudtam fejezni,egyből a szavamba vágott.

- Nem!Nem tesszük ki. Nem akarlak ezzel megbántani,hanem pont az ellenkezőjét,akarom. Megóvni téged,Ivett és a seggnyalói kommenteléseitől. Egy kapcsolat akkor is kapcsolat,ha nincs kiposztolva Facebookra! - mondta. Oké totál megértettem az érveit,és így belegondolva,jobb is ez így. De azért érveltem én is.
- De suliban úgy is meglátják. Vagy sem?Titkolni akarod a hírneved miatt? - gúnyolódtam.
- Ne legyél már ilyen buta. Tudod jól,hogy nem fogom titkolni,felvállalom. Hírnevem?Milyen hírnévről beszélsz te?Ha számítana a bizonyos hírnevem Ivettet titkolnom kellet volna,de nem tettem. - mondta. Felröhögtem. Oké,belenyugodtam. Igaza van teljes mértékben.
- Szerinted itthon mikor mondjam el,hogy a te és énből mi lettünk? - mosolyodtam el. Oké,azt hiszem túl sok ilyen idézetes oldalt néztem,mikor Aron után vágytam.
- Hát,amikor jónak érzed,de a magam részéről holnap én ezzel kezdek .- mondta. Leblokkoltam. Oké,Aron családjáról nem sok mindent tudtam,csak annyit,hogy a nagymamájával és az anyjával él,mert a szülei elváltak,a papája meghalt,így a mamája hozzájuk költözött. Látta rajtam,hogy vagy egy percig csak a monitorra meredtem.
- Mi az,lefagytál? - nevetve kérdezte.
- Kissé...-vallotam be. -Mi lesz,ha nem kedvelnek a...a családod? - kérdeztem elcsukló hanggal.
- Csak anyámnak,és a nagyinak mutatlak be. A bátyjámnak már családja van,csak ünnepekkor látogatnak haza. Apámnak van más családja. Ő nem jár hozzánk,én szoktam,de nagyon ritkán. A másik nagyiék pedig Amerikáéban,hát ha akarod majd egyszer elviszlek,mert amúgy barátságosak. Szóval a lényeg,anyám nem olyan barátságos,de ez attól függ milyen lányt viszek haza. Ivettet egyenesen utálta,de azt hiszem érhető módon. Nyugi,téged imádni fog,látom előre. A nagyi mindenkit szeret. Ivettet is szerette,szóval,nagyjából ennyi. - hadarta el.
 - Hát,ezzel annyira nem nyugtattál meg. Megpróbálom a legjobb formám hozni,ígérem! - mondtam.
- Csak légy önmagad. Engem is az fogott meg benned. - mondta.
- Tényleg?Pedig én elég uncsinak látom önmagam.
- Én nem!Szeretem a néha kelekótya Amit,és azt is amelyik minden helyzetbe erős marad. És azt az Amit aki mindig gyönyörű. - mondta,elég őszintén,legalábbis annak hangzott.
- Most komolyan. Ha meglátnál egyszer vasárnap reggel, sikítva rohannál el,és soha többet nem hívnál. - mondtam neki.
- Ugyan már. És én hogy fogtalak meg téged? - kérdezte. Ezen nem kellet sokat gondolkodnom.
- Hát őszinte leszek,két éve beléd vagyok zúgva. - pirultam el.
- Komolyan? - kérdezte csodálkozva.
- Aron,csak nézz magadra,te vagy a suli legjobb pasija.
- Hát szerintem nem éppen,de engem ez nem izgat.
- Akkor még nem ismertelek,csak láttalak,de mindent tudtam rólad. Tudod ezért fura nekem,hogy szeretsz engem,mivel csak most vettél észre.
- Sajnálom,néha nem látom a fától az erdőt. - mondta féloldalas mosollyal karöltve.
- Oké,hagyjuk az őszinteségi rohamot.
- Oké. - egyezett bele. Hallottam,hogy kattan a bejárati ajtó zára.
 - Asszem' megjött anya. Akkor holnap?
- Tízre érted megyek.
- Oké,jó éjt. - búcsúztam el,ő csak intett egyet. Valahogy nem fogom azt mondani még,hogy szeretlek,meg ilyenek. Nem akarom elriasztani azzal,hogy mennyire nyálas vagyok. Pláne amúgy nem vagyok annyira. Felugrottam az ágyamról,hogy összeszedjem a gondolataimat. Fel - le járkáltam a szobámban. Majd kiléptem és köszöntöttem anyut.
- Szia!
- Szia bogárkám!Miről akartál beszélni?
- Hát,szerintem előbb egyél a rántottámból,aztán megbeszéljük közbe.
 - Oké. Megmelegítettem neki a rántottát,aztán leültem vele szembe.
- Figyelj anyu,tudom,hogy erről nem szeretsz beszélni,de tudod,hogy apuról akarok kérdezni. - kezdtem. Láttam,hogy megrándul egy arcizma.
- Miről akarsz kérdezni kicsim?
- Apu temetéséről. Tudod mivel én nem mentem be a ravatalozóba,nem láttam aput,mert azt mondtátok,az emlékeimben maradjon meg olyannak amilyennek. Milyen volt? - kérdeztem. Anyu lenyelt egy nagy falatot, majd elmondta.- Hát,mivel azt mondta a rendőrség,hogy a teste túlságosan összeroncsolódott,így nem engedték,hogy megnézze valaki is. Levolt már csavarozva a koporsó. - mondta. Ez csak egyet jelenthet. Lehet,hogy az apám még él. Lehet,hogy őt láttam ma a tónál. 

- Mért kérded ezt kicsim? - gyanakodva kérdezte anyu.
- Csak érdekelt,de most megyek,mert nagyon fáradt vagyok. Jó éjt! - adtam neki egy puszit majd beviharzottam a szobámba,mert a könnyek már nyomták a szemem. Ezt elkell mondanom holnap Aronnak,de ma már nem akarom fárasztani a hülyeségeimmel. Szóval inkább halkan álomba sírtam magam. De hírtelen kipattant a szemem,és eszembe jutott,hogy Annát nem hívtam fel,és már elmúlt tíz óra. Jézusom,remélem nem hívta a rendőrséget. Azonnal felhívtam.

- Anna,remélem nem hívtad a rendőrséget!
- Nem,mert láttam chaten Aront,szal' gondoltam akkor nem esett bajotok,bár fel akartalak hívni.
- Oké,amúgy igen jól vagyunk. Baj viszont van. Ez nem telefon téma,szóval holnap valamikor talizunk?Rengeteget kell mesélnem.
- Persze,valamikor délután?Majd hívlak.
 - Oké. Olyan dolog történ,jó és rossz,hogy el sem fogod hinni.
- Oké,de ne csigázz már,inkább megyek aludni,mert már kíváncsi vagyok. Csók.
- Jó éjt. - köszöntem el. Valahogy nem tudtam aludni. Az agyam egész éjjel kattogott. Hajnali egy körül talán sikerült elaludnom valahogy,de már csak a kimerültség miatt. Aron azt mondta tízre jön értem,szóval már fél kilenckor fent voltam. Anyu ma is dolgozott. Nem meglepő. Dani még aludt mikor felkeltem. Egész reggel azon rágódtam,hogy mit vegyek fel,amiben jó benyomást keltek a családja egy részénél. Felvettem egy fehér pántos felsőt,rá a kockás ingemet,meg egy farmert,tornacipő meg egy kis natur smink. A hajamat hát,elaludtam,szóval totál hullámos volt. Mostanában mindig ilyen,szóval kezdek hozzászokni. Fél órával az indulásom előtt Dani fel kelt.
- Hát te hova ilyen korán szombat reggel? - kérdezte komás fejjel. Haboztam,hogy el e mondjam az igazat.
- Én...Aronhoz megyek,mert vele járok. - mondta szégyenlősen.
- Ez király!Ide mikor hozod?
- Hát...most még nem érzem azt,hogy ide hozzam bemutatni,de nyugi el fogom hozni.
- Alig várom,hogy megismerjem! - mondta vidáman. Hát ez meglepett. Legalább nem akarja letépni a fejét,legalábbis idáig nem. A védelmező bátyus akkor jönne elő belőle,ha megbántana,de remélem,hogy Aron nem fog. Bízom benne. Pontban tízkor dudált Aron. Meglepődtem,mert azt hittem motorral jön,és erre odaállít egy fekete Toyota Corollával. Egy újabb meglepő tény róla.
- Elmentem!
- Sok sikert! - kiáltott vissza Dani.
Aron az kocsinak támaszkodva várt.
- Hát neked mióta lehet jogsid? - mosolyogtam rád.
- Amerika,tudod,ott mindent lehet. Itt is használhatom. - mondta majd a derekamnál fogva magához húzott,és megcsókolt. Majd bele szédültem. Vajon mindig így leszek,ha megcsókol?Azt hiszem igen. Beültem mellé a kocsiba.
 - Készen állsz? - kérdezte.
- Azt hiszem. - mondtam bizonytalanul. Nem kellet túl sokáig mennünk,max egy tíz percet autóztunk. Mikor megérkeztünk a szívem a torkomban dobogott. Aron megfogta a kezem,mert látta,hogy ideges vagyok. Kiszálltunk majd kézen fogva mentünk be.
- Anya,nagyi megjöttünk! - mondta belépve Aron. Valahogy nem lepődtem meg a házukon. Hatalmas amerikai stílusú volt az egész ház. Gyorsan kibújtam a cipőmből. Aron anyukája jött ki a nappaliból. Az anyukája gyönyörű .Jóval túl volt már negyvenen,de nem nézett ki annyinak. Hosszú hullámos sötétbarna haja volt,és világító kék szeme. Hát így már megértettem,hogy Aron kire ütött. Sugárzó mosollyal felém lépett,mert látta,hogy leblokkoltam.
 - Szia,én Aron anyukája vagyok Kriszti,nyugodtan tegezz.
- Ömh szia,én Amadea vagyok. - hebegtem bénán,majd kezet ráztam vele. Aztán Aron magával húzott a konyhájukba,hogy bemutasson a mamájának. Istenem,de örülök,hogy kicsi a családja. Legalábbis a közeli része.
- Mama,szeretném bemutatni a barátnőmet Amit! - mondta a konyhába lépve Aron. A mamája is ugyan úgy mosolygott rám mint az anyukája,Kriszti.
- Csókolom,Újvári Amadea vagyok! - mosolyogtam rá félénken.
- Hát szervusz angyalkám. - mondta majd megölelt és megpuszilt. - Egyetek egy kis almás pitét,most lett kész. - kínált minket. Elvettünk mindketten egyet. Gondoltam nem rontom el az első benyomást,így inkább veszek egyet. A nappaliba egész jól elbeszélgettem Krisztivel,ő is szeret olvasni,és egész hasonló az izlésünk. Nagyon fiatalos. Aztán Aron felvezetett a szobájába. Tipikus fiú szoba .Xbox-al,kocsis,focis plakátokkal. Egy hatalmas erkéllyel,ahonnan egész Kánya táját be lehetett látni. Gyönyörű látvány. Leültem az ágyára. Arra gondoltam,hogy Ivett is itt ülhetett,vagy inkább fetrengett,és ki tudja mit csináltak még itt. Simogattam a takarót,ezért Aron rákérdezett:
- Túl nagy a csend,min agyalsz? Elmosolyodtam.
- Csak azon,hogy Ivett is itt ült. Bah.
- Ivettet sosem hoztam fel a szobámba. - mondta. Leesett az állam.
- Komoly?Mért nem?De azt mondta,hogy volt nálatok! - csodálkoztam.
- Igen,volt náluk egyszer,de csak futólag bemutatásnak címezve ,amit ő akart. Szinte mindig nála kellet lennünk. Ide nem engedek be bárkit. - mondta.
 - Szóval érezzem magam megtisztelve? - néztem a szemébe mosolyogva.
- Igen. - mondta majd megfogta az állam és megcsókolt. A szédülés már meg sem lep. Majd hozzászokom. Ránéztem az órára és láttam,hogy dél van.
- Haza kell mennem! - mondtam hírtelen. - Oké,de mért? - kérdezte. - Hát,mert Annával talizok majd délután és...- nem tudtam befejezni.
- Őszintén. - mondta. Utálom,hogy közelebbről csak egy pár hónapja ismer,de már mindent tud rólam.
- Oké...Anyunak nem mondtam,hogy együtt vagyunk,és hogy ide jövök. - vallottam be.
- Mért nem? - Mert tegnap apuról beszéltem róla,és mivel rákérdeztem a koporsóra,és azt mondta,hogy nem mutatták meg a holttestet,elkapott a sírás,így berohantam a szobámba. Ígérem,hogy elmondom,de nem most,oké?Anyával nem szoktam ilyesmiről beszélgetni,de ha ez vígasztal,Daninak elmondtam,és alig várja,hogy megismerjen! - kibukott belőlem az igazság.
- Oké,én nem sietetlek ezzel. Amikor jónak gondolod. - mondta majd homlokon csókolt,és magával húzott. Hazavitt kocsival,búcsúzóul hosszú csókot kaptam útravalóul. Oké,tényleg úgy tántorogtam be,mert most tényleg elvesztettem az eszméletem. Dani megfőzött. Imádom az új Danit!Főz,mos,takarít. Király!Csinált csirkepörköltöt. Leültem,mertem magamnak,majd Dani is csatlakozott.
- Milyen a családja?
- Nagyon aranyosan fogadtak,az anyukája gyönyörű,a mamája pedig iszonyat barátságos.
- Szuper!És anyának mikor mondod el? - kérdezte,nekem pedig megakadt a torkomon a nokedli.
- Hát...nem tudom. Egyenlőre még nem tudom. Elmondani lehet,hogy elmondom még most,de bemutatni még nem fogom Aront. Én...szeretnék ezzel várni még. - mondtam.
- Oké,megértem.
- Léci,ne mond el még anyának. - Nem fogom! - mondta a kezét a szívére téve. Bementem a szobába,majd felhívtam Annát.
- Na haló csajszikám,akkor ma mikor tali?
- Hé,mit szólnál a kávézóhoz?Kettőkor tali szokott helyen,aztán elsétálunk.
- Oké benne vagyok. Akkor kettőkor,puszcsi. - majd letettük. Időközben egy körül anyu is hazaért. Evett,aztán elment aludni. Így megúsztam,a beszélgetést amit terveztem vele. Majd este. Gyorsan leléceltem Annához. Csütörtök óta nem találkoztunk,szóval egymás nyakába ugrottunk.
- Na ki vele ki vele!
- Oké,mivel kezdjem,a rossz hírrel,vagy a jóval?
- Hát...szerintem a jóval inkább.
 - Oké. Összejöttünk Aronnal. - mondtam,és vártam a reakciót. Elkezdett visítozni,majd a nyakamba ugrott. Ha nem lett volna rossz hír,én is ezt tettem volna,de valahogy a rossz hír,befolyásolta az egész kedvemet.
- Jaj istenem,annyira örülök!Végre!A részleteket a kávézóban elmeséled,meg a rossz hírt is,bár az annyira nem érdekel,de gondolom ki akarod magadból adni.
- De még mennyire! - mondtam,majd szinte futólépésben indultunk el a kávézó felé. Beértünk a kávézóba,Anna a pulthoz rohant,rendelt valamit,majd egyből leültünk.
- Oké,akkor most mindent mesélj el!Részletesen! - mondta miközben lehámozta magáról a kabátját.
- Oké oké elmondok mindent!Szóval,ugye reggel jött értem,hogy ezt a napot a projectnek szenteljük. Nagyon meglepett. Szóval behívtam reggel,és közbe szerencsétlenkedtem a készülődéssel,de ő ezen csak nevetett. Végül elvitt reggelizni Siófokra a mekibe,majd nekiláttunk a tó felfedezésének. Oké,ezt a részt átugrom,mert ez kapcsolatos a rossz hírrel. Szóval a lényeg,hogy túlságosan felzaklatott ami a tónál történt,és ő pedig nem akart...- mondtam volna de a szavamba vágott Anna.
 - Jézusom,ugye nem akart megerőszakolni?! - kiáltotta.
- Anna!Halkabban!Egyébként egyáltalán nem!Szerinted akkor összejöttem volna vele?! - mondtam kidülledt szemekkel. - Na ott tartottam,hogy nem akart egyedül hagyni,mert érzelmileg romokban hevertem. Szóval átjött hozzánk,majd megvigasztalt,és megcsókolt. - fejeztem be.
- Áááh istenem,ez annyira szuper! - kiáltott fel Anna,majd magához húzott az asztalon át. Úgy megölelt,majd meg fojtott. - Jaj csajszi,annyira örülök és jó kedvem lett ettől,szóval várj még a rossz hírrel legalább egy öt percet kérlek! - kérlelt. - Oké,várok míg kihozzák a rendelést. - mondtam. Nem volt szerencséje Annának,mert hamar kihozták a két cappucinonkat.
- Sajnálom,de muszáj elmondanom a rosszhírt is. Szóval ugye meséltem neked,hogy a tónak van egy titkos része,amit titkolnak,ahol van egy rohadt nagy hajó,ami elzárta az utat. Nos átjutottunk ezen,és ott volt egy öreg nő. Aki azt hiszem kicsit elmezavarodott lehetett. Mindegy ez nem lényeg. Végre bejutottunk a gyár egy részére. Erre soha nem számítottam volna,hogy Ivett apjáé a hely és ,hogy embereken kísérleteznek. Öt embert mutattak neki,akinek annyira,de annyira el volt torzulva a sok kísérlet miatt az arcuk,hogy fel sem lehetett őket ismerni. Sőt,már egyáltalán nem látszottak embernek. Ráadásul észrevettek minket. - mondtam,Anna a szája elé kapta a kezét.
- Istenkém,és nem esett bajotok? - súgta oda.
 - Nem,kijutottunk épségben. Mikor megláttak,Ivett apjának két kis palotapincsi ribijét küldték utánunk. Be akartak zárni minket a hajóra a dilis nővel,aki mégsem volt az,de az egyik csajt orrba rúgtam a hajó ajtajával. A nő pedig kiengedett minket a másik oldalon. Ő is benne volt mindenbe,de már soha többé nem látjuk a szó szoros értelmében. Lelőtték. - fejeztem be a mesémet.
- Oké,és akkor ez most mit jelent?Ugye nem mentek oda vissza?
- De!Kikell derítenem,hogy az apám nincs e azok az emberek között! - mondtam.
- Mért lenne ott?
- Mert ezek Pintér ellenségei. Oké,apámnak nem voltak ellenségei,de megkérdeztem anyámat,és azt mondta,hogy nem nézhettük meg apám holttestét. Ez nekem azzal egyenlő,hogy van remény,hogy még él. Valami hatalmas dolgot titkolnak előlünk,amit muszáj lesz nyilvánosságra hoznunk! - mondtam zihálva. - Oké csajszi nyugi!Figyelj,csak annyit kérek vigyázzatok magatokra!
- Én pedig annyit kérek,ha bajunk esne,és nem kerülnénk elő,lesznek bizonyítékaid,amit majd elküldök neked,erről az egészről ,oké?Nem hagyom,hogy megússzák szárazon! - mondtam.
 - Oké,de erre ne kerüljön sor!Nem akarom,hogy bajotok essen.
- Vigyázunk magunkra! - mondtam,majd megöleltem. A többi időben elmesélte mi volt a suliban míg nem voltunk meg,hogy mi történt vele,meg úgy mindenről beszélgettünk .Négy óra körül elindultunk hazafele. Mikor hazaértem anyám is akkor ébredt fel.
 - Jót aludtál anya? - kérdeztem,majd megpusziltam. - Soha jobban kincse!Muszáj volt kicsit ledőlnöm.
- Megértem. Te anyu,beszélhetnénk valamiről? - kérdeztem,majd leültem az ebédlőasztalhoz.
- Persze,miről? -kérdezte mosolyogva.
- Nem is tudom,hogy kezdjem...szóval tudod hogyan érzek Aron iránt ugye? - kérdeztem.
- Tudom kincsem,hogy bele vagy esve. - mosolygott.
- Igen. Nos mint kiderült,kölcsönösek az érzéseink. - mondtam elpirulva.
- Tényleg?Hát ez szuper!Mindig is kedveltem ezt az Aron gyereket! - mondta.
- Anyu még csak egyszer találkoztál vele...- mondtam.
- Jó,attól még szimpatikus!Mikor hozod el ide bemutatni?
- Hát épp erről akartam beszélni. Mivel még csak most jöttem vele össze,nem akarom elsietni a dolgokat,szóval ezzel még várnék,ha nem bánod. - mondtam.
- Persze,akkor mutatod be amikor akarod,csak azért ne várakoztass minket sokáig! - mondta majd felállt az asztaltól nyomott egy puszit a fejem tetejére,majd csinált magának egy kávét. Szuper,kiderült anyuval fiúkról is lehet dumálni,mert csakugyan öt évvel ezelőtt még azt mondta,ő egy fiúnak sem ad oda engem. Hát változott az állás,ha Aronról van szó. A hír örömére felhívtam Aront és elmondtam neki.
- Minden oké,most már anyu is tud rólunk.
- Szuper!Találkoztál Annával? - Igen,és majd kicsattant az örömtől,hogy járunk. - Na ennek örülök. Szóval akkor mégsem utál. - Sosem utált!Csak Ivettet utálta,te meg vele voltál,ezért volt veled bunkó. - mondtam. - Megértem. - mondta. Elröhögtem magam. Dőlt belőlem a szó,hogy mit beszéltünk Annával.
- Hé,akarsz még telefonálni ezen kívül,mert ha igen tegyük le és felhívlak én! - mondta röhögve.
- Oh bocsi,tudom sokat beszélek!Ne,hagyd csak,neked sok lesz akkor a számlád.
- Akkor Skype. - Ez jobban tetszik!Még láthatlak is. - mondtam. Csak nevetett,majd letette a telefont. Felmentem Skypera,és egész nyolcig beszélgettünk,aztán elzavart fürdeni és enni,aztán fél tizenegyik beszéltünk. Ő tette le,mert azt mondta pihennem kell,mert holnap korán kelek. Hát én erről nem tudtok semmit,szóval nem foglalkoztam vele. Kicsit nézelődtem még a neten,sorozatot néztem,majd elaludtam. Reggel anyu és Dani vásárolni mentek,szóval egyedül voltam otthon. Valaki reggel kilenckor ráült a csengőnkre. Kómásan,melegítőben,spagetti pántos felsőben ami pizsamaként szolgált,kontyba felkötött hajjal,amit igencsak elaludtam kivánszorogtam. Kinyitottam és Aron állt ott. Kishíján rácsaptam az ajtót,csak nem hagyta,számított rá,hogy ezt fogom tenni.
- Ne olyan gyorsan angyalom! - mondta és kitárta az ajtónkat. Megfogott a derekamnál fogva,magához húzott és hosszasan megcsókolt. Csak a kezembe temettem az arcom.
- Mi a baj?Nem örülsz nekem? - kérdezte. - De,dehogynem,csak nem akarom,hogy így láss! - kiabáltam. Már majdnem elkezdett könnyezni a szemem.
- Ami ne csináld ezt!Most komolyan,ne reagáld túl!Mi bajod azzal ahogy kinézel? - kérdezte.
- Az,hogy iszonyat ahogy kinézek. - szipogtam,bár nem sírtam.
- Idefigyelj! - mondta majd felemelte az államat. - Te pizsamába,kocos hajjal is gyönyörű vagy!Nem értem mért hisztizel...Sminkelni alig sminkeled magad,és a nélkül is gyönyörű vagy,szóval?!Fejezd ezt be villámgyorsan. - mondta. Már mosolyogtam a szavai hallatán. Hát egyszer így is látnia kellett volna,de nem gondoltam,hogy ilyen hamar. A mellére vont.
- Oké,csak ennyit akartam ma,látni téged. Nem akarlak zavarni,tanulj ma! - mondta búcsúzóul.
- Te sosem zavarsz!Nincs is olyan sok tanulnivalóm! - tiltakoztam.
- Akkor sem akarom,hogy a tanulmányaid miattam romoljanak,és nem akarom felbolygatni az életed. Csinált azt,amit vasárnap tenni szoktál. - mondta. Már vitába akartam szállni,de csak rám nézett kérlelően és annyit mondott: Kérlek! Oké,úgy nézett rám,mint még soha. Engedelmeskedtem neki. Hosszadalmas csókkal elbúcsúztunk,aztán visszadőltem az ágyamba. Tizenegy körül kikászálódtam az ágyamból. Anyu épp csinálta az ebédet,meg a holnapi ebédet is. Egy jó adag rakott tésztát csinált,ha jól láttam.
- Jó reggelt bogaram!Hoztunk reggelit neked is! - mondta majd elém tolt egy nagy pogácsát,meg egy pudingot. - Köszönöm. - mondtam,majd elkezdtem nyammogni.
- Képzeld,Aron reggel itt volt!
- Tényleg?De kár,hogy nem voltunk itthon!Mért volt itt? - Meg akart nézni engem,hogy nézek ki vasárnap reggel. - mondtam mogorván,majd magamra mutattam. - Ez aranyos! - mondta anyu. Ellenséges pillantást lövelltem anyu felé.
- Most mi baj?Így is gyönyörű vagy kincsem,lefogadom ő is ezt mondta. - Igen,ezt. - Ne légy rá mérges.
- Nem tudok rá az lenni. Lehetetlen. - mondtam. - Mért nem maradt itt?Hívd át! - lelkesedett anyu.
- Anyu!Mondtam,majd akkor hívom,ha úgy érzem itt az ideje!Amúgy is azt mondta,hogy nem akarja felborítani a szokásos tevékenységeimet.
- Oké bocsánat!Csak türelmetlen vagyok. - mondta szomorúan. - De már találkoztál vele! – Igen,de nem úgy,mint a lányom pasijával!
- Oké,majd sietek,de nem ígérek semmit. - mondtam. Anyám csak nyelvet öltött rám. Néha képes úgy viselkedni,mint egy öt éves. Néha megkérdőjelezem,ki a felnőtt a háznál. Hát hallgattam Aronra,és a szokásos vasárnapi tevékenységeimet csináltam,ami röviden azt jelentette,hogy megírtam a leckéimet,amire kellet tanultam,ha volt mit olvasnom olvastam,sorozatot néztem vagy filmet,sütöttem,takarítottam a szobámat. Ezeket mind megtettem vasárnap,de még mindig volt időm. Gondoltam nekiállok kibővíteni a projectünket. A hétköznapi anyagot hozzávágtam a videóhoz. Ami pedig csak ránk tartozott,azt csak néztem. Úgy döntöttem csinálok egy anyagot,amit,ha ténylegesen valami történik velünk,ha valaki megtalálja,tudja meg az igazságot,és hozza nyilvánosságra!Tudtuk Aronnal,hogy történni fog valami. Estére végeztem is nagyjából. Lementettem egy CDre őket. Tudtam,hogy még egyik sem teljes,de fő a biztonság. Lefürödtem,hajat mostam,majd felhívtam Aront.
- Mi az angyalom?
  - Bővítettem a projectünkön. Elküldtem e-mailbe,hogy megnézd. - Oké,csekkolom. Visszahívlak,ha megnéztem. - Oké. - tettem le. Egy tíz perc múlva visszahívott. – Figyelj,nagyon jó lett,de minek a második verzió?
- Bizonyíték,ha valami történne velünk...- mondtam halkan. - Ami,nem fog velünk semmi történni!Megígérem neked!Kiderítjük az igazságot,és közbe megvédelek.
- Oké,csak elővigyázatos vagyok. - mondtam szégyenlősen.
- Aludj angyalom,holnap látlak,jó éjt.
- Jó éjt. - mondtam neki. Angyalomnak hív. Annyira tetszik ez a becenév. Nem olyan,hogy "Picim" "Nyuszóm" és satöbbi,nem sorolom tovább az sablonosabbnál sablonosabb neveket. Nem kellet elringatnia senkinek sem este,úgy aludtam mint akit agyon vertek. Reggel késve ébredtem,szóval az egész reggelem kapkodásból állt. Már rég el kellet volna indulnom,mikor csörgött a telefonom.
- Elaludtál?
- Nem,csak későn ébredtem fel,szóval most minden  a feje tetején áll.
- Ne siess,elviszlek. - mondta Aron,majd letette. Tiltakozni sem volt időm. Kiléptem és a kocsijában ülve várt rám. Oh szóval mostantól fuvaroz is. Remek,ő mindent megtesz értem,én meg,hogy viszonzom ezt?Leordítom a fejét vasárnap. Elfogott a bűntudat. Beültem mellé.Adott egy gyors csókot.
- Annával találkoznék egyébként,szóval nem lenne baj,ha őt is elvinnénk? - kérdeztem.
- Nem,dehogy. Amúgy gondoltam. -mondta féloldalas mosollyal. Mikor felvettük Annát ő csak felhúzta a szemöldökét,de beült.
- Öhm köszi srácok a fuvart,bent talizunk. - mondta mikor beérünk a suliba. Zavarban volt. Szuper,most hallgathatom,hogy mért nem tájékoztattam erről előbb. Aron összekulcsota az ujjainkat,és így sétáltunk be a suli kapuján. Mondanom sem kell,szó szerint mindenki minket bámult. Ez után jött a legjobb rész,mikor Ivett meglátott minket .Épp valamint röhögcsélt a szekrényénél állva,és mikor meglátott minket,lefagyott a vigyor az arcáról,és eltorzult az arca az undortól,és a féltékenységtől. Gúnyosan rávigyorogtam. Megérdemli,amennyi szenvedést okozott nekem,ez a minimum amit kaphat tőlem. Aronnal a szekrényeinkhez sétáltunk. Sajnos hiába voltunk osztálytársak,nem voltunk egy csoportban,így az óráink ütötték egymást. Ha nekem matek volt,neki fizika. Ha nekem irodalom akkor neki nyelvtan. Szinte az osztályfőnökin és a természettudományon kívül semmilyen más közös óránk nem volt. Hosszú napunk lesz,és túl túl túl fárasztó. Reggeltől kezdve két dologra vágytam. Aronra,és az ágyamra. Sőt ha ezeket párosítjuk az sem túl rossz. Túléltem valahogy az első négy órát,aztán jött az ebédszünet. Szuper...egy időben kajálunk Ivett osztályával. Vártam már a gúnyos megjegyzéseket,amik természetesen nem maradtak el. Mikor elhaladtunk Annával az asztaluk mellet csak ennyit hallottunk:
- Jézusom! Aron hipót öntött a szemébe és megvakult,hogy ezzel jár? - mondta Ivett. Én erre ügyet sem vetettem,leszámítva Annát aki hamar felkapja a vizet. Letette a tálcáját és gúnyosan mosolyogva visszafordult,és Ivettre nézett.
- Tudod mikor öntött hipót Aron a szemébe?Azalatt a hét hónap alatt,míg együtt volt veled!Nézz már magadra te dagadt liba!Még a push upos melltartóiddal sem tudtad magad mellet tartani Aront! - mondta Anna,majd visszasétált az asztalunkhoz.
- Köszi,rendes vagy,de én próbálom figyelmen kívül hagyni az ilyen beszólásokat. - hálálkodtam.
- Csajszi,megvédelek az ilyen hülye libáktól. Hidd el,lecsúszik ez a csaj még a hierarchia éléről a végére.
- mondta Anna teli szájjal. Nap végén Aronnal találkoztunk a szekrényeinknél. A csuklómnál fogva magához húzott,és megcsókolt. És vajon ki volt az aki pont látta ezt?Naná,hogy Ivett és a pudli követői. Feltűnően öklendezni kezdtek. Na jó,létezik ennél gyerekesebb megnyilvánulás? Aron odafordult és megkérdezte:
- Mi az Ivett,végre megérezted a saját szájszagod? - kérdezte közömbösen. Ivettnek tátva maradt a szája. Nos nem tudom,hogy Aron igaz állított,vagy sem,minden esetre megérte ezt mondania,mert ez a fej amit vágott,felért egy hatalmas pofonnal az arcán. Próbáltam elfojtani a nevetés,miközben mentünk ki a folyosón. - Ez igaz? -Hát,nekem elhiheted,hogy az. Nem említettem volna meg ezt,csak a feltűnési viszketegségeikkel kicsinálnak. Meg megtudtam,hogy mit mondtak neked ebédkor. Hát igen,mikor vele jártam,tuti hipó csöppent a szemembe. - mondta.
- Honnan tudtad? - Vannak embereim a suliban,akik mostantól téged védenek,az ilyen Ivett féléktől. - mondta majd rám kacsintott. A nyakába ugrottam .Nem tudom miért,de meg akarta  ölelni,és sohasem akartam elengedni. Hazavitt majd elbúcsúztunk,én pedig próbáltam a kiskutya effektust bevetni,hátha hat rá.
- Ami,nem!Majd pénteken!
- Ugye csak viccelsz?Még csak hétfő van!Addig akkor nem is leszünk együtt? - kérdeztem.
- Dehogynem!Erre van a suli. - mondta röhögve. - Na jó,meg arra is,hogy tanulj! - mondta komolyan,aztán elröhögte magát - Oké,de remélem ezek után a minimum,hogy leszel Skypeon! - mondtam morcosan.
- Persze,de csak nyolc után. - Mi?!Te most kínzol engem??Addig mégis mi az istent csináljak?Nincs ennyi házim,hogy egész nyolcig azt írjam! - bukott ki belőlem. Mostmár ténylegesen kezdtem rá pipa lenni. Bezzeg ő ezen jól szórakozott. Nevetett én pedig csak lehajtott fejjel mérgelődtem. Felemelte az állam,és azt mondta: - Nem akarlak kínozni,csak azt teszem ami jó neked! - mondta,majd megcsókolt. Jó ettől mindig megenyhülök. Még most is. Pedig tényleg kiakadtam rá. - Oké,akkor holnap látlak. - búcsúztam volna el közömbösen,és már léptem volna be az ajtón mikor visszarántott.
- Megtennéd,hogy nem nézel levegőnek? - mondta és láttam rajta,hogy most már nem találja viccesnek. A tekintetét mélyen az enyémbe fúrta.
- Épp azt teszem! Nélkülözhetetlen vagy. - a végét inkább csak magamban motyogtam. Sóhajtott egyet,elmosolyodott. - Oké,akkor reggel érted jövök. - mondta,és búcsúzóul direkt olyan hosszú csókot váltottunk,amibe nem beleszédültem,hanem elájultam volna,ha nem fogja a derekam.
- Most aztán tényleg megtapasztaltam a mohóságod. - súgtam neki zihálva.
- Ugyan,ez még semmi. - mondta,majd homlokon csókolva elment. Hát jó,akkor majd nyolc után látom,de akkor is csak a monitoron. Próbáltam nem duzzogni,de aztán arra gondoltam - Ne,ne fojtsd meg a szereteteddel,mert elüldözöd,azt pedig nem akarod! - mondtam magamnak. Hát mivel farkaséhes voltam,így előbb megsütöttem a csirkecombot amit anyu készített elő tegnap,meg még volt rakott tészta is,de ahhoz nem volt kedvem. Megsütöttem,leültem egyedül és megettem. Utána jött a tanulás. Ez rosszabb,mint gondoltam .Kevesebb házim volt,min amennyit én hittem. Hát sosem gondoltam,hogy ennek valaha nem fogok örülni,mert most durván másfél óra alatt kész lettem mindennel. Fél négy volt. A Twilightból volt még úgy ötven oldal,és mivel ma ahhoz képest,hogy november eleje van,sütött a nap. Hát gondoltam,mióta apa meghalt,azóta nem nagyon olvasgattam kint a hátsó kertben,mert nem tudom...valahogy idáig nem voltam hozzá elég erős,hogy oda menjek. Túl sok emlék köt oda. De ma erőt vettem magamon,mert a kispokrócommal kimentem,és olvastam. Persze,mikor kiléptem,elöntöttek az emlékek,de megpróbáltam mosolyogni rajtuk. Hiányzott a kiskutyám, Habcsók aki még mikor hét éves voltam elszökött,és sosem jött vissza .Azóta nem volt állatunk,de a szomszéd macskák a mai napig átjárnak hozzánk. Anyu eteti őket azt hiszem,nem is a gazdái. Miközben olvastam a hintán,az egyik hamuszürke cica felugrott mellém a hintára,és dorombolni kezdett. Megcirógattam kicsit,mert imádom a macskákat .Lassan kezdett besötétedni,szóval fogtam magam és becuccoltam. Öt óra. Ezt nem hiszem el. Még mindig rengeteg időm van. Most könyvem sincs amit olvassak,leckém sincs már. Reménytelenül felsóhajtottam. Hát mivel ígyis ki voltam merülve,gondoltam elszundítok egy kicsit,aztán majd nyolc előtt felkelek. Aha,csakhogy nem így történt. Tízkor keltem fel. Mikor láttam,hogy mennyi az idő,csak ütögettem a fejem,hogy hogyan lehetek ekkora balfék. Gyorsan magamhoz vettem a laptopot,és felnéztem Skypera. Aron még fent volt. Kicsit megnyugodtam. Aron üzenete: Hát te?
Amadea üzenete:Nem volt mit csinálnom,szóval elaludtam. Nyolckor akartam felkelni,csak hiba csúszott a számításaimba.Mért nem hívtál fel? Aron üzenete:Mondtam,hogy hagylak nyolcig. Amadea üzenete:De már tíz óra múlt!!! Aron üzenete:Valahogy sejtettem,hogy bealudtál,mert egy mormota vagy!;) Amadea üzenete: Oké,akkor videó hívás? Aron üzenete:Már késő van,menj tovább aludni. Amadea üzenete:Ne csináld már! Aron üzenete:Ami!Komolyan mondom!Menj aludni! Jóéjt! (K). Ez volt az utolsó üzenete,majd kilépett. Tudta,ha tovább marad addig kérlelem,míg beadja a derekát. Hát szomorú voltam,hogy ekkora barom vagyok,de mellékesen fáradt is. Szóval a tíz perces zuhany kicsit felfrissített,de mégis tovább tudtam aludni. Az járt a fejemben,hogy reggel akkor legalább előbb látom Aront,mintsem,hogy azon töprengek,mért vagyok ekkora lúzer és hogy mért csinálja ezt velem. Mielőtt elaludtam Annának küldtem egy smst,hogy Aron visz minket megint reggel. Visszaírt,hogy "Oki",aztán jött a édes mély álom. Oké reggel még egy kicsit nehezteltem Aronra,de a csókja elfeledtette velem mindezt. Felvettük reggel Annát is,aztán irány a napi szenvedéshez. Ezt a szenvedést enyhíti,hogy azért néha látom Aront is. Ma szinte felesleg volt bemennem. Összesen négy órám volt megtartva,a többi elmaradt,mert vagy beteg a tanár,vagy egyéb dolga van,ami nem érdekel. Aronnal a szokott helyen találkoztunk.
-Nos mivel ma ilyen korán végeztünk,mit szólnál ha még nem vinnélek haza,hanem elmennék valahova? - mondta szekrényem mellet elhajolva .Felragyogott a szemem,amivel azt hiszem mindent elmondtam.
- Oké,és hova megyünk?
- Hová szeretnél?
- Uh könyvesboltba!! - bukott ki belőlem. Felnevetett. - Oké,akkor elsőnek könyvesbolt.
- Nem,elsőnek haza,mert haza kell mennem a pénzemért.
- Ugyan már...
- Nem!Aron nem vehetsz nekem könyvet!Hazaviszel,vagy nem megyek veled sehova!  - parancsoltam rá. - Makacs vagy,ezt mindig is tudtam. - mondta átkarolva a vállam. Végül aztán hazavitt,hogy vigyek magammal pénzt,meg akkor már lepakoltam a táskám is. Mikor odaértünk repdestem az örömtől a sok jó könyv láttán. Választottam kettőt,aztán a kasszához sétáltam. Mikor fizetnem kellet Aron odanyújtotta az eladónak a hitelkártyáját. Meredten néztem rá,majd vettem egy nagy levegőt. Oké,ne a bolt közepén kezdj el kiabálni vele. Mikor kiértünk kifakadtam: - Te teljesen megbolondultál?!Mért fizetted ki?? - mondtam ingerülten. - Először is elsőnek nyugodj meg,másodszor pedig ez ajándék,mert van egy dolog amit akkor ma már nem állok neked,de erre muszáj eljönnöd. - mondta. - Mégis mi olyan fontos? - kérdeztem.

- Találtam egy önvédelmi tanfolyamot. Nagyon jónak tűnik,és nem is olyan drága. Arra gondoltam,ez nem árt egyikünknek sem,ha már önszántunkból hajkurásszuk a veszélyt. - mondta.
- Mi?Miről beszélsz?Az nem segít nekünk semmit!
- Figyelj!Ki akarod deríteni apád halálának okát,nemde?Akkor légy szíves bízz bennem! Ígérd meg nekem,hogy eljössz ma velem! Én biztosan megyek,mert ha valami baj történne,meg foglak védeni. Az életem árán is. - mondta. Elállt a lélegzetem. Ez igazán kedves tőle amit mondott,viszont az emlékek rámtörtek. Apa mindig azt mondogatta nekem,hogy megvéd minket a bátyámmal,az élete árán is. Könny szökött a szemembe. Esküszöm sosem sírtam ennyit,mint amennyit most egy hónap alatt. Mi van,ha apa csak védeni akart minket?Ha miattunk halt meg?Már ha meghalt. Nem vettem észre,hogy a könnyek lefutnak az arcomon,mert próbáltam visszatartani. Aron nem kérdezősködött,hogy mi a bajom,csak a mellére vont,és szorosan átölelt. Kezdtem lenyugodni,szóval belementem,csak annyi volt a kikötésem,hogy vigyen haza valami váltóruháért. Amikor bementünk az előcsarnokba,a papíron az állt,hogy két órás az első óra. Te jó isten,hogyan fogom én ezt kibírni?Látta Aron az arcomon,hogy kiül rajta a döbbenet,ezért csak bíztatóan megszorította a kezem. Bementem a nyilvános öltözőbe,és az önbizalmam mínusz kétszázra esett .Bent öt lány volt,úgy két évvel lehettek idősebbek nálam. Mindegyiknek tökéletes alakja volt,nagy mellekkel. Szuper. Ha ezek meglátják Aront,kezdhetek igazán félni. Szerintem velük kell majd hasznosítanom a tanfolyamon tanultakat. Gyorsan átöltöztem az egyik pántos trikómba amit csak felkaptam,meg a fekete tréninggatyámba. Felkötöttem a hajam. Aron várt az előcsarnoknál,ős is átöltözve atlétában,és tréningnadrágban. S ahogy sejtettem,az öltözőből az összes csaj őt nézte,aztán tátott szájjal minket,ahogy Aron megcsókol,és átölel.
- Jól áll neked az a cucc. - mondta mosolyogva. Nem mondtam semmit,mert az önbizalmam még mindig a mínuszokban járkált. Az óra megkezdődött. Az oktató elmondta,hogy csak önvédelemből használjuk a tanultakat,és mi ne kezdeményezzünk konfliktust semmiképpen sem. Párokban kellet állnunk. Csakhogy fiú-lánnyal nem lehetett. Szuper. Szerencsémre volt ott egy félénk lány,akit gyorsan lefoglaltam. Megtudtam,hogy a sulinkba jár,csak egy évvel idősebb nálam. Az oké,hogy fiú-lánnyal nem lehetett,viszont az egyik lánynak nem maradt párja,így Aron lett a párja. Próbáltam magamat nyugtatgatni,de ő volt az öt lány közül a legszebb. Nagy mellek,hófehér mosoly,tökéletes alak,hosszú fekete göndör haj. Hát,ha ezek után szingliként sétálok ki innen,az sem lep meg. Én hülye,mért nem maradtam pár nélkül?! Lúúzer vagyok még mindig!Egy óra után teljesen kikészültem,de bírtam. Holnapra tuti teleleszek kék-zöld foltokkal. Nem hittem volna,hogy ebben a lányban akit amúgy Zoénak hívtak ennyi erő van. Egy óra után volt egy tizenöt perces szünet.Aron odajött,és átkarolt.
- Na hogy megy? - nézett le rám mosolyogva.
- Sajnálom,hogy más párt választottam,én nem gondoltam,hogy...
- Hé!Nem baj,sőt inkább jobb is így.
 - Tessék? - tátottam el a számat. -A lány miatt,ugye?! - kérdeztem kicsit hisztérikusan.
- Istenem,dehogy!Csak téged képtelen lennék megütni vagy bántani. Ezzel nem tanulnánk semmit. - mondta. Oké,ezzel igaza volt. Ha együtt lennénk,elhülyéskednénk az egészet.
- Oké,és figyelj...sajnálom,hogy ma ennyire hisztis vagyok.

 - Semmi baj Angyalom. - súgta a fülembe. Hát ez a tizenöt perc hihetetlen gyorsan elrepült. S még egy órán keresztül azt látni,hogy Aron partnere viháncolva teszi a bénát,Aron pedig ahogy láttam csak fapofával néz rá,egyrészt a csaj részéről szánalmas,Aron részéről pedig lovagias. Inkább megpróbáltam figyelni,hogyan terítsek le valakit a földre,ha hátulról elkap. Aztán hamar elrepült ez az egy óra. Mikor vége lett Zoéval sétáltunk be utolsóként az öltözőbe. S lám,mire megyek be,mit hallok?"Az a helyes pasi,hogy tud azzal az átlag alatti csajjal járni?Fel sem fogom!" Hát,erre valahogy számítottam. Aron egy főnyeremény,én pedig nem,ezért is fura még nekem is,hogy mért velem van,mért engem választott?Próbáltam közömbös arccal besétálni az öltözőbe. Szerencsémre,ők már kabátba álltak,és már csak a sminkjüket igazgatták. Gyorsan átöltöztem,aztán elköszöntem Zoétól. Aron kint várt. Amikor megláttam,mint akit leforráztak. Mind az öt lány körülötte állt,és velük beszélgetett. Egy darabig csak néztem őket. Aron jól elbeszélgethetett velük,mert mosolygott néhányszor. Mikor észrevett,faképnél hagyta mind az öt csajt. Azok csak elégedetten kisétáltak. Aron már látta rajtam,hogy valami nem stimmel. - Mi a baj? - kérdezte.
- Látom jól mulattál,azokkal a lányokkal. - mondtam rá sem nézve. - Aha. - mondta közömbösen.
Még mindig nem néztem rá. Csöndben sétáltunk az autó felé,én csak behúztam a kezem a kabátomba,hogy ne foghassa meg. Nem néztem rá. Végül elejtett egy kisebb hisztérikus nevetést,majd megkérdezte: - Na jó,mikor fejezed be?Vicces látni,hogy bevágod itt nekem a "durcit".
- Tessék? - még mindig nem néztem rá. A két keze közé fogta az arcom,hogy végre ránézzek.
- Nézd...azok a lányok,csak beszélgetni akartak velem. Meg adták a számukat.- mondta.
- De,soha nem fogom őket felhívni. Még csak be sem írom a telefonomba a számokat. - ezzel fogta és eldobta  a papírt amire a telefonszámok voltak írva. - Hívd csak fel őket. Jól mulattál velük,nemde? - kérdeztem gúnyosan. Meglepően magabiztos volt most a hangom. Pedig nem álltam messze attól,hogy megint bekönnyezzek.
- Szerintem az ósdi célzós szövegeken te is röhögtél már voltna. El sem tudod képzelni mennyire szánalmasak voltak. - mondta röhögve. Látta,hogy még mindig nem békéltem meg. Továbbsétáltunk az autóhoz. Mikor odaértünk,az autónak lökött,és olyan hosszasan csókolt,hogy elkábultam. Hihetetlen,hogy mindig le tud venni ezzel a lábamról. A homlokunk még mindig összeért. Ránéztem,és azt mondtam:
- Bocsánat!Tényleg,én is kiakadnék ezen a viselkedésen,de te most sem akadsz ki. Szeretlek. - az utolsó mondaton kissé töprengtem. - Hidd el,a határán voltam,hogy kiakassz. Miért kérdőjelezed meg,hogy szeretlek - e?Szeretlek. - mondta és a tekintetét az enyémbe fúrta,én meg elpirultam. Ő az egyetlen fiú,aki elérte,hogy elpiruljak miatta. Beismerem,tényleg szeret. Ma körülvette egy csapat csaj,flörtölni próbáltak vele,de ő mégis velem marad. Fél hatra értem haza. Szokásosan megfőztem anyunak és Daninak,meg megírtam a leckém,tanultam,sorozatoztam,és persze olvastam. A két új gyöngyszemem ami a Pokoli Báléjszakák és A Szürnyszívű volt. Miután lefürödtem és olvastam,elnyomott az álom. Annyira,hogy csak reggel ébredtem fel. Hétkor már aludtam. Te jó ég,még Danit sem vártam meg. Ez az önvédelmi óra iszonyatosan lefárasztott. Szóval reggel korábban ébredtem,mint szoktam,szóval amíg volt még időm,beültem a laptophoz. Felnéztem Facebookra,de ilyenkor még kong az ürességtől. Skypera pedig automatikusan belépett. Felugrott egy ablak. Aron üzenete: ?? Amadea üzenete:Már hét órakor aludtam,szóval nem tudtam tovább aludni. Aron üzenete:De hát még van egy órád,addig mit akarsz csinálni? Amadea üzenete: Téged látni! Aron üzenete: Öt perc és ott vagyok. Amadea üzenete: Hova megyünk? Aron üzenete: Reggelizni. Tényleg öt percen belül a házunk előtt termett. Kirohantam,majd beszálltam mellé. Nyomott a számra egy gyors puszit,majd elindultunk mekizni. Szerinte én megint felfaltam egy hónapra való kaját. Egyből a suliba mentünk. Mikor odaértünk belém hasított a felismerés:nem mentünk el Annáért reggel. Jézusom,szörnyű barát vagyok!Mikor összefutottam vele a szekrényeinknél,csak köszönt,majd pakolászott a szekrényében. Odaléptem hozzá.
- Hé Anna,figyelj nagyon sajnálom!Úgy szégyellem magam! - mondtam neki őszintén.
- Aha,oké. - válaszolt közömbösen. - Viszlát Ami! - mondta,mikor becsukta a szekrényét. El akart sétálni,de megfogtam a csuklójánál.
 - Kérlek Anna,ne haragudj! - mondta. Rám sem akart nézni. Végül mélyen a szemembe nézett.
- Ami,tudod attól még,hogy most Aronnal vagy,nem kéne megfeledkezned szó szerint a barátaidról! - mondta. - Úgyhogy engem felejts el. - mondta,majd faképnél hagyott,és kikkel sétált el?Hát persze,hogy Ivett társaságával. Ez azért övön aluli ütés volt tőle. Oké,tudtam,hogy fikázza Ivették társaságát,de titkon mindig is közéjük akart tartozni. Hát itt volt az alkalom. Én cserbenhagytam,így most ellenem fordul. Igazából itt még nem is sejtettem,hogy mindent elfogok veszíteni az életemből,ami számomra fontos,de Annával kezdődött. A világ kezd a feje tetejére állni. Legalábbis az én világom biztosan. Így szinte egész nap egyedül voltam,de gondoltam nem sajnáltatom magam,mert minek?Zoéval az edzőtársammal kezdtem tök jóban lenni,szóval a szüneteket vele vagy épp Aronnal töltöttem. Akárhányszor ma elsétáltam Anna mellet,csak megvető pillantást kaptam tőle. Aron látta ezt.
- Mi történt köztetek? - nézett rám gyanakvóan.
- Elfelejtettük ma felvenni reggel kocsival. Totál ki ment a fejemből. - mondtam szomorúan.
- Ó...Hát nekem is kiment a fejemből. Pedig szóltam volna,hidd el. - hadarta.
- Nem a te hibád. Az enyém. Csak tudod,az fáj,hogy azokkal van,akiket a legjobban gyűlölök. Elméletben ő is utálta őket. Ez fáj ebben az egészben a legjobban. - mondtam. Aron megcirógatta az arcom,aztán látta,hogy jön Zoé,szóval magunkra hagyott. Jól el tudok vele beszélgetni,de ő akkor sem Anna. Idővel lehet,hogy nagyon jó barátok leszünk...idővel. Úgy vagyok vele,csináljam végig ezt a félévet,jöjjön a téli szünet,hogy tudjak pihenni,aztán befejezni ezt az átkozott természettudományos feladatot. Suliból Aron hazavitt,aztán állhattam neki egy rakat házinak. Meglepően sok volt a házim. Már kezdtem fáradni,mert ma korábban ébredtem,pedig vagy nagyon sokat aludtam. Még nyolckor is a házi dolgozatomat írtam Csokonairól. Szegény Daninak kellet vacsorát csinálnia,mert arra sem volt időm. Ebédelni sem ebédeltem. Ma össz-vissz egy szendvicset,egy almát,és egy fél literes ásványvíz felét ettem és ittam. Dani csak köszönt látta,hogy jobb ha most nem zavar,mert abban a pillanatban tényleg nem értem rá. Kilenckor az gyomrom jelzett,hogy most már igencsak kiürült. Az agyam pedig azzal jelzett,hogy szomja vagyok,hogy elkezdtem megint foltokat látni. Na ilyekor kell megijedni,és meginni egy másfél literes ásványvizet,de azonnal.


Take it easy,to be continued! ;)

xx Rixus.~ :)